Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

Szerda, 1976. november 17. 3 A lódzi kiildittssg Szegeddel ismerkedett A lengyelországi Lódz vaj­daság párt- és tanácsi kül­döttségének tagjai — akik a két megye testvérkapcsola­tainak erősítése jegyében lá­togattak Csongrád megyébe — a tegnapi napot Szegeden töltötték. Klemens Kwia­towski, a LEMP Lódz me­gyei jogú város pártbizottsá­gának másodtitkára, a dele­gáció vezetője, Jozef Ko­walski, a LEMP Lódz me­gyei jogú város pártbizottsá­ga ipari és kereskedelmi osztályának vezetője, Arka­diusz Ciupinski, a Békehar­cosokról elnevezett Szövő­ipari Vállalat pártbizottságá­nak titkára és Danuta Miko­iajczyk, Lódz megyei jogú város tanácsa Polesije nevű kerületi hivatalának vezető­je tegnap a kora délelőtti órákban az MSZMP Szeged városi bizottságára látoga­tott A küldöttséget Török József, a városi pártbizott­ság első titkára fogadta. A baráti beszélgetésen ott volt Papp Gyula, Szeged megyei város tanácsának elnöke, dr. Varga Dezső és Deák Béla, a városi pártbizottság titká­rai, valamint Perjést József a megyei pártbizottság mun­kstársA, Török József tájékoztatta szervezéséről, az V. ötéves zott főigazgatója fogadta a a vendégeket Szeged város *erv ^e8főbb célkitűzéseiről, vendégeket. A találkozón fejlődéséről, gazdasági szo- a lakótelepi kereskedelmi el- részt vett dr. Koncz János, ciális és kulturális életéről lótás fontosságáról. A keres- az MSZMP Csongrád megyei Szólt a pártmunka feladatai- kedelmi szakemberképzés bizottságának titkára és De­ról, és a két város testvér- eredményeiről és feladatai- ák Béla, az MSZMP Szeged kapcsolatainak erősítéséről. ró1 ^rányó Ferenc, a Keres- városi bizottságának titkára A baráti beszélgetésen á kedelmi és Vendéglátóipari is. Dr. Alföldi Lajos vázolta vendéglátók válaszoltak a Szakmunkásképző Intézet az intézet történetét, tudo­lengyel elvtársak kérdéseire. Igazgatója számolt be. A tá- mányos tevékenységét, az Szóba került többek kőzött jókoztató után élénk eszme- elmúlt St esztendő eredmé­a város életének néhány fon- cseTe alakult ki, a vendégek nyelt, s foglalkozott tudo­tos aktuális témája, s ki- érdeklődő kérdései nyomán mánypolitikai kérdésekkel is. cserélték tapasztalatalkat a 82 ÉLIKER tevékenységén Halász Norbert, az intézet pártmunka legfontosabb kér- tul szó esett a szocialista ke- pártszervezetének titkára a déseiről, a párthatározatok reskedelem sok-sok eredmé- pártmunka sajátosságairól helyi végrehajtásának ered- nyérő1 ó® gondjáról. A ven- szólt. A beszélgetésben szó menyeiről. dégek ezután megtekintették esett az intézet kutatási té­Délelőtt a lengyel deleaá- a hatalmas áruházat A kü- máiról, hazai és nemzetközi dó ellátogatott a Szegedi 10nböző osztályokat Iványi kapcsolatairól, az alapkuta­Elelmlszer-kiskereskedelmi KárolV< az ABC-áruház igaz- tásokról, s a tudomány de­Vállalat tarjáni 10-es számú patója mutatta be a lengyel centralizációjáról. A lengyel ABC-áruházába' A modern küldöttségnek. Vendégeink vendégek ezután megtekin­oktatóteremben dr Kúti Ar- eli6meréssel szóltak a latot- tették a Szegedi Biológiai Pád, az ÉLIKER' Igazgatója takróL "éhÍ.ny intézetét­köszöntötte a vendégeket. A A Magyar Tudományos Kfczontotte őket az intézet találkozón ott volt Berta Ist- Akadémia Szegedi Biológiai ** jif^L ösztöndíjasa, ván, a városi pártbizottság Központja volt a tegnapi £™Slaska ** Gr**»™ osztályvezetője is. Dr. Kuti program utolsó állomása, Árpád tájékoztatta a lódzi ahová a délutáni órákban lá- A lengyel delegáció ma delegáció tagjait a vállalat togatott el a lódzi párt- és megtekinti a szegedi közös tevékenységéről, a város tanácsi delegáció. Dr. Alföl- kereskedelmi raktárat, majd élelmiszer-ellátásának