Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-21 / 249. szám
MA 1 £ 'VGo * \ VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! . .-íj . 66. évfolyam 249. szám 1976 • október 21.t csütörtök Ara: 80 fillér A M A G Y ARS Z O CÍMLISTA M U N K "A S P A R T L A P J A t • • ; '•,v Figyelem a nagyberuházásokra A kormány által kiemelt megyei beruházások megvalósítását figyelemmel kíséri a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa is. A munkák jelenlegi állásáról, valamint a beruházásokon tapasztalt munkavédelmi hiányosságokról a közgazdasági és a munkavédelmi osztály által készített jelentés tegnap, szerdán került az SZMT elnöksége elé. Részt vett az elnökség ülésén Kovács Imre, a Csongrád megyei tanács általános elnökhelyettese és Kormos László, a SZOT szervezési osztályának munkatársa is. Tíz éve fogtak hozzá a dél-alföldi szénhidrogénkészletek föltárásához és kitermeléséhez. E munkák során egyre jelentősebb szerep jutott Csongrád megyének a hazai kőolaj- és földgáztermeiésben. A generálnrüoelési terv alapján végzett tevékenységgel az ötödik ötéves terv időszakában 8 millió tonna kőolajat, 18 millió köt méter földgázt, 801 ezer tonna propán-bután gazt adne-k a népgazdaságnak. Ezen a területen a már megtalált és föltárt mezők az ország kőolajtermelésének nyolcvan százalékát, gáztermelésének hatvan százalékát 1 eszik lehetővé. Az SZMT véleménye szerint a beruházások megvalósítása az elvárásoknak és a jóváhagyott ütemnek megfelelően halad. A Csongrád megyei Allat(jlésezett az SZMT elnöksége forgalmi és Húsipari Vállalat rekonstrukciójára 1 milliárd 103 millió forintot fordíthatnak. Legfontosabb létesítmények: a szalámit szárító-érlelő torony, a hentesüzem, a gyors előhűtök, a marhavágó- és bélüzem, az energiaellátás berendezései, valamint a szociális épületek, helyiségek. Az SZMT szakemberei úgy látják, hogy a kivitelezés során végig magas fokú szervezettség jellemezte a munkát, s megfelelően gondoskodtak a munkásokról az ottani vezetők. Ennek köszönhető, hogy a rekonstrukció közepette a régi üzemcsarnokban elvégezhették a dolgozók a mindennapi munkát. Külön örvendetes, hogy a gyors munka közben egyetlen súlyos baleset sem történt Mindkét nagyberuházás természetes következménye o szociális ellátottság javulása. Az NKFV-nél például kétezer dolgozó számára tették lehetővé az üzemi étkezést, korszerűsítették a munkásszállítást, lakást adtak sok dolgozónak. Bővítették az orvosi szakrendeléseket. csakúgy, mint az állatforgalmi és húsipari vállalatnál. Sajnálatos hiányosság, hogy a beruházások tervezésekor, előkészítésekor gyakran figyelmen kívül hagyták a munkavédelmi előírásokat. Az NKFV egyik kompreszszorüzeme befogadó épületének tervezésekor az OLAJTERV nem vette figyelembe a technológiai elképzeléseket, noha előzőleg mindenben megegyeztek a berendezéseket szállító NDK-beli vállalattal. A munkavédelmi felügyelők nem is adtak engedélyt az üzembe helyezesre; ennek ellenére használják az olajosok. Ugyancsak az előbbi vállalatnál hibás terv alapján készítettek üzemanyagtöltő-állomást. Így aztán engedélyt sem kaphattak a használatára. Nem csoda, hogy a töltőállomás végül fölrobbant, megölve az ott dolgozó munkásnőt. Bonyodalmakkal járt az üzemi étkeztetés említett bővítése is: a kétezer adagos konyhában nem az óvórendszabály szerint készítették el a padlót. Az SZMT intézkedése nyomán cserélték ki a burkolatot csúszásgátló, padlóval. Némi