Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-18 / 195. szám

Szerda, 1976. augusztus 18: Budapest -Vidék 4:1 (2:0) Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés — Fegyelmez az MLSZ — Szuper Kupa Bővülő versenynaptár Idén új és hasznos ese­ménnyel bővült a hazai versenynaptár. Megkezdőd­tek a küzdelmek — először az atlétikában — az Olim­piai Reménységek Verse­nyén (rövidítve az ORV), amely a moszkvai nyári játékokra készülődő magyar sportreménységek évenként ismétlődő vizsgája- A hat sportágból álló sorozatban most a torna következik, a verseny színhelye Dunaújvá­ros. Az első tornász ORV au­gusztus 19-én kezdődik és az alkotmány ünnepén feje­ződik be. Kecskeméten, nagy érdek­lődés mellett került sor az immár hagyományos Buda­pest—Vidék válogatott lab­darúgó-mérkőzésre, ame­lyen a fővárosiak biztce győzelmet arattak. 10 000 néző, vezette: Nagy B. Góllövök: Nyilasi (2), Vá­radi (1 l-esből) és Fazekas, ill. Kereki. Budapest: Gujdár — Tö­rök, Bálint, Rab, Lukács — Nyilasi, Ebedli, Pintér — Pusztai, Fazekas, Magyar. Vidék: Kovács L. — Nagy III., Kerekes, Kereki, Cze­czeli — Kovács J., Karsai, Horváth L. — Mayer, Nagy II-, Glázer. A mérkőzésen mindkét csapatban több csere is tör­tént. A 13. percben Magyar el­vette a labdát Nagy III.-tói, az alapvonalról beadott, és a pontosan érkező Nyilasi a kapuba talált (1:0). A 23. percben Ebedli beadását Nyilasi lekezelte, kicselezte a kapust, és éles szögből a hálóba lőtt (2:0). Szünet után, a 67. percben Pásztor szögletét Kereki fel­ugorva a hálóba fejelte (2:1). A 74. percben Izsó a 16­oson belül átesett Kereki ló­bán, a játékvezető 1 l-est ítélt, ezt Váradi a bal sa­rokba bombázta (3:1). A 83. percben Izsó beadását Fa­zekas öt méterről értékesí­tette (4:1). Jók: Bálint, Pintér, Nyila_ si. Magyar, Izsó, illetve Ko­vács L., Kerekes, Kereki és Pásztor­NEMZETKÖZI LABDARÜGÓ­. MÉRKŐZÉS Diósgyőr—Stahl Riesa 3:1 (2:0). Hejőcsaba, 500 néző, ve­zette: Lénárd. Góllövők: Fü­kö. Koleszárik, Feledi, ill. Lippmann. FEGYELMI HlR AZ MLSZ-BÖL Az MLSZ Fegyelmi Bi­zottságának döntése értel­mében Garamvölgyi (Video­ton) két és Töröcsik (Ü. Dózsa) egy bajnoki, vagy kupamérkőzésen nem szere­pelhet, és kedvezmény­megvonással is büntették a két játékost. SZUPER KUPA Kedden este a müncheni Olimpiai-stadionban 30 ezer néző előtt került sor az el­ső Szuper Kupa-találkozó­ra, a BEK-győztes Bayern München és a KEK első he­lyezett Anderlecht között. Az első félidő 16. percében a vendégek szerezték meg a vezetést: Maier kiöklözött labdája Haan elé pattant, és ő a hálóba talált 1:0, az Anderlecht javára. A II. fél­időben MüÚer két góljóval a Bayern München 2:l-re győzött. AMFORA-(ÍVÉRT MINDEN MŰANYAG CIKK EGY HELYEN. ami a mezőgazdaságban, az építkezésnél és a háztartásban szükséges. Debrecen, Vörös Hadsereg útja 57. Nyitva: hétköznap: 8.30—17.00 óráig szombaton: 8.30—13.00 óráig. Súlyemelés Balázs ezüstérmes Az országos ifjúsági súly­emelő-bajnokságot Budapes­ten bonyolították le. A ver­seny színvonalúra jellemző, súlycsoportonként csak nyolc-nyolc induló mérhette össze tudását. (A ranglista 8. helyezettjével azonos ered­ménnyel rendelkezők szintén