Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-03 / 182. szám

Kedd, 1976. augusztus 3. 7 Ózdon átépítik a nagykohót A munka 70 napig tart Csaknem kétévi üzemelés növelik, az összes költség ki­után vasárnap reggel 6 óra- lencvenmillió forintot tesz kor 70 napos átépítésre le- ki. (MTI) I ' Áradt a Duna Az elmúlt 8—10 napban 2 métert áradt a Duna a szi­getközi szakaszon. Az ár­bullám vasárnapra virradó­ra Dunaremeténél tetőzött. Az áradás ezúttal csak hasz­not i hozott: a hajózás szá­mára ideális vízállási viszo­nyok alakultak ki. amelye­ket ki is használnak. állt az Ozdi Kohászati Üze­mek 3-as kohója. Hogy a 70 napos átépítési határidőt tar­tani tudják, már hónapok­kal ezélőtt egy előkészületi bizottságot hoztak létre a gyárban, s az elkövetkező napokban pontos menetrend szerint végzik majd a mun­kát Az átépítésben mintegy öt-hatszáz különböző szak­munkás vesz részt: a szocia­lista brigádok munkaver­senyt indítottak, a KlSZ-fia­talság pedig védnökséget vál­lalt az építkezés fölött. A kohó eddigi 480 köbméteres térfogatát 600 köbméterre Nagy teljesítményű traktorok érkeznek A mezőgazdasági nagyüze- partnerei több mint ezer mek érdeklődése fokozódik szállítását jelezték. 150 K— a traktorok iránt. Az Agro- 700 típusú szovjet traktort tröszt a második félévben vesz át a mezőgazdaság, ezen javuló ellátást ígér. Az év kívül 200 T—150 mintájú első hat hónapjában össze- gép vár majd eladásra. A sen csaknem 2900 traktort Rába—Steiger "traktorokból értékesítettek, valamivel ke- 225-öt szerez be az Agro­vesebbet, mint az elmúlt év azonos időszakában. A második félévben a nagy teljesítményű trakto­rokból is lényegesen javul tósat> ebből a tröszt, és a csehszlovák kül­kereskedelem megkezdi a régen várt Zetor—120 szállf­gépból 400 az ellátás. Az Agrotröszt érkezik. Mindenkor bátran... Újoncok esküje Otthonosan érzi magát a ver, amelyet kezünkbe ad- mi a további feladat, ho­.kovács. Kiskunmajsáról való tak, szocialista hazánk vé- gyan látják el ma a kato­idősebbik Farkas Ferenc delmét szolgálja — mondta nát mindennel, ami a mo­tsz-kovács, de neki nem ide- az esküt tett ifjú harcosok dern világ modern emberé­gen a szegedi Kossuth lak- nevében Maróti János hon- nek kell. tanya, ahová nagyobbik fiát véd s igérte: — Méltók le- A százados alegységében Ferit beszólították. szünk az elődökhöz. szolgál Riczkert Gyula szen­— Itt szolgáltam én is va- — Igen, ez szép — szólalt tesi fiú. Édesapja lakatos a lamikor. meg egy közelben álló öreg, HÓDGÉP-nél. Édesanyja va­Messzi, régmúltba mereng Szúcs József létavértesi tsz- lamennyi szülő véleményét vissza a majsai magyar. nyugdíjas meghatottan. — fogalmazta meg, amikor így — Más volt akkoriban a Szép ma a katonaélet. Ez az beszélt: világ bizony. Nem azt irta ünnepség is nagyon szép. — Nyugodtan engedtük el haza a katona, hogy semmit öcsémnek a fia vonult be fiunkat katona kötelességét ne hozzanak, mert mindent ide, hozzá jöttünk látogató- teljesíteni, kapunk. ba. És szeretettel várják ha­Mást írtak akkoriban. A Akinek szavai így mégha- ZA. katonaélet meg a szülői ház tották az ősz földművest, kapcsolata sem volt olyan Maróti honvéd Szegedről közvetlen, mint most, hiszen való. Szülei is ott álltak az száz meg száz édesanyuka, ünneplók sorában. Edesany­apa, testvér, hitves jött el ja nevetve mondta: az eskütételi ünnepsegre is — Fiam rendes volt mln­a parancsnokság szíves meg- dig, de itt szinte megférfia­hívására augusztus elsején, sodott egyetlen hónap alatt Előttük, s a párt, a társa- Igazi