Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-08 / 108. szám
2 Szombat, 107G. május 8." RÁDIÚTEIEN JAROSZEWFCZ BEFEJEZTE LÁTOGATÁSÁT Piotr Jarosaewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken befejezte franciaországi háromnapos hivatalos látogatását. A lengyel kormúnyfü pénteken folytatta túr. gyalrtsult Jacques Chirac francia miniszterelnökkel és a párizsi kereskedelmi és iparkamarában találkozott a fianclu gazdasági élet képviselőivel, Ugyancsuk pénteken aláírták a lengyel-—francia gazdasági és Ipari együttműködés elmélyítésére és kibővítésére vonatkozó jegyzökönyvet. A SZOVJET RADIÚ ES TÉVE NAPJA A Szovjetunióban minden évben május 7-én emlékeznek meg a rádió és a televízió napjáról. Ez alkalomból a péntek reggeli moszkvai lapok a azovjet tömegtájékoztatás legújabb, legérdekesebb eredményeit mutatják be. MAGVAR TURISZTIKA — PÁRIZSBAN Az idei párizei nemzetközi vasáron n külföldi nemzetek csarnokában külön pavilonnal szerepel Mugyarország. amely hazánk turisztikai arculatát mutatja be. A kiállítást már az első napokban nagyon 6ok érdeklődő tekintette meg. BOLGÁR—PORTUGÁL MEGÁLLAPODÁS Petr Mladenov bolgár és Melo Antunes portugál külügyminiszter pénteken délelőtt Szófiában kormányközi megállapodást írt alá a két ország közötti vízumkényszer megszüntetéséről. A két külügyminiszter ugyanakkor egy öt évre szóló kulturális megállapodást tg aláirt, amely elősegíti majd a két ország kultúrájának, tudományos, művelődésügyi, művészeti és egészségügyi eredményeinek kölcsönös, jobb megismerését. ANKARAI BEJELENTÉS Ankarában bejelentették, hogy a Jövő hónapban Törökországba látogat Tito jugoszláv államfő, Zslvkov, a bolgár ós Cenuseseu, a román államtunács elnöke. A végleges dátumokat még nem közölték. EGYIPTOM PÉNZÜGYI DÖNTÉSE Mohamed Zaki Safei egyiptomi gazdasági együttműködési államminiszter ismét megerősítette azt a korábban már nyilvánosságra hozott döntést, amellyel május végétől feloldják a korlátozásokat egyiptomi valuta kivitelére, illetve külföldi tőke egyiptomi felhasználására vonatkozólag. ELNÖKVÁLASZTÁS LIBANONBAN A libanoni parlament elnöke pénteken hivatalos közleményben jelentette be, hogy az egykamarás testület szombaton délelőtt — az egy héttel ezelőtt kitűzött időpontban — összeül és megválasztja az ország új elnökét. A szavazás a főváros keleti és nyugati szektorát elválasztó Zöld vonal közelében levő ideiglenes parlamenti épületben tartják. ÉI.EZÖDÖ HELYZET BANGLADESBEN Az utóbbi Időben Bangladesben észrevehetően kiéleződött a helyzet, miután a szélsőséges Jobboldali erők támadásba mentek át azzal a céllal, hogy magukhoz ragadják a hatalmat. Ezek az erők — élükön M. G. Tavab repülő almarsallal, a légierő vezérkari főnökével — széles körű kampányt fejtettek ki, követelték az alkotmány felülvizsgálatát és Banglades Iszlám állammá törtépő nyilvánítását. Kampányuk során különböző maoista csoportok aktív támogatását élvezik. AZ országban mesterséges módon ellenséges hangulatot szítottak a szomszédos Indiával Szemben, _ Tihanyban befejeződött az elméleti konferencia 0 Budapest (MTI) Pénteken Tihanyban befejeződött a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóirata — a Béke és Szocializmus —, valamint az MSZMP Központi Bizottsága által rendezett háromnapos nemzetközt elméleti konferencia. A tanácskozáson 43 testvérpárt képviselői vettek rés«t. Megvitatták a három nagy forradalmi áramlat — a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom — együttműködésének további lehetőségeit, a nemzetközi feszültség enyhüléséért folytatott közös harc időszerű kérdéseit, A résztvevők rámutattak, hogy korunk forradalmi áramlatai döntő szerepet játszanak a nemzetközi feszültség enyhülésének fenntartásában és megszilárdításában, s ezzel kedvező feltételeket teremtenek a szocialiamus, a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség és a béke ligyénék további előrehaladásához. A konferencián kifejezésre jutott, hogy a három nagy forradalmi áramlat — a helyzetükből eredő különbözőségek ellenére — összefog a közös célok elérése érdekében, s egysége, együttműködése az internacionalizmus, a szolidaritás elvei alapján erősödik. A testvérpártok képviselőt a háromnapos vitát — az elméleti kérdések sokoldalú megvitatása mellett — pártjaik harcának gyakorlati tapasztalataival ls gazdagított ták. A konferencián megjelent Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is, és pénteken tájékoztatta a külföldi vendégeket a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységének időszerű kérdéseiről. A tanácskozáson részt vettek az MSZMP képviselői is; közülük felszólalt dr. Bereez János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Győri Imre pénteken este Tihanyban fogadást adott a konferencia résztvevőinek tiszteletére. Földrengés Olaszországban, 7 Ausztriában és Csehszlovákiában 0 Róma (AP, UPI. MTI, Reuter) Észak-Olaszországban Udine körzetében csütörtökön este a Richter-skála szerinti 6,9 erősségű földrengés , három hullámban. Udine vidékén a lakóházak 20—40 százaléka romba dőlt. Több helyen földcsuszamlás kísérte a természeti csapást, két vasúti szerelvény kisiklott. Bula városkában minden második megsemmisült. A földrengés a legsúlyosabb volt Európában az 1903-as skopjei katasztrófa óta. A romok igen sok személyt temettek maguk alá. Sokuk holttestét esetleg csnk szombatra vagy még később tudják kiszabadítani a törmelékek alól. A halálos áldozatok hivatalosan megállapított száma péntek délig 243. A végső szám valószínűleg Jóval magasabb lesz. A hadsereg és más fegyveres testületek, valamint a Vöröskereszt és az autóklub mentőosztagai — összesen legkevesebb 0—6 ezer ember — megfeszített erővel dolgozik. Padova és a földrengés sújtotta vidék között a csendőrség légihidat létesített. Rómában az ügyvezető kormány ülésén Cossiga belügyminiszter számolt be a helyzetről. A kormányülés után Leone köztársasági ej-, nök Cossiga, valamint Toros munkaügyi miniszter kíséretében az elnöki különgépen a helyszínre repült. A kormány az egyes tárcák költségvetése terhére pénzügyi eszközöket mozgósított a terház mészett csapás okozta károk és költségek fedezésére. Friuliba ^tazott az Olasz Kommunista Párt vezetőségének küldöttsége is: Natta, a parlamenti csoport elnöke, Boldrini, a képviselőház alelnöke és mások. A helyi pártszervek mozgósították tagjaikat, hogy a hatóságokkal karöltve bekapcsolódjanak a mentési munkálatokba. Sorsforduló német földón 0 Prága (MTI) Csütörtökön este az olaszországi földrengéssel egyidőben erős földmozgást észleltek Csehszlovákiában. Mintegy hat másodperc alatt az első földlökést több rengés követte. Mivel a földrengés epicentruma Prágától 400 ki- károk sehol lométerre volt, a fővárosban országban. mindössze a csillárok mozdultak el, 0 Becs (MTI) Ugyanebben az időpontban Ausztriában is erős földmozgás volt. A bécsi földrengésjelző intézet közlése szerint a 12 fokozatú Marcali-skála szerint 4-es 5-ös erősségű volt a földrengés, ÉszakOlaszországban viszont a 9-es, 10-es fokozatot is elérte. Bécsben aránylag nyugodt volt a hangulat, sokan ésrzre Sem Vétték a földmozgást. Karinthiában viszont rádión keresztül kellett felszólítani a lakosságot, hogy' térjen vissza otthonába. 0 Budapest (MTI) Az észak-olaszországi súlyos földrengés magyarországi hatása — a nagy távolság miatt — szinte észrevétlen maradt. Egyedül Szombathelyről jeleztek közvetlen emberi érzékszerven alapuló észlelést: a csillárok kilengését, az edények összekoccanását. A közszolgáltató művek és közlekedési hálózatunk országos központjainak éjszakai ügyeleteseitől kapott felvilágosítás szerint sem voltak az Egyesűit erővel láttak munkához német földön kommunisták, szociáldemokraták és más antifasiszta erők, hogy a romok helyén új életet teremtsenek, és visszaadják az embereknek u boldogabb és békésebb jövőbe vetett hitüket. Harmincegy évvel ezelőtt az Elbától keletre eső területeken a demokratikus átalakulás jegyében, az egész nép akaratával és érdekeivel összhangban államosították a bankokat és a gyárakat, feloszlatták a porosz junkerek birtokait. Az antifasiszta blokkba tömörült pártok száműzték a közéletből a nácikat, demokratikus alapokra helyezték a közigazgatást és az oktatást. Minden bizonnyal ez, a demokratikus átalakulás ígéretes folyamata keltette fel a német nagytőke és a nemzetközi monopóliumok urainak a félelmét és dühödt ellenállását, ök voltak azok, akik a revansizmus és a militarizmus jegyében, a potsdami szerződésben vállalt kötelezettségek megsértésével, külön államot alakítottak, létrehozták a Német Szövetségi Köztársaságot. Így akarták megakadályozni az egyséi ges, békés, demokratikus Németország létrejöttét. A reakció és a haladás, a háború és a béke erői között életre-halálra menő küzdelem érlelte meg a német munkásosztály, az antifasiszta és az antümperialtsta erők válaszát: a történelem első, valóban békeszerető, demokratikus német munkás-paraszt államának, a Német Demokratikus Köztársaságnak a megteremtését. Történelmi mércével három évtized nem nagy idő egy nép életében. A megtett útra visszatekintve mégis megállapíthatjuk: az NDK népe kimagasló sikereket ért el a fejlett szocialista társadalom építésében, újabb bizonyítékot szolgáltatva a munkásosztály történelmi küldetéséről szóló tanítás igazáról. Az eredményekben kimagasló szerepe van az ország marxista—leninista pártjának, a Német Szocialista Egységpártnak. A nemzetközi életben szerzett tekintélyét az NDK népe mindenekelőtt a szocializmus építésében elért sikereinek és annak köszönheti, hogy a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt küzd az európai béke és biztonság megszilárdításáért, a világbéke megőrzéséért, és aktív szerepet vállal uz enyhülési politika valóra váltásában. A történelmi jelentőségű sorsfordulóra emlékezve szívből köszöntjük az NDK testvért népét, további sikereket kívánunk hazájáért és a haladásért végzett nagyszerű munkájához. (k. a.) Portugália Törvény az elnökválasztásról 0 Lisszabon (MTI) összegyűjti legalább 750® saamasas sz sultak. akik nem tartózköctt nak külföldön. Ezzel kikitt szöbölték mindannak lehetőségét, hogy hazájától távol élő elnököt válasszanak meg az ország legfelső tisztségébe, mind pedig azt, hogy csaknem kétmillió emigráns szavazata meghatározó leabból a szempontból, köztársasági elnökválasztásról szóló törvényt. A hivatalos közlönyben megjelent jogszabály értelmében a jelölteknek május 28-lg kell bejelenteniük a legfelső bíróságnál, hogy indulni kívánnak a választáson. Jelöltetheti magát minden olyan portugál állampolgár, aki betöltötte 35. életgyen évét, Portugáliában él, és hogy ki lesz az államfő. BATYAI JEMŐ: Lapok a szegedi tudományés technikatörténetből 78. Lechner Lajos 1884. július 15-én búcsúzott el a várostól, amikor a miniszteri kirendeltség műszaki osztályának munkáját befejezettnek tekintették. Eltávozása előtt a város közgyűlése az újjáépítésben szerzett érdemet elismeréseképpen a város díszpolgárává választotta. A fővárosban 1886-tól a mérnöki hivatal vezetésére kapott megbízást, és közvetlen irányította a főváros vízellátásának és csatornázásának kiépítését. Legjobb szakirodalmi munkáit ekkor írta: az 1885-ben megjelentetett, Egészséges építkezés a városokban és községekben címűt, valamint 1891-ben Szeged újjáépítése címmel, számos műszaki rajzzal kiegészített monográfiát. Munkásságát itthon és külföldön egyarántn elismerték, számos tudományos és állami kitüntetésben részesült. Többek között megkapta a francia becsületrendet, az olasz koronarendet, a francia Instruction publique tisztje címet. Az újjáépítés óta sok víz lefolyt a Tiszán, de Lechner Lajos emlékét kőbe vésve mindmáig csak egy szerényebb emlékkő őrzi, a Lechner téren. Áz emlékkövet az MTESZ és a MÉSZ szorgalmazására helyezték el, halálának 75. évfordulóján, 1972. november 18-án. Tisza Lajosnak már 1905-ben szobrot emeltek a Széchenyi téren, de az újjáépítőre, a vasszorgalmú alkotóra, akinek zseniális munkája nyomán három év alatt ragyogóan épült újjá az. amit a vízözön néhány óra alatt elmosott, csak a késői utódok tisztelegtek. A sok munka, pihenést alig ismerő szorgalma egészségi állapotát felőrölte, és 64 éves karcban, hosszas betegség után, 1897. november 18-án halt .^i-meg Budapesten, A nagyárvízzel kapcsolatban meg kell emlékeznünk Váradi Ignác vizimérnökről ls, akit nem kapott fel a világhír. Percsora hőse címmel ugyan felruházták annak idején, de ezzel együtt csak szürke eminenciás maradt. Szegeden született 1825-ben, jómódú alsóvárosi szülőktől. Alap- és középiskoláit itt végezte, majd a mérnöki oklevelet 1847-ben szerezte meg Pesten. A fiatal mérnök ezután visszatért szülővárosába, és itt a városi hivatalnokok sorába lépett. A szabadságharcot végigküzdötte, amiért hosszú ideig bújdosnia kellett. Váradi a Tiszával szorosabb kapcsolatba 1876-ban került, amikor nagy árvízveszedelem fenyegette a várost. A percsorai gáton hősiesen helytállt, és a várost akkor sikerült megmenteni az árvíztől. Váradi Ignác ettől kezdve ármentesítő társulati főmérnöki állást töltött be. Az 1879. évi árvízvédekezésnél szintén a petresi szakaszt védte. Ekkor azonban hiába volt minden lelkes ellenállás, felkészülés, férfiúi tett, a gát március 5-én este átszakadt, és a Tisza hatalmas erővel söpörte el útjából előbb Algyőt és Tápét, majd 12én Szegedet. Emlékiratában a gátszakadással kapcsolatban ezt mondja: „A percsorai töltésszakadáspnk közvetlen okozQja a társulati tagok közt folyton tartott egyenetlcnkedes, későn, csak a veszély beköszöntésekor tanúsított, még akkor is lanyha védelmi intézkedés, a társulatnak előre be nem szerzett védelmi készlet hiánya és a legközelebb érdekelt közönség azon önhittsége, hogy a percsorai töltések szakadása esetén a viz egyik községet sem önti el; és ezen önhittségen keletkezeit merev magatartás; a közvetlen nem a községeket kerítő gátak védelmére vinni a községek lakosságát napi bér mellett sem lehetett, rögtön idegen erő mégsem alkalmaztatott. Közvetve pedig okozója volt a bekövetkezett töltésszakadásnak a hibás töltés." Váradi Ignác 1897-ben vonult nyugalomba, de ezt követően is aktív kapcsolatot tartott fenn a város közügyeivel. Szegeden halt meg, 83 éves korában, 1907-ben. Az árvízről sokaktól sokféle mű látott már napvilágot, most idézzünk az egyik szemtanú, az ipnrteremtő Bakay Nándor országgyűlési képviselő emlékiratából, amely szintén a szemtanú erejével hat: a hatalmas elem mély szem fedővel takarja városomat. Ha az Idegen megnézi a mindent kiegyenlítő lepel felszínén az itt-ott kiálló kisebb-nagyobb tetőket, bizonyosan nem fogja tudni, mi van ott alant eltemetve. Ha szíve van, érzi talán, hogy' századok egymásra halmozott munkásságának láncolatos vívmányai: az egyszerű, de nehéz polgári életnek küzdelmei folytán termelt, szorgalmi és takarékossági gyümölcsök vannak itt eltiporva, eltemetve, De a 8—10 láb magas viz tetejéről, sokan szánalommal tekintenek le, kalyibáknak látszó koporsóföldekre. Holott, tisztességes polgári háztartások, apáról öröklött, s híven megőrzött, vagy éppen a jelen nemzedék által alkotott tanyái, tűzhelyei, hajlékai vannak ott letarolva, s feldúlva." Az árvíz legfőbb okát a helytelen Tisza-szabályozásban kell keresnünk. Vásárhelyi Pál terveivel szemben, halála után. az olasz Paleocapa terveit valósították meg. amely alapul a lombardiai Pó folyót vette. A hiba az volt, hogy nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a Tisza a Póhoz képest sokkal csekélyebb esésű folyó. A jóval kevesebb kanyarátvágást a/tán a Tisza drágán megtorolta. Az árvízvédelmi bizottság élén Taschler József főkapitány állott. Az egyes szakaszokon a védekezést Magyar János főmérnök, Diebí Károly mérnök, Lázár József mérnök és Gróf János mérnök irányította. ÍFolytatjuk-1