Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-30 / 153. szám

2 Szerda, 1976. június 30. L. Brezsnyev beszéde a berlini konferencián (Folytatás az 1. oldalról) a burzsoá országok uralkodó köreinek valószerűen gondolkodó képviselői megalapozott álláspontot foglalnak el. Ugyanakkor felháborította és aktivizálta a reakciós és militarista erőket, mindazokat, akik Európát és az egész világot a hidegháborús időkhöz, a nukleáris katasztrófa szakadékának szélén való egyensúlyozásához kívánják visszahúzni. Megriadtak mindazok, akik a halált és pusztulást hozó fegyverek gyártásából élnek, akik képtelenek más politikai karriert elképzelni a maguk számára, minthogy „keresztes hadjáratra" uszítsanak a szocialista országok é6 a kommunisták ellen, vagy hogy — mint ahogy azt Kína maoista vezető! teszik — nyíltan „az új háborúra való készülődésre" szólítsanak fel, arra számítva, hogy hasznot húzzanak más államok és népek egymás ellen fordításából. A már eddig is soha nem látott méreteket öltött fegyverkezési hajsza fokozásának érdekében az imperializmus agresszív erői és cinkosaik újbój forgalomba hozzák a mítoszt, az úgynevezett „szovjet veszélyről", amely állítólag a nyugati országok feje felett lebeg. Minden józan megfontolás ellenére, a szocialista országokat teszik „felelőssé" más államokban bekövetkező belpolitikai fejlem ínyek miatt, a polgárháborúk és a nemzeti felszabadító háborúk miatt. A kispolgárokat „orősz tankoszlopokkal" rémisztgetik; azt sugalmazzák, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országai hatalmas mennyiségben fegyvert halmoznak fel, „NyugatEurópa elleni háborút" készítenek elő. Ezek a kiagyalások azonban kártyavárként omlanak össze, mihelyt a tényeket, a valóságot vesszük szemügyre. Nagy fontosságú javaslatok Ami Közép-Európát illeti, nincs nagy különbség a Varsói Szerződés és a NATO fegyveres erőinek méreteit tekintve. Színvonaluk sok éve többé-kevésbé azonos (a két fél profiljának meghatározott különbözőségével). Ez a nyugati hatalmak számára pontosan olyan jól ismert, mint számunkra. Ezért a szocialista országok megállapodást javasolnak a fegyveres erők és a fegyverzetek (legalább a Szovjetunió és az Egyesült Államok részéről történő) egyenlő csökkentéséről, azzal a céllal, hogy ne változzanak meg az erőviszonyok, de csökkenjenek a felek katonai kiadása), és az összecsapás veszélye. Ügy tűnik, mi sem lehet logikusabb és igazságosabb ennél. Mégis: a NATO-országok állhatatosan arra törekednek, hogy a csökkentés ne egyenlő mértékben következzék be, hogy az erőviszonyok javukra és a szocialista országok hátrányára változzanak. Világos, hogy ebbe nem mehetünk bele, és a nyugati tárgyalópartnereink láthatólag maguk is megértik ezt. Így hát az általuk elfoglalt. álláspontnak csak egy értelme lehet, hogy fékezzék a tárgyalásokat, akadályozzak a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkmtését. Éppen a Szovjetunió javasolta, hogy a közep-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokon részt vevő allamok vállaljanak kötelezettséget, hogy mindaddig, amíg a tárgyalások folynak nem növelik a fegyveres erők létszámát. A Nyugat azonban ezt a javaslatot sem fogadta el. A NATO tovább növeli Közép-Európában állomásozó kaionai erőinek létszámát és ütőerejét. Ki van tehát az európai katonai veszély csökkentése mellett, és ki segíti elő e veszély növelését? A Szovjetunió az egyetlen a nagyhatalmak közül, amely nem növeli évről évre katonai kiadásait, és a hatalmak katonai költségvetésének általános, egyeztetett csökkenésére törekszik. Eközben az Egyesült Allamok katonai költségvetése szakadatlanul nő. Már meghaladja a 100 milliárd dollárt A NATO nyugat-európai tagjai esetében pedig öt év alatt — 1971—1975-ig — több mint kétszeresére nőttek a katonai kiadások. Ez a valóság, amely önmagáért beszél. Emlékeztetünk még néhány beszédes tényre. Éppen a Szovjetunió fontos javaslatot terjesztett elő. Indítványozta, hogy kössenek világméretű megállapodást az erőszakról történő lemondásról a nemzetközi kapcsolatokban, általánosan tiltsák be a tömegpusztító fegyverek új fajtáit és rendszereit (amelyek között a nukleáris fegyvernél sokkal szörnyűbb fegyverek is megjelenhetnek). Ezek a javaslatok világszerte széles körű helyesléssel találkoztak, de a nyugati hatalmak kormányai részérői (nem is beszélve Kínáról) eddig sajnos nem sok akaratot látunk ezek megvalósítására. A Szovjetunió a stratégiai fegyverek további korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások során hivatalosan javasolta, hogy mondjanak le olyan űj, az eddiginél pusztítóbb fegyvertípusok létrehozásáról, mint például a „Trident" rakétával felszerelt tengeralattjáró, és a B—l-es stratégiai bombázó az Egyesült Államokban és az ennek megfelelő rendszerek a Szovjetunióban. Az Egyesült Allamok azonban elutasította javaslatainkat, és hozzálátott a tömegpusztító fegyverek eme újabb csoportjának kialakításához. Éppen a Szovjetunió javasolta az Egvesült Államoknak, állapodjanak meg abban, hogy kivonják a nukleáris fegyvereket hordozó szovjet és amerikai hadihajókat a Földközi-tengerről. Javaslatunkat azonban elutasították. Éppen a Szovjetunió javasolta, hogy kössenek megállapodást az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról. Ez a javaslat széles körű támogatásra talált az ENSZ-ben. Más atomhatalmak azonban nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni, a vonatkozó megállapodás kidolgozása érdekében. és a népek biztonsága ügyéért vívott harcban. Ezzel kapcsolatban mi továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítunk a szovjet— amerikai kapcsolatok javításának. Természetesen elsőrendű jelentősége lenne annak, hogy sikeresen befejeződjék a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról szóló új megállapodás elhúzódó kidolgozása. A Szovjetunió ebben a kérdésben jó akaratról és építő szellemű magatartásról tett, és tesz tanúbizonyságot. Anti ál különösebb, hogy az Egyesült Allamok felelős köreiben időről időre felhívások hangzanak el a gyorsított fegyverkezésre hivatkozással, a Szovjetunióval folytatott tárgyalások megrekedésére, vagyis egv olyan helyzetre, amely néhány hónap óta húzódik — nyíltan meg kell mondanunk — nem a mi hibánkból. Elvtársak! Nem egyszerű dolog hatástalanítani azt a puskaporos, pontosabban nukleáris kamrát, amellyé napjainkban Európát változtatták. De meg kell kezdeni a tényleges előrehaladást ebben az irányban. A Szovjetunió, híven a Helsinkiben elért megállapodás szelleméhez és betűjéhez, lelkiismeretesen értesíti az európai biztonsági konferencia résztvevőit a hadgyakorlatokról, amelyeket a határövezetekben folytat, és meghívja ezekre a szomszédos országok megfigyelőit. A szocialista országok — mint ismeretes — többször is javaslatot tettek az Északatlanti Szövetség és a Varsói Szerződés szervezetének egyidejű feloszlatására, vagy — előzetes lépésként — azok katonai szervezetének megszüntetésére. Természetesen távol áll tőlünk az a gondolat, hogy egyenlőségjelet tegyünk a két szervezet közé. A Varsói Szerződés szigorúan vett védelmi szervezet. Ami a NATO-t illeti, ezt a tömböt az agresszió és a népek felszabadító harca elnyomásának eszközeként hozták létre, és — bármennyire szépítik is tevékenységét — ez marad ma is. Mi azonban elvileg ellenezzük a világ katonai tömbökre való felosztását. Elvtársak! Európa népei olyan nemes hagyományok örökösei és folytatói, amelyek a világkultúra elválaszthatatlan alkotó részévé váltak. Kell-e mondani, hogy ezek a nagy hagyományok korunkban sokmindenre kötelezik az európaiakat? Másrészt viszont Európa az emberiség történelme legborzalmasabb háborúinak forrása volt. Legalábbis százmillió emberélet Európa történelmének véres mérlege napjainkig. Ez szintén az európaiak hozzájárulása az emberiség történelméhez, de borzalmas hozzájárulás, amely figyelmeztet és kötelez. Arra kötelez, hogy elgondolkodjunk a múlton a jövő érdekében. Európa elvileg új korszakba lépett, amely alapvetően különbözik mindattól, ami korábban volt. Ennek meg nem értése azt jelentené, hogy az európaiak katasztrófa felé haladnak. „Ki kardot ránt, kard által vész el" — tartja a régi mondás. Napjaink Európájában a kardot rántó nemcsak maga vész el, de még csak el sem tudja képzelni, hogy ki mindenki pusztul el vele együtt a tűzben: ellenség, barát, szövetséges vagy egyszerűen közeli, avagy távoli szomszéd. A szovjet emberek számára maga a gondolat is borzalmas, hogy Európa területén nukleáris fegyvert alkalmazzanak. Európa épülete a végsőkig zsúfolttá és tűzveszélyessé vált. Nincs és nemi is lesz ciyan tűzoltóság, amely képes lenne a tüzet eloltani, ha az valóban lángra lobban. Egészében: a szocialista országok népei lényegesen tájékozottabbak a nyugati életről, mint a tökésországok dolgozó tömegei a szocialista valóságról. A burzsoá propaganda feltalálta a „zárt társadalom" legendáját, hogy csökkentse a szocializmus vonzóerejét, befeketítse arculatát. Forduljunk itt is a tényekhez. Csupán az elmúlt 1975ös évben a KGST-országokban több mint 58 millió külföldi vendég fordult meg. Ugyanakkor a szocialista közösség országaiból mintegy 35 millió polgár utazott külföldre. Aíár ebből is látható, hogy mit érnek a „zárt társadalomról" hangoztatott szólamok. Vagy vegyük például az olyan tömegszervezetek, mint a szakszeryezetek közötti érintkezés kérdését. Előfordult. hogy az Egyesült Államok területén tartott nemzetközi találkozókra nem engedték bc a szovjet szakszervezetek képviselőit. A tények meggyőzőek Ami a Szovjetuniót illeti, nálunk tavaly 980 külföldi szakszervezeti és munkásdelegáció járt, és 750 szovjet delegáció látogatott külföldi országokba. Nem, a szocialista országok nem képeznek „zárt társadalmat", nyitva vagyunk minden előtt, ami igaz és becsületes. Viszont ajtónk mindig zárva lesz azok előtt a kiadványok előtt, amelyek a háborút, az erőszakot, a fajgyűlöletet. és az embergyűlöletet hirdetik. Még jobban bezárjuk ajtónkat a külföldi titkosszolgálatok és az általuk létrehozott emigráns szovjetellenes szervezetek ügynökei előtt. Gondolom, hogy az amerikai CIA tevékenységének legutóbbi botrányos leleplezései után mindenki jól megérti, hogy enyhén szólva, joggal állunk így hozzá ehhnz a kérdéshez. Véleményünk szerint a kulturális cserének és a tájékoztatásnak humánus eszméket, a béke ügyét, a népek közötti bizalom és barátság megszilárdítását kell szolgálnia. Eközben néhány európai ország területén tovább működnek a hírhedt felforgató rádióállomások. A Szovjetunió határozottan sürgeti, hogy szüntessék meg a lélektani hadviselés eszközeinek tevékenységét. Elvtársak! Pártunk, híven a proletár internacionalizmus nagy eszméihez, sohasem választotta külön a szovjet ország sorsát Európa és a világ más országainak sorsától. Külpolitikánk, amely a béke és a népek szabadságának meg-» szilárdítására irányul, és belpolitikánk, amelynek célja a kommunizmus felépítése, nemcsak a szovjet nép alapvető érdekeinek felel meg, hanem egyszersmind hozzájárulás is — és ez a meggyőződésünk — a világ kommunistáinak ahhoz a közös harcához, hogy az emberiségre jobb jövő virradjon. A termelés hatékonyságáért A kölcsönös előnyökért A békéért sokat kell tenni Mindezek a Javaslataink továbbra ls érvényesek — mondotta Brezsnyev és aláhúzta, hogy az eddig elmondottak elegendőek annak a kérésnek a helye3 megválaszolásához, hogy valójában, ki törekszik a fegyverkezési hajsza megfékezésére, és ki az, aki cselekedeteivel szítja azt. V. t. Lenlti á szovjet államnak az első világháború befejezéséért vívott harca feladatairól szólva hangsúlyozta: „oki azt hitte, hogy könnyen hozzá lehet jutni a békéhez, hogy csak enyhe célzást kell tenni a békére és a burzsoázia tálcán hozza nekünk, az egészen naiv ember". V. I. Leninnek ezek a szavai ma is időszerűek. Biztosíthatom önöket, elvtársak, hogy pártunk nem csökkenti erőfeszítéseit « béke A béke tehát Európai és az európaialt számára létfontosságú. Rendkívül fontos az is, hogy megteremtsük Európában a békés együttműködés, úgymond, anyagi közegét. Itt a kölcsönösen előnyös együttműködés különböző formáira — a kereskedelemre, a termelési kooperációra és a tudományos-műszaki kapcsolatokra — gondolok. Éz a feladat teljesen reális. Például a Szovjetunió kereskedelmi forgalma az európai tőkés országokkal az utóbbi öt esztendő alatt több mint háromszorosára növekedett. Ügy gondolom, hogy az európai kommunisták egységesek a ilyen kapcsolatok további fejlesztésének hasznosságát és kívánatosságát illetően. Ez segít a tartós béke anyagi alapjainak lerakásában. Ez megtelel a dolgozók közvetlen érdekeinek. A szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok ezekben a válságos Időkben máris sok százezer, sőt sok millió ember számára biztosítanak munkát Nyugat-Európában. Ugyanakkor ezen az úton nem kevés az akadály, amelyet a tőkés országok támasztanak a szocialista országokkal szemben gyakran alkalmazott megkülönböztetésekkel — mondotta Brezsnyev, és hozzáfűzte: Mint ismeretes, javaslatot tettünk európai kongresszusok, vagy államközi tanácskozások megtartására, hogy megvizsgáljuk az olyan problémák megoldásában való együttműködés kérdéseit, mint amilyen a környezetvédelem, a közlekedés, az energetika fejlesztése. A nyugati államok szavakban emellett vannak, valójában azonban kibúvó álláspontra helyezkednek, és egyáltalán nem sietnek a gyakorlati lépésekkel. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a Helsinkiben elért megállapodások támogatására tett ígéretekkel ? Elvtársak! A tartós békéhez olyan szükséges államközi bizalom légkörének megteremtése azt követeli, hogy a népek egyre jobban megismeriék és megértésk egymást. Pontosan és elsősorban ebből a szempontból közelítjük meg a kulturális csere és az emberi érintkezések kérdéseit teljes sokrétűségükben. Hogyan is áll az ügy ebben a vonatkozásban? A szovjet állam mindenképpen ösztönzi a kulturális cserét — kormányközi megállapodásokban rögzíti azt, és évről évre szélesíti terjedelmét. Jelenleg országunk 120 országgal tart fenn kulturális kapcsolatokat, a helsinki konferencián elfogadott záróokmánynak megfelelően. - Ugyanezt az irányelvet követik ezekben a kérdésekben az európai biztonsági konferencián részt vett más szocialista országok is. Ami viszont a tőkés államokat illeti, azoktól meglehetősen sok szép szót hallottunk a szellemi értékek cseréjéről, de valóságos tetteket bizony keveset láttunk. Ez nyilvánul meg a legkülönfélébb területeken. Angliában és Franciaországban például csak hatod-hetedannyi könyvet adnak ki szovjet szerzőktől, mint mi a Szovjetunióban angol, illetve francia szerzőktől. Harmadannyi televíziós műsort sugároznak stb., stb.. önöknek, elvtársak, nyilvánvalóan tudomásuk van az SZKP XXV. kongresszusának eredményeiről, köztük arról, hogy a kongresszus felvázolta a Szovjetunió fejlesztésének terveit. Népgazdaságunk méretei immár óriásiak. Elegendő, ha azt mondom, hogy a Szovjetunió állítja elő a világ ipari termékének 20 százalékát, abszolút számokban ez több, mint amennyi az egész világ termelése volt 1950-ben. Érthető tehát, hogy mennyire sokrétűek és bonyolultak azok a kérdések, amelyek ilyen hatalmas gazdasági szervezet tervezésével és irányításával kapcsolatban felmerülhetnek. A szocializmus előnye lehetővé teszi számunkra, hogy biztosítsuk az ország gazdaságának szüntelen fejlődését, és ugyanakkor az egész nép jólétének szakadatlan javulását. A párt most előtérbe állította a termelés hatékonyságának fokozását, a munka minőségének javítását. Fontos hangsúlyoznom, hogy a termelés fejlesztését és a nép anyagi életszínvonalának emelését nem tekintjük öncélnak, hanem ebben is a kommunista építés főbb programcéljait tartjuk szem előtt. Szó van többek között arról, hogy közelebb kell hoznunk egymáshoz a városi és a falusi dolgozók életszínvonalát. Jelentős mértékben ez a célja annak az agrárpolitikának, amelyet pártunk az utóbbi években dolgozott ki. Szó van arról, hogy fokozatosan ei kell tüntetni a határt a szellemi és a fizikai munka között, amit például előmozdít, az általános tízosztályos tankötelezettség megvalósítása, a munkások és kolhozparasztok munkakultúrájának jelentős növelése. Szó van arról is, hogy miután eddig nem tapasztalt méretekben bontakoztattuk ki a lakásépítkezést, sikerült sokat tennünk annak érdekében. hogy sok millió dolgozónak méltó életfeltételeket biztosítsunk, rendkívül alacsony lakbérű, korszerű lakásokban. Munkánkat ebben az Irányban folytatni fogjuk. Társadalmi fejlődésünk csakis azért lehetséges, mert a tömegek szabadon és öntudatosan alkothatnak, egyre cselekvőbben élhetnek polgárjogaikkal, egyre tevékenyebben vehetnek részt a társadalmi élet minden oldalának formálásában. Ily módon a további előrehaladás a kommunista építés útján feltétlenül elvezet a szocialista demokrácia további fejlődéséhez. Ez pártunk elvi irányvonala. Ez a mi mindennapi tevékenységünk. A szocializmus feltételet között a szovjet emberben valóban értékes tulajdonságok alakultak ki: az ország gazdájának érzi magát, aki jól megérti saját munkája és az össznépi ügy összefüggéseit, megérti a közösséget, közösségi módon tud gondolkodni, és ez nem valamiféle platonikus érzés, hanem milliók valóságos ügye. Megpróbálom néhány példával elmondani, hogy mit értek ezen. Ha — mondjuk — nálunk egy szakképzett üzemi vagy mezőgazdasági munkás kiváló termelési eredményeket ér el, megelőzi munkatársait, gondja rendszerint az, hogy tapasztalatát átadja másoknak, azt mások kincsévé is tegye. Talap nincs is nálunk jobban tisztelt ember, mint a termelésben élenjáró dolgozó. Sokukat az egész ország ismeri, írnak róluk az újságokban, beválasztják ők"t az államhatalmi szervekbe. Nálunk több mint kétmillió dolgozó eme államhatalom hordozója, akiket a tanácsokba választanak. Ez azonban nem minden: majdnem 30 millió szovjet polgár a tanácsok aktivistája, önként és önzetlenül segédkeznek az államigazgatás nagy és bonyolult munkájában. Kilencmillió dolgozó nedig a népi ellenőrzés választott szerveiben tevékenykedik, állandó figyelemmel kísérik a különböző igazgatási láncszemek működését. harcolnak a bürokratizmus és a lelkiiismeretlenség megnyilvánulásai ellen. Vagy itt van a dolgozók aktivitásának még egy for-