részt vehettek a küzdelmek­ben.) Érdekességként lehet megemlíteni, hogy jó néhány nagy egyesület versenyzői nem tudták elérni az indu­láshoz szükséges eredményt! A bajnokságon a SZEOL Ifjúsági versenyzője, a 10 éves Balázs Mihály nagy­szerű eredményt ért el ne­hézsúlyban, 275 kg-os telje­sítményével (aranyjelvényes szint!) a második helyen végzett az idei világbajnoki bronzérmes Mészáros János mögött. A SZEOL ifjú te­hetsége szakításban 115 kg­ról 125 kg-ra, lökésben 137,5 kg-ról 150 kg-ra. összetett­ben 250 kg-ról 275 kg-ra ja­vította a megyei csúcsot. Eredménye korosztályának nemzetközi szintű teljesít­ménye! A kerékpáros Tiszán túli mérkőzésre. A színes dél­körverseny keretében hol- utáni sportműsort tábortűz nap, csütörtökön délelőtt 10 zárja, órakor kerül sor az egyen- * kénti indításos küzdelmekre Varsóban a lovaglás után a Csongrád felé vezető köz- a vívásban is a második he­út 53. kilométerkőjétől. A jyen végzett a magyar vá­csapat- és egyéni verseny- lógatott, a varsói öttusa ifjú­ben résztvevők délután 3 sdgi barátság versenyen. A órakor a Postás művelődési második számban Tompa és otthon elől, a József Attila Dénes egyaránt 959 pontot Vízilabda Olimpiai bajnokok Szegeden Az idén is megrendezik az. Egyetemi Kupa küzdelmeit az újszegedi versenyuszodá­ban. A vendéglátó SZEOL együttesén kívül, a sokszo­ros bajnok, BEK-győ/.tes OSC legénysége is vízbe­szall, de nagyon jó játékerőt képvisel a további két részt­vevő: a BVSC és a Szolno­ki Vízmű Dózsa együttese is. Színvonalas küzdelmekre van tehát kilátás, hiszen a három nap során újdonsült olimpiai bajnokaink — Szí­vós dr.. Sudár, Konrád III. dr.. Horkai — is számot ad­nak felkészültségükről. A né­gyes torna mérkőzéseinek időpontjai: augusztus 19-én 16 óra 30 perckor, 20-án 10 órakor, 21-én pedig 15 óra 30 'perckor kezdődnek a mérkőzések. A rangos ese­mény várhatóan jól szolgál­ja majd a hazai gárda fel­készülését az őszi erőpró­bákra. Az Egyetemi Kupa részletes programja a követ­kező: augusztus 19-én 16 óra 30 perces kezdettel a Szolnoki VD—BVSC mérkő­zést, majd 17 óra 30 perc­kor a SZEOL—OSC találko­zót láthatja a közönség. Au­gusztus 20. 10 óra: OSC— BVSC. 11 óra SZEOL—Szol­noki VD. Augusztus 21-én, 15 óra 30 perckor az OSC— Szolnoki VD, 16 óra 30 perc­kor pedig a SZEOL—BVSC mérkőzésekre kerül sor. sugárúton rajtolnak. * A szegedi utánpótlás kor­csoportú (16—20 évesek) at­léták Győrben országos ver­senyen vettek részt. A fi­úknál 200 méteren Nagy (SZEOL) 22,5 másodperccel az. ötödik, 400 méteren Fóris (SZEOL) 48,8 másodperccel a harmadik, Tóth* (SZEOL) 5t,6 másodperccel a hato­dik, 5000 méteren Forgó (SZVSE) 15:07.8 perccel a hatodik helyen végzett. Veszprémben a Balaton­bajnokságon 40 szakosztály 300 atlétája vetélkedett. A férfiak küzdelmében a ge­relyhajító Nagy (SZVSE) 68.60 méterrel a negyedik lett. A nőknél 3000 méteren Farsang (Szentesi Vízmű) 11:20.4 perccel megnyerte a versenyt, míg a diszkoszvető Kárai (Szentesi Vízmű) 49.96 méterrel bronzérmet szerzett * A Mórahalmi Szövetkezeti Sportkör alkotmányunk ün­nepén a sport népszerűsíté­séért délután fél 2-től érde­kes, látványos bemutatókat rendez a