Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-14 / 217. szám
2 Kedd, 1976. szeptember 14; Luis Corvaíán 60 A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban köszöntötte Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát 60. születésnapján. * Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, a nemzetközi kommunista mozgalomban szerzett kiemelkedő érdemeiért, a fasizmus ellen vívott harcban vallalt aktív szerepéért, valamint a szovjet és a chilei nép barátsága megszilárdításában kifejtett erőfeszítéseiért 60. születésnapján Lenin-renddel tüntették ki. Nem volt egyszerű az életútja ennek a nagyszerű embernek. Luis Nicolas Lepe (Corvaíán) 1916. szeptember 14-én született Puerto Montban, Chile déli részén, ötgyerekes parasztcsalád negyedik gyermekeként. Később a család a Concepcionhoz közeli Thome kikötővárosba költözött. Luis Corvaíán itt járt elemi és középiskolába. Corvalan személyiséget a proletárharc körülményei formálták. Már tizenhat éves korában belépett a kommunista pártba, kezdetben a párt ifjúsági szervezetében dolgozott. 1937-ben beválasztották az ifjúsági szervezet központi bizottságába. 1939-ben Luis Corvaíán igazgatója lett az El Despertar de Los Trabajadores (A Dolgozók Ébresztése) elmü lapnak, ahonnan 1960-ban a párt átirányítja az akkoriban alapított El Siglo című lap, a kommunista párt központi lapja szerkesztőségébe. Hamarosan a lap főszerkesztője jett. 1956 áprilisában a Chilei Kommunista Párt illegalitásban tartotta meg 10. kongresszusát. Luis Corvalánt beválasztották a központi bizottságba és a politikai bizottság ( és a titkárság tagjává. Galo Gonzalesnek, a párt főtltká-1 rának 1958-ban bekövetkezett halála után Luis Corvalánt' választották meg főtitkárnak. Luis Corvaíán 1955-ben járt első ízben a Szovjetunióban. Ekkor illegálisan hagyta el Chilét. Egész életében hü volt a proletár internacionalizmus eszméjéhez, mély barátságot táplált a Szovjetunió, a szocialista országok iránt. Ezt ismerték el a nemzetközi Lenin-békedíj odaítélésével is. A Chilei Kommunista Párt főtitkárát a véres fasiszta puccs után 1973. szeptember 27-én letartóztatták. Azóta megjárta a katonai főiskola, a Dawson-sziget kínzókamráit, a ritocni, a tres-alamosi koncentrációs táborokat. Csaknem három éve sínylődik betegen börtönben, bírói ítélet nélkül. De szava, emberi tartása a kinzók'amrákból is megbélyegzi az egész Világ előtt á fasiszta diktatúrát. Nyilatkozat a chilei terrorról Az Országos Béketanács sének. Azonnal bocsássák és a Magyar ENSZ Társaság szabadon Luis Corvalánt, a nyilatkozatot tett közzé a Chilei Kommunista Párt árchilei terrorról. A dokumen- tatlanul fogvatartott főtittum leszögezi: Pinochet tá- kárát és a többi bebörtönbornok véres államcsínnyel zött chilei hazafit — hanghatalomra jutott juntája zlk a nyilatkozat, amely olyan katonai diktatúrát ve- szolidaritásáról biztosítja a zetett be az országban^ bebörtönzötteket, és a dikRészvétnyilvánítás Man Ce-tung ravatalánál Peking (MTI) nácsának tagja, Szekér Gyu— Az Országos Béketanáes és a Magyar ENSZ Társaság a világ többi haladó szervezetével tiltakozik a Pinochet-rezsim bűncselekményei ellen, és követeli : haladéktalanul vessenek véget a törvénytelenségeknek, az alapvető emberi jogok durva measérté176. amely a terroron, az elnyo- tatúra ellen máson és az emberi jogok népet. semmibevevésén alapszik. Rámutat, hogy bírói ítélet nélkül tízezreket tartanak koncentrációs táborokban és börtönökben, s mindennapos a foglyok kegyetlen kínzása. A fasiszta rendszer három esztendő alatt több mint 30 ezer embert végeztetett ki. vagy kínzott halálra politikai nézetei miatt. A nyilatkozat nyomatékkal aláhúzza: a világ haladó közvéleménye tudja, hogy Chilében folytatódik a terror, és felemell tiltakozó szavát a Pinochet-rendszer új gaztettei ellen. Az