Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-08 / 187. szám

Vasárnap, 1976. augusztus 53. .-.•'•..7 Vi ni A mindennapok esztétikája Sokszor magunk sem tudjuk, miért vagyunk lehangoltak, idegesek vagy szomorúak, amikor erre —• tudtunkkal — semmi ésszerű okunk nincs. S azzal sem 'tudunk mindig pontosan számot vetni, mireföl támad jó közérzetünk, mireföl érezzük egyszer csak, hogy igazán élünk és szép a világ. Azt. sem tudjuk mindig megokolni, észérvekkel körülírni, miért szeretünk egyegy várost vagy városrészt, s miért. nem szeretjük a másikat, mi taszít benne es tőle. "Mán érthető is, hogy ilyesféle érzéseinkre a legtöbbször nem is kísérelünk meg pontos magyarázatot találni, hiszen a pszichológus vagy az élettan tudósa tucatszám sorolhatná a tényezőket, amelyek testünk fizikai és szellemi állapotát befolyásolják, meghatározzák, s egyúttal alakítják a világhoz való viszonyunkat. Mégis, a laikusnak is érdemes olykor számot vetni azzal, hogy miért és hogyan változik közérzete. Mert hiszen ha minden szempontot nem is tudhat fölmérni, egyet-egyet mindenképpen sikerül majd, s ez is jó alap lehet ahhoz, hogy más szemmel nézze a világ dolgait, szűkebb vagy tágabb környezetét. Senki csodálkozik azon, hogy egy-egy filmet látva, tárlatot nézve, egy-egy jó verset vagy regényt olvasva — tehát a műalkotás hatására — érzelmek keletkeznek benne, hogy percekig vagy akár napokig egy kicsit más szemmel nézi a világot, másként viszonyul egy kicsit mindennapjaihoz is az ember. Vajon csak a műalkotásoknak lehet ilyesféle hatása? Vessünk számot ismét egy kissé önmagunkkal! Amikor eljön a tavasz, egyszerre csak másként érezzük magunkat. Lemúlik rólunk a télvégi levertség, rossz közérzet, s napok alatt más szemmel nézzük a tavasziasodó, mégváltozó világot. Hosszasan lehetne sorolni az okokat, a szervezet lassanként előnyére változó vitaminháztartásától az ólomszürkéből kékre, napsütésesre változó égen át az új hajtásokkal zöldellő fákig, de akármennyit is sorolunk az okokból, valamennyi környezetünk változásaiból táplálkozik. Vajon ennyire sokat számítana tudat alatt is az ember számára környezete? Nagyon sokat. Valaha szürkék-feketék voltak a gyárak, kevés fénnyel és levegővel, amíg csak nem jöttek a pszichológusok, s nem kezdtek beleszólni annak alakításába, amihez addig csak a szűken vett prakticitasnak volt köze. Színeket varázsoltak a falakra és gépekre, tágasabb, levegősebb és vilagosabb teret a gépek közé, tiszta, színes overállokat az oiajosszürke munkaruhak helyére, s maris változott, alakult a munkahelyi közérzet. Igaz. a pszichológusoknak sok ellenállással kellett, s kell még ma is megküzdeniük. Csak hát bizonyítottak. Bebizonyították a tények, hogy megéri a ráfordítás, mert a megváltozott körülmények között nőtt a termeles, csökkent a selejt, hisz jobb kedvvel dolgoztak az emberek. Hiszen a tiszta, szép környezet szinte önkéntelenül arra serkent, hogy tisztán és szépen dolgozzunk. S a gazdasági haszon, s az ennek alapján növelhető bérek csak egyik oldala volt a változásnak. A másik: kevésbé volt fárasztó a nyolc órai munka, a tiszta, szép üzemet az emberek már el tudták fogadni saját környezetük természetes részeként, megszűnhetett bennük az a pszichózis, amelyet oly kiválóan fogalmazott meg Chaplin a Modern időkben, mert az emberivé vált környezetben az ember már érezhette: ő uralja a gépeket, s nem fordítva. Környezetünk látszólag apró valtozásai alapvetően befolyásolják tehát az embert, közérzetét és életét S mivel a ma városi embere szinte teljes egészében mesterséges környezetben él, szinte felmérhetelen azok felelőssége, akik ezt a mesterséges, városi környezetet