meg- di Lajos, az intézet megbí- Makóra látogat @s lidztoji Somogyi KSroJyné felvétele A lódz! vendégek az ABC-áruházban Dk lésben a közös és ház­táji kölcsönös kapcso­latát ma már kevesen vonják kétségbe. Egy időben szélső­séges vélemények hangzottak el a háztáji és kisüzemi gaz­daságokról, de a tények, a szá­mok mindenki előtt világos­sá tették, napjainkban, s még igen hosszú ideig a szocia­lista mezőgazdasági nagy­üzemek termelése mellett nem nélkülözhetjük a ház­táji és kisegítő gazdaságok tevékenységét. Elég csak a Minisztertanács idei hatá­rozatára utalnunk: „a szo­cialista mezőgazdasági nagy­üzemek fejlesztése és az egész mezőgazdaságban a gazdálkodás hatékonyságá­nak fokozása szükséges. A mezőgazdasági nagyüzemek elsődleges fejlesztése, tevé­kenységükben a szocialista vonások erősítése mellett a háztáji és kisegítő gazdasá­gokban folyó mezőgazdasági termelést is, mint társadal­milag hasznos tevékenységet, támogatni kell". Hazánkban 1,8 millió csa­lád foglalkozik árutermelés­sel, ebből 800 ezren mező­gazdasági főfoglalkozásúak. Az összes kisüzemi termelés­ből 56 százalékot a háztáji ad. Elengedhetetlen, hogy a nagy élőmunka-igényes zöld­ség- és gyümölcstermelést, a nagyberuházás-igényű szarvasmarha- és sertéste­nyésztést, valamint -hizlalást a kisüzemekben tovább ne növeljék. Ha ezeknek a „kisüzemeknek" termelésével nem számolhatnánk, 100—110 milliárd forint új állóeszköz­beruházást és 50 milliárd fo­rint forgóeszközt Igényelne helyettesítésük, vagyis egy teljes ötéves terv mezőgaz­dasági beruházásra fordítha­tó összeget. Már ez is utal tehát a háztáji árutermelés fontosságára. Ám a háztáji és egyéb kisgazdaságok tevé­kenysége Csongrád megyében és Szeged környékén sokkal jelentősebb az országos át­lagnál. Az elmúlt öt esz­tendőben a^-megye bruttó mezőgazdasági-' termeléséből íS százalékot ezek a gazda­Szegeden Magyar­román vasúti tanácskozás Négynapos tanácskozás kez­dődött tegnap, kedden Sze­teden, a MÁV-igazgatóság ;zékházában magyar és ró­nán vasúti szakemberek kő­zött. A nemzetközi határfor­almi értekezleten a Magyar Államvasutak szegedi és deb­receni képviselőinek vezetője Kiss Károly szegedi vasút­igazgató, a Román Vasutak kolozsvári és temesvári szak­emberek alkotta csoportjának vezetője Dudás Áron kolozs­vári vasútigazgató. A tanácskozás célja: a kö­zös határállomások tevékeny­ségének értékelése, összehan­golása, s a mindinkább rtö­ekvő nemzetközi vasúti for­íalom zavartalan lebonyolí­tsa érdekében a sörön kö­'etkező feladatok meghatá­'öZéáá. Beszélgetnek a vas­tásök a Lökösháza és cur­tící határállomások tavaly végzett közös munkájáról, a különböző teljesítményekről, Szolgáltatásokról és 32 üzemi költségek alakuláséról, elszá­molásáról. / J Folytatja munkáját a fogyasztási szövetkezetek kongresszusa Kedden az Építők szék­házában kétmillió nyolcszáz­ezer szövetkezeti tag kép­viseletében hétszáz külföldi vendég részvételével folytat­nék elmélyítésére még szá­mos lehetőség kínálkozik. Délelőtt véget ért a teljes ülés vitája, majd a tanács­ta tanácskozását a fogyasz- kozás a 494 fogyasztási és tási szövetkezetek VIII. értékesítő, a 379 takarék- és kongresszusa. az im lakásszövetkezet A vitában felszólaló dr. képviselőinek részvételével Sághy Vilmos belkereske- ágazati szekcióüléseken foly­delmi miniszter, nyugtázva tatta munkáját. Az ezekről az ellátásban és a hálózat- szóló jelentéseket a kong­fejlesztésben elért eredmé- resszus szerdai plenáris ülé­nyeket, jelezte, hogy a több sén hallgatja meg. hónapos felkészülés alapján tSagölT-ndlak. ~K megyében 34—85 ezer család foglalko­zik mezőgazdasági termelés­sel. A mezőgazdaságilag mű­velt földterület közel egyötö­dén a háztáji és kisüzemi