Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-27 / 151. szám

12 J Vasárnap," 1976. június 27; Szabad időben készült A nyuszi rosszul aludt az éjjel. Váratlanul jött a meleg, meg­szokott búvóhelyét sem járta szél. Már éjféltájt arra ébredt, hogy szomjas, de aztán a félálom mégis­csak feledtette vele a víz utáni vá­gyat. Aztán torz, vad álom lepte meg. széles betonsáv közepén futott, hol a bal, hol a jobb fülét csapta meg egy-egy mellette elsuhanó autó szele. Rémülten vágtázott, épp a szaggatott fehér csíkon, mely csak tiem akart elfogyni alóla, együtt \ iramodtak <* végtelen felé. .A nappal együtt újra ébredt. Ak­kor már csurgott róla a víz, gondol­ta, jót tesz egy kényelmes séta a földeken. Elindult, de rókanyomot látott, hát megtorpant. „Ez a nap is jól kezdődik" — dünnyögte. Egyéb­kent, normális napokon dehogy ré­mült volna meg a róka közeiétől Futni aztán tudott, (mint minden rendes, valamirevaló nyúl De az az álombéli vágta nagyon megviselte. A nyuszi ..Most meg üldögélek itt egy kicsit, aztán megkeresem a többieket." Társakra vágyott. Arra a tegnapi fácánra például szívesen gondolt vissza. Együtt mendegéltek egy da­rabig a kukoricatáblán, a fácán az életéről mesélt, meg rég nem látott kicsinyeiről. „Nos, végül is ez az élet" — magyarázta akkor a nyuszi a fácánnak, — „A természet törvé­nyeit mi nem változtathatjuk meg." Magában még hozzátette; „Csak az emberek." Az emberekre gondolt. A horgász­ra, akivel szemezett a múltkor a folyóparton. A kisfiúra, aki elől el­futott ugyan, de még hallotta a hangját: apu, nézd, milyen aranyos kis nyúl. A vadászra gondolt, aki­nek puska volt a kezében, és még­sem lőtt rá. ;.Az emberek jók és szeretik a nyulakat" — summázta rövidke életének felgyűlt tapaszta­latait. , ' Táplalékszerzo út ját betoncsík ke­resztezte. „Most vigyáznom kell" — jutott eszébe az éjszakai álom. Ügy latta, a jobbról jövő fehér kocsi még elég messze van, átmehet előtte az úton. De ahogy a szaggatott fehér csíkot elérte, megbénult a lába. Zsib­badtan, bambán állt ott, segítséget könyörgött a szeme. Az autó köze-, ledett, már látta a vezető arcát is. És hallotta a fékcsikorgást. „No, ezt megúsztam." Megkönnyebbülten só­hajtott, bénasága oldódott, de a me­nekülés ösztöne azt diktálta, mégse folytassa veszélyes útját. Visszafelé, kiindulási pontjáig alig egy ugrás volt hátra. A nyuszit egy hideg-kék Wart­burg ütötte eL Féknyomok nem ma­radtak a helyszínen, csak néhány csepp meleg-piros vér. P'álfy Katalin A szakács A törzsvendég magá­hoz inti a pincért: — Mondja csak, igaz. hogy a konyhafőnök az új szakácsot is elbocsá­tottá? — Igen — válaszolja a pincér —, nem volt nor­mális. — És hogy vette é^t észre a konyhafőnök? — A fickó kacagott hagymavágás közben. Nagy Czirok .Anikó felvétele A Csongrád megyei MÉK szuregi kirendeltségének szo­cialista brigádjai, a Hámán Kató, a Felszabadulás, a Május 1. es a Semmelweis, a szakszervezeti bizottság támogatásá­val Szabad idő hasznos eltöltése címmel versenyt hirde­tett. Jelentkezni lehetett horgolt terítékkel, hímzett asz­talkendőkkel, tliszparnákkal, faliképekkel. A pályamunká­kat kiállításon tekinthették meg az érdeklődök és titkos .szavazással döntötték el a díjak sorsát. A több mint 80 la­kásdisz közül a legszebb hat készítőjét értékes kerámia tárggyal jutalmazták. 