Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-03 / 208. szám
8 Péntek", 1976. szeptember 3. 8 r Újjászületett az Elit A mint megszületett a gyerek, nejem rögtön feltette a kérdést: vagy — vagy? Vagy bejuttatom a gyereket a bölcsődébe, vagy én fogom pelenkázni. Könnyű azt mondani, hogy — bölcsőde. De, könyörgöm, hol találok én olyat, ahol tárva-nyitva minden ajtó? A túl jelentkezőkből tán a következő ötéves tervidőszakra is jutna. Próbáltam ezt a feleségemmel megértetni, de ő hajthatatlan maradt. — Gondoltad volna meg előbb! A rendes emberek előbb megkérvényezik a. bölcsődét, és csak azután nősülnek. Engem nem érdekel semmi, intézd el és kész! Ha nem, gondoskodj egyedül a gyerekről! Értem én mindezt, értem, de hol szerezzek egy bölcsődét? Idegességemben a falra tudtam volna mászni. Még álmomban is dadáért kiáltoztam. A munkahelyemen problémát problémára halmoztam. A helyzet egyre kilátástalanabbá vált, mígnem egy hónapi idegőrlő gyötMindent a gyerekért rődés után eszembe jutott: van a feleségemnek vidéken egy távoli rokona. Távoli igaz, de rokon. Nyugdíjas. Előkerestem a címét és már utaztam is. Nagy nehezen megtaláltam a nénit. Kissé tartózkodóan fogadott. Amikor meghallotta jövetelem célját — felháborodott. — Mit képzelsz, öreg fejjel pelenkát mossak? Itt vannak az állataim. Tehén, kacsa, liba, meg minden. Ki etesse ezeket? Ne beszélj itt nekem összevissza. Nekem itt a gazdaság, punktum! En csak álltam, álltam kétségbeesett tekintettel bámulva rá, kézzellábbal magyarázkodva. Előhozakodtam a rokoni segítséggel, az összetartozással, ecseteltem leendő családi boldogságunk fontosságát, a jövőnket, ami most tőle függ. Estig könyörögtem neki. Amikor befejeztem. megittam három pohár vizet, és aludni tértem. A néni pedig búcsút intett, megvette a vonatjegyet, felutazott hozzánk. Reggel korán keltem, megetettem az állatokat, kigyomláltam az ágyásokat, és jelentkeztem a helyi szövetkezetbe munkára. Hála műszaki végzettségemnek, gépkezelőként alkalmaztak. Itt élek hát azóta — .immár hat éve — a falun. Élenjáró lettem, megnövekedett a háztáji gazdaságom. Nyaranként leruccan hozzám az egész család. Kislányom nemsokára iskolás lesz. Lehet, akkor viszszamegyek a családómhoz, folytatom a mérnöki munkám. Feltéve, ha a rokon néni hajlandó lesz visszajönni falura. Sz. D. 19-24' Ma reggeltől új környezetben fogadja a vásárlókat Szegeden az Elit cipőbolt. A Komplett Ruházati Vállalat eddig önkiválasztó üzJetéből — teljes korszerűsítéssel — önkiszolgáló rendszerűt alakított ki. A kibővített eladórészben IR00 pár cipő közül válogathatnak kedvükre a vásárlók, s az utánpótlásnak ts van bőven hely a 10 ezer pár cipőt befogadó raktárban. A gyorsabb vásárlás azonban nemcsak a kellemesebb környezetnek köszönhető: az eddigi 14 helyett 10 elárusító gondoskodik arról, hogy üres polcokkal ne találkozzon a betoppanó vevő, hogy segítséggel gyorsabban megtalálja a neki megfelelő lábbelit, és hogy ne kelljen sorba állnia a pénztárnál. Az üzlet korszerűsítése 470 ezer forintjába került a vállalatnak, amelyet bizonyára megtérít a várható 25 százalékos forgalomnövekedés Várható időjárás péntek estig: Időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan záporral, zivatarral. Általában mérsékelt, többfelé élénk délnyugati, nyugati, a