Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

MAGAZIN Vasárnap, 1976. oktöber 3. 24 Siklós János Elmennek a fecskék Szokatlanul hűvös volt, mint­ha november derekán járna az Idő. Szeptember első vasárnap­jából semmi nem emlékeztetett az aranyszín hónap szőlőérlelő, szüretre forduló, fáradt melegé­re. Hideg eső verte a Tiszát, csak hárorruiégy mániákus me. részkedett a vízre, kis hajókba ülteik és a part közelében lehor­gonyoztak. Sátorlapok és pokró­cok közé húzódva figyelték a kivetett damilak mozgását. Sebes irammal kihúztam a kí­kötóbók sodor ellen zavartam a motort, a szépen suhogó eső­függönyben. Nem éreztem a csontig maró, nyirkos levegőt, mintha gőz csapott volna elém, arcom tüzében fölforrt az eső­víz. Nem az esővíz gőzölgött, ha­nem a lehellet páráját kapta, csavarta a széL Messzire fönt, a magas partok mellett, megálltam. Kivetettem a vasmacskát, fölhúz­tam a sátortetőt és az ablaküve­gen át, néztem az agyagos, me­redek szegélyt. A parti fecskék behúzódtak a magas földfalba vájt fészkekbe. Olyan csöndes volt a sokezer ^fecskelyuk". mintha elköltöz­tek volna. Csak hosszantartó, éber figyelemmel vettem észre a fészkek halk zsivaját Ha itt vannak a vízi emberek szárnyas kísérői, akkor még számithatunk jó időre — gondoltam magam, ban. Sparfc kisregényét nézeget­tem: egy apátnő történetét de hamar beleuntam. Mert ha már az angol apácák la titkos lehall­gató készülékekkei dolgoznak a kolostorban egymás ellen, akkor vége a Józan észnek. A pápa vá­lasztáspolitikat küzdelmeit meg­értem, de hogy egy apétnflt stáL 1 umért olyan ördögi ravaszság­gal küzd az arisztokrata nő, a sudár termetű Alexandra, az már becsületére válna Fordnak, az amerikai elnöknek is. Kény­telen vagyok magamról megál­lapítani- ügy látszik, elmarad­tam a világtól. nem egyforma ütemben szaladunk. Eéliclty-t, a rivális apácát figyelheti a kolos­tor falain belüL ahová elér a lehallgató készülék, meg az elek­tronikus szem is oda leshet de a kertben. Igen, a kolostor kertjébe már nem vezet e! a le­hallgató. ahonnan valaki éppen füttyentett; valaki, a beste ku­rafi. és — Gsuromvíz a föld — jegyzi meg Alexandra, az apátnő. — Majd állva csinálják —i mondja Mildred, a ben fen tea. — Vagy fejjel lefelé — veti oda Walburga, a helyettest — Azt nem. Feli city, soha! — Jelenti ki Alexandra. — Alexan­der Popé szavaival élve: Úgy véli. hogy az erény ször­nyű rabság: ö jó modorban fizeti a taksát Ebből elég! Kolostort krimi helyett az életben akad sok és valódi képmutatás, a civilizációs életforma tartozéka, hát akkor miért olvassam én Muriéi Spark igaz, ragyogóan megírt ' — apáca sztorijait Pontosabbak a fecskék. Nem tudom megfejteni annak a ba­rátságnak az okát, ami a tiszai hajósok és a parti fecskék kö­zött kialakult Kora tavaszon vízre szállunk és várjuk a nyíló időt mert nemsokára megérkez­nek a nagy útról a fecskék. Va­lamilyen megmagyarázhatatlan öröm fogja meg az embert, ami­kor tavaszon meglátja őket Ideges röpdöséssel keresik a fészket, amit persze, a legrit­kább esetben találnak meg. A szeszélyes járású folyók évente többször is kiáradnak, a Tisza és a Maros is elönti a meder magas partjaiba vájt fészkeket. Igaz, hogy visszahúzódnak a vi­zek, de eltömik agyaggal, ho­mokos hordalékkal a parti lyu­kakat Valószfrű, azért ujjong föl az ember, mert a fecskék érkezé­sével előlőröl kezdődik minden: megérkezett a tavasz és beleme­gyünk az igazi nyárba. Megér­tük a tavaszt, nem vittek el b-smiinket Szent Mnály lován. JUtetfűotelL kis fecsteákn el­mondogatjuk és akaratlanul sa­ját életünknek örülünk. Szól a magnó. Sztereó, mert ez a divat Lehet, hogy nemcsak divat, hanem olyan hangszín­bontó szerkezet, amelyik jobban visszaadja a zenekari hangsze­rek hangkülönbségét, de a quad­rofón még jobb, tisztább. A Plnk Floyd szép muzsika, mai, modern és nem jár őrjítő hang­zavarral. Inkább csöndes, nyu­galmat sugall, finom. Absztra­hál tan hozza az élet búját, né­ha olyan látomást villant, mint valóság keménységén a hajnali harmat Sejtelmes messziségből jön, vagy valahonnan a mély­ségből, ahová nem lehet lejutni bárdolatlan modorral, az embe­rt természet fejsze-, kalapács­darabosságával. Az őrjöngés utáni csillapuL tabb viszonyok muzsikája lehet ez a Pink Floyd a nyugati fia­talok körében. Célt kereső, vagy célt tévesztő, közönnyel takart fiatalok belső világának zenei megközelítése? Nem tudom, de az egészen biztos, hogy a bele­fáradás életkorához is ad valami kifejezőt Terjed nálunk is, már a tévé Is jelentkezik vele. Esik az eső, csöndesek a feau kefészkek. Tavasszal hangos a part, vi­dám ricsajjal röpdösnek, bele­kapaszkodnak az agyagos falba; szorgalommal és nagy erővel küzdenek a hajlékért, hogy mi­előbb fészket rakjanak és költ­senek. Sietős a dolguk, mert a parti fecskék indulnak el elő­ször dél félé, szeptember elején mindjárt útra kelnek és addig­ra fölnevelődnek, útra erősöd­nek a kicsinyek. A felületes szemlélő nem Is tudja, hogy éppen úgy küzdenek a létért, a szakadatlan megúju­lásért, mint az ember. Azt gon­dolhatjuk magunkban, hogy mi­lyen jó a fecskéknek; hajnalban ébrednek, keresztbe-hosszába repülnek a víztükör fölött és mire a nap fölbújik a nyári gát fölé, beterem tik az ennivalót Megtömik a kicsik gyomrát és azután a déli meleg elől behú­zódnak a hűvös partfalba. Nap­szálltakor újra megjárják a reg­geli köröket és alkonyatban. Jól­lakottan hallgatják a madárda­lárdákba verődött erdei madarak karát; vidám trillával búcsúznak a naptól, köszöntik az estét Hangosan, kellemesen szól a madarak éneke, enélkűl nem is lenne igazán természetes az ár­téri erdő, a víz, s a naplemente a Tiszán, meg a Maroson. Csalóka kép, mert a vízi tab­lóból ez csak egy folt. Az em­ber egész életében — békeidők­ben — csak egyszer rak fészket (jobbára állami segítséggel) és egész odavan, ha sorsa úgy hoz­za, hogy másik városba, faluba kényszerül és új fészekrakáshoz kezd. A parti fecskék évente raknak fészket mindig újat mert az előző elpusztul a téli, tavaszi ár sodrásában. Ha köl­tés Idején éri őket a víz árja. kétségbesett siratóval csivitelnek a partok fölött. Elveszett a fé­szek, belepusztultak az utódok, elromlott a nyár, megszűnt a nevelés foglalatossága; bágyadt a hajnal és szomorú a naple­mente. Szegényebb, nyomorúbb lett az életünk. így nem fogalmaznak a fecs­kék, legföljebb átérzik a termé­szet csapását. Fogalmazásra csak az ember képes. Ennyi is a kü­lönbség, a biológiai értelemben vett különbség az ember és a fecske között; amaz tudja, hogy elpusztul, emez nem. Alábbhagyott az eső, levettem a motortakarót, megmozgattam a hengereket. Két hét óta fi­gyelmet kíván a futó masina, mert egy viharos reggelen ala­posan megfürdettem. Vízi sielőt húztam és a fordulóban túlságo­san alászedtem a kormányt, rá­adásul én is kint ültem a csó­nak szélén — a motor kirepítet­te alólam a hajót és a lendület ügy megcsavarta, hogy fölborult. Nagy üggyel-bajjal sikerült partközeibe jutni és a végleges lesüllzedésta meemrateni auax­művet Gyorsszerviz után került újra vissza, de azóta rendszere­sen figyelem, attól tartva, hogy rejtett vízütés érte, ami előbb­utóbb előbukkanhat Nincsen baj, jól mozognak a dugattyúk. Széjjeltoltam a sátor­tetőt a dohányfüstöt vastag nyalábokban kapta föl a szél. Éleim is zerzsákomat kikutattam, működésbe hoztam a kézi gáz­tűzhelyet és ebédfélét készítet­tem a dekni alatt az enyheljren. Délutánra elhúzódtak a felhők, enyhe szél fodrozta a víztükröt Megélénkültek a fecskék. Vil­lámgyorsan cikáztak a partok mentén és a víz fölött Frissen, vidáman keresték az ennivalót Ebben az esztendőben nem szo­morkodnak, a víz nem vitte el a fészkeket Jó volt a fecske­nyár a Tiszán, meg a Marceon. Színes, összevissza röpködé­süket alkonyatig nézegettem. Mintha vezényszóra történt vol­na, egyszerre csak csapatba, go­molyagba verődve köröztek a part és a folyó fölött Feltűnő­en, hangosan csiviteltek. Mint valami karneválos, búcsútánco­sok, úgy köröztek, mozogtak fö­löttem. „Megbeszélést tartanak" — gondoltam magamban. Ké­szülnek a hosszú útra. Most az indulás időpontját az útirányt tárgyalják, számbaveszik egy­mást a tavasz végén kelt Róká­kat megrepültetik, holnap, vagy holnapután jól meghajtják őket s majd egyszerre kél útra vala­mennyi. (Honnan szerezték ezt a jó közösségi szellemet? Lehet hogy az egymásrautaltság job­ban megtanította őket mint az embereket.) Dáridós fecskedélután. Eltart még egy-két napig, azután újra 1 csöndesednek, egészen hallgata­gok lesznek, alig hagyják el a parti fészkeket Ez az indulás előtti pihenés és a búcsú a fé­szektől. Majd aztán egyszerre kirajzanak a partfalakból, föl­kerekednek, egyre magasabbra repülnek és elhúznak dél felé. Biztos voltam abban, hogy egy hét múlva már üres fészkek fo­gadnak a rrtagas partok mentén. 4 Még egy ideig hallgattam a mámoros fecskericsajt néztem a kissé tébolyult cikázásokat-vü_ lanásokat aztán fölszedtem a horgonyt Lassan vitt, ringatott a víg sodra lefelé. GYENES KÁLMÁN FELVÉTELE! Habent sua fata libelli *A könyveknek k megvan a maguk sorsa" (habent sua fata libelli). Terentiusnak ez a mon­dása szinte közhellyé vált any­nyiszor Idézték. Egyes művek sértetlenül vészelték át az év­századokat sőt évezredeket má­sok viszont elpusztultak, nem egyszer még a hírük Is élveszett. Példaként az ókor legtöbbre be­csült költőjére, Sapphora hivat­kozhatunk. Ma csak néhány vers­töredékét ismerjük, ezt is csak azért, mert más írók műveikben szószerint idézték, s ezek a mű­vek korunkra maradtak. A régi könyvek pusztulásának egyik fő oka a háború és a sok elemi csapás. Magyarországon különösen sok könyv semmisült meg, hiszen a mohácsi vésztől a Rákóczi szabadságharc végéig állandósult a háború. Ezért tart­ják különös becsben bibliográ­fusaink az 1711 előtt megjelent nyomtatványokat Különösen sok veszett el azok­ból a nyomdatermékekbőt ame­lyeket az emberek általában nem tartanak érdemesnek a megőr­zésre. Ilyenek újév után a régi naptárak, üdvözlő versek, újság­lapok, amelyek rendesen sze­métbe vagy tűzbe kerülnek. Jel­lemző erre Rákóczi fejedelem hadi újságának, az 1705 és 1710 közt megjelent Mercurius Hun­garicusnak az utótörténete. So­káig egyetlen példányt sem is­mertek belőle, az első számot Szalay László történettudós