létrehozzák, alakítják, ápolják és gondozzák. Hiszen ha előnyére változik a városi környezet szinte felmérhetetlenül, de a munkában, a családban, az emberi élet minden területén előnyére változik az emberi élet minősége és produktivitása is. Ezzel ls számot kell vetnünk, amikor eldöntjük: fordítunk-e millókat vagy sem arra, amit városképnek szokás nevezni? Gondoljunk csak a tavaszi változásokra! Arra, hogy télen milyen szürke kősivatag tud lenni például Tarján, hogy az utcára sincs kedvünk kilépni, s mekkorát változik a városrész, ha beköszönt a tavasz, kizöldülnek a fák?! Ilyenkor űj színek pezsegnek Tarjánban, új formák, a lombozat gömbölyded formái törik meg a beton szögletességét, s az eladdig szürke betonfalak e zöld színkontraszt hatására éltetően . szép fehérré válnak. Igen, óriásit változtat maga a természet is e számára oly idegen, ember által teremtett, mesterséges környezeten, a városon. Vajon tényleg a természet érdeme lenne mindez? Azé, hogyne. Csakhogy Tarján az ember által teremtett és terveztetett ilyenné, hogy helyet kapjon benne a természet, s a természet környezetformáló ereje. Méghozzá nem is olcsón teremtettek ilyenné, az ember érdekében. Pénzbe, sok pénzbe kerül, ha a természetnek helyet akarunk biztosítani a városban. Csakhogy a természet inkább csak tavasztól őszig formálja a várost, időben és térben is korlátok közé szorítva. Mert hát a város elsősorban mégis csak mesterséges környezet, ahol a mesterséges elemek vannak túlsúlyban, azok alakítják elsősorban környezetünket. Természetesen lassanként előnyükre változnak e mesterséges elemek is, például a sok-sok millió forint árán, amit a város költ most házainak tatarozására. Változásokat hoz a városban az egyre több autó színes zománca, az itt-ott már látható egy-két színes autóbusz, a kisimuló, fehér zebracsíkokkal tagolt aszfaltutak, az előnyére változó Tisza-part. Pénzbe, méghozzá sok pénzbe kerülnek e változások, de megéri a kiadást. Hiszen hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy mind rendezettebb, formákban és színekben gazdag világban éljünk, amelyben a formák és színek céltudatosan, egy-egy funkció — CSONKA JÁNOS RAJZAI Simái Mihály Katona Judit Zalán Tibor Küzdelem ez az üveg-állú vidék ez a repedt-szemhéju táj érzem a csont-csörömpölést izzik a nap-öklú aszály és újra számol ujjain a reszketés Krlsztus-szlkár jegenyéken Isten s a kin bódulatában újra lalpraáU és tüzes ködben leszegett fákkal megint előremegy madárszárny-karokkal kaszál ez a konok gyötört félájult százszor-repedt szemhéjú táj Madarak Langyos, pihés gyerekfejen olyan a kéz, mint nagy madár, amely szálltából lepihen. És kiterjeszti kétfelöl ös szárnyait és megfeszül ha bánat támad, mint az ölyv. Pihegve hosszan ott marad felmelegíti kicsinyét repdes, kering, de nem szabad. A hűség visszarendeli s kék szemek végtelen egén fények kölesét szemezi. Csak végzi, végzi dolgait dicsérjétek naponta őt röptében, szivetek előtt Nyugtató most háttal filök a napnak ne lássam lemenésed tüskés bozótban fennakadva vergődik örömöm most olyan jó háttal ülni a napnak és elhinni játék csak lemenésed Egyszer volt aratás például a KRESZ-közlekedes — erdekében létrehozott rendszere szükségszerűen esztétikai rendszert is alkot: a mindennapok esztétikájáét. Ezért is kell folytatni a drága pénzért megkezdett városszépítő munkát, hogy környezetünket a természettel együtt, attól egy kicsit önállósulva tegyük széppé, színek és forrnak átgondolt rendszerével gazdagabbá, szolgálva ezzel saját, jobb közérzetünket s jobb közérzetünk folytonosságát. SZAVAT ISTVÁN Az öregember elnyújtózott a zöld gyepen, hátát nekitámasztotta az omladozó tanya oldalának. A könyörület és nem a szükség hagyta meg ez* a tanyát a határban. Néha betérnek ide a gazdaságból a brigádtagok, letesznek pár hordó fáradtolajat, aztán két-három hét múlva elviszik. Vén, középen megrepedt tanya. Rég volt, amikor itt gyerekeskedett, járta mezitláb a tarlót, meg szedte a magas jegenyék tetejéről a szarkafészkeket. Hát még amikor aratott... akkor is így hullámzott a kárga búzatenger, csak keskenyebb parcellákban, nem ilyen beláthatatlan táblán. Végignézett a horizontig hajló búzán. Lágyan ringott, mint a bölcső, susogott a sok érett kalász. A fia vizet merni ment a nyikorgó gémeskúthoz. Szaporán forgott kezében a vödör, a vízről játékos fénycsík tükröződött a tanya oldalára. Az Öreg a fénycsíkot nézte, de az agyában súlyos gondolatok kavarogtak: — Péter! Hallod, fiam?! — Hallom — feszült a kút kávájának a legény. — Holnap kezdhetjük! — Jó. Ebéd után szólok Potornai Miskának, hogy jöhet a géppel. — Géppel? — nevetett az öreg. — Tán arra a két hold háztájira? Nem kell gép. Valósággal kívánom az aratást Ügy aratunk, fiam, mint valamikor ... — Ugyan, édesapám, minek? Még a háztájiban is azért a gép, hogy könnyítsen. — De nekem ne könnyítsen. Kívánom a munkát. Hozd le a kaszát meg a fenőkövet a padlásról. A marha az udvaron ténfergett, a jármostinó nekidűtötte a farát az eperfának, dörgölődzöttvakarózott. Bent az istállóban keshedt nyerítéssel felüvöltött a csont-bőr igásló. Az akácokat lágyan simogatta a szél. A tanya mögött zizegett az érett vetes. Másnap hajnalban már a búzatábla felé lepdelt, vállán fityegett az öreg kasza. Hatvan év nem nagy idő — mondogatta. A tanya túlsó végénél megállapodott A nagy meg alig dugta fel vörö6 tányérját, de így is látszik, hogy ezen a helyen már érettebb. Leemelte válláról a kaszat, s belemártotta a penget a búzatábla sarkába. Csak kicsit markolt, aztán meghajlította derekát, nekisuhintott. Egy nyaláb sarga búza feküdt előtte. S így ment előre, a tábla túlsó vegeig. Ott viszszafordult, ki akart egyenesedni, de a dereka nem engedte. No, majd beletörődsz, te derék. Ahogy haladt visszafelé, érezte, hogy elerőtlenedik. Pedig még csak egy sort ment végig. Nem hagyta magát Előre nézett mintha attól felerősödne. Az öreg kasza már nyikorgott a kezében. Az a régi, fiatalkori kaszálás ... ha ő most... hogy az a... csak nagyot széleset fogni most, hadd lássák, mire felébrednek, hogy ő •még most is erős ember. Á rend közepén megbotlott A mindenségit! Valahogy összeszedte magát Minden jól menne, de mi lesz ezután? Érezte, hogy az erő kifut a karjából, lábából, elfolyik valahová. Táncsak nem a föld szívja el? Az nem lehet hiszen füstölt húst is evett fröstökre. Nem megy már, mint régen. Üjra meglendítette kaszáját újra feljajdult. S mintha hirtelen elhomályosulna előtte a világ, hosszában elvágódott Kaszájának nyele a mellére zuhant karjai kétfelé vágódtak. Forrón tűzött már a nap, amikor a fia, menye, felesége nekifogott a padláson, az istállóban, a tanya minden zeg-zugában keresni. Aztán megérkezett Potornai Miska, a traktoros is. Egyenesen a sarga búzatengerhez vezette a gépét A tanya sarkától nem messze félkiáltott: — Jöjjenek! Gyorsan jöjjenek! Itt van!!! Az öreg, mellén a korhadt nyelű kaszával, ott feküdt hanyatt, szedobott karokkal, fölötte búzakalászok hajladoztak, szemével belemeredt a kék égbe. Felesége is odaért. Kezét tördelve megállt fölötte. Aztán lassan, oktatólag jött ki száján a gondolat, mintha azzal még mindig használna: — Hát kellett ez neked?.:: Mért nem vártad meg azt a gépet, Mihály? Az asszony felzokogott, az öreg meg úgy feküdt ott a sárga búza között, mint valami aranyos ravatalon. DÉNES GÉZA 1