26—30° Várható időjárás vasárnap estig: nappali felhőképződés, néhány helyen, inkább csak a délkeleti országrészben záporral, zivatarral. Mérsé­kelt, napközben kissé élén­kebb, változó irányú szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 26—30 fok között. FOGORVOSOK AVATÁSA A Szegedi Orvostudományi Egyetem központi épületé­nek aulájában tegnap, szom­baton délben rendezett ün­nepségen dr. Petri Gábor egyetemi tanár, rektor és dr. Tényi Mária egyetemi tanár, dekánhelyettes avat­ta doktorra az egyetem fog­orvosi karának huszonöt végzett hallgatóját. KERTBARÁTOKNAK Kedden délután 5 órai kezdettel a Bartók Béla művelődési központban Fü­leki László növényvédelmi főfelügyelő elődást tart Sür­gős teendők a kiskertekben és hasznos tudnivalók cím­mel. Minden érdeklődőt szí­vesen lát a vezetőség. SZOMBATI PIACI ARAK A tegnapi piacon a tojás darabját 1.20—1,40, az élő csirke kilóját 32, az élő tyú­két 28 forintért lehetett vá­sárolni. A sárgarépa csomó­ja 1—3. a gyökéré 1—3, a saláta darabja 1—2. a ka­ralábé darabja 1—3. a zöld­paprika 1—3. a retek csomó­ja 1—2. a zöldhagymáé 2— 2.50 forint volt. Az újbur­gonya 6. az óburgonya 5—8, a vöröshagyma 12—15, a fe­jes káposzta 4—6. a kelká­poszta 6—7, a karfiol 6—H, a paradicsom 15—25, a fő­zőtök 5—6, az uborka 5—6, a zöldbab 14—18, a zöldbor­só 5—7, a fokhagyma 18— 22, a paraj 6, a sóska 8, a gomba 40—50 forintba ke­rült kilónként. Körtét 12, cseresznyét 14—20, meggyet 10—18, őszibarackot 15—25. földiepret 10—25, málnát 28 —30, ribizlit 15—16. egrest 8 forintért mértek kilónként. A dió kilója 16—18, a szá­raz bab 16—18. a mák liter­je 32 forint volt, NY EREMÉN YBETET­KÜNYV-SORSOLAS Az Országos Takarékpénz­tár július 1-én, csütörtökön, Hévízen a szabadtéri szín­padon rendezi a nyeremény­betétkönyvek 1976. máso­dik negyedévi, egyben 100. sorsolását. A húzáson a jú­nius 29-ig váltott, és a sor­solás napján érvényes nye­reménybetétkönyvek vesz­nek részt. A sorsolás ered­ményét július 2-án teszik közzé. EGYETEMI TANARI KINEVEZÉSEK Dr. Sohulteisz Emil egész­ségügyi miniszter szomba­ton egyetemi tanári kineve­zéseket adott át. Dr. Cser­nay Lászlót, a Szegedi Or­vostudományi Egyetem köz­ponti izotópdiagnosztikai la­boratóriumába; dr. Földes Józsefet, a SZOTE központi klinikai bakterológiai la­boratóriumába; dr. Gábor Miklóst, a SZOTE gyógyszer ­hatástani intézetébe; dr. László Ferencet, a-SZOTE 1. számú belgyógyászai klini­kája önálló endrokrinológiai osztályára; dr. Varga Mik­lóst, a SZOTE ideg- és elme­gyógyászati klinikájára ne­vezte ki egyetemi tanárrá­KITÜNTETÉS Iván Pált, a Szegedi Me­gyei Bíróság gazdasági hi­vatalának vezetőjét több év­tizedes eredményes munkás­sága elismeréséül, nyugállo­mányba vonulása alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend bronz fokozatá­val tüntette ki. A kitünte­tést dr. Korom Mihály igaz­ságügy-miniszter tegnap, szombaton Budapesten adta át. MIT FIZET A LOTTÓ? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten egy darab öttalálatos szelvény volt, nyereménye 3 025 691 forint. Négytalálatos szelvény 161 darab, nyereményük 18 793 forint. Háromtalálatos szel­vény 12121 darab, nyere­ményük 250 forint, kéttalá­latos szelvény 286 299 da­rab, nyereménye 13 forint. A nyeremények az illeték levonása után értendők­VÉRADÓK A Gyár- és Gépszerelő Vállalat szegedi kirendelt­ségének szocialista brigád .jai véradáson vettek részt. A brigádtagok közül har­minchétén jelentek meg a Vöröskereszt által szervezett véradáson, az NKFV ipar­telepén, az orvosi rendelő­ben. A gép is ember Gyászköziemények Mély fájdalomm;,! tudatjuk, hogy édesanyánk, ÖZV. PATAKI JÖZ8EFNE Sövényházi Rozália türelmesen viselt, hosszú szen­vedés után. június ül-én 81 éves korában elhunyt. Temetése jú­nius 29-én délután 3-órakor'lesz az Algyői temető ravatalozójá­ból. Részvétlátogatások mellőzé­sét kérjük. A gyászoló Kónya család - Algyó. Téglás m 44. Tudatjuk, hogy a szegedi MAV­lgazgatóság nyugalmazott igaz­gatója. BORSODI JAVOS el­hunyt. Hamvasztás utáni bu­csúztatása 1916. június 30-án 12 órakor lesz a Belvárosi temető, ravatalozójából. Emlékét kegye­lettel megőrzik a MAV-igazga tu­sás vezetői és dolgozói. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, mun­katársaknak, akik felejthetetlen édesanyánk, VARHELYI jenö­Nf: Reiter Anna temetésén meg­jelentek.' és fájdalmunkban osz­toztak. Köszönetet mondunk to­vábbá a II. Kórház idegosztálya orvosainak és ápolóinak, akik édesanyánk gyógyításán fáradoz­tak. A gyászoló család. Tudatjuk, hogy BORSODI JÁ­NOS ny. MAV-igazgatú ham­vasztás utáni búcsúztatása júni­us 30-^n 12. órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. — A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy a i szeretett edeaetvsa. nagymama e» dédike, ÖZV. NAGYGYÖRGY JOZSEFNE Szalai Etel 1976. jú­nius 25-én, 99 éves korában, ysendesen elhunyt. Temetése 1976. június 28-án de. 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ká­polnájából. A gyászoló család — Szeged. Tisza Lajos u. 79. 15 005 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, fiú. testvér, IFJ. TÖRÖK LÁSZLÓ életének 33. ét ében. tragikus körülmények között el­hunyt. Temetése június 28-án 13 óraikor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából! A gyászoló család - Szt. Mihályteleki u. 13. 15 002 Mély gyászunkban mondunk köszönetet mindazoknak a roko­noknak, munkatársaknak, bará­toknak, ismerősöknek, akik drá­ga, szeretett halottunk. ELEK PÉTER gyászszertartásán megje­lentek. sírjára # kegyelet virá­galt helyezték, és távirattal mély gyászunkban együttérzésüket ki­fejezték. A gyászoló család. 14 993 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, szomszédoknak, munkatár­saknak, akik a drága, felejthe­tetlen férjet, apát. nagyapát, BARNA JÁNOST elkísérték ve­lünk utolsó útjára. A gyászoló család. is 004 Hol vannak a félkilós műanyag tasakok? A korábbi években azok a termelők, akik szerződést kötötek a MÉK-kel, puha húsú gyümölcs (földieper, málna, ribizli, szamóca stb.) szállítására, göngyölegként kék műanyag tasakokat kaptak, amelyekben egyen­ként fél kg gyüinölcs fért. A termelő a kertjében a sorok között haladva a gyümölesöt a tasakba szedte, a tasakkal adta át a MÉK-nek, s ezzel elkerülte a gyümölcs ide­oda rakosgatását, öntögeté­sét. amely nélkülözhetetle­nül a gyümölcs törődésével, állagának romlásával jár, azaz: veszít értékéből. Ujabban termelők és kis­kerttulajdonosok hozzájut­hattak olyan műanyag tál­cákhoz. amelyekben egyszer­re 12 rekesz van. egyenként ugyancsak fél kg-os tarta­lommal. Ez a" újítás azon­ban nem praktikus, mert egyrészt nagy terjedelme miatt gyümölcsszedéskor a sűrű kerti sgrok között kö­rülményes vele haladni, másrészt a piacon kevés olyan vásárló akad, aki a tálca egész tartalmát (6 kai föl akarja vásárolni. És vé­gül: az eladónak a rekeszek­ből kézzé' kell kiemelni a gyümölcsöt a vásárló osartu. ba, tehát az áru épsege is­mét veszélybe került. A kiskerttulajdonosok azt szeretnék, ha a fél kg-os műanyag tasakok — mint oly sok mas olcsó muanyag­áru — kereskedelmi forga. lomba kerülnének, azokat, bárki mesvehetni'. Mindenki jól járna ermeló es vásárló egyaránt, hiszen <?.. áru jó minősége mindkettő­jük érdeke. Sőt, ha a vásárló úgy kívánja, a törődés elke. rülése végett az árut a pia­con tasakostul tó megveheti A fél kg-os műanyagok gyártása igazán nem nagy dolog. Vegyinarunk, ennél már sokkt nehezebb, felada. tokát is megoldott! SLWíl Kicsi lett a Skála Az első három hónap ta­pasztalatai alapján kicsinek bizonyul az ország legna­gyobb áruháza. A Skála 35 százalékkal teljesíti túl egy négyzetméterre jutó forgal­mi tervét. A nyitás utáni el­ső két hónapra tervbe vett 140 millió forint "helyett 230 millió forint volt a forga­lom. A nagy forgalom miatt a jelenleginél jóval több el­adóra, raktári munkásra és takarítóra lenne szükség, s a vártnál nehezebben pldhato meg az áruutánpótlás, és a készletgazdálkodás is. Az áruház vezetése most szeretné részben beépíteni az épület negyedik szintjét, hogy bővíteni tudja vendég­látó szolgálatát. Remény van arra, hogy a beépítés­re viszonylag rövid idő alatt sor kemlhet. Némileg eny­hít majd a gondokon az áruház Budaőrsön, jó ütem­ben épülő saját raktárának augusztus végére várható átadása is. Készülődés a virág­karneválra Elkészült az idei debreceni virágkarnevál kompozíciói­nak és felvonulásának terve. Az idén 17 virágkocsi vonul végig a városon. Az augusz­tus 20-i karneválon a hajdú­sági népi együttesek mellett most a nagyváradi népi együttes, a brandenburgi esztrád- és varieté együttes, a bukaresti népi együttes tánccsoport.ia kíséri a kom­pozíciókat. Cement, égetett mész, mészhidrát értékesítését házhoz szállítással is vállaljuk 40 km-es körzetben fakó 'ágnak*.... közületnek. fi Betonacél 6,5 mm-tŐl 32 mm-ig. Hullámpala hazai, román, szovjet vál.irrtékbanC Színes és laminátos' farostlemez, dekoritl niez, <? yve­zett lemez, bútorlap, furnér. Dexion-Salgó perforált acélvázas rak i. iratt'Tf áll­ványszerkezet, variálható megoldással, méretre vágva is. Fenyő falburkolóléc. Műanyag falburkolóléc különböző sz nben. Hazai faházak E—16-os, E—32-es irodának', jzocTáüs létesítménynek megfelelő nagyságúak is rendelhetők. Cseh faházak Tátra, Marcella, Dana. BA—22-es, egy és kétszintes kivitelben, 18—50 ma-es nagyságban. VIII—6—3 „C" tip. acélvázas épületszerkezet 12X24 m-es. Ezenkívül különböző hagyományos ép arukkal Is re­delkezésére állunk vásárlóinknak. Vállalat 201. sz. telepe Szeged, Rókusi pu. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat munkavédelmi csoportja felhívja a megye lakosságá­nak figyelmét, hogy a megye területén levő téglagyárak bányagödreiben fürödni, metve csónakázni életveszélyes és a bánya területere idegeneknek bemenni tilost DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság út* la 10, — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A lapot oyonga: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy­Zsilinszky utca 88. - Felelős vezető: Dobó József. - Előfizetés* (US egy bnn»nr» *o focist, - Indexi 85053. i

Next

/
Thumbnails
Contents