felnőtté vált. dalmi, állami szervek képvi- Idősebbik Maróti János selói meg parancsnokaik pedagógus apai tanácsokkal előtt mondta el Erdődi látta el fiát az ünnepség László honvéd a katonaes- utárt: — Mint azelőtt is, kü szövegét s mondták vele rendesen mindent és részt­büszkén, hangosan a tarsak: venni a közösségi munká­— ... hazámért, népemért, ban is. szocialista vívmányainkért — Igen — válaszolt a fiú, mindenkor, mindenütt bát- s nem kis büszkeséggel új­ran és férfiasan harcolok. ságolta, máris van megbiza­Miért van erre szükség? tása a KISZ-ben: Erről Topor István alezre- — Irodalmi színpadot vé­dés beszélt. Emlékezett a zetek. Huszonötén vagyunk, történelmi elődök dicső tet- egy hónap múlva lesz a he­teire, arra, hogy a célt, mutatónk, amelyért harcoltak, mi ér- Egy hónap, sok hónap, jük el testvéri szövetségben Futja a katonaidőből. Jut a hazánkat felszabadító mindenre valóban. Erről Szovjetunióval és más szoci- beszélt a szülői értekezle­alizmust építő népekkel. De ten minden alegységpa­elérni a szabad, boldog vi- rancsnok. Ahol résztvettem, lágot nem elég: azt meg is Ácsai Ferdinánd százados kell védelmezni. Ez a fel- dicsérte a szülőket jól ne­adat hárul a katonákra, mert veit fiaikért és sorolta, mi van még veszély a világon, történt az elmúlt hónapban — Tudjuk, hogy a fegy- az újoncélet időszakában, Karrur István Pénzt költeni mindenki tud T alán túlzás csupán egy gyorsabb a javulás, mint lépésnek tartani azt, azoknál, ahol a vállalatok ami kedvező, de kez- önállóan szabják meg lépé­deti jelként a beruházási te- seiket. Ez azért nem mellé­vékenységben tapasztalható, kes mozzanat, mert a beru­ám legyünk szerények, ne- házásokra fordított összegek hogy elsietve örvendezzünk, nagyobb részét a vállalati A korábbinál ésszerűbb be- döntési körben használták ruházói magatartásra, vala- fel! Azaz, ha sikerül a vál­mivel fegyelmezettebb kivi- lalatok, szövetkezetek fej­telezésre mutat a befejezet- lesztéseinél is fürgébben ha­lén beruházások állományá- ladni. tetemes tartalékok nak a megelőző évekhez szabadulnak fel. mért lassúbb növekedése; az Biztató példákban nem állami nagyberuházások elő- szűkölködünk, ám azt sem irányzatainak teljesítése, állíthatjuk, hogy az ilyes­amire esztendők óta nem fajta esetek alkotják a volt példa; az üzembe he- szabályt. Próbálkozásokról lyezések gyorsulása; a gépé- van szó, de ezekből már ki­szeti és építészeti fejleszté sekre kiadott forintok ará­nyának előzőek javára tör­ténő további módosulása. Szó sincs persze varázs­ütésre végbemenő átalaku bontható a szemléletváltozás néhány összetevője. így ta­núi lehettünk annak, hogy régi épületek, meglevő köz­művek felhasználásával 36 millió forintot faragtak le a lásról. Sokkal inkább arról vállalaton belüli tervezők — beszélhetünk, hogy a köz- « az. h°gy belüliek, nem vé­ponti irányítás rendelkező- letlenul hangsúlyos — a be­sei, a szabályozó rendszer ruházasi költségekből, s eb­közvetítette hatások, s a be- bó1 a pénzből további gepe­ruházókra nehezedő társa- ket> berendezéseket vásárol­dalmi-erkölcsi, anyagi befő- tak. Ahogy az elismerést ér ­lyásolás a korábbinál ésszé- demlő esetek közé soroljuk azt is, amikor többszöri rűbben ötvöződnek, jobban, körülhatároltabban jelölik meg a célt. A haladás érté- elemzés utan — megerte a kéből nem von le semmit, kemény munkát! — a gyár hogy sokféle eleme admi- eltekintett az új üzemrész nisztratfv intézkedésekhez — felépítésétől, mert a rendel­az új beruházások engedé- kezésre álló technikai