módosítással elfogadta az elnökség annak az együttműködési megállapodásnak a szövegét, amelyet az SZMT elnöksége a megyei tanács végrehajtó bizottságával köt, a novemberi vb-ülés után. / Tenyésztési, értékesítési biztonság Kötik a sertéshizlalási szerződéseket A sertéstenyésztés föllen- het. hogy a több évre szóló 1500 forintot utal át a tatdi^![e kö?pon" in~ szerzödés mindig azo- karmányozási költségek fetezkedesek kedvező valtoza- nos mennyiseget kell átadni. , , . .. . . „„„ sokai hoztak. A kisgazdasá- Az elhatározás megkönnyí- dezesere< 601 további 200 gokban lényegesen több ko- tését célozza az a lehetőség, forintot is ad darabonként, cál; tartanak — jól szerve- hogy a kistermelő szerződést ha a hagyományosnak tezett akció segítette ezt -, a köt ugyan három évre, de kinthető telepeken hizlalják, takarmanyellatas es a felva- csak az első évre vonatkozó- , .. , , , , sárlas biztonsága várhatóan an nyilatkozik konkrét szá- Hódmezővásárhelyen ket tovább növeli az érdeklődést mokkái, a további évekre szövetkezettel összesen 3800Kistermelóket érintő néhány pedig a megelőző október ra mal" kotott hlzlalat>1 szer" kérdéssel kerestük föl Lob- végéig kell tenyésztési szán- zodest- lehetoseg kínálkozik kovitz Sándort, az Allatfor- dékát bejelentenie. meg a vásárhelyi Voros galmi és Húsipari Vallalat _ _ , , „ Csillag es a tápéi Tiszatáj Indokolatlan az az aggó- Termelőszövetkezetben is dalom, hogy értékesítési hasonlók megkötésére. Minigazgatóhelyettesét. Tájékoztatást kértünk a több évre szóló és tenyésztési biztongondok támadhatnak, mert dent elkövetnek tehát hogy érdeklő, a szabadpiacon is megnőtt a a megnövekedett sagot jelentő szerzodesek- ma)ac ^ süidökínáiat. Igaz, dest semmifele kellemetlen a korábbi években az őszi tapasztalat ne ronthassa, hideg kezdetétől nem vásá- hogy a tenyésztés biztonsa...... „ ... „ , ix.lt malacot a vállalat, most ga1- garantalo ertekesitesi Kulon elonyoket elveznek azonban november elseje biztonság kesobb se csorbul..iÜ™01^^ "tan is átveszi mindegyiket hasson. a bejelentéstől számított 8 napon belül. Ha azonban nem adja el a tenyésztő a 21 kilogrammos malacot, hanem szerződést köt most októberben és novemberben ről és a malacok, illetve süldők fölvásárlásáról. 1977. január 1-től legalább 3 évre értékesítési szerződést kötnek. Az előnyök lépcsőfokai: az első évi teljesítésnél kilóként 50 fillér, a második évben 1 forint, a Épül az Izabella-híd November elején próbaterhelés Az utolsó, a nyolcadik nyílás betongerendái egy napon belül a helyükre kerülnek. így a 167 méter hosszú, kétszer kétsávos szegedi Izabella-híd már megszakítás nélkül íveli át a vasútat. Hátra van még két szakaszon a monolit betonozás. Novemberben pedig elkezdhetik a munkát az Aszfaltútépítő Vállalat szakemberei. A Hídépítő Vállalat dolgozói mindent megtesznek azért, hogy a szerződés szerinti átadási határidőt néhány héttel megrövidítsék Az építésvezető szerint a próbaterhelés november első hetében meglesz. Érdemes visszapörgetni az idő kerekét egy évvel, mert így látjuk, hogy a munkák milyen jól haladtak. A régi híd bontásához tavaly ősszel kezdtek hozzá. Ezzel egyidőben felbúgtak a Franki cölöpverő-gépek es hamarosan 144 cölöp került a földbe. Az idén márciusban már alapozták az első talpgerendát, s néhány hónap alatt elkészült a két hídfő. Az előrehaladást korábban akadályozta, hogy az úgyneve- • zett gumisamból nem volt elegendő. Időközben a Taurus Gumigyár