Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-08 / 187. szám

Vasárnap, 1976. augusztus 55. MAGAZIN Szentendrei mozaik Azt hiszem, a mozaik kifejezés talán egyik városra sem jellemzőbb, mint éppen Szentendrére, a Duna hattyúnyakának ékére. Mozaikkockákként élnek itt együtt, egymás mellett művészettörténeti értékeink: a pravoszláv templomok ikonjai, a magyar parasztbarokk jellemző épületei, a modern képzőművészet emlékei. A Duna ezüstszalagja és a táj áldott domborulatai, a kiállítások sokasága és a parányi nyári színház. A tetők cserepeinek mozaikjait, az utak gránitkockáit az őslakók, túristák és újmódi zarándokok utcákba, terekre Injekciózott kötőanyaga fogja teljes képpé. S itt látható az a valódi mozaikkép, Barcsay Jenő szentendrei mozaikja a modern művelődési központ előcsarnokában, mely morális művészetünk egyik kiemelkedő alkotása. Lehet-e hát mást írni e városban tett villámlátogatásról, mint jegyzetlapokat, melyeknek mozaikkockáiból talán összeáll egy szubjektív élményekből, felvillanó gondolatokból szerveződő képi. • A századforduló óta eltelt Időszak magyar képzőművészetének jelentős dinasztiájának, a Ferenczy-család gyűjteményének bemutatása volt az első, az úttörő vállalkozás Szentendrén, melyet azóta két újabb követett: Kovács Margit életművét fölrajzoló kerámia-gyűjtemény és a nemrégiben elhunyt Czóbel Béla festményeinek állandó kiállítása. A megvalósulás stádiumában van a Szentendrét régóta ihlető közegének és második otthonának tekintő Barcsay Jenő festőművész állandó gyűjteményének kialakítása. A Ferenczy-család gyűjteménye a dinasztika-alapító Ferenezy Károlynak, a nagybányai festőiskola vezéregyéniségének műveivel kezdődik. Olyan síép képei láthatók itt, mint sz életmű csúcsát jelentő Háromkirályokhoz készített nagyszerű tanulmány, vagy a Szentendrén festett Kertészek, a korai Artisták. Feleségének, Fialka Olgának lírai vázlatlapjai mellett Ferenczy Valér quiasai láthatók. A kiváló tehetségű Ikrek, a gobelinművész Noémi és a szobrász Béni művei együtt láthatók. Leggazdagabb Ferenczy Béni hagyatéka. Jónéhány kiemelkedő szobrát, kisplasztikáját, ragyogó érmeit, kompozíciókhoz készült vázlatait, finom lírával átitatott akvarelljeit láthatjuk a termekben. Noémi néhány eredeti gobelinje mellett kiállították több nagyszerű müvének kartonját éa rajzait. Ferenczy-múzeummal szemben, az egykori Vastagh-házban 1973Uan nyílt meg a Kovács Margit-gyűjtemény. A vörös vakolatú falak, a barokkos vascgipkeablakracsok mögött, a hófehérre meszelt szobákban, fülkékben, állványokon, padkákon ragyogó kerámiák: faliképek, reliefek, figurális alkotások, tányérok, edények, vázák. Az egyik sarokban a híres lakodalmas kályha. A magyar kerámiát megújító nagy triáu — Gorka Géza. Gá.faji* Ferenczy Béni és Noémi alkotásai A Kovács Margit-gyűjtemény kerámiai-cégére az egykori Vastagh-ház falán Részlet a Mónns-testvérek tárlatáról dor Emil, Kovács Margit — alkotásait tömegek szeretik, tisztelik és értik. A modern magyar kerámia e vezéregyéniségének sajátosan nemzeti művészete nagyszerűen ötvözi a magyar népművészet elemeit, a pravoszláv ikonok naivan áhítatos báját, a középkori miniatűrök esett időtFestmények* boltívek a Coőbel-bazoaa Jenségét, a parasztbarokk oltárok kedves szobainak hangulatát. Ám minden szónál többet mondanak az alkotások, s úgy tűnik, ezt egyre többen tudják — szinte állandóan zsúfolásig telve a nagyszerűen átalakított ház. Varga Imre Czóbel-portréja, ez az esettségében ia felmagasztosult, a test aszalódásával, az anyag múlásával dacoló, a szellem diadalát hirdető ragyogó arcmás köszönti a látogatót a templomtéri felújított házban (Ennek a portrénak gipszváltozatát Varga Imre nemrégiben rendezett szegedi kiállításán láthatták az érdeklődők.) A boltíves ajtónyflások, a szabálytalan alaprajzú, egybekapcsolt terek, folyosók fehér falai felfokozott intenzitással izzanak Czóbel Béla mélytüzű színei; vörösek, zöldek, kékek, sárgák. Vibráló színfoltokká oldott virágcsendéletei, összemosottságukban is karakteres portréi, belső tűzzel perzselő, az élet szépségét, nagyszerűségét és folytonosságát hirdető aktjai egy nagyformátumú festőművész ránktestált hagyatékának darabjai, modern piktúránk kimagasló értékei. • Egy kellemes meglepetés: Vásárhely vendégeskedik Szentendrén, az Alföld küldte üzenetét a Dunakanyarba. A folyó partján, a hegyek lábánál az alföldi cserepeskultúra mai folytatóinak és művelőinek szép kiállítására invitál a plakát: Mónus-testvérek kiállítása a művelődési központban. Valami olyan érzés fogja el az embert a kiállításon, mint néhány órája a Ferenczy-múzeumban. A családi összetartozás, a közös ősforrás, az azonos művészi-etikai alapállás, s ugyanakkor a tehetséggel hitelesített önálló alkotói világ szép példáját idézi mindkét tárlat A vásárhelyi Mónus testvéreket — Ilonkát, Sándort és Ferencet — nem kell bemutatni ezen a tájon, az elmúlt években épp a Sajtóház művészklubja adott helyt alkotásaiknak, óriási a sikerük a Szentendrén megforduló hazai és külföldi „zarándokok" körében. A vásárhelyi cserepesek mai örökösei újabb csatát nyertek — ezúttal Szentendrén, amit ml aera bizonyít fényesebben, mint az a tény, hogy mindhárman megkapták a város emlékplakettjét • Evekkel egelőtt egyik kedvenc szentendrei programom volt a szoborparki séta. Ligetes részen, természeti környezetben igazán kiváló szobrok gipszmásolatait gyűjtötték össze, cserélték időnként, s ez nemcsak ismeretszerző akciónak, aktív kikapcsolódásnak és kellemes pihenésnek, de „szakmai edzésnek" is hasznos terep volt. Most hiába keresem, a kerítést lebontották, a letarolt parkban csak néhány málló, töredezett, megcsonkított szobor árválkodik. Ahol annyi lelkes és tehetséges művész el, a ahol anynyian megfordulnak, mint Szentendrén; ahol annyit áldoznak a műpártolásra és közmüveléare; ahol kezd kiépülni a magyar magyar képzőművészet mai fellegvára, igazán kár volt zátonyra futtatni ezt a nemes és hasznos kezdeményezést Különösen furcsa ez az eredmények tudatában, a sikerek éa gyarapodó értékek ismeretében. Szentendrén is bebizonyították már, hogy nem kell feltétlenül hipermodern galériákat építeni horribilis összegekért, ha gyűjteményeket, életmüveket akarnak bemutatni. (Ez pedig tudniillik jelentős életművek, hagyatékok, gyűjtemények közkinccsé tétele) nemcsak fontos közművelődési misszió, mecénás! feladat, hanem az is nyilvánvaló, hogy egy-egy városnak, művészeti centrumnak ezek az állandó galériák adnak sajátosan egyéni karaktert. Meglévő, arra alkalmas, stílusos épületeket bizonyára kevesebb költséggel, aok ötlettel, művészi ízléssel, alázattal és hozzáértéssel össze lehet simítani a benne elhelyezendő alkotások hangulatával. Egy hajdani parasztkúria, polgárház, vagy bármilyen épület sajátos rendje, emberléptékű méretei bizonyára méltó otthont nyújtanának képzőművészeti értékeinknek — akár Szegeden is. TANBI LAJOS Szeged a Városépítésben Tallózás egy folyóiratban A történetiség fogalmát lassan ki kell terjeszteni a XIX. századi együttesekre is Bérezi Gyula és Abonyi Gyulánó dr. Szeged Infrastrukturális fejlődése című cikkét is közli a Városépítés. Ezt az írást ismerik Délmagyararszág olvasói: május a-én megjelent a Magasinunkban. Emlékeztetőül summazatát ide iktatjuk: „Szeged további lendületes és harmonikus fejlődése érdekében az infrastrukturális beruházásokra nagyobb súlyt kell fektetni, hogy az e téren mutatkozó lemaradások ne fékezzék a fejlődést, valamint, hogy a növekvő elvárásokat minél magasabb szinten ki lehessen elégíteni." Iparosodás, urbanizáció és a környezetvédelem összefüggései Magyarország vidéki városaiban címmel adja közre tanulmányát dr. Mádai Lajos tudományos kutató. Példái közül több szegedi, Csongrád megyei vonatkozású. Említi, hogy a megyeszékhelyek közül 1970-ben Szegeden volt a legnagyobb az emeletes épületek részaránya: 15,9 százalék, Pécsett 14,7, Debrecenben 4,8, Kecskeméten 3,6 százalék. (A jó arány nyilvánvalóan romlott azóta, hogy a környező községek csatlakoztak Szögedhez.) A városépítésnek — — MpflAiperi Tudományos K«yeaület és s Magvar Urbanisztikai Társaság folyóiratának — alig akad olyan száma, moly valamilyon megközelítésben ne foglalkozna Szegeddel. A most megjelent 1976 T-S. számban pedig éppenséggel elkkak sora szál róla. Érdemes talléznl bennük, hadd lássuk, miként vélekednek a szakemberek Szegedről. A magyar városok műemlékvédelmének helyzetéről tartott előadást Sopronban egy ankéton dr. Szabó János, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium államtitkára. Ebből valók a következő mondatok: „A műemlékvédelem gondolkodásmódjának koncepcionális kérdése a történeti szemlélet. Es visson nem engedhet meg semmiféle megmerevedést, egyszeri ítéletek kanonizálását. Időben előrehaladva új meg új alkotások és együttesek válnak műemlékké vagy történetivé. Bizonyos vagyok benne, hogy néhány évtized múlva értékes műemlékeink között fogjuk számon tartani a salgótarjáni városközpontot, jelenkori építészetünk kimagasló alkotását Már ma is történeti együttesnek kell viszont tekintenünk a budapesti Népköztársaság útja hazánkban páratlan eklektikus együttesét, vagy az árviz után egységesen, nagyvonalú koncepció szerint, színvonalasan Újjáépült szegedi belvárosi." Ritkán van alkalmunk összehasonlításra, ezért a következő táblázatot átvesszük a tanulmányból, még ha adatai nem is egészen frissek: UMnxoporúht & Máslggnyek a megyei rdrosokbay 1970-1974 yiiiu Lakásállomány Szaporodás évi átlaga Nyilvántartott lakásigények Szaporulat 1970. U. 1974. U1. Szám X-ban 1973. 1.1. 1974. I.L Szám %-bsa Debracw Győr Miskota Pécs SM£«4 4*894 30 449 50 377 44 227 451*2 54223 3*015 17 360 48 452 51170 1832 1391 1746 1056 1502 3.9 4.8 3.5 2,4 3t3 9822 4848 9058 7475 •047 10712 5 311 11 150 7337 0149 890 463 2092 -138 1102 9,1 10.4 23,1 -1.8 13,7 A kommunális ellátás összehasonlító adatai kapcsán kiderül, hogy: „A megyeszékhely városok többségében 1870-ben egy lakosra 5—10 négyzetméter gondozott parkterület jutott. Legmagasabb ez az arányszám Székesfehérvárott (40,9 m2) és Szegeden (20,2 m«), ezekben a városokban azonban a parkterületnek több mint fele csak külterjesen gondozott." „A szemét- és hulladékgyűjtésbe, illetve elszállításába bekapcsolt lakások aránya 1973 végén a megyeszékhely városokban csak Székesfehérvárott érte el a 100 százalékot. Ebben a csoportban a városok többségében ez az arányszám 70—98 százalék között mozgott, ezzel szemben rendkívül alacsony a szemét- és hulladékgyűjtésbe bekapcsolt lakások aránya Szegeden (51,9 </»), Kecskeméten (43,4 %) és Békéscsabán (39,7 %.)" Érdekes és újszerű, ahogy az urbanizációs fejlődést, illetve a vele járó ártalmakat a szerző összefüggésbe hozza egyes nyugtatók és altatószerek fogyasztásával. Ezek szerint 1970-ben, amikor Csongrád megyében a városi népesség aránya 57,5 százalékkal a legmagasabb volt az országban — száz lakosra >038 darab íateH, g csak 42, 4 kos városi népességű (5. helyen álló) Hajdú-Bihar előzte meg 3330 gyógyszer fogyasztásával. Ellenpontként! a legkevesebb, 1858 nyugtató- és altatószer jutott Szabolcs-Szatmár száz lakosára, ahol a városi népesség aránya 16,3 százalék, a ezzel a 19 megye között 17. helyen állt. A tanulmány összefoglalóul megállapítja, hogy: „A vidéki városok telepiilésegészségügyi viszonyait jelző mutatók között jelentős4 szóródás állapitható meg a megyeszékhely és a járási jogú városok csoportjában egyaránt. Az alföldi városok a legtöbb településtgészségügyi tényező tekintetében kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a dunántúli és az északi országrészek városai." Lapszemlénknek természetesen nem feladata, hogy részletesen ismertessük a cikkeket, mondanivalójukat. Az idézetekkel inkább csak arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy Szeged mennyire benne van a hazai városépítési, urbanisztikai szakemberek gondolkodásában. Ennek pedig örülnünk kell, még akkor is, ha olykor negatív példákkal is szolgálunk számukra. F. K. «