Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-31 / 258. szám

7 Vasárnap, 1976. október 31': Gőzerővel angolul Jönnek a turisták. Angolok, németek, franciák, csehek csodálják országunkat és csodálnak minket is, mert ha az egyik turista kérdez tőlünk valamit, mi csak bólogatunk, aztán előveszszük a világnyelvet: a kézzellábbal való mutogatást. Hát ezentúl mi nem esünk ebbe a ^szégyenbe. Megtanulunk külföldi nyelven. Mármint éi\ és az öcsém. Előbb az angolon kezdjük. Mikor ebbéli óhajunkat hallattuk odahaza, nagypapa nyomban ajánlatot tett: — Majd megtanít benneteket Róza néni. ö egy igazi patinás nyelvtanárnő. — És Jól beszél angolul? — kérdezte öcsém. — Hogy jól beszél-e? Meghiszem azt, hiszen hatéves koráig angolkóros volt. Remek! És két nap múlva beállított Róza néni, vagy ahogyan hívnunk kellett: Miszisz Róusza. Igazi angol tanárnő. Angoltapasz volt az orrán, és angolul kezdett beszélni. Kijelentette, hogy egyelőre nincs neki kéznél angol—magyar nyelvtankönyve és szótára, de addig is használjuk az angol—németet. Ennek megörültünk, hiszen nem csak angolok, hanem németek ls járják hazánk tájait, s egy kalap alatt két nyelvet tanulhatunk így meg. Nem akarok dicsekedni, de minden nagyon jól ment. Iparkodtunk rettenetesen. Eleinte szavakat tanultunk, naponta tízet-tízet. öcsémmel versengve fújtuk: The book==das Buch; the dog = der Hund, és fordítva. Aztán egész mondatokat betanultunk, mint például: How do youdo? — Wle geht es dlr?; Thank you, wery weli =* Danke schön, sehr gut. Nagyon szép mondatok. Később, amikor már legalább kétszáz szót betanultunk, kezdtünk furcsán viselkedni. Például néha olyanokat mondtunk, hogy der Hund az annyit jelent, hogy das Buch és ehhez hasonlókat. Miszisz Róusza néhányszor kijavította a hibánkat, de egy napon rosszat sejtve felugrott az asztaltól, és dermedten kérdezte: — Tudnak maguk egyáltalán németül? Ezt szerencsére magyarul kérdezte, így mindjárt válaszoltunk is rá: — Nem! — Maguknak akkor fogalmuk sincs, mit tanulnak már egy hónap óta. — S ahogy lehiggadt, még egy utolsó kísérletet tett, hátha az egész csak álom. — De azt csak tudják, hogy mit jelent például az, hogy the book? — Das Buch! — sikoltottuk. — És magyarul? Magyarul persze nem tudtuk. Mi mindent kíván ez az öreg nő tőlünk a pénzünkért? Telhetetlen: angolul is, németül is, ráadásul magyarul is... Miszisz Róusza kétségbeesve lehuppant a díványra. Ahogy elterült, akkor láttuk, hogy igazi, gyengén fejlett angolbajusza van. Nahát, milyen ideges lett. Hát hol itt az angol hidegvér? — How do you do? — kérdezte öcsém angolul. — Wie geht es dir? — kérdeztem én németül. De miszisz Róusza csak feküdt mozdulatlanul a díványon, olyan izgalomban volt, hogy még azt is elfelejtette, hogy erre azt kell válaszolni: Thank you, wery well, ami tudvalevőleg annyit jelent, hogy Danke schön, sehr gut. Ehelyett fogta az angol— német nyelvtankönyvét, és szó nélkül távozott. Azt hiszem, ezt nevezik angolos távozásnak. DÉNES GÉZA A természet változásai Kívül-belül dideregve áll a panelház hidegen csillogó ablakánál. A lakótelepi körút szitáló esőtől és csenevész fák széttaposott leveleitől lucskos képére meredve furcsa gondolatok kergetik egymást az agyában. Felvillan benne, hogy régebben mennyire szerette az őszt. A falusi gyermekkor kukoricafosztáiban hancúrozó őszesti mókáit. A felséges főtt, pattogatottkukoricavacsorákat. A suliban tízóraira üres kenyér mellé harapott, foga alatt friss-éretten harsogó alma ízét. Az utcabeli gyerekekkel — a kilátásba helyezett verés ellenére — való csavargásokat a kátyús kocsiutak pocsolyáiban ... Aztán később a bejáró gimnazisták ködharapó futásait a kora reggeli „expressz"-hez. A vonatablak előtt