Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-10 / 240. szám

Vasárnap, 1976. október 10. Félmilliárd forint fejlesztésre Beszélgetés Szabó G. Lászlóval, a megyei tanács elnökhelyettesével Fél éve költözött át a városi pártbizottságról a megyei tanács székházába. A távolság, mely valóságosan elválasztja-összeköti Szabó G. László munkahelyét a Rákóczi téri hivatalával, nem nagy, s úgy hiszem, beszélgetésünket stílszerűen azzal kezdhetnénk, hogy az MSZMP Szeged városi bizottsága propaganda és művelődési osztályának korábbi vezetőjét aligha várták merőben új jeladatok, hiszen, a megyei tanácson — közhasználatú kifejezéssel élve — kulturális elnökhelyettes. Vagyis körülbelül ott kell folytatni a munkáját, ahol abbahagyta, bár a terület nagyobb, és természetesen a gondok, tennivalók is sokasodtak. — Változatlanul a kulturális és egészségügyi munka irányítása adja tevékenységem gerincét. Ám ehhez most jónéhány más terület sorakozik: a sport, az ifjúságpolitikai, a természetvédelemidegenforgalom nem kereskedelmi vonzatai, nemzetiségi és egyéb kérdések. Most, hogy a megye egészében kell gondolkodnom, a szegedi pártbizottság fontos posztjain eltöltött tizenhárom esztendőm sok tapasztalathoz segített, mindenekelőtt politikailag. Megismertem Szeged kulturális életét, körülbelül el tudom helyezni az ország egészében, ami kellő alapot is nyújthat a megyei munka irányításához. — Az átálláskor milyen komolyabb nehézségekkel találkozott? — Csongrád megye területe köztudomásúan nagy, öt városában, három járásában, 56 községében folyik közoktatási közművelődési tevékenység, amit eleddig csak megízlelhettem. Viszont minden szabad időmet arra használom, hogy járom a megyét, közvetlen benyomásokat szerezve, s miután természetszerűleg nem kaptam tanulóéveket, közben seregnyi ügyben kell tárgyalnom, állást foglalnom, intézkednem. Jó érzéssel emlegetjük, az V. ötéves tervben komoly összegek adottak a megyei fejlesztésre, a közművelődési-közoktatási-művészeti szférában több mint félmilliárd forint, amit észszerűen felhasználni, elkölteni, roppant gond és felelősség.'Csongrád megye a mai magyar valóság élő keresztmetszete. Itt van például Szeged, a kultúra magas színvonalával, aztán Hódmezővásárhely és a többi város, ahol kiemelkedő értékeket találunk, ám a gazdag és szép nagyközségek mögött a másik véglet is látszik, kis osztatlan iskolák, szakképzetlen nevelőkkel. Ügy mondjuk, városias megye, a 456 ezer lakos 67 százaléka él a városban, s az elképzelések szerint ez az arány 70 százalékos lesz az V. ötéves terv végére. Viszont ma még majd 90 ezer ember lakik tanyán, s ide el kell juttatni a kultúrát, az iskolarendszerű oktatástól a modern kor technikai ismeretanyagáig. — Miként látja Szeged szerepét a megye kulturális életében? — A városi pártbizottságon eltöltött évek nyomán lassan körvonalazódik bennem, hogyan és miként szolgálhatja Szeged, a jelenleginél jobban, az egész megye kutúrálódását. De arról sem feledkezhetünk meg, hogy a megye kulturális életének fejlesztésében. a távlatok tervezésekor, figyelembe vegyük az egyes városok sajátosságait, hagyományait, hiszen sok olyan kulturális értéket találunk itt, melyeket Szegeden alig ismernek. Ha ezeknek a városoknak úgynevezett lokalpatriótizmusát a kultúra eszközeivel sikerül kamatoztatnunk befolyásolnunk, bizonyos vagyok benne, meglevő értékeink tovább gazdagíthatóak. Szeged kiemelt szerepet játszik Csongrád megye, ' sőt az egész Dél-Magyarország életeben: amikor megkaptam a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának útmutatását, külön is fölhívták erre a figyelmem. Szegeddel ezután természetesen a tanácstorvény keretein belül kell foglalkoznom, ám ott szeretnék lenni minden fontos mozzanat megtervezésénél, s úgy érzem, az érdekeltek igénylik is ezt — Néhány hete kezdődött el az új oktatási év. Milyen fontosabb teendőt ígér Csongrád megyében? — Az előkészítés munkálatai fölszínre hozták bennünk közoktatásunk valamennyi gondját. A szocialista közoktatás-politika sarkalatos elve a tanulás egyenlő feltételeinek kialakítása, biztosítása, végső soron tehát az a cél, hogy az új és új generációk azonos alappal induljanak a társadalmi termelésbe. A fiatalok fölkészítése az óvodai évektől kezdődik, s a férőhelyek bővítésében — társadalmi segítséggel — fölülmúltuk a tervezett kereteket is a IV. ötéves terv során. Csongrád megyében az óvodáskorúak 80 százaléka — az országban 75,4 százalékra — járhat három esztendeig óvodába, s ha idevesszük az iskola-előkészítőket, ez az arány 92,5 százalék. Rendkívüli jelentős, amit az új ötéves tervben előirányzott további 3000—3500 férőhellyel is legfeljebb csak tartani tudunk, miután egyre több gyerekkel kell számolni. Sok képesítés nélküli óvónő dolgozik a megyében; a középfokú képzés mindössze a csongrádi Batsányi gimnáziumban és a szegedi Tisza-parti gimnáziumban biztosított ráadásul a szegedi intézményben csak ezután végeznek még. Miként az előző ciklusban, az V. ötéves tervben is komoly összegeket terveztünk az általános iskolák tárgyi feltételeinek javítására. A tanyákon, szétszórt településeken azonban csak a körzetesítési program segíthet; a diákotthonokban közel 500 férőhelyet szeretnénk kialakítani a tanyáról behozott tanulóknak. És akkor itt a másik gond, meggyőzni a szülőket, hiszen ma is akadnak még üres helyek. A tanyai diákok Szegeden. épülő kollégiuma talán az új oktatási évre lesz üzemképes. Ami a személyi feltételeket illeti, valamivel nőtt általános iskolánkban a képesítés nélküli oktatók száma. A szakrendszerű iskolában 82 százalékos a szakos ellátás, ami kedvezőbb ugyan az. országos átlagnál, ám Csongrád , megyében, ahol' pedagógus képző intézetek működnek, ezzel az aránynyal elégedetlenek vagyunk. A számoknál maradva, megyénkben a beiskolázási arány 98,7 százalékos, és komolyan vesszük a tankötelezettségi törvényt. A diákok 87,4 százaléka év veszteség nélkül végzi el az általanos iskolát, tehát többen, mint az országban általában, sőt 16 éves korukra a tanulók 92—95 százaléka. A fizikai dolgozók gyermekeinek támogatását nemcsak úgy értelmezzük, hogy az általános iskola elvégzéséhez, — hanem a továbbtanulásukhoz is segítséget nyújtunk. Itt szeretném hangsúlyozni, milyen fontosnak tartjuk tanulóink fölkészítését a társadalmi beilleszkedésre. Amikor a pályaválasztás-pályaorientáció szóba kerül, nem győzzük eleget hangzotani az iskola és a szülői ház együttműködésének fontosságát. Sajnos gyakran előfordul, hogy ennek hiányában a szülői vágyak irreálisan alakítják a gyerekek jövőjét. Jelenleg 41 ezer 873 diák tanul Csongrád megye 231 általános iskolájában, s a demográfiai prognózist tekintve 1980-ra 49 ezerrel, a 80-as évek végére pedig 57 ezer tanulóval kell számolnunk. Könnyen belátható tehát, közoktatásunk valamennyi gondjával-bajával úgy kell számolnunk; hogy egyre több fiatal látja majd kárát annak, amit esetleg elhibázunk. Pillanatnyilag a megye oktatási intézményeiben 8235 pedagógus és technikai alkalmazott dolgozik, s ha azt mondom, 73 százalékban nők, kiknek 6 százaléka különböző okok miatt rendszeresen távol van, — csak jelezni szeretném, milyen természetű problémáink vannak még. — A gazdasági érdekek hogyan tükröződnek Csongrád megye középfokú oktatási intézményeinek jelenlegi struktúrájában? — Nem túlzottan. Köztudomásúan kialakultak Csongrád megyében is az úgynevezett favorizált középiskolák, szakmunkásképzők, ahol rendre túljelentkezésekkel számolnak, más intézetek pedig képtelenek betölteni a férőhelyeket. Aztán bajok vannak a munkára neveléssel is, hiszen a fiatalok húzódoznak a nehezebb fizikai tevékenységtől. Közgondolkodásunk egészét érintő gondjaink ezek, a munka jelentőségének megítélésében elavult értékítéletekkel találkozunk. A tabló viszont gazdag. Csongrád megye 40 középfokú intézményében majd 17 ezer diák tanul, 27 középiskolában, 13 szakmunkásképzőben. Legdinamikusabban a szakmunkásképzők fejlődtek, úgy érzem, az ismert párthatározatot ezen a területen teljesítettük a legszembetűnőbben. Külön szólnék az ifjúság nevelésének komplex feladatában, a testi nevelésről. Még a nagyobb városokban is igen gyengék a tárgyi feltétélek, kevés a tornaterem, sőt a szakképzett pedagógus is. Egyetlen tanév 4342 testnevelési órájából mindössze 1940-et tart szaktanár, az általános iskolákban 238 képesítés nélküli nevelp tanít testnevelést. Némileg kedvezőbb képet mutatnak a középiskolák, legalábbis a szakos ellátottság dolgában, ugyanakkor a 40 intézményünk felének van csupán kisebb vagy nagyobb tornaterme. Fontos határozatok, rendeletek köteleznek bennünket a fiatalok testnevelésére, tömegsportjának biztosítására, ezért akciót kezdeményeztünk. Célunk az iskolák udvarainak olyan átalakítása, hogy a testi és a honvédelmi nevelésre egyaránt használhatók legyenek: a megyei tanács elsősorban azokat az iskolákat támogatja anyagilag, melyek társadalmi munkát szerveznek hozzá. A különböző versenymozgalmak ma még fiataljaink kisebb csoportját fogják át, többségük programtalanul marad, s rajtuk akarunk segíteni a KISZ-szel közösen hirdetett mozgalommal. Lődi Ferenc Hajnal í * Az évekkel a szenvedések nőttek, — ültek nyakunkon dölyfös németek. Csakhogy Sztálingrád után úgy sürögtek, mint oldalba vert, megveszett ebek. A Don-kanyarnál vérbe, sárba fagytak a Führert játszó apró führerek, nácin tapostak náci csizmasarkak — örült, aki még menekülhetett. Szovjet apák és szovjet fiak harca törte meg őket: falvak, városok asszonya, lánya, aggja s fiatalja a drága honért mind fegyvert fogott. És jöttek, jöttek messzi Grúziából, Urálon túlról, tenger széliről. Léptük nyomán fogyván-fogyott a távol: eszem, szívem mindezt ma méri föl! Figyeltem útjuk. Fönt a határszélen a messzehordók törték az utat, s kibontott zászló csattogott Erdélyen, — jelezte, hogy a román nép szabad. Hazánk maradt még hátra meg a náci tűzfészek: Pest s a berlini csata. Hátra volt még akkortájt kqt országnyi nép, melynek béke kellett és haza. Arad felöl a nehéz szovjet tankok ölelték át a tajtékos Tiszát, s mint kerge birkák, mint az ijedt barmok, tiport a német egymáson tovább. A hídjainkat mégis vízbe ölték, s az újszegedi szövőgépeket részeg dühükben melléjük lökődték — mint meggyalázott lány sírtál, Szeged! Szőreg felöl még füstölgött a tájék, hamut kavart a szél, üszköt cibált. Tiszán innen tudtuk: a kátránygyár ég, s fojtó füsttel a gyár két nap pipált. Szegeden túl még dúlt a harc, s mi máris úgy éltünk, mint a szabad emberek. — Az asztalunknál ült négy-öt továris, s előbb nekünk szegték a kenyeret... • Részlet a Szeged cimű poémából Fagyos lesz-e Mihály? Egy ilyen beszélgetés kereteit alaposan túlfeszítené, ha szóba hoznánk a közművelődés egyéb területeit. Mindenekelőtt pedig a megye művészeti életének problematikáját, ami önmagába véve is rendkívül komoly áttekintést igényelne, hiszen Csongrád megye és Szeged zenei, képzőművészeti, színházi elete, irodalma Szabó G. Lászlónak és munkatársainak tanácsi tevékenységük másik nagy