Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

23 Vasárnap, 1976. október 3-' Dr. Szántó Imre A hazai táj szeretete Az egyes közösségek érdeklődése szűkebb hazájuk története iránt, az egyes korok, uralkodó osztályok vagy éppen az elnyomott osztályok mozgalmainak kultúrpolitikája maga is mindig elősegítette a helytörténeti kutatás és írás fellendülését. A dolgozó emberek mindig szerették lakóhelyüket, szülőföldjüket. Számtalan példát sorakoztathatnánk fel annak bizonyítására, hogy a lakóhely-, szülőföldszeretet évszázadokon át milyen erősen élt dolgozó népünk szívében. De amíg a nép elnyomatásban sínylődött, amíg lakóhelyének gazdagsága, a föld, a nyersanyagok és gyárak magántulajdonban voltak, addig a lakóhely szeretete ellentmondásosan jelentkezett. A burzsoázia megpróbálta a lakóhelyfogalmat bizonyos romantikus, érzelmileg túlfűtött szülőföldrajongásra korlátozni, hogy ezzel a kizsákmányolt tömegeket visszatartsa az önálló, aktív tevékenységtől. A polgári felfogás a lakóhelyet úgy tekintette, mint valami örökérvényű, megváltoztathatatlan szigetet, mint csendes, nyugodt sarkot, ahol a kispolgár fáradalmait és zaklatottságát kipihenheti. A szocialista lakóhely fogalma azonban nemcsak a természethez, egy bizonyos > helységhez vagy vidékhez való viszonyt foglalja magában, hanem a megfelelő társadalmi környezethez és annak történelmi múltjához való viszonyt is. A szocialista lakóhely az emberek természetes és szociális életköre, amellyel politikailag, gazdaságilag, kulturálisan, értelmileg és érzelmileg szorosan össze vannak nőve és melynek fejlesztéseért, megváltoztatásáért aktívan — a szocializmus szellemében — minden erejüket latba vetik. A szocialista lokálpatriotizmus nélkülözhetetlen erőforrás a társadalom életében, helyileg és országosan is. A szülőföldhöz, lakóhelyhez, munkahelyhez fűződő szeretet es az ezek korszerű alakítására kifejtett szellemi vagy fizikai erőíeszítes és felelősségérzet nemcsak helyi jelentőségű, hanem az össztársadalmi fejlődésnek is egyik legfőbb tényezője. A hazai föld titkait kutatók jobban megértik mai törekvéseinket is. Saját kutatásaikból jönnek rá arra, hogy mai építőmunkánkkal azokat az eszményeket valósítjuk meg, amelyeket egy ezredév történelme készített elő es érlelt megvalósítható tervvé. A helytörténeti kutatás jól elősegíti a helyi lakosságban azoknak a — településhez fűződő — érzelmi szálaknak a kialakulását és megerősödését, amelyek cselekvésre szólítják az embereket a helyi tervek megvalósítására. Mégis azt kell megállapítanunk, hogy mindeddig nem tettük eléggé szocialista hazaszeretetünk szerves részévé a helyi, lokális hagyomanyokat. A történelemszakos pedagógusok megtisztelő feladata, hogy tevékeny részvevői legyenek a helytörténeti kutatásoknak és a kutatások eredményei felhasználásának, népszerűsítésének. Ennek érdekében a bölcsészettudományi karok nappali tagozatának tanterve előírja, hogy a törtónelemszakos egyetemi hallgatók speciális kollégium keretében nyerjenek bevezetést a helytörténeti kutatás módszereibe. A helytörténeti témájú szakdolgozatot készítő hallgatókat pedig speciálszeminárium keretében készítjük feL A helytörténeti speciális kollégium és szeminárium keretében abban próbálunk a történelem szakos egyetemi hallgatóknak segítséget nyújtani, hogy a helytörténetei, annak jelentőségét, tartalmi és módszertani kérdéseit minél alaposabban elsajátítsák, s minél hatékonyabb ösztönzést nyerjenek az önálló tudományos kutatómunka végzéséhez A helytörténet művelőit (különösen szakdolgozóinkat) szeretnénk hozzásegíteni ahhoz, hogy a kutatások — legalább a főbb kérdésfeltevéseket és az alkalmazott módszereket illetően — megközelítően azonos szinten folyhassanak, anélkül természetesen, hogy a kötelező séma igényével lépnénk feL A helytörténetírás által feltárt gazdaság-, társadalom- és kultúrtörténeti ismeretek reálisabb és árnyaltabb párt-, tanácsi és termelőszövetkezeti munka végzését teszik lehetővé. A napirenden levő településtervezés, a község- és városfejlesztési tervek megalapozott kidolgozása nem nélkülözheti az illető település múltjának reális ismeretét. Ma már általában elismert elv, hogy a szülőföld, a környezet a legalkalmasabb arra, hogy az ember és környezete egymással való kapcsolatát szemléltessük. A pedagógusnak ebben a környezetben lehet a legjobban kihasználni azt a hatalmas segítő eszközt, amit a gyermeknek szülőföldjével, lakóhelyével szemben való érdeklődése jelent Saját környezete iránt a gyermek szeretettel viseltetik, amit tudatos munkával a hazaszeretet érzésének felkeltéséig fokozhat a hozzáértő pedagógus. Ebben rejlik a szülőföldismeret, a környezetismeret tanításának nagy nemzeti értéke és az állampolgári-hazafias nevelés szempontjából rendkívül nagy jelentősége. A helytörténeti érdeklődés felkeltése és fejlesztése, a helytörténeti kutatások eredményeinek felhasználása gazdagítja az iskolai történelemoktatást, s ennek jelentősége felmérhetetlen a tanulók hazaszeretetének, erkölcsi tulajdonságainak alakítása, fejlesztése terén. A helytörténet tényei, eseményei és jelenségei élsősorban azért fontosak, mert visszatükrözik a magyar nép történetének anyagában tárgyalt általános jelenségeket, folyamatokat, és az igaz hazafiság, a haza fogalmát az ifjúságnak a szülőföldjével, környezetével kapcsolatos első friss és mély élményeivel kapcsolják össze. Azáltal, hogy a helytörténet előterében — a maga konkrét történelmi megnyilvánulásaiban — a szocialista erkölcs alapját képező alkotó és teremtő emberi munka áll, tanítása, ismertetése fontos műhelyévé válhat a szocialista embertípus kiformálásának. A helytörténet hozzásegíti az embereket annak felismeréséhez, hogy ők nemcsak szemlélői és passzív részvevői saját koruknak, hanem építői és alkotói is. Egykor elődeink, ma mi vagyunk a történelem alkotói, alakítói. A mi helytállásunkon múlik, hogy hazánk virágzó, boldog otthona legyen mindnyájunknak. A helytörténeti kutatások eredményeit azonban nemcsak az iskolai órákon használhatjuk fel az oktató-nevelő munkában, hanem a tanítási órán kívül a szakköri foglalkozásokon és a felnőttek nevelésében, a népművelésben is. Éppen a helytörténeti kutatás ad a nevelőnek kiapadhatatlan lehetőséget, hogy helységében — városon és falun egyaránt — az ifjúság nevelésén túlmenően jelentős mértékben hatni tudjon a felnőtt lakosság szocialista öntudatára. A hazát sokoldalúan megismerő és sok emberrel megismertető tevékenységet igyekszik tervszerűvé tenni a honismereti mozgalom. A honismeret az ismeretszerzésnek és ismeretterjesztésnek sajátos népművelési formája. A honismeret tulajdonképpen egy bizonyos ország — vagy ennek kisebb-nagyobb vidéke, területe — földrajzi, közigazgatási, etnikai egysége múltbéli és jelenkori életének, történetének, anyagi és szellemi kultúrájának sokoldalú gyakorlati felhasználása. Mint minden művelődési tevékenységnek, segítenie kell a tudományos világkép és ennek segítségével a tudományos világnézet kiformálását, a szocialista tudat fejlesztését. Az Ilyen Irányú honismereti szakköri tevékenység azonban nemcsak a nevelés, hanem ugyanakkor a tudomány mezői felé is tekint, s a tudomány részéről is megbecsülést érdemel (gondolunk itt az önkéntes adatszolgáltató, felderítő és anyaggyűjtő munkára). A honismereti szakkörök munkája kétirányú: a) tagjainak a haza egy-egy meghatározott részének sokoldalú megismerésére való szervezett törekvése; b) ennek érdekében kifejtett gyűjtő és feltáró jellegű tevékenységen alapuló művelődési, ismeretterjesztő és testnevelő munka. Mivel a komplex honismereti munka. környezetünk empirikus megismerését a tudatosság magasabb fokóra emeli a széles tömegek társadalmi aktivitásának megnövelésére, ennek folytán a szocialista hazafiság és proletár nemzetköziség iránti kötelességek konkrét felismerésére és teljesítésére neveL Ismeretterjesztés magasabb fokon Napjainkban, a tudományostechnikai forradalom kiteljesedésének időszakában egymás után születnek, s hunynak ki a különböző divatos burzsoá jóslatok, aggodalmak, amelyek megjövendölték már a tudományos és humán kultúra kibékíthetetlen ellentétét. A civilizációs pesszimizmusnak a gyökere: a társadalom- és természettudományos szemlélet egységének fölbomlása, a társadalmi motivációkat figyelmen kívül hagyó, egyoldalúvá torzult világkép. Legutóbb egy tekintélyes tudósszemélyiség, Moris Goldsmith — a Brit Tudománynépszerűsítő írók Egyesületének alapítója — már egyenesen a tudomány népszerűsítésének, az ismeretterjesztésnek létjogosultságát, lehetőségét vonta kétségbe. íme nézeteinek summázata: „Napjainkban le kell mondanunk a tudomány népszerűsítésének még a fogalmáról is... Nincs miért népszerűsíteni a tudományt olyan világban, ahol az vezető helyet foglal el. Hiszen csupán a kozmikus technika látványa többet nyújt a tudományos megismerésben, mint a szavak milliói. A