Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-24 / 252. szám

» Vasárnap, 1976. október 24. X\ m r • - te i* Pl f I f A kémia pozíciója A Szegedi Akadémiai Bizottság kilenc szakbizottságának elnöke közt dr. Fejes Pál, az alkalmazott kémiai tanszék vezetője, a kémiai szakbizottság elnöke a „legfiatalabb" szegedi. Mindössze öt éve él a városban. Elnöki tisztét hárgm éve, a SZAB 1973-as átszervezése óta látja el. Egyben elnöke a Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád megyei csoportjának, s az egyetem keretében működő kémiai szakbizottságnak is. A feladatok a két utóbbi szervezetben jól. körvonalazottak: az első esetben egy megye, a másodikban a JATE-n belüli hat kémiai tanszék munkájának összefogásáról van szó. Miben áll az akadémiai bizottságban folyó munka? — A feladat a kutatások koordinálása, a különböző szakterületeken folyó, szakmába vágó munka összefogása. A pontos körvonalazás éppen azért nem könynyű, mert a munkák természetéből fakadóan a kutatások az egyetemi tanszékekre koncentrálódnak, az egyéb intézményekben kisebb mérvűek. A terület, amelyet összefogunk, nem csupán Csongrád megye, idetartozik Békés és "Bács-Kiskun, azaz a DélAlföld is. Szerény számítások szerint a kutatási kapacitás mintegy 15 százaléka jut a SZAB-ra. Kapacitáson a kutatóórák arányát értem; kutatóórán pedig a kutatók számának és a rendelkezésre álló munkaóráknak a szorzatát. Legfőbb feladatunknak az elmúlt három évben az igények fölmérését tartottuk az említett három megyében. Ezek főként nem nagy volumenű, de az érintett vállalatoknak igen fontos, és egyben gyors megoldást igénylő kérdéseit foglalják magukban. Ehhez a fölméréshez még a megyei pártbizottság segítségét is igénybe vettük, s a begyűjtött és megoldásra váró feladatok most az egyes tanszékek „kutatási étlapja" szerint kerülnek fölosztásra. Ezeknek a feladatoknak a koordinálása elsődlegtesen a SZAB feladata. — Milyen vállalatokról és mimiféle igényekről van szó? — Ezek főként ipari vállalatok vegyi technológiát igénylő problémái. Jellegzetesen szegedi téma például, amelyet a Paprikafeldolgozó, a Szegedi Konzervgyár vagy a Nagyalföldi Kőolajvállalat kínál. Itt főként hosszú távú kutatási szerződések, együttműködések lennének gyümölcsözőek egy-egy egyetemi tanszék és egy vagy több vállalat között, így ipari szintű megoldásra fölkérhetnénk — kellő előtanulmányozás után — azokat a vállalatokat, amelyekkel már kutatásifejlesztési kapcsolatban vagyunk; például a Tiszavasvári Alkaloida Végyigyárat vagy az Észak-Magyarországi Vegyi Műveket. Hogy példát is mondjak és szemléletessé tegyem ezt a kívánatos kapcsolatot, itt van például a Paprikafeldolgozó és a nátriumglutamát esete. Ez egv ízesítőszer, amelyet jelenleg tőkés importból szerez be a vállalat. A probléma nagyságának érzékeltelésére megemlítem, hogy évi több millió dolláros kiadást jelent az országos szükséglet fedezése. Érthető tehát a kívánság: készítsünk előzetes tanulmányt, hogyan lehetne haeai alapanyagból, olcsóbban előállítani. Bár ez az alapanyag a búzaliszt, a megoldással egyelőre holtpontra jutottunk, mert az adott nátriumglut,amát mennyiséghez kb. 100 ezer tonna gabonát kellene igen gazdaságtalanul fölhasználni — ugyanis a keményítőt nem, csak a sikértarta'mát tudnánk hasznosítani, fA. sikértartalom 3 százalék, míg a keménvítő 07 százalék.) A lisztbárisú előállítás így lehetetlennek látszik. — Azt jelenti ez, hogy Magyarországon jelenleg egyáltalán nem gyártanak nátriumglutamátot? — A szükséglet egy kis töredékének előállítása egy dunántúli cukorgyárban történik, s a termelés addig a pontig látszik gazdaságosnak, ameddig a keményítőt is hasznosítani tudják. Ugyanis a keményítő enzimes úton való cukrositása folytán szőlőcukrot nyernek — ennek egyik mellékterméke például a Corvitál. A nyert glükózzal — szőlőcukorral — a továbbiakban két eljárás lehetséges: erjesztéssel alkohollá földolgozni, vagy fruktózzá, azaz gyümölcscukorrá alakítani. Ez utóbbi eljárásnak a népélelmezésben óriási jövője lenne számos oknál fogva. Világszerte nő a cukorbetegek száma, s az ő diétájukat a gyümölcscukor általánosabb alkalmazása nagyban könynyítené. (A fruktóz lebontásához ugyanis nincs szükség inzulinra.) Ezenkívül édesítő ereje háromszorosa a nádcukorénak, tápértéke is nagyobb, így konzervipari fölhasználása mindenképp jelentős lenne. Ha tehát a keményítő földolgozásának szempontjából nézzük a kérdést, úgy a nátriumglutamátot tekinthetjük mellékterméknek s rögtön világossá válik, hogy ezt a technológiát eddig a szintig érdemes fejleszteni, ameddig a kívánt fruktóz menynyiséget sikerül előállítani. Ami pedig a glutamátot illeti, marad — a japánok megoldásához hasonlóan — a szintetikus előállítás, mint célravezető lehetőség. Ehhez kellene a már említett Tiszavasvári Alkaloida Vegyiüzemmel való kapcsolatfölvétel. — Ugyanígy az Alföldi Kőolaj lehetne jó partner az igen keresett, tőkés exportra gyártott paprika-extraktumok utóízének kiküszöDölésében. Üj oldószer kellene a jelenleg használatos helyett, a szénhidrogén bázisú, propán izo-bután oldószerek látszanak e célra legalkalmasabbaknak. — Űgy tudom, a kémiai szakbizottságnak jelenleg egyetlen munkabizottsága, éspedig éppen az élelmiszerkémiai tevékenykedik. Azt jelenti ez, hogy egyéb kérdések megoldása jelenleg nincs napirenden? — Az előbb már említett megyei igényfölmérés főként nem élelmiszeripari problémákat hozott felszínre. Hogy csak néhány vállalatot említsek: a Kenderforió és Szövőipari Vállalat, a Tisza Bútorgyár, az asztalosipari szövetkezet, a seprűgyár. De vek gyünk egy konkrét példát: mit vár- tőlünk például a seprűgyár? Az exportra készített cirokból való áruféleségek sokat veszítenek értékükből azáltal, hogy a cirok érés közben sárgából vörösesbarnára színeződik. Olyan vegyi technológiára lenne szükség, amelynek alkalmazása után a cifok ismét visszanyerné sárga színét. Van egy másik kérdés, amelyet már sikerült megoldani; a kínai eredetű sertésserte — a finom ecsetek alapanyaga — elgöroülését kellett megakadályozni, illetve a már elgörbült szálakat úgy kezelni, hogy ismét kiegyenesedjenek. A SZAB által koordinálandó együttműködés tehát korántsem merül ki az élelmiszeriparral, s részünkről elsősorban technikai orientáltságú szakembereket igényel. — A már említetteken kívül milyen funkciót tölt be még a szakbizottság? — feladatok másik csoportja az információcsere, igyekszünk ilyan központtá válni, amely képes az állandó tájékozódásra — és tájékoztatásra. Erre szolgálnak többek közt a szimpóziumok, előadássorozatok. Szoros az együttműködés a Magyar Kémikusok Egyesületével, az ifjú kémikusokkal, akik legutóbb szeptember elején találkoztak s országos részvétel mellett két nap alatt huszonnyolc igen színvonalas előadást hallgattak meg. A néhézséget itt főként az okozza — mert ilyenek is vannak — hogy a rendelkezésünkre álló szerény anyagi keretek között talán nem tudunk olyan aktivitást kifejteni, annyi előadói tiszteletdíjat, útiés szállásköltséget téríteni, mint amennyit szeretnénk. Az ez évre előirányzott költségvetésből például egyetlen élelmiszeripari kiadványra futotta. — Végül, de nem utolsósorbart a külső, szervezetileg nem kutatóintézetben dolgozó, máshonnan támogatást nem élvező kémikusok pályamunkáihoz nyújtunk anyagi segítséget, illetve jutalmazzuk ezeket. A magam részéről úgy gondolom, talán célravezetőbb lenne a pályamunkák díjazása helvett az effektív kutatást anyagilag támogatni. — El kell még mondanom, hogy a jobb és aktívabb munka föltételének némi akadályát abban látom, hogy a körülmények alakulása folytán a SZAB-on belül a kémikusok érdekeit akadémikus szintű egyéniség nem képviseli. Ez már csak azért is nehéz helyzetet teremt, mert a szakma a szűkebb vezetésből is hiányzik. Pedig csupán a JATE hat kémiai tanszéke közel száz kutatót és oktatót reprezentál, és akkor még hol van a többi oktatási intézményben, vagy kutatóintézetben dolgozó vegyész. Lehet, hogv az elmondottak után ellentmondásnak hat, de mintha országszerte megcsannsnt volna a kémia irán+i érdeklődés... KULIiA ESZTER Kiszolgálók és kiszolgáltatottak Nem kívánok szélsőségesen általánosítani, természetesen ellentétes előjelű magatartással is találkozhatunk — én csak a leggyakoribbról beszélek. A szocializmus hajnalán számos viselkedési formával — például az össznépi tegeződéssel — igyekeztünk hangsúlyozni, hogy dotgozók között nincsenek, nem lehetségesek rangbéli elválasztó falak. Viszolyogtunk az afféle szavaktól is, mint a kiszolgáló, vagy akár a személyzet. Mindenkit meg akarunk győzni arról, hogy a régebben így jelölt tevékenységet emberi méltósággal lehet és kell folytatni. Senki ne alázkodjék meg senki előtt! Egyenes derekakra és talpra segített kapcsolatokra vágytunk. Azóta egynémely kapcsolat ismét a fejére állt. eset, A szolgáltató szervek rendszerint tűzön-vízen át védik beosztottjaikat — kényszerből. Bajosan szereznek új alkalmazottat. Á sztereotippé merevedő mondat: — Inkább ilyen emberrel dolgozom, mint semmilyennel. 2. Fotoné*r 'r.io S<i?6 SZANKA ERIKA RAJZA Jobb szó nem lévén, szolgáltatóknak nevezzük őket. (A takarítónőt, a bolti eladót, a pincért, a szerelőt stb... stb...) Többségük ma és nálunk: szemléleteljolódás, távképzet rabja. Többségük hatalmasságnak érzi magát. Hatalmat sokféleképpen lehet gyakorolni, pallérozottan is. Ök egy elavult és durva kényúri mintát reprodukálnak. Ügy hangzik, mintha tréfálnék. A napokban olvastam Kosztolányi Dezső egyik karcolatát a pesti pincérekről. Hálásan, szinte meghatottan dicséri a gyengédségig érő kedvességüket, helyenként: szellemességüket, finom gesztusaikat. Bármilyen műves, remek írás: nem merném előadóest műsorára tűzni. A közönség harsányan nevetne, pamfletnek fogná fel. Ha a komoly és a tréfás enynyire súrolja egymás határát: a groteszkben járunk, a feje tetejére állított helyzetben. A háttér nyilvánvalóan gazdasági. A fő kérdés: kinek kire van szüksége, ki a rászoruló. A szolgáltatók megszokják, hogy a nem szolgáltató kiszolgáltatott. Megszokják és „bepörögnek". A munkából estefelé hazatérő anya például okvetlenül kenyeret, péksüteményt akar vinni a családjának.. Ha már kifogyóban a pékáru: kegyet lehet gyakorolni vele, semmiért meg lehet leckéztetni. Sőt. Szemtanúja voltam, amint egy kisfiával érkező anya kenyeret kért. Az eladó odavágta: — Nincs ! — és az üres polcokra bökött, A következő pillanatban megjelent egy protekciós. Kapott kenyeret. Igaz: a pult alól húzta ki az eladó — de szégyen, takargatás nélkül, váltig kevélyen. Mert mi történhet? A kisfiús anya legfeljebb botrányt csap. Akkor abban az üzletben kegyvesztett lesz. Ha akad vakmerő, aki válaszadásra kényszeríti az eladót, ő így felel: — A másik vevő félretétette ... Ilyen változat valójában nem létezik — de a válaszokban sok minden előfordul, ami elrugaszkodik a történelmi hiteltől. A panaszosök tapasztalhatják ezt. Egyszer, csúcsforgalomban már félórája vártam taxira, amikor lépésnyire az állomástól egy házaspár megállította a végre befutó kocsit, a férfi a sofőr füléhez hajolt — bizonyára busás boravalót ígért —, majd beszálltak ketten. Feljegyeztem a k-?csi számát és kivételesen pa-naszt tettem. A válaszlevél tudatta, hogy az említett házaspár #y?rekét szállította a kórházba, ilyen esetben a sofőr kötelessége... Megírtam, hogy gyerek egyáltalán nem jelent meg a láthatáron. Az újabb válaszlevél tudatta, hogy tévedek, bizonyíték rá a sofőr feljegyzése, amelyben írva áll az Tévedés ne essék, a szolgáltatónak is épp elég a gondja-baja, súlyos fáradsága és sérelme' munkájában. Ám gondja-baja, sérelme volt a német-római császárnak is — úgyhogy ez nem mentség. A megoldást nem egyéni akcióknak kell hozniok. Addig is — vajon mégis — helyes-e az egyéni kiállás? Egyetlenegyszer megtörtént velem, hogy az élelmiszerüzlet közepén szónoklatot tartottam. — Nem veszekedtem — dörögtem. Akkor már az égig ért a pökhendiség, a hatalmaskodás és másokat sújtott, nem is engem — így nagyobb volt az erkölcsi fedezetem. Szabályos Don Quijote-i szerep: átitatja a szent hévvel vegyült komikum. Pillanatnyilag mégis r-egdöbbentettem az eladókat, elnémította őket a csodálkozás. A dörgedelem szokatlansága miatt. Tudniillik a másik csoport reagálása még aggasztóbb. A nemszolgáltatók megszokták, hogy kiszolgáltatottak és alázatossá válnak. Az uszodában döbbentem rá, hogy itt már csakugyan beidegződésről van szó. A közönség egy része körülhízelgi a kabinosnőt. Abszolút öncélúan. Például estefelé az egyik vendég: — Képzelem, Tecám, mennyire várják már magát haza! — Ö, foghegyről: — Tudják, mikor jövök. — A vendég: — Nélkülözhetetlen maga otthon is! Az is megnyomva, jelentősen. Ezt már Teca nem méltatja válaszra, nem társalog mindenfélékkel. Mi a tét? Legrosszabb esétben az ember vizes fürdőruhában öt-tíz percig vár a kabin kinyitására. De a hízelgők is várnak néha. A szolgáltatókat nehéz meghódítani. Sokan kitartóan próbálkoznak. Karácsony előtt a fodrászoknál ömlenek az ajándékcsomagok, a hajmosónak, a manikűrösnek is. Kétlem, hogy a felebaráti szeretet ösztönzésére. A vendégek félnek, hogy a borravaló sem elég. 3. A nem szolgáltatók is a szemléleteltolódás, tévképzet áldozatai. Azt hiszik: a szolgáltatókat többszörösen meg kell vásárolniok. Borravalóval, ajándékkal, hízelgéssel, alázattal. Mindenekfelett akkor, ha előnyökre vadásznak. Ez a légkör igen kedvez az aprócska csalásoknak, a szabálytalanságokat elkövető szolgáltató még sokai önfudatosabb társainál. A reklamálót lehurrogja. Egyszer egy sikkasztóval- találkoztam, akiről még nem tudtam akkor, miben jeleskedik. Arra lettem figyelmes: mekkora eréllyel hordja le a magánál érdemesebbeket. Az ilyen fellépés megtévesztő, elsöprő, lehengerlő. Kivált, ha a másik fél könnyen meghajol. Mindezt többfelől kellene gyógyítani. Az alapoknál: ha estefelé is lenne elegendő kenyér, senki se törné magát itt a kivételezett státuszért. Ha csúcsforgalomban is lenne szabad taxi, előre senki se „ígérne be" a sofőrnek. Más oldalról: ne a közönség, hanem a munkáltató szerv, intézmény tegye érdekeltté alkalmazottait, a mainál jóval nagyobb mértékben. Végül, de nem utolsósorban: az erkölcsi-szellemi ráhatás is elengedhetetlen. Ezért is íródott ez az írás. LASZLÚ ANNA