Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

27 Péntek', 1976. augusztus 29: A teremtő ember Megélt élményei teszik az embert. Alakul már a forrásnál, meghatározó jegyeket éget emberi tartására és magatartására a gyermekkori környezet. A gyermekkori élményvilág révén tanul meg ragaszkodni ahhoz a világhoz, amelyben nyiladozni kezd értelme, s nyiladozó, okosodó értelmével tanulja meg megismerni az őt körülvevő társadalmi és emberi viszonyokat, s e megismerés révén képes e viszonyok alakítására, továbbfejlesztésére. Talán ez dióhéjban az ember társadalmasodási folyamata, ahogyan emberpalántából jogaival és kötelezettségeivel egyaránt élni tudó és akaró állampolgár lesz, akinek élményeiből, a szűkebb és tágabb világot alakítani, befolyásolni kívánó vágyaiból és szándékaiból egy újabb emberi értéke bontakozik ki: a szocialista hazaszeretet. Élményei teszik az embert, a jelenlét, az aktív részvétel élményei. Hiszen ezeknek az élményeknek során kovácsolódik az akaraterő, a jobbító 6zándék, a közügyeket a sajáttól elválasztani képtelen magatartás, a szocialista ember nyíltsága. Jelen kell lenni. részt kell venni a társadalom formálásában, javításában, a szocialista fejlődésért folytatott mindennapi harcban. Egészen egyszerűen azért, mert csakis így tudatosodhat az egyes emberben, hogy valóban harcról van szó. Mindennapi kis harcainkról. Érdemes megfigyelni azokat a kommunistákat, akik negyvenöttől részt vettek az ország társadalmi átalakításáért folytatott harcban. Milyen hevülettel tudnak beszélni ma is az ügyről, s milyen hevülettel dolgozik jó részük még ma is? Hiába, részesei, teremtői lehettek egy új világnak, részesel a gyökeres változások korának. A részvétel élményei alakították őket is. Értelmes lény az ember, arra ítéltetett, hogy gondolkozzék. Arra ítéltetett, hogy részese legyen a teremtésnek, alkotó részese, ne csak élvezője vagy eszköze. Egyik is, másik is éppen attól fosztja meg, ami lényege, vagyis emberségétől. Márpedig egy korábbi, ezerévesnek szajkózott de valójában nem létező alkotmányú Magyarországon éppen ez az emberség adatott meg csak nagy keveseknek, mert az ember jobbára csak eszközül szolgált, hogy a kiváltságosok vékony rétege kívülálló módján élvezője legyen a mindennapok javainak. A magból hajtás, a hajtásból terebélyesedő növény lesz, ha adottak a feltételek. Ez a természet rendje. De csak akkor igaz, ha a természet vagy az ember megfelelő környezetet teremt a nag és a hajtás számára. Így igaz ez a társadalomban is, ahol viszont a megfelelő környezetet az emberen kívül senki más nem képes megteremteni. S az ember alkotta társadalmi környezet minősége elsősorban alighanem arról ítélhető meg, milyen teret kepes biztosítani az emberi kezdeményezőkészségnek, annak, hogy mind többen találhassanak magukra, lehessenek aktív részesei a teremtésnek, a társadalom formálásának és alakításának. Vagyis hogy képes-e mind több ember számára biztosítani, hogy ne eszköze vagy pusztán élvezője, hanem részese legyen a teremtésnek. Egyszóval: ember legyen! Az 1949. évi XX. törvény ehhez szolgáltatott alapokat. Hadd idézzek egy kis füzetből egy mondatot! „Az 1949. évi XX. törvény módosítását, a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegét az országgyűlés 1972. április 19-én egyhangúlag elfogadta és törvényerőre emelte." Két dátum, 1949. és 1972. kötődik a magyar alkotmányhoz, akar úgy is mondhatnánk: Magyarország alkotmányos korszakához. S e két dátum még menynyi mindent foglal magában! A reformkor legjobbjainak erőfeszítéseit, a Tanácsköztársaság küzdelmeit, a múltnak azokat az időszakait, amikor megszületett és hatott — ha ideig-óráig is — a jogokra és kötelezettségekre épülő alkotmányosság eszméje és gyakorlata. S magában foglalja e két dátum az ország visszafordíthatatlan, szocialista átalakításáért folytatott harcok időszakát, az újjáépítés hatalmas lendületét, a szocialista Magyarország teremtésének évtizedeit. De mást is jelez e két dátum. Az első idején, 1949-ben világosak voltak a célok és feladatok, amelyeket meg kellett oldani. S más szinte nem is volt, mint a keli. Ma is világosak feladataink, amelyeket meg kell oldani, de éppen a szocialista Magyarország építésének majd három évtizede létrehozott egy merőben új kategóriát: a lehet kategóriáját. Mert a szocialista építés teremtette alapokon ma is világos, hogyan kell tovább lépnünk, hogy ezek az alapok mindegyre bővüljenek. De éppen ezek az alapok nyújtanak módot arra, hogy társadalmi, emberi igényeink számára megkeressük a kiteljesedés lehetséges legjobb megoldásait. A lehet mindig bonyolultabb, mint a kell, ráadásul e kettő semmiképpen sem választható el egymástól. S hogy lehetőségeinkkel jól éljünk, és hogy lehetőségeinket megteremtsük, bővítsük, ahhoz — méginkább mint valaha — nélkülözhetetlenül szükséges mind több réteg és csoport és ember valóban aktív részvétele. Szimbólum is lehetne a két dátum: 1949. és 1972. Az első az alkotmány születésének, a második pedig módosításának éve. Akkor úgy módosították az alkotmányt, hogy tartalmazza a szocialista építésben elért eredményeket, s kifejezze az országban végbement társadalmi átalakulást. S az a társadalmi átalakulás, amelyet tükröz az alkotmány új szövege, egy új színfolttal is jelentkezett: az alkotmány módosításának tervezete volt talán az első törvényjavaslat, amelyet széles körben, országszerte megvitattak, s amelynek végleges szövegéhez, megfogalmazásához százezrek járultak hozzá javaslataikkal. Akár szimbólum is lehetne, hogy százezrek minden osztályból és rétegből elsőként éppen a Magyar Népközársaság újra fogalmazott alaptörvényének javaslatát vitatták meg, fűzték hozzá javaslataikat. Szimbólum is lehetne, hiszen ez azóta gyakorlattá vált a Hazafias Népfront szervezésében. Hiszen azóta százezerek vitatták meg az előkészítés stádiumában a családjogi, az ifjúsági, a környezetvédelmi, vagy a közművelődési törvény tervezetét, s járultak hozzá javaslataikkal, véleményükkel a szocialista Magyarország formálásához, lehetőségeink jobb kihasználásához. Emlékszem az arcokra, a viták hevében kipirult arcokra, az ország jelenéért és jövőjéért érzett felelőssegtől áthatott felszólalásokra, amikor arról volt szó, hogyan óvjuk meg a lehető legjobban es legteljesebben, a természeti környezetet, hogyan mentsük át utódaink számára a tiszta, nem szennyezett tájat, vizeket és levegőt, s arra, amikor arról volt szó, hogyan vállaljunk valódi felelősséget azért, hogy kellő számban is legyenek utódaink, s hogyan, vállaljunk valódi felelősséget azért, hogy a fiatalok valóban egyenlő esélyekkel induljanak az életbe, a lehető legjobb esélyekkel. Hiszem, hogy fontosak ezek a viták, mert élve az alkotmányos lehetőségekkel, mind többen lesznek alkotó részesei a torvényhozásnak, életünk formálásának es alakításának. S ezáltal mind többen lesznek aktív végrehajtói a közreműködésükkel alkotott törvényeknek. E vitáknak jó letéteményese a Hazafias Népfront. Az a népfront, amelynek bizottságai — idézem a megyei küldöttértekezletre készült jelentést — „egyben a nemzeti egység kifejezői is. Fejlődesük tükörképe a társadalom fejlődésének. összetételük változása egyúttal az egész társadalmi struktúra változását is jelzi. A mozgalom testületei együtt fejlődtek a társadalmi haladas egész folyamatavai". Együtt fejlődtek, valóban. S munkájuk felöleli életünk egészét a választások szervezésétől a politikai, alkotmányos, közjogi ismeretek terjesztéséig, a vá- • ros- és községpolitikai munkától a törvények előkészítéséig. Nem véletlen, hogy az alkotmány új, egységes szövege már tartalmazza a népfront szerepére vonatkozó megállapításokat: „A Hazafias Népfront tömöríti a társadalom erőit a szocializmus teljes felépítésére, a politikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldására, közreműködik a népképviseleti szervek megválasztásában és munkájában." Íme, a népfront feladatai és munkája, amit mindenki többékevésbé jól ismer. Dehát esetünkben aligha e munka megismertetése a fontos, sokkal inkább a tanulság. Az, hogy a népfront alkotmányos rendünkben képes arra, hogy százezrek véleményét és segítségét kérje a törvényalkotásban, a tanácsok munkájának alakításában, a települések arculatának formálásában, hogy egyfajta gyűjtőlencséjévé váljon a társadalomban feszülő energiáknak, hogy azok érvényesülésének a lehető legjobb teret biztosítsa a nemzeti egység jegyében. Nemzeti egység! Igen, egység, amely a mai Magyarországon válhatott igaz valósággá, szocialista nemzeti egységgé, abban az alkotmányos rendben, amely mindenki számára biztosítja az aktív részvétel jogát és lehetőségét a teremtés folyamatában: a fejlett szocialista társadalom megteremtésének folyamatában. Itt mindenki érezheti, hogy szükség van rá, szükség van véleményére és munkájára, hogy joga és lehetősége van az alkotó részvételre, hogy emberként lehet élnie. Ma már a teremtő munkát kívülállóként élvezni nem szabad, s benne eszközként bolyongani nem vétek. Jogainkkal élni akkor tudunk igazán, ha magunk is részesei vagyunk jogaink megteremtésének, kötelezettségeinknek megfelelni akkor tudunk igazán, ha a mérce megállapításában magunk is résztveszünk. Ehhez nyújt számtalan lehetőséget a népfront is. Ha igaz, hogy megélt élményei teszik az embert — márpedig szerintem igaz!—, akkor napjainkban egy új embertípus kialakulásának, pontosabban mindennapivá válásának lehetünk tanúi. Mert ha a közügyek szerves részévé válnak a magánéletnek, ha milliók érzik, hogy véleményükre és alkotó készségükre szükség van, akkor az országépítés teremtő öröme mindennapi élménnyé válhat mindenki számára. S alighanem ez az élmény képes véglegesen kiformálni a szocialista embert, s alkotmányos rendünk a biztosíték rá, hogy ebben az élményben, a teremtés semmihez sem hasonlítható élményében mind többen részesüljenek. SZAVAY ISTVÁN Tólh Rózsa metszete Illyés Gyula Mákgubók Szemelte, érlelte a mák fekete sok gondolatát. Most zörgeti, már zörgeti. A szél segít neki. Rázza — mily ős csönd ellen ö? • mint csörgőjét a csecsemő; füleli, újra csörgeti. A szél segít neki. Jogar, mellyel király legyez; kézigránát, még fanycles; szenteltvíz-szóró, hinteni — A szél segit neki. De volt gyümölcsünk is a mák, tiltották pedig az anyák. Vágtuk a kontyos koponyát fakardos katonák. Épp mert csak lopva lehetett, nyitogattuk a fejeket; faltuk a fekete velőt, ifji emberevők. Itt van a nyár, érlel a nyár, zörgeti főnket a halál; füleli, mivel van teli — A szél segit neki. Weöres Sándor Vízöntő Erdei forrás, remegő tükör, Hová haladsz a sűrűből? — Távoli, sik vidékre. Nagy folyamok medrébe. — Sziklai zuhogó, égi álom. Merre szökellsz a kopárságon? — Völgyek, dombok közébe, Tág tenger közepébe. — Alföldi kűt, tanya árnyán. Nem unod egyhelyt szolgálván? — Felhővé tornyosulok, Villámlok, a mélybe lehullok. PAPP GYÖRGY: ÜTÉPlTÖK