mai tudomány katasztrofális hatalma, mindnyájunkat morális problémák elé állít.. Szocialista társadalmunkban nincs talaja az ehhez hasonló nézeteknek. Valljuk, s életünkben tapasztaljuk, hogy a kibontakozó tudományos-technikai forradalom a szocializmus feltételei között megköveteli az ismeretet, szakértelmet, és megköveteli ezzel kölcsönhatásban a széles horizontú, állampolgári, közösségi, nemzetközi és nemzeti öntudatot, s ennek megfelelő életvitelt, erkölcsöket, magatartást, kultúrát Egy és más a kétségek közül persze hozzánk is eljutott, így példáid a televízió mindenhatóságáról és egyeduralmáról valló nézet, ám kiderült, hogy miközben a televízió valami újat, többletet ad a művelődés eddigi formáihoz, ugyanakkor növeli az érdeklődést más lehetőségek, így az ismeretterjesztés egyéb formái iránt is. Legföljebb olyan helyzetet teremt, amelyben a közművelődés „hagyományos" intézményei és formációi arra kényszerülnek, hogy tevékenységüket megújítva, az eddiginél hatékonyabban dolgozzanak. PAPP GYÖRGY:ÜVEGFÜVÖK Vonatkozik ez — többek között — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatra. A közművelődésben betöltött szerepét jelzi, hogy az elmúlt 20 évben a társulat évente 80—100 ezer előadást tartott 4—5 millió részvevő számára. Ezen túlmenően különböző tanfolyamokat, szakköröket, önművelő csoportokat működtetett, kiállításokat szervezett, országjáró túrákat vezetett, s egyéb újabb művelődési formákat hívott életre. Mégis — különösen a közművelődési párthatározat fényében — szükség van az ismeretterjesztő társulat munkájának további tökéletesítésére, hatékonyságának növelésére. A párthatározat különös jelentőséget tulajdonít annak az ideológiai követelménynek, hogy a közművelődés eszközeivel nem egyszerűen csak műveltséget kell teremteni, hanem szocialista műveltséget. Ez nemcsak közreműködést igényel a részvevőktől, hanem határozott ideológiai harcot a nem szocialista nézetek, jelenségek, maradványok ellen. Fel kell lépni a TIT-ben is a divatok, a rosszul értelmezett korszerűsítés, a nemtörődömség, a világnézeti nevelés lebecsülésének jegyében jelentkező ideológiai következetlenségek ellen. Elsősorban szemléleti kérdésről van szó, ami azt jelenti, hogy az ismeretterjesztés ügyét jobban be kell kapcsolni a szocializmus építésének szolgálatába. A társadalomtudományi ismeretterjesztésben még mindig túlzott arányban szerepelnek a mai problémáinktól és korunktól távol eső témák. Fontosságához képest nem elég széles körű a közgazdasági, jogi és történelmi ismeretterjesztés, s nem kielégítő a természettudományi témák aránya sem. Nem igazodik eléggé a kor követelményeihez a műszaki és agrárismeretek terjesztése sem. E tartalmi fogyatékosságokhoz kapcsolódnak a formai hiányosságok. Bár a társulat tevékenységén belül az utóbbi két évben egyre több az élet kívánta és alakította tanfolyamszerű foglalkozás, s bár egyéb új formák is kialakultak — nem sikerült rrtég a párthatározat célkitűzéseinek megfelelő előrehaladást elérni a klub és szakköri keretekben folyó, a részvevők aktivitására építő művelődési formák fejlesztésében. E hiányosságok felismerése már önmagában is biztató: magában hordja a kiküszöbölésük lehetőségét Ám nemcsak tartalmi és formai javítani való van a TIT munkájában; tovább kell fejleszteni a szervezeti feltételeket is. A szervezésnek az a formája, amelyben a szervezet legalsó szerve a járás és város, már nem felel meg a mai igényeknek. Bár 1975 végéig létrejött 130 helyi — üzemi, hivatali, egyetemi, területi — TIT-szervezet és 350 TITcsoport, a városokon és járási székhelyeken kívül lakó tagság aránya azonban még mindig kedvezőtlen. Ez a helyzet akadályozza, hogy a társulat a közművelődési szempontból legelhanyagoltabb kis községekben, falvakban és egyéb lakóhelyeken is kifejthesse tevékenységét Természetesen a társulatnak tovább kell erősítenie munkakapcsolatát, • együttműködését a többi közművelődési intézménynyel és a művelődési feladatokat is ellátó társadalmi szervezetekkel. Pontosabban: ez kétoldalú erőfeszítéseket igényel. A sikeres előrelépés biztosítéka, hogy a pártszervek ma már nemcsak határozottabban ösztönzik, hanem sokoldalúan segítik is a társulatot munkakapcsolatainak, együttműködésének erősítésében. Az ismeretterjesztésben sincs megállás, nincsenek végleges formák, módszerek, szervezeti keretek — mindegyiket állandóan az élet követelményeihez kell igazítani. HAVAS ERVLTY