Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-27 / 151. szám

10 Vasárnap, 1976. június 27; TEREFERE Melyik nehezebb: egy kiló só, vagy egy kiló agyag? Ezzel legfeljebb 5—6 éves gye­reket lehet beugratni, nem? S melyik keményebb: a beton, vagy az aszfalt? Ha valaki autó­utat épít, nem mindegy. De ha valaki rázuhan 2—3 méterről — szinte mindegy. Es csak igen szerencsés esetben tudja a kér­dést eldönteni. Az esetben ugyan­is, ha életben marad. Ez nem afféle morbid humor. Ez a legtöbb szegedi, de főleg lakótelepi játszótér szó szerint is kemély valósága. Annyi forintunk lenne, ahány­szor már irtunk erről a lapunk­bal Tagadhatatlan, hogy felelete­ket kaptunk. Miért keli betonoz­ni-aszfaltozni a gyermekjátékok alatt? I. válasz: ,,Könnyebben taka­rítható. II. válasz: Ha füvesíte­nek, a fenntartás igen költséges és hamar kopik a gyep. III. vá­lasz: Különben is igy tervezték. Tehát: kezdjük elölről. I. Takarítani mindent lehet, mint tudott, a márványt is, meg a döngölt agyagpadlót is. II. A füvesítés tényleg drága, de má­sutt sem ápolják rendesen, má­sutt is kopott. III. Lehetetlen, hogy a rossz tervezést senki se tudja megváltoztatni, ha egyszer a közvélemény súlyával is ágá­lun< ellene. Természetesen az a válasz ab­szolút igaz, miszerint 2—3 mé­terről lezuhanni gyermeknek, fel­nőttnek egyaránt egészségtelen. Ez, a felnőtt tudja, a veszélyt kerüli. A gyermek viszont nem tudja. Ha égig érő létrát rak­nánk, arra is felmászna. Leg­alábbis megpróbálná. Ki legyen tehát okosabb? Az, aki három méternyi ma­gasra tervezte a műszókat, pél­dául úgy, hogy alacsonyabbakat készít. Az, aki a mégis ilyen magasra tervezett ördöglétrát veszi meg és rakja ki a játszótérre. Az, aki a betonnal-aszfalttal nem takarékoskodik, holott ho­mokot is tehetne a játékok alá. A?erszire se kellene érte menni. Tudom, mindezek visszaöltö­geihetik a nyelvüket: legyen a szülő is okosabb, vigyázzon job­ban gyermekére, / Vigyázunk is. Jól is, jobban is. Ve a sok mesterséges veszély közepette sohasem lehet eléggé. Naponta zeng a környék egy­egy pórul járt csintalanka fáj­dalmas sírásától. Es a legújabb játszóterek gó­liát mászókáinak az alját is si­etve betonozzák és aszfaltozzák mégis. Ugye, nagyon furcsa lenne, ha örséget állnának a szülök, hogy megakadályozzák? Aki csinálja — egyetért vele, vagy se — pa­rancsra (megrendelésre) teszi. De ki parancsol annak, aki ezt a parancsot kiadta? SZ. M. A jellemtelen ember Talán még az öreg mindentudó Vargáné sem tudná megmonda­ni, mikor kerültek a Szakai lá­nyok a faluba. A malommal, de még a Tiszával sem lehetnek egyidősek, hiszen a malmot alig 40 esztendeje építette az öreg Dávid, a Tisza meg valamikor nem is a falu alatt folyt, hanem a mai legelő közepén. A Szakai lányok koráról csak ők maguk adhatnának felvilágosítást, ámbár ez a tapintatlan érdeklődés alig­ha lenne ajánlatos, mert jaj an­nak, akit ők a nyelvükre vesz­nek. Tartott tőlük az egész fa­lu: még a tanácselnök, a három téeszvezető is előre köszönt ne­kik. Az idősebb Erzsi postás, Manci tanítónő volt. De még az udvarlójuk sem bírta volna meg­különböztetni, melyikőjük az idősebb. Udvarló?! Nem járt hozzájuk férfiember Szakács Pa­lin kívül, az is csak a postáért, ha hetenként két-háromszor be­jött a szegegyházi téeszmajorból. Agronómus a téeszben, csak be­köszönt, átvette az újságokat, leveleket és már ment is. — Te Manci — nézett fel Er­zsi a postautalványok közül —, írt Géza. — No! És mit írt? — Azt, hogy leküldené Mari­kát Írja, ráférne a gyerekre egy kis pihenés a szünidőben, kell neki a nyugalom, jövőre érett­ségizik. És azt is írja, hogy nem rokoni szívességről van szó, megfizet érte. — Hát — húzta fel a száját Manci, a tanítónő, afc udvari szobát majd rendbe hozzuk neki. Mégiscsak rokon... Csak ne­hogy felfordulást csináljon. Egy hét múlva meg is érke­zett a csendes, szelíd kis ven­déglány. Akár az árnyék, suhant ide-oda. segített a takarításban, főzésben, Erzsi még a postára Is befogta. Mert ugye legjobb ki­kapcsolódás a szünidőben, a munka. " Szakács Pali, a szegegyházi ag­ronómus egy nap megjelent, át­vette az újságokat, leveleket, de nem Indult, mint azelőtt, hanem leült, elolvasta az újságokat, s közben a lányt figyelte. És ami eddig még nem történt: másnap, harmadnap megint bejött a pos­táért. Aztán mindennapos ven­dég lett: pénzt, levelet adott fel és „szót váltott" a kis Ma­rikával. — Manci!... Alszol? — Nem! Nem bírok elaludni! — Téged is ez a Szakács Pali izgat? — Nézd Erzsi, eddig észre sem vett bennünket, most meg min­dennap a nyakunkon ül, órák hosszat cseveg Marikával. Hosszú csend következett, Manci felgyújtotta az éjjeli­lámpát: — Te Erzsi, tenni kellene va­lami okosat.. És én már tudom is, hogy mit Reggel első dolga volt, hogy a kislány elé álljon: — Marikám! Én a javadat akarom! Nem szeretem, hogy ez a Szakács Pali annyit mászkál itt! — Miért nem, Manci néni? A vénkisasszony köhintett: — Tudod, ez megbízhatatlan fiatalember. Végigudvarolta az egész környéket. — Az nem lehet, Manci néni kérem, és ne is tessék ilyet mon­dani, mert Pali jó gyerek, be­csületes, őszinte és ... — Lári-fári amit én tudok, azt te még nem tudhatod. Jel­lemtelen alak. Én csak a java­dat akarom. Te nem idevaló vagy, jobban ismerem. Agronó­mus, tele van pénzzel, mind a lányokra költi. A kis Marika maga elé né­zett, nem szólt egy szót sem. Délelőtt betoppant az agronó­mus. A postás vénlány hangja csupa méz volt: — Nézze, Pali, bele kell szól­nom a maguk dolgába! — Tessék? Mire gondol, Er­zsike? — Maga meg a Marika ... mert én sajnálom magát, latom, hogy maga szereti azt a lányt és éppen azért szólok. Neki már van vőlegénye. Szakács Pali három napig nem Jelentkezett. A harmadik napon egy kisfiú nézett be az abla­kon: — Csókolom! A szegegyházi téesz postájáért jöttem! A gyerek a küldeménnyel el­szaladt, Marika szemében egy­egy csillogó gyémántcsepp jelent meg. — Látod, látod — simogatta meg a kis vendéglány szőke ha­ját a vén postáskisasszony, majd hozzátette: — mondtam én ne­ked, kislányom, hogy ilyen alak ez... Jellemtelen! A vén tanító kisasszony is odakárogta: — Az! Jellemtelen ember. DÉNES GÉZA Török Gábor Dal más szókra té) néha idegennek lenni szavaim között mert eretnek szívemben hegednek sebei egy hemoglobin veretnél, s maradnak hangjai szavamnak azért ha hosszú nagy szélbe szaladnak és fáj egy oktalan esőcsepp néha bicsakló hangja anyámat nézem és szeme visszanevet szelíd tűzifát viszek ölemben görcsben iil ím a meleg fáj világom néha világtalanság* A Rövidítések könyvéhez A néhány éwei ezelőtt ki­adott Rövidítések könyvét is utolérte a lexikonok és lexiká­lis jellegű kiadványok sorsa: az élet újabb „címszavakat" produ­kált azóta a mozaikszók népes mezőnyében. íme, az újabb be­tűszó termés néhány sajátos da­rabja: A MÉRUSZ nem latin kifeje­zés, hanem a Miskolci Méretes Ruházati Szövetkezet rövidítése. Az EDÜ „délmagyar" alakzatja gyulai Erkel-diákünnepeket je­lenti. Még egy diákos rövidítés, mégpedig a nyugati végekről: SOD — Soproni Országos Diák­napok; az ODOT pedig: Or­szágjáró Diákok Országos Talál­kozója. A DEFAG elnevezést egy ber­lini filmstúdió rövidítésének gondolhatnánk, pedig a Dél-al­földi Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daságot jelenti, A Fakarusz a A múzeum kincseiből régi, fakarosszériával készült munkásszállító buszok beceneve, a Falufon viszont a községi nyil­vános telefonállomásoké. A VUK a Vasúton Utazó fiatalok Klubja, Cegléden. Nem* ilyen egyszerű a PENTAMER helyes megfejtése. Ez ugyanis az Ipari Szolgáltató Szövetkezetet jelenti. (Penta la­tinpi öt, s az illető szövetkezet ötféle szolgáltatást végez.) A PIV a Pécsi Ipari Vásár neve, líraibb szegedi társa, a SZÍV mintájá­ra, igaz, ez utóbbi éppen ezért nem tudott Igazán meghono­sodni. Közhasználatú rövidítés a GYES. Aki gyermekgondozási segélyt vesz igénybe háromévi szabadsággal, az GYES-en van. A BU—ZA, nem termény, hanem a Budapest—Zalaegerszeg közöt­ti 85-ös mozgóposta. A bonctani csodaként hangzó KÖPORC el­nevezést a Kőbányai Porcelán­gyár balassagyarmati telephelye Viseli. A népiesen hangzó SZÜV a SzámítástechnilMi és Ügyvi­telszervezési Vállalat rövidítése. Még egy belsőség: VESE - Vá­rt Egészségügyi Sportegylet. A GOV teljes neve: Siófoki Gáz­és Olajszállítási Vállalat. DUTIB névre „hallgat" a Duna—Tisza közi Intéző Bizottság, a PAGISZ pedig a győri Pattantyús A. Gé­za Ipari Szakközépiskola. Más típus a LEN-CSI, amely a „Lenből csináld magadnak!" elnevezésű hobbi-mozgalmat je­lenti. Egy szláv kislány lencsi­babájának gondolná valaki a KATEJ-t, pedig a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola tejter­melési rendszerét nevezik így. S azt sem könnyű kitalálni, hogy a HÖSZIV nem más. mint a fűtőhöt kerengetö szivattyú, az ugodi Szabadság Tsz terméke... Szabadrajzú párnavégek Toppantotté Natrv Czirok Anikó (elvétele Hímes párnavég Népi hímzéseink egyik legré­gebbi csoportjába tartoznak a XVTI—XVIII. században Hód­mezővásárhelyen és környékén készült szőrös párnavégek. A kevés számmal ránk maradt da­rabok az ország egyes múzeumai­ban és egy-két magángyűjte­ményben találhatók. A ritka kincsnek számító hímzések két­harmada a Csongrád megyei .muzeumok néprajzi anyagát gaz­dagítja. Ezek a szőrhímzések főleg ár­nyalt színezésükkel emelkednek ki más tájak hasonló hímzései közül, és teljesen egyedülálló csoportot alkotnak. Szabad rajzú hímzéseikkel kizárólag pámavé­geket díszítettek, míg más vidé­keken lepedővégeket és oltárterí­tőket is készítettek. Kívánásukhoz a hamis-laposöltés volt a legal­kalmasabb, mely — szorosan egy­más mellé fektetett fonalaival — csak színoldalon fedi el a vász­nat. Az ún. vásárhelyi szőrös pár­ravégeket házilag előállított alap­anyagokból készítették. Vásznu­kat maguk termelte kenderből fonták, szőtték. Szabadon hullám­zó mintáikat, az ügyesebbek zsí­ros koromba mártott lúdtollal rajzolták rá a vászonra. Hímzé­sükhöz használt fonalat a hosszú szőrű magyar juh gyapjából so­dorták. Ezt a gyapjúfonalat fes­tőn 6 ven vekkel otthon színezték. Finom árnyalataikat a festőié hí­gításává] érték eL A kék, a lila és a sárga szín számtalan árnya­latával varrták ki gránátalmás, rózsás, tulipános, kelyhes must­ráikat. Ezeknek a stilizált növényi dí­szekkel telehímzett párnavégek­nek legszebb darabjait századunk első évtizedében gyűjtötték be. Vásárhelyen Tornyai Jánosnak és Kiss Lajosnak, Szegeden Tömör­kény Istvánnak köszönhető mú­zeumba kerülésük. Az akkori legöregebb adatközlők is már csak a ládafiából ismerték e párnavégeket és arra emlékeztek, hogy „édesanyjuknak is volt ilyen hímes párnahaja, melyen a tuli­panton kívül a neve is ki volt varrva". Mindössze két Ilyen név­vel kivarrt párnavég maradt ránk. egyiken „Varga Mari hí­mezte e párnát", másikon „Kris­to. Ersok" neve olvasható. A ne­vek mögött a hímző vagy a megrendelő áll. Sajnos legpompá­sabb darabunk szinte egész fe­lületet betöltő, hatalmas tulipán­jai között hiába keressük akár a varró, akár a készíttető nevét, egyiket sem találjuk. Azt viszont tudjuk hogy gyűjtési helye alap­Ián Makón készülhetett, ahonnan Tömörkény István jóvoltából több darabot is ismerünk. Kis Bá­lint szentesi krónikájából viszont tudjuk, hogy a szőrrel hímzett párnavégek Szentesen is haszná­latosak voltak. A két-három pár­nává) felvetett ágy párnavései. nek gazdag rajzú és meleg szín­skálájú szőrhímzései meghitt hangulatot árasztottak e vidék tisztaszobáiban. Ezt a színhangulatot a XIX. század első felében a fehér ágv­mhák és a mennyezetig vetett agy divatja szinte máról holnap­ra eltörölte. Szerencsére a ránk maradt párnavégek megőrizték számunkra e festői gazdagságú, korai himzésfajtát, melyet á Hódmezővásárhelyen és környé­kén élők hímeztek és használtak a XVII—XVIII. században. X. KJVOTIK MARTA

Next

/
Thumbnails
Contents