Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-28 / 282. szám
% 12 Vasárnap, Í976. november 28. Előadások a politikai akadémián Az MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekkel fog'.alkozó akadémiáján december 1-én, szerdán fél 3 órai kezdettel a Szabadság filmszínházban tartanak előadást. (A sárga jelzésű igazolványok érvényesek.) • Az időszerű politikai kérdésekkel foglalkozó akadémián december 2-én, csütörtökön fél 3 órai kezdettel, ugyancsak a Szabadság filmszínházban lesz előadás. (A piros jelzésű lgazo'váivyok érvényesek.) Mindkét politikai akadémián dr. Ágoston József, az SZMT -vezető titkára A szakszervezeti szervek feladatai a munkaihelyi demokrácia tökéletesítésében címmel tart előadást. Az előadások után A cél kiválasztása című filmet vetítik. POI NER aiOLTAN SZEKZOl ESTJE COIXEGIUM FOLITECHNICUM A Beszélgetés egyetemünk A budapesti Radnóti Mik- nagy öregjeivél című sorozatlós Színpad szervezésében ban dr. Ábrahám Ambrus szerdán este 7 órai kezdettel akadémikussal találkoznak a rendezik meg Polrnsr Zoltán tudományegyetem diákjai szerzői estjét az Angelika holnap, hétfőn este 8 órakor, eszpresszóban. Bevezetőt A beszélgetés a Hermán Ottó mond Alexa Károly kritikus. Kollégium társalgójában lesz. HANGLEMHZBARATOK Tűzveszélyes! f — Hozod már azt a vizet, vagy én menjek érte? — kiáltott le a mester a padlásról. — Vinném én, de miben? — Ott van az üres olajoskanna, hozz abban! Karcsi megtöltötte a kannát a csapnál és felvitte a padlásra. A mester kiöntött belő'.e vagy két litert. Most már elég híg lett a ceVnentes malter. Kifugázta a kéményt, egy marék újságpapírral körüldörgölte, aztán fogta a szerszámait, és lejött a padlásról. A kanna ott maradt árván, majdnem tele vízzel, mellette egy jó marék sáros újságpaDÍr. A kanna oldalán Diros betűkkel ez állt: TŰZVESZÉLYES! Két nap múlva Sorvályos Pál tűzrendészed felelős megszemlélte az új kéményt. — „Mijazisten" — hökkent meg. mikor meglátta az olajoskannát. Belerúgott. A kanna majdnem telten kondult egyet. Sorvályos elolvasta a kanna fe'iratát, megnézte jól a papírt is, lelke mélyéig felháborodott, és elindult lefelé. Mire leért a grádicson, felmondta magában a Tűzrendészed Szabályzat ez esetben vétkesen megsértett bekezdését, majd így szólt az udvaron csellengő Karcsihoz: — Ott van a padláson az az olajoskanna, meg egy csomó papír, tüntesd el, de gyorsan! Karcsi lehozta a kannát, kiöntötte belőle a vizet, és visszatette oda, ahonnét elvette. Sorvályos pedig beírta a naplójába: „Tűzrendészed szemlém folytán megállapítottam, hogy a karbantartóműhely padlásán tűzveszélyes anyagot tárolnak. A szabálytalanság megszüntetése ügyében intézkedést tettem folyamatba." Ügy hozta a véletlen, hogy a főnöktől jelentést kértek a tűzrendészet mikéntjéről. A főnök elkérte Sorvályos naplóját, megtalálta benne az ominózus bejegyzést. — Ez meg hogy lehet? — kérdezte Sorvályostól. Sorvályos részletesen elmondta, mikor, hogyan, miért ment fel a padlásra, hol állt az olajoskanna, hogy először azt hitte, üres, de mikor megkongatta, majdnem telten kongott. Hogy hogyan került oda, ő azt nem tudja, ő a szabálytalanságot megállapította, aztán intézkedett annak megszüntetése tárgyéban, ö nem nyomozó, hanem tűzrendészed felelős. De úgy tudja, hogy az öreg mester dolgozott ott utoljára, a kéményt fugáztg. — Hát, ha nem ls nyomozó, azért kérdezze meg az öreget, mit tud arról az olajról — igyekezett utánajárni a dolognak a főnök. — Hé, öreg — kiabált fel a tetőre Sorvályos, ahol új kéményt rakott a mester. — Nem tudod, kl vitte fel azt az olajoskannát a padlásra? — Az' olajoskannát, te süket! A