Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-19 / 117. szám
I Szerda, 1'976. május 19: Mohács/ tömegsírok feltárása x m Derkovits ecsete ' * 1 * Varga Imre Derkovitsot ábrázoló szobrát ismeretlen tettesek Szegeden megcsonkították. Letörték a Művész ecseteit a szoborról. Kinek a kezét ne égette volna meg az a roppant, iszonyú ecset! Hogy nem roppant össze csontig hasító tekintete alatt ama lélek! Áll Derkovits, elégörnyedve múltnak, jövendőnek, áll, s mint soha még: Szegedről nyitja ki a Mindenségre ablakát. És jönnek a csillagok, hogy a híres ablak párkányán megüljenek, és jönnek az éjjeli madarak, hogy vézna vállain [virrasszanak. S virrasztanak és elalszanak, Csipkerózsika-nehéz álom bénítja mázossá mézeskalácsos, tükrös szívüket. Csak az ő üstökös koponyája világít nyugtalanul, tapogatja körbe az utcát, melegseggel, emberséggel sugároz e lélekveszejtő éjjelben. Mikor eljön a lény, a Pieta-gyilkos férfi ikergyereke, kinek szivén csalánok tenyésznek zölden habozva, kinek vérét sötét nedvek mérgezik. S lép a Mesterhez, aki nem ily [törpéket, de óriásokat, hatalmas hatalmakat tántorított el magától egyetlen legyintésével, ki takarodót vezényelt a rettenthetetlen Halálnak is. Lép az arctalan, formátlan lény a falhoz, néz át az ablakon, s hasítja szét vakító fényesség pókhálós tudatát. Rebben a bronzmagányú [férfihoz a mindenség látványától megiszonyodott porszem. S a félelem vadja tépi, töri az egek boltozatát befesteni készülő ecseteket. Már fut, haramia-tudatlanul, kezében a teremtés csonka darabjai. Mögötte zokogva suhognak az éjjeli madarak, hogy kövessék életét. S a Mester áll, mint kivégzőfalnál görnyedt testtel, elégömyed a kifosztó jövőnek. Fölötte hajnalodó, piszkos-szürke vászon a kifeszített ég. Zalán Tibor 22-26 0 MTI-fotó AntropoIogus is bekapcsolódott az 1528-os mohácsi tömegsírok feltárásába. K. Zoffmann Zsuzsanna antropológus, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa végzi az embertani vizsgálatokat. Eddigi megállapításai szerint az itt eltemetett katonák többsége -20—30 éves lehetett. Feltűnően nagy számban talált 18 éveseket is, de a felső korbatár elnyúlik 50 éves korig. Vizsgálatai szerint az elesettek robusztus alkatúak voltak. Képünkön: K. Zoffmann Zsuzsanna munka közben GYÓGYSZERÉSZEK VERSENYE Rozsnyay Mátyásnak, a múlt században élt neves gyógyszerésznek, az íztelen kinin felfedezőjének emlékére hirdetik meg minden évben a fiatal gyógyszerészek tudományos előadóversenyét. Az idén Szegeden rendezi meg a megyei Gyógyszertári Központ és a Magyar Gyógyszerészeti Társaság megyei szervezete a versenyt, melyben minden megyét két gyógyszerészkutató képvisel. Az emlékverseny a bírálóbizottság előzetes megbeszélésével ma kezdődik; holnap, csütörtökön és május 21-én, pénteken a Juhász Gyula művelődési központban hangzanak el a versenyelőadások. Az eredményhirdetésre szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor. Bejelentés A rendőrőrsön egy nö jelenik meg, és bejelentést tesz: — Eltűnt a férjem. — Es mi volt rajta? — kérdezi a rendőrtisztviselő. — Tulajdonképpen a szokásos: barna nadrág, barna cipő, fehér ing és pirospöttyös kötény. ÁLLAMI TÁMOGATÁS Több mint százmillió forint állami támogatást kapnak az idén a Szabolcs-Szatmár megyei termelőszövetkezetek termelésfejlesztést szolgáló beruházásaikhoz. A támogatást a szövetkezetek saját erőforrásaikkal egészítik ki. A MAGYAR RADIO DALVERSENYE A Magyar Rádió zenei főosztálya dalversenyt rendez 1977. április 24. és május 8. között. A versenyre 1943. január l-e után született énekesek Jelentkezhetnek. A verseny három fordulóból áU: válogatóból, elődöntőből ée döntőből. Az elődöntőbe 12, a döntőbe 6 versenyző Jut. Jelentkezési határidői 1976. november 15. Jelentkezni a Magyar Rádió zenei főosztályán (1800 Budapest) Írásban lehet. A Jelentkezésen fel kell tüntetni a versenyző nevét, lakcímét, születési idejét, a verseny fordulójára választott anyagát, valamint zongorakísérő Iónok nevét. Azoknak a versenyzőknek, akik az 11)76—77. tanevben még állami zened oktatásban részesülnek, a nevezéshez mellékelni kell az Illetékes tanintézet hozzájárulását ls. Aldk oktatásban már nem részesülnek. azoknak a nevezésen fel kell tüntetni zened végzettséGittaet és munkahelyüket. A SZERZŐ DEDIKÁL A Zeneműkiadó gondozásában jelent meg Eric Walter White monográfiája Stravinskyről, századunk kiemelkedő komponistájáról. A világhírű angol zeneesztéta ma Szegedre látogat, a Kárász utcai Idegennyelvű Könyvés Zeneműboltban délután fél 5-től dedikálja új könyvét. HATSZÁZ VAGONOS GABONATÁROLÓ Megkezdték a Nógrád megyei Gabonafelvásárló- és Feldolgozó Vállalat szécsényi 600 vagonos tárolójának próbaterhelését. A gabonatárolót teljesen gépesítették, gyors átvevő garatja óránként negyven tonna gabona átvételére alkalmas. KÉSZLETBÖRZE Tegnap, kedden Szegeden, a Technika Házában megnyílt — első ízben vidéken —, a budapestihez hasonló készletbörze. Itt három megye — Békés, Bács-Kiskun, Csongrád — nagyobb vállalatai az elfekvő, a használaton kívül helyezett készleteiket, idomvasakat, hengerelt hidegacélokat, lemezeket, csöveket, alkatrészeket, elektromos cikkeket kínálják eladásra. Tegnap 6 millió forint értékű volt a felhozatal. A börze ma délután zár. Várható időjárás szerda estig: időnként megnövekszik a felhőzet, legfeljebb egy-két helyen alakul ki zápor, zivatar. Éjszaka gyenge, napközben kissé élénkebb lesz a változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 22—26 fok között. TEJTERMÉKEK BEMUTATÓJA A városi Vöröskereszt és a tejipari vállalat közös szervezésében kóstolóval, szaktanácsadással és filmvetítéssel egybekötött klubfoglalkozás lesz h'lnap, csütörtökön délután 4 órakor a Nők klubjában. A népfront székházában (Vörösmarty u. 3.) rendezendő beszélgetésen a gyermekek és felnőttek egészséges táplálkozásáról lesz szó, a nemzetközi tejvilágnap alkalmából. MŰSZAKI HÓNAP Ma, szerdán Szegeden a műszaki hónap keretében több rendezvényt tartanak. A DEFAG központjában a fűrészüzem ebédlőjében Magyar Zsolt beruházási osztályvezető A DEFAG fejlesztési célkitűzései az ötödik ötéves tervben címmel tart előadást. Ma és holnap rendez összejövetelt a MÁV Szegedi Igazgatóságán a Közlekedéstudományi Egyesület Több előadó az Energiagazdálkodás a vasúti üzemben a MÁV szegedi igazgatóságának területén címmel számol be atktuális kérdésekről. A Technika Házában a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület közreműködésével a gazdasági szabályzók módosításának hatásáról a vállalati gazdálkodásban betöltött szerepéről lesz szó. SZÍNHÁZBARÁTOK KLUBJA A Juhász Gyula Művelődési Központ Színházbarátok Klubja ma, szerdán este 6 órai kezdettel tartja zárófoglalkozását Vendégeik: Berdál Valéria, Kovács János és Király Levente, a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Nemcsak a klubtagokat minden érdeklődőt szívesen várnak. Növényvédelem a kiskertekben A sziromhullás utáni időszak a növényvédelemben döntő jelentőségű. A betegségek mellett a termést pusztító kártevők is gyorsan elszaporodnak. A poloskaszagú darazsak nagy veszteséget okozhatnak a körte és a szilvafákon. A kár megakadályozás úgy lehetséges, ha a virágzás után azonnal permetezünk. A kis lárvák kezdetben még a gyümölcs felszíne alatt aknázva rágnak, ilyenkor könnyen pusztíthatok. Ha a gyümölcs belsejébe kerülnek, a védekezés már nehezebb, mert a rovarölőszerek oda már nem tudnak behatolni. Eredményes a védekezés, ha Metati ónból, Ditrifon 40 WSCből 0,2 deci, BI—58-ból 0,1 deci kerül 10 liter permetlébe. A zöld őszibarck levéltetű elterjedésével is számolnunk kell. Amint észleljük az első példányokat, rendszeresen 7 —10 naponként Rogor L—40, vagy BI—58 készítmények