Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-15 / 193. szám

MAGAZIN Miért fogynak a gólyák? Szegeden 1956 óta végezzük a magyarországi gólyaállomány ismételt (ötévenként rendezett) felméréseit, a gólyák népességváltozásait folyamatosan figyelő madártani és természetvédelmi munkát. Minden esetben a Magyar Madártani Intézet személyre szóló megbízásával történt a felmérő munka szervezése, adminisztrálása és a megfigyelésladatok, az eredmények feldolgozása. Része ez a munka a Szeged-központú sokoldalú madártani kutatómunkának. Ami a gólyaállomány-felvételt öleti, az 1958., 1963., 1968. évi országos állományfelvételek sorát folytatva, 1974. év nyarán végeztük a legutóbbit A felsoroltak közül az 1958. és 1974. évi állományfelvételünkkel bekapcsolódtunk az UNESCO égisze alatt ugyanezen években rendezett nemzetközi állományfelvételekbe. Az adatfeldolgozás eredménye szerint 1956 óta körülbelül felére csökkent a gólyák száma Magyarországon. Ezen idö alatt a megfigyelt feszkelő párok száma 7473-ról 4005 gólyapárra csökkent 100 kr «*-re 1958-ban nyolc pár jutott most átlagban 4,17 pár. A szaporulat (kirepült fiókák száma) a kedvezőtlen körülményekre érzékenyebben reagálva 59,2 százalékos csökkenést mutat Az is megállapítható, némi örömmel, hogy az állománycsökkenés folyamata — ami most már a gólyák összlétszámát illeti — 1968 óta lassult 1958—1963 között 22,4%, 1963—1968 között 27,48% volt a csökkenés, de az 1968. 'évi adatokhoz viszonyítva 1974-ben csak 12,5 % volt A hírlapközlés a civilizációs ártalmak számlájára írja a nagyarányú állománycsökkenést de azoknak csak egyoldalú következményeiben. A vizes területek lecsapolását a mezőgazdaság kemizálását az Ipartelepek létesítését teszi bűnbakká, mivel táplálékadó forrásuktól fosztják meg a madarakat Szembeállítja az iparosodásban elóhaladottabb Dunántúlt a Tiszántúllal, ahol nagyobb a gólyák létszáma. Az adatok szerint valóban nagyobb a gólyák száma a Tiszántúlon, de mindig nagyobb is volt viszont itt éppen úgy megfogyatkoztak általában 50 százalékkal, mint az ország többi vidékén. A madarakat, a gólyákat is elsősorban a létfenntartásuk (élelem) és fajfenntartásuk (költésbiológiai tényezők) feltételeinek megléte köti valamely élőterületükhöz (biotöp). Kérdés, hogy a gólyák számának csökkenését, mint civilizációs ártalom, melyik feltétel hiánya idézi elő nagyobb mértékben? A gólya étlapja fajokban gazdag. Az alsórendű, gerinctelen állatoktól a kisemlősökig sokféle faj szerepel benne. Ezért valamely élőterületen jelenlétével, a, kőltöpárok számával mintegy egyenes arányban jelzi a terület élővilágának gazdagságát (a vízben gazdagabb, csapadékosabb vidékek élővilága természetesen mindig gazdagabb!). Távolmaradásával, a költópárok fogyásával viszont figyelmeztet a korábban gólyalakta területek élővilágban beállott károsodásra ls. Nagyon szomorúan nézne kl azonban az ország élővilágának az állapota, ha a gólyáknak ezt a nagyfokú fogyatkozását csa!; a táplálékhiányra, tehát az élővilág károsodására kéne visszavezetni. Bizony az adatok feldolgozása a íajfenntartási feltételek hiányát is kimutatják, sőt úgy tűnik, hogy ez mint civilizációs ártalom a nyomósabb. Megfogyatkoztak ugyanis a hagyományos fészkelési lehetőségek. A nagyarányú építkezésekkel, épületek korszerűsítésével eltűntek a fészkelésre szívesen választott nádés szalmatetős házak, az oldalnyílású kémények. Az épületek lebontásával, átépítésével a fészkelésben megzavart, fészkelési lehetőségektől megfosztott gólyái; elhagyták fészkelő területüket. A jelenlegi erdő- és fagazdólködás is kivágásra ítéli a fészkelésre alkalmas megcsonkult fákat. Ugyanakkor ritkán kap a, fészkét vesztett!-gólyapái segítséget ember részérő! pl olymódon, hogy akár a kéményen, akár a tetőgerincen, vagy éppen póznavégen fészektartó aljzat felszerelésével, azon néhány odavetett faágaoskával új fészkelési lehetőségeket kínáljon fel az elrombolt fészek helyett A fészekprobléma közvetlenül mutatkozik a villanypóznákra rakott fészkek megnövekedett (1968-ban 91, 1974ben 555) számában. Magdeburg (NDK) körzetében a gólyáknak ezt a választását nem akadályozták, hanem segítették azzal, hogy a fészket a pózna hosszabbításában felszerelt tartóaljzattal megemelték (erre nálunk is van példa), és több villanypóznára is szereltek ilyen tartóaljzatot a községekben. Nagy részüket a gólyák elfoglalták, és ezzel sikerült a gólyapárok számát megduplázniuk. Az OTVH-nak (Országos Természetvédelmi Hivatal) is sikerrel járt hasonló gólyatelepítő akciója a Hortobágyon, amihez az indítást az 1974. évi felmérés eredményei adták. Az állományfelmérés adatfeldolgozása szerint tehát a figyelmet nagyobb súllyal a fészkelési lehetőségek megcsappanására