helyi sporttelepen. A programban birkózó és MHSZ bemutatók, motoros ügyességi számok is szere­pelnek. Fél 4-kor kerül sor a Mórahalmi öregfiúk— SZVSE öregfiúk labdarúgó­teljesített, Román pontjai­nak száma 836 Kerényié pedig 795 volt. A két szám után az egyé­ni verseny így áll: 1. Va_ szilcsenko (szovjet) 2068 pont, 2. Donov (bolgár) 2027, 3. Tompa 2025. Ne tartogassa lakásában a feleslegessé vált textilféleséget! A népgazdaságnak értéket. M Önnek pénzt jelent! vegyes házt. tcxtilhulladck 1,60 Ft/kg mosatlan, színes házt. pamuttextil-hulladék 5,— Ft/íg mosatlan, fehér házt. pamuttextil-hulladék 10,— Ft/kg tiszta színes házt. pamuttextil-hulladék 10,— Ft kg tiszta fehér háztartási pamultcxtil-liulladck 20,— Ft/kg Az 5—10 es 20.— Ft/kg árak csak a 20x20 cm-nél na­gyobb. alsó. felső pamutruhákra, ruhadarabokra és ágynemükre érvényesek. Dcl-magyarországi (MEH Vállalat Értesítjük a mezőgazdasági üzemeket, hogy vállalatunk GÉP-. VEGYESARU­TRAGYA-NÖVÉNYVÉDÖSZER- és ALKATRÉSZRAKTÁRAIBAN Mü­éves vagyonmegállapító leltárt tart A leltározás időpontjai: GÉP- ÉS VEGYESÁRURAKTÁR ÉPÍTŐANYAG-, CSŐVÁZ-, HENGERELTVAS­LEN-, KENDERÁRU-, RUHA­MÜTRAGYA- ÉS NÖVÉNYVÉDŐ­SZER-RAKTÁR ALKATRÉSZRAKTÁR (folyamatos leltár) augusztus 30-tól szeptember 11-ig augusztus 30-tól szeptember 4-ig augusztus 30-tól szeptember 4-ig augusztus 30-tól szeptember 11-ig szeptember 1-től szeptember 15-ig Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a leltár ideje alatt az alkatrész-áru­sítás — a felvétel alatt levő cikkek kivételével — folyamatos. A többi szakmában kizárólag az őszi mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges gépek, talajfertőtlenítő és csávázószerek kiadását biztosítjuk. CSONGRÁD MEGYEI AGROKER VÁLLALAT Szeged, Dorozsmai út 33. ADÁSVÉTEL 2 dh 18 hónapos thttő­borjú ét 2 db ló eladó. Vldovlcs Gyula fuvaros Dcs/.k. Rákóczi út 13. 2 db egyszemélyes kajak lapattal együtt, hajón­kánt 2500 Ft-ért eladó Érd.: csak szombaton 16 -17-ig Partfürdön, a megyei tanács üdülőjé­nél. Háromajtós szekrényt vennék. „Igényes 885" Jeligére a Sajtóházba Vennék nagymeretÜ ble­dermaler hármasszek­rényt. Ncmestakács u. 2., földszint 1. Egyesben Járó kanca ló eladó. Tápé, Dózsa u. ». 5 mássá teherbírású utánfutó eladó. Rószko. József A. u. 42. Mély és sportkocsi ol­csón eladó. Bajcsy-Zs. u. 38.. II. 17. kétszemélyes rekamié, báatájl kocal. tricikli, üvegajtó eladó. Veres ács u. 13/A. karambolos FIAT 127-es riadó Kelemen, Bajcsy­Za. u. 28., I. 8. Zsiguli Combi eladó. Szeged, Arvlz u. 22. 126-os Polski FIAT el­adó. Lénárt, Hajnóczy u. 26., I. 1. 17 óra után. ALBÉRLET Külön bejáratú, bútoro­zott albérleti szoba ki­adó. Földmíves u. 14. Albérleti lakás, szoba, konyha kiadó. Nem kom­fortos. „Móraváros 887" Jeligére a Sajtóházba. Külön bejáratú, gázfű­téses, bútorozott szoba, fürdőszoba-használattal házaspárnak kiadó. Sán­dor u. 27/B. Gyoval. Fiatal nő másfél éves kislánnyal külön bejára­tú albérleti szobát keres. „Lehetőleg közel a ru­hagyárhoz 876" Jeligére a Sajtóházba. Albérleti szoba kiadó két lány részére. Tarjan 503 A.. VIII. 22. Egyetemista lány részére belvárosi, összkomfortos albérleti szoba kiadó. _ „Igényes 873" Jeligére a Sajtóházba. Középkorú hazaspar ke­res albérletet, komfortos vagy összkomfortos gar­zont, esetleg 1 és fél szo­bás lakást, kb 2 évre. Ajanlatokat: „Kölcsönös piegegyezés 630 643" jel­igésre a Hirdetőbe. Orvostanhallgató fiú kü­lön bejáratú albérleti szobát keres fürdőszoba­használattal a Belváros­ban. „Szept. 