fe­dezte fel a múlt század közepén. A Thaly Kálmán által kezdemé­nyezett kutatás két újabb szá­mot talált, és további három számra bukkantak rá a harmin­cas évek végén. A testesebb kötetekről még a laikus is feltételezi, hogy érnek valamit, hogy alkalomadtán pénzzé tehetők. • ezért gondo­san őrzi őket. Gyorsan pusztul­nak azonban azok a könyvek amelyeket sokat vagy sokan for­gatnak. Sok példány ment ve­szendőbe a XVI. század kedvenc olvasmányai, a széphistóriák kö­züL Például egy vándornyom­dász, Manlius János 1594-ben Alsólendván négy széphistóriát nyomott, közülük csupán egyet­len maradt korunkra, az is egy példányban, a többinek csak a címét ismerjük Bod Péter fel­jegyzéséből. Minden unikum könyvészeti érték, a tartalomra való tekintet nélkül. Magától értetődően azok a legbecsesebbek, amelyek olyan nyelvészetileg, irodalomtörténe­tileg vagy történelmileg fontos szöveget tartalmaznak, amely­nek másik kiadása vagy kézira­tos szövege sem ismeretes. Uni­kumok nélkül drámatörténetünk kezdeti szakasza jóval szegénye­sebb lenne. Sztátay Mihály 1550­ben megjelent hitvitázó komé­diáját. Az igaz papságnak tükö­rét, Apponyi Sándor, a nagy bib­liofil 1868-ban fedezte fel egy párizsi könyvesboltban, több példánya azóta sem bukkant elő. Bornemissza Péter 1558-ban ki­adott Magyar Elektrájának hosz­szú Ideig csak a megjelenéséről tudtunk, maga a mű 1923-ban került elő a gothai tartományi könyvtárból. Más drámák nyom­talanul semmisültek meg. Gallen János kassai könykereskedó ha­lála után hagyatéki leltár ké­szült. A raktárában őrzött köny­vek közt van felsorolva Euripir dész egyik meg nem nevezett tragédiájának magyar fordítása, hat példányban. Azóta mind a hat eltűnt. Melyik darab volt, ki fordította és mikor, hol ad­ták ki... megannyi kérdőjel, amely valószínűleg örökre meg­válaszolatlan marad. L .Számtalan könyvet semmisí­tett meg a hatalmi szó, a cen­zúra. Hoffhalter Rudolf 1574-bea telepedett le Drávavásárhelyen (Nedlicén), Zrínyi György birto­kán, s itt négy horvát nyelvű munkát nyomtatott Közülük háromnak valamennyi példányát elpusztította Bécs parancsa, csu­pán a negyedikből, Verbőczy Tripartitumából maradtak pél­dányok. A pápai hatalom a pantheista, tehát az egyházétól eltéró tana. kat hirdető Giordano Bruno ki­végzése után a művelt is igye­kezett máglyára küldeni. Ezért ritkaságok a XVI. századi Bru­no kiadások, 1586-ban Párizsban két műve került ki a sajtó alól (Centurl et virginti srticuli — Dialogi: Mordentius ...) ma a bibliográfusok mindkettőből csak egy példányt tartanak számon. Az újabb korban, mióta a nyomdáknak mindenütt köteles­példányt kell kiadni a nemzeti könyvtárak részére, általában csak azok a könyvek vesznek el, azokból lesz unikum, ame­lyeket a cenzúra üldöz. A Szi­lágyi Sándor által szerkesztett Pesti Füzeteknek első s egyúttal utolsóvá vált 1851. júliusi szá­mát Bach rendőrsége még a nyomdában elkobozta és meg­semmisítette. A szerkesztőnek azonban egy példányt sikerült megmentenie, ezt ma a budapes­ti Egyetemi Rönytár őrzi. Unikumokban és elveszett könyvekben bővelkedik az Ille­gális kommunista sajtó. A til­tott műveket elolvasása után a felfedezés veszélye miatt több­nyire megsemmisítették, és csak egy-egy példányt tudtak gondos kezek megmenteni az utókor számára. A felszabadulás előtti Szabad Nép egyik-másik példa­nya azért olyan nagy érték. VfaCTESt BUKLO*

Next

/
Thumbnails
Contents