ENSZkózgyülés legutóbbi ülésén 95 ország bélyegezte meg határozatában a Chilében uralkodó véres terrort, a Nemzetközi Jogász Szövetség jelentésében súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Chilében az állampolgárok életét és biztonságát veszély fenyegeti. Ezt a veszélyt még csak fokozza, hogy a junta újabban úgy akarja eltüntetni bűncselekményeinek nyomalt, hogy nem akar tudni a titkosrendőrsége által letartóztatottak további sorsáról. küzdő chilei A Pekingben élő külföldi- la miniszterelnök-helyettes, ek — diplomaták, szakértők, valamint Szarka Károly külújságírók — a kínai hatósá- ügyminiszter-helyettes hétgok által megállapított rend főn látogatást tett a Kinai szerint hétfőn róhatták le Népköztársaság budapesti kegyeletüket Mao Ce-tung- nagykövetségén, ahol a Ma-, nak, a Ktnat Kommunista gyar Népköztársaság Elnöki Párt KB elhunyt elnökének Tanácsa és Minisztertanácsa ravatala előtt. nevében részvétét fejezte ki A késő délutáni órákban Mao Ce-tung elhunyta alkalérkezőket — közöttük Va- mából Li Ce-vang nagykösziltj TolszjyikovoU a Szov- vetnek, jetunió és Ribánszki Róber- • tet, a Magyar Népköztársaság pekingi nagykövetét — Andrej Gromiko, a Szova parlament északi szérnyá- jetunió Kommunista Pártja nak oszlopcsarnokában, né- Politikai Bizottságának taghány méterre a ravataltól ja, a Szovjetunió külügymiHszu Hsziang-csen és Ulan- nisztere és Kirill Mazurov, fu, az Országos Népi Gyűlés az SZKP KB Politikai Bizottállandó bizottságának alel- ságának tagja, a Szovjetunió nökei, Ku Mu és Szun Cslen Minisztertanácsának első elmlniszterelnök-helyettesek, nökhelyettese hétfőn látogaCsiao Kuan-hua külügymi- tást tett a Kínai Népköztárntszter és más kínai vezetők saság moszkvai nagykövetsétogadták. gén és beírta nevét a Mao • Ce-tung elnök halálával Ortutay Gyula, a Magyar kapcsolatos részvétnyilváníNépköztársaság Elnöki Ta- tások könyvébe. Vietnami külügyminisztériumi nyilatknzat • Hanoi (TASZSZ) VSZK kormánya a maga réA Vietnami Szocialista széről ismételten készségét Köztársaság külügymlniszté- nyilvánítja a két ország köriumúnak képviselője hét- zötti rendezetlen kérdések főn nyilatkozatot tett közzé megoldására — hangoztatja a Vietnam és az Egyesült a VSZK külügyminisztériuAllamok kőzött a háború mának nyilatkozata, után rendezetlenül maradt kérdésekkel kapcsolatban és a két ország kapcsolatainak normalizáláséról. A nyilatkozat kiemeli, hogy a yie.tnam t kprmány nem egy ízben tettekkel bizonyította be, hogy kész rendezni a két ország, között meglevő problémákat. Az amerikai adminisztráció mégis változatlanul halogatja a vietnami háború sebeinek begyógyitására vonatkozó kötelezettségeinek teljesítését, amit a párizsi megállapodás 21. cikkelye ír elő. Ezzel kapcsolatban az amerikai kormánynak kell a teljes felelősséget viselnie azokért a cselekedetekért, amelyékkel akadályozza a tárgyalásokat a párizsi megállapodásnak a háborúban nyomtalanul eltűntekre vonatkozó cikkelyei végrehajtásáról és a vietnami háború sebeinek begyógyitására vonatkozó amerikai kötelezettségek teljesítéséről. A Elutazott hazánkból Pieter Keuneman A Sri Lanka-i KP főtitkárát fogadta Kádár János Budapest (MTI) A megbeszéléseken elége. A Magyar Szocialista Mun- detten állapították meg, hogy káspárt Központi Bizottsága- a marxizmus—leninizmus, a nak meghívására 1976. szép- proletár internacionalizmus tember 9. és 13. között láto. elvei alapján a két párt kapgatást tett hazánkban Pieter csolatai jól fejlödnek. A láKeuneman, a Sri Lanka-i togatás hozzájárult a szoros, Kommunista Párt Központi testvéri Bizottságának főtitkára. Keuneman elvtársat fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára. A együttműködés újabb megerősítéséhez. * A Sri Lanka-i testvérpárt fótitkára hétfőn elutazott havendéggel megbeszélést foly- zánkból. Búcsúztatására a tátott Gyenes András, a KB Ferihegyi repülőtéren megtitkára, és dr. Berecz János, a KB külügyi vezetője. jelent dr. Berecz János, a osztályának KB külügyi osztályának vezetője. Tripoli térségében leghevesebbek a harcok # Bejrút (MTI) lelő légkörének ki alaki tásáTizennyolcadik hónapjába ra. lépett hétfőn a libanoni polgárháború. A hadijelentéHabib Satti tunéziai külsek szerint az összes íron- fe1"1^'.^J^ tokon. különösen Tripoli T^tn nL^^Ll^ Hr ,„ . i,íi,xií,„-„. sárnap Damaszkuszban Haeszak-libanoni kikotovaros . , ' - ... térségében változatlan hevességgel dúlnak a harcok. Közben Damaszkuszban Bejrútban és Kairóban dipnek a válság áthidalására, a lomáciai erőfeszítéseket teszszágos Tervhivatal elnökének vezetésével hétfőn hazaérkezett a magyar küldöttMAGYAR VEZETŐK FOGADTAK MOSZKVAI NAGYKÖVETÜNKET Kádár János, a Magyar ség Mongóliából, Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Lázár György, a Minisztertanács A KEB KÜLDÖTTSÉGE PRÁGÁBAN Hétfőn reggel Prágába érelnöke és Apró Antal, az kezett a Magyar Szocialista Országgyűlés elnöke fogadta Munkáspárt Központi EllenMarjai Józsefet, hazánknak őrző Bizottságának küldötta Szovjetunióban akkreditált sége. A küldöttséget, amerendkívüli és meghatalma- lyet Bruttyó János, a KEB zott nagykövetét, akt a kö- elnöke vezet, Prága közponzeljövőben utazik állomás- ti pályaudvarán Milos Jahelyére. kes, a CSKP Központi ElHUSZAR ISTVÁN lenőrző és Revíziós BizottHAZAÉRKEZETT ságának elnöke, Miroslav Huszár István, miniszter- Capka és Miloslav Boda, a elnök-helyettesnek, az Or- bizottság alelnökei fogadták. fez Asszad szirlai államfővel és Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszterrel konzultált az októberre tervezett arab csúcstalálkozó előkészítéséről, majd hápolitikai tárgyalások megfe- S^t zautazott Tuniszba. Ugyanaznap Libanonba érkezett Mohammed el-Kholi ezredes, Asszad szíriai államfő személyes megbízottja. Az ezredes külön-külön tárgyalt Szolimán Frangié Libanoni távozó elnökkel, Eliasz Szarkisz megválasztott elnökkel, majd találkozott Plerre Gemajellel, a jobbodall vezetővel ls. Az Al Szafir című bejrúti napilap hétfőn „magas szintű arab diplomáciai forrásokra hivatkozva" azt írta: a szíriai kormány tájékoztatta a PFSZ nemrégiben Damaszkuszban járt képviselőit, hogy „szeptember 23-a — vagyis Szárkisz hivatalba lépésének napja — előtt feltétlenül meg kell oldani a libanoni válságot, s ha a PFSZ nem hajlandó elfogadni a politikai megegyezést célzó damaszkuszi javaslatokat, akkor szíria katonai megoldásra fog törekedni" BÁTYÁI JENŐ: Lapok a szegedi tudományés technikatörténetből vé 1938-ban nevezték ki, és ekkor vált meg a szegedi egyetemtől. A Tuberkolózis elleni küzdelem című folyóiratot megalapította, és hosszú éveken át szerkesztette. Budapesten halt meg, 1969. május 8-án, 66 éves korában. Dr. Forfota Erich Kolozsvárott született, 1903. április 24-én. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen folytatta, és 1927-ben nyerte el okfesszor Intézetében töltött, ahol neurobiológiai levelét. Ezután a fővárosi egyetem belklinlkáI A haematológia elismert tudósa, dr. Benkő kutatásokkal foglalkozott. Számos hazai tudo- ján dolgozott, és 1931-ben került a szegedi beiSándor Orosházán született, 1912. március 31-én. mányos társasági és szervezeti tagsága közül gyógyászati klinikára. Itt szerezte meg magánEgyetemi tanulmányalt a szegedi egyetemen kiemeljük a hallei Leopoldina Természettudo- tanári minősítését a röntgensugaras vizsgáló és végezte, itt avatták orvo6doktorrá, 1936-ban. Ez- mányos Akadémiai (1938), a Román Tudomá- gyógyító eljárások tárgyköréből, 1937-ben, és rá után két évig a kórbonctani intézetben dolgo- nyos Akadémia tiszteletbeli (1965), a Nemzet- egy évre távozott az egyetemről, zott, majd igazán művelt területére, a belgyó- közi Neurológiai