Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

6 Csütörtök, 1976. június 17. Bajnok a Ferencváros VIDEOTON-SZEOL 4:2 (2:2) Munkaalkalmak Európa-bajnoki elődöntőn Cseh­szlovákia— Hollandia 3:1 (1:1,1:0) Zágrábban telt ház előtt és szakadó esőben kezdték a játékot a csapatok. Az első félidőben csehszlovák fölény jellemezte a mérkőzést. A 19. percben bal oldali szabadrú­gás után Ondrus fejelt a hálóba. 1:0. Ezenkívül több nagy helyzetet is kihagyott a csehszlovák csapat. A má­sodik félidőben rossz tak­tikával, sok szabálytalan­sággal, az eredmény tartá­sára törekedtek. Ez meg­bosszulta magát, mert a hollandok támadást támadás után vezettek, végül is ön­góllal ugyan, de sikerült ki­egyenlíteniük. Az öngólt szintén Ondrus lőtte. Hol­land támadásokkal ért véget a mérkőzés. Kétszer 15 per­ces hosszabbítás következett. A 114. percben szép táma­dás után Nehoda belőtte a csehszlovákok második gól­ját. A 118. percben Veseli állította be a végeredményt 3:1. Országos m fm r * m ifjúsági bajnokság SZEOL­DVTK 1:1 (0:1) Az országos Ifjúsági labdarú­gó-bajnokság elődöntő mérkőzé­sei sorén a SZEOL a Dlosgvőrt VTK ellen lépett pályára Diós­győrött, és 1:I-es mérkőzés ál­lás után ll-esekkel továbbju­tott. A SZEOL az. alábbi össze­állításban szerepelt: Zlatniczky - Horváth (Tulkán). Földeák (Kiss), Palotás, Ábrahám — Széli, Hágelmann, Hamza, (Sza­bd), — Hegedűs, Nemes, Polyvás. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. A diósgyőriek szerezték meg a vezetest Fodor révén, maid szünet után a csereként beálló Szabó szabadrúgásból egyenlített. Zlatniczky kiválóan védett. Tisza-parti stadion, 2 ezer néző. Vezette: Nagy B. Videoton: Kovács L. (—) — Nagy III. (6), Bárányi (4), Fejes (5), Czeczeli (5) — Ko­vács J. (7), Karsai(6), Csong­rádi (6) —• Wollek (4), Nagy 11. (5), Szalmásy (5). SZEOL: Bencze (6) — Lan­csa 04). Forgács (5), Kozma Z. (6). Kádár (5) — Nagy A. (4). Szalai (4), Zámbori (6) — Birinyi (5), Vass dr. (5), Jernei (6). Kezdés után a 40. másod­percben már óriási gólhely-i zetet hagytak kihasználatla­nul a vendég fehérváriak. Karsai labdájával Wollek tör­hetett kapura, Forgács azon­ban az utolsó pillanatban be­csúszva szerelt. Sok volt a bontatlan átadás, sokat csúsz­káltak a játékosok, hiszen zuhogó esőben folyt a játéki A 15. percben Kovács J. nagy lövése zúgott el a bal oldali léc mellett. A 20. perc­ben Kádár végzett el part­dobást, Vass ugrott fel fe­jelni, amikor Bárányi kilökte a labda alól . Tizenegyes! Jernei futott a büntetőnek és a balra mozduló Kovács L. mellett a kapu jobb sarkába lőtte a labdát, 0:1. Négy perc múlva Czeczeli léc alá tartó fejesét ütötte szögletre nagy bravúrral Bencze. A 32. perc­ben Bencze kapujától 22 mé­terre elhúzták a kitörő Wol­lek lábát. A szabadrúgásnak Kovács J. futott neki és a rosszul felálló szegedi sorfal