nap-nap után más színekben, formákban elmasírozó, szinte saját tenyereként ismert táj örökös változásait. A mindenőszi társadalmi munkák „hál' istennek ma nincs feleltetés" gondolatból táplálkozó fékezhetetlen jókedvű napjait... Majd az országjáró nagy őszi barangolásokat. Az egyetemi évfolyam. a kollégium „Ismerd meg hazádat!" jelszó alatt főleg a bortermelő vidékekre induló expedícióit. A ködöt füstölő hegyaljai tábortüzek szította barátságokat ... S még mennyi ezekhez hasonlót, amik aztán lassan mind ködösebbé váltak. A mindennapi rohanás közben alig vette észre, PAPP GYÖRGY LINÓMETSZETE Cincérek a bogárgyűjteményben hogy egymás után jönnek-mennek az őszök. És bennük csak néha villan fel és okoz a szíve táján egy kis melegséget pillanatokra egy-egy igazi őszi emlék. Akkor, ha hazarohanva a falujába a kocsiúton átmenve bokáig süpped a latyakba. Vagy ha „melózni" induló diákokat lát a buszmegállóban, akik annak örülnek harsányan, hogy nem lesz felelés. S ha nagy ritkán egy-egy kollégától kap baráti levelet s benne célzást valamely közös kiránduláson történt emlékezetes sztorira. Mind ködösebben ... Egyszerre aztán azon kapja most magát, hogy már csak ezt a bizonytalan, ködös valami jelenti számára az őszt, ami nem hoz új színeket, társaságokat, élményeket. Sőt, visz. A bizonytalan ködű őszi napokon évről évre megjelenik egy-egy távirat, vagy feketekeretes levél, ami valamelyik Idősebb hozzátartozója halálhírét, a régi kedvesek fogyatkozását adja tudtára ... S az egykori ősszel egyszál pulóverben sétálgató, magabiztos emberke felnőtt, meleg kabátjában mind kisebbre összehúzva magát kívül-belül dideregve éli a panelház ablakánál — azon merengve, milyen is az ősz... • SÉABÚ MAGDOLNA A múzeum kincseiből Ha belépünk a Móra Ferenc Múzeum állattárába, akaratlanul is megcsodáljuk dr. Beretzk Péter madarait, a herpetológiai rész kígyóit-békáit, de a sok lezárt szekrény megtekintése rendszerint elmarad. A bennük levő sok érdekes gyűjtemény részt a szakembereken kívül csak nagyon kevesen ismerik. Ilyen többek között a 10 ezer darabot számláló bogáranyag. A Tisza és a Maros ártéri füzesei sok rejtett életmódú apró bogárnak szolgálnak élőhelyül, többek között néhány ritka cincérfajnak is. A fehér fűz (Salix alba) vastagabb elhalt ágaiban fejlődik az Obrium cantharinum nevű cincér. Magyarországon eddig nyolc helyen gyűjtötték. A Maros menti füzesekben több helyen előkerült az utóbbi években. Viszonylagos ritkasága elsősorban a Szeged környéki gerinctelen fauna kutatásának hézagosságaival indokolható, hiszen Makó környékéről már Halász Árpád is megemlíti 1902-ben az „Adatok Makó város faunájához" című munkájában. A kifejlett bogár 5—10 mm nagyságú. Barnássárga színével annyira beleolvad a környezetébe, hogy alig lehet megpillantani. Bár irodalmi adatok szerint virágot is látogat, én minden esetben tápnövénye száradó ágain, vagy az ágak melletti leveleken találtam. Eddig csak hazánkból ismert a Molorchus salicicola. Több szempontból is érdekes ez az 5—8 mm nagyságú, fekete testű, barnássárga szárnyfedelű bogár. Fejlődésmenete a mai napig sem teljesen tisztázott. 1934-ben Szeged környékéről írta le ezt a fajt a legnagyobb szegedi bogarász Stiller Viktor. Művének címe: Eine neue Art der Gattung Caenoptera Thoms. aus Ungarn. Közép-Európában ez a legkésőbb leírt cincérfaj. A leírás óta eltelt négy évtized alatt Magyarországon mindössze néhány helyen találták meg. Mindenütt kis példányszámban. Dr. Blczók Ferenc 1936. évi pályamunkájában (Szeged és környékének Coleoptera faunája) a cincérek között nem említi ugyan a salicicolát, de munkájának dokumentatív gyűjteményében találtam belőle három darabot. Ezek közül egyet Stiller gyűjtött. Mivel a leírás és a pályamunka elkészítése között nem sok időkülönbség volt, feltételezhető, hogy ez a példány egyike lehetett azon bogaraknak, amelyek alapján az új fajt Stiller leírta. Típuscédula nélkül persze mindez csak találgatás, de miután Sttller gyűjteményéből csak ez az egy cincér maradt Szegeden, talán megengedhető, hogy kissé a fantázia is szerepet kapjon e kérdésben. Lárvája fűzrőzsében fejlődik. Tömegesen a négy-öt éves rőzsében található, de a 6—8 éves árvédelmi rőzsemaradványokban is megél. Fiatal, egy-két éves rőzséből idáig még sohasem sikerült kinevelnünk ennek a clncérnek egyetlen darabját sem. A legújabb gyűjtések eredményeképp a Molorchus salicicolából ma már közel 100 példány található gyűjteményünkben. A Phymatodes puctlcollis első és eddig egyetlen hazai lelőhelye a Szeged közelében fekvő Vetyehát. A Magyar Nemzeti Múzeum állattárának gyűjteményében ls mindössze négy példány volt belőle 1975-ig. Kettő Croatia egyegy Mehádia és Ludberg lelőhelycédulákkal. Ez a néhány cincér jelentette az említett faj összes ' Kárpát-medencebeli előfordulását. A legtöbb szakíró szerint lárvája tölgyfában él. Ezért okozott nagy meglepetést 1975. május 11-én, amikor egy korhadó fűz vastagabb ágainak kérge alól egyetlen óra leforgása alatt 25 cincér került elő. A további vizsgálatok során kiderült, hogy akárcsak a Molorchus salicicola, a Phymatodes puncticollis is az idősebb fűzrőzsében fejlődik tömegesen. Ritkaságát fokozza, hogy egyike a legrövidebb rajzásidejű fajoknak. Négy-öt nap alatt szinte teljesen lerajzik. A természetvédelem, mint tudjuk kiterjed a legtöbb gerinces állatra. Ez remélhetőleg megment néhány, Időközben nagyon megritkult fajt is a teljes kipusztulástól. GASKÚ BÉLA Viccek, sztorik, elmésségek — Hello, Dolly! Azt hallottam, hogy újra férjhez mentél. Most kicsoda a férjed? — Várj egy pillanatig, drágám. Itt van a névjegye valahol a táskámban... — Fogadja részvétemet, asszonyom. Szegény férje az egyik legjobb barátom volt. Hogyan történt a szerencsétlenség? — Gázmérgezés. — Hiszen ez borzasztó! — Borzasztó bizony, hát még utána az a nagy gázszámla 1... — Mondd meg, Pável, ml az a könyvdráma — kérdi az író fiától a tanító. — Az a könyvdráma — felel a gyerek —, amikor az író ír egy könyvet, de nem talál rá kiadót... Két lány beszélget. — Szerintem az ideális férj legyen jóképű, szórakoztató, tudjon mondani jó vicceket, és minden este maradjon otthon velem. — Amiről te ábrándozol, Gertrúd. az nem férj, hanem egy tévékészülék... — Mondd, Péter, te elégedett vagy a feleségeddel? — Igen, én elégedett vagyok. Az egyetlen, amit kívánhatok magamnak, hogy a következő se legyen rosszabb ... — A feleségem sajnos nem akar főzni, azért vagyok kénytelen idejárni — panaszkodik asztalszomszédjának az egyik férfi. — Maga boldog ember, barátom. Az én feleségem ugyanis akar főzni, azért vagyok kénytelen idejárni... — Képzeld, Gréti, Hans megkérte a kezemet. Csak azt nem tudom, hogyan szoktassam le a szenvedélyeiről. — Az a legjobb drágám, ha időben megbeszéltek mindent. Az én férjem például a házasságunk előtt megígérte, hogy többé nem iszik, nem dohányzik, felhagy a lóversennyel, a kártyázással, és nem szaladgál más nők után. — És megtartotta az ígéretét? — Ezt látod, nem tudom biztosan, mert már egy éve nem láttam... — A múlt héten már megmondtam önnek, hogy egy korty alkoholt sem szabad innia — dorgálja betegét az orvos —, miért kérdezi most megint ugyanazt? — Gondoltam, doktor úr, hogy azóta esetleg fejlődött valamit az orvostudomány... — Higgyék el hölgyeim, hogy a zsenialitás betegség — dicsekszik egy társaságban az ifjú zeneszerző. — Ne féljen, barátom — szól közbe valaki —, magáról lerí, hogy makkegészséges...