Dunántúlon északnyugati szél. Reggel erősen párás levegő; néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 19—24 fok között. LEI,ETEK Naponta újabb és újabb leletek kerülnek felszínre a Vas megyei Sé község határában folyamatban levő régészeti feltárás során. A Magyar Tudományos Akadémia régészeti intézete é6 a szombathelyi Savaria Múzeum együttesen kutat itt egy késő kőkori—kora-rézkori település után. ÜJ ÖLTÖZÖ FIS FÜRDŐ A JÜTAARUGYARBAN Szeged egyik jellegzetes textilüzemében, a fóként légtartós ponyvacsarnokokat készítő jutaárugyárban túlnyomórészt nőket foglalkoztatnak. Szociális körülményeik javítására csaknem tízmillió forintos beruházással új, modern öltözőt és fürdőt építettek. A mintegy hatszáz dolgozónak készült szociális épületben felszerelt klímaberendezés télen-nyáron egyenlő hőmérsékletet biztosít. ÓVODABŐVÍTÉS A Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyárának 50 személyes óvodáját 5 és fél mijlió forintos költséggel 100 személyesre bővítették. Az építkezést a gyár szocialista brigádjai, valamint a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szocialista brigádjai társadalmi munkában segítették. TÁVVEZETÉK A RÁBA ALATT Nagyszabású munka fejeződött be hétfőn a Rábán, Ikervár és Meggyeskovácsi térségében. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei távvezetéket „bújtattak" át a folyó medre alatt, amely Szombathelyt; köti össze az országos földgázhálózattal. A tervezett határidő előtt, október elejére elkészül a Devecser— Szombathely között épülő, 72 kilométeres földgáz távvezeték. Ennek megvalósítását segítette elő a Rába alatti vezeték gyors megépítése, ami azért sürgő6, mert a jelenlegi gáztovábbító már nem tudja kielégíteni a dinamikusan fejlődő megyeszékhely igényeit. Autókat törtek fel Flső fokon a Szegedi Járásbíróság vont felelősségre négy fiatalembert gépkocsifeltörések miatt. A 21 éves Földes László (Mélykút, Rákóczi u. 5.) tizenegy alkalommal vett részt ilyen -szórakozásban". míg három szegedi társa közül a 19 éves Rozinka Tibor (Pulz u. 11.) hatszor, a 21 éves Jankó Tajos (Remény u. 21.) és a 18 esztendős Tokaji Mihály (Zákány u. 25.) „mindössze" egy-egy alkalommal kapcsolódtak be Földes mellé partnernek, de olykor még a járművekben talált- okiratokat — • például forgalmi engedélyt — is megsemmisítették. Az ügy első rendű vádlottja, Földes, ezen kívül munkakerülő, csavargó életmódot is folytatott. A Szegedi Járásbíróság Földest l év. Rozinkát 5 hónap, Jankót, és Tokajit pedig 3—3 hónap börtönre ítélte. Ügyészi fellebbezésre került az ügy a Szegedi Megyei Bíróságra, mely súlyosbított a szegedi gépkocsifeltörések elkövetőinek ítéletein. Földes László büntetéx sét 1 év 6 hónapra, Rozinka Tiborét 8 hónapra, Jankó Lajosét és Tokaji Mihályét 5—5 hónap börtönbüntetésre súlyosbította. Kívülről nézve jól Jár egy nagy forgalmú étterem, ha fölemeli árait íjól jár egy bolt ha drágábban adja el azt, amit eddig olcsóbban adott. A Tisza Halászati Termelőszövetkezet vezetői is úgy kalkuláltak nyár derekán, hogy fölemelik a halászcsárdában az ételek árát, és drágábban árulják az élő halat is a csarnokban. Az indoklás hétköznapi nyelvre lefordítva ez lehetett: mi is a piacról élünk, ha más emel, emeljünk mi is. Szabad árakkal dolgozik a szövetkezet