gazdaságok termelnek, és az állatállomány több mint fe­lével szintén ezek rendel­keznek. Köztudott, hogy ezek a gazdaságok saját szükségle­tük megtermelésén felül a központi árualapba is jócs­kán besegítenek, s kimutat­ható, hogy a különböző csa­tornákon a központi árualap­ba került termékek egyne­gyedét adják. Ennek megfe­lelően az utóbbi években több hitel- és árpolitikai in­tézkedés tőrtént, de ezek nem bizonyultak elég haté­konynak. Sőt, az adópolitika következtében több területen visszaesett az árutermelés. Éppen ezért az idén több je­lentős központi, nem utolsó­sorban megyei intézkedés történt a háztáji és kisüzemi termelés fokozására, megbe­csülésére. Elég csak egy mo­tívumot megemlíteni; az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat az év első felében megbízotti együttműködési szerződést kötött mezőgazda­sági üzemekkel ésÁFÉSZ-ek­kel. Ennek alapján 63 ter­melőszövetkezet, 10 szakszö­vetkezet, 6 ÁFÉSZ, egy ál­lami gazdaság végzi a hízó­sertés-felvásárlással, a koca­kihelyezéssel és a takar­mányellátással kapcsolatos teendőket. Utalhatunk arra is, hogy a TESZÖV több ál­lásfoglalást adott ki a ter­melés elősegítésére, értekez­letet, megbeszéléseket rende­zett, mint az eltelt Időszak bizonyítja, nem eredményte­lenül. A háztáji sertéste­nyésztést és -hizlalást vár­hatóan tovább segíti az a rendelkezés, amely lehetővé teszi a kisgazdaságoknak a több éves szerződéskötést, ami nem lebecsülendő meny­nylségl felárral jár. V árható, hogy a közel­jövőben még további kedvezmények lesz­nek a termelés fokozásában. Köztudott az is, hogy me­gyénkben a háztáji és egyéb kistermelők 30 százaléka külterületen él. A tanyák lassú felszámolásával e gaz­daságok száma csökken, még­is jelenleg a kieüzemi állat­állomány kétharmadát, ezen belül a szarvasmarha három­negyedét, a sertésállomány felét a tanyai gazdaságok tartják. Ez azt is mutatja, hogy a háztáji és kisgazda­ságok egyik fő tevékenysége az állattenyésztés, termelésük bruttó értékének 60—62 szá­zalékát adja. Az utóbbi időben nagyobb mértékben csökkent az ál­latállomány, ennek ellenére a tavalyi év végén a kisgaz­daságokban volt a megye szarvasmarha-állományá­nak 36, sertésállományának pedig 58 százaléka, valamint a baromfi kétharmada. Je­lenleg a szarvasmarha-is­tállók 45—50 százaléka, a sertésólak 35—40 százaléka áll üresen. Igaz, hogy ezek­nek az állatférőhelyeknek nagyobb része korszerűtlen. Nem felel meg a modern, - korszerű állattenyésztés kö­""Vetelményeinek, de kis beru­házással használhatók lehet­nének. A háztáji és kisegítő gaz­daságok szerepe a zöldség­és gyümölcstermesztésben szintén nélkülözhetetlen. Saj­nos, több pozitív tapasztalat mellett előfordult az is, hogy nem volt egyértelmű, követ­kezetes és segítő jellegű ezeknek a gazdaságoknak az irányítása. Törést' okozott a háztáji, kisüzemi termelés­ben az áruértékesítés szer­vezetlensége, a helytelen ár­politika és az akadozó ta­karmányellátás. Pedig a szervezettebb termelést és felvásárlást mind Szeged körzetében, mind pedig Csongrád megyében szüksé­gessé teszi egyrészt a ter­melés nagysága, másrészt pedig a termeléssel foglal­kozók nagy száma. Felesleges elemezni a ház­táji árutermelés jövedelem­kiegészítő fontosságát, az önellátásban, a foglalkozta­tásban betöltött szerepét. A mezőgazdasági termelésben a még jelentős termelési kapa­citáshiány miatt olyan mun­kaigényes kultúrákat állít elő, amelyekről a lakosság jobb ellátása érdekében nem mondhatunk le. Különösen a Szeged környéki közös és háztáji gazdaságok kapcsola­tát érdemes jó példaként említenünk. Egymásra utalt­ságuk nyilvánvaló. Ugyanak­kor az összes árbevétel 10 százalékát általában a ter­melőszövetkezeteknél, a ház­tájiban megtermelt, de a közös útján értékesített ter­mék adja. A \ szakszövetke­zeteknél ez az arány 54 szá­zalék, a szegedi járásban pe­dig 22,8 százalék. N apjainkban s a követ­kező években a kö­zös és háztáji gazda­ságok kapcsolatának fejlesz tése érdekében szükséges t téeszekben működő háztáj bizottságok erősítése és aktn munkája, a folyamatos táp­és szálas takarmánnyal vak ellátás, esetenként legeltetés nem különben a már meg­termelt áru folyamatos fel­vásárlása (zöldség, gyü­mölcs), továbbá a háztáj' termékek felvásárlásával fog­lalkozók munkájának folya­matos ellenórzése és segíté­se. Célszerű háztáji agronó­rnusokat alkalmazni, és az igényeknek megfelelően a hízó sertés felvásárlását, a kocaakció folyamatossá té­telét szorgalmazni, a háztáji gazdaságokat vetőmaggal, műtrágyával, növényvédő szerrel, palántával ellátni, és egyes termelési művele­tekhez megteremteni a gépi ellátottságot. Sokat tehet a TESZÖV is, így tapasztalat­cserék, bemutatók, értekezle­tek szervezésével, az új és jó módszerek elterjesztésé­vel, a nagyüzemek és ház­táji gazdaságoknak a koor­dinálásával, a háztáji terme­lés fokozottabb támogatásá­val. SZ. LUKACS IMRE 19?7-re az ellátás tovább javítható, az úgynevezett hiánycikkek számának egy­idejű csökkentésé mellett. Hangsúlyozottan foglalko­zott azzal a nagy feladattal, ami a szövetkezeti kereske­delemre a mezőgazdasági kistermeléshez szükséges eszközökkel, kisgépekkel való ellátásban vár. Szabó István, a Termelő­Bzövetkezet<?k Országos Ta­nácsának elnöke hangsúlyoz­ta többek között, hogy a legtöbb tevékenységi terüle­ten szoros kapcsolatban álló két ágazat együttműködésé­Környezetvédői m i laboratórium A Kőbányai Gyógyszer- lógiát, hogy megállapítsák, árugyár dorogi gyáregységé- az új eljárásnak nincs-e ká­beii — a Komárom megyei ros környezeti hatása, üzemek közül elsőként — Amennyiben Ilyen szem­könyezetvédelmi laborató- pontból nem találják meg­rlumot létesítettek. A labo- felelőnek az új technológiát, ratórium munkatársai re- megtilthatják bevezetését, ví^jó alá vehetnek minden, és másik módszer kidolgozá­bevezetésre szánt új techno- sát indítványozhatják (MTI) Koszorúzás dr. Münnicii Ferenc síremlékénél Névadójára emlékezett a szocialista brigád Dr. Mlinnich Ferenc szüle­tésének 90. évfordulója al­kalmából kedden délután ün­nepélyes tiszteletadással meg­koszorúzták a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom kiemelkedő harcosának síremlékét a Kerepesi úti te­mető munkásmozgalmi pan­teonjában. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében Biszku Béla, a Köz­ponti Bizottság titkára és Sar­lós István, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára, a Politikai Bizott­ság tagjai, a Minisztertanács nevében Aczél György, a Politikai Bizottság tagja és Borbándi János, a Miniszter­tanács elnökhelyettesei he­lyezték el a megemlékezés koszorúit. A fegyveres testü­letek nevében Czinege La­jos vezérezredes, honvédel­mi miniszter, Benkei András belügyminiszter, Papp Ár­pád, a munkásőrség országos parancsnoka és Tömpe Ist­ván, a Magyar Partizán Szö­vetség alelnöke koszorúzott. Lerótták kegyeletüket a hozzátartozók, a harcostár­sak, a barátok és a dr. Mün­nich Ferenc nevét viselő in­tézmények képviselői. * Megemlékezést tartott teg­nap délután a Nagyalföldi Kőolaj- és Fold gáztermelő Vállalat szegedi kutató- és feltáróüzemének Münnich Fe renc brigádja. A közösség Szegeden egyedül viseli a Magyar Népköztársaság Ki. válp Brigádja címet. Az ün­nepségen „Münnich Ferenc, az internacionalista forra­dalmár és a szocialista hu­manista" című előadás ke­retében Idézték fel névadó­juk életútját, majd a brigád ez évi vállalásainak teljesí­tését értékeltéit.

Next

/
Thumbnails
Contents