kell irányítani. Ezen a téren súlyosabb hiányt szenvednek a gólyák. Ezért a gólyát nem egyszerűen védett madárnak kell tekinteni, vagyis védelembe részesíteni fészkével, fiókéival együtt ott, ahol még fészkel és költ, hanem a hortobágyi és a magdeburgi példát követve segíteni kell, a magyar népnek ezt a kedves ma. darát, elsősorban a gólyalakta körzetekben ismét több fészkeléshez, fészektartó aljzatok felállításával, felszerelésével! JAKAB BÉLA Mezd András Rácsok Kapualjból • kapualjba futottam háztól házig. Csak az árkádok állanak, a boltosat hiányzik. Szoba sarok! Saoba saraid Valaha benned álltam. Mint leakasztott kép helye világit üres hátam. Onnan JÓ látni alant zuhanó-repülésben az angyal szárnya ha tángál Hazugságból él meg a gyáva Igazságból bal meg a bátor Simái Mihály Tűnődő Virágot is viszek neki. még nem tudom milyet.— Beszélek róla másnak K még nem tudom kinek.— Egész nap érte ballagok, még nem tudom hová... A csöndben róla hallgatok, soká o-o « soká.— soká.— Uveggyűjtemény A múzeum kincseiből A több évezredes üveg végigkíséri az egész emberi történelmet kezdettől napjainkig, s mint anyag kifejlesztett egy egyedi Iparművészeti ágat, az üvegmüvességet. Az első pontosan datálható öblös üvegedények — írja a Magyar üvegművesség című könyvében Borsos Béla -—i.e. 1589—1345 időből származnak. Könyvében megvilágítja az üvegedények útját az üveghutáktól — régiesen üvegcsúr — a fényűző római, a gazdag reneszánsz fóúr, a barokk főpap fényes pohárszékéig, vagy az egyszerű udvarház asztaláig, hogy aztán fényes testüket ezer fenyegető veszélytől megkímélve múzeumi tárlókban, gyűjtők vitrinjében fejezzék be pályafutásukat. A szegedi múzeum üveggyűjteménye nem mondható gazdagnak. Mig egyéb tárgycsoportonként egy-egy témát száz meg száz darab ls képvisel — ezen belül mindegyik egyedi darab —, addig az üveggyűjtemény mindössze 90 darabból áll. Közöttűk néhány olyan is van, amelyekről ma már igen keveset tudunk. Ilyenek az üvegből készült gyertyamártó forrnák. Ugyancsak az ismeretlenség homályába vesztek az ún. üveg vdszonsimítók. Egy ilyen ritkaságot — ami ránézésre inkább stoppolófára emlékeztet — Móra Ferenc adott át a közgyűjteménynek, aminek a neve szerinte egyszerűen üvegvasaló. Különleges ivóedény az ivócsizma. A viszonylag nagyméretű (2 literes) csizmát a följegyzések szerint céhlegények használták társpoharazásnál, a diákok meg mulatozásnál. Néhány fúvott, zöld színű orvosságos üveget és a boros, illetve pálinkás üvegeket zömmel — szám szerint 51 darabot — Pocsátkó Károly ajándékozta a múzeumnak 1960-ban. Míg az orvosságos üvegek henger alakúak és Igen rövid nyakúak, addig a boros és a nálinkás üvegek igei hosszúnyakúakra készültek, és szinte mindegyik harang alakú. Faluk föltűnően vékony, díszítésével nem vergődtek. Az egyik háromcentes pálinkásüwegben megsárgult, szakadósott papírra art írták, hogy „József főherceg ivóüvege az 1896. évi kiállításon". A Beck Istvántól ránkmaradt üveg kísérőszövegét Szász Gyula megerősíti 1913-ban, miszerint „Ebből az üvegből Ivott József főherceg pálinkát az 1896. évi kiállításon". Pálinkás üveg névre hallgat egy fehér, maratott mintás literes üveg ls. Oldalain fák és egy nyargaló szarvas árulkodik készítője kézügyességéről. Ügy látszik, már a gyűjtés évében, 1909-ben is meg volt a maga értéke, mert 2 koronáért cserélt gazdát. A makói tanyavilág embere nemcsak a cserép-, hanem üvegbutellából is szívesen szopogatta a „mindennapi óhajtást". Az ilyen üvegeket finom vesszővel, igen díszesen fonták körül, hogy valamihez koccanva, ne törjön könynyen. Ezek 1908-tól vannak „jó helyen", darabonként 10—14 fillér ellenérték fejében. (Persze, pálinka nélkül!) Igen érdekes darab az üvegkorsó, ami szintén fúvott üveg és kékmin tás díszítése a mai üvegkészítők előtt is izgalmat rejthet. Külön együttesbe tartoznak az ún. türelemüvegek. Azonban Itt nem az üveg, inkább a beléfaragott jelenetek az érdekesek. Ilyeneket főként az I. világháború idején készítettek egymásnak a hadifoglyok. Erre a célra leginkább a 2 iccés pincetokos üveget használták fel. A gyűjteményünk 7 ilyen különlegességet őriz, amelyek egyikébe egy bányát és a bányászok munkájút „faragta bele" nagytürelmű készítője. Általánosabb, ahol kecskeszárú asztalra, vagy bakra a keresztre feszített Krisztus kerül, körülvéve kovácsszerszámokkal és kínzószerekkel. A bemutatott csoportok darabjait ásatásokon előkerült üveggyöngyök, továbbá szakrális emléktárgyak, — üvegszentképek. rejtett szentek stb, — a viselethez tartozó színes gyöngykaláris és néhány csiszolt diszváza, illetve dlszpohár egészíti ki. Tfj. USLE JÓZSEF A nyári tárlat szobraiból TÓTH VALÉRIA: PIHENŐ SZATHMÁRY GYÖNGYI: SZŐNYEGSZÖVŐ VASAS KAROLT: LOVAS » I 4