Délmagyarország, 1976. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-22 / 18. szám

4 Csütörtök, 1976. január 22. 3 Az út elején A Szegedi Dózsa labdarúgócsapatának fél éve Üj edzővel, új elképzelé- a koruk, hanem a tudásuk, jellemzőjük. Itthon a négy­sekkel indult az 1975—76-os a lelkesedésük, fegyelmezett- három-háromat, vidéken a bajnoki évnek a Szegedi Dó- ségük dönti el, helyet kap- négy-négy-kettőt alkalmaz­zsa NB III-as labdarúg ácsa- nak a csapatban, vagy sem. ták. A csapatrészek játékát pata. Az egyesület, a szak- Ez egészséges versengésre említve a kapusokról megál­osztály vezetősége okult az késztette őket, s a későbbi- lapítható, bár kaptak védhető előző, gondokkal teli, szá- ekben ennek valamennyien gólokat, megtették a magu­Magyar— spanyol tenisz EK­mérkőzés vasárnap Vásárnap délután új sportág mutatkozik be Sze­geden, a Sportcsarnokban. Ezúttal tenisz Európa Kupa mérkőzést láthatnak a né­zők. A spanyol és a magyar válogatott pénteken este ér­kezik Szegedre, szombaton pedig már edzést tartanak a svéd gyártmányú Bolltex­műanyag pályán. A mérkő­. ésre korlátozott számban még vásárolhatók elővétel­oen jegyek az újszegedi sportcsarnokban. Az újrendszerű tenisz Európa Kupa elődjét a Ki­rály " Kupát 1936-ban alapi­'ották, majd a világháború után 1952-ban hívták újra 'letre. Magyarország 1969­ien kapcsolódott be a küz­delemsorozatba. Január 16-án Sunderland­ban a Spanyolország—Nagy­Britannia mérkőzéssel kez­dődött el a tenisz Európa Kupa. Nagy meglepetésre a spanyolok 2:1 arányban ve­reséget szenvedtek. Gime­nez ugyan legyőzte 6:1, 6 tá­ré Lloydot, Munoz azonban 6:0, 6:l-re „lebetlizett" Mottran ellen. A döntő játszmában a Lloyd, Mott­ran páros 6:2, 7:5-re legyőz­te a Munoz, Muntanola ket­tőst. Az Európa Kupa 8 csa­pata összesen 14 mérkőzést vív egymással oda-vissza alapon. A találkozókat Eu­rópa 60 (!) városában ren­dezik. A magyar válogatott 7 ta­gú kerettel készül: Taróczy, Bárányi, Machán, Szőke, Benyik, Varga, Csoknyai. A 14 mérkőzésből hétszer sze­repelnek hazai pályán, még­pedig háromszor a budapes­ti Körcsarnokban, kétszer­kétsrer pedig Miskolcon és Szegeden. B. L. GYŐZELEM AZ EURÓPA LIGÁBAN Szerdán este Varsó mellett került sor a Magyarország— Lengyelország asztalitenisz Európa Liga mérkőzésre. A magyar csapat Börzsei, Tí­már, Asztalos, Szabó Gab­riella, Lotaller összeállítás­ban 4:3-ra győzött, s megsze­rezte első pontjait. A nyári kupa- és edző­meocseken alakult, formáló­dott a törzs, csiszolódott a játékstílus. mukra balul sikerült, jót és hasznát látták, rosszat is hozó bajnokság ta­pasztalataiból. Belátták, a jövőben több mindent más­ként kell majd csinálniuk, ha az őket körülvevő, hely­ben járásra kényszerítő bű­vös körből ki akarnak lépni. Számot vetettek lehetőségeik­kel, körülményeikkel, s a ko­rábbiaknál sokkal járhatóbb, reálisabb, utat jelöltek cse­lekvéseik végcéljának. Fon­tosnak tartották, hogy az el­következendőkben olyan em­bér irányítsa a szakmai két. A védelem a beállós Bí­róval erősödött. A szélsőhát­védek, ha alkalom kínálko­zik, gyakran előretörnek, de beadásaik csak elvétve hasz­nosíthatók. Gyakorlás kérdé­se csupán, hogy ezt az eré­nyüket kamatoztassák. A kö­zéppályás sor Pócsik előre­kerülésável mozgékonyabb, de nem élnek vele kellően. tékosukra, dr. Reményik Lászlóra esett. Sokan féltő (?) aggodalommal vették tudo­Első két találkozójuk nagy­arányú győzelmükkel végző­dött. Ezután viszont várat­lanul hullámvölgybe kerül- Egyénieskednek, távoli lövé­tek. Vereségeket szenvedtek sekre alig vállalkoznak.. A vidéken, de a hazai pályán csatársor változatlanul sebez­sem remekeltek, öt pontot hető pontja a lila-fehérek­vesztettek sorozatban. Mind- nek. Talán velük van a leg­munkát, aki múltjával iskö- annyian fáradságról panasz- több gond, talány krónikus tődik a csapathoz, aki ma- kodtak, szapulták a követel- „góliszonyuk", helyzetkiha­gáénak vallja az egyesület ménvrendszert, az „ember- gyásaik. Amikor nem talál­törekvéseit. feletti" munkának tulajdoni- tak hálóba, vesztesként hagy­Választásuk, miután a le- tották a rossz eredményeket, ták el a pályát, legfeljebb hetöség adva volt, régi já- Reményik edző nem sokat döntetlenre végeztek! törődött a zsörtölődéssel, vál­tozatlan következetességgel, ® mintha mi sem történt volna, másul ezt, mondván, lesz-e végezte dolgát. Neki lett annyi ereje, ambíciója, hogy igaza. Az utolsó hét fordu­fegyelmet tudjon tartani a lóra ismét formába lendült heterogénnek elkönyvelt tár- együttese, 11 pontot szerez­saságban? A túlzott óvatos- tek. kodás feleslegesnek bizo- Az ősz előnyös változáso- ,é - iátékf.„„,, nyúlt. A fiatal edző által dl- kat hozott a Dózsánál. Értek k ~ rlgált lila-fehérek — játé- el szép eredményeket, figye­kuk ugyan némelykor döcö- lemre méltó, értékes negye­gött, formájuk hullámzott — dik helyezésük, de kiforrott az elmúlt fél szezonban nem csapatról még korántsem be­okoztak csalódást, 24 pontot ,.. , szélhetunk. Játékukban már felfedezhetők olyan jelensé­gek, amelyek tudatosságra, begyakorlottságra engednek következtetni, de mint aho­gyan edzőjük is mondta, az még na­Munkaalkalmak gyűjtve, a negyedik helyen végeztek. Amikor dr. Reményik Lász­lónak adták a „karmesteri pálcát", a szakosztály veze­tőségétől útravalóul kapta, hogy próbáljon szellemében út elején járnak, egységes, küzdeni tudó csa­patot formálni, lehetőleg az első hét között végezzenek, kövesse figyelemmel a tarta­lék- és ifjúsági csapatok munkáját. Mindehhez, kellő támogatás mellett, szabad ke­zet kapott. Élt is a lehetőséggel. A labdarúgásért rajongó, az újat mohón magába szivó ed­zőnek — jelenleg az oktatói tanfolyamot végzi — az első és harmadik pontba foglalt elképzelést, ami további ténykedésének alapja, sike­rült megvalósítania. Az el­múlt időszak munkája, eredményeik, amelyek arány­ban állnak képességeikkel, legalábbis ezt bizonyítják. Nagy lendülettel, a köve­telményrendszerben előírtak szerint láttak az edzésekhez. Az edző száműzte a csapat házatáláról a sok viszályko­dást kiváló öreg—fiatal, sok­szor mesterkélten előhozott gondolatkörét. Nem „rostált", senkit sem küldött el a ko­rábbi keretből. Mindenki megkapta a lehetőséget, ki­ki maga döntse el, képes lesz-e az intenzív, kemény munkára, a fokozottabb helytállásra. A játékosok sa­ját bőrükön érezhették, nem A szakosztályban, igen he­lyesen, ma már nem az elv­telen eredmányhajszolás, a minden áron való élre törés a fontos. Csapatot, jó csapa­tot kovácsolni, minél több sa­ját nevelésű játékossal! —ez közeli és távlati terveik meg­határozója. — Elképzeléseinknek meg­felelő alapja van — jegyezte meg dr. Reményik László.— Sok tehetséges fiatal rúgja nálunk a labdát, közülük ősszel többen szóhoz jutot­tak, hovatovább állandó csa­pattaggá váltak. A tapasztal­takkal — apróbb, játékbeli hiányosságoktól eltekintve — elégedett vagyok. Megismer­tem a mezőnyt, jobban fel­készülhetek egy-egy mérkő­zésre. A látottak megerősí­tették bennem, egy percig kés alá'véve elmondható, két sem lehet Csalni. Elbizako­játékforma volt leginkább üottságnak, önteltségnek nincs, nem lehet helye. Kö­rülményeink jók. Nyugodt légkörben dolgozhatunk, meg­van a lehetősége, hogy ta­vasszal úgy folytassuk, mint ahogyan az ősszel abbahagy­tuk. Győzelemmel — tette hozzá sokat sejtető mosoly­lyal... Györki Ernő gyon sok a tennivaló azért, hogy valóban megbízható, hosszú távon is számottevő teljesítményekre képes, jó csapattá váljanak. Az együttes egészét bonc­A Szegedi Kazánjavltó Isz központifűtéz-, vlz-, csator­na-, valamint gázszerelési munkák végzésére SZABAD KAPACITÁSSAL RENDELKEZIK. Megrendelések felvétele: Szeged, Dorozsmai út 8. sz. alatt. A Délmagyarországi „MÉH" Vállalat, központi telepére fel­vételre keres 1 szervezőt, férfi és nSi segédmunkásokat, gépko­csi- és traktorvezetőt, konnyfl­gépkezclőt, valamint tmk-vezc­tőt. Jelentkezés: Szeged, Dorozs­mai út 40. MÉH-telep. Telcoigaz­gatónál. Tmk-vezető Jelenikezé­sc: MÉH-kozpont, Szeged, Tábor u. 7/B. Műszaki vezetőnél. A Szegedi Városgazdálkodás) Vállalat szegedi munkahellyel felvesz autófényező, lakatos, kő­műves, központifűtés-szerelő, ké­ményseprő szakmunkásokat, fű­tőket, ravatalozókat, sírásókat, ablaktisztítókat. takarítónőket, kubikosokat, úttisztítókat, vala­mint segédmunkásokat. Jelent­kezés a vállalat telepbelyén. Pa­csirta u. 1. sz. alatt. A Taurus Gumigyár tranzit­kirendeltsége felvételre keres: targoncavezetőket, műszaki és készáruraktárakba anyagátvevő­ket, kiadókat, valamint kisegítői és rakodói munkakörbe dolgo­zókat egyműszakos munkakör­be. Jelentkezés: Taurus Gumi­gyár, Szeged, munkaügyi osz­tály, 6728 Szeged, Budapesti úi 4. Szeged m. városi Tanács Kór­ház Szeged. Kossuth I.- sgt. 42. rclvesz általános ápolónőt, gyer­mekápolónöt, besorolás a 18/1971. EilM. sz. rendelet szerint, to­vábbá konyhai betanított mun­kást, szakácsnőt, takarítónőt (nyugdíjast, nyugdija teljes meghagyása mellett) 42. 111. 41 órás munkahéttel, vidékleknek útiköltség-térítés. Tranzisztoros rádiók, magneto­fonok, lemezjátszók javításához értő rádió-tv műszerészeket fel­vesz a Szegedi Elektromos Szö­vetkezet rádió-tv szervizé. Je­lentkezés a részlegvezetőnél: Le­nin krt. 56. Azonnali belépéssel felveszünk női-férfi segédmunkásokat, tmk­lakatosokat. kovácsokat, komp­resszorkezelőket, marósokat. Je­lentkezni lehet a Szegedi Szer­számkovács Isz. Szege*, Bajai út 3. Kétműszakos palackfejtő üze-' műnkbe női munkavállalókat, valamint gépkocsirakodónak (ér. ri munkavállalókat felveszünk. Kőbányai Sörgyár, Szegedi Ki­rendeltsége. Hétvezér u. 26.B. Hűtőgépszerelőnek felveszünk elektrolakatost vagy villanysze­relőt, szervizmunkára. Hűtőgép­műszerész szakmunkás-bizonyít­vány megszerzése lehetséges. Szegedi Elektromos Szövetkezet, Vidra u. 2. Szervlzvezető, min­dennap 14 órátóL Műszak) rajzolót keresünk fel­vételre. Kéziszerszámgyár sze­gedi gyáregysége. Szeged, R.'gó u. 38. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. A' DEFAG szegedi erdészete Szeged környéki erdősítésekhez férfi és női segédmunkásokat keres állandó munkára. Bővebb tájékoztatás az erdészet központ­jában. Cjszeged, Gyapjas Pál u. 7. Azonnali belépéssel felveszünk TMK-villanyszerelőt, géplakatost, szerszámkészítőt, valamint beta­nított munkára női és férfi munkavállalókat. Jelentkezés: Tömegcikk Készítő Ipari Szövet­kezet. Szeged, Zákány u. 44. A MAV Oktatási Főnökség fel­vesz két dolgozót konyhalány munkakörbe. Bérezés, kedvez­mények a MAV Kollektív Szer­ződése szerint. Jelen'kezni: MAV Oktatási Főnökség, Szeged, Marx tér 14. szám alatt. KÖZÜLETEK! MAGÁNOSOK! FIGYELEM! Szeged Városi Beruházási Vállalat Szeged, Északi vá­rosrész I. ütemében lebontásra kerülő ingatlanokat versenytárgyalás útján 1976. január 24-én, 8.30 órakor értékesíti A versenytárgyaláson megvásárolt épületek bontási anyaga után 2000 Ft értékű óvadékot a helyszínen, míg a további összeget a versenytárgyaláson ismertetett és megkötött szerződésben foglalt határidőn belül csekken kell befizetni. Az épületet a bontási szerződésben fog­lalt határidőig le kell bonatni. A versenytárgyalás helye: Szeged, Ács a tea 10. KÖZÜLETEK, VÁLLALATQK, MAGÁNOSOK! A Szeged. Dorozsmai út 40. sz. alatti új telepünkön (Tel.: 12-229) nagy választékban árusítunks kohászati termékeket (idomanyagokat, lemezeket, csöveket stb.) Megre"d"'é-"'<-<»t elfogadunk. Elfekvő készleteiket megvásároljqk! Keresse lel telepünket! Délmagyarországi Vállalat Pincegazdaság azonnali belé­péssel szegedi munkahelyre fel­vesz autószerelő és hfltőgépkezt­15 szakmunkásokat, fiatalkorú kézbesítő segédmunkást, vala­mint a szőregi palackozóba férfi és női segédmunkásokat. Jelent­kezés: Szeged, Tábor u. 3. Mun­kaügyi osztály. A Szegedi Építőipari Szövet­kezet felvesz legalább 5 éves gyakorlattal bádogos részlegve­zetőt. Felvilágosítást ad és a jelentkezéseket fogadja a szövet­kezet személyzeti osztálya. Sze­ged, Brüsszeli krt. 8. A Szegedi Építőipart Szövetke­zet felvesz villanyszerelő szak­munkásokat, valamint telepi se­gédmunkásokat. Jelentkezni le­het: Szeged, Brüsszeli Itrt. 8. Munkaügyi osztály. A Szegedi Kazánjavltó Isz tüz~ oltókészülék-Uarbantartó részié, géhez műhelyl munkára tüzolté­készülék-karbantartásl munka­körbe férfi dolgozókat, valamint könnyű fizikai munkára nyugdi­jasokat felvesz. Jelentkezni le­het: Szeged, Dorozsmai út 8. szám alatt. Falpari technikust vagy aszta­los szakmunkást művezetői mun­kakörbe, gázkazánkezelőt és fér­fi segédmunkást felvesz az Al­földi Bútorgyár, Szeged, Cserzy Mihály u. 1L A szegedi Felszabadulás Mg. Tsz sertéstelepére általános la­katost és férfi dolgozókat vesz fel azonnali belépéssel. Jelent­kezni lebet a telepvezetőnél, a tsz L sz. kerületének sertéste­lepén, a Sándorfalvi út mellett, A Folyamszabályozó és Ka­vicskotró Vállalat szegedi kiren­deltsége felvételre keres, 1 hét munka, 1 hét szabad munkaidő­beosztással : matrózt, bármilyen képesítésű gépkezelőt, gőzgé­pészt, valamint dereglyekormá­nyost. Elhelyezés, étkeztetés és egyenruha-Juttatás kollektív szerződés szerint. Jelentkezés személycsen. Szeged, Dózsa Gy. u. 4. szám alatt. Alkalmazunk vas-műszaki el­adó szakképzettségű dolgozókat, vagonrakodókat, raktári segéd­munkásokat, targoncavezetőket, kocsikísérőket, VIDIA Kirendelt­ség Szeged, Bakay N. u. 52. A DÉLÉP Vállalat felvesz hó­központ-kezelőket, takarító-étel­felszolgálókat. Jelentkezés: Kos­suth L. sugárút 72/B. L 222-es szobában. A KSZV CJszegedl Szövőgyára felvételre keres új, modern, au­tomatizált szövö üzemrészébe la­katos szakmunkásokat, textilipa­ri vagy gépipari szakközépisko­lát végzett férfi munkavállaló­kat segédművezetői munkakörbe, valamint mosónőt. Jelentkezni lehet; a gyár munkaerő-gazdál­kodást csoportjánál. Cjszeged, Alsó Kikötő sor U. A Szegedi Ruhagyár varroda! üzemébe felvesz női és férfi munkavállalókat. Varrni nem tudókat betanítjuk. Felveszünk: még konyhalányokat, férfi se­gédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodá­sán. A Szeged Járási Építőipari Szövetkezet kőműveseket, kubi­kosokat, segédmunkásokat, Oj­szegedre, Petőfitelepre, Tiszaszi­getre éjjeliőröket vesz feL Je­lentkezni lehet: Szőreg, Makai út 57. szám alatti szövetkezeti irodájában. A Mérésügyi Hivatal Lenla krt. 57. alkalmaz gépésztechni­kust vagy szakközépiskolai vég-, zettségű dolgozót műszaki elő­adónak. Az Utasellátó Vállalat Báes— Csongrád megyei Igazgatósára pályázatot hirdet a 276. sz., Új­szegeden üzemelő szabadkasszaa egységvezetői munkakör betölté­sére, az 5/1972. Bk. M. rendelet­ben foglaltak alapján. Pályáza­tokat részletes önéletrajzzal 6720 Szeged, Somogyi u. 1L sz, alá kérjük beküldeni. Takarító hivatalsegédet alkal­maz a Kísérleti Fizikai Intézet. Jelentkezés: Szeged, Dóm tér 9, sz. alatt. A Fül-Gége Klinika (elvesz 4 órás takarítónőt. Munkaidő d-s. 6—10-lg, vagy du. 2—6-lg. Je­lentkezés a fönövérnéL APRÓ /.-; « HIRDETESEK ADÁSVETEL 80 literes villanybojler, újszerű állapotban eladó. Szt. László u. 8/B. z l vas eladó. írd.: Par­tizán u. 15. Szombat, vasárnap. X UN-eo Trabant Combi eladó. Zsigulit, Polskit1 cserélek. Tarián 408. IV.. 16. x UV-z Zsiguli Combi ka­rambolos állapotban sürglsen eladó. Érdek­lődni : Szeged, Somogy', u. 20.. Iszt 1., Jobb­ra. x PO-gái'.Oibely pa'ackkal együtt eladó. írd-któdnl­Tápé, Várta út 18. írd.: dél-Iótt. Eladó 60 q Istállótrágya Szatymazl u. 30. Eladó 6 darabból gyer­mokasobabútor. Hámán Kató u. 36. Egész nap. MB 1600 Skoda eladó. esetleg elceerélbetó Wartburgra. Sregod, Do­rozsmai út 47. Karambolozott 1500-as Polski FIAT eladó. Sze­ged, Teleki u. 5. Fehér eüMSk Homok utca 2. eladók. rali kö.ykök (törzskönyvezett), u. 19. elac. k Gém Opel Rekord 1700-as, most vizsgázott. sUrgö­een eladó. Kiskunhalas. Fazekas Gábor u. a. Berva kismotor és alkat­részek, gépkocsira tetö­csomag'artó, d'szka gs rázs. garázsajtó 'eladó. Kormányos u. S/A. Éíado egy Dlósl akt­feetmény. Kelem-n u. 11. n. emelet 15. ajtó UIIER 714-es magnó, va­lamint garanciás Sa-yó rádió-magnó e'adó. Kis­martoni u. 15. Lalta u. bejárat. Veres. Konyhaszekrény, olaj­ká'yha, aszta', csomag, tartó eladó. 6 óra után. Srankó Józaeí, Sajka u. W. ­IS-aa Zaporozsee eladó. Móra U. 36. A L B E R L E T ÜuTorozoTr'^oua^TTnj­ha albérlatbe kiadó. Harmat u. 10. x Ketté szoba vagy két­szsr egy szoba üresen kiadó. Házaspárnak ls. Szeged, Remóny u. 16/A. Tihanyi. X Két tanuló fiúnak vagy dolgozónak ls albérleti szoba kiadó. Körtöltés utca 27. Demlanleh u. vége. Külön bejáratú, üres szoba. fürdőszoba-hasz­nálattal gyermektelen házaspár részére hosz­srább ldlre kiadó. Clm: Tarján 504. ép. B. IV. 14. LAKÁS Pécsi, urá városi, 2 szo­bás, étkezöfü'kés, össz­komfortos lakást hasonló szegediért cserélek. ,.Mi­leg otthon 24 é69" jel­igére a Sajtóházba. x Mástól szobás. II. em.. összkomfortos, erkélyes, gázfűtéses, lomkamrás. OTP-örök'akás eladó. „Belvárosban 491 675" jeligére a Hirdetőbe. s INGATLAN CJszegedcn 2 x 200 n-öl telek eládó. Érdeklődni: Fürj u. 67. x Hattyastslrpen 240 négy­szögöl telek beépíthető, eladó. Varsó utca 2. szám alatt. érdeklődni lehet 16 órától minden­nap. Csuka u. 22. szám átátt, álsó ópülát. X Hétvégi t zlket vennék. „Sürgés 24 673" jeligére a Saltóházba. Galamb utcában épülő, kétszobás társasházrész eladó. „Tavasszal kez­dünk 24 656" Jeligére a Sajtóházba. Ház eladó. Pásztor ut­ca 34. x Kétszobás, garázsos tár­sasházrész, készpénz + OTP-átvállalással eladó. Szeged, Dugonics n. 10/B. m. em. 7. x Cjsaegeden. a Szőrt utca 7. (volt Szabó) két ház­helynek ls alkalmas te­lek eladó. 1976-ban a Föltámadás utcában felépülő, é la­kásos társás''ázba egy társat keresünk (3 szo­ba. garázs stb.). Érdek lödnt: mtndrnnáp du. 17 órától. Petőfi S. sgt. 68. Hódi. HÁZASSÁG 56 éves, jó megjelenésű, nyugdíjas, független nő. rendezett anyag'akka'. megismerkedne komoly férfival házasság céljá­ból. „Tavasz 24 649" jel­Igére a Sajtóházba. EGYÉB 24 éves. 162 cm maga.: fiatalember falun vagy tanyán 616 lány vagy elvált asszony Ism rat-é gét keresi házasság cél­'ából. „Kette i szép t könnyebb az é'et 24 695" J'llgére z fa'tó'-ázba. 23 évya 176 cm mágtr sö'é'.tar '.á fcájú, Jó meg Jelenésü szakmunká­in'gfelelő anyag'akka' megismerkedne házassá­oéljából hasonló adott ságokkai rendelkező nő­vei. Csak fénykéres le­veleket „Cola és utazás" jeligére e k'-kunhálásl Hirdetőbe kérem. Újszegeden, Füvészker ~ nél másfél hold prtrr a főid bérbe adó. Főldm ­vrs u. 11. x Nyugdíjas özvegyasszor. y saját halasi háziba: ottbont biztosítana szin­tén nyugdíjas, független, házias, 60—66 éves as.'~ szonynak, akinek ugyan­csak legnagyobb gond a a magányosság. ..Kőire. ­nős gondoskodás — 532 563" Jeligére leve­let a vásárhelyi Hlrdett— be. t ..lajaál) ha-Javítást Tál­al: Csinyi, Nemeata­Zács u. 35.. emelet. Uioiso éves munkavt . :e:ml szaktechnikus al­iflyetkedna Szegeden. .Munkavédelem 491 836" 'ellgéra a Hirdetőbe. ferveta tisztik os állást áltoztatna. „10 éves ryakor'at 431 636" Jeligé­re a Hirdetőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents