Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
6 Csütörtök, 1976. november 18. Elszaladt ló HEH3DE1I3Q] Tiszafák — leltárban A szentgáli tiszafaerdőben nemrégen törzsszámlálást hajtottak végre. A Bakonynak ezen a — Szentgál községhez közel esö — részén három foltban mintegy 120 ezer tiszafát vettek leltárba. A részletes felmérés megerősítette azt a feltevést, hogy Itt található a világ egyik legnagyobb összefüggő tiszafaerdeje. Megközelítő nagyságú tiszafást a Kaukázusban tartanak nyilván. A védett területen gyalogösvényt képeztek ki a könnyebb megközelítés céljából. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem szakemberei a tiszafásban egy vizsgálati sort is megjelöltek, amely tudományos megfigyelésekre szolgál. KITÜNTETÉSEK ZALAVARY MIKLÓS A 67-ocialista nevelés és TÁRLATA oktatás érdekében végzett Zalaváry Miklós festőműeredményes munkájuk elis- vész harminc olajképéből méréséül az oktatási minisz- nyílik kiállítás a Képcsarter dr. Császár József tan- n(>k szegedi Gulácsy Lajos szék'vezető egyetemi tanárt Termében ma, csütörtökön és dr. Tury Géza adjunktust délután 5 órakor. A tárlatot az Oktatásügy Kiváló Dol- Somos Miklós Munkácsy-dígozója kitüntetésben részesí- i3* festőművész nyitja meg. tette. MEFISZTÓ FOGADÓÓRA > DEBRECENBŐL A Szegedi Nemzeti SzmA Szeged városi és járási báz péntek esti Faust-előrendőrkapitányság vezetője adásán Mefisztó szerepében november 19-én, pénteken vendégművész lép föl. Trédélelótt 9-től 12-ig tart fo- fds György, Liszt-díjas opegadónapot a lakosság ré- raénekes, a debreceni Csokoszére a kapitányságvezető nai Színház művésze, hivatalos helyiségében (Sze- SZÍNHÁZ ged, Párizsi krt 42. L eme- A TEXTILMÜVEKBEN — Nem ember az! — mondják ré. gi ismerősömre, akik ma már jobban ismerik, hisz' évek messzesége után már csak egy kihagyásos kérdő mondattal nyúl utána érdeklődésem, miszerint: hát a Tóni, hogy van? — Amikor jól megy neki, kibírhatatlan. Ha baj éri — s az kit nem környékez —, normális, úgy reagál, mint .bárki; ha panaszkodni kell, segítségért kiáltania, észreveszi, hogy körülötte is emberek lótnak-futnak, küszködnek. Ha elmúlnak a viharok ... Nos, én vihar után „öt perccel" találkoztam vele. Már tétován panaszkodott csak — asszonyra, betegségre —, megint belemelegedett már: az öröklakás, meg hogy hiába kétszintes a villa a Balcsin. eltakarják előle a kilátást, meg: a spániel akármilyen szép eb, megnyalogatja a gyereket, és az „orvosom nagyon helyteleníti". És ha bekapjuk ezt a kis francia konyakot, le kellene ugrani az ékszerészhez, mert beadott javíttatni egy kis karkötőt, s az a bamba mester képes lesz szólni a feleségének, mikor viszik el, pedig az nem a hitvesé, hanem... — és közelebb hajol fülemhez. Hát, persze a régi ő még: szőke és kék szemű a kicsike, és mit számít 20 év, ha arannyal rakjuk ki a szerelem rögös útját. Az a VW Passat az övé, mutat le a parkolóban álló kocsik közé, a színét nem szereti, de az a marha ürge 160 ezerért eladta, és még mondják, hogy a számítógép nem bolondítja meg ezeket a nagy okos tudományos kutatókat, hát van az ilyennek esze, aki ennyiért dob egy ilyen kocsit? Jó ég, ezzel az emberrel öt-hat évig együtt dolgoztunk, s most nincs egy igaz szavunk egymáshoz. Kérdezem régiekről, csak a süket élhetetlenségük jut eszébe, na, hogy rólam nem is kérdezte, hogy vagyok, mindegy, ennek csak annyi jár most már: köszi, jól. Mi köze hozzá! — Most jöttél a hathúszassal? — kérdi, s arcán a „te is mindig egy süket élhetetlen voltál" kifejezés. Na, beléd akasztom én a szuszt! — A csuda se ér rá ilyesmire! — mondom flegmán, s mert a parkolóban ott áll még az a vajszínű Mercedes, idei évjaratú, feléje biccentek: kicsit lomha, de legalább keveset „eszik". (Ismerik, ugye, azt az elismerésfélét trillázó füttyöt? Ilyesmi szalad ki ajkán, de a beszerzés módjára kitérő választ se keresek.) „A hűtőszekrény ke romlott el a kocsiban, gondoltam, apám majd megreparálja, nem akarok most ilyesmire költeni, tudod, sokba kerül a házban a harmadik szinten a falburkolat, öregem, igazi mahagóni lesz. A család ugyan sötétnek tartja ezt a fát, de hát jobban mutat rajta az a néhány vászon, az Iványi-Grünwald, Kohán, meg a Vaszary" — mondom folyékonyan. — S ezeket te ott tartod? — szalad ki a száján. (Na, ez bekapta a horgot.) — Persze, az lesz a dolgozószobám. Most jött meg NSZK-ból a padlószőnyeg, fehér velúr ... az most a legelegánsabb. Es a hallban csak mai magyar festők vannak, aféle kamaratárlat, tudod. Egy-két Bartha László-kép, Iván Szilárd a főhelyen, meg Kunez D., te, hogy azok milyen szépek! Na, mennem kell, tudod, a kőműves nem tüsténkedik, ha nem nézek a körmére, s a füredi vityilló még csak a második szintnél tart. Az ember ne legyen skót, megolajozom a palit egy kis whiskyvel, a munkakedvét, tudod, ápolni kelL Mert ha pénzt szimatolnak...! — Ne, maradjak még...! — kapkod a pohár után, de elhárítom: nem szeretem a francia konyakot, persze egyáltalán a konyakot se, és a rendőrökkel se szívesen alkudozom. (Te meg már a kedvem szerinti sápadtságnál tartasz.) Most már lekísér, jó lenne többször találkozni, rebegi, az ember nem talál manapság már jó barátra, mint hajdan, kócos-zsíros kenyeres korában, az volt ám az igazi pedig! Megindulna a Mercedes irányába, megtorpan: a kocsi nincs ott — Nem baj, öreg. Igazán kivihetnél a Passattal az állomásra, mert lekésem a vonatot Fagyosra igazítaná vonásait, de valaki éppen nyitja a sárga kocsi ajtaját, otthonosan belehuppan. En nem várom meg az arca újabb színeváltozását Úgyse remélhetem, hogy legalább rövid ideig is sápadt marad. Nem, ez nem. A lovas versenyen gazdáját hagyott ló rohan, vágtat, beéri az élbolyt, lökdösi jobbra-balra szabályosan igyekvő versenytársait Már az élen van. Ugyan, fogják már be, kapja el valaki, akár lasszóval Is, aki tisztességtelen-könnyedén akar versenyt nyerni, a mögötte nyelvlógatva, sportszerűen küszködők előtt. Szőke Mária let). Első teendő — Mit tesz először, ha kilyukad a kocsijának a gumija? — Káromkodni kezdek! Nemrégiben szocialista szerződést kötött a Szegedi Nemzeti Szinház a textilműBorult idő NEMESLAKI TIVADAR. kohó- és gépipari miniszter, ... , ,, ..... ..... aki delegációt vezetett KuÜHIIUU - « KRÓ^^FH^OR M VAÍTBA ~ MAJD INIKBA' VA" vek ifjúsági és munkásklub- E ° e" íeIh<^'-bor"U lamint Egyiptomba, a kairói •I i ~ . 7^ , idő. Elszórtan ismétlődő, ki- ma9rar oazrtasuai Tn,-. jávai, miszerint a színeszek „ „ K , . magyar gazaasagi es mu- — --- — ----- --- —— ---------—-műsorukkal teszik gazda- tu- , otlké"t meg,elén: szaki napok megnyitására ke, Zsotér András arról er- mázsa oszi ultetésű, ugynecabbá a klub Drocramiát ? északnyugati szel A utazott volna — Kuvaitban tesítette szerkesztőségünket, vezett „adventi" káposztára Az eL> előadást kedden í™*®1agasabbnappah megbetegedett, ahol jelenleg hogy a tanács és a Hazafias kötött szerződést a szakcso tartották Hogyha hu^o^öL homérséktó csütörtökön 6- kórházi apolásra szorÍL Népfront kezdeményezésére port. A 21 taggal indult, de ször születnék címmel. A k KORSZERŰ vidám verses-zenés összeállf- LÉGKÖRKUTATÓ tást több mint százan néz- SZERDAI BERENDEZÉSEK ték meg. . PIACI ARAK SZEGEDEN FELVÉTELI ffi" KÉRELMEK Az élő csirke kilója 30, a állomás több millió forint Az ösztöndíjjal külföldi vágotté 39 forint, a tojás értékű, szovjet gyártmányú Holnap pénteken Szege- fBye,tem<;" •f™"* pályáZa" darabja 1,50-2, a saláta 1- légkörkutató berendezést ka- . áron kaphatják a tag0k lehetőségeivel is. A kübekHoinap, penteiceri azsge- tárol a közelmúltban híva- 2, a retek csomoja 1—2 fo- pott. Az eddiginél korsze- _ ,.2n zlbLi. házi kezdeményezés nvomán den, a textilművek klubjá- falos táiékoztatás ielent rint volt a teoriani niaron rűbh radar-készülékkel százalékos arkea- nazi kezaemenyezes nyomán ban a budaoesti ADQstolok tajekoztatas jelent rint von a tegnapi piacon. ruDt> raaar keszuiekkei vezményt jelent ez —, az a körzeti fogyasztási szövettan a Duaapesu Apostolok meg_ a. szegedi városi ta- Egy kiló burgonya 4—6, sar- szondakkal, ballonokkal Airpcy rr.ppr.s-/tin „elük vp- . , « . ... beat-együttes ad koncertet, nócs vb műveiödesügyi osz- garépa 3,50-4,50, gyökér 6 pontosabb adatokat nyernek ÍJÍedelmi nvereséaI ne?- ^ Szoreg6n' ^jszentivádélutón fél 5 Jkez- tálya ért€siti a mar —8, vöröshagyma 7—8. fok- a magaslégkörben uralkodó met^gépeket szerzett be non és Tiszaszi6etei> szeringyen adott vetőmagvakat vezett hasonló szakcsoportoés palántákat is. Mostanáig kat BEAT-KONCERT SZEGEDEN Zöldségtermelő szakcsoport Kübekházán A kübekházi tanács elnö- 240 ezer fej salátára és 85 zöldségtermesztő szakcsopor- már negyvenet számláló szötot szervezett az AFESZ. A vetkezeti csoport legutóbbi kisgazdaságok termelését ülésén azt kérték a kübektöbbféleképpen segíti a szak- háziak, januárban tartsanak A szecerii meten.Y.lásiai cs°P°rt. « gondoskodik az szakmai előadásokat, hogy ÍLxfS1 "n^TSí előnyös értékesítésről is. megismerkedhessenek az ÚJ A növényvédőszereket és termesztési eljárásokkal és a a műtrágyát nagykereskedel- vegyszeres növényvédelem dettel. Jegyek elővetelben a dolgozó, Szegeden lakó fia- hagyma 35—40, fejes káposz- viszonyokról, textilművek klubjában reg- talokat, akik 1973-ban vagy ta 2,50—3,50, kelkáposzta KEMPINGFÖZÖK gel 9-tol 21 óráig kaphatok. azóta érettségiztek, és még 5—6, karalábé 3—4, karfiol EXPORTJA ELŐADÓÜLÉS nem töltötték be 25. életévü- 10, paradicsom 8—10, zöld- A Szombathelyi Fémipari A Magyar Földrajzi Tár- ket, ha tanulmányaikat kül- paprika 8—12, főzőtök 3, pa- Szövetkezet egyik legkeresaság szegedi osztálya és a földi egyetemen szeretnék raj 8, sóska 10 forintba ke- settebb export-terméke a TIT városi szervezete hol- folytatni, a pályázati felhí- rült. A gomba kilóját 40—50, kempingfőző, amelyből ebnap, péntekes délután 5 óra- vást és a jelentkezési lapot téli almát 6—12, nyári almát ben az évben 30 ezer darakor rendezi meg a földrajzi a városi tanács vb művelő- 4—6, körtét 5—10, szőlőt 12 bot szállítanak külföldi megtársaság szegedi osztályának désügyi osztályán vehetik —16, diót 18—20, száraz rendelőiknek, főleg Jugoszláelóadóülését, a tudomány- át. A felvételi kérelmeket babot 16—18, savanyú ká- viába, Ausztriába, Svédorogyetem Ady téri épületének 1976. dec. 4-ig kell benyúj- posztát 12, a mák literjét szagba, Hollandiába, NorTTK-előadótermében. tani ok. 45—50 forintért kínálták. végiába. GyászkSzleméBvek Mély fájdalommal Tudatjuk, hogy 1D. GYÖMBÉR hogy a szeretett féa-j. édesapa, JÁNOS hamvasztás utáni búnagyapa, testvér, HEGYKÖZI csu.'tatása november 23-án 11 TTFTVEN ÉVÉ azü letett Klaus Marin (1906-48491 német elbeszélő, drámaíró és publicista, Thomas Marm legidősebb fia. Apjához hasonlóan éle.•en antifasiszta allásfogWású, közéleti alkatú iré volt. de megrekedt az „európaiság" (paxveuröptzmus) irreális utópiájánál. SZÉGÉDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Mágnás Miska - KadnóU-bérlet. Hl? HDl? MIKOR? 1878. NOVEMBER lg. - CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: JÉNÖ A Nap kel 6 óra 53 perekor, és nyugszik IS ora 05 perckor. A Hold kel 2 ora 35 perckor, és nyugszik 11 óra 08 perekor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 30 cm (álló). MOZIK sa: Újszeged, Fürj u. I6/A. TeSzabadság: A három testőr lefon: nincs. BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévénapló Az állatorvos kiszállításáról a 17.15: Gyermekeknek hívó 161 köteles gondoskodni 18.15: A nő ma nniöi BUDAPEST V . 8.45: Tevétorna (isin.) 9.00: Iskolatévé: Énekeljünk együtt! 9.05: Környezetismeret 10.05: Élővilág 11.03: Flmiskola — 1. 12.05: Földrajz 14.00: Iskolatévé: Énekeljünk együtt! (lsm) (színes francia, háromnegyed 6 és 8 érakor). Fáklya: A gyilkos a házban van (magyar, fél 3, háromnegyed 5 es 7 orrkor). Vörös Csillag: délelőtt 10 és délután negyed 7 órakor: Szerelmesek románca I—II. rész (11 éven felülieknek, szirtes m. b. szovjet, mástel helyárral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 5. sz. (lSW-es) este » érától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a n. sz. Se- n.os: Környezetismeret (lsm.) bészetl Klinika (Pécsi u. 4.) 14.35; Élővilág (lsm.) veszi (el. sebészett ügyeletet az 10.05: Pedagógusok íóruma L sz. Sebészeti Klinika tart. (lsm.) ALLATORVOSI ÜGYELET 16.Só: Földrajz (ism.) November 20-lg, este 6 orátöl 17.33: Hírek reggel 6 óráig elsősegély és ne- 17.10: Telesport héz ellés esetére Ügyeletes: 18.05: Hollós Korvin Lajos I. és III. kerület. Gyálarét. versel Klskundorozsma területén: dr. 18.20: Ipari kaleidoszkóp Bálás Gábor állatorvos. Lakása: 19 10: Esti mese Szeged. Moszkvai krt. 27. Tele- 19.20: Tevétorna ion- nincs. 10.30: Tévéhíradó n' kerület. Algyö. Tápé terüle- 20.00: KAntor - Tőrténetek tén: dr. Major József állatorvos. a híres nyomozókutyáról Lakása: Algyó. Géza u. 0. Te- -2. lefon- 6. 51<W: Roklámújság Kübekháza. Szőreg, ÜJszent- 21.10: Nyitott könj-v Ivén Tlszaszlgrt területén dr. 22.10: Családi kör Varga Sándor állatorvos. Laká- 23.00: l'ovohiradb 3 18.15: A zenei ifjúság nemzetközi vetélkedője 20.00: Érvek 76. 20.50: Kubai íilmcHüus: Lucia BELGRÁD Z. 18.45: Nedeljko Dragic naplója 10.00: Fiataloknoik 20.00: Sámuel hordár házassága — tévédráma 21.10: Huszonnégy óra 71.30: Kör 22.15: Források CMKxl 1 KOSSUTH 8.27: Harsan a kílrtsző! 9.01: A .'izázadforduló operáibél 10.05: Islcolarádio 10.30: Zenekari muzsika Közben: 11.00: Egy hazában tl.40: Magányos utazás - 6. 12.35: Melódia,koktól Közben: 13.15: Vendégeinik voltaik— 19.55: Slágerlista 14.00: Mindenki Könyvtára 20.33: A 04, 05, 07 jelenti 14.29: Harangozó Teréz 2100: Jónás Mátyás népi virágén ekeket éneké! zenekara játszik 11.46 • Az inti TUimand együttes 21.30: A Rádió Dalszínháza miisorabol 22JW: Tíz perc külpplitika 15.10: Operaötősök 15.38: Ezeregy délután 16.00: A világgazdaság hirel 16.10: Summa-sdajok — murtkásdalok 16.22: Gésak — részi. 17.05: Körm.ükrofon 17.30: Beethoven összes zomganaszoqiátái - világhírű előadóművészek tolmácsolásában — 9. 18.06: Orazágoa zenei műveltségi verseny 19.15: Remekírók - remekművek 20.10: Az MRT szimfonikus zenekarának Haydnhangversenye Közben: Kb. 20.55: Ady Endre és Tóth Árpád versei Kb. 21.40: Verbunkos muzsika 22.20: Dzsessz felvételekből 22.46: Metronóm 23.06: Tandos Béla műveiből 0.10: Zsolnai Hédi samzomíelvét eleiből PETŐFI 8.05: Füvószene lánerltnvusban 3.20: Tlz perc külpolitika, (lsm.) 3.33: S'.ágermúzeum 9.20: Az élő népdal 9.33: Vidám könyvespolc 10.00: A zene hullámhosszán 11.55: Gyermekek könyvespolca 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik 12.55: A We'ler vonósotégyea felvételeiből 13.25: Udes anyanyelvünk 13.25: Édes anyanyelvünk 13.33: Kodály: Mátrai kepetk 11.00: Válogatott perceink 17.00: Az Tfjuságl nadlo órája 18.00: Mindenki iskolája 18.33: Hétvégi panoráma tudatjuk, apa. ÖZI •• JÓZSEF életének 51. évében vá- Órakor lesz a Belvárosi temető radarul elhunyt. Temetése no- ravatalozójából. A gyászoló ess vember 19-én délután 3 órakor lad. 16 688 lesz az Üjszegedl temetőben. - Mély fájdalommal tudatjuk, A gyászoló család. Jobb fasor 40. hogy a szeretett férj, édesapa. Fájó szívvel tudatjuk, hogy nagyapa, FÜLÖP ISTVÁN életészeretett sógorbácstnk, FEREN- nek 72. évében váratlanul elCZI JÁNOS (Nemestakács u. hunyt. TemetiSse november IS-én 27/A alatti lakos) hosszú beteg- 11 órakor lesz az Alsóvárosi teség után 81 eves korában el- mető ravatalozójából. A gyászok, hunyt. Temetése november 19-éu család — Petőfi S. sgt. 23. 1 órakor lesz a Református te- 16 690 metóben. Minden külön értesl- Tudatjuk, hogy ÖZV. KOCSIS tés helyett. Gyászolják: rokonai, JANOSNE hamvasztás utáni bútsmerósei csúztatása november 19-én 14 „„„,x„, „„„.„, órakor lesz az Alsóvárosi temető tudatRik^ hogv Stt n^Tő "vata.ozőjáb^ A gyászoló édesanyánk, (JZV. CSIPEI SANFájdalommal tudatom. 16 691 hogy DORNÉ hamv^ztás után. teme- sxe^TETT FTEJEM MÜLLER Jötése^ 1976 noventber 18-án de. 11 szakmunkásképző lntéórakor I«u: a Belvárosi temető . t,,nira i„s. november ravatalozójából. Gyászoló nevelt ^ én hlrtelen clhtlnyt. Temetése gyermekei november 19-én 14 órakor lesz a Tudatom mindazokkal, akik ls- Belvárost temető ravatalozójából, merték és szerették, hogy ID. civászoló felesege, családja és FRANYO IMRÉNÉ Kovács Pl- mkonal. 18 692 roska hamvasztás utáni búcsúz- Köszönetet mondunk mtadtatása 1976. november 20-án 14 azoknak a rokonoknak, régi és érakor lesz az Üjszegedl temető- ni szomszédoknak, a MAV vonben. Gyászoló menye - Verseny tatást főnöksége adminisztratív u. 1/B. 16 687 kocsiműszak dolgozóinak és Tudatjuk, hogy KOCSMAR Ml- az összes ismerősöknek, akik HALYNÉ hamvasztás után! bú- szeretett halottunk, PÖSA 8ZILcsúztatása november 23-án 15 VESZTEK temetésén megjelenőmkor lesz a Belvárosi temető tck. részvétükkel, virágaikkal ravatalozójából. A gyászoló csa- fájdalmunkat enyhítették. Iád — Csorba u. 11/B. A gyászoló család. 16 694 DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Muukásp/rt bzeged varost Bizottságának nap'.apja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVAN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8740 Szeged, Tanácsköztársaság utja 10. - Telefon: 13-635, 13-óiO Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky otes M. Nyomdaigazgató: DOBÖ JÖZSEP Terieszti a Magvar Poéta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőiméi Előfizetési dl) egy hónapra 28 forint. - Index: 25 051