mellett a bal sarbkba bom­bázott, 1:1. A 40. percben Bi­rinyi nagy lövése a jobb ka­pufáról Kovácsra pattant, a kapuvédőről pedig az alap­vonalon túlra. Egy perc múl­ma Karsai Csongrádihoz ját­szott, aki kapura tört, majd amikor Bencze kiindult eléje, nagy nyugalommal a bal sa­rokba helyezett, 2:1. A félidő befejezése előtt húsz másod­perccel Kádár Jernei elé ját­szott, a szélső ellenállhatat­lanul tört a 16-oson belülre, amikor Nagy II. felvágta. Vi­tathatatlan 11-es. (Jernei aa esetnél megsérült, és a má­sodik félidőre már Szeghalmi játszott a helyén.) Vass dr. futott a büntetőnek és élesen a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 2:2. Szünet után nagy erővel kezdett el támadni a Videoton. A 46. percben Wol­lek nagy gólhelyzetből centi­méterekkel a jobb sarok mel­lé fejelt. Az 50. percben Koz­ma húzott el a bal oldalon, középre játszott a teljesen tisztán álló Szalai elé, aki nemhogy lekezelte volna a labdát, hanem egyből igenl gyatrán továbbított kapura, Kovács L. könnyedén hárí­tott. Az 56. percben megsze­rezte a vezetést a vendégcsa­pat. Karsai keresztbelőtte a labdát és az érkező Szalmásy néhány lépésről a jobb sa­rokba bombázott, 3:2. A 61. percben Csongrádi elvette a labdát Forgácstól, majd ka­pura ívelt, Bencze azonban bravúrral szögletre tolta a labdát. A 66. percben Szalai helyére Hangai állt. A 71. percben aztán egy fehérvári szöglet után, mindenki meg­lepetésére Nagy Béla játék­vezető 1 l-est ítélt a Videoton javára. Czeczeli futott a lab­dának és a jobb sarokba lőtt, 4:2. A 83. percben Wollek helyére Jankovich állt, Cze­czellt pedig Végh váltotta fel. Sok kimaradt gólhelyzet, három 11-es a zuhogó eső­ben. A SZEOL egy pillanatig sem játszott alárendelt szere­pet a bajnokság ezüstérmese ellen. Hogy mi lesz a csapat további sorsa? Ez már aa MLSZ-re tartozik. Bizunk benne, hogy jövőre is NB l-es mérkőzéseket láthatunk Szegeden. B. L. További eredmények Ferencváros—Zalaegerszeg 3:1 (0:0). Zalaegerszeg. Ü. Dózsa—MTK-VM 5:4 (1:1). Megyeri út Salgótarján—Haladás 3:0 (1:0). Salgótarján. Csepel—Diósgyőr 2:1 (2:0). Csepel. Tatabánya—Bp. Honvéd 1:0 (0:0). Kispest Kaposvári Rákóczi—Rába ETO 5:0 (2:0). Kaposvár. Békéscsaba—Bp. Vasas 2:1 (1:0). Békéscsaba. Ha délután Az 1975—76. évi labdarúgó NB 1 végeredménye: 1. Ferencv. 30 20 6 4 65-38 46 2. Videoton 30 18 8 4 61-26 44 3. Ü. Dózsa 30 18 6 6 79-51 42 4. Bp. Honvéd 30 14 8 8 47-32 36 5. Vasas 30 15 4 11 65-41 34 f. MTK-VM 30 13 3 14 53-41 29 7. Haladás M 11 7 12 36-43 29 8. Salgótarján 30 8 12 10 40-45 28 9. Tatabánya 30 U 6 13 41-50 28 10. ZTE po * 9 12 47-49 27 11. Rába ETO 30 7 11 12 36-49 25 12 Csepel 30 8 9 13 35-48 25 13. Kaposvár 30 ( 12 12 41-52 24 14. Diósgyőr 36 1 12 12 26-44 24 15 Békéscsaba 30 8 8 14 25-45 24 16. SZEOL. 