Társasági (1962). a Balkáni Or- Dr. Dobszay László gyermekgyógyász Cserdigyászatra került át. Itt szerezte meg magánta- vosszövetségi (1963) tagságot. A Magyar Ideg- és ben született, 1904. szeptember 2-án. Egyetemi nári minősítését 1948-ban, az érrendszer és vér- Elmeorvosok Társaságának Miskolczy professzor tanulmányait Pécsett végezte, ott nyert orvosképző rendszerek betegségei tárgykörből. A kan- a diszelnöke. diplomát, 1928-ban. A szegedi gyermekgyógyádidátusi fokozatot 1954-ben, az akadémiai dok- Kutatási területe az ideg- és elmegyógyászat szati klinikára 1931-ben került, itt minősítette tori címet 1964-ben nyerte el. Egyetemi do- számos területére kiterjedt. Foglalkozott a kis- magát magántanárrá a csecsemő- és gyermekcenssé 1953-ban nevezték ki. Jelentősebb tanul- agyvelő szerkezetével, és a hasadásos elmeza- betegségek tárgykörből. Innen Budapestre távományutat az USA-ban 1967-ben tett. Közel négy varban keletkező kórszövettani elváltozások ku- zott, és később a Heim Pál Gyermekkórház igazévtizedes tudományos működésének eredményei- tatásával. Jelentős megállapításokat tett az ideg- gató-főorvosa lett. A szegedi egyetemen címzeről számos kutatási publikációt közölt hazai és rendszer ép- és kórszövettana területén is. Tu- tes, rendkívüli tanári címet élvezett 1948-tól. külföldi folyóiratokban. Szegeden halt meg, dományos munkásságáról több könyvben és Dr. Bálint Nagy István fül-orr-gégész és or1971. augusztus 21-én, 59 éves korában. száznál nagyobb számú szakdolgozatban számolt vostörténész Makón született, 1893. január 1-én. A nemzetközileg is elismert, és idegenben is be. A Magyar Tudományos Akadémia 1939-ben Középiskolai tanulmányainak befejeztével a buhíres elmegyógyász professzor, dr. Miskolczy levelező, 1946-ban rendes tagjává választotta, dapesti orvostudományi egyetemre iratkozott be, Dezső Baján született, 1894. augusztus 12-én. Ba- Számos kitüntetése között megemlítjük, hogy ott nyert oklevelet, és egy ideig a fülklinikán jal középiskolai évei után a budapesti egyetem- Romániában háromszor kapta meg a munka dolgozott tanársegédként. 1929-ben a makói rae. re iratkozott be, és ott szerzett orvosdoktori érdemrendet, és a Román Népköztársaság csil- gyei közkórház fül-orr-gége főorvosává nevezdiplomát 1919_ben. Ezután az agyszövettant in- laga I. osztályú fokozatát. 1969 óta nyugdíjas- ték ki. A bécsi Collegium Hungaricum tagjatézetben dolgozott, megszerezte magántanári ként él Budapesten. ként a Neuburger Orvostörténeti Intézetben minősítését, majd 1930-ban nevezték ki a sze- Dr. Petrányi Győző gyermekgyógyász Buda. végzett kutatásokat 1928-ban, majd a szegedi gedi egyetem Ideg- és Elmegyógyászati Ktiniká- pesten született, 1903. július 9-én. Orvosi diplo- egyetemen egyetemes orvostörténelemből majára egyetemi tanárnak. Tíz évig dolgozott itt, máját a budapesti egyetemen szerezte meg. 1927- gántanári minősítést szerzett 1931-ben. Megírta ugyanis 1940-ben átment a kolozsvári egyetem- ben. A szegedi gyermekgyógyászati klinikára a Csanád megyei kolerajárványok történetét, a re, ahonnan 1945-ben a marosvásárhelyi orvos- 1931-ben került, és itt minősítette magát ma- boszorkányok rontó és gyógyító kuruzslásait. Hitudományi egyetemre kapott meghívást, amely- gántanárrá a gyermekgyógyászati tuberkolózis vatásának lett áldozata, betegkezeléskor fertőnek 1964-ig tett eleget, ekkor a budapesti Or- tárgyköréből 1934-ben. Rockefeller-ösztöndíjjal zést szenvedett, és vérmérgezésben halt meg, vostovábbképző Intézet professzora lett. Még több nyugat-európai országban tett hasznos ta- Makón, 1931. december 2-án, 38 éves korában, szegedi tartózkodása előtt Rockefeller-ösztöndíj- pasztalatokat szerző tanulmányutat. A Szabadital kétevet Madridban. S. Ram ón y' Cajaj pro- ság-hegyi Állami Gyermekszanatórtum főorvosa- (Folytatjuk.)