Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-14 / 217. szám
VILÁG PROLETÁRJALEGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 66. évfolyam 217. szám 1976. szeptember 14., kedd Ara: 80 fillér Losonczi Pál és Lázár György fogadta a tanzániai külügyminisztert Ibrahim Kaduma elutazott hazánkból Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn az Országházban fogadta Ibrahim Kadumát a Tanzániai Egyesült Köztársaság külügyminiszterét Lázár György, a Minisztertanács elnöke szintén hétfőn hivatalában fogadta a tanzániai külügyminisztert. A szívélyes, baráti találkozókon jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter, valamint B. J. C. Ndobho, Tanzánia budapesti nagykövete. Ibrahim Kaduma hétfőn elutazott Magyarországról. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes. Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, a külügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt a búcsúztatásnál B. J. C. Ndobho, Tanzánia budapesti nagykövete. Ott volt a búcsúztatásnál Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztarsaság budapesti nagykövete is. Ibrahim Kaduma elutazása előtt a sajtó képviselőivel is találkozott. Látogatásáról közös közleményt adtak ki. mely hangsúlyozza többek között, hogy a két külügyminiszter tárgyalásaikon nagy elismeréssel szólt a szabadságért, nemzeti függetlenségért és az alapvető emberi jogokért küzdő nemzeti felszabadító mozgalom harcáról, és e harc újabb sikereiről. Megelégedéssel nyugtázták, hogy a mozambiki és az angolai hazafiaknak az imperialista és a fajüldöző országok agressziója felett aratott győzelmével minőségileg új helyzet alakult ki az afrikai kontinens déli részén. A két ország együttműködését áttekintve a két külügyminiszter nagyra értékelte a kapcsolatok fejlesztése terén az elmúlt másfél évtizedben elért eredményeket. Egyetértettek abban, hogy a kapcsolatok bővítésének újabb lehetőségeit feltárva a jövőben is mindent megtesznek az eddigi eredmények megszilárdítására és az együttműködés további erősítésére. Megállapították, hogy a két ország alapvető társadalmi céljainak azonossága, valamint a nemzetközi kérdések túlnyomó többségének azonos megítélése kedvező alapot biztosít a bilaterális kapcsolatok szélesítéséhez. Ibrahim Kaduma meghívta Púja Frigyest tanzániai látogatásra. Púja Frigyes a meghívást köszönettel elfogadta. Uz osztrák i kancellár látogatása Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására. dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja és felesége az elmúlt hét végét Magyarországon töltötte. A nem \ hivatalos látogatás során az osztrák kancellár találkozott és eszmecserét folytatott Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával és Lázár Györggyel, a Minisztertanács elnökével a magyar—osztrák jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséről és a nemzetközi j helyzet időszerű kérdéseiről. J Az osztrák vendégek. Lá- ! zár György és felesége tárna- ] ságában a Balatonnal és kör- j nyékével ismerkedtek, majd Esztergomba látogattak. Kéthónapos akció Áz együttérzés barátság jegyében Az idén szeptember 1-től november 7-ig rendezi meg az őszi szolidaritási és barátsági akciót a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Szolidaritási Bizottság a tömegszervezetek és a társadalmi szervek közreműködéséveL A Csongrád megyei program összeállításáról és előkészítéséről tárgyalt tegnap a Hazafias Népfront megyei elnöksége koordinációs értekezletén a népfrontszékházban. Eitlerné dr. Szilágyi Júlia a megyei béke és barátsági bizottság elnöke vázolta azokat a fő gondolatokat, nemzetközi eseményeket, amelyek meghatározzák az idei kéthónapos akció tartalmát. A cél az, hogy a lakosság minden rétege állást foglaljon a béke és a demokrácia hívei mellett, és a fasiszta erők ellen. A chilei események felrázták és felháborították az egész haladó világot, és a tiltakozásnak mi, magyarok is hangot adunk a szolidaritási akció során, különösen a chilei hét napjaiban. Az elmúlt öt évben — amint azt az SZKP XXV. kongresszusa és az európai kommunista és munkáspártok berlini találkozója is leszögezte — megerősödtek a demokrácia, a béke és a barátság hívei, a szocialista országok, s ezt tények is bizonyítják: Vietnam egyesítése, a német kérdés rendezése, a kubai szocializmus megszilárdulása, a szocialista eszmék terjedése, enyhülést eredményezett a szocialista és kapitalista országok egészségesebb kapcsolata, s aláírták az Európa békéjét szavatoló dokumentumokat is. A szocialista országok barátsági napjain az egység, a szocialista világrendszer ereje kap hangot. A fejlődő világ antiimperialista csoportjaival való szolidaritássál is erősítjük a haladás, a béke híveinek táborát, és segítjük együttérzésünkkel a több évtizedes fasizmusból a haladás útjára lépő Spanyolországot. Aggaszt bennünket, hogy vannak még egymás ellen irányított fegyverek, amelyek embereket vesznek célba. A fejlődő országok, Közel-Kelet, Dél-Afrika felé fordul a tömegek figyelme, s egy emberként igyekeznek biztosítani az igazságos harcot vívó népeket együttérzésünkről. A mi szolidaritási akciónk is lépcsőfok a teljes leszerelés megval A népfront megyei bizottgvalósulásához. i tfipfront megyei ságán már gyűlnek a különböző intézményektől érkezett bejelentések, amelyek arról tanúskodnak, hogy változatos formában igyekeznek a világ tudomására hozni megyénk dolgozói, hogy állást foglalnak a távolban történő politikai eseményekkel kapcsolatban is. Hódi Istvánná, a népfront Csongrád megyei bizottságának munkatársa ismertette az eddig beérkezett javaslatokat és a megyében várható nagyobb rendezvényeket, amelyeket a társadalmi és tömegszervezetekkel karöltve szervez a népfront és a Magyar Szolidaritási Bizottság. Somogyi Miklós magas kitüntetése i A Magyar Népköztársaság \ j Elnöki Tanácsa Somogyi Miklósnak, a Szakszervezeték Órszágos Tanácsa tagjának több mint fél évszázados munkásmozgalmi tevékenysége elismeréséül, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pal, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Apró Antal, az országgyűlés elnöke és Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára. Az MSZMP Központi Bi. zottsága és a SZOT elnöksége Somogyi Miklós tiszteletére hétfőn ebédet adott. Készülnek a kongresszusra Küldöttgyűlést tartottak a fogyasztási szövetkezetek A fogyasztási szövetkezetek közelgő kongresszusa előkészítéseként küldöttgyűlést tartott tegnap, hétfőn Szegeden az ÁFÉSZ-ek, a takarék- és lakásszövetkezetek megyei szövetsége Hunyadkürti Lajos elnökletével, hogy megvitassa a kongresszus közreadott irányelveit. Reszt vett a küldöttgyűlésen többek között dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, Papdi József, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Paczuk István, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Varga Dezső, a szegedi városi pártbizottság titkára és Molnár Sándor, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára is. Vass Imre, a MÉSZÖV elnökhelyettese referátumában számot adott arról a fejlődésről, amelyet a szövetkezetek a negyedik ötéves tervben jól szervezett munkával értek el, és összefoglalta célkitűzéseiket. Elmondta többek között, hogy az ÁFÉSZek forgalma 56 százalékkal nőtt, hálózatfejlesztésre, új boltok építésére és a régiek korszerűsítésére 280 millió forintot fordítottak. A takarékszövetkezetek betétállománya 550 millió forintot tesz ki, és bár csak a tervidőszak utolsó évében növekedett lényegesen, mégis említésre méltó a kisgazdaságok termelését segítő hitelek új rendszere. A lakásfenntartó szövetkezetek öszszesen 2400 lakással gazdagodtak, a lakásépítő szövetkezetek pedig 300-zal. A célkitűzések szerint ismét 56 százalékkal emelhető a fogyasztási szövetkezetek forgalma, üzletek építésére és a meglevők korszerűsítésére viszont 500 milliót terveztek. A felvásárlandó zöldséggyümölcs és vegyescikkek 79 százalékát a kisgazdaságoktól várják. Állást foglalt a küldöttgyűlés a szövetkezetek ésszerű egyesülése mellett. A Szegeden alakult munkásszövetkezetek példájára hasonlók szervezését kezdik meg Csongrádon, Szentesen, Vásárhelyen és Makón is. A takarékszövetkezetek 400 millió forintot kitevő betét gyűjtését tervezik. A lakásfenntartó szövetkezetek 5 ezer új lakásra számítanak, erőteljes fejlődés várható viszont a lakásépítő szövetkezeteknél: itt a tervek 2400 lakást említenek és kikötik, hogy ezek közül 700 vállalati támogatással épülő munkáslakás legyen. A küldöttközgyűlés titkos szavazással 36 küldöttet választott megyénkből a fogyasztási szövetkezetek VIII. kongresszusára, köztük Dómján Józsefet (Szeged), Gorcsa Jánost (Vásárhely), Ocskó Imrét (Kistelek). Kiss Jánosnét (Algyő), és Ördögh Lászlót (Szeged) az országos tanácsba jelölték. Új paradicsomfeldolgozó Rúzsán A paradicsomszedő kombájn munka kötbeu Próbaüzem a feldolgozóban A Csongrád megyei termelőszövetkezetekben az utóbbi időben jelentősen megváltozott a termelés szerkezete. Különösen a homoki szövetkezetekben tapasztalható változás. Merész elhatározással, de megalapozottan kezdtek a zöldségtermesztés meghonosításához a téeszgazdák. Így van ez Rúzsán, a Napsugár Termelőszövetkezetben is. A téesz vezetősége az elmúlt esztendőkben ismerkedett meg a soroksári paradicsomtermelési rendszerrel. Több bemutatón, tapasztalatcserén tanulmányozták a budapesti Vörös Október Termelőszövetkezetben kidolgozott paradicsomtermesztési technológiát. A látottak és hallottak alapján elhatározták, hogy az idén 170 hektáron termelnek szövetkezetükben paradicsomot, ebből soroksári módszerrel 80 hektáron. A paradicsomtermelési rendszer vezető téesze és a Szegedi Konzervgyár javaslatára paradicsomfeldolgozó gépsort is felállított a termelőszövetkezet. Tizennégymillió forintba került a termeléshez szükséges géprendszer és a léüzem együttesen. Az építkezést június 5én kezdték el. Az építőbrigád két műszakban dolgozott, hogy a paradicsom érésének idejére elkészüljön a feldolgozó. Az átadásra tegnap, hétfőn került sor. Ez az első ilyen termelőszövetkezeti üzemelésű feldolgozóüzem a környéken, de a Szegedi Konzervgyár szeretné, ha a jövőben Forráskúton, Mórahalmon és Röszkén is felépülne hasonló. Az egyöntetű érés biztosítása miatt tizennégy nappal ezelőtt Rolfrucht érésgyorsító vegyszerrel permetezték be. a paradicsomtáblát. A gépi szedésre alkalmas Ventura paradicsomfajtá így jól beért a tegnapi napra. A HÓDGÉP makói gyárában készített két betakarító kombájn is megkezdhette a munkát. Szabó Imre helyettes főagronómus 400—500 mázsára becsüli a termést. Ez az idei aszályos esztendőben nagyon jó eredmény. Négyökrű Antal, a termelőszövetkezet elnöke elismeréssel szólt a soroksári rendszer szakembereiről, akik minden hónapban lejöttek hozzájuk, hogy tanácsokkal segítsék munkájukat. A termelési rendszer jól vizsgázott Rúzsán. Ezért jövőre 20 százalékkal fogják emelni a vetésterületet és még két kombájnnal bővítik gépparkjukat. A tegnapi naptól kezdve folyamatosan dolgoznak a kombájnok és két műszakban a feldolgozóüzem. A paradicsomlevet tartályokban szállítják a Szegedi Konzevgyárba. Börcsök Szilveszter elnökhelyettes tájékoztatása szerint egy tízórás műszak alatt tíz vagon termést tudnak az új üzemben feldolgozni.