Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-29 / 303. szám

2 Hétfő, 1975. december 29. Alekszef Koszlgln Törökországban 0 Iskenderun (TASZSZ) Iskenderunban vasárnap Ünnepélyesen felavattak egy fémkohászati üzemet, amely szovjet—török együttműkö­dés keretében épült Az ava­táson részt vett a Szovjet­unió kormányküldöttsége Alekwzej Koszi gin minisz­terelnök vezetésével, vala­mint Süleyman Demlrel tö­rök kormányfő. Az ünnepség alkalmából nagygyűlést rendeztek, ame­lyen a szónokok hangsúlyoz­ták az (izem jelentőségét az ország gazdaságfejlesztése szempontjából. A nagygyűlésen felszólalt Alekszej Koszlgln és Süley­man DemireL A szovjet kormányfő be­szédében hangsúlyozta, hogy már hagyományossá vált a gazdasági együttműködés a Szovjetunió és Törökország között A kezdetét még a 30-as évikben megvetették, amikor szovjet szakemberek közreműködésével felépült Törökországban két textil­kombinát Ez lényeges sze­repet töltött be a török tex­tilipari káderek képzésében. A Szovjetuniónak — foly­tatta Koszigin — szándéká­ban áll fenntartani és fej­leszteni a hagyományos ba­ráti együttműködést déli szomszédjával — Törökor­szággal. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy nemré­giben helyeztek üzembe egy alumíniumipari kombinátot, egy kőolaj tisztító üzemet és egy kénsavgyárat szovjet közreműködéssel. A Szovjet­unió segíti Törökországot az iparosítási feladatok megol­dásában és az iskenderunl kohómű üzembe helyezése fontos lépés ebben az irány-1 ban, — mondotta. n népgazdaság 1976. évi terve (Folytatót <u I. oldalról.) sősorban az 1970. évi befejezésre ter­vezett beruházások építési feladatál­nak végrehajtása, a kivitelezés időtar­tamának csökkentése. Oj és fontos feladat az orenburgl gázvezeték építé­sében vállalt kötelezettségeink telje­sítése. Az építőiparban dolgozók száma a]ig emelkedhet. Számolni lehet átme­neti, helyenként tartói munkaerő­hiánnyal, azért a termelés bővítését döntően a munka termelékenységének növekedésével kell elérni. Ennek mód­ja a belső tartalékok fokozott kihasz­nálása, elsősorban a korszerű terme­lésszervezés és az építőipar gépesíté­sének fokozása Útján. A VDIC nemzet­gyűlésének záróUlése ! ) Ilanoi (MTI) erejeződött a VDK nem­zetgyűlése ötödik Ülésszaká­nak 2. ülése. Az ülésan fel­szólalt Pbem Van Dong mi­niszterelnök, aki a kormány munkáját elemezte. A záró­ülésén került sor Ton Duc Thang beszédére is. A nemze: gyűlés ülésének felelős napjatt as egész or­szág ünnepként tartotta szá­mon — mondotta az állam­fő. Kifejezte meggyőződését, hogy a tavasszal sorra kerülő országegyesítő választások előkészítésében az egész vi­etnami nép aktív részt vál­lal, s olyan képviselőket vá­laszt, akik míitőak lesznek a nagy feladatra, „amellyel a nemzet történelme legfé­nyesebb időszakában meg­bízza őket. Porlugéiii Továbbra is lehetséges a demokratikus fejlődés Alcaro Cunhal helyzetelemzése # Lisszabon (TARTAT) Alvaro Cunhal, a PKP fő­titkára nyilatkozatot adott a portugál rádiónak, és az or­szágban kialakult helyzetet elemezve megállapította: — A kommunisták nélkül nem lehet megvalósítani a mezőgazdaság átalakítását. Ml, kommunisták azon a vé­leményen vagyunk, hogy az uraság déli részén megvaló­sulóban levő agrárreform a portugál forradalom és a portugál dolgotok egyik lég­ion to,-abb vívmánya, törté­nelmi győzelme, — Bár északon egészen más a helyzet, egyesek még­is megpróbálják a PKP-nak a déli tartományokban érvé­nyesülő agrárpolitikáját me­chanikusan kiterjaiztem az ország északi réeaére la, és ügy próbálják feltüntetni ezt a politikát, mint az északon többségben levő klsparesst­ság érdekeit fenyegető ve­szélyt. Délen a mezőgazdasá­gi dolgozók elfoglalták a föl­desurak földjeit. Északon egészen más formákat kell keresni. A kommunisták hangsúlyozzák, hogy az ag­nárreformot — akárcsak dé­len — északon ls a paraszt­ság kívánságaival teljes össz­hangban kell végrehajtani — mutatott rá a PKP főtitkára. Cunhal a továbbiakban ar­ra figyelmeztetett, hogy az agrárreform végrehajtása so­rán a déli tartományokban elért eredményeket meg kell szilárdítani. Bármely kísér­let, amelynek az a célja hogy felülvizsgáltok a már végrehajtott változásokat, és a földet visszaadják a föld­birtokosoknak, csupán új társadalmi konfliktusókat eredményeshet, és akadá­lyozza a portugál társadalom demokratizálódását. A konzervatív erők a kom­munisták véleménye szerint az utóbbi hetekben valame­lyest megerősítették pozíciói, kat, a társadalmi haladásért küzdő forradalmi erők pedig, mindent egybevetve, több esetben kudarcot szenvedtek. Ennek ellenére a kommunis­ták továbbra is lehetséges­nek tartják Portugália de­mokratikus fejlődésének biz. tosfiását — állapította meg befejezésül Alvaro Cunhal. Menetrendszerű járatban a TU—144 • Moszkva TASZSZ AZ „CCCP—77 109" fedél­zeti számú TU—144-e* szov­jet