területet jelenti. Hamarosan új közművelődési terv készül, s ennek nyomán visszatérhetünk ra. NIKOLENYI ISTVÁN A paprikatáblán hajladoztak az asszonyok. A megtelt vödröket elcipelték a zöldségesládákhoz. Kiöntötték a paprikát belőle, aztán a ládákból kiszedték a belehullott leveleket, majd folytatták a szedést. Valamint éne, keltek is, vagy talán csak dúdolgattak. A nap kissé hidegen sütött, s az égbolt tiszta volt. — Hogy haladunk asszonyok? — kiáltott nagyot a kertészeti brigádvezető, amikor gondosan leállította Simson motorkerékpárját. — Van elég láda? . — Ha nem intézkedik, mindjárt abbahagyhatjuk, hacsak azt a szép kék bukósisakját kölcsön nem adja — élcelődött az asszonyok leghangosabbja. — Még most intézkedjen, nadrágos! — tette hozzá, és társaira kacsintott. — Jól van, intézkedtem. Ahol jön már a zetor — morgolódott a brigádvezető. Aztán lassú léptekkel elindult az asszonyok felé, a paprikasorok között. Leszegte fejét, figyelte a töveket, nézte a bogyók színét, s olykorolykor lehajolt, majd elégedetten felegyenesedett. Megszemlélte a teli ládákat is. — Szép termésünk lesz — mondta maga elé. — Csak ne legyen fagyos az idén Mihály. Fiatalember volt még, úgy 30 és 40 között. Az apjától tanulta, hogy a naptári nevekhez milyen eseményt párosítson. Tudta, mit hozhat Sándor, József, mi várható a fagyosszentektől, vagy mit jelent a Medárd napi eső. A szeptember végi. Mihályhoz az öregek a fagyot kapcsolták. Vidékünkön, ha nem is minden esztendőben, de elég gyakran okozott kárt Mihály. A hideg levegő ilyenkor valósággal végiggördül a föld felett. Azon a reggelen is összetalálkozott apjával, az mondta, hogy rossz előjel, ha tiszta az égbolt, s hidegfényű a nap. Előrébb baktatott, és jól elhagyta az asszonyokat. Mosolygott rajtuk, mert mindig beszélt valamelyik. — Be nem áll _a szájuk — dörmögte. Aztán hirtelen gondolt egyet, és feltépett egy paprikatövet. Számolni kezdte, hany rajta a piros, hány a zsendült, meg a zöld. — Piros három, kettő zsenge, kettő, négy, öt zöld. Szép tó. — Elejtette, s továbblépett. Hirtelen mást gondolt Visszalépett, s újra felvette, azután elindult motorja felé. — Jövök mindjárt, küldöm a szállítókocsikat. Úgy látom, lehet behordani a teli ládákat — bökte még az asszonyok felé. A felszedett paprikatövet gondosan felkötözte a motor csomagtartójára. Indított. A motor nagyokat pöfögve, hirtelen ugrott meg induláskor. — Főnök, valamit tenni kéne — mondta a főkertésznek, mikor megmutatta a felszedett paprikatövet. — Nagyon szép a terület, igazán nagy kár lenne, ha elvinné a fagy. — Egyet tehetünk, s ez* meg is tesszük. — döntött a kertészet vezetője. — Ebéd után a szállítóktól néhány gépet és pótkocsit kell küldeni a szérűskertbe. Rakjanak fel szalmát, és a paprikatáblán, egyenletes távolságban szórjanak kis kupacokat belőle. — Tehát füstölni fogunk? — — Igen. És meg kell szervezni a gyújtogatókat is. A rakodók között vannak fiatalok. Egy ember éjfél után kimegy, és figyeli a hőmérsékletet. Ha a hőmérő plusz 3 fokot mutat, bemotorozik és szól neked. Aztán vissza siet és kezdi a gyújtogatást — És én? — Te riasztod a másik két embert és engem. Mi is kimegyünk. Nyugtalanul aludt a brigádvezető és a főkertész is. Sűrűn felkeltek, s kikémleltek az ablakon. Az ég csillagos volt, a hold kerekdeden ragyogott. A legrosszabb idő. Végre virradt. Az őrködő fiú még nem jelentkezett, öt óra. A hőmérő plusz 5 fokra sülylyedt. A főkertésznél megszólalt a csengő. A brigádvezető jött: — A mai napot megúsztuk — mondta széles képpel. A főkertész rábólintott, s csak ennyit mondott: — Beborulhatna az ég. Aztán kettesben indultak ki a paprikaföldre. ItADICS FERENC ' * }