szegedi üzeme segített a vállalatnak, es elkészítették a fontos alkatrés zeket. Az Izabella-híd beruházási összege 56 ' millió forint. Az építkezés arányait az összeg mellett jellemzi az is, hogy eddig beépítettek 3800 köbmétert betont, *} ezer mázsa vasat, 180 vasbeton hídgerendát, 8500 mázsa cementet. Egyre többet lehet látni • a készülő szegedi Izabellahídból, és hogy jól haladnak a munkák, annak talán legjobban a járművezetők örülnek, hiszen hamarosan megrövidül a városközpont- Az utolsó, a nyolcas nyílás fölött a 40 tonnás daru beba vezető út, Budapest felőL tongerendát emel a pillérekre A Dorozsmai úti hídlejárónál a földmunkát végzik Somogyi Károlyné felvételei Múzeumok és brigádok Szolnok megye múzeumai fontos szerepet töltenek be a közművelődés előmozdításában. Egyre több üzem és vállalat szocialista brigádja köt együttműködési megállapodást a múzeumokkal azzal a céllal, hogy a dolgozók megismerjék népünk régmúltját, történelmét, gazdagítsák általános műveltségüket. (MTI) Lassan javul az időjárás A hidegnek nincs utánpótlása Európa-szerte folytatódik a nyugat-európai meteorolóa hideg idő. Délkelet-Euró- S'ai állomások küldenek jepában még mindig több mint Jfntéíit. esö esik. Kelet, , , - Europaban viszont elszórt fokkal marad el a ho" havazások fordulnak elö. mérséklet az évszaknak meg- Néhány jellemző érték :kedfelelőtől, de az eltérés ná- den a hőmérséklet csúcsérlunk is 4—8 fokot ér el. téke Moszkvában 0, SzófiáSzámottevő csapadékról csak ban 3, Budapesten 9, Rómáharmadikban, - illetve min- hogy januárig> illetve feb: den további esztendőben, ha ftolyamatos szállításra kötnek három év után szerződést — 1 forint 50 fillér felárat fizetnek. A szerződések kötése máris megkezdőruárig tartja, és süldőként adja le, az érvényes 31 forintos fölvásárlási áron felül kilónként 3 forintot fizetnek. Természetesen más módon dött, a vállalat a kölcsönös is gondoskodik a vállalat a bizalom megnyilvánulásának malacok továbbneveléséről, tartja, ezért természetesen Mezőgazdasági nagyüzemekügyel rá, hogy kötelezettsé- kel köt hizlalási szerződést geit teljesítse. Félreértés le- úgy, hogy három részletben Készül az Adria-vezeték Az Adria-olajvezetéket, amely Jugoszláviából Magyarországon át Csehszlovákiába viszi majd a nyersolajat — az idén kezdik építeni. A vezeték a jugoszláviai Krk-szigeten Omisaljban épülő kőolajkikötöből indul. A terv szerint az ország hegyvidékein keresztül halad majd Sisak városáig, ahol két ágra szakad. Az északi ág Magyarországra, a keleti pedig a Belgrád melletti Pancevóba továbbítja a líbiai, kuwaiti olajat. Az építés első szakaszában a csöveken évente körülbelül 10 millió tonna kőolaj folyik át. A kőolajvezeték magyar területen a Balaton mellett Százhalombattáig ér, ott csatlakozik az Uzsgorodból idevezető Barátság—II. vezetékhez. Százhalombattáról Nővé Zámkyba vezetik, s ennek közelében, Tupá helységben a Barátság—I. kőolajvezetékkel kapcsolják össze. Ebben a második építési szakaszban az Adria-vezeték évi teljesítménye több mint 30 millió tonnára emelkedik. ban 18, Párizsban 13, Londonban 14 fok volt. A Kárpát-medence időjárását a múlt bét végén érkezett hideg levegő határozza meg. E hidegnek azonban nincs további utánpótlása, így, bár nagyon lassú és kis mértékű, de felmelegedés várható a következő napokban. Tegnap viszont időnként kissé felszakadozott a felhőzet és legfeljebb átfutó esők voltak. A szél mérsékelt marad. (MTI) 1