Délmagyarország, 1976. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-25 / 21. szám

MAGAZIN Vasárnap, 1976. január 25. ... : V. >•,>•' Í* Gyulai Pál* Az Igazság és Hamisság Allegória Elindul az Igazság, Vele megy a Hamisság. Éles testvér mindkettő. Miért, tudj' a teremtő. Anyjok varrt két tarisznyát, Sütött nekik pogácsát. Mindenkinek húszat szánt, S betarisznyált egyaránt. Ehetnék a Hamisság: Jlallod-e te. Igazság. A tlcdbál ennék tán, Aa enyémből azután?" Jó lesz. Jó lesz. együnk háti" v Megkezdik a pogácsát, S mig benne tart, egy hétig. Morzsolgatják mindétig. Ehetnék as Igazság: „Hallod-e te, Hamisság, Amint mondád, rendre Jár, A tiedből együnk már?" Egész nap híjába bér. Nem ad neki a testvér; „Mégis adok Jó áron. Ha a füled' levágom." V-e Is vágja a fülét. Másnap Ismét a kezét, Azután meg a lábát, 8 úgy ád egy-egy pogácsát, Végre szemét szúrja ki, Vakon, bénán vezeti: Az Igazság ráállott — így járják » világot. IMI. • SsásMma Sva, m Mustár tt-ta született Gyulai Hl k«M ét krhlkna. A falvédőtől a giccsemberig Válságban é vagy változásban? Egyre többet hallunk és olva­sunk is válsághangulatú beszámo­lókat a házasság, a családi in­tézmények bomlásáról. Ijesztő statisztikák bizonyítják a házas­ságok labilitását: 1900-tól napja­inkig huszonháromszorosára nőtt a válások száma hazánkban. 1962­ben 17,6 ezer, 1972-ben már 24 ezer házasságot bontottak fel. A válságjelek megfogalmazói és szószólói azonban néhány dolog­ról megfeledkeznek. Történetesen arról, hogy az elvált házastársak túlnyomó többsége újra házaso­dik, bizonyítva ezzel, hogy nem a házasság intézményiből, hanem csak házastársiból ábrándult ki. Hallgatnak arról is, hogy a válás lehetősége egyértelműen jó dolog, s az első látásra ijesztő adatok csak azt példázzák, hogy ma már nem olyan erős a házastársak kő­zött az egymásra utaltság és egy­bekötöttség kényszere. Régebben, amikor kevesebben váltak, akkor sem volt több jó házasság, de a nők — anyagi kiszolgáltatottsá­guknál fogva — kénytelenek vol­tak sok mindent eltűrni férjük­től. Az uralkodó álszent erkölcs ugyanis házasságuk minden áron való fenntartására kényszerítette őket. Kisebb nyilvánosságot kapnak azok a pozitív tanulmányok, ame­lyek napjaink házasságainak új vonásairól készülnek. A család­szociológusok ezekben egyértel­műen úgy foglalnak állást, hogy hazánkban nem válságban, ha­nem csupán változásban van a házasság intézménye. E határozott , megállapításukhoz hozzáteszik azt is, hogy nem tartják elegendőnek a változások mértékét. Röglön utalnak a családon belüli női és férfi szerep megváltozására, s ugyanakkor a családi munkameg­osztás változatlanságára. A vál­toztatást. nem egyszerűen az olyan „helycserékben" keresik, amikor a férfi mosogat és a nő újságot ol­vas. Egyszerűen csak bebizonyít­ják, hogy az egyoldalú családi munkamegosztás mögött emberi viszonyok húzódnak meg, ez pe­dig egészen egyszerűen annyiból áll, hogy az egyik családtagé e fizikai munka, a másiké az irá­nyítás joga. A házasságok harmonikussá és tartóssá tétele a nő, a feleség sze­repének és családon belüli hely­zetének nagyobb megbecsülésében kell keresnünk. A tömeges női munkavállalás létezése történelmi tény, a családok egy részében azonban — úgy túnik —, hogy ezt nem veszik tudomásul Nem méltányolják eléggé, hogy a nők nagy része kenyérkereső is lett, és görcsös igyekezettel akarják tar­tósítani a hagyományos családi „felállást". Középiskolás lányok és fiúk körében végeztek vizsgálódást arról, hogyan képzelik el tíz év múlva a mai 16—18 évesek az életüket. A fiúk negyedrésze így vallott: „éti nem engedem a fe­leségemet dolgozni". Ez persze nem jelenti azt, hogy ennek ér­vényt is tudnak szerezni, de a maguk körül látottak és tapasz­taltak hatása kétségtelen. Na­gyon kevés nyilvánosságot kap az a megállapítás is. hogy ame­lyik nő munkája hivatássá vá­lik, annak brldogabb a családi élete is. s inkább megvalósul ott­honi egyenjogúsága A nők csa­ládi megbecsülése sokat mutat a házasságok belső tartalmáról. Ahol nem tisztelik bennük az anyát a feleséget, s a dolgozó nőt együtt, ott nem beszélhetünk Igazi emberi megbecsül '-sről és a házastársak közötti összhangról sem. Társadalmunk sokoldalúan se­gíti a házasságik, a családi élet korunkhoz . igazodó fejlőlésH, belső tartalmának emberibbé vá­lását. Sokat tehetnek e mellett a nők önmagukért is. Túl sok asszony nyugszik ma még bele családi hátrányos helyzetébe, ahelyett, hogy apró változtatá­sukat kéme mielőtt m4K zá­tonyra jut házassága. KOCSIS SVA A Bartók Béla Művelődési Központ Művészet és giccs cím­mel rendezett kiállítást a közel­múltban. Ennek az írásnak nem szándéka, hogy e kiállítással fog­lalkozzék, említése csupán azért történik, mert ez is — sok egyéb megnyilvánulás mellett — a giccs eleven jelenlétéről árulko­dik. S talán éppen egy Ilyen ki­állítás szemlélteti azt is, hogy a giccsnek, ennek a polgári ízlés­világ örökségeként továbbélő művészetpótszernek a felszámo­lása távolról sem egyszerű fel­adat. L A kiállítás látogatójában óha­tatlanul felvetődik a gondolat; milyen könnyű is volna a dol­gunk, ha a giccs legköznapibb tárgyainak felvonultatásával — fali teritőkkel és Mária-képekkel — érzékeltethető volna a jórészt rejtőzködőén létező giccs világa, s mellé állítva a művészet-ipar termékeit, a hamis és ál értékek máris szembetűnően elhatárolód­hatnának! A tárgyak azonban általában nem önmagukban vesz­nek fel giccs jelleget; giccsé sok­kal inkább abban az összefüg­gésrendszerben minősülnek, amelybe — ízlésük, esztétikai normarendszerük szerint — az emberek elhelyezik őket. Giccs­tárgy a legelegánsabb autó „stá­tusszimbólumként", giccstárggyá redukálódik egy művészi fest­mény válogatás nélkül zsúfolt tárgyi környezetben és giccsé vá­lik egy agyonismételt klasszikus zeneszám elszigetelt egyedülisé­gében. Hogy • giccs mennyire nem tárgy önmagában, de még csak nem ls „ember és dolog viszo­nya", azt a marxista esztétika — szemben a polgári magyaráza­tokkal — már régen feltárta. A giccs meghatározott társadalmi viszonyok, társadalmi tartalom hordozója. A giccs a szennyiro­dalommal vegyül, mert az élve­zetekhez Izgalomra is Igény tá­mad. Pornó- és ponyvadömping. Krimikultusz, silány bestsellerek papírtömege, sex- és horrorfil­mek áradata, technikával ötvö­zött kultúreikkek mutatják ezt a „színvonalat". S mindehhez és ezzel együtt a fő cél, hogy az emberek fogadják el a világot olyannak, amilyen; hiszen min­dent készen kapnak, házhoz szál­lítva, a kiszolgálás összkomfor­tos, nem kell a fejét törnie sen­kinek. Az egész mechanizmus azt sugallja, hogy a világ úgy a leg­jobb, ahogy van; kizsákmányo­lással, bűnözéssel, faji megkü­lönböztetéssel, imperialista kül­politikával, alkalmanként hábo­rúval ugyan; ám ezek a jelensé­gek, már ami valódi értelmüket illeti, természetesen rejtve ma­radnak. A szocializmus társadalmi vi­szonyai már nem feltételei többé a giccs újratermelődésének. A szocializmusban érvényesülő cso­portérdek lényegében összhang­ban van a társadalmi érdekkel, noha az árutermelés viszonyai még lehetőséget adnak a közös­ség érdekétől eltérő törekvések­nek is. Érvényesülhet ezenkívül — fölöttébb korlátozottan — a kistulajdonosi érdek ls. Ezeken — a haladás fő vonalától elkü­lönülő szférákon — még átszivá­roghatnak a szocialista kultúrá­tól idegen tendenciák, s gazda­sági okként szerepelhetnek a giccs létrejöttében. Jelentőségük azonban távolról sem meghatá­rozó. Miért él mégis nálunk a giccs, ha a szocializmus nem táp­talaja többé? A több mint tíz éven át tartó „ízlésvita" egyik általános tanulságaként azt szö­gezték le, hogy „napjainkban a fő ellentmondást az a jelenség hordozza, hogy az emberek fej­lettebb társadalomban élnek, mint amilyen a többség ízlés­szintje". Ezzel lényegében az £z­icskonzervatizmus széles körű meglétére mutattak rá, mely a nyugati dekadens hatások mel­lett a legfőbb akadályként Je­lentkezik a szocialista ízléskul­túra elterjedésében. Napjaink giccsfogyasztásának, a giccs iránt megmutatkozó igénynek a hátterében Is — mint a giccsnek általában — a való­sággal, az élet mélyebb problé­máival való szembenézés hiánya, az egyéni és társadalmi élet kri­tikus értékeléséről való lemon­dás húzódik meg. A giccsszemlé­let az élet dolgainak könnyű át­láthatóságát várja el. A műalko­tásban nem azt keresi, hogy ma­ga a valóság je'.enik-e meg ben­ne szövevényeivel és teljes bo­nyolultságával, s hogy megszó­lal-e az életigazság, részvételre szólítva fel a műélvezőt, hanem azt, hogy első látásra érthető-e, átlátszó-e az ábrázolt világ. Csak semmi erőfeszítést, csak fülbe­mászó zenét, happy endet feltét­lenül! A giccsszemlélet állandó redukcióra kényszeríti a műal­kotást, a saját mlndennaplsága színvonalához való alkalmazko­dásra A giccsben a valóság tör­vényszerűen fokozódik le egészen addig, míg minden rózsaszínűvé, andalítóvá vagy — mint a kri­miben — primitív logikai kom­binációvá nem silányul. A giccs­szemlélet nem képes elfogadni az igazi művészetet, ami a giccs eleven tagadása, mivel feltárja az élet ellentmondásait, ráét>­reszti az embert, hogy a valóság nem vágyálmai szerint alakul, s rákényszeríti, hogy a közösség — a társadalom, az emberiség — szempontjából értékelje saját életvitelét. Az igazi művészet tartásra nevel, lényegében arra, hogy — Arannyal szólva —: „Legnagyobb cél pedig itt a földi létben — Ember lenni mindig, minden körülményben." 2. A polgári társadalom alakítja ki a giccsember torz típusát, a személyiség giccstulajdonságait, giccsvonásait. Mint a giccs meg­nyilvánulásai általában, a gtccs­ember arculata is rendkívül sok­rétű. A glccsjegyek sem feltétle­nül koncentráltan Jelennek meg egyetlen személyiségben. A giccs­ember szemléletét alapvetően át­hatja az az öntelt meggyőződés, hogy a világhoz fűződő viszonyá­ban az 6 álláspontja hibátlan és semmiféle kritikára nem szorul. Meggyőződését azonban nem a dolgok szigorú számbavételére, az élethelyzetek racionális végiggon­dolására alapozza, hanem arra az illúzióra, hogy ő maga csalhatat­lan. Ezért Ítélkezik mérlegelés nélkül, mond szentenciákat és cselekszik gátlástalanul. Életböl­cseletének megátalkodpttságát a közhelyszerű „örök Igazságok" fejezik kl. Számára voltaképpen nincs mérték, 6 a dolgok mér­téke. A giccsembemek nincs jel­leme, nincs arculata. Ma feles­küszik egy zászlóra, holnap el­árulja. A sznobokhoz hasonlít abban, hogy üres és jellemtelen. De míg a sznob mások feje után megy, másokhoz Igazodik, szemét állandóan másokra függeszti, a glecsember a maga útját járja. „Az én házam az én váram." Mert neki egyéni elvei vannak, s ezekhez ragaszkodik. De hol­nap az elveket feladja, s akkor más elvekhez ragaszkodik meg­győződéssel. Mindig az egyen­súlyt keresi, s mindig ingadozik. A valóság talaján akar állni „mindkét lábbal", de a fellegek­ben jár. A giccsember könnyű szívvel tapos bele másokba, de az őt ért sére'mekét a haza és az emberiség elleni gaztetteknek kiáltja ki. A leg'unyább közöny szobra 6 mindenben, amihez közvetlen érdeke nem fűződik. Végső kiteljesedésében ő az a fasiszta katona, aki szívesen hall­gatjs s pacsirtadalt. esetleg a Bach-zeuét, « szánva tapos rá egy hangyára, de „teljesíti köte­lességét", amikor „falhoz verdesi a pötty csecsemőket". Vonásainak lényegét a szocia­lizmusban is megőrzi, de hely­zete és lehetőségei alapvetően módosulnak. Fő szempontja aí egyéni haszon és biztonság. A bőrét óvja mindenek felett. Eset­leg az alakját a szüléstől. „Ide a pénzt, s a többivel hagyjanak békén!" — ez a jelmondata. Jo­gait számon tartja, s azokat nem mulasztja el megkövetelni. A kö­telességekkel másként van. Itt szívesen keres kibúvót, s érvei kifogyhatatlanok. Előszeretettel halmozza ordenáré ízlésének tár­gyait, hogy fitogtassa: ő sokra vitte, de az egész csak ásító üresságének leleplezésére szolgál. Szélsőségekre hajló természeté­nek már nem kedvez az idő. Ke­gyetlensége másként nyilvánul meg. Gázol és cserben hagyja ál­dozatát, aztán virágot visz a kór­házba, hogy kisebb büntetést szabjanak rá. Elhagyja az asz­szonyt és a gyerekeit, majd a munkahelyét, hogy ne vonhassák le tőle a gyerektartást. Az ál­lamra bízza szüleit, s ő meg­játssza a mintaszülőt Meggyil­kolja a taxisofőrt, s a börtön­ben a karjára tetováltatja: „Hű­ség. Szerelem". 3. Tévedés ne essék; a giccsem­bert természetesen nem a giccs­irodalom, a giccsmüvészet terem­ti. A giccsembert ls a társadalmi viszonyok hozzák létre, mint a kultúra, a giccs termékeit. A giccsember éppoly silány termék, mint a giccstárgy. Bizonyos gics­cses művek kedvelése még ko­rántsem határozza meg a szemé­lyiség arculatát; ha valaki ked­veli a cigányzenét, abból még nem következik a múlt századi nótaszövegek érzelmi kultúrájá­nak elfogadása. S ugyanez a helyzet bizonyos bestsellerekkel, filmekkel stb. Másrészt az arisz­tokratikus vagy akár klasszikus ízlés mögött is rejtőzhet beszű­kült, torz, előítéletekkel terhelt egyéniség. A giccs természetrajza fölöttébb sokrétű jelenség, az el­hamarkodott általánosítás ebben a tekintetben is megengedhetet­len. Kultúrpolitikánk, miközben évtizedek óta tartó következetes nevelő munkával törekszik a művészet valódi értékeit köz­kinccsé tenni — statisztikai ada­tok sokaságára hivatkozhatunk —, a szocialista ízlésformálás kérdésében is elveti a szélsőséges álláspontokat Tudomásul veszi, hogy a szórakozás, a kellemes időtöltés, a kikapcsolódás keresé­sének számos, úgynevezett „esz­tétikumon kívüli" területe is van. Ezt a területet, melyen fejlődé­sünk jelenlegi szakaszában még széles rétegek kulturális érdek­lődése talál kielégülést, afféle semleges zónának tekinti, ahon­nét igenis van átjárás a valódi esztétikum, az igazi művészet vi­lágához. Erről csupán a szűk látókörű művészeti arisztokratiz­mus nem' vesz tudomást. 4. Kultúrpolitikánk — a realltá­sok talaján állva — miközben a néphez szóló igényes művészet hatékony fejlődését szorgalmaz­za, s a művészeti demokratizmus elvét követi, széles teret biztosit a szocialista kultúra keretébe il­leszkedő, könnyű műfajokat pro­dukáló művószetiparnak is. E te­kintetben Lenin Clara Zetklnnek mondott szaval fogalmazzák meg a világos álláspontot: „Ami a cirkuszi játékot illeti, ám legyen! De ne feledjük emellett, hogy a cirkuszi játékok nem jelentenek nagy, igazi művészetet, hanem csupán többé-kevésbé jó szóra­kozást ... A mi munkásaink és parasztjaink többet érdemelnek, mint cirkuszi játékokat. (Joguk van az igazi művészetre!" Kultúrpolitikánk ennek az igazi, a személyiséget mélyen megragadó és tartalmasan for­máló művészetnek szánja a gyö­nyörködtetve nevelés feladatát: „Jó szóval oktasd, játszani is en­gedd — szép. komoly fiadat." ' . KOVÁCS MIKLÓS , i

Next

/
Thumbnails
Contents