jogos lehetősége volt rá. Csakhogy a vásár, helyi és a szentesi halászcsárdában egy hét alatt bebizonyosodott, hogy elszámították magukat, és szeptember 1-től a szegediben is visszakanyarodtak a régi árakhoz. Ha komoly közgazdasági témákról hétköznapi nyelven beszélünk, ezt valahogy így kell mondanunk: a jó pénzt nem az árak hozzák. hanem a vendégek. Keresés — Halló, doktorkám —- rcrnt be egy nő a rendelőbe —. nem- mnradt itt valahol a melltartóm? — Határozottan emlékszem asszonyom, hogy hozzám már melltartó nélkül érkezett. — Viszlát doktorkám, akkor megnézem még az ügyvédemnél... KÉS NÉLKÜLI MŰTÉT Az odesszai hűtőgépgyártó vállalat kutatóintézetében olyan műszert dolgoztak ki, amelynek segítségével „vértelen" műtéteket lehet elvégezni. A műszer —200 Celsius-fokra hűtött nitrogént tartalmazó henger alakú rúd. A műszerhez hozzákapcsolnak egy kriogén szondát, amelynek végén speciális készülék található. A krónikus mandulagyulladást például ügy gyógyítják, hogy az orvos a szondát a páciens szájába dugja és hegyét a mandulához érinti. A sebészi beavatkozás mindössze egy percig tart és teljesen fájdalommentes. Eddig már 3000 műtétet hajtottak végre a műszerrel, teljes sikerrel. ERDÖGYÜRÜ KECSKEMÉT KÖRÜL Rendezik Kecskemét határát. A fában szegény alföldi várost erdőgyűrűvel övezik, s ennek egy részét már kialakították. A legnagyobb pihenőpark a solti országút mellett épült. Számítva az idegenforgalomra, elkészült a kempingfalu, ahol 25 faház épült fel a közművesített utcákban. SÖRFŐZÉS SOPRONBAN Sopronban régi hagyományai vannak a sörgyártásnak. Nemcsak a városban, hanem egész Észak-Dunántúlon nagyon kedvelt a Soproni Sörgyár könnyű, kellemes ízű söre, a soproni Ászok sör, továbbá a 12 fokos soproni Kinizsi, valamint a 18 fokos különleges minőségű bama Lövér sör is. A nagy múltú sörgyárban az idén 43 millió liter sört főztek. Sopron 1977-ben ünnepli a városi rang megszerzésének 700. évfordulóját Ennek a tiszteletére a gyár egy újfajta, 13 fokos világos sört hoz forgalomba, BÖRTÖN — MÜNKAKERÜLÉSÉRT A rendőrség bíróság elé állítással indított büntetőeljárást közveszélyes munkakerülés miatt Krajczár Gyöngyi 19 éves —, de már kora ellenére büntetett előéletű — szegedi (Attila u. 3.) lakos ellen. Ennek oka: ez év májusában kiszabadulva előző büntetéséből munkát vállalt de csak egy hónapig dolgozott, majd kilépett Ezután a városi tanács vb munkaügyi osztálya hat esetben is kiközvetítette dolgozni különböző helyekre, de 6 egyiket sem találta megfelelőnek. Ez idő alatt viszont alkalmi ismeretségeket kötött, s partnereivel tartatta el magát A Szegedi Járásbíróság mindezért mint visszaesőt nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte. Filmes kiadványok Az új tanév kezdetén ismételten érdemes felhívni a figyelmet az óvodák, iskolák és vttörőházak részére öszszeállított filmtájékoztatóra. A MOKÉP tájékoztatója a magyar úttörőmozgalom megalakulásának 30. évfordulója alkalmából készült. A repertórium tartalmazza mindazokat a játék- és rövidfilmeket, amelyek a MOKÉP forgalmazásában különböző eseményeken, politikai, kulturális alkalmakon, iskolai és úttörőünnepeken, táborokban, úttörőházakban vetíthetők. A gyermekfilmek ajánlójegyzéke külön sorolja föl az óvodásoknak, az alsó tagozatosoknak, a fel6Ő