eszkö­lyeztetésének szigorítása, a zöket átcsoportosítva, más­már elhatározott, de még ként szervezve, s néhány új meg nem kezdett fejleszté- géppel kiegészítve, azonos sek pénzügyi fedezetének termelésnövekedést ér el. E megvonása — kötődik, hí- módon zsebben maradt, il­szen az eredmény a fontos letve más célokra vált fel­népgazdasági összességben. Arra azonban e jellemző vo­nás segítségével okvetlenül fel kell figyelnünk, hogy az állami döntési körben meg­valósuló használhatóvá 23 millió rint. fo­A z ilyen és hasonló ese­tek beszédesen tanús­kodnak a körültekin­beruházásoknál tés, a megfontoltság jelentő­Maróti János szegedi bonvéd a katonák neveben szólt Szállodaépítés — alulnézetben Az üresjárat többe kerül Harminc méterrel Szeged szító cukrászüzemet..., ma- ne! — lerövidíteni ezeket a fölött valahogy minden radjon félbe a felsorolás, szállodaínséges hónapokat, szebbnek látszik, összemo- nehogy még utóbb szemrehá- Mert talán felesleges is sódnak a kopott vakolatúak nyásnak tűnjön. Mert persze hosszan fejtegetni, mekkora a frissen festett házakkal, tárgyilagosan volna jó szem- szükség lenne a városnak er­eitűnnek az aszfaltba ágya- benézni a tényekkel, adatok- re az új, B-kategóriás Hun­zott kátyúk, a porfelhőt kai, átérezni azt a nem is gáriára, melyet már nem­nem, csak a mozgó autó- kis számú érvet, amely a csak a hivatalos kiküldetés­bogarakat látni, zajukat fel- tervek megszületése és az be érkezők tudnának megfi­szívja a távolság. Szóval fe- épület elkészülte közötti időt zetni. A Hungáriára, amely­lülrői nézve minden meg- megnyújtja, egyszóval a kö- re évekkel ezelőtt szövetke­szépül. rülményeket, ahogy mondani zett a Belkereskedelmi Mi­De nem azért jöttünk fel szokás. Az okokból épülő nisztérium, a Hungárhotels a Tisza-parton épülő szál- okozat taglalása helyett, a és a városi tanács, bízva loda tetejére az épületet ter- mentségkeresés hosszadalmas abban, hogv hamarosan vező kollektíva vezetőjével, folyamatának ábrázolása he- megtérül a befektetett több s az építésvezetővel, hogy a lyett most mégis haszno- mint százmillió forint. Hogy panorámában gyönyörköd- sabbnak tűnik a jelenben megtérül, abban ma sem jünk, kanyarodjunk hát maradni. kételkedik senki, de nem le­vissza a látványtól a szálló- Mert hogy áll már az épü- het mindegy, hogy mikor, dához. A szállodában, mely- let, a Szegedi Házgyár ele- Hogy az átadás időpontja rői szemérmesen keveset be- meiből készült első szálloda 1976 karácsonya, 1977 eleje, szélünk az utóbbi időben, váza. Józan ésszel, a laikus esetleg közepe lesz-e, ezt a melyről mégis tudják a eszével is belátható, a ne- különbséget forinttal mé­megbízható emlékezőképes- hezén már túl vannak az rik. séggel megáldott szegediek, építők. Ami ezután követke- Jár a „taxióra", akár áll­hogy a tervezettnél, a várt- zik, vagyis a belső szerelés nak, akár forognak a kere­nál később készül majd el. — a konyhai gépek beépíté- kek. Csakhogy a mérőmű­Hasznot ebből a „majd"-ból sétől a padlószőnyegek ra- szer ez esetben . fordított a vásárhelyi Béke, a szenté- gasztásáig — már nem új- arányban rögzít: az üres já­si Petőfi, a makói Korona szerű feladat a kivitelezők rat többe kerül, mint ami­Szálló húz. Szeged szálló- számára. Nem is szólva a tu- kor mozog a gépezet. A vendégeinek egy részét — catnyi alvállalkozóra váró példázattól a szállodához az új Hungária nem lévén munkáról, a szobák és a kö- visszatérve: minden olyan erre alkalmas az idén — ott zös helyiségek berendezésé- nappal, melyet nem hasz­helyezik el. ről, a képzőművészeti alko- nálnak ki kellően, több les2 Mit veszített Szeged? tások elhelyezéséről, a végső a számla végösszege. S en­Egyetlen idegenforgalmi fő- takarításról, a környezet nek belátásához tulajdon­szezon minden napján 114 csinosításáról. A képlet így képp^n nem is kellene vé­íl^.'J8 Íett° talán túlzottan leegyszerűsí- ff " ágyas szoba és 6 lakosztály vendégéit, egy étterem, egy legfelső tett, senki sem tagadja, szintig, hogy aztán az ember presszó és egy drink bár iá- ezerféle tennivaló várja még belefeledkezzék a 30 méteres tögatóit. De fordítsuk meg a sorát, de ez a lényegen nem nlaj?asság mindent megszé­. • „J. , - , , ... . . . , ,, , . Pito távlataba. Lent ke'l kérdést, mit nyerhetett vol- vattoztat: ha valamikor, hat maracini a földön, jobb, s na még a város? Naponta most igazán teljes erővel, igazabb nézőpont található 600 adag ebédet, vacsorát és együttes — és egyidejű! — ott lent, az utcán, a háromezer süteményt ké- hajrával kellene — és lehet- Pálfy Katalin ségéről. pénzben is mérhető értékéről, s arról, hogy nem mindig helytálló az az okos­kodás, ami szerint több pénz — jobb fejlesztés. A sokat kárhoztatott mennyisé­gi szemlélet, mely az elkölt­hető forintokkal mérte egy­egy beruházás fontosságát, ma sem veszett ki. Mégis, egyre több helyen ismeri fel a vállalati irányítás, hogy a forintok sokféle módon ad­hatók ki, s ezért hasznuk, eredményük is nagyon kü­lönböző lehet. O * * sszesen 870 milliárd forint fordítható az ötödik ötéves tervben a szocialista szektor beru­házásaira. A beruházásokból azonban az anyagi ágak ré­szesedése csökken — 79,6 százalék volt a negyedik, s 78,9 százalék az ötödik öt­éves tervidőszakban —, s ez meghatározza nemcsak a le­hetőségeket, hanem a fele­lősség súlyát is. Ezért nő meg a már kitapintható tet­tek, s a most formálódó szándékok jelentősége. A tet­tek azzal biztatnak, hogy a kedvező változásokra jogos a remény, a szándékok vi­szont ellentmondásokra, in­dokolatlan ráérősségre, ké­nyelmességre is figyelmez­tetnek, nemcsak jó megol­dások lehetőségére. Ott jár­nak el tehát helyesen, ahol nem sajnálják a fáradtságot az ismételt elemzésektől, a többféle lépésváltozat, úgy­nevezett tervvariáns kidol­gozásától, s attól, hogy mindehhez a teljes közösség véleményét, javaslatait, mi több, bírálatát kérjék. Pénzt költeni mindenki tud. Jól, értelmesen kiadni, a hasz­not fölmérni, ha kell, a ga­rast is a fogunkhoz verni — megtanulható, megtanulandó tennivaló. K. S. Magyar lámpagyárak külföldön Az Egyesült Izzó vezetői a közelmúltban piackutató kör­úton jártak Indiában, Indo­néziában és Thaiföldön. Az indonéz Srnana Gatra Utama céggel megállapodást írtak alá egy fényforrásgyár be­rendezéseinek szállítására és üzembe helyezésére. A fény­forrásgyár építészeti és épü­letgépészeti munkáit helyi alvállalkozók végzik majd el. A gyár üzembe lépése után évente annyi normál lám­pát és fénycsövet állít elő, hogy az indonéz igények jó részét fedezni tudja saját termelésből. A gyár kezelőszemélyze­tét, a szakemberek egyrészét az Egyesült Izzó üzemeiben képezik ki. A piackutató delegáció In­diában a már leszállított izzó lámpagyár továbbfej­lesztésének lehetőségeiről tárgyalt, Thaiföldön pedig arról, hogy az Izzó hogyan kapcsolódhat be az ország fényforrásgyártásának fej­lesztésébe. A Tungsram már néhány éve exportált egy fénycsőgyárat Thaiföldre, s most további lehetőség kí­nálkozik ilyen berendezések szállítására. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents