Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-21 / 276. szám
VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! 66. évfolyam 276. szám 1976. november 21., vasárnap Ára: 1 forint IC®V€»$€« liriie keneti állnak a gépek elutazott hazánkból Munkaversenv az Úfszegedi szövőgyárban Közlemény a magyar—finn tárgyalásokról A kelmék minősége nem kis mértékben függ attól, hogy milyen munkát végeznek a felvető üzemrészben, kifogástalanul felvetett láncfonalakkal a szövőnők jobban boldogulnak, kevesebbszer kell lehajolniuk kötözni. Képünk az egyik szalagfelvető gépről készült, amelynek kezelője Gonda József A szocialista munkaversenynek négyféle formája honosodott meg a Kenderfonó és Szövőipari Vállatatközött félévkor még második volt az újszegedi szövőgyár, a kilenc hónapi munka értékelése után azonban élre kerültek az újszegediek. Nyersszövetböl csaknem három százalékkal — jóval több, mint 100 ezer négyzetlehet, csupán 95 százalékot kára. A verseny persze csak terveztek. akkor lehet sikeres, ha a dolA munka- és üzemszerve- gőzök' véleményét íigyelemzés javítása az újszegedi szö- be veszik, panaszait orvosolnál. Versengenek a gyaregv- vőgyárban is a legsürgetöbo ják. Gyakran okoz gondot ségek, a brigádok, a fiatalok feladatok közé tartozik.A kel- például, hogy nem megfelees dolgozók valamennyien, megyártó üzemben megöl- lő minőségű a fonal, vagy i egymással. A gyáregységek dótták a folyamatos munkát, -éppen nincs elégendő tartaközött félévkor mée második így kihasználhatják a kor- lék alkatrész. Aztán nem' szerű gépeket. Hogy a-belső mindenkinek egyforma a teszállítás közbeni anyagvesz- herbírása, sőt' a szorgalma teségeket csökkenthessék, sem, ezért helyes a szövődéi mind nagyobb figyelmet for- brigádok ; kezdeményezése: dítanak az üzemrészek közötti anyagforgalom mérésére, ellenőrzésére. Ezáltal fölméterrel — készítettek töb- kutathatják azokat a helyebet a tervezettnél, főként az- ket, ahol a veszteségek kezal, hogy jobban igyekeztek letkeznek. Ez a DH-munkaa szövőgépek javításával, az rendszer kidolgozsához is elelszakadt láncfonaiak kötő- engedhetetlen. zésével. (Nyersszoveten a A munkaverseny szervezői gépekről lekerülő kelmét ér- állandóan keresik a módját, tik, amely a gyárban végzett miként lehet ébren tartani a kikészítés után válik kész- brigádok tagjainak versenytermékké.) Eddig sem volt hanagulatát, hogyan segítheti könnyű a szövőnők munkája, a mozgalom még jobban a mégis sikerült az elmúlt hó- termelőmunkát, A szeptemnapokban több gépet bízni ber elsejétől október végéig csaknem 9200 órát töltöttek egy-egy dolgozóra. Ez is tartó időszakra például cél- el társadalmi munkával. S nagymértékben hozzájárult prémiumos munkaversenyt olvashatják azt is, milyen új az eredmény javulásához, hirdettek meg, a második kötetek érkéznek a gyári Tavaly még csaknem 11 szá- félév kezdetén pedig a fia- könyvtarba, zalékos állásidőt jegyeztek a talokat szólították föl a gyorSzombaton elutazott Magyarországról Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, aki Kádgr Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban. A finn államelnök kíséretében volt Keijo Korhonen külügyminiszter, Kustaaa Vilkuna akadémikus, Veikko Saarto parlamenti képviselő, a Finn Népi Demolu-atikus Unió parlamenti csoportjának elnöke, Jaakko lloniemi, a külügy-minisztérium politikai főosztályának vezetője, Kaarlo Yrjö-Koskinen, a külügy-minisztérium tanácsadója, Juhani Suomi, a külügyminisztérium osztályvezetője, Jukka Seppinen. a külügyminisztérium osztálytitkára. A Finn Köztársaság elnökét és kíséretét ünnepélyesen búcsúztatták a Ferihegyi repülőtéren. Megjelent Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Apró Antal, az országgyűlés elnöke, dr, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Púja Frigyes külügyminiszter, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter. Keserű Jánosné' könnyűipari miniszter, dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Simon Pál nehézipari miniszter, dr. Ortutay Gyula akadémikus, az Elnöki Tanács tagja. Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, dr. Matusek Tivadar, a Magyar Népköztársaság helsinki nagykövete, s a politikai, a gazdasági, a kulturális élet több más vezető személyisége. Jelen volt a búcsúztatásnál Paul Jyrkánkallio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete. Díszjel harsant, a katonai egység parancsnoka jelentést tett Urho Kekkonennek, majd felcsendült a magyar és a finn himnusz, közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a finn államelnök tiszteletére. Urho Kekkonen Kádár János társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt, s köszöntötte az egységet. A finn vendégek szívélyes búcsút vettek a magyar közéleti vezetőktől, a diplomáciai képviseletek vezetőitől és tagjaitól! Urho Kekkonen. Kádár János társaságában elhaladt a búcsúztatására öszszégyűlt fővárosiak hosszú sora elótt, akik finn és magyar zászlócskákkal integetve, nagy szeretettel köszöntötték a finn államelnököt. A díszzászlóalj díszmenete után úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek az elutazó vendégeknek. Urho Kekkonen szívélyes, baráti kézfogással vett búcsút Kádár Jánostól és Losonczi Páltól. Néhány perc múlva a magasba emelkedett a finn államelnök különgépe. (A magyar—finn tárgyalásokról kiadott közleményt m 2. oldalon ismertetjük.) elemzik azok munkáját, akik nem érik el a 100, százalékos teljesítményt, s ha szükséges, segítenek. Rendszeresen megjelenik a gyárban a Munkaversenyhíradó, amelyből mindig megtudhatják a fonók, a szövők, s a többiek: milyen mértékben segíti versenyük a gyár, s a vállalat munkáját, milyen eredmények születtek a négyféle versenyformában. Olvashatták például, hogy az év első kilenc hónapjában szövő művezetők, idén félév- sabb ég jobb minőségű munHz. J. — S miképp hasznosíthatók azok a raktárak, amelyek boltnak, < üzletnek nem alkalmasak, mert nem közvetlenül az utcára nyílnak? — A Röviköt Lenin körúti kor már kevesebbet, az első kilenc hónap végére pedig kilenc és fél százalékra mérsékelték e számadatot. Olykor az alkatrészhiány okoz gépállást a szövődében, ezért biztató a szövők és a karbantartók összefogása: közös újítások alapján helyben készítik el a nehezen beszerezhető alkatrészeket. Minden évben igen nagy figyelmet kíván az újszegedi közösségtől az exportfeladatok megoldása. Noha e tevékenységet l'egcélszerűbb év végén vizsgálni, máris megállapítható, hogy túlteljesítették az exporttervet. Ez persze nem szülhet elbizakodottságot, azért sem, mert nem mentes a gondoktól, akadályoktól, a termékek külföldön való elhelyezése, értékesítése. Ezért többek között arra is törekedni kell, hogy az eddiginél is kevesebb hibával dolgozzanak az újszegediek. Idén, az eddig eltelt hónapokban egy-két termékféleség nem érte el ugyan a korábbi szintet, öszszességében azonban fölfedezhető a dolgozók gondossága. Az I. osztályú szövetek részaránya idén eddig meghaladta a 96 százalékot, jól17 A gumigyárban és a kazánjavítóban Kommunista műszakot tartottak Szombaton reggel jó néhá- Ágnes, a gumigyár főmérnönyan a pihenő napjukon is ke mondta, ezt a bevételt hajnalban keltek, s dolgozni indultak. A Szegedi Gumigyárban kommunista műszakot tartottak, az idén a másodikat. Több mint 800-an áldozták fel szabad szombatjukat a közösségért. A munkavédelmi előírások szerint a gépeket csak szakképzett dolgozók kezelhették, ezért többen a kollektíva tagjai közül a csomagolásnál, a gumilemezek méretre vágásánál szorgoskodtak. Ügy döntött a közösség, hogy a programtól eltérően nem a sportpályát és az udvart hozzák rendbe, hanem az üzemben dolgóznak. A címkék ragasztásánál, az osztályozásnál elkelt a kénem a klasszikus értelemben vett munkáslakás-építésre ajánlották fel, hanem a rászoruló dolgozók építkezését segítik. Kisebb tételekben három évig kamatmentesen adják kölcsön a kommunista szombat munkájának értékét, ami közel 80 ezer forint. A Szegedi Kazánjavító Szövetkezet dolgozói közül több mint hetvenen felajánlották, hogy a városi óvodák, bölcsődék építésében ők is segítenek. A szombati nap bérét erre szánták. Dicséretes a tenniakarásuk. Nemsokára magindul a forgalom az újjáalakított Izabella-hídon, s mivel a szövetkezet udvara állandóan zi erő. Az így kapott pénzt szem előtt lesz, nem akarnak kamatmentes lakásfejlesztési kölcsönre fordították. Deák a széjjelség miatt szégyenkezni, ezért, aki csak tehette. Átbillent a mérleg fi belvárosi üzlethálózat megérett az átszervezésre Az öt évvel ezelőtti álla- súlyozás", ez azonban nem Kelemen utcába telepszik. A pothoz képest jelentős vál- az egyetlen módszer a vá- műszaki bolt jelenlegi alaptudást mutatna a felmérés rosniagon belüli üzlethálózat területe is növekszik, s ezért végeredménye, há most vizs- bővítésére. A városi tanács önkiszolgáló rendszerre áll gálnák meg a tarjáni és a vb kereskedelmi osztálya át a felújítás után. belvárosi kiskereskedelmi üz- több variáció vasát tartja lethálózat közti különbsége- tűzben, Bodola Miklós oszket. A Belváros javára bil- tályvezetővel az átszervezés lent akkor a mérleg manap- lehetőségeiről beszélgettünk, ság az új, korszerű, nagy — Mi lesz a három — a alapterületű ABC-áruházak, Híd utcai, a Dugonics téri és bisztrók. szolgáltatóházak a Kelemen utcai — raktár udvari raktára például csak minden bizonnyal elvinnék a sorsa a DÉLTEX és a Cipő- irodának felel meg, vagy pálmát: a városközpont üz- nagykereskedelmi Vállalat műhelynek; olyan szövetkeleteinek, boltjainak többsége kiköltözése után? zetet, kisebb vállalatot kérészük helyiségekben, raktáro- — A Híd utcai helyisége- sünk tehát amely az udvari zási gondok közepette szo- ket a posta kapja még, mert helyiség fejében utcára nyírong. A belvárosi tárolóhelyi- az látszott célszerűnek, hogy lót ad cserébe. De fordított ségek felszabadításával, a a hivatal már időszerű ter- helyzet is előfordul: az egyik nagykereskedelmi vállalatok jeszkedósét a közelben te- Széchenyi téri ügyvédi mu'nközös raktárának megépítő- gyük lehetővé. A Dugonics kaközösség az Amforával sével kezdődött el az „egyen- téri volt cipőraktárról a Bi- cserél helyiséget, a térről a zományi Áruházzal tárgya- Komplett irodáit is szeretiünk. olyan lakberendezési nénk kiköltöztetni, hogy heboltot szeretnénk ott kiala- lyette a város szívében üzkítani, ahol régi bútorokat, s letet nyithassunk, kiegészítő tárgyakat repre- — Két kis üzlet helyett zentatív körülmények kö- többet ér egy nagy, tervező tt mutathatna be és árul- zik-e a szomszédos boltok hatna a bizományi. Az üzlet összevonását is? szomszédságában még való- — Az egyik terv máris színűleg jut hely egy Komp- megvalósulóban van: a ház lett-boltnak "is, ennek áru- felújításával egyidőben a választéka a Jókai utcai új Cikta cipőbolt helyiségeivel nagyáruház kínálatát egé- bővítik a Széchenyi tériélelszítené ki. Mert ha már a miszerboltot, az Eliker pedig Kárász utca folytatásában a Kárász utcai édességboltot kialakítandó kereskedelmi adja cserébe a Komplett Válcentrumról szó esett, idekí- lalatnak. vánkozik: a belvárosi üzlet- A néhány kiragadott pélhálózat átszervezésekor az új da csak az elképzelések válétesítményekhez hangoljuk a felújításokat. Jó példa lesz erre a bizományi bútorboltja a tervezett Domus-áruház közelében. Vagy az idegenforgalmi ügyintézés centruma, a Klauzál tér, ahol most felszabadul a textilraktár: oda költözhet az Idegenforgalmi Hivatal. A Kelemen utcai fronton a Roval szálló bővülhet étteremmel, előreláthatólag a tervidőszak végén, illetve a 80-as évek elején. A helyiség addig sem áll majd üresen, a Kárász utcai villamossági szaküzlet átalakítása idejére, ideiglenesen, a belebújt munkaruhájába, és azon szorgoskodott, hogy csinosabb, rendezettebb legyen a környék. Bizonyára akadt volna hétvégi tennivaló otthon is, de a közösségért, a munkahelyért sokan lemondtak róla. Hossó Mihály, a szövetkezet elnöke találóan őszi nagytakarításnak nevezte a tegnapi munkát, ahol emellett még festettek, és a garázsok alját is betonozták az emberek. Korábban már segédkeztek a szövetkezet szakemberei a Tabán utcai óvodában. Kazánokat szereltek fel. Ehhez hasonlóan tizenketten most a béketelepi óvodában dolgoztak. A földeáki üzem részlegben tizenhatan munkálkodtak. A mostani kommunista szombat bevétele jóval túlhaladta az első félévi 16 ezer forintos értéket, ami a társadalmi összefogás eredményét jelzi. zolására szolgálhat, minden bizonnyal el kell telnie még néhány évnek, hogy a belváros kereskedelmi hálózata ismét visszazökkenjen a rendes kerékvágásba, hogy a felújított és az újonnan épített üzletek, áruházak egységes rendszerré kovácsol ód janak. Az azonban már ígéretes, hogy az 1977 első negyedévében induló Jókai utcai és Dugonics téri kereskedelmi centrum építését megelőzően kezdődött az összhangteremtő átszervezés, magyarán: még idejében P. K.