Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-22 / 120. szám
L 66. évfolyam 120. szám 1976. május 22. szombat Ára: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! ««MI « >mnt* ÜJl.fUM ftéítiflltt t ««<!)») A népfront szegedi küldöttértekezlete A szovjet kormány nyilatkozata a nemzetközi enyhülési folyamat Apró Antal A Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága a népfront VI. kongresszusának előkészítéseként tegnap, pénteken délután a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében tartotta a városi küldöttértekezletet. Ezen Szeged dolgozóinak minden rétege képviseltette magát. Dr. Kedvessy György, a népfront városi elnöke nyitotta meg a tanácskozást és köszöntötte a küldöttgyűlés elnökségét, többek között Apró Antalt, az MSZMP Politikai Bizottsága tagját, az országgyűlés elnökét, Szeged országgyűlési képviselőjét, dr. Petri Gábor akadémikust, az Elnöki Tanács tagját, országgyűlési képviselőt, a SZOTE rektorát, dr. Németh Lajost, a megyei pártbizottság titkárát, Török Józsefet, a szegedi pártbizottság első titkárát, Kovács Imrét, a Csongrád megyei tanács elnökhelyettesét, Papp Gyulát, Szeged megyei város tanácsának elnökét, Hajduska Istvánt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztályvezetőjét, Nagy Istvánt, a népfront megyei elnökét, Molnár Sándort, a népfront megyei bizottságának titkárát, Kiss Piroskát, a népfront városi bizottságának titkárát. A Himnusz és az elnöki megnyitó után Kiss Piroska ismertette a népfront városi bizottságának beszámolóiát az elmúlt négy év munkájáról, majd dr. Diós József, a népfront városi alelnöke a népfront művelődéspolitikai munkásságának feladatairól tartott korreferátumot. A beszámolót követő vitában felszólalt: Megyesi Sándor, Horváth Mihály, Deák felszólalása Ágnes, Ambrus János, Szél Tamásné, dr. Szántó Imre, Farkas Józsefné, dr. Dudics Dénes, Török József, Darázs Sándorné, Kenderes János, Sós J. Zoltán, Forgó András, Apró Antal. Kenéz Antalné, Nagy István, Hajdú Sándor, dr. Horváth Imre. Török József felszólalásában többek között hangsúlyozta, a népfront testületei sokat tettek azért, hogy a város lakosságának jó közérzete legyen. Sokan fáradoztak azon a népfrohtmozgalombari. hogy Szeged tovább fejlődjön. A városi pártbizottság első titkára köszönetét fejezte ki a népfrontaktivistáknak, a testület tagjainak eddigi munkásságukért. A vita után dr. Kedvessy György bejelentette, hogy más, fontos feladatai miatt tisztsége alól felmentését kéri. Ezt követően megválasztották a 67 tagú városi bizottságot és a megyei értekezleten részt vevő 75 küldöttet. Az újjáválasztott népfrontbizottság ezután megtartotta első ülését. Megválasztották a tisztségviselőket és a nyolc munkabizottság vezetőjét, valamint a városi elnökség tagjait. A népfront városi elnöke dr. Berencsi György, a SZOTE rektorhelyettese, egyetemi tanár, titkár ismét Kiss Piroska lett. Molnár Sándor emlékplakettet és oklevelet adott át dr. Kedvessy Györgynek és megköszönte a népfrontban végzett több mint egy évtizedes, odaadó tevékenységét. A népfront városi bizottságának beszámolóját és Apró Antal felszólalását a 3. oldalon ismertetjük. időszerű kérdéseiről A szovjet kormány pénteken nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat hangsúlyozza: „Fel kell figyelni arra, hogy az NSZK bizonyos körei, amelyek mindeddig a "hidegháború" dogmái szerint élnek és változatlanul hadilábon állnak a valósággal, megpróbálják tönkretenni mindazt a jót, ami az utóbbi időben a szovjet— nyugatnémet kapcsolatokban történt, oly módon, hogy arcátlanul eltorzítják a Szovjetunió külpolitikáját, különféle valótlanságokat terjesztenek céljairól és szándékairól. Ezzel kapcsolatban szükségesnek látszik rámutatni a Szovjetunióra és politikájára vonatkozó állítások abszurd voltára, ismét megvilágítani a nemzetközi ügyekben, köztük a Német Szövetségi Köztársasággal fenntartott kapcsolatokban érvényesülő elvi irányvonalát. Az SZKP XXV. kongreszszusa megerősítette, hogy a kapitalista államok irányában folytatott szovjet politikában változatlanul a legfontosabb a békés egymás mellett élés elveinek megszilárdulásáért, a tartós békéért, az új világháború veszélyének csökkentéséért.perspektivikusan pedig az üjvilágháború kitörésének megakadályozásáért vívott harc. Az SZKP békeprogramja realista program, amely arra irányul, hogy a népek biztonsága és az emberiség haladása érdekében megoldják korunk legégetőbb problémáit. A Szovjetunió szándéka az, hogy türelmesen és következetesen keresse a különböző társadalmi rendszerű államok közötti békés és kölcsönösen előnyös együttműködés fejlődésének útjait, tárgyalóasztalnál rendezze a vitás kérdéseket. A Szovjetunió ezen az alapon alakította eddig, és alakítja a jövőben is a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolatokat is. 1. Az 1970-es moszkvai szerződés alapján — mint ismeretes — lényeges fordulat állt be a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolataiban. E kapcsolatok rendes kerékvágásba kerültek, az egyetlen lehetséges alapon, a meglevő európai határok lerombolásának szándékáról való lemondás alapján. Nyilvánvaló, hogy e fejlődés hasznos mind a két félnek, mind pedig egész Európának. Egyik nagy politikai párt sem vonja ezért elvileg kétségbe annak szükségességét, hogy az NSZK-nak normális kapcsolatokat kell fenntartania keleti szomszédaival. Bizonyos körök nem hagynák fel arra irányuló kísérleteikkel, hogy az NSZK -keleti politikájának" értelméről és céljairól, az enyhülés problémáinak szemléletéről folytatott vitát összekapcsolják a mai nemzetközi fejlődés kardinális kérdéseivel. A vélemények vízválasztója itt nem mindig és nem mindenben egyezik meg a politikai pártolt közötti választóvonalakkal. 2. Az NSZK egyes politikai személyiségei, akiktől idegen a dolgok józan szemlélete, azt szeretnék bebizonyítani, hogy a NATO-országok erélytelenek a Szovjetunióval kapcsolatos ügyekben, s hogy ennek következtében az enyhülés állítólag csupán a szocialista államoknak hasznos. E célból szántszándékkal lekicsinylik a Kelet és Nyugat közötti gyakorlati együttműködés elért eredményeit, a meglevő nehézségeket pedig leküzdhetetleneknek állítják be. 3. Világos, hogy milyen cél vezérli a nemzetközi helyzet normalizálódásának nyugatnémet ellenfeleit, akik egy húron pendülnek az Egyesült Államok és a más kapitalista országokban élő hasonló gondolkodásúakkal: meghiúsítani az enyhülést, és ha sikerül, ellenkező irántiba fordítani a fejlődést. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Szovjetunió szándékait és jóakaratát, a népek, közötti kölcsönös megértés ügye iránti odaadását elsősorban azok próbálják kétségbe vonni; akik még nem mondtak le revansista nézeteikről. Az NSZK-ban éppen azok, akik mindenkinél nagyobb mértékben híresztelik a szocialista országok más államok ügyeibe való állítólagos beavatkozását, naponta gyakorolják az NDK belügyeibe való beavatkozást, sót, mi több, cinikusan azt állítják, hogy ily módon -nemzeti kötelességüket" teljesítik. Azt a vádat, hogy a Szovjetunió -védelmi szükségleteinek kereteit meghaladó" katonai előkészületeket folytat, a leggyakrabban azok a nvugatnémet személyiségek terjesztik, akik szoros kapcsolatban vannak fegyvergyártással foglalkozó konszernekkel, és erősén kardoskodnak a katonai költségvetés növeléséért, a NATO-tömb militarista tevékenységének aktivizálásáért és a nyugat-európai katonai integrációért. 4. A Szovjetunió békeszerető állam és nem készül senkinek megtámadására sém. Az SZKP és a szovjet kormány alkotó munkára, a többi népekkel és államokkal való békére és barátságra ösztönzi a szovjet embereket. Az, amit a Szovjetunió saját biztonságának védelmében és szövetségesei irányában vál(Folytatás a 2. oldalon.) Tavaszi BNV A résztvevők egy csoportja Párt- és állami vezetők látogatása a vásárban Pénteken, a BNV második szakmai napján KGST-na- Pénteken párt- cs állami pot tartottak — a Budapesti Nemzetközi Vásár történeté- vezetők keresték fel a Budaben először, abból az alkalomból, hogy öt évvel ezelőtt fo- Pesti Nemzetközi Vásárt. A gadták el a tagországok a szocialista gazdasági integráció BNV-re látogatott Losonczi fejlesztésére kidolgozott komplex programot. Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LáA KGST-napon több szo- terpress pavilonjában a tag- zár György, a Minisztertacialista ország kiállítói saj- országok népgazdaságainak nács elnöke, Fock Jenő, Hutótájékoztatót tartottak, a eredményeit bemutató fii- szár István, a Minisztertaszovjet Stankoimport kép- meket vetítettek, s a han- nács elnökhelyettese, az Orviselöi elmondták, hogy a gos híradó egész nap külön szágos Tervhivatal elnöke, vásárra azokat a szerszám- műsorban hivja fel a látó- dr. Maróthy László, a KISZ gépeket hozták el, amelyek gatók figyelmét, többek kö- Központi Bizottságának első a következő évek exportvá- zött az A pavilon előtt elhe- titkára. Nemes Dezső, az lasztékát bővítik, s ezek lyezett kooperációs vitrin- MSZMP KB Politikai Főisszállításáról a magyar kül- sorra. kólájának rektora. Övári kereskedelmi vállalatokkal pénteken járműipari na- az MSZMP Központi már megkezdték az üzleti pot is ren(jeztek amelynek Bizottságának titkára, a Potárgyalásókat. A BNV-n lát- keretében a magyar jármű- litikai Bizottság tagjai, és ható termékek üzleti lehe- ipari vánalatok Uözös sajtó- Gv°ri J™f\ a Központi Bitoségeirol tájékoztatott a tájékoztatót tartottak A zottsaS titkara. lengyel vállalat is. Mogürl képviselője elmond- A vendégeket dr. Bíró J6Az NDK központI informa- ta. hogy üzletkötői megkezd- zsef külkereskedelmi micios standjan pedig üzem ték a tárgyalásokat a Pol- niszter és Földes László, a közben láthattak a szakem- Mot vallalattaj gépjárművek Hungexpo vezérigazgatója berek a hordozható telefon- jövó évi szállításáról, az fogadta, majd körsétát tetA vásár rendezői a osztrák Steyr-céggel, az au- tek a vásáron. KGST-napra külön progra- tóbuszgyártási együttműkö- A vendégek nagy elismemot állítottak össze: az In- des fejlesztéséről. rcssel szóltak a ttmtigkró), KGST-napot tartottak Somogyi Károlyné felvételei Az elnökség. Kiss Piroska a népfront városi bizottságának beszámolóját mondja