Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-20 / 248. szám

34 Szerda, 1976. október 20. BSQDQEIj] Új gépek a cipőgyárban SZEGEDI PROFESSZOR BRÜSSZELI TANÁCSKOZÁSON Dr. Antalffy György pro­fesszor, a Szegedi József At­tila Tudományegyetem rek­tora az elmúlt héten, szom­baton és vasárnap Brüsszel­ben részt vett a Demokrati­kus Jogászok Nemzetközi Szövetsége tudományos fo­lyóiratának szerkesztőbizott­sági ülésén, a szerkesztőbi­zottság tagjaként. A brüsz­szeii tanácskozáson a jelen­tős nemzetközi tudományos folyóirat munkáját értékel­ték, s további föladatait ha­tározták meg. A MÜSZAKIKÖNTT­NAPOK ESEMÉNYEI Egyre több üzemben, in­tézményben ismerkedhetnek a dolgozók a 15. országos műszakikönyv-napok alkai­mával kiállított új kötetek­kel, folyóiratokkal, amelye­ket meg is vásárolhatnak. Gyarapíthatják tudásukat a szakmai előadások meghall­gatásával is. A Szegedi Textilmúvekben ma, szerdán a termelékenység növelésé­rői, a minőség javításáról és a termékválaszték bővítésé­ről tartanak előadást, hol­napután, csütö^^an pedig az orsó nélküli, pneumati­kus fonási eljárással készí­tett fonalak földolgozásának tapasztalatairóL Levelet kaptam a szülészeti klini­káról, egy fiatal, s immár négy­gyermekes anyától. A válaszom visz­szajött a szerkesztőségbe: „Haza­ment, vissza!" — felirattal, és nyíl mutat a feladóra. Távol álljon tőlem, hogy olyat kérjek, ami nem szerepei a munka­helyi kötelességek között, pedig hát a felvételi irodán például csak tud­ják a címeket. Elképzelem, hogy egy-egy megkésett gratuláció soha a címzetthez nem juthat, s végül is meg se lehet kérdezni: „Megkaptad a dísztáviratom?" Apró figyelmesség kellene csak ... Ez nem dísztávirat volt, hanem céges-hivatalos levél. Válasz egy se­gítséget kérőnek. Csak azt remélhetem, hogy D. Zsuzsanna asszony, az újszülött ik­rek és a két nagyobbacska mellett is esetleg kézbe veszi a Délmagyaror­szágot, és ismét jelentkezik pár sor­ban. * Aki helyjegy nélkül utazik, bün­tetést fizet. Negyven kemény forin­tot — ezt nem én találtam ki. ha­nem a MÁV. A MÁV alkalmazottja azt tette még hozzá, indulás előtt fél órával, a budapesti Nyugati pályaudvaron: „elfogyott a helyjegy". A szerencsétlen utas, Csehszlová­kiából hazatérve, úgy gondolta, nem tehet magának szemrehányást. El­végre, Prágából nem rendelhetett előre a péntek esti szegedi gyorsra helyjegyet. Fizet és ácsorog. Meg is kapta a jegyvizsgálótól annak rendje-módja szerint a 008 399 számú utánfizetési űrjegyet a 708. számú gyorsra. Majd kissé nyugtalanul, de leült. Ez, meg oz A fülkében ugyanis négy hely volt. „Bizonyára Kiskunfélegyházától lesz foglalt" — tanakodott. Az étke­zőkocsi felé tartva feltűnt, hogy párnás és IL osztályú fülkékben egy­aránt volt szabad hely. „Mi az, min­den helyjegyes utas meggondolta magát, és Pesten maradt? Vagy pe­dig...?" A „vagy pedig" után csak egyet gondolhat az ember. A jegyvizsgáló a kérdésre nem felelhetett úgy, hogy azzal a, MÁV-nál dolgozó munka­társát, tudniillik a helyjegyek hiva­tott árusítóját megrágalmazza — helyette megmutatta azt a nem is egy-két darab százast, amit a mai napon, ezen a gyorson „utánfizetési űrjegy" ellenében tisztelettel beka­szírozott. Hozzátette: elnézést, neki ez a kötelessége, mert ha ellenőr­zést kap, ugye... Tiszteletmentes javaslatunk: kap­jon néha ellenőrzést a helyjegyek árusítója is. annál is inkább, mert a MÁV orcája ne piruljon hanyagul dolgozók miatt olyan feltételezés esetén, hogy... A jogtalan haszon­szerzés és burkolt árdrágítás tilalma e cégre is vonatkozik. Aztán: ne éljen vissza azzal a helyzettel, hogy gyakorlatilag képte­len a megkárosított ütas törvényes úton kártérítést követelni. Mert ugyan ki fog negyven forintért pert indítani, hogy a tanúskodással, bizo­nyítással többet veszítsen a vámon, mint nyert a réven. Azért érdemes lenne egyszer ösz­szehasonlítani a kiadott helyjegyek, a büntetésmásolatók meg az utasfé­rőhelyek számát. Kizárt dolog, hogy az utasok közül ennyi lenne, aki utolsó pillanatban ugrál fel a vo­natra ... * Elnézést kérek azoktól, akiket fel­bosszantok azzal, hogy közlöm: Benny Goodman és együttese, a ki­váló jazz-zenészek, Budapesten hang. versenyt adnak. Nem ez a bosszúság oka, persze, hanem az, hogy júC nincs, nem is lesz — a fene se érti, hogyan volt egyáltalán? Hírt se hall az róla, de a zugértesülések idejére már el is fogy a jegy. Még minden pesti jazzkoncertre feketén kaptam jegyet. Nem a fel­árat hánytorgatom, nekem így is megérte; senki se lehet tökéletes: nekem az a bajom, hogy szeretem a jazzt. Igaz, B. G. nem a kedven­cem, ez persze magánügy, de az nem egészen, hogy eleve ki van az ember zárva a lehetőségből. Bizonyára nem lepi meg önöket, de azért hadd mondjam el, hogy bármekkora is az Erkel Színház, mindig rengeteg ismeretlen-ismerős arcot látok a jazzhangversenyeken, kedvem lenne megkérdezni: hogyan jutnak mindig jegyhez? 1 Csúszópénz, ismeretségek — hány betöltött állásra hirdetik meg a kö­telező pályázatot; hol az a pult, aminek nincs „külön bejárata", me­lyik kapu mellett nincs nálunk kis­kapu? És mire nincs „magyarázat"? Ezt nemcsak az tartja erkölcste­lennek, aki lemarad a „hangverseny­ről". Szőke Mária Somogyi Káról yTvé felvétele Gyakran hangoztatott érv manapság, nem olyan Időket élünk, mint régen. Van is benne valami, meg nincs is. Ha úgy nézzük, a cipő most is cipő, az viszont igaz, más a készítési technológia, más az ára is. A legnagyobb változás talán az, hogy válogathatunk a lábbelikben, ami az élet­színvonal emelkedésének köszönhető. Ezekhez a viszonyok­hoz próbál alkalmazkodni a cipőipar is. Minél gyorsabban, minél több készterméket adjanak a bel- és külföldi pia­cokra. Ezt pedig csak új, korszerű gépek beállításával lehet elérni. A Minőségi Cipőgyár szegedi gyáregységében nem­régiben két, angol gyártmányú gépet állítottak munkába, amellyel egyenként és műszakonként 7—8 ezer pár cipő­felsőt lehet a „kaptafára húzni" Felszakadozó felhőzet Várható időjárás szerda estig: Időnként felszakadozó felhőzet, elszórtan esővel. Megélénkülő déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tabi Lászlót, a „Lu­das Matyi" főszerkesztőjét és Földes Györgyöt, a lap fő­szerkesztő-helyettesét nyug­állományba vonulásuk alkal­mából, több évtizedes alkotó munkásságuk elismeréséül, Rév Miklós fotóművészt 70. születésnapja alkalmából, sok évtizedes eredményes mű­vészi munkája ' és közéleti tevékenysége elismeréséül a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetéseket Aczél György, a Minisztertanács elnökhe­lyettese nyújtotta át A ki­tüntetések átadásánál jelen volt Győri Imre, az MSZMP KB titkára. KCRTAG GYÖRGY SZERZŐI ESTJE A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és az Or­szágos Filharmónia rendezi ma, szerdán este fél 8-tól a Tisza szállóban, Kurtág György szerzői estjét. A mai magyar zeneművészet jelleg­zetes egyéniségének műveit Németh Alice, Fábián Már­ta, Hevesi Judit, Kiss And­rás, Kerek Ferenc, a Jeunes­ses Fúvósötös és az Éder Vo­nósnégyes szólaltatják meg. Kutyákról Két kutyatulajdonos beszélget: — Képzelje, az én Saturnusom egyedül jár újságért! — Nekem mondja: az én Morzsim tegnap már elmesélte ezt! 18.45: 28.00: 21.30: 22.25: 18.45: 19.00: 20.00: Szorakoztató-zenei adás AllkaJnil műsor október 20. alkalmából DokumerUumadás Külföldi dokumentumműsor BELGRAD 2. Do ku mentumf ilmek Művelődési adás A repülőtér EüKil SZEGEDI IRÖ SIKERE Még a Hunnia Filmstúdió hirdette meg azt a filmno­vella pályázatot, melynek eredményhirdetésére holnap, csütörtökön kerül sor a stú­dió jogutódjánál, a MAFILM Lumumba utcai helyiségé­ben. A pályázaton Annus Jó­zsef harmadik díjat nyert Kisharang cimű novellájá­val. EGY NAPRA BEZÁR A ZENESZOBA Holnap, csütörtökön techni­kai okok miatt zárva lesz a Somogyi-könyvtár zeneszobá­ja. Az egynapos szünet után természetesen nem kell nél­külöznie a közönségnek a ze­neszoba szolgáltatásait, pén­teken már újra nyitva lesz. MUZSIKÁLÓ VAROSOK Ez a címe a Postás Műve­lődési Ház most induló so­rozatának. Az első előadás ma, szerdán este 6 órakor lesz. London képekben és zenével címmel dr. Keszthe­lyi Béla gyógyszerész szak­felügyelő tartja. 1976. OKTÓBER 20. - SZERDA " NÉVNAP; VENDEL, A Nap kel 6 óra 09 perckor, és nyugszik 16 óra 47 perckor. A Hold kel 2 óra 28 perckor, es nyugszik 15 óra 09 perckor. VIZA LLAS A Tisza vizánása Szegednél kedden plusz 59 cm (áradó). SZÁZNYOLCVAN ÉVE Italt meg Davika Gábor < 1769— 1796) tamár. költő. Szenvedélyes antlklerlkálds szatíráiban követ­kezetesen ostorozta a vallási fa­natizmust. SZEGEDI NEMZETI SZfNHAZ Este 7 arakor: A kertész ku­tyája — Déryné-bérlet. MOZIK Szabadság: Az utolsó szolgálat (m. b. színes amerikai, három­negyed 6 és 8 órakor). Fáklya: Fehér farkasok (szí­nes m. b. NDK-jugoszláv, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: A kékruhás nő (színes francia). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti Ugyeletet az I. sz. Sebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Október 23-lg, este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes: I. és m. kerület, Gyálarét, Klskundorozsma területén: dr. Janőczki László állatorvos. La­kása: Szeged, Galamb u. 10. Te­lefon: 13-542. n. kerület, Algyő. Tápé terüle­tén: dr. Major József állatorvos. Lakása: Algyő, Géza u. 0. Te­lefon: 6 Kübekháza, Szőreg, Üjszent­Iván, Tiszasziget területén dr. Varga Sándor állatorvos. Laká­sa: ÜJszeged, Fürj u. 46/A. Te­lefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról s hívó fél köteles gondoskodni 8.27: 8.57: 9.12: 9.27: JO.OS: 10.40: 1:0.55: 12.35: 13.20: 23.40: 14.00: 14.30: 15 JO: 16.50: 16.00: 16.10: MM: 17.05: 16.15: 19.15: 20.30: KOSSUTH Szocialista brigádok akadémiája Zenevár Népművelőik fóruma Szecsődy Irén és ' Palócz László énekei Nyitndkék Válaszolunk hallgatóinknak Zenekari muzsika Tánczenei koktél Brigádnapló Népzene Ezeregy délután Régi híres énekesek műsorából Iskolarádió Tornyos György kórusművelből A világgazdaság hírei Egy hajdúsági nótafa: Balázs Jánosné Hándel-müvék Köztünk maradjon! Fenyő István könyvszemléje KőnyvpárhaJ Népzenei Magazin 8.05 8.33: 9.33: 10.00: 11.33: 12.00: 12.10: 12.33: 13.33: 14.00: 15.00: 17.00: 18.00: 18.50: 19.47: 20.17: 20.37: 21.43: 22.33; 23.21 14.05: 16.03: 16.33: 17.17: 18.03: 18.32: 19.15: 19.33: 20.25: 20.40: 21.25: 21.47: 22.27: Kis magyar néprajz Katedra Rlmszki j -Korsaakov kórusmű veiből Tíz perc külpolitika Operettrészletek Közben: Gondolatok útvtsztői Zenekari muzsika Vlrágenekek PETŐFI A Lipcsei Rádió fúvószenekara látszik Szimfonikus könnyűzene A M, 05, 07 Jelenti A zene hullámhosszán A Szabó osalád (lsm.) Az élő népdal Dzsesszfelvételefcb®. Hegyek alján — rétóL öszi hangulat Kettőtől ötig..: Közv. az FTC—Dynamo Dresden BEK-mérkőzés n. félidejéről Az Ifjúsági Rádió órája Közv. a Dinamó Tbiliszi— MTK-VM KEK-mérkőzés IL félidejéről A Rádió Dalszínháza Harminc perc rock Keriragöik Közv. az SW Innsbruck— Videoton UEFA-kupa II. félidejéről Slégermúzeum Couperin: Csembaló­darabok Nóták 3. MŰSOR Szimfonikus zene Mindenki Iskolája Kamarazene Gyöngyhalászok — részL Tip-top parádé Budapesti művészeti hetek - IJtolso kísérlet - 4. Iskolarádió A Liszt Ferenc kamara­zenekar hangversenye Közben: Kb. Külföldi tudósoké a szó Kb. Szép Ernő versel Kb. Operaárlák 2090 felé ... Magyar szorzók müveiból Ittas járművezetésért bírság Fájó szívvcJ tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, NÉMETH JÓZSEF 45 éves korában, 1976. október 14-én tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése októ­ber 20-án 12.30 órakor lesz a Domav.ékl temetó ravatalozójá­ból. Gyászoló testvérei - Doma­szék. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. Ismerő­söknek, akik szeretett halottunk, PAPP TAKÁCS BALAZSNE te­metérán megjelentek, utolsó út­jára elkísérték, és mély fájdal­munkban osztoztak. Köszönetet mondunk továbbá a kezelőorvo­sainak és ápolóinak odaadó munkájukért, mellyé] szenvedé­sét enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család - SrRbndsaJtó u. 7. Mely fájdalommal tudatjuk, Gyász­közlemények hogy a szeretett édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, VO­NEKI ALBERT életének 68. évé­ben hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése október 20-án 15 órakor lesz a Dugonlcs-temetó ravatalozójából. A gyászoló csa­lád - Kereszt u. 1. 16 543 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett drága Jó édes­anyánk, BALLÁ JOZSEFNÉ Knopcslk Viktória, mindenki Viki nénije, rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temeté­se október 21-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. Gyászolják leányai, vejei, unokája és dédunokája. 16 515 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy­mama, LEDETZl MIHALYNÉ Nyilas Anna életének 73. évében elhunyt. Temetése október 2i-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád - Lenin krt. 18. 16 542 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, szomszédoknak, munka­társaknak, akik szeretett férjem, SZELPAL VINCE temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló felesége - Mihálytelek. 7.58 8.05 9.05 9.39 10.19 19.35 12.05 12.30 13.05: 14.95 14.30 15.53 17.50 17.56 18.15 18.25 19.10 19.20 19.30 20.03 21.00: 21.20: 17.10: 17.45 18.15; BUDAPEST 1. Tévetorna (ism.) Iskolatévé: Orosz nyelv Környezetismeret Kisdobosok műsora Delta (ism.) Búcsú Pétervártól (lsm.) Játék a betűkkel (ism.) Ismeri ön Naumburgot? Iskolatévé: Orosz nyelv (lsm.) Környezetismeret (ism.) Mindenki Iskolája Kupagyőztesek Európa Kupája: Tbiliszi Dinamó— MTK-VM Hírek Szigetek a szárazföldön Szépen, Jól, magyarul — - 7. Szövetkezetek a város peremén — riportfilm Esti mese Tévétorna Tévéhíradó Kék férv . . . Gondolatok a munkáról ­2. Egy gyáregység élén Telespoirt. összefoglaló labdarúgó-mérkőzésekről Közben: Tévéhíradó 3. BELGRÁD 1. Magyar nyelvű tévémapló Kis világ Tudomány Szél! Antal, Baiástya, GaT­gonya 477. szám alatti lakos Ópusztaszeren ittas állapot­ban vezetett motorkerékpárt. A Szeged városi és járási rendőrkapitányság szabály­sértési hatósága 1500 forint­ra bírságolta és vezetői en. gedélyét 5 hónapra bevonta. Ittasan hajtott motorke­rékoárral Szegeden Berta Mihály, Szeged. Adat utca 3. szám alatti lakos. A Sze­ged városi és járási rendőr­kapitányság 1800 forint pénzbírsággá) sújtotta és 5 hónaora vonta be jogosítvá­nyát. Asotthalmon vezetett ittas állapotban motorkerékpárt Batki Imre, Asotthalom, Bí. ró utca 27. szám alatti la­kos. A rendőrség 1800 forint bírsággal marasztalta el, ve­zetői engedélyét pedig fé! évre bevonta. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged varost Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVA.% Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10 - Telefon: 13-535. 13-003 Felelős kiadó; KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terieszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőiméi Előfizetési dij egy hónapra 20 forint. - Index: 25 053 *

Next

/
Thumbnails
Contents