30 1 5 20 27-70 15 Csongrád—Bács ifjúsági és serdülő válogatott mérkőzés Ma. csütörtökön délután 15.45­kor kerül sor a Csongrád me­gye-Bács megye ifjúsági váloga­tott labdarúgó-mérkőzésre a SZEOL-stadionban. Előtte fél 3­kor a serdülő válogatottak mér­kőznék. Mindkét korcsoport vá­logatottjába 16-16 játékos kapott meghívást Csongrád megyéből. A serdülők főleg falusi fiatalok­ból kerültek ki, az ifjúságiak Vidéken először zöme városi sportegyesületekből, íme az ifjúságiak kerete: SZEOL: Polyák, Boldog. Sz. Dó­zsa: Szabó. Márton, Frányó, Bo­ros. SZAK: Lengyel, Nemes. Kinizsi Húsos: Priszlf-nger. Szen­tesi Vizmű: Ulbert. Török. Csongrád: Kálmán. HMSF.: Bá­rányi. Tápé: Terhes. Tomatás. Szegvár: Szécsényi. Textilművek: Szarka. Országos egyéni tekebajnokság A Magyar Teke Szövetség először rendezi meg szomba­ton és vasárnap vidéken, nevezetesen Szegeden, az országos egyéni női és férfi tekebajnokságot. A nők me­zőnye a SZAK tekepályáján, a férfiak pedig a DÉLÉP­pályán mérik össze tudásu­kat. Szombaton a nők 10 órakor, a férfiak pedig 10.40­kor kezdenek. Már a szom­bati mérkőzéseknek is nagy tétje van, hiszen az első 10— 10 helyezett kerülhet a va­sárnapi döntőbe. Vasárnap mindkét pályán reggel 8 órakor kezdődnek a találko­zók. A nők mezőnyében indul­nak a világbajnokságot nyert csapat tagjai, vala­mint az egyéni világbajnok Kristyán Zsuzsa is. A sze­gedi tekesportot Veres An­talné (SZAK) képviseli. A férfiaknál láthatjuk a világbajnoki bronzérmes csa­pat tagjait, Csányi Bélát, volt ifjúsági világbajnokot és Révész Jánost, az SZVSE válogatott versenyzőjét. A SZAK-pályán egyébként a 4-es pályát is nézőtérré ala­kítják át, hiszen a versenye­ket az 1—2-es pályán bonyo­lítják le. APRÓ/ * HIRDETÉSEK ADÁSVÉTEL ButorcUdaü? S«zton, varrógép, rrkaniték, bfl­verók. szekrények. asz­talok, fotelok, székek, konyhakredenc. Ugyanott Varia bútorokat v4ei­rolok. Teleki utca 6. x Tesan galambok eladók. Matdknl sor 10. írd.: 17 után. x Vessek beveróket, hibá­sat la Brüsszelt kbrut 14 Utcai garasa. Fel­sóváros. 175 Bport C7. motorke­rékpár eladó Tape. Arany J. u. 13. Eladó 70 tv ós, garstt­elAlte DYNAOORD el­ei tő hangfallal. írd.: FelsSviros 109'A II. 4. Skoda OcttvU alkatré­szek bon tátiból eladók. Szántó K. J. u. 30. Pe­tótHelep Piros-fekete műbőr ülő­garnitúra (3 darabos) eladó. Tarján U6/B. m. 15. Irogöp és egy kerti ro­tációs gép eladó. Odeaz­szat krt. 36. Zsiguli 1300-as átadó. Füredi u. 5/B. FelsO esengd 17 órától. 2 darab választási ma­lae és 10 darab 0 mé­teres bárdolt fa eladó. Tápé. Rákóczi ti. 60 Wartburg Tourlst eladó. Derkervéül fasor 0. Ér­deklődni 10 óra után. x Faanyag épltkezesbez Jó állapotban eladó. Remény u. 11. ALBÉRLET 31-34 Volga príma ál­lapotban 78-lg műszaki vizsgás eladó. Bakai N. ü 10. fH rendszámú Opel re­kord 1077-lg rnúszekla­tatva 33 000 km-rel el­adó Érdeklődni: Tarján, 807-ae épület Vn. 39 (10 órától. 1 Bejvárosban garázs el­adó trdeklódnl: Szt. Mihály u. A. L emelet. I taléi házaspár albérle­tet keres. „Kisbaba — 39 088" Jeligére a bsjtó­liazba. x Ivülon bejáratú albérleti szoba kiadó ket sze­mélynek. Makkoserdő sor 44. sz. Külön bejáratú bútoro­zott szoba ket dolgozó nó, esetleg házaspár ré­szére kiadó. „Újszeged 503 565" Jeligére a Hir­detőbe. t. A K A S 2 szobás e&ó emeleti gázfűtéses. erkelyes la>á.s eladó „230 000 kész­pénz: plUf-2 OTP 39 093" jelig úja sl tajtobáab*. Odctiurml modern össz­komfortos szövetkezeti 1 plusz 2-es lakásom csa­ládi okokból eladó azon­nal. „Sürgős 29 092" Jel­Igére a Sajtóházba. Kétszobás összkomfor­tos loggiás öröklakás el­adó 250 000 Ft plusz OTP Érdeklődni: naponta 3— 6-1*. Tarján 311. C. IV. 13. Elcserélném tarjánl két­szobás összkomfortos, el­ső emeleti lakásomat magánházért. „Erkélyes 502 562" Jeligére a Hir­detőbe. Belvárosi társasházban kétszobás lakás cludó. Kp. plusz OTT átválla­lás. „Napraforgó — 502 58b" Jeligére a Hir­detőbe. INGATLAN Mórahalom, Hunyadi li­get 1. szám alatti 2 és fél szobás családi ház, mellékhelyiségekkel. el­adó. Érdeklődni: 17 óra után. x Sárgán emeletes üdülő olcsón eladó, vagy gép­koraiért o.irssréLhetö. Tarján 313. I. fl. Pokuüon beépíthető te­lek eladó. Érdeklődni délután 5 órától szomba­ton egész nap. Teréz u. 14. Boros. * f Utcai kétszobás háza-ész, mély babakocsi eladó. Cécmed o. U. * Budapesten. Zuglóban családi ház eladó. Sze­geden kisebb családi há­zat beszámítunk. Ér­deklődni: Szeged, Kos­suth L. sgt. 101. Tatá­réknál. x Társasház építkezéshez (3 szoba, garázs) egy társat keresünk. Érd.: Boros József u. 28. 52 négyzetméter alapte­rületű üzlethelyiség, ipa­rt árammal, szalagfürész és egyengető gyalugéppel átadó. Petőfi sgt. 75. Balatonalmádiban 3 szo­bás összkomfortos gará­zsos családi haz strand­hoz 5 percre jutányos áron eladó. Dózsa Gy. u. 3 Algyőn épülő báromszo­bás társash árrész el­adó. ,,Megegyezés — 503 610" Jeligére a Hir­detőbe. x Gazdálkodásra alkalmas balástyai tanya eladó. Érdeklődni: Szeged. Ne­mestakács U. 2. Gajda. Felsőváros. Dankó Pista u. 9/A. szám alatt egy házrész eladó, szoba, konyha, cpájz. HÁZASSÁG 32 evea berua elvalt férfi erútoü Veres! el­valt bőlgy vagy leány lsmerctAégét házasság ceijAbói. Lakta van. „Sseretet és megbecsü­lés 39 100" Jeligőre A StjtOMaba. 160 cm magas 31 éves. csalódott, elvált asz­szony kisgyermekkel, megismerkedne Intelligens férfival 38 eves korig, házasság céljából. Lakás szükséges. „Fényképes levelek előnyben 29 021" Jeligére a Sajtóházba. Meleg családi etthonra vágyó, komoly életfel­fogású társat keres 40 éves üzemt laboráns asz­szony. Lakással rendel­kezők előnyben. . Ki­mondottan házasság cél­jából. „Még soérppe te­hetjük egymás életét ­29 034" Jeligére á Sajtó­házba. 