szuperszonikus repülő­gép — egyelőre teherárukkal és porttal küldeményekkel megrakodva — pénteken reg­gel 9 óra 30 perckor föl­szállt a domogyevói repülő­térről és 11U perc alatt meg­tette a Moszkva és Alma­Ata között, több mint 3000 kilométeres utat Legnagyobbrészt 19—18 ki­lométer magasságban, egyes szakaszokon óránként 2200 kilométeres sebességgel fo­pm, A terv a mezőgazdasági termelés­nek — az 1075. év viszonylag kedve­zőtlen eredményeihez képest — mint­egy 4 százalékos növekedését irányoz­za elő. Ezt elsősorban a mezőgazda­sági nagyüzemek erősödése, a korsze­rű agrotechnika elterjesztése, az ipar­szerű termelési eljárások megszilárdu­lása és bővülése biztosítja, de számol a terv a háztáji és kisegítő gazdasá­gok termelési lehetőségeinek kihasz­nálásával ls. A termelői érdekeltség fokozása és a helyesebb árarányok ki­alakítása érdekében 1970. január 1-én emelkednek a mezőgazdasági termé­kek felvásárlási árai. A terv szerint a növénytermelés több mint 6 százalékkal növekszik. Gabonából — a vetésterület növelését és a terméshozamok javulását figye­lembe véve — az 1Ö75. évinél mint­egy 8—7 százalékkal nagvobb termés betakarítására lehet számítani, ami az ország kenyérgabona- és abraktakar­mány-szükségletének biztosítása mel­lett gabonaexportra ts lehetőséget ad. Növekszik az ipari növények (elsősor­ban az olajos növények), valamint a zöldségfélék vetésterülete és termés­mennyisége. Az állattenyésztés terme­lése 1 százalékkal növekszik. A szarvasmatha-állomány kis mértékű emelkedésén belül a tehénállományt legalább 2.5 százalékkal, a nagyüze­mekben ennél gyorsabban kell növel­ni. A sertésállomány 8 százalékkal, ezen belül a kocaállomány mintegy ló százalékkal nő. Közlekedés, hírközlés A közlekedés áruszállítási teljesít­ménye 1978-ban ls dinamikusan, 7 százalékkal fejlődik. A várható szál­lítási igények kielégítése érdekében a járműpark fejlesztésével egyidejűleg javítani kell a szervezettségét, bizto­sítani az egyenletes és folyamaté* ra­kodást, a kapacitások kihasználását. A vasút járműállománya korszerű villamos és Diesel-mozdonyok, sze­mély- és teherkocsik, a közúti közle­kedésé nagy teliesítményű autóbuszok tehcg^pköcslk beszerzésével fej­lődik. 1976 végén átadták a forgalom­nak a budaiesti metró észak-déli vonalának Deák tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszát.. lB7fi-bán 7? ezer úi személvBéikocsi került forgatóm­ba. körülbelül 63 ezer a lakosság tu­lajdonaként. A hírközlésben több mint 21 ezerrel nő a távbeszélő-főközpontok és 14 ezerrel a távbeszélő-alközpontok állo­másbefogadó képeeséga. A lakosság életszínvonala, életkörülményei Az 1976. évi terv fontos társadalom­politikai feladatnak tekinti, hogy to­vább' emelkedjék a lakosság életszín­vonala, javuljanak életkörülményei. A növekedés üteme azonban az 1978. évinél szerényebb lehet. A terv sze­rint a lakosság pénzbevételei 9 szá­zalékkal emelkednek, ezen belül a no­mtnálkereeeték átlagosan 0—6,5 száza­lékkal nőnek. A közoontl árintézke­dések és á piaci árváltozások együtte­sen 4.5 százalékkal, emelhetik a fo­gyasztói árszínvonalat. Az egv főre jutó reáljövedelem így 3 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér 1,5 szá­zalékkal lesz magasabb az 1975. évi­nél. A reáljövedelmek és reálkerese­tek tervezett ütemű növekedését az 1878. évi terv intézkedései és a sza­bályozórendszer módosításai biztosít­ják. Emelkedett, illetve emelkedik a böl­csődék és óvodák dolgozóinak, vala­mint a papíriparban több műszakban foglalkoztatottak bére. Nő a nyugdíjak rendszere* évi növekedésének mini­mális összege. Folytatódik a munka­idő-csökkentés az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a közlekedés terü­letén. Csökken a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben a nyugdíjkör­határ. A terv a helyesebb árarányok kiala­kítása. a termelés és a fogyasztás szerkezetéhek befolyásolása érdeké­ben központi fogyasztói árintézkedé­seket is tartalmaz Az intézkedések az építőanyagok, a bútorok, a papíripa­ri termékek egy részére, néhány más, nem alapvető termék és szolgáltatás árára, valamint az áruszállítási díjté­telekre terjednek ki. Az év során emelkedik a hús és húsfélék ára, egy időben külön kiegészítő juttatásokat kannak a bérből élők. A terv — folyó áron számítva — a kiskereskedelmi forgalom 9—9,6 szá­zalékos növekedését Irányozza elő. Jelentősen növekszik a lakásépítés­re fordított összeg, amelvból mintegy 32 ezer lakás épül fel. Ebből 23 ezer lesz az állami és 54 azar a magánla­kás Az egészségügyi és szociális ellátást javítva, a gyógyintézetek íflöó ággyal bővülnek- A járóbeteg-ellátás közel 60 általános és gyermekorvosi körzet, valamint további 5őo szakorvosi napi munkaóra megszervezésével fejlődik. A bölcsődei hálózat mintegy 36Ó0 hellyel bővül. A szociális otthoni he­lyek száma 540-nél növekedