Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-27 / 151. szám

Vasárnap, 1976* június 27. BIWlllBII I III 11 Olimpiáról olimpiára Valerij Brumel Valerij Brumel, született 1942-ben. Szibériában nőtt fel, apja-anyja geológusként, illetve mérnökként, távol Moszkvától, egy kis telepü­lésen dolgozott. Valerij tíz­éves volt, amikor családja átköltöizött Ukrajnába. Isko­lai tanulmányait Luganszk­ban folytatta. Eleinte csak azzal . tűnt ki társai kö* zül. hogy a testnevelési órákon ügyesen és nagy kedvvel .végezte a gyakor­latokat. Tizennégy éves ko­rában kezdett érdeklődni a magasugrás iránt. • — Amikor valahogyan át­jutottam az egy méter 40 centiméter fölött — mondta később Brumel 1956-os tel­jesítményéről —, nem gon­doltam volna, hogy ez az at­létikai szám hosszú eszten­dőkre leköt, ezzel fekszem le este és reggel ezzel ébredek. 1957 döntőnek bizonyult a szovjet sportoló pályafutásá­ban. Tizenkét hónap alatt 35 centiméterrel javította meg egyéni teljesítméhyét így már nagyszerű távlatot látott önmaga előtt. Ügy érezta, hogy hamarosan elérheti a versenyszámában akkoriban még „bűvös"-nek tekintett kétméteres magasságot Nem kellett sokáig várnia. Tizen­hét éves korában már átju­tott a 200 centiméter fölött 100 méteres síkfutásban 10.6 másodperc, távolugrás­ban hét és fél méter. Ezen­kívül rendszeres úszás, ko­sárlabdázás és súlyemelés. Sokoldalú -edzés. Brumel fáradhatatlanul vé­gezte á különféle gyakorla­tokat már az 1960-as olim­piára készülődött Ebben az esztendőben mintegy beveze­tésként a római szereplés előtt remek sorozatot ért eL. Május- elején: 207" centimé­ter, május végén:. 208 centi­méter, augusztus közepén: 217 centiméter! Akadnak i kétkedők, akik el sem akar­! ják hinni, hogy ilyen tem­. pójú fejlődés egyáltalán le­hetséges. Igaz az ls, hogy Brumel lélektanilag ekkor kedvező helyzetben volt Honfitársa, a nála kilenc esztendővel idősebb és így természetesen sokkal tapasz­taltabb Savlakadze és Bolsov esélyesebb volt a jó római szereplésre, mint ő. Mellette szólt más is. 1960-ban az amerikai Thomas olyan nagy önbizalommal utazott az olasz fővárosba, hogy még a családját Is magával vitte, hadd lássák a rokonok győ­zelmét a magasugrásban. így azután Brumel vállára sem­miféle felelősség nem nehe­zedett­ét) fokos hőség. 100 ezer ember a Stadio Olimpieo forró katlanjában. Magas­ugrók harca az aranyére­mért. 214 centiméternél kez­dődött az igazi csata. Hár­man viaskodtak egymással: Savlakadze, Brumel és Tho­mas. Valamennyien átjutot­tak ezen a magasságon. 216 centiméter! A szovjet atléta átlendült a léc fölött, az amerikai versenyző azonban hasztalan próbálkozott. Ami­kor harmadszor futott neki a lécnek, mindenki felállt a 6tadionban, nehogy elmu­lassza a Szenzációs ..pillana­tot. Thomas csődöt mondott A léc leesett. Az amerikai nem tudta átugrani a 216 centimétert Első Savlakadze, második Brumel, harmadik; Thomas.