72 éves értelmiségi férfi Í' tbot glakkml rendelkező DÓ. „Naplemente előtt — 503 583" Jeligére a Hir­detőbe. 28 éves. 158 ccn magas elvált ásszeny. egy gyer­mekkel, megismerkedne házasság céljából gyer­mekszerető férfiva.1 33 éves korig. „Boldog css­ládl élet 602 584" Jeligé­re a Hirdetőbe. 165 em magas, műszaki dolgoző, jő anyaglakkal, gépkocsival keresi há­zasság céljából 26 eves korig csinos, házias, ter­mészetet kedvelő, gyer­mektelen nő Ismeretsé­gét. ..Nyári esküvő ­620 999" Jeligére leve­let a hódmezővásárhelyi Hirdetőbe. Ismeretséget keresi há­zasság céljából anya­178 cm magas, 31 éves lány megismerkedne In­telligens. férfival 28 éves korig házasság cél­jából. „Fényképes le­velek előnyben 29 022" jeligére a Sajtóházba. EGYÉB Bejárónőt keresek, betl 3—4 alkalomra. „Gépesí­tett orvosháztartásba — 29 095" Jeligére a Sajtó­házba^ x Rekamié, fotel, ágybe­tét, sezloD készítését át­dolgozását vállalom. Du­dás kárpitos. Vajda u. 1/B. Függöny tisztítás és vegy­tisztítás Dugásznéoál. Tápét utca 7. Régi he­lyen. x rarkctiasist. cslszolá&t. Ukkozust garanciával vállalok. Füge sor 3. x Orvos! rendelő azonnal kiadó. „BeJvaros 29 183" Jeligére a Sajtóházba, s Fgr 4 szintes, 6 lakásos társasház kivitelezéséhez kőműves kivitelezőt ke­resünk. „Kőműves mun­kára 29 244" Jeligére a Sajtóházba. Balatonfoldvaroo. saját villában. Iskolás korü gyerekek üdültetését Jü­llusban vállalja pedagó­gus, heti ütemezéssel ls. Teleion: 13-606. Idóe nénit vagy bácsit eltartunk. „Fiatal há­zaspár 502 570" Jeligére • Hü de tőbe. A Szegedi Ruhagyár Ovo,ml konyhájába konyhalányokat vesz fel. Felveszünk még 1 vagyon­őrt. Jelentkezés a vállalat mun­kaerő-gazdálkodásán. Éjjeliőr munkakörbe nyugdíjas dolgozót felveszünk. Szegedi Bú­toripari Szövetkezet Szeged, Bár­ka ii. 1. Raktári munkást, autószerelöt és motorszerelésben jártas dol­gozót felvesz az AGROKF.R Vál­lalat Szeged, Dorozsmai út 33. x A Szegedi Sütőipari Vállalat felvételre keres gépkocsivezető­ket. tmk-lakafosokat, villany­szerelőkel, gépjármű lakatoso­kat, szállító munkásokat, segéd­munkásokat és takarítónőket. Jelentkezni a vállalat munka­ügyi csoportjánál. Szeged, Ta­vasz u. 14. x Mosodába férfi és női dolgo­zókat egv műszakban heti 42 órás. férfi segéd munkaerőt heti 41 órás munkaidőben alkalmaz a Szegedi Orvostudományi Egye­tem Gazdasági Igazgatósága, Le­nin krt. 107. Jelentkezni a gond­nokságon. x Építésztervezőt alkalmazunk, Jelentkez.és SZÖVTERV Csong­rád megyei Irbda, Szeged, Deák F. u. 22. I. 1. X Szakácsot, kézilányt konyhai segédmunkást italmérőt, vala­mint diákokai, konyhai segéd­munkára jó kereseti lehetőség­gel alkalmazunk. „Sürgős — 3308 12" jeligére a Sajtóházba. A 600. sz. Ipari Szakmunkás­képző szakoktatói munkakörben alkalmaz középfokú végzettség­gel és .szakmunkás-bizonyítvány­nyal rendelkezőket hegesztő, ka­rosszéria lakatos, villanyszerelő szakmákban. Jelentkezni Tol­buhin sgt. 64. x Főállású felvonószerelőt kere­sünk. „Sürgős 29 128" jeligére a Sajtóházba. Faipari technikust. gépipari technikust, asztalos szakmunkást művezetői munkakörbe, érettsé­gizett férfit raktárost munkakör­be, gázkazánkezelőt és könnyű munkára férfi munkavállalót fel­vesz az. Alföldi Bútorgyár. Sze­ged. Cserzv Mihály u. 11. Nőt és férfi munkaerőt 1 és 2 műszakos munkakörbe betanított munkásnak alkalmazunk, szege­di Gumi és Műanyag Ipari Szö­vetkezet. Szeged, Körtöltés u. 35. A Műszaki Kerámia Ipari Szö­vetkezet azonnali belépéssel fel­vesz, gépkocsivezetőt. Jelentkez­ni lehet: Szeged, Gutenberg u. 10. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat éjjeliörökét vesz fel. Je­lentkezni lehet: Pintér Mihály rendészeti csoportvezetőnél. Sze­ged, Honvéd tér 5/B sz. alatt. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat szállodai takarítót, va­lamint a szabadtéri játékok bü­fésorához eladókat, pohárlesze­dőket és mosogatókat vesz fel. valamint takarítókat és rakodó­kat. Jelentkezni lehet: a válla­lat munkaügyi osztályán. Sze­ged, Honvéd tér SB sz. alatt. Javító és karbantartó munkára asztalost, raktárba anyagkezelő­nek férfi munkavállalót felve­szünk. KOMPLETT Ruházati Vállalat üzemeltetési osztálya. — Szeged, Klauzál tér 7. (udvar­ban). Szatymaz községi tanács azon­nali belépéssel körzeti ápolónői állást hirdet. Pályázatokat a köz­ségi tanácshoz Írásban kell meg­küldeni. Élelmiszer, vagy vegyi szakos kereskedősegédeket, férfi és női segédmunkásokat, rél műszakra takarítónőt felveszünk 44 órás munkahét, minden szombat sza­bad. FÜSZÉRT-fiók, Szeged, Ma­ros u. 29. x Kocsikísérőket felveszünk, tel­jesítménybérezéssel. Vidéki lako­soknak útiköltséget vagy havi 300 Ft albérleti hozzájárulást fi­zetünk. FÜSZÉRT-flók, Szeged, Maros u. 29. Szállftás. x Áruszállító segédmunkásokat relveszünk. Szegedi Bútoripari Szövetkezet. Szeged, Bárka u. 1. Segédmunkást 4 órás munka­Idővel alkalmaz a megyei Ren­delőintézet. Vasasszentpéter u. 1-3. A Szegedi Orvostudományi Egyetem házi műhelye felvételre keres villanyszerelő és elektro­műszerész szakmunkásokat. Je­lentkezni: a műhely Irodájában. Szikra u. 2. A Szegedi Építőipari Szövetke­zet felvesz. „D" kategóriájú gép­kocsivezetőket, gépkocsirakodó­kat és felcpl segédmunkásokat­Jelenikezni lehet: Fonógyári út 9. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat szegedi munkahellyel felvesz gépipari vagy építőipari technikusokai, gépjármü-szerelö­ket, lakatosokat, kőműveseket, dísznövénytermesztő szakmunká­sokat, kéményseprőket, víz-gáz szerelőket, villanyszerelőket, mű­köveseket, fűtésszerelőket, elekt­roműszerészeket, fűtőket, gépko­csivezetőket. raktárkezelőket, halottszállítókat, sfrgondozókal, úttisztítókat, segédmunkásokat, valamint középiskolás diákokat kertészeti munkára. Jelentkezni: a vállalat telephelyén, Pacsirta u. I. s/ám alatt. A József Atilla Tudomány­egyetem állattani tanszéke gya­korlott. fényképezéshez ls értő laboránst keres július 1-től. Je­lentkezni: 10-12 és 16-18 óra kö­zött. Egyetem u. 2. sz. alatt. Hivatalsegédet és takarítónő­ket azonnali belépéssel felvesz a József Attila Tudományegyelem. Jelentkezni: Szeged, Dugonics tér 13. sz., II. emelet, ellátási osz­tály. A MAV Gépjavító Üzeme fel­vételre keres géplakatos, marás, gyalus szakmunkásokat. Jelent­kezés helye: Szeged-Tisza pu. Az Utasellátó Vállalat 91. sz­üzemébe Szegcd-MAV-pályaud­var felvesz italmérőket, konyhai segédmunkásokat, pincei segéd­munkásokat. Alkalmazás esetén kedvezményes étkezést és MAV szabadjegyet biztosítunk. Jelent­kezés: Szeged-állomáson, az utasellátó üzletvezetőjénél. Délutáni műszakra takarítónőt felveszünk. Technika Háza, Kí­gyó utca 4. Az AMFORA-ÜVÉRT Vállalat darukezelői vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt, valamint kocsi­kísérőt vesz fel. Jelentkezni le­het: szombat kivételével Szeged, Gutenberg u. 12. A DÉGAZ felvételre keres 8 kubikost. Jelentkezni: Pulz u. 44. A Pénzügyminisztérium bevé­teli igazgatósága Szeged, Londo­nt krt. 13. sz. lehetőleg férfi hi­vatalsegédet alkalmaz heti 41 órás elfoglaltsággal, munkaszer­ződéssel. Jelentkezni: a fenti cí­men. A KSZV Üjszegcdi Szövőgyára felvételre keres férfi és női mun­kavállalókat, anyagmérő, anyag­mozgatói munkakörbe, valamint teherportást. Jelentkezni lehet a gyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál. ÜJszeged, Alsó Ki­kötő sor 11. Női és férfi segédmunkásokat, raktári anyagkiadókat, töltőgé­pek javításában jártas mechani­kai műszerészt, targoncavezető­ket felveszünk. Heti 46-44 órás munkaidő. Budalakk VII. számú gyár. Szeged, Bajai út 5. Felveszünk alagútkemence éj­szakai felügyeletérc nyugdíjas lakatosokat. Jelentkezni: Tömeg­cikk Készítő Ipari Szövetkezet Szeged, Zákány n. 44. Közlemény Felhívjuk Szeged város lakos­ságának figyelmét, hogy az I. kerület területén, a Tisza- folyó újszeged! oldalán a mederviszo­nyok elfajulása és az egészségre ártalmas vízbeömlés miatt 1976. évre szabad fürdő területet ki­jelölni nem lehetett. Nem kijelölt területen a Tiszában fürödni tilos és életveszélyes! Szeged várost Tanács V. B. I. ker. hivatal Bérleménybe keresünk gépkocsival megközelíthe­tő, száraz, 300—500 m2-es helyiséget raktározás céljára. Jelentkezéseket: BUDALAKK Festék- és Mügyantagyár VII. sz. gyá­ra Szeged, Bajai út S. szám alá kérjük. Június 30-ig gyermekkocsivásár JÁTÉK SZAKÜZLETEIBEN; ArRESKEDELMl l/ALLALAT Hódmezővásárhely-, Alkotmány o. 1. Szeged, Kárász u„ 5. Makó, Lenin tér 9—11. Szentes, Kossnth utca 12. Valamennyi típusú sport­és mély babakocsi 20° O'OS engedménnyel kapható június 30-ig I

Next

/
Thumbnails
Contents