Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-17 / 272. szám
2 Szerda, 1976. november Ti: Folytatódtak a szovjeljugosziáv tárgyalások G Belgrád (MTI) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára kedden Belgrádban folytatta tárgyalásalt Joszip Broz Tltóval, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökével. A jugoszláv főváros lakosainak tízezrei üdvözölték Brezsnyevet és Titót az útvonalon, amelyen a tárgyalások színhelyére, a Szövetségi Végrehajtó Tanács épületébe hajtattak. A megbeszéléseken az elvtársi őszinteség és a kölcsönös megértés légkörében folytatták a nemzetközi kapcsolatok Időszerű problémáinak, a kommunista világmozgalom kérdéseinek, valamint az enyhülés elmélyítéséért, a tartós békéért és a társadalmi haladásért vívott harc feladatainak megvitatását. Áttekintették a párt és állami területen megvalósuló baráti szovjet—jugoszláv együttműködés további fejlesztésének egyes kérdéseit is. A tárgyalások után Leonyid Brezsnyev felkereste az új-belgrádi Barátság parkot, ahol a béke fájaként egy orosz nyírfát ültetett el. Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito kedden délután a Belgrád környékén levő dobanovei rezidencián baráti megbeszélést tartott, szívélyes légkörben, a hagyományos őszinteség és a kölcsönös bizalom szellemében. Az SZKP és a JKSZ vezetői megvitatták a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége közötti kapcsolatok sokoldalú fejlesztésének és elmélyítésének kérdéseit. Kifejtették egyöntetű véleményüket, hogy a két párt együttműködésének bővítése Szovjetunió és Jugoszlávia népei közötti testvéri barátság további erősítésének szilárd alapja. A megbeszélésen Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito folytatta a véleménycserét a nemzetközi kapcsolatok egyes időszerű problémáiról. Hangsúlyozták az SZKP és a JKSZ törekvését arra, hogy az európai kommunista és munkáspártok berlini értekezlete határozatainak szellemében cselekedve elősegítsék a kommunista mozgalom egységének erősítését a békéért, a népek biztonságáért folytatott harcban. A tárgyalásokat követő baráti vacsorán Titón és Brezsnyeven kívül ott voltak a megbeszéléseken részt vevő szovjet és jugoszláv személyiségek is. Brezsnyev és Joszip Broz Tito kedden este visszatért Belgrádba. A szovjet—Jugoszláv legfelsőbb szintű találkozón a zárómegbeszélést ma, szerdán délelőtt tartják, azt követően a déli órákban L. Brezsnyev és kísérete elutazik Jugoszláviából. Közéleti napló BÍRÓ JÓZSEF TÁRGYALÁSAI MOSZKVÁBAN Kedden Moszkvában megnyílt a KGST külkereskedelmi állandó bizottságának Boron következő 48. ülése, amelyen a magyar delegációt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vezeti. Ezzel párhuzamosan a szovjet külkereskedelmi minisztériumban megkezdődtek a tárgyalások dr. Bíró József és szovjet kollegája N. Sz. Patolicsev külkereskedelmi miniszter között az 1977. évi magyar-szovjet áru csereforgalmi megállapodásról. ROMÁN SZAKSZERVEZET' KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT HAZÁNKBA George Panának, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottsága tag jának, n Román Szakszervezetek Általános Szövetsége elnökének vezetésével ked<en szakszervezeti küldöttség érkezett hazánkba. A küldöttséget Gáspár Sándor, nz MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára és a szaktanács vezetői fogadták. MAGYAR—JORDÁNIAI KÜLKERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁS Az Ammanban tartózkodó magyar kormányküldöttség I'dvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes verésével november 12—15. között tárgvniásokat folytatott a Jordániai kormány képviselőivel. A tárgyalások eredményeként a felek hoszBZÚ lejáratú kereskedelmi megállapodást kötöttek, amelv biztosítja az egyenlő elbánás, a kölcsönös előnyök, valamint a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazását. Egyúttal megvitatták R gazdasági együttműködés különbözö formáinak lehetőségét is. AI.AIRTAK A MAGYAR—OLASZ VEGYES BIZOTTSÁG ÜLÉSÉNEK JEGYZÖKÖNYVÉT Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes és Luclano Radl olasz külügyminisztérium! államtitkár kedden a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírta a magyar-olasz vegyes bizottr.ág második ülésének Jegyzőkönyvét. Az ülést november 15-én és 16-án tartották Budapesten. Luciano Radi államtitkárt fogadta Nagy , ános külügyminiszterhelyetta*. Nyugalom / Bejrútban • Bejrút (UPI) A libanoni főváros mindBejrút lakossága kedden szektorában ismét ki— 10 hónap óta először — nyitottak a kiskereskedők, ébredt nyugodt reggelre. A Megnyitották kapuikat az fegyverropogást és ágyúdör- iskolák is. Már korán regRést a megélénkült utcai §el nagy volt a forgalom forgalom zaja, gépkocsik a két szektor közötti legmotorjának berregése vál- fontosabb átkelőhelyen, a totta fel. Múzeumnegyedben. Az utcáAz UPI tudósítója szerint . __ .... . , egy nyugat-bejrúti lakos kon nyugodtan sétálgatnak amiatt panaszkodott neki, a Járókelők, hogy „az éjszaka sokan nem Bejrútban hétfőn reggel tudtak aludni" — hiányzott bevonult „zöldsisakosok" nekik a hónapok óta meg- Bzámát 3000 fővel, 11200 szokott zaj. főre emelték. Szovfet - csehszlovák Kormányközi megállapodás 0 Prága (CTK) vid látogatást tett a SzovLubomír Strougal, a Cseh- jetunióban, szlovák Szocialista Köztár- A megbeszélések befejezsaság miniszterelnöke ked- tével Koszigin és Strougal den hazatért Prágába, miu- kormányközi megállapodást tán Alekszej Kosziginnek, a írt alá a nukleáris energeSzovjetunió Minisztertanácsa tlkában való további együttelnökének meghívására rö- működésről. Urlio Kokkonen életrajza Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke 1900. szeptember 3-án, a közép-finnországi Pielavevsi községben született. Középiskolai tanulmányai elvégzése után 1919-ben beiratkozott a Helsinki Egyetem jogi karára, s hamarosan egyik vezetője lett a Finn Nemzeti Diákmozgalomnak, 1926-ban általános jogtudományi diplomát szerzett. 27 éves korában a községek szövetségének jogtanácsosa, 1928-ban ügyvédi vizsgát tett 1936-ban a jogtudományok doktora lett. 1936-tól 1956-lg — elnökké választásáig — egyfolytában parlamenti képviselő. 1946 —47-ben a parlament első alelnöke, 1948— 1950-ben elnöke. Az 1936-tól 1956-ig eltelt 20 esztendőben különféle posztokon vett részt a finn kormány tevékenységében. Vezette az igazságügyi, a belügyi, a külügyi tárcát, s öt alkalommal volt az ország miniszterelnöke. 1956-ban köztársasági elnökké választották, s ezt a tisztet azóta is betölti. Közéleti tevékenysége mellett számos Jogi és politikai könyvet is írt. Kimagasló érdemeiért több egyetem — köztük 1969ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem — díszdoktorává avatta. Számos finn és külföldi kitüntetés. így a Magyar Népköztársaság Zászlórendje gyémántokkal ékesített I. fokozatának birtokosa is. A finn politika alakításában játszott nagy fontosságú szerepe mellett döntő érdemei vannak az ország pozitív nemzetközi tevékenységének, a Szovjetunióval való baráti viszonynak és együttműködésnek a kialakításában. Paasikivi miniszterelnök, majd államelnök legközvetlenebb munkatársaként részese és kimunkálója, majd továbbfejlesztője volt ennek a külpolitikai irányvonalnak, amelyet azóta is Paasikivi —Kekkonen-vonalként emlegetnek. Kekkonen elnök neve összeforrott a békés e ívmás mellett élés politikájával. Ez irányú tevékenységének betetőzése rolt az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítésében és lebonyolításában vállalt kiemelkedő szerepe. Elnöki minőségében 1963-ban nem hivatalos. 1969-ben pedig hivatalos látogatást tett Magyarországon. 1975-ben jugoszláviai útja alkalmával kétszer is megszakította útját Budapesten, ahol hasznos eszmecserét folytatva, ismét találkozott Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával és Losonczl Pállal, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökével. Az elnök egyébként ágész életében aktívan sportolt. Ifjú korában Finnország magasugró csúcstartója Is volt. Ma is rendszeresen fut és síel. Hazánkban is sportemberként járt először, 1929-ben. USA-véfó a BT-ben % New York (MTI) ENSZ-tegf el vételét Javasló napos vita során több ro'nt . D. , ,„. t„„ .„„ ux.fjr határozat elfogadását. harminc ország szorgalmnzA Biztonsági Tanács hétfő A testület többi tizcnegy ta a vietnami . >cia!. ta esti ülésén az Egyesült Álla- tagja egyöntetűen Vietnam Köztársaság felvetőiét a vimok megvétózta a Vietnami felvétele mellett állt ki. tagszervezetbe. Szocialista Köztársaság A szavazást megelőző két;iai csapatok újabb támadása Mozambik elten A genfi konf erencia munkáját meghatározatlan időre elnapolták 0 Mnputo (ADN) kozó kopferencta. Az ülésen azt is, hogy az Ivor Richárd A rhodesiai fajüldöző Joshia Nkomo és ' Róbert által előterjesztett javaslat rendszer állig felfegyverzett Mugabe, a Zimbabwei Ha- zavaros és kitér a fő kérdés, zsoldosai Gaza mozambiki zaíias Front vezetői elutasí- a függetlenség Időpontjának hotármenti tartomány terű- tották Ivor Richardnak, a kitűzése elől. létén újabb támadásokat konferencia brit elnökének Mint ismeretes, az afrikai hajtottak végre és légierőik kompromisszumos javasla- felszabadító mozgalmak, bombázták a független kelet- tait. köztük a hazafias front veafrikai ország katonai egy- A plenáris ülést követő zetői közös programmal őrségeinek állásait. sajtóértekezleten Nkomo és keztek Genfbe, s ebben a A mozambiki hírügynök- Mugabe elítélte a brit kor- független Zimbabwe létreség hétfő esti jelentése sze- mány tárgyalási taktikáját, jöttének napjául 1977. szeprint az agresszorok a repü- E taktika célja — hangsú- tember 1-ét javasolták. Az lőgépek, helikopterek és lyozta — az afrikai küldött- afrikaiak által benyújtott páncélozott harckocsik mel- ségek közötti véleménykü- részletes terv ugyanakkor lett első ízben ejtőernyősö- lönbségek indokolatlan hang- számol a rendelkezésre váró ket ls bevetettek a támadás- súlyozása, valamint az, hogy kérdések megoldásának esetkor. A heves harcok folya- az ország és a nép sorsát ön- leges elhúzódásával és belemán a mozambiki fegyveres kényesen döntsék el. Nkomo egyezett abba, hogy ezt a erők hét rhodesiai gépet és Mugabe rámutatott: Ang- határidőt 1977. december ellelőttek. liának nincs szándékában, sejéig kitolják. * hogy siettesse a hatalom át- A keddi ülést követően a Genfben kedden újabb adását Rhodesiában a zim- konferencia munkáját megplenáris ülést tartott a babwei nép törvényes kép- határozatlan időre elnapolOhodeua Jövőjével foglal- viselőinek. Megállapították ták. Megfosztották állampolgárságától 0 Berlin (MTI) Biermann költő, író és énekes, akinek nevét az A Német Demokratikus utóbbi években előszeretetKöztársaság 1967. február tel tűzték az NDK elleni 20-i állampolgársági törvé- propaganda zászlajára, az nyének 13. parafafusa ér- utóbbi hetekbe^ pedlg^a telmeben — amely az ál- tágban szerepel, lampolgári kötelességek súlyos megsértésével foglal- A kedden Berlinben klkozik — megfosztották NDK adott köziemény szerint állampolgárságától Wolf Wo]f Biermannti aki 1B53. ban telepedett át Hamburgból a Német Demokratikus Köztársaságba, megfosztották az országban való további tartózkodás jogától is. „A Német Demokratikus Köztársasággal szembeni ellenséges fellépésével Wolf Biermann önmagát fosztotta meg attól, hogy a jövőben az NDK állampolgárságát viselje" — hangoztatja a közlemény, hozzáfűzve, hogy Biermann jelenleg az NSZKban tartózkodik. Biermannt. William Scranton amr Ikai nagykő vet kategorikus „nem"-Jét azzal Indokolta, hogy Vietnam az Egyet, lt Államokat „nem kielégítő" álláspontot foglal ei a vieL, naml háború oan eltűnt amerikai katonák felkutatásában. Dlnh Ba Th; nagykövet, VI, etnam állandó FNSZ-képviselője visszj. 'ásította Scmnton vádjait A vietnami diplomata felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét arra, hogy kormánya többször is bizonyságát adta jóakaratának. Azonosítható amerikai ktaonák névsorát átadták z amerikai hatóságoknak. Vietnamban külön bizotts ig foglalkozik a további kulatással. Ugynakkor hogyan viszonyul az Egyesült Államok a háborúban eltűnt, meggyilkolt megnyomorított vietnamiak ezreinek problémájához? — tette fel a kérdést a vietnami nagvkövet Dinh Ba Thi hangsúlyozta: hazála a béke és a barátság politikáját folytatja, bízta >ítani kell számára azt a jogot, hogy politikájának ím gfelelő sze opet Játszhat >n az ENSZ keretein belül. A Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy a Vietnamiéivételéről folytatott vita ól szóló besz nolót a közgy űlés ülésszakának plená is ülése elé terjeszti. Háborús bíínős szabadon bocsátása nyomán Felháborodás Olaszországban 0 Róma (MTI) katonai kórházban ápolják A római katonai törvény- Miközben az országban szék ügyésze keresetben tá- egyre folynak a tüntetések, madta meg azt a döntést, főként a zsidó deportáltaki mely felfüggesztette Herbert hozzátartozói részéről a szaKappler háborús bűnös bün. badlábra helyezés ellen, a tetését, és szabadlábra he- parlamentben is elhangzotlyezte a volt SS-ezredest. tak Interpellációk, melyek Kapplert egyelőre a római elítélik a döntést.