tagozatosoknak szóló filmeket, részletezi a történelmi évfordulók és politikai eseményekhez kötődő filmeket; a növények, állatok és a tudomány világát bemutató alkotásokat, a hazai és külföldi földrajzi tárgyú filmeket: sportfilmeket; a komoly és könnyűzenei alkotásokat; a művészeti, régészeti, néprajzi tárgyú filmeket; valamint az irodalmi művek alapján készült filmeket. Szeptembertől megújul a Képes Filmhíradó. Filmszem címmel, mozimagazin műfaji megjelöléssel 24 oldalon jelenik meg, gazdag információs anyaggal, színes írásokkal, képekkel. Mint címében is hirdeti, kapcsolódik a televízió azonos című műsorához, legfőbb célja új és sokirányú kapcsolat megteremtése a közönséggel. Megjelent a Filmművészet '76 harmadik száma, mely a szeptember 1. és december 31. között a Filmbarátok Köre hálózatban vetítésre kerülő filmekrő] nyújt hasznos információkat. Útbaigazítás * * / Tájékoztató KU2WO ?EKiÜCHi o. ^fiWELe s SAJTÓ Ö. ffft-M-.,. f I. £M.2o8 X. EH.302 ft! 81 kf^m zr. <»* TARHEI?; Cfcí KB Réven és vámon Az történt, hogy a halat és halászcsárdát szeretők népes tábora ritkábban kezdte látogatni az éttermet is meg a halcsamokot is. Betetézte az egészet, hogy jóval többet „terem" idén a Tisza, mint amennyire a sok évi tapasztalatok alapján számíthattak. Legföljebb tíz vagonnal vártak, de a termésbecslésnek tekinthető próbahalászatok szerint 16 vagonnal bzitosan ki tudnak fogni az őszi „lehalászások" befejezéséig. Újra számoltak tehát a szövetkezet vezetői, és éppen a jó üzlet érdekében hozták azt a döntést, hogy csökkenteni kell az árakat, visszaállnak tehát az árváltozások előtti színvonalra. Az időközben 29 forintra emelkedett, filézett pontyból készült halászlé újra 24 forintért kapható, a pontypaprikás ára is alászállt 30 forintról 25-re. Nem soroljuk fel a halászcsárda teljes étlapját A halcsamokban a hasesa és a kecsege igen magas. 66 forintos árát 55-re csökkentették, de alkalmanként úgynevezett reklámáron 45 forintért is kapható harcsa. Ebből is sok van az idei Tiszában. A ponty legújabb ára még fölötte van ugyan a megszokott réginek, de a „kérészéletű" 33 forint helyett szeptemberben és októberben 27, novemberben 28, decemberben újra 27 forintéri árulják. Semmiképpen nem a halászcsárdának, inkább a medrébe visszatért gondolatnak szeretnénk reklámot csinálni: az „üzleti üdvösséghez" nem mindig a magas árak útja visz. Vízi mesterségről maradt ránk az a bölcsesség, hogy amit megnyerünk a réven, elveszíthetjük a vámon, ezt tapasz, talták most a vízen járó szegedi halászok is. Szerencsére hamar levonták belőle a legegyszerűbb következtetést. H.H. Bárányok a Kiskunságból A juhászatárói egykor híres Kiskunságban, korszerű tenyésztési forma éleszti újra a birkatartást. Szakosodott az ágazat: a hús-, illetve a gyapjútermelésre specializálódtak a tenyésztőgazdaságok. A nyár végi szaporulatból, szeptember végéig négyezer bárányt exportálnak a vidék juhászataibóL DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságinak napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: S740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 13-535, 13-003 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLÖ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél aőflzeteú dU egy hónapra 20 forint. - Indeas 25 0*3