Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-08 / 108. szám

(oO VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYES ÜLJ ETEK! DELMAGYARORSZAG MAG Y A R SZOCIAL ISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 66. évfolyam 108. szám 1976. május 8" szombat Ára: 80 fillér Kongresszus­I •• <i . rr koszonto A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségnek immár kilencedik kongresszusa kezdődik a mai délután. A nyolcadik kongresszus óta több mint négy év telt el. 3971 decemberében az ifjúsági szövetség küldöttei tanács­kozásuk központi kérdéseként tárgyaltak a még újdonság ifjúsági törvényről, a párt 1970-ben elfogadott ifjúságpoli­tikai határozata megvalósulásának első tapasztalatairól. A VIII. kongresszus tükrözte azt a változást, amelynek következtében az ifjúsági szövetség a korábbinál is ked­vezőbb körülmények között végezhette munkáját. Az elmúlt négy és fél esztendőben pedig még világosabban körvonala­zódott a fiatalok neveléséhez szükséges társadalmi munka­megosztás, reálisabbá vált a fiatalok értékelése, megítélése. Az ifjúsági törvény bővítette a KISZ-szervezetek jogait, a korábbinál nagyobb beleszólásuk van a fiatalokat érintő döntésekbe. A munkahelyi demokrácia szerves részévé vál­tak az ifjúsági parlamentek. Mindezek a változások természetszerűleg hatottak az ifjúsági mozgalom belső életére is. A KISZ Központi Bi­zottsága 1974 áprilisában a két kongresszus közötti időszak legfontosabb határozatát fogadta el: megváltoztatta az ifjú­sági szövetség követelményrendszerét, a KISZ-tagság fel­tételeit. A két kongresszus közötti időszakot persze nem lehet csak az ifjúsági mozgalom sajátosságait számba véve vizs­gálni. Hiszen a mozgalmi élet változásai szorosan kapcso­lódnak a társadalom fejlődéséhez, összhangban vannak a fejlődéssel, szolgálják a szocialista társadalom építését. Mi­vel a fiatalok érdekei sem ellentétesek az össztársadalmi érdekekkel, mozgalmi tevékenységük sem lehet független az országépítő munka feladataitól. Ha visszapillantunk a KISZ VIII. kongresszusa óta el­telt esztendőkre, mindenekelőtt azt tapasztaljuk, hogy az ifjúság részese a gazdasági eredményeknek, döntő több­sége becsületesen helytállt a munkában, igyekezett elsajá­títani minél többet a szakmai és az általános ismeretekből. A KISZ-tagság az átlagosnál, a munkaköri kötelességnél nem egyszer lényegesen többre vállalkozott Az ifjúsági szövetség termelési mozgalmai széles körben népszerűek. Jelentőségüket akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy a foglalkoztatottaknak mintegy 40 százaléka fiatal. Némely iparágban, a mezőgazdaság bizonyos területen az arány még magasabb, sok helyen a korszerű technika terjesztői­nek, gyakorlóinak többsége harminc éven aluli. A szocia­lista brigádmozgalomnak több mint félmillió ifjú a tagja, közülük minden második KISZ-tag. Ugyancsak jelentős az immár másfél évtizedes múltra visszatekintő védnökségi mozgalom. A negyedik ötéves tervben az ifjúsági szövetség 15 központi védnökséget vál­lalt, s jó néhány megyei, helyi védnökség is országos jelen­tőségű beruházás megvalósítását segítette. Az átlagosnál, a kötelezőnél többet adni: ez a szándék hívta életre az Al­kotó ifjúság pályázatot, a legjobb munkákból rendezett or­szágos kiállítást. A kongresszusra ilyesfajta eredményeket visznek a kül­döttek. S viszik magukkal a XI. pártkongresszus egyértel­mű értékelését: a KISZ betöltötte hivatását. Ebben a „hi­vatását betöltötte" minősítésben olyan törekvések megva­lósulását is felfedezhetjük, mint amilyen a pályakezdők beilleszkedésének segítése. Az ifjúság megítélésének általá­nosan elfogadott mércéjévé a végzett munka vált. Lezárul­tak az „elkényeztetett ifjúságról" zajló viták. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ifjúságra a társadalom különös gondot fordít, „kényezteti", amennyire lehetőségei engedik. Csak­hogy ez a kényeztetés, a fiatalok életkörülményeinek javí­tása nem független az ország anyagi helyzetétől, nem füg­getlen attól sem, amit az ifjúság a népgazdaság gyarapítá­sáért tesz. A társadalom ma többet tud adni a fiataloknak, mint tegnap, s holnap többet, mint ma. S a mérleg mindkét serpenyőjébe jócskán van mit raknunk. Amit adott és amit kapott az ifjúság, nem kevés. S hogy miben kell még továbblépni, mit nem sikerült megoldani? Bizonyosan erről is szó lesz a tanács­kozáson. Nem nehéz kitalálni a témakört: az eddiginél is fegyelmezettebb, hatékonyabb munkavégzést, az ésszerű ta­karékosságot, a beruházások meggyorsítását feltehetőleg viszonthalljuk a felszólalásokban — konkrét adatokkal, ja­vaslatokkal kiegészítve. S néhány jogos igény is a kong­resszus plénuma elé kívánkozik: például a szakmunkáskép­ző intézetek gondjai, a fiatal értelmiségiek, alkotó művé­szek és az ifjúsági szövetség jobb kapcsolata, hathatósabb együttműködése, az ingázó fiatalok szociális és művelődési problémái. A kongresszus négy napig elemzi e sokrétű témákat. Egyebek között öt szekcióülésen az egyes ifjúsági rétegek sajátosságait. E rövid, a kongresszusnak jó munkát kívánó írásban, nincs mód akárcsak a legfontosabb kérdések fel­sorolására sem. Mindössze annak kifejezésére vállalkozha­tunk, hogy eseményekben, feladatokban gazdag négy és fél esztendő után, sikeres és eredményes tanácskozást kívá­nunk, a küldöttek munkája szolgálja a magyar fiatalság, az egész nép ügyét. Lázár György algériai minisztert fogadott Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke pénteken hiva­talában fogadta Mohamed Tayebi Larbi algériai mező­gazdasági és földreformügyi minisztert, a Forradalmi Ta­nács tagját. A szívélyes lég­körű találkozón részt vett dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Jelen volt Ali Abdallaoui, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság budapesti nagykövete. Komócsin Zoltán brigád A Cement- és Mészművek váci gyárában pénteken ün­nepi gyűlést tartott a villa­mosüzemben dolgozó Elektron szocialista brigád. Ez alkalommal vette fel Komócsin Zoltán nevét. Az európai kommunista ós munkás­pártok értekezletének előkészítése Közlemény a szerkesztő bizottság üléséről Az európai kommunista és Az európai kommunista és legációt a Ferihegyi repülő­munkáspártok értekezletének munkáspártok értekezletét téren Jakab Sándor, az előkészítésével foglalkozó előkészítő szerkesztő bizott- MSZMP KB tagja, a KB osz­szerkesztő bizottság 1976. má- ság ülésén részt vett MSZMP- tályvezetője fogadta. Jelen jus 4-6-ig ülésszakot tartott küldöttség Gyenes András- Gerhard Reinert, a Né­Berlinben. Az értekezletről nak, az MSZMP KB titkárá- ' kiadott közlemény felsorolja nak vezetésével pénteken ha- met Demokratikus Koztársa­a résztvevőket, majd kije- zaérkezett Budapestre. A de- ság budapesti nagykövete is. lenti: Az ülésszak résztvevői folytatták az európai kom­munista és munkáspártok konferenciája dokumentum­tervezetének megvitatását. A szerkesztő bizottság június­ban tartja utolsó ülését. A szerkesztő bizottság megálla­podott abban, hogy a közel­jövőben Berlinben megtart­ják az európai kommunista és munkáspártok értekezletét. A szerkesztő bizottság ülés­szaka testvéli, kommunista légkörben zajlott le — feje­ződik be a közlemény. Holnaptól forgalomváltozások Héttőn kezdődik a Lenin körút átépítése Már beszámoltunk arról, hogy Szegeden sor kerül a Lenin körút átépítésére: középen kétvágányú villa­mospálya épül, két oldalt pe­dig két-két forgalmi nyom a közúti forgalom számára. Az egyéves munkát hétfőn kezdi meg a kivitelező, a DÉLÉP, a Mérey utca és a Takaréktár utca közötti sza­kaszon. A körútnak ezt a részét már vasárnap hajnali fél 4-től lezárják a forgalom elől. Holnap reggeltől kezd­ve tehát az autóbuszok már új nyomvonalon közleked­nek, amelyet lapunk tegnapi számában ismertettünk. Természetesen nemcsak az autóbuszok utasainak, hanem az autósoknak is számolniuk kell a terhelésekkel, forga­lomváltozásokkal. Tájéko­zódásukhoz térképpel kívá­nunk segítséget nyújtani. Azt javasoljuk az autósok­nak, hogy — amennyiben nem a Belváros közértén van dolguk — kerüljék el a Lenin körutat, s a Nagykör­utat vegyék igénybe, ahol jóval gyorsabban elérik céljukat A térkép készítése óta is változott azonban a helyzet. Vasárnap hajnaltól ugyanis Dugói JELMAGYARAZAT' •OOOO® Epítes íiatt lezárt terület Javasolt terelés i útvonal Igénybe, vehető terelési útvonal Csongrádi sgt. bevezető szakasza Nagykörútra csatlakozó utcák torg.^iránya Mezőgazdaság, élelmiszeripar Miniszteri tájékoztató Pénteken a Parlamentben rű kérdéseiről tájékoztatta az dr. Romány Pál mezőgazda- újságírókat, sági és élelmezésügyi minisz- A miniszter elmondotta, . _ - , ,, , hogy az V. ötéves terv elo­ter a mezőgazdaság, az élei- ir>nyzata szerint a mez6_ miszeripar, az erdészet és a gazdasági termelés évente faipar fejlesztésének idősze- átlagosan 3,4 százalékkal, az élelmiszeripari termelés pe­dig 5,2 százalékkal növek­szik. A terv valóra váltásá­hoz hatékony, a lehetősége­ket minél teljesebben kihasz­náló gazdálkodásra van szük­ség. Különösen fontos, hogy a következő évekre előirány­zott szelektív fejlesztési poli­tika megvalósuljon; a pénz­ügyi forrásokat és a kivite­lezői kapacitást úgy kell kon­centrálni, hogy azok a leg­fontosabb fejlesztési célok elérését segítsék. Az élelmiszeripari fejlesz­tés a tervidőszakban rekonst­rukciós jellegű lesz. Üj üze­meket főleg az exportérde­keltségű iparágakban létesí­tenek; felépítik a gyulai és a bajai húskombinátot, a za­laegerszegi hűtőházat és a martfűi növényolajgyárat. Befejeződik a szegedi, és megkezdődik a szekszárdi húsipari beruházás. Bővül a gabonatároló befogadóképes­sége, mintegy 700 ezer tonná­val. A miniszter részletesen fog­lalkozott a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés leg­fontosabb feladataival, azok­kal, amelyeket az elmúlt években csak részben sike­rült megoldani, és emiatt he­lyenként nehézséget okozott a megfelelő színvonalú la­kossági ellátás biztosítása. A kiemelt termelési programok közül a szarvasmarha-te­nyésztés stagnálása okozza a legtöbb gondot. Az ágazat fejlesztésére a MÉM intéz­kedési tervet dolgozott ki, ebben részletesen meghatá­rozta a tennivalókat. Egye­bek között azt, hogy új ter­melési rendszereket alakíta­nak ki, és fokozatosan javí­tanak a tartási-takarmányo­zási körülményeken. A sertéságazatban az el­múlt évben csökkent az ál­lomány, ennek ellensúlyozá­sára a Minisztertanács idei határozata jó feltételeket te­remtett; az eddiginél nagyobb támogatást kapnak a kister­melők, és szorosabbra fűzik az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatát. De a szakosított nagyüzemekben —a kidolgo­zott intézkedési tervnek megfelelően — szintén nö­velni kell a termelékenysé­get, és jobban ki kell hasz­nálni a rendelkezésre álló épületeket. A minisztérium felülvizsgálja, hogyan lehet­ne a továbbiakban felkarol­ni a zöldségtermelést, a ko­rábbi tapasztalatok ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy a termelést, a felvásárlást és a forgalmazást egyaránt fej­leszteni kell. nemcsák a Lenin körút em­lített szakaszát zárják le, hanem az Attila utcát is a Nagykörút és a Bartók Béla tér között. Ebben az utcában is fel kell ugyanis újítani a közműveket és az úttest burkolatát. Annyiban vál­tozik tehát a térképtől elté­rően a helyzet, hogy a Nagy­körúttól befelé, a Lenin kör­út irányába nem az Attila, hanem az egyirányúsított Hajnóczy utcán juthatnak el a járművek. Változik né­hány környező utca forgalmi rendje is, tehát szükség van a vezetők fokozottabb fi­gyelmére.

Next

/
Thumbnails
Contents