valamelyikével permetezzünk. Rózsán is észlelhető a levéltetvek elszaporodása, és fokozódik a lisztharmatfertőzés. Kombinált védekezésre a Bi—58 + Zineb + Morestan, vagy Thiovit keverékét alkalmazzuk. A meleg időjárás beköszöntött, ezért a permetezéseket lehetőleg kora reggel, vagy az alkonyati órákban végezzük. GÉPEK A JUHASZATBAN Osztrák gyártmányú kisgépekkel korszerűsítik a munkát a magyar juhásza tokban. Az üzemekben a következő években igyekeznek fellendíteni az állattenyésztésnek ezt az ágazatát; az épületek létesítésére, illetve korszerűsítésére 40 százalékos állami támogatást vehetnek igénybe. Az állattartók számára kedvezően változott meg a gyapjú felvásárlási ára is. A juhtenyésztők azon túl, hogy fokozzák az állatok „teljesítményét" a termelékenység növelésére új gépeket állítanak munkába. 1976. MÁJUS 19. SZERDA NÉVNAP: rvO A Nap kel 4 óra 02 perckor, és nyugszik 19 óra 20 perckor. A Haló kel 23 óra 55 perckor, és nyugszik 9 óra 46 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plnsz 250 cm (apadó). HÁROMSZÁZHAT VAN EVE született Johann Jákob Froberger (1616—1667) híres német orgona- és zongoravirtuóz, zeneszerző, a zongoraszvit egyik megteremtője. SZEGEDI NEMZETI SZtNHAZ Nincs előadás. MOZIK Szabadság: Holtbiztos tipp (színes angol, 50 százalékkal felemelt helyárral, fél 4, háromn«yed 6 és 8 órakor). Fáklya: Plm Pam és Pumelka (színes, m. b. NSZK, fél 3 és háromnegyed 5 órakor). ... Es hamarosan a sötétség (14 éven felülieknek, színes angol, 7 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Holtbiztos tipp (színes angol, 50 százalékkal felemelt helyárral), negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Vadvízország (színes magyar természetfilm). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart ÁLLATORVOSI ÜGYELET Május 22-ig. este 6-tól reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és ni. kerület, Gyálarét. Kiskundorozsma területén: dr. Maksay Ferenc állatorvos. Lakása: Szeged. Szt. Lászlő u. 23/A. Telefon: 17-218. n. kerület, Algyő. Tápé területén: dr. Krajcsovies Lászlő állatorvos. Lakása: Szeged-Petőfitelep, Göndör sor 23/B. Telefon: nincs. Szőreg, TJJszentiván. Tiszasziget, Kübekháza területén: dr. Kis Albert állatorvos^. Lakása: Újszeged. Közép fasor 21. BELGRÁD 2. 18.45: Szkopljei dokumentumfilmesek 19.00: Arcok 20.00: Szabad szerda EZK5I 8.30 8.45 9.00 9.15 10.06 10.40 11.10 11.30 12.35 13.20; 13.40: 14.00 14.31: 15.10: 15.39: 16.00: 16.10: 16.51: 17.05: 17.30: 18.15 19.15 20.22 21.05 21.34 21.39 22.20 2J.30 22.45 23.00 0.10 KOSSUTH : Gondolatok filmekről : Zenés képeskönyv : Válaszolunk hallgatóinknak : Zenekari muzsika : Nyitnikék : Beethoven: A-dúr szonáta : Márton és barátai — 6. : Osváth Júlia és Palló Imra énekel : Tánczenei koktél Látogatás kii tatóintéz etekben : Népdalkórusok Ezeregy délután (ism.) Két Vivaldl-concerto ..Sajnálom, de ... Megérti, ugye?" Kóruspódium A világgazdaság hírei Magyar szerzők műveiből Polkák Hagyományok és új közösségek Jugoszlávia-Magyarország labdarúgó-utánpótlás EB II. félidő : Bodnár György könyvszemléje : A Rádiószínház bemutatója: Palackposta : Chopin: Huszonnégy prelűd : Háttérbeszélgetés : Kis magyar néprajz : Népzene : Tíz perc külpolitika : Az MRT énekkarának új felvételeiből : Milyennek látja a földrajztudomány a falvakat? : Dunajevszkij operett- és ftlpizen élből : Éji zene Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, KUKLIS GABORNE Kuhn Ilona eletének 55. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 20-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család - Bérkert u. 1. 14 684 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, SZŰCS FERENCNÉ Danczkal Erzsébet életének 56. évében tragikus körülményék között elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 21-én 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. — A gyászoló család — Marx tér 1— 3. 14 679 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, testvér, OKOVETZ JOZSEFNÉ Borsos Erzsébet hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 20-án 15 órakor lesz az Alsóvárost temető kápolnájából. A gyászold család - Lenin krt. 78. 11 681 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett nagynénink, KIRÁLY PETERNE Juhász Margit volt zeneiskolai igazgató özvegye, életének 88. évében elhunyt. Temetése május 20-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló Juhász és Thekes család. 11563 Gyászközlemények Tudatjuk, hogy HUSZÁR IMRE hamvasztás utáni búcsúztatása május 21-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. — A gyászoló család - Tápéi u. 52. 14 678 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, BENKB ZOLTÁN éleiének 85. évében elhunyt. Május 18-án csendben eltemettük a Belvárosi temetőben. Gyászoló testvéren 14 651 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak és minden Jó ismerősnek, az Újszeged! Kendergyár nyugdíjasainak, akik fájdalmamban velem együttéreztek, virágaikkal és koszorúikkal fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Kéri család - Szöreg. 14 675 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, LA.TKÚ JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család - Tápéi U. 24. h 673 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, BURUCZKAI PALNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család — Irinyi J. U. 16- 14 664 Köszönetei mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, a haz lakóinak, akik szeretett halottunk, RENKO FEEENCNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család — Tábor u. 5. 14 667 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, munkatársaknak, Ismerősöknek, akik drága halottunk, SÁNDOR IMRE temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá-szoló család. 14 685 Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, GYÖRGYDEAK JÓZSEF életének 80. évében május 13-áJi váratlanul elhunyt. Temetése május 20-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló felesége i Gábor Aron u. 69. 14 686 DHf/i BUDAPEST 1. 9.53: Iskolatévé: Német nyelv 10.20: Tévétorna (ism.) 10.25: Delta (ism.) 10.50: A kígyók háza - 2. (ism.) 12.00: Játék a betűkkel (Ism.) 17.33: Hirek 17.40: A sokarcú Ausztrália 18.20: Zenés angol film 18.40: Mártélyi Tisza-táj 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Tévétoma 20.05: A klrályasszonv lovagja m. b. francia film 21.50: Nemzetközi stúdió 22.40: Tévéhíradó 3. 22.50: A XVI. Miskolci tévéfesztivál díjnyertes filmjeiből BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévéinapló 17.45: Gyermekeknek 18.15: Tudomány 18.45: Zenehazatok 20.00: Válogatás szerdán 8.05: 8.33: 9.33: 10.00: 11.33: 12.00: 12.33: 13.33: 14.00: 17.00: 18.00: 18.10: 18.33: 19.30: 20.Í3: 22.33: 23.10: 14.05 15.20 16.03 16.43 18.03: 19.04: 19.15 19.33: 20.35 21.05: 21.57: 22.341 PETŐFI A színigazgató — részi. Népdalok, néptáncok Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? : Zenés műsor üdülőknek : A Szabó család : Énekegyüttesek félőrája : Orff: Carmina burana : Kemény Egon: Játszótéren — gyermekszvit : Kettőtől ötig . . . : Az Ifjúsági Rádió órája : Vásárnyitás : Sanzonok Nótacsokor : Töltsön egy órát kedvenceivel : Ez is, az is ... Tánczene Varsóból Népszerű zenekari muzsika J. MŰSOR Hangverseny Csajkovszkij operáibői Ezer sző magyarul (ism.) Leonard Bernsteln vezényel Hangverseny Dzsesszfel vételekből Iskolarádió Wagner operáiból Tip-top parádé Mozart-hangverseny Liszt-művek Magyar zeneszerzők DÉL MAGYARORSZÁG , A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság Utia 10 - Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. BajcsyZsilinszky utca 28. - Felelős vezető: Dobó József. - Előfizetési dti egy hónapra 20 forint. m Indess 85 052.