Délmagyarország, 1976. július (66. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-30 / 179. szám
Af (iib o VILÁG PROLETÁRJÁT,EGYESÜLJETEK! 66. évfolyam 179. srám 1976. lúlius 30.. péntek Ara: 80 fillér Program a gázfelhasználásra Fejlesztik a lakáskarbantartást Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese jelentést tett nagy-britanniai hivatalos látogatásáról. A kormánya jelentést tudomásul vette. Megbízta az illetékes állami szerveket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a tárgyalásokból adódó feladatok végrehajtására. A kormány megtárgyalta és elfogadta a nehézipari miniszter előterjesztését a földgázfelhasználás központi fejlesztési programjáról, az ötödik ötéves tervidőszakra vonatkozó feladatokról, valamint az 1980. utáni tennivalókról. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter jelentése alapjan a kormány határozott lakáskarbantarlási és egyéb, a lakosság használatában levő épületeken végzett építőipari jellegű javító-karbantartó szolgáltatások fejlesztéséről. A fővárosi tanács elnökének előterjesztése alapján a Minisztertanács jóváhagyta a budapesti szemétégetőmű létesítésének tervét. Győr-Sopron megye tanácsának elnöke beszámolt a megyei végrehajtó bizottság tevékenységérőL A kormány a megyer tanácsszervek munkáját eredményesnek ítélte, megállapította, hogy a megye a központi célkitűzések megvalósításában jelentős fejlődést ért el társadalmi, gazdasági és kulturális téren. A Minisztertanács határozata segítséget nyújt az ötödik ötéves terv időszakára jóváhagyott célok eredményes megvalósí • tásához. A munkaügyi és az igazságügyminiszter javaslatára — a munkaerőközvetítés szabályainak következetesebb betartása, a munkaerőcsábitás megakadályozása érdekében — a kormány módosította a munkaügyi szabálysértésekre vonatkozó rendelkezéseit. A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének előterjesztésére az Országos Munkavédelmi Bizottság, illetve az Országos Társadalombiztosítási Tanács szervezetének korszerűsítéséről határozott a Minisztertanács. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Elutazott Budapestről Jerzy Lukaszewicz Az MSZMP Központi Bizottságónak meghívására július 26—29 között baráti látogatást tett hazánkban Jerzy Lukaszewicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szívélyes, baráti légkörű találkozón fogadta Jerzy Lukaszewiczet. Jerzy Lukaszewicz megbeszélést folytatott Győri Imrével, a KB titkárával. Tájékoztatták egymást pártjaiknak a szocializmus építésében szerzett tapasztalatairól, és véleménycserét folytattak a két párt agitációs és propaganda tevékenységéről. Az agitációs és propaganda munka területén való együttműködés további elmélyítésére két évre szóló munkatervet fogadtak' el. Jerzy Lukaszewicz csütörtökön elutazott Budapestről. Hajnali jelentések Montrealból Párbajtőrcsapatunk csak negyedik 11 gazdasági szabályozók szerepe, az élelmiszer-gazdaság helyzete A magyar népgazdaság arányos fejlődését segítő és gátló tényezők vállalati szakemberekkel való megismertetésé érdekében immár nyolcadszor rendeznek Szegeden ipari-tudományos konferenciát- Ezúttal az élelmiszergazdaság helyzete és a vegyipari fejlődés kerül napirendre. Az MTESZ'Csongrád megyei szervezete és a Centenáriumi Szegedi Ipari Vásár igazgatósága által rendezett kétnapos eseménysorozatot tegnap, csütörtökön délelőtt a Technika Házában Juratovics Aladar, az NKFV szegedi üzemének vezetője, a megyei szervezet társelnöke nyitotta meg. Részt vett a megnyitón Papdi József, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Berta István, a szegedi városi pártbizottság osztályvezetője és Prágai Tibor, a szegedi városi tanács elnökhelyettese is. Ipari-tudományos konferencia Szegeden Az új gazdasági szabályozóknak a termelő vállalatok és a kereskedelem kapcsolatában betöltött szerepéről dr. Kovács Sándor, az MTESZ főtitkára tartott előadást. Elsősorban a külkereskedelem szabályozóiról szólt, mert az export-, illetve importtevékenység hat leginkább népgazdaságunk egyensúlyára. Hangsúlyozta, hogy a gazdaságos kivitelre ösztönző árszorzók meghatározásán kívül fontos azoknak karbantartása is. Vagyis állandóan figyelemmel kell kísérni a külföldi pénzegységek értékének változását, az árak módosulását és a hazai piaci viszonyokat. A gazdaságos export fejlesztését célzó vállalati elképzelések az elmúlt hónapokban közelebb kerültek a központi koncepciókhoz; ebből arra lehet következtetni, hogy a gazdasági szabályozók jó fél év előtti módosítása máris érezteti jótékony hatását. A további tervszerű munkához szükség van a termelési szerkezet megfelelő átalakítására, a szocialista gazdasági integráció adta lehetőségek figyelembevételével az optimális gyártósorok, üzemek kialakítására, a folyamatos piacszervezésre és a gazdasági munka szellemi hátterének megteremtésére. Felhívta a figyelmet dr. Kovács Sándor az importtevékenység két fontos szabályára is. Arra, hogy az indokolatlan behozatal tovább ronthatja külkereskedelmi mérlegünket, az elmaradó szükséges import viszont a hazai termelés folyamatosságát zavarja. A termelő vállalatok és a külkereskedelmi cégek kapcsolata javult ugyan az elmúlt egy-két évben, de sajnálatos módon viták méj| mindig gyakran előfordulnak. Legtöbbször azért, mert a vállalati nyereséget illetően nincs teljes érdekazonosság. Márpedig ez a jelenlegi helyzetben igen káros jelenség. Hasonló feszültség tapasztalható termelő vállalatok és a belkereskedelem között is. Például a fogyasztók által igényelt bizonyos termékek előállítása gazdaságos a vállalatoknak, a belkereskedelem viszont nem szívesen forgalmazza, arra hivatkozva, hogy nem óhajtja minden vásárló. Ilyesmi tapasztalható mostanában a ruházati iparban is. Az érdekazonosság megteremtése azért is fontos lenne, mert a vitákat mindig a fogyasztók sínylik meg. Hammer József mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes időszerű termelésszerkezeti és kereskedelempolitikai kérdésekről tartott előadást. Egyebek között szólt arról, hogy a következő években az élelmiszer-gazdaság mely ágait kell erőteljesen fejleszteni. A növényolaj-gyártásba hamarosan bekapcsolódik a moss épülő martfűi gyár, a hústermelés növelését a kormány által kiemelt beruházások garantálják. Megemlítette Hammer József a zöldség- és gyümölcstermesztés segítése érdekében végrehajtandó egyik intézkedést. E szerint még az idén ősszel meghatározzák a jövő évi fölvásárlási árakat Ezáltal fokozódik a termelési és forgalmazási biztonság. Tegnap délután meg két Acs S. Sándor felvétele A konferencia résztvevőinek egy csoportja előadást tartottak. Dr. Sánta István, a MÉM osztályvezetője az élelmiszeripari nemzetközi együttműködésről szólt, Stiller Ottó, a MÉM osztályvezető-helyettese pedig arról, hogy miként segíthetik elő a kistermelők munkáját a húsipari vállalatok, az állami gazdaságok. a téeszek, az AFÉSZ-ek. Végül a konferencia résztvevői közösen megtekintették a Centenáriumi Szegedi Ipari Vásárt. Ma, pénteken szekcióüléssel folytatódik a program: téma a vegyipar lesz. Hatodik turnus az építőtáborokban A KISZ KB titkárságának felhívása Országszerte befejezéséhez közeledik az aratás, a gabonatermés — a kedvezőtlen, aszályos időjárás ellenéré — viszonylag jónak ígérkezik. Idősebb társaik mellett fiatalok tízezrei álltak helyt a munkában, tudásuk legjavát nyújtva vettek részt a kombaj nos, az öntözési, a tarlóhántási, a másod vetési, az élelmiszeripari és a szállítási kampányversenyekben. A KISZ Központi Bizottságának titkársága elismerését fejezte ki a KISZ-szervezeteknek, a fiataloknak kiváló munkájukért, hangoztatva: a meleg, csapadékszegény nyár okozta nehézségeken csak további nagy erőfeszítésekkel lehetünk úrrá. A KISZ KB titkársága ezért felhívásai fordul á szakmunkástanulókhoz, középiskolásokhoz, egyetemistákhoz: jelentkezzenek az augusztus 22-e és szeptember 4-e között sorra kerülő hatodik — Rendkívüli — építőtábori turnusba. A terven felüli váltásban további háromezer fiatal bizonyíthatja tettre készségét, járulhat hozzá a mezőgazdasági munkák sikeréhez. Az olimpiai stadionban újabb atlétikai döntőkre került sor. A 100 m-es gátfutás olimpiai bajnoka: Schaller (NDK) 12.77, .2. Anyiszimova (szovjet) 12.78, 3. Lebegyeva (szovjet) 12.80 mp. A 400 m_es férfi síkfutás döntőjében Juantorena duplázott. A 800 m-en szerzett aranyérem mellé megszerezte a 400-as aranyat Í6. Olimpiai bajnok: Juantorena (kubai) 44.26, 2. Newhouse (USA). 3. Frazier (USA).. A 400 m_es női 6Íkfutás olimpiai bajnoka: Szewinska (lengyel) 49.30 mp (új világcsúcs), 2. Brehmer (NDK), 3. Streidt (NDK). A távolugrás olimpiai bajnoka: Robinson (USA) 835 em, 2. Williams (USA). A női diszkoszvetés olimpiai bajnoka: Schlaak (NDK) 69 m (új olimpiai rekord), 2. Melnyik (szovjet) 68,60, 3. Vergova (bolgár) 67,30. • Párbajtőrcsapat.imk alulmaradt a bronzéremért vívott küzdelemben. SvájcMagyarország 9:3. Fáradtan, kedvetlenül vívtak a magyarok. • Szovjetunió—Japán döntő lesz a röplabda női tornán, miután Japán válogatottja 3:0 arányban legyőzte DélKorea együttesét. Japán— Dél-Korea 3:0 (13, 6, 5). A bronzérmes helyezésért a magyar lányok ellenfele tehát Dél-Korea lesz, • Folytatódtak a küzdelmek a montreali szorítóban. Tegnap 11 pár lépett szorítóba. Minden súlycsoportban már megvan a szombati döntő egyik résztvevője. Eredmények. Papírsúly: Ryong Uk Li (KNDK)—Poltanat (thaiföldi) 2. m. d. f. Légsúly: Duvalon (kübai)—Toroszjan szovjet) 2. m. leléptetés. Harmatsúly: Yong Jo Gu (KNDK)—Cowdall (brit) 4:1. Pehelysúly: Nowakowski (NSZK)—Kosedowski (lengyel) 5:0. Könnyűsúly: S. Cutov (román)—Szolomin (szovjet) 5:0. Kisváltósúly: Aidama (kubai)—Kolev (bolgár) 1. m. k. o. Váltósúly: Gamarro (venezuelai)—Skricek (NSZK) 3. m. d. f. Nagyváltósúly: Rybicki (lengyel)— Savcsenko (szovjet) 3:2. Középsúly: Spinks (USA)—Nastac (román) mérkőzés nélkül. Félnehézsúly: Soria (kubai)—Dafinoiu (román) 1. m. feladás. Nehézsúly: Stevenson (kubai)—Tate (USA) 1. m. k. o. • A Velodrome stadionban csütörtökön összesen 29 judós lépett tatamira a 80 kgosok súlycsoportjában. A tavalyi világbajnokság 5. helyén végzett Molnár Károly az A-ágon „kifogta" a kétszeres Európa-bajnok NDKbeli Höttgert, már az első fordulóban. Mindketten egyegy yukot érő dobást mutattak be, amikor Molnár egy dobásnál megsérült a kezén. Ápolás után folytathatta, de már nem volt teljes értékű harco6, felkínálta a lehetőséget ezzel nagynevű ellenfelének. Höttger élt az alkalommal és fojtásfogással verte képviselőnket, aki ezzel az egyenes ágon el is búcsúzott. Aztán Molnár Károly esélyei a vigaszágra kerülésre elúsztak . azzal. hogy az őt legyőző Höttger nagy meglepetésre kikapott a francia Viaítól, aki az első fordulóban erőnyerő volt. A japán Kuramotó a gyengébb kezdés után alaposan belelendült és legyőzve az ágdöntőben Vialt a fináléba jutott• Nagyon úgy néz kí, hogy nem a legforróbb fogadtatásban lesz részük a szebb napokat megélt indiai gyeplabdásoknak. Illetve mégis — csak ellenkező előjellel. Csapatuk gyenge játéka miatti felháborodásukból indiai gyeplabdarajongók a földig lerombolták a valogatott Ajit Shing Bombay melletti házát. • Az 1980-ban Moszkvában sorra kerülő olimpiai játékokon hat csapat vehet részt az először műsorba iktatott női gyeplabdatornán. Ott lesz többek között a Szovjetunió, mint házigazda, valamint a nyugatnémet és a brit együttes. • A montreali olimpia szervezői csodálatos befejezést terveznek vasárnapra. Ahogy kialszik az olimpiai láng, leoltják a stadion hatalmas fényszóróit és a 72 ezer néző magasba tartja majd a köztük szétosztott fáklyákat. Atlétáink közül a férfi 1500 m-ések első előfutama, ban indult Zemen János is. Közepes erősségű futamban kapott helyet, az első 400-at 62,38 mp alatt futották, 800nál 2:06,07 percet mutatott az óra. A magyar versenyző 400-nál és 800-nál is a ne. gyedik helyen futott, 250 méterrel a cél előtt erősített és a célegyenesben biztosította a 18-as létszámú középdöntőbe jutást. • A magyar vívók a montreali olimpián 32 pontot szerettek volna elérni, ebből azonban sajnos csak 25 lett. Teljesítményük alapján szereplésük közepesnek mondható. Közülük a női tőrözők voltak a legeredményesebbek, két érmet mondhatnak magukénak, Tordasi aranyat, a csapat bronzot, Bóbis pedig hatodik helyen végzett, ezzel 12 pontot értek el. A kardcsapat három ponttal járult hozzá a végeredményhez, a párbajtőrözők tízzel, míg a férfi tőrözők „nullások" maradtak. A magyar vívók utolsó asszója után dr. Bay Béla vezető edző többek között elmondta, ez volt utolsó aktív ténykedése, augusztustól nyugdíjba vonul, de nem szakad el a vívástól. Ennek a szereplésnek az értékelése azonban még reá tartozik, és ő készségesen nyilatkozott. — Sajnos már az előkészületek alatt érződött, nem lesz minden rendben Montrealban — mondta —, hiányzott a versenyzőkből az olimpiai „láz", s bár ennek voltak objektív okai is, de sok minden más is, amit nem lehet és nem is tudok megmagyarázni. A nemzetközi vívóvilág nagyon nagyot lépett előre, s ma már ezen a szinten kevésnek bizonyul csak a technikai és taktikai tudás. Ha e kettő nem párosul harcossággal, küzdenjtudással, összpontosító készséggel, akaraterővel — elmarad a várt siker. « I