Karcsi? Hogy ottfelejtette? De ott ám, a fene a zsírját, most aztán én tartsam a hátam érte a főnök előtt, a nyavalyásért? Hát mindenre én gondoljak? — Jelentem — csapta össze a bokáját Sorvályos a főnök előtt, mert szerette a katonásságot, meg illet is a beosztásához —, a Karcsi vitte föl aztat az olajat a padlásra. Hogy miért, aztat nem sikerült megállapítanom, de az a Karcsi egy hebrencs alak, az még egyszer felgyújtja itt nekem ezt az üzemet — idézte maga elé lelkében a Karcsi vigyorgós gyerekképét ... — Ja, még valamit — mondta a főnök a brigádvezetőnek a hétfői eligazításon. — Azt a Karcsit váltsák le az udvarosságról. Még felgyújtja egyszer az üzemet. — Te, csak azt nem értem, mi az istennek kellett az öregnek az olaj a kéményfugázáshoz? — kérdezte a brigádvezető Sorvályostól az eligazítás után. — A kéményrakáshoz nem értek — felelte Sorvályos. — Az a kőművesek dolga. Én, komám, tűzrendészed szakember vagyok. Ahhoz viszont mindenkinél jobban értek ebben az üzemben. Böhm Jőcssef temi tanár beszélget. Közreműködik Jancsó Adrienne, Lelkes Dalma és Geréb Attila. ff » ' ' ÖSSZEJÖVETELE A TIT városi szervezete és a 2. sz. Hanglemezbolt a Kárász utcai TIT-klubban rendezi meg a hangiemezbarátok klubjának következő öszszejövetelét hétfőn este 6 óraiászok címmel. CIKÓRIA Újra hódit a cikória. A győri Keksz- és Ostyagyár kor. László Endre tanár tart jánossomorjai üzeme az idén előadást Bizet: A gyöngyhamintegy 1300 hektáron ter melt cikóriagyökeret dolgoz fel. Hazánkban, külföldön la mind keresettebb az ebből készült kávé. SAGVARX- / NAPOK Szombaton befejeződtek a Ságvári gimnáziumban az Iskolanapok. A diákok ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a gimnázium névadójáról, Ságvári Endréről, és megkoszorúzták a szobrát A fiatalok gazdag programról gondoskodtak, és a három nap alatt több alkalmat is találtak, hogy jól bemutassák az iskola életét. Nem hiányzott a vidámság, játék, szórakozás és az izgalmas szellemi vetélkedő 3—8° Várható Időjárás vasárnap estig: Változóan felhős idő, számottevő csapadék nélkül. Zúzmaralerakódással. Mérsékelt, Időnként megélénkülő, déli, délnyugati széL Legmagasabb nappali Lottótájékoztató mérséklet vasárnap: általában 3—8 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten két darab öttalálatos szelvény volt. (Számuk, tegnapi közléstől hő- eltérően, helyesen: 4 810 870 és Bosszú Vadnyugat A lelkész a felebaráti szeretetről beszél a vadnyugati vasárnapi iskolában. — Főként a szomszédainkkal, akikkel naponta érintkezünk, legyünk elnézőek, is ha kell, hunyjuk be az egyik szemünket. Vajon miért? Egy hang a hátsó sorokból: — Hogy jobban célozhassunk. hetek magad — Különben, ez az a szék, amit akarsz megjavítani. SZOMBATI A VASKAPUTÓL PIACI ARAK AZ ADRIÁIG A tojás darabja 1,70—2, az Kelet-Szerbiában a Timoki élő csirke kilója 30, az élő határvidék lakossága hamatyúké 28 forint volt. A bur- rosan rövidebb úton juthat növényvédelme, amelyről Fügonya kilóját 3—6, sárgaré- el az Adriai-tenger, partvi- ieki László növényvédő szakpát 4—5, gyökeret 8—10, vö- dékére, mert épül már a - táiékoztatia - klubröshagymát 8—10. fejes ká- Kladovo (Vaskapu) és Tre- mérnolc tájékoztatja a klubposztát 2—3, kelkáposztát 5, szibaba közötti fő útvonal, tagokat. 63 560 644.) Nyereményük egyenként 1577 903 forint. A négytalálatos szelvény 214 darab, nyereményük egyenként 14 747 forint. Három találata 13 876 fogadónak volt, nyereményük egyenként 227 forint. A kéttalálatos szelvények száma 289 802 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó novemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 47. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereméyt sorsolnak ki. Főnyeremények: két Zsiguli személygépkocsi és hét 50 000 forintos vásárlási utalvány. KERTBARÁTOKNAK A Szegedi Orvostudományi Egyetem Kertbarátok Köre kedden délután 5 órakor rendezi soron következő előadását, az Eötvös utcai KISZklubban A téma a kiskertek Magyar tájak Hatvanban A Hatvani Galéria máso. vész, a Magyar Képzőművédik alkalommal rendezi meg szek Szövetségének elnöke Magyar tájak című országos nyitja meg a II. Országos tájfestészeti biennáléját. A Tájfestészeti Biennálét. Ez. 79 kiállító között jó néhány után adják át a kitüntetése, vásárhelyi művész mellett ket, diplomákat ás munkanégy szegedi alkotó kéDeit jutalmakat a díjazottaknak, is bemutatják. Kiállítják A biennálé december 12-ig Fontos Sándor, Pataki Fe- tekinthető meg Hatvanban renc, Pintér József és Zom- délelőtt 10-től este 7 óráig, bori László tájképeit. A tár- . kiállftás anvaGát a kö. latnyitó ünnepséget ma. va- A kiállítás anyagát a kosárnap délelőtt fél 12-kor vetkező ev januárjában be. rendezik meg a Hatvani Ga- mutatják a Magyar Nemzeti lériában, ahol Kiss István Galéria rendezésében a BuKossuth-díjas szobrászmű- davári Palotában is. , A művelődési házak programja A Bartók Béla Művelődési Ugyancsak hétfőn este 8 Központban holnap, hétfőn órakor a Vasutas Művelődéeste 6 órakor folytatódik az si Házban Keszthelyi Béla Ismerd meg önmagad! című gyógyszerész szakfelügyelő pszichológiai előadássorozat, londoni útjáról számol be az Az érdeklődők a Szerelem, érdeklődőknek, házasság, család témakörben A Fiatal Művészek KlubVekerdy Tamás pszichológus jóban, amely a Bartók Béla előadását hallgathatják meg. Művelődési Központban műA Juhász Gyula Művelő- ködik, a Zene szava című dési Központban hétfőn este sorozatban Beethoven-estet 6 órakor kezdődik Feketü rendeznek holnap, hétfőn József tanár Magyarországi este fél 8 órakor. A műsorarborétumok című diaképek- ban versek, operarészletek, kel illusztrált előadása. dalok szerepelnek. A MÉM közleménye Kedvezmények sertéshizlalóknak PARTFAL ÉPÜL A BALATONNAL karalábét 3—4. karfiolt 8—12, amely teljes száz kilométerparadicsomot 20, zöldpapri- rel rövidíti meg az utazást kát 10—12, fokhagymát 30— a tengerig. Ez a közút — 40, parajt 8—10, sóskát 12, jugoszláv kategorizálás szegombát 40—50 forintért mér- rint — az Adriai autósztráték. A saláta darabja 1,50, da tartozéka, illetve leágaa retek csomója 1,20 forint- zása lesz. A Vaskapunál ha került. Téli almát 4—12, kezdődik, majd Negotinon, nyári almát 4—6, körtét 6— Zajecsáron, Knyázsevácon, 12, szőlőt 18—20, diót 18—22, Svrljigán, Nisen, Prokupljén száraz babot 18—20, savanyú és Pristinán keresztül, haladkáposztát 10 forintért adták, va csatlakozik a Titográd— A balatoni vízügyi egysé- A mák literje 50 forintba ke- Szkopje között már meglevő gek nagyrészt befejezték idei rült. autóúthoz. vízi építkezéseiket és rendező munkálataikat. A tó még hullámzik, de néhány napos hidegebb időjárás után jeges ed és re lehet számítani. Ezért a munkagépek és úszóegységek . egy része már telelőbe vonult. Az elmúlt évekhez haíonlóan az idén ls több ezer köbméter követ és betont építettek be a tó partszegélyébe. Az újakkal együtt a Balaton mesterségesen kialakított állandó és ideiglenes partfalainak együttes hossza már meghaladta a 68 kilométert, jórészt a somogyi oldar hullámverésétől és eróziós károktól leginkább vetzelyeztetett részein. Áz USA-ban Betiltják a spraygyártást Az idén a sertéstartás fellendítésére több intézkedés született. Ezek hatására a háztáji és kisegítő gazdaságokban jelentősen növekedett a tenyésztői kedv, közel 70 ezerrel több kocát tartanak. Most újabb rendelkezés segíti a kistermelők gazdaságos sertéstartását. A kistermelőknek az 1977. évi átadásra szerződött hízott sertések után — az érvényben levő felvásárlási árakon és felárakon felül — kilónként 1 forint időszakos ber 15-től takarmány-árkedvezményt is kapnak a sertéstartók. A gabonaforgalmi és malomipari vállalatok által gyártott háztáji kocatápot, háztáji malactápot, háztáji süldőtápot és háztáji hízótápot mázsánként 20 forinttal olcsóbban vásárolhatják a kisgazdaságok állattartói. Az árengedmény minden takarmány-elárusító helyen kapható háztáji sertéstápra vonatkozik. Kisgépek A Veszprémi Építőipari Szövetkezet több mint "1> Gyászközlemények Mélységes megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett hozzátnrtozóMk, mumkatars.tl.nilc' és barátaink. KOTOKMAN ERZSÉBET, MI'OSI EKNÖ, SZILAGYI ERNŐ, TT'KI JÓZSEF kötelességük teljesítése közben, 1976, nnvimfcor 23-én tragikus szerencsétlenség áldozataiként életüket vesz,tették. Együttes társadalml búcsúztatásuk novamber 29-én, hétfőn délután 2 órakor lesz a vásárhelyi Kincses-temetőben. Ezt közvetlen követően kísérjük draga halottainkat sírjukhoz. Kototmán Erzsébetet és Szilágyi Ernőt a Kincses-, Mucsl Ernőt a Dilinké-, es Túri - Jótsefot a ltómai katolikus temetőbe. Kartánsialnlkat a Csongrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Váilaiat saját halottainak toldntl, és emléküket tisztelettel, kegyelettel mindannyian megőrizzük. A Csongrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Váilaiat párt-, gazdasági, szakszervezeti és Kisz-vezetősége ós a gyászoló csaőádok. Mély fájd/atommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesana. após. nagyapa. SKOKKA LAJOS életének 64. évében hosszú betegség után e"Jhunyt. Temetése november 29-én 13 órakor lesz a Református temető ravatalozójából. A gyászoló család — Hunyadi J. sgt. 39-41. 16 725 szerződéses felárat is fizetAz amerikai orvostudomá- nek. Az 1 forintos időszakos nyi tanács bejelentette, hogy feidr és az 50 filléres többaz Egyesült Államok terüle- éves szerződéses felár tehát millió forintot költ lakástén 1977. január 1-től kezdve kilónként 1 forint 50 fillér- karbantartó kisgépek, bebetiltják az aerosolos készit- rel növeli jövőre a kistér- rendezések vásáriására, az mények gyártását. Az egész melők árbevételét. asztalos-, üveges-, festő-, és világon polgárjogot nyert Kedvező feltételeket jelent villanyszerelő műhelyek spraykészítményels koma. az is> hogy aki hízottsertés felszerelésére, lyan veszélyeztetik Földünk értékesítésére szerződött, ser- A fejlesztés után a szövetlégkörét. Az illetékes ható- lésenként 400 forint előleget kezet munkájának mintegy ságok már most szigorú kaphat az állatforgalmi és 40 százaléka lakáskarbankampányt indítottak a kétes húsipari vállalatoktól. Novem- tartás lesz. vegyi összetételű hajtógázt tartalmazó háztartási spraykészítmények gyártásának beszüntetése érdekében. A határozat az amerikai tudományos akadémia egyik jelentése nyomán született meg. Ebben a szakértők leszögezik, hogy a hajtógázokban található fluorkarbid kedvezőtlenül befolyásolja azt az ózonréteget, amely a Földet védi az ibolyántúli sugarak hatásától. A Magyar Szocialista MunkAsp/rt Szeged városi Bizottságának nao'.apja, Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10 - reieron: 13-535, 13-003 Felelős kiadó, KOVÁCS LASZLO A lapot nvomia: Szegedi Nyomda Szeged. Baicsv-Zslllnszky utca «, Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terieszti s Magyar Posta előfizethető minden postahivatalban és a fcérbesttőknél Előfizetési dU egy hónapra 20 forint, m Index: 25 05} f