Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-04 / 209. szám
VILÁG PROLETÁRJALEGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 66. évfolyam 209. szám 1976. szeptember 4„ szombat Ara: 80 fillér Bányásznapi ünnepség Szegeden Kitüntetéseket Jutalmakat adtak át A szegedi szénhidrogénmedence olajbányászait köszöntötték tegnap, a XXVI. olajbányásznap alkalmából megrendezett ünnepségeken. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének dolgozói az algyői medence központjában emlékeztek meg a bányászok hagyományos napjáról. Ott volt az ünnepségen Gyárfás Mihály, az. MSZMP Csongrád megyei bizottságának osztályvezetője, dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bi. zottságának titkára, Kovács Imre, a megyei tanács és Prágai Tibor, a szegedi városi tanács elnökhelyettese, Harmatos József, az SZMT osztályvezetője, Tóth Zsuzsa, a KISZ Csongrád megyei bizottságának titkára, valamint a nagyvállalat párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetői. A bányászinduló hangjai után Császár Lajos szakszervezeti titkár köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd Juratovics Aladár olajmérnök, a szegedi üzem vezetője mondott ünnepi bezsédet. Méltatta a bányamunkások forradalmi harcait, amikor az elnyomás ellen szálltak síkra tetteikkel, s a válasz 1919. szeptember 6-án csendőrsortűz volt a békésen menetelő tatabányai bányászok soraira. Emléküknek is tisztelegnek bányamunkásaink, amikor 1951 óta minden esztendő szeptember havának első vasárnapján tartják meg a hagyományos bányásznapot. A szegedi olajmedence dolgozói ez alkalommal emlékezhettek tíz esztendővel ezelőtt elkezdődött munkájukra is, hiszen 1966-ban alapították meg a szegedi üze, met. Hazánk legnagyobb olajmedencéje az algyői, hiszen jelenleg a hazai kőolajtermelésnek 65 százalékát, a földgáztermelésnek pedig felét biztosítják. A szegedi olajbányászok odaadó é» igen eredményes munkáját elismeri és méltányolja a társadalom is, magas kitüntetésekkel honorálja a kormányzat. A legutóbbi ötéves tervidőszakban végzett munka elismeréseképpen nyerték el a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlaját, kollektívák és a munkában kimagasló eredményeket fölmutató dolgozók ugyancsak magas kitüntetésekben részesültek. A megyei és a városi pártbizottság. valamint a tanácsok nevében Gyárfás Mihály köszöntötte az olajbányászokat. A tegnapi bányásznapi ünnepsegen is adtak át kitüntetéseket és jutalmakat, többen majd a mai, szolnoki ünnepségen veszik át az elismerés, kitüntetés valamely fokozatát. A termelő vállalat dolgozói közül a Bányász Szolgálati Érdemérem arany fokozatát kapta Péter Lajos termelőmester, aki harmincéves munkájáért arany gyűrűt is átvehetett. A kitüntetés ezüst fokozatát kapta Horváth Gyula termelőmester, s egyúttal a Nehézipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést is. Tamás József csőszerelő csoportvezető és Ungor Imre művezető, bronz fokozatban részesült Csiki István gyújtóállomás kezelő, Klemann Péter művezető, Brezsnyev mondott beszédet a kazahsztáni aktívaértekezleten Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára — aki, minti tegnap jelentettük, csütörtökön Kazahsztán fővárosába érkezett — Alma-Atában találkozott a Kazah Kommunista Párt területi bizottságainak titkáraival. Megvitatták a termés betakarításának menetével kapcsolatos kérdéseket s a köztársasági pártszervezetek ezzel összefüggő feladatait. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken nagy beszédet mondott Alma-Atában a köztársaság párt- és gazdasági aktívaértekezletén. A tanácskozás résztvevői nagy ünneplésben, részesítették az SZKP KB főtitkárát, akinek jelenlétét ezen az aktívaértekezleten Dinmuhamed Kunajev, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Kazah KP KB első titkára „nagy jelentőségű politikai eseményként" jellemezte. Az értekezletet, melyen a Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjai, a köztársaság párt-, állami és gazdasági vezetői, tudományos és kulturális közéletének kimagasló személyiségei vesznek réstt, Dinmuhamed Kunajev nyitotta meg. Bevezető szavaiban hangsúlyozta, hogy Kazahsztán dolgozói jelenleg legfontosabb feladatuknak az SZKP XXV. kongresszusán jóváhagyott tizedik szovjet ötéves terv végrehajtását tekintik. Kunajev megnyitó szavai után Leonyid Brezsnyev lépett a szónoki emelvényre. (Az SZKP KB