1. — 891" Jeligére a Sajtóházba. Külön bejáratú, bútoro­zott szoba házaspárnak kiadó. Újszeged, Bérkert u. 98. Külön bejáratú, központi fűtéses, bútorozott szo­bák diák- vagy dolgozó lányoknak kiadók Ér­deklődni: du. 5-től. Ha­lász u. 4 B Két rendes dolgozó lány­nak, vagy gyermektelen házaspárnak egy szoba, fürdőszoba-használattal kiadó. 7 l-es busz, Ta­nács úti megálló. Kézdl u. 11. LAKÁS Kétszobás, komfortos, el­ső emeleti, tanáosl, gáz­fűtéses. belvárosi laká­sunkat elcseréljük két különálló egyszobás, komfortos, gázfűtéses, tanácsi lakásra. „Sürgős csere 880" jeligére a Sajtóházba. x KcltzAbas öröklaka ;> kp. 4- OTP-átvállal ássál, ószl beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 18 óra után, vasárnap egész nap. Bé­csi trt. 37-39. 410-es ]a-á káft. A Szegcdi, kétszobás, kom­fortos lakást cserélnénk budapestire vagy Buda környékire. „Erkélyes — 740,, Jeligére a Sajtóház­ba. Elcserélem odesszai, két­szobás, loggiás, IV. cm. lakásom, belvárosi, utcai garzonra vagy két la­kásra „Két emeletig 712" jeligére a Sajtóházba, x Elcserélném Gyula köz­pontjában levő, egyszo­bás, konyhás, spájzos, gázos, tanácsi lakásom szegedi hasonlóra. Leve­leket „Remény" jeligére a békéscsabai Hirdető­be. x Elcserélnénk 3 szobás, komfortos, gázfűtéses, rókusl. tanácsi, nagymé­retű lakásunkat (Marx tértől 3 perc) odesszai 2 •f 1 vagy 1 + 2 tanácsi lakásért. „Megegyezünk 530 653" Jeligére a Hir­detőbe. Szekszárdi kétszobás. OTP-la/kást cserélnénk szegedi hasonlóra. Szabó László Szekszárd, Körösi Cs. u. 12. Elcserélném tanácsi, másfél szobás, összkom­fortos, központi ftéses lakásomat hasonló buda­pestire. Clm: Zsadányi Károly 6723 Bzeged, Re­tek u. 11/A, LL 6. Másfél szobás, erkélyes, OTP-társasház eladó. — Tarján 615. B, II. em. 7. 2 szobás, loggiás, össz­komfortos, szövetkezeti lakás kp. + OTP-átvál­lalással eladó. Megte­kinthető naponta 18—19 óráig. Szeged, Tolbuhln sgt. 53—55. B ép. D lép­cső, IV. 17. Odesszai, kétszobás. II. emeleti, szövetkezeti la­kás kp + 60 000 OTP­vel eladó. „Központi fű­tésű 848" Jeligére a Sajtóházba. Egyszobás lakást vásá­rolnék Szöged Belváro­sában 100 000 kp. + részletfizetésre. Ajánla­tokat kérek „Sürgős — 879" Jeligére a Sajtóház­ba. Tarjáni. 2 szobás, össz­komfortos, erkélyes, IX. emeleti, szövetkezeti la­kás eladó, vagy kisebb magánházra cserélhető. Érd.: Nemestakács u. 41. Mindennap du. 3-lg. INGATLAN Domaszéken 775. számú ház 1200 n-öl szőlö-gyű­mölcsössel, lakásátadás­sal eladó — falutól 500 méterre. Érdeklődni, szombat, vasárnap 2—5­18. 