Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-07 / 287. szám

6 Vasárnap, 1975. december 7. j MAGAZIN A természetvédelem közügy Az irigy • Általában kéthetente meglátogatta szüleit. „Csókolom, Jöttem!" — viharzott be most is. Szokásához híven rövid félórára, vagy röpke tíz perces villámbeszélgetésre. „Laci?" — kérdezi anyja, de ez a kérdés lassRn mér konvencionálissá vált, mert Éva lánya legritkábban toppant be férjével együtt. Laci most nem ér rá, oda van, dolga akadt, majd a hét végén eljövünk együtt. Persze. ezekből a hétvégi „eljövünk"-ből legfeljebb kéthavonta lett valami. Pedig itt laknak a város másik felébén. igazán csak 5—6 perc villamoson... Éva meglepődve áll meg húga szobájának ajtajában. „Szia!" — köszön Katinak szórakozottan, tekintete körbekószál. Anyja mögéje lép, sejtelmesen mosolyog. „Szia!" — örvendezik Kati és élvezi nővére meglepetését, anyjára néz, majd újra Évára: — Klassz, ml? Tegnap rendeztük be. — Állati jó... — suttogja Éva és tekintetét még mindig fogva tartja a modern, elegáns bútorokkal berendezett szoba képe. — Mikor vettétek? — De talán nem is figyel a szavakra, bár hallja, hogy befizettünk.., OTP ... húszezer... törlesztés... A látvány megdöbbenti, hitetlenül bámulja a foteleket, a csillogó szekrénysort, a rekamlékat, a süppedős szőnyeget, a tündöklő csillárt. — Íróasztal? — csodálkozik őszintén, s mellette a bizarr alakzatú állólámpáról eszébe jut, hogy Laci állandóan dünynyögi, nem jó a mennyezeti világítás, mert mindig maga elé árnyékol, ha az asztalnál ülve dolgozik. De még nem bírták kiszorítani, hogy pont egy asztali lámpát vegyenek. — A tied? — kérdezi vissza. Kati vidáman, önfeledten bólogat, hogy már rég megígérte apu, még tavaly ... Közben a szekrénysor egyik rekeszébe nyúl, mozdulata nyomán lágy ritmusú dallam kúszik elő, betölti a szobát. — Ezt is most vettük! — lelkendezik Kati és föltelepszik a rekamiéra. — Haláli klassz magnó, mi?! — Csak nem nyertetek a lottón? — kérdezi Éva, s hangján, bár vidámnak erőlteti, mégis átüt valami furcsa kedvetlenség. — Apád is, én is jutalmat kaptunk, meg volt egy kis pénzünk a takarékban, tudod... Persze, hogy Katinak. Elvégre nagylány már... a barátnői, akik ide járnak hozzá... Kati nem nyugszik és mindenképpen dicsekedni akar, s miközben anyja magyarázkodik, leperdül a rekamiéról, szélesre tárja az egyik szekrényajtót és egy műszőrme bundát akaszt le. — Na? — tartja maga elé és szemo csillog, ragyog a gyönyörűségtől. — Milyen? — Szép — feleli a nővére, de nem mosolyog. Nem örül, kedvet ront kedvetlensége. — Drága is, biztos. „Nem olyan nagyon — jön a válasz ajkbiggyesztve — ha látnád, hogy a többi csajnak mije van, milyen cuccok. Ez ahhoz képest.. Éva mintha könnyű szédülést érezne. A bundát nézi, s arra gondol, milyen jó lenne, ha ők is vehetnének. De nem lehet. Szorítanak az OTP-részletek, az albérlet ls nehéz százasokat jelent havonta, most különösen, hogy a fűtést Is fizetni kell. Majd, majd — hárítgatják Lacival közösen, egyik hónapról a másikra a cipőt, az öltönyt, a szoknyát — most elvisszük a tisztítóba a tavalyit, jó lesz az is. Kati pedig az ajkát biggyeszifi: nem is drága! — Jó neked — csúszik ki a száján. Húga dicséretnek veszi, tovább lelkendezik. Anyja azonban többet ért belőle: „Megadunk neki mindent, csak tanuljon a büdös — mondja lagymatag boszszúsággal — amit csak kiejt a száján." — Miért? — kérdezi Éva hűvösen, s talán megrovóan. A tíz évvel idősebb testvér, a már asszonnyá komolyodott nővér számonkérésének tűnt ez. Aki kishúga dolgait már felnőttként bírálja. — Miért-miért? — vonogatja vállát anyja. — Mit tudom én! Mert telik rá, hál' istennek. A modern, vadonatúj bútorokkal berendezett szoba képe hirtelen elmosódik Éva tekintete előtt. Az olajkályha helyett vaskályhát lát, a sarokban egy öreg festett szekrényt, kopasz padlót, középen asztalt párnázatlan székekkel és sültkrumpli illata lengi be a széngázszagú meleg szobát. Apja borostás arccal, leszegett fejjel ül és eszik. A mennyezetről sárgás fényt vet arcára a villanykörte. „Kéne, persze, hogy kellene ...' De értsd már meg kislányom, hogy nem lehet. Kibírod még ezt a telet a régi télikabátodban. Nem nőtted ki, ezt ne is mondd!" Apja szótlanul eszik, nem szól közbe. „Azt sem tudom, hogy osszam be a pénzt, ne nyaggassál már!" Látja magát kinőtt, kopottas télikabátjában, divatjamúlt, kitaposott cipőjében. Amikor elutazik a kollégiumba, anyja titokban megdugja egy ötvenessel: „Nincs több, de apád ne tudjon róla!" Egy hónap múlva visszahozza az ötvenest. Szorongva gyűrögette nap mint nap a zsebében és nem bírta rászánni magát, hogy elköltse. Anyjának könny szökött a szemébe, de visszavette az ötvenest: „Nem is tudod — mondta hálásan, keserűen — mennyire kell most itthon." Nyári szünidőben elment dolgozni egy gyárba. „Majd amit keresel — biztatta anyja — abból őszre beruházkodol, jó?" Tíz év suhant el, most Kati pont olyan idős, mint akkoriban ő volt. Mintha káprázna előtte minden. — Hová mész? — figyel fel arra, amit húga mond. — Németbe. A nyáron a sulival. Két hétre. Képzeld el... — Mibe kerül? — kapja tekintetét anyjár^. Az tétován vonogatja vállát, hogy talán... de nem is tudja. Meg aztán nem is érdekes, hiszen megkereste rá a pénzt Kati. Oda volt a nyáron dolgozni. — Látom rajtad — komorodik el kisvártatva —, hogy nem tetszik. Azt hittük pedig, hogy örülsz, ha majd meglátod ... — örülök, anyu ... — dünnyögi, de félrefordítja a fejét. „Ugyan, most mit játszod meg magad... — nyelvel húga és igazát érezve folytatja: — én mindig örültem, ha te kaptál valamit ... Csak azt ne mondd már, hogy te nem kaptál meg mindent anyuéktól. míg itthon voltál?" A csend közéjük ékelődik. — Miért vagy ilyen irigy, kislányom? — szólal meg anyja szelíden. — Hiszen a testvéred! Saj hálod tőle? Neked is megadtunk mindent, az utolsó fillérünket is rád költöttük ... Inkább nélkülöztünk, csak hogy neked meglegyen ... Fejét rázza, tiltakozni akar: nem, nem irigyli Katitól a bútort, a szőnyeget, a csillárt, a magnót, a bundát, a külföldi utazást, csak valami fáj. És erről nem tehet Ahogyan arról sem, hogy mindezt 6 nem kaphatta meg, de ezért nem is hibáztat senkit. Ám a fájdalmat, legalább azt, engedjék meg neki. — Mert irigy vagy! — szúr belé a húga. — Pedig, ha tudnád — ágaskodik fel anyjában is a sérelem —, hogy megvontuk magunktol azt, amit neked adtunk ... Sültkrumplit ettünk, mert kinőtted a télikabátodat és újat kellett venni. Amikor a kollégiumban voltál, hányszor adtam oda az utolsó százasunkat, hogy legyen zsebpénzed ... Arról nem tehetünk, hogy most jobban megy, hál" istennek... — Anyu, ne mondd ezt — tiltakozik riadtan. — Amikor dolgozni mentél, a szünidőben, amit kerestél, magadra költhetted, ugyanúgy, mint Kati. — Anyu, jól tudod, hogy nem igaz... Hát nem emlékszel ? Hónapokig beteg voltál, egyedül keresett apu. Kellett a pénz. — Ne beszélj, magadra költötted. Ugyanúgy, mint Kati. — Kellett a pénz... beteg voltál. Orvosoknak, meg a megélhetésre. Kati is akkor ment iskolába. — Sírvafakadt. — De legalább emlékeznétek rá. Mert boldog voltam, hogy életemben először én is pénzt hoztam a házhoz! Kati szavaszegetten Ül. Anyja a fejét ingatja: nem emlékszik. Éva készülődik, néhányat szipog, papírzsebkendőjét kabátja zsebébe gyűri. „Aztán jól tanulj!" — biccent húgának és halvány mosolyt kényszerít arcára. Megcsókolja anyját, búcsúzik. Lehet, hogy a jövő héten beugranak Lacival együtt. „De azért... jólesett volna, ha nem felejted el... Nem, nem azért mondom. Csókolom!" Míg a villamosra vár, gondolatai összemarakodnak. Irigy lenne? Az igazságtalanság mindig megkínozza. De hát ki volt hozzá igazságtalan? TAMÁSI ISTVÁN „Azon erdőkben vagy erdörészekben, amelyek magasabb hegyek kő-görgetegjein, havasok fennsíkjain vagy hegytetőkön és gerinczeken, meredek hegyoldalakon és ezek lejtőin, hegyomlások, kő- vagy hó-görgetegek és vízmosások támadásának és terjedésének megakadályozására szolgálnak, vagy amelyek el pusztulása folytán, alantabb fekvő területek termőképessége vagy közlekedési utak biztonsága veszélyeztetnék, vagy szélvészek rombolásának út nyittatnék — az irtás és tarvágat tiltatik". így szól az 1869-ben életbe lépett Erdőtörvény egyik passzusa. Ez a védelem azonban kevésnek bizonyult. Megállított ugyan egyegy esztelen irtást, legeltetési tilalmat rendelt el a fiatal erdőkben, de szervezett természetvédelemről csak az 1930-as évek végétől beszélhetünk. 1939—44 között összesen 100 erdős területet, illetve idős fát nyilvánítottak védetté az Országos Természetvédelmi Tanács javaslatára. A második világháború alatt ezek jelentős része elpusztult Az ötvenes évektől kezdődően 1970-ig a védett területek száma háromszorosára, területük 15 ezer hektárra emelkedett. 1961-ben törvényerejű rendelet jelent meg a természetvédelemről. Ezt a rendeletet 1971-ben módosították. Jelentős változás, hogy lehetővé tették nemzeti park létesítését és bevezették az országos természeti érték fogalmát, amelynek gondjait az időközben alakult főhatóságra, az Országos • Természetvédelmi Hivatalra bízták, A helyi értékek tanácsi hatáskörbe kerültek, egyben a megyei tanácsok védetté nyilvánítási hatáskört kaptak. 1973 elején megalakult a Hortobágyi, 1975 elején pedig a Kiskunsági Nemzeti Park. A tanácsok eddig több mint 60 területet nyilvánítottak védetté. — A számok biztatóak. Évről évre gyarapodnak a védelem alatt álló természeti értékek. Nyugodtak lehetünk-e afelől, hogy időben védelem alá kerülnek mindazok a szép tájak, növény- és állatritkaságok, melyek arra érdemesek? — kérdezem Rakonczay Zoltántól, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökétől. — Ha a hozzánk érkező levelekben javasolt területek nagyságát összeadnánk, mintegy 700 ezer hektár területet kellene védetté nyilvánítani. Erre természetesen nincsen mód. Amikor a távlati fejlesztési tervet elkészítettük, gondos tanulmányok és mérlegelés alapján — a meglevőkkel együtt — 500 ezer hektárban állapítottuk meg azt a területet, amelyet Magyarországon védelem alá tudunk helyezni. Ennek a tervnek megvalósításához rendelkezésünkre áll 15 esztendő. Azt követően ugyanis már nem lesz mit védeni. A mai intenzív területhasznosítás mellett, legyen szó akár építésről, akár mezővagy erdőgazdálkodásról — elképzelhetetlen, hogy 15 éven túl még maradnak olyan érintetlen területek, amelyeken természetvédelemről beszélhetünk. — Melyek a fejlesztési terv legfontosabb feladatai? — A számba vett területek legnagyobb része mezőgazdasági művelésre alkalmatlan, szélsőséges termőhelyen álló, szikes legelők, lápok, mocsarak, futóhomokos területek, sziklakopárok, nádasok és erdők. A kisebb részt teszik ki a hagyományos mezőgazdálkodás alatt álló területek. A természetvédelem törekvései tehát néhány kivételtől eltekintve. megegyeznek a mező- és erdőgazdaság törekvéseivel, vagyis: a még erdőtelepítésre sem alkalmas mezőgazdasági tájak hazánk legértékesebb természetvédelmi •területei lehetnek. A meglevő "két nemzeti park után a következő minden valószínűség szerint a Bükk-fennsík, negyedik az aggteleki karszt, az ötödik pedig remélhetőleg az Örségben lesz. 1975-ben lett védett terület Budapesten a Jókai kert, a nádasladányi park, az ócsai tWfJános, a gemenci erdő, a gyöngyösi Sárhegy, a pélyi madárrezervátum, a celldömölki Sághegy. Az 1976-tól 1990-ig terjedő időszak alatt további 300 ezer hektárt tervezünk véde'em alá helyezni. Későn kezdtünk a szervezett munkához, és ebből következik a másik legnagyobb probléma — a szakemberhiány. Ma még sehol nem képeznek szakembereket a természetvédelemre, amely egyszerre kíván tudományos, közgazdasági és jogi ismereteket. A Sashegv például 1954 óta természetvédelmi terület. Utólag azonban kiderült, hogy magánterületek is vannak a védett terü'eten. A tulajdonosok a telek megnövekedett értékét kihasználva, hihetetlen öszszegeket kérnek értük. Mai napig nem tud'unk dűlőre jutni a terület kisajátítása ügyében. — A társadalom megértése, segítsége elengedhetetlen feltétele az eredményes természetvédelmi munkának. Hogyan vélekedik a hazai társadalom megértéséről? — Minden ember egyetért a természet védelmével. Elvben Amíg személy szerint, vagy egy kisebb csoport érdekét nem érinti a munkánk. Ellenkező esetben nyomban felmerül a kérdés: miért épp ezt a területet akarjuk védeni? (A módosított természetvédelmi törvény lehetővé teszi, hogy megyei tanácsok ls védetté nyilváníthatnak helyi értékeket.) Az Országos Természetvédelmi Hivatalnak jó szövetséges társai lehetnek a megyék. Ahol ma még nem azok, annak elsősorban a szakemberhiány a magyarázata Attól ugyanis, hogy a Magyar Közlönyben megjelenik egy hír egy-egy terület védetté nyilvánításáról — a munka még nem fejeződött be. A terület gondozása, ellenőrzése, ismertető táblák elhelyezése hiányában — mit ér a hír? Ahol a megyei vezetők között akad olyan ember, aki nemcsak hivatalból, hanem személy szerint is szívügyének tekinti a természetvédelem ügyét, ott jól halad a közös munka. LÁSZLÚ ILONA Baka István Vázlat a vén cigányhoz Kl tette le a fegyvert Világosnál? A versek? A verseim? Kl űzött e vadonba, ahol minden levélrés egy áruló szeme? Minden fűszál kettétört kard. Minden lehullott gally koldusok kiszáradt, alamizsnáért [könyörgő karja. Minden zörej, még a lepergő levelek alig hallható nesze is puskadördülések visszhangja vagy a homlokba fdródn lövés maga. Ösvények hurkai fojtogatják az erdőt. Tisztássá irtódott a holnap. Nincs menedék, fegyvertelen csöndjét a rengetegnek ágak pattogása töri — pisztolyt emelne* önmagukra a fák? A rétek már kezesedve ringatják csendőrlovak árnyát. A tó. reszkető varrólány, az ég hóhéringét ráncolja gondosan báli ruhák fodraivá. E tájba volna még visszaút, tudom. II. Sortűz elé? — eső kopog pergetve tompa dobverőit. Fogaim közt virág vacog, tán azt hiszi, havasok őrlik, Zöld szárát rágom — keserű) itatja át minden szavam. De hát mifele havasok közt őröltetsz engemet, Uram? Mint én e gyomot, úgy szorítod összezárt szádba sorsomat. Csillog iátok keserű nyáltól virág-kinlódású szavak! Oda az emberek vetése. — Míg gyászba varrják az eget az éj vastűi, rongy virágom szorongatom és rettegek.