- Ez a sorrend a ró­mai olimpia egyik legna­gyobb meglepetése. Az új­ságírók azt a körülményi) emelik ki, hogy mennyivel ugrott nagyobbat saját test­magasságánál. Ha ezt néz­zük, ,ez is a szovjet fölényt mutatja. íme a testmagas­ságok: Savlakadze 186, Bru­mel 186, Thomas 196 centi­méter, Ki hitte volna az atlétika változékony világában, hogy ők hárman Tokióban is fő­szerepet játszanak, majd. Brumel azonban az 1964-es olimpián már első számú esélyesként indult. Előzőleg ugyanis megjavította a vi­lágrekordot. Előbb 225, majd 228 centimétert ugrott! Mindezek ellenére is meg­őrizte szerénységét, mert amikor megkérdezték tőle, hogy ki lesz az első az 1964-es olimpián, így vála­szólt: „— Thomas. Sneazwell, Johnson, Bolsov vagy egy másik szovjet magasugró..." Tokióban hosszú ideig kü&. döttek egymással a magas­ugrók. 218 centiméter: a na­gyok közül kiesett Savla, kadze és Petterson, míg Bru­mel második, Thomas és Rambo harmadik kísérlete közben jutott, át rajta. 218 centiméter: Brumel és Thes. mar egyformán elsőre ugor­ja, Rambo azonban már nem tud átjutni. 220 centiméter: itt vége a versenynek, ea már mindkettőjüknek sok. Győz Brumel, mert verseny .közben kevesebb kísérlettel jutott el a, 218-ig. mint az amerikai Thomas. A kitűnő szovjet atléta 22 éves' volt, amikor a korábbi ezüstérem mellé 1964-ben aranyérmet nyert. Ki sejtheti, hogy m! lett volna a folytatás, ha kétszer nem szól közbe a balszeren­cse. Brumel motorkerékpár­karamból következtében el­törte a lábát Gipszbe bu­gyoláltan fekszik a kórházi ágyon. Ez a kép legalább annyiszor megjelent a világ­lapokban, mint ahányszor úgy örökítettek meg a íoto­riporterek, amint átlendül a 228 centiméteres magassá­gon. Mindenki aggódik érte, barátok éppen úgy, mint el­lenfelek. Valerij Brumel tü­relmetlenül várta a felépü­lést, a teljes gyógyulást Siettetni akarta. Még csak mankóval tudott jámi, de már elkezdte a rendszeres mozgást De ismét közbe, szólt a balszerencse. Brumel hona alól kicsúszott a zr.an. kó, elesett és ismét eltörte a lábát. Amikor felépült, bi­zakodás és kétség között je­lent meg újra az edzőpályán. Sokat gyakorolt, de akármit próbált, nem jutott feljebb, mint két méter. Ugyanazt a magasságot ' ostromolta, akárcsak tízenhét esztendős korában. Egy ideig próbál­kozott a^ edzéssel, azután abbahagyta. Molnár Károly Bajnoki táblázatok NB-s tartalékbajnokság: X. Bes. Előre 2. KSC 3. Sz. Dózsa «. SZVSE 5. Szárvas S. KTE 7. Orosháza S. SZEOL 9. HMSE 10. Bcs. TASK 11. Jánoshaliha 12. Gyula 13. Kalocsa 21 17 24 IS 24 IS 24 IS 24 12 21 11 24 10 24 9 4 64­5 61. 4 72­5 72­S 47­S 55­3 11 51­4 11 47­5 11 43­2 15 38­6 15 28­S IS 34< 2 19 25­26 37 33 37 24 36 27 35 42'28 42 27 52 23 43 22 57 21 60 16 66 12 70 10 >95 S Megyei serdülő bajnokság I. csoportja: 1. SZEOL in. 18 16 - 2 97-13 32 2. SZEOL I. 18 14 2 2 70-19 36 8. HMSE 18 13 1 4 58-42 27 i. MSVSE 18 10 1 7 58-37 21 5. SZVSE 18 9 2 7 29-30 20 6. Szegedi V. 18 8 - 16 31-43 16 7. Szt. vízmű 18 5 2 11 26-55 12 8. SZEOL H. 18 5 2 U 31-63 12 9. DfiLÉP 18 4 1 13 19-55 9 16. H- Porcelán 18 - 1 17 12-71 l Megyei serdülő bajnokság H. csoportja: 1. Szegedi AX 14 11 1 2 45-10 23 2. Tápé 14 9 1 4 40-23 19 3. Kkdorozsma 14 7 4 S 35-18 18 4. SZVSE n. 14 7 2 5 32-51 16 5. SZEOL HL 14 5 5 4 30-28 15 6. Sz DÓZSá 14 3 2 9 20-46 8 7 Alsóváros 14 2 3 9 15-31 7 8. HMSE II. 14 2 2 10 13-40 6 Megyei serdülő bajnokság III. ctoportjá: 1. Sz. Textiles 101) 1 55-12 17 2. Sándorfalva 10 7 1 2 41-10 15 3. Kistelek 10 5 2 3 31-28 12 4. Sz. HÚSOS 10 5 - 5 29-18 10 5. SZVSE 10 8 - 7 16-39 6 6. SZEOL IV. 10 . - 10 7-78 ­Rendkívüli selyemvásár 30%-os engedménnyel hétfőtől szombatig, június 28-tól július 3-ig Aranykalász, Marx tér 17. Különleges méteráruk boltja, Kárász o. 2. f Csillag méterárubolt, Kígyó u. 1. Most érdemes vásárolni! Olcsó árak! A GVAR- ES GÉPSZERELŐ VALLALAT FELVESZ: hegesztőt, csőszerelőt, gépszerelőt, lakatost, segédmunkást vidékieknek eaáUás. Bsakmunkássá átképzés. Jelentkezés: A Gyár- és Gépszerelő Vállalat sze­ged-algyOi munkahe­lyén. 6761 Szeged, Pf.: 553. postai címen, a Vagy alföldi Kőolajipari Vállalat területén. Töltse vakációját az EXPRESS-szel BULGÁRIA - tengerpart VARNA, 8 nap repülővel 1976. július 4-11. teljes ellátás Irányár: 4020,- Ft +költőpénz PRIMOKSZKO, 8 nap repülővel 1976. július 10-17. Teljes ellátás Elhelyezés: kőéplUetekben Irányár: 3530,- Ft -fköltőpénz LENINGRÁD, 5 nap repülővel 1976. július 14-18. Irányár: 3120.- Ft -fköltőpénz Mariánské Lázné-Prága 1976. július 3-11. 9 nap Utazás: vonattal Irányár: 1780.- Ft -fköltőpénz ROMANIA — tengerpart COSTINESTI (Constanta) 1976. augusztus 25.— szeptember 1. 8 nap Utazás: repülővel Irányár: 2680,- Ft -fköltőpénz Jelentkezés és felvUágosftás: EXPRESS UTAZÁSI IRODA Szeged, Kígyó n. 3. Tel.: 11-792, 11-095. Értesítjük a mezőgazdasági üzemeket, hogy a betakarítási munkák gépeihez szükséges alkat­részek biztosítása érdekében a vállalat alkatrészosztáiya és -raktára július 2-től a betakarítás befejezéséig aratási-cséplésl Ügyeletet tarts hétköznapokon 7—19 óráig, szombaton 7—17 óráig, vasárnap és ünnepnap 7—13 óráig adjuk ki a gabonabetakarításban részt vevő gé­pekhez szükséges alkatrészeket, csapágyakat és műszaki árukat Ügyeleti telefonszám: 11-569 AGROKER Vállalat Szeged, Dorozsmai út 33. Étkezzünk korszerűen I Kóstolja meg hidegkonyhai készítményeinket: VÁLTOZATOS, ÍZLETES HIDEGTÁLAINKAT MEGRENDELHETI: MINI BISZTRÓ, Kölcsey utca 2. Nyitva: 09—19. Szünnap: hétfő. Telefon: 11-139. DÖM BISZTRÓ, Oskola utca 16. Nyitva: 07—19. szombat, vasárnap 07—14. KORZÓ PRESSZÓ, Kárász utca 11. Nyitva: 07—21, vasárnap 11—20. Telefon: 12-322. BŰBOS BÜFÉ, Mérey utca 15. Nyitva: 06—19. szünnap: hétfő Közületek, intézmények megrendeléseikkel forduljanak vállalatunk hidegkonyhai üzeméhez: Bartók Béla tér S/B. Telefon: 12-095. IRÁNYÁRAINK: Szendvicsek 3,50—4,30 Ft/db. Saláták 27—50 Ft/kg. Hidegsültek 70—160 Ft/kg. Egyéb hidegkonyhai készítmények 6—11 Ft/adag. Vegyes tálak, 4 személyestől 10 személyesig 25— 80 Ft/adag. Vállalati fogadások, vacsorák, házi rendez- jj vények ellátására ajánljuk termékeinket. >>/ A vásárolt termékeinkhez Jó étvágyat ój kívánunk! Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat ADÁSVÉTEL FIA* 128-as eladó 86 « jwr Ft-ért. sürgésen. — íjrd.: H6dnieB6váí»rtiély. Bi-monyl u. 35. Betonkeverő gép, egyfá­zisú villanymotorul, el­adó. Szeged, Búzavirág u. 4/D. ALBÉRLET Egygyermekes.- fiatal há­zaspár albérletet keres. „Nyugalom 39 445" jel­igére a Sajtóházba. 0=8114 kisiparin albérle­ti szobit keres, fürdőszo­ba-használattal. „Alsó­város előnyben 29 444" Jeligére a Sajtóházba. Külön bejáratú, bútoro­zott szoba, konyha, ki­adó hááaspárnak elsejé­től. Pétőíltelep. Sirály u. 23. L A K A S Másfél szobás. OTP­örők-lakás Szeged-Tarján­bán eladó. „Nyári köl­tözés" jeligére a Sajtó­házba. Debreceni, 2 szóba, össz­komfortos, taaácst lakást cserélnék szegedi hason­lóra. Levélcím: Tölgyesi­né, 5440 Kunszentmár­tan, Kossuth utca 1.,' I. emelet. , Budapesti, 2 szobás, komfortos, tanáosl laká­som, nagy kert, garázs. Jé közlekedés. XV. kerü­letben, eloserelném sze­gedire. „Augusztusi cse­re 29 465" jeligére a Sajtóházba. z INGATLAN 3 szobás, összkomfortos, gázfűtéses társasházrész, 'garázslehetőséggel éledő. „Újszeged 502 694" Jeli­gére a Hirdetőbe. tlrea házat keresek bér­be Szeged környékén. Cim: Varga Imre Eszter­gom, Döbön-kút. Termő szőlő 65 gyü­mölcsfákkal betelepített hétvégi kiskert Oyalaré­ten eladó. „Viz, villany van 29 496" jeligére ' a Sajtóházba. x 690 n-öl. családi hízzál, garázzsal, eladó, kertész­kedésre kiválóan alkal­mas. Érdeklődni minden­nap: Darkovlts fasor 97. X Sárkány u. 15. az. ház. lakásátadással. beépít­heti) — közművesített — telekkel (iadö. X üllés külterületén vlllá­mosltott tanya, > erdő mellett, 1000 n-öí gyü­mölcsösééi, eladó. Busz­hoz 5 perc. Óyova! Jó­zsef Vllés. Petöfl-düló 17. Astinna.1 beköltözhető. 3 szobás, összkomfortos, újonnan épült magánház Szöregen eladó. Srd. Sző­reg, Engels u.'4. Vasár­. nap du. Kertes, fürdőszobás fél hat, lakásátadással, el­adó. Arvlz ii. 39. Báilnt­né. EGYÉB Vidékieknek! Nyelvtaní­tás 90.— forinttól, ha. vonta levelezéssel ango­lul. németül, üancláui, oroszul, olaszul, spanyo­lul. telefonetikusan — (SS5-761). Doktor Far­kas. külföldi diplomás szaktanár 1149 Buda­pest, Tábornok huszon­egy * Külföldi órák jsvltása felelősséggel. Kreiner órás. Mikszáth Bálmán ulca. X Tarján V. Lakásszüvat­kezetnél 2 db földszinti helyiség bérbe kiadó. — írd.: Tarján 325. ép. Munkaalkalmak Garázsmestert vesr fel a Volán 10. sz. Vállalat. Jelentkezni: Sze­ged, Bakay N, u. 48. Jármű­fenntartási osztály, Vella Károly elvtársnál. A Vízgépészeti Vállalat keres a szeged-algyői ipartelepen vég­zendő munkáihoz műszaki és ad­minisztrációs ismeretekkel ren­delkező kirendeltségi megbízot­tat. (Lehet nyugdíjas is, rövidí­tett munkaidőben.) Jelentkezni: Írásban, Vízgépészeti Vállalat fő­vállalkozási iroda 2040 Budaörs, Komáromi u. 22. Krecsmár And­rás. A Szegedi Építőipari Szövetke­zet felvesz villanyszerelő szak­munkásokat és segédmunkáso­kat azonnali belépéssel. Jelent­kezni lehet: Szeged, Jósika u. 27. sz. alatt. Az KZBK Genetikai Intézete azopnall belépéssel felvételre ke­rea takarítónőt. Jelentkezni lehet k Genetikai Intézet gazdasági ügyintézőjénél, mindennap 8—16 óráig, Odesszai lat. 62., Hl. eme­let 316. Női gs férfi munkaerőt gépi betanított könnyű munkára, egv műszakos munkaidővel alkalma­zunk. Jelentkezni: Papírfeldolgo­zó Isz Szeged, Huszár u. 8. sz. alatt. Azonnali belépéssel felveszünk esztergályost. tmk-lakatősokat, szerszámkészítőt. Kompresszor­kezelőt, kovácsokat, gépi ková­csolás! munkára betanítjuk, fér­fi, női segédmunkásokat. Jelent­kezni lehet a Szegedi Sszerszárn­fcovács Isz Szeged, Bajai út 3. szám alatt. Vegyes profilú vállalat műsza­ki vezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdet Csongrád me­gyei telephellyel. Feltétel: épí­tész- vagy gépészmérnöki vég­zettség és legalább 5 éves Uzeinl gyakorlat. Jelentkezést önélet­rajzzal együtt július 15-ig kérjük beküldeni a „2817" jeligére a makói Magyar Hirdetőbe. A Vedres István Építőipari Szakközépiskola magas- és mély­építő tagozatán 1976-ban érettsé­gizett fiatalokat rajzoló-szerkesz­tői munkakörbe, továbbá gimná­ziumban érettségizett, rajzkész­séggel rendelkező női dolgozókat műszaki rajzolói munkakörbe felveszünk. Szegedi Tervező Vál­lalat, Klauzál tér 2. A Budapesti Műszaki Egyetem erősáramú villamosmérnöki ka­rán 1976-ban végzett mérnököt tervezői munkakörbe felveszünk. Szegedi Tervező Vállalat, Klau­zál tér 2. A Szegedi Bőrdíszmű Isz fel­vesz nöi divattáskák gyártásához szakképzett tűző- és varrónőket, valamint bőrdíszműves és cipő­felsőrész-készítő szakmunkáso­kat. E két munkakör betöltésére általános vagy középiskolát most végző tovább nem tanulók be­tanítását ls vállaljuk. Egy mű­szakos üzem. Felveszünk még lehetőleg bőrkonfekció, cipőipa­ri szakközépiskolát végzett dol­gozókat gyártás-előkészítő és technológus beosztásba, valamint közgazdasági technikumi vég­zettségű, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, továbbá köz­gazdasági Vágv gimnáziumi érett­ségivel rendelkező mühelylmo­kot. Jelentkezni: Kölcsey u. 10. szám alatt, munkaügyi előadó­nál. A Szegedi AUaml Gazdaság halászati ágazata éjjeliőrt fel­vesz sándorfalvl telephelyére. — Jelentkezni: Sándorfalván, a te­lepvezetőnél. Fekete-tengeri hajóút 1976. augusztus 12-30. Részvételi dlj hajóosztálytól függőén 6330-7536,- Ft. Utazás Budapest-Moszkva­Budapast útvonalon repülővel. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: IBUSZ Szeged, Klauzál tér 2. Tel.: 12-026. A HODGEP Vállalat sándorfal­vi gyáregysége mezőgazdasági gépszerelőket, autó-motor" szere­lőket és géplakatosokat keréa felvételre, állandó tmk-munkára. Éjjeliőrt, illetve rendészt ke­resünk azonnali belépéssel. Il­letmény megegyezés szerint, -t Jelentkezni; 31. sz. AEV Szeged, Fonógyári Ut, Patyolat Vállalat mögött. A PNYV Szegedi Textilművek gyára azonnali belépéssel felvesz állandó délelőttös és két műsza­kos munkakörbe (7-15 óráig 12— 20 óráig) konyhai munkára nőt dolgozókat. Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi osztályán (Sze­ged, Tolbuhln sugárút 87.), szom­bat kivételével mindennap, reg­gel 7 órától, délután 3 óráig. Közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel főelőadói állás be­töltésére. pályázatot hirdet a makói Város Tanács V. B. Mű­szaki Osztálya. Részletes önélet­rajzzal felszerelt pályázatot, 1976. július 15-jf lehet benyújtani Ma­kó, Város Tanács V. B. Műszaki Oskáiv. Mákű, 6961 Lenin tér 22. Szűkség esetén lakás megold­ható. x Élelmiszer- vagy vegyi szakos kereskedősegédeket, férfi ós női raktári segédmunkásokat felve­szünk. 44 órás munkahét, min­den szombat szabad. FŰSZERT­fiók Szeged, Maros u. 29. Felveszünk szabó szakmunká­sokat, varrni tudó betanított munkásokat, varrni nem tudó­kat betanítunk. Jelentkezés: Pannónia Szőrme, m. Gyár Sze­ged, Attila u. 17-19. A IIÉMASZ Szegedi Üzemigaz­gatósága alkalmaz segéd- és be­tanított munkásokat, villanysze­relőket, 1 fő pénztárost, hiba­clmfelvevőt folyamatos műszak­ra, takarítónőket állandó dél­utánra és kazánkezelőkot. Je­lentkezés: Szeged, Kossuth L. Sgt. 68. Munkaügyi Csoport. X A MEK-kirendeltség építő rész­lege villanyszerelő szakmunká­sokat, ezek mellé segédmunká­sokat, valamint építőipari segéd­munkásokat vesz, fel. Minden szombat szabad. Jelentkezni: Szeged, Dorozsmai üt él. Építési csoport. A KSZV Szegedi Julaárugyára felvesz villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat és 2 fő nyugdí­jas takarítónőt 4, 6 vagy 8 órás munkaidővel. Jelentkezni lehet: a munkaügyi csoportnál. Szeged, Dorozsmai üt 18. A Délmagyarországi MÉH Vál­lalat központi telepére (Szeged. Dorozsmai út 40.) felvételre ke­res azonnali belépéssel férfi és női segédmunkásokat, tehergép­kocsi-vezetőket. Jelentkezési Szeged, Dorozsmai út 40. MEH­telep. x Cs. M. Sütőipari Vállalat sán­dorfalvi üzeme felvesz sütőipart szakmunkásokat, betanított és se­gédmunkásokat. Jelentkezni le­het: Sándorralva, Szabadság tér 2. Üzemvezetőnél, minden munka­napon. x A Kenderfonő és Szövőipari Vállalat leánys/állása főfoglalko­zású takarítónőt alkalmaz. Je­lentkezés: Béke ti- 11-13. Mun­kásellátási osztály, fszt. 15. Szeged m. városi Tanács Kór­háza Szeged, Kossuth L. sgt. 42. felvesz napi 3 órára adminisztrá­tort (lehet nyugdíjas ls, nyugdija meghagyásával). A szegedi Patyolat Vállalat felvesz női és férfi félsőruha­vasalókat, üzleti vállalőnőket és férfi munkaerőt betanított mun­kára. Közlemény Értesítjük fogyasztóinkat, hőgv 1976. június 30-án reggel 7 órától 16 óráig karbantartási munkák miatt áramszünet lesz a Kossuth L. sugárúton, a Damjanich utcá­tól a Tavasz utcáig, valamint. » Teréz utcától a Vasasszentpéter utcáig, továbbá a Teréz u., Va­sasszentpéter u., Bakay N. u. ál­tal határolt területen. • Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. DEMASZ Szeged város Dell Kirendeltsége x

Next

/
Thumbnails
Contents