főtitkárának beszédét lapunk 2. oldalán ismertetjük.) Brezsnyev beszédét többször szakította félbe tapsvihar. Somogyi Károlyné felvétele Az algyői olajbányászok egy csoportja az ünnepségen Leviezki János művezető, Bereczki Józsefet, Mihály Lörincz Ferenc csőszerelő, Gergelyt. Polan Józsefet, Madarász József csőszerelő Sarközi f . t Vad J&M$ Molnár Mate hegesztő, Tóth György termelőmester és Állami díjas főfúrómestert. Somogyvari István rrrflveze--'A kitüntetés ezüst fokozatát tő. Rangli István, aki most kapta Balogh Péter, Aranyovonult nyugdíjba. arany Karsi József, Bíró Jenő, Bollér órát kapott több évtizedes hűséges munkájának elisme- István, Czigany Ferenc, Karéseképpen. Harmincnégyen sza Imre, Kapczár Ferenc, vették át a vállalat kiváló Keresztes József, Losonczi fSSeS^SS^t^ ^oly, Mihály Imre, Szabó zatát elismerő jelvényt, s so- János, Povázsai Pál, Nagy kan kaptak pénzjutalmat. László, Okos József, Pető A Nagyalföldi Kutató és Márton. Takács Gyula, ZagyFeltáró Üzem szegedi dolgo- ra Kálmán és Mihály György. zói a Tisza szálloda kon- B/°"f fokozatot kaP°.U C°eh Antal, Csontos Gyozo, Csocerttermeben rendezték meg hai József, Földesi Ferenc, ünnepségüket, amelyen részt Hidegkúti Sándor, Kiss Jóvett Szabó Sándor, az MSZMP zsef, Kovács József, Kóti Csongrád megyei bizottságé- J*tv,an.< ™o6d Isívár]' Mdnus nak titkára, Török József, az ?yőz6'™Z?- \ mZX Imre, Nádházi Albert, Tóth MSZMP Szeged városi bi- Jdn0S; Tóth Károly, Gáborzottságának elsői titkára, dr. jáni János és Kiss Kálmán. Csikós Ferenc, a szegedi vá- A Bányászat Kiváló Dolgorosi tanács vb titkára, Niesz- zVa miniszteri kitüntetésben reszesult Bagdi Ferenc. Kiner Ferenc teeszelnok, or- viló ifjú technikus oklevelet szággyűlési képviselő, Illés kapott Dzsupin Mihály fúróTóth István, a KISZ szegedi mester. Több mint nyolcvavárosi bizottságának titkára, nan vehették át a törzsgár, . . .. da kitüntetés valamely fovalamint a szolnoki kozponti kozatát és sokan kaptak üzem több vezetője. A meg- pénzjutalmat, jelenteket Csíkos József szakszervezeti titkár üdvözölte, Lezárultak a bölcsődei, óvodai felvételek Több a hely, de még több a gyerek A kisgyermekes szülök számára mindig mozgalmasak az ősz első oapjai. A gusztus 31-én lezárult a jelentkezési batáridő a bölcsődékben, óvodákban, s azóta megtudták az édesanyák, édesapák a kifüggesztett névsorokból, felvették-e gyermeküket az óhajtott intézménybe. Elsősorban, még mindig helyhiány miatt. » felvételi bizottságok kénytelenek voltak az Idén is nemet mondani nébány szülőnek. A jelentkezők közül előnyben részesültek az. áUárry gondozottak, a veszélyeztetett környezetben élők, az egyedülálló szülők gyermekei, . a sokgyermekes családok. Döntött az egy főre jutó kereset, és feltétel volt a szülők munkaviszonya. A bölcsődei adatok, sajnos, szomorúbb képet mutatnak, mint tavaly. Az idén 633 jelentkezőből 382-t tudott fogadni a 16 tanácsi bölcsőde. Az elutasítottak közül 57 csecsemő ellátását üzemi bölcsőde vállalta. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az újonnan jelentkezett, föl nem vett gyerekek között bőven vannak olyanok is, akiknél az indok az, hogy túlkorosak. Azaz: szeptember és december között születtek. A bölcsődéből már „kiöregedtek", az óvodához még nem elég idősek, hiszen nem érték el a 3 éves kort. A már régebben „házon belül" levő kisgyerekek között is ebben a korcsoportban vannak a legtöbben a bölcsődében, ez okozza a feszültséget. Némelyik óvoda azonban év közben is fel tudja venni a 3 évet betöltött gyereket. Érthető azoknak a szülőknek az elkeseredése, akikéiutasító választ kaptak. Arra a helyre azonban, amely nincs, valóban nem lehet felvenni egyetlen gyereket sem. Hiszen így is a szegedi tanácsi bölcsődékben 730 helyett 1166 gyerek zsúfolódott öszsze.. Akinek 2—4 hónapos, a csecsemője, attól — indokolt is — türelmi időt kér a felvételi bizottság. Nem beszélve arról, hogy a gyerek érdeke is az, minél tovább maradjon az édesanya mellett. És erre végül is hosszabb időre is lehetőséget ad a gyermekgondozási segély. Mi a helyzet az óvodákban? Szegeden a IV. ötéves tervben túlteljesítettük az előirányzott óvodaépítési programot. Az V. ötéves tervben újabb 1450 gyermek elhelyezésére lesz lehetőség az új intézményekben. Az üzemek is tesznek erőfeszítéseket a jövőben is. Mégis: gondok a nagyobbakkal is vannak — és lesznek is. Az óvodás korúak átlagos 6000 fős létszáma 1979-ig mintmajd dr. Somfai Attila kutatási igazgatóhelyettes mondott beszédet. Elismeréssel szólt a szegedi olajbányászok, a feltáró munkát végzők tevékenységéről, akik ebben az esztendőben is 22 berendezéssel dolgoznak az algyői térségben, s a Szeged környéki falvak határában, s a tervek szerint 130 ezer méter mélyfúrást végeznek el. A megyei és a szegedi városi pártbizottság, valamint a tanácsok nevében Török József köszöntötte a résztvevőket, munkájukhoz további sikereket kívánt. A munkában hosszabb ideje kitűnt dolgozóknak kitüntetéseket, adtak át, többen Budapesten már átvették az elismerést, vagy a szolnoki ünnepsegen kapják meg. A Bányász Szolgálati. Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Bácsik Józsefet, Újhelyi Imrét, Katona Lajosul Pál Országos kertészeti tanácskozás Kiállítás Kecskeméten Az ország neves kertészeti szakemberei adtak egymásnak randevút a kecskeméti Hírős Napok keretében megrendezésre került kétnapos kertészeti tanácskozáson, melyen részt vett dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter is. A tanácskozást megelőzően a Katona József Múzeum melletti parkban kertészeti, élelmiszeripari, mezőgazdasági gép, virág- és növényvédelmi kiállítás megnyitására került sor. A 87 kiállító vállalat és gazdaság BácsKiskun megye kerteszetét igyekezett, bemutatni. A szakemberek a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Kara előadótermében tanácskoztak az első napon, csütörtökön. Dr. Kozma akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Agrártudományi Egyesület Kertészeti Társaságának alelnöke tartott vitaindító előadást a több száz megjelent résztvevőnek. Ezután dr. Molnár Béla, a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Intézet főigazgatója, a Kertészeti Társaság elnöke értékelte az ország kertészeti tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a kertészeti ágazatok a mezőgazdasági növénytermesztés által adott érték 25,6 százalékát teszik ki. Dr. Romány Pál miniszter ünnepélyesen átadta a Mohácsy Mátyás-emlékérmeket négy kiemelkedő kertészeti szakembernek. 'Méltatta a kertészet gyors ütemű fejlesztésének fontosságát. A tanácskozást követően délután a szőlő-, gyümölcs-, zöldség- és dísznövénytermesztés aktuális gondjairól szekcióüléseken vitatkoztak a kertészek. A második napon, tegnap, üzemi bemutatókon ismerkedhettek Bács-Kiskun megye néhány legjobb gazdaságának, termelőszövetkezetének kertészeti termelésével. egy 9000-re fog nőni a népesedéspolitikai határozat hatésára. S most lépnek óvodába az 1973 szeptemberéig született gyerekek. A tanácsi óvodák összesen 4240 személyesek Szegeden, s 5581 gyerek vár elhelyezésre ezekben az intézményekben. Csaknem 300-zal többen, mint tavaly. Aránytalanul nagy túljelentkezés volt Tarjánban és Felsővároson, ahol az 1448ból 1224 kisgyermeket tudtak csak fogadni az óvodák. Odesszában, a József Attila lakótelepi és a Csanádi utcai óvodában 644 kérelemből 98-at utasítottak el, Algyői) 143-ból 15-en, Dorozsmán 351-ből 54-en jutottak erre a sorsra. A város többi óvodájában ideálisnak mondható a helyzet, alig maradt kapun kívül gyerek. Sőt: a Belváros, Alsóváros, Móraváros néhány óvodája kihasználatlan. A túlzsúfolt óvodákból kívül rekedt gyerekek sorsát is igyekszik elrendezni a tanács művelődési osztálya: Odeszszából 50 gyereket a Toldi utcai óvoda tud fogadni. Felsőváros, Tarján a legégetőbb pont jelenleg: a DÉLÉP a módosított, második (június 30.) határidőre sem fejezte be a VI-os ütem óvodáját, noha a személyzet és a gyerekek már a beköltözést várták őszre. Huszonöt fős csoportot az V. számú tarjáni óvoda tornatermében „szállásolnak el", a Szél utcában ugyancsak. A Szabadság téren is van hely, csak ez is messze esik Tarjántól. A művelődési osztály javasolta: bérelt autóbusszal kellene áthidalni a távolságot, amely a közeli gyülekezőhelyről, a kijelölt tarjáni, felsővárosi óvodákból szállítaná óvónő felügyelete mellett oda-vissza a gyerekeket. Eddig nem reagáltak a jó ötletre az illetékesek. Algyőn enyhíti a gondokat az ideiglenesen óvodává alakított egészségház, amelyet — az építőipar helyett — 70 szülő és az óvónők társadalmi munkában tettek végül is lakhatóvá, festettek, parkettáztak. A fellebbezési kérelmek is megérkeztek már a művelődési osztályra. A válaszokat a szülők szeptember 15-ig megkapják. Cfa. A. I