2X2 lakásos magánház külön-külön is sürgősen eladó, vagy lakásra cse­rélendő. Kisfaludy u. 41. Érdeklődni: Józsáné, Kö­zép Kikötő sor. volt Camping területén. Domaszéken 400 n-öl hétvégi kert eladó. Ér­deklődni az esti órák­ban. Kéri Tarján. Zöld­fa u. 8. (405. ép.) Kétszobás, családi ház garázzsal Igényesnek el­adó. Szeged, Bártfal u. 14. sz. X Eladó klsszobás ház Ma­kón, Hosszú u. 41. szám alatt. x Kétszobás, kertes, be­költözhető magánház Szeged, Szél u. 47. szám alatt, folyó hó 28-án ár­verés útján értékesítésre kerül. Érdeklődni lehet-: Dobó Andrásné Zákány­szék. III. ker. 573. szám. Telefon: Zákányszék 16. x újszegeden 900 négyszög­öles kert, régi paraszt­házzal készpénzért eladó. Érdeklődni: Bárkányi Mihály újszeged, Homo­rodi u. 7. x Domaszéken tanya eladó, gazdasági épülettel, a főút mellett. Érd.: 646. szám. 3L Fél ház eladó. Pálfy u. 26/A. x Nagykörűttól Tarján íelé egy sarokra eső, kisajá­tításra nem kerülő eme­letes magánház, levá­lasztható, önálló telek­résszel, sürgősen eladó. „Irányár 450 000,— Ft ­530 638" Jeligére a Hir­detőbe. x Betelepítetten doma.s-öki kiskert költségtérítéssel eladó. Érd.: „Megegyezés 743" jeligére a Sajtó­házba. Elcserélném ózcged-petö­fltelepl. fürdőszobás, ker­tes fél házamat, mellék­épülettel, másfél szobás, fürdőszobás, tanácsi la­kasort. Tarjánlak előny­ben. Érdeklődni: 18-án, 19-én délig, 20-án egész nap, szombatokon soha­sem. 22—26-lg délután 5 órától, 29-én egész nap, 30-tól csütörtök délig. Juhász Gy. u. 16. Bor­bélyné. (Leghátul az ud­varban.) Ház eladó. Klskundo­rozsma, Hegedű u. 28. 180 n-öles portán kis ház azonnali atadással eladó. Érd.: Bék-telep, Nagyszombati u. 30. Háromszobás, kertes, ga­rázsa:; családi ház eladó. Szeged. Váltó u. 4. Újszeged, Egressy B. U. 16. emeleti társasházrész eladó. Érdeklődni: este­felé. hétfő, csütörtök kivételével. x újszeged, Toroczkól u. 12/A szám alatti, egyszo­ba, összkomfortos családi ház eladó. 300 n-öl telek, társasház építésére is alkalmas. 3/i házrész eladó, Hajnal U 5. Eladó azonnal beköltöz­hetö * kétszobás magán­ház. 400 n-öl kerttel. ­Béketelep, Kassák u. 4. Érdeklődni: este 6 után. Berlini krt. 12/B. Duba GyulR, vagy vasárnap délelőtt a helyszínen. Sándorfalva területén, Kővágó-dttlöben hétvégi házhelyek eladók. Ér­deklődni szombat, va­sárnap: Sándorfalva, Munkácsy u. 24. HAzASSAO 35 éves, 175 cm magas, barna, önhibáján kívül olvált fiatalember ez­útou keresi korban hoz­záillő elvált asszony Is­meretségét házasság cél­jából. Egy gyermek nem akadály. Fényképpel el­látott levelek előnyben. „Kölcsönös szimpátia — 530 642" jeligére a Hlr­, detobc. EGYÉB Homoki Tibor antenna­szerelő kisiparos, műkö­désemet megkezdtem. Vállalok: magan és la­kószövetkezetek egyedi és központi antennák szere­lését. javítását. Levél­cím: 6726 Szeged, Közégi lasor l/a. X Rekamlék, fotelok, fotel­ágyak. beverök és egyéb kárpitos bútorok felújí­tását, átdolgozását vál­lalom. Dudás Itárpltot, Vajda u. I/B. X Beteg mellé gondozöt ke­resünk. „Szeptember — 793" jeligére a Sajtóház­ba. Idős nánt vagy bácsi el­tartását lakásért vállal­nánk, Középkorú gyer­mektélou házaspár. „Jól keresünk 894" jeligére a Sajtóházba. Matematikából, fiziká­ból. kémiából felkészítést vállalok. József Attila sgt. 41. Angol órak. társalgás szeptembertől. Telefon: 18-183. Zsfrszódával fözött szap­pant, Illatos mosópor:. dobozolt Tomit cserélek hulladékzsirért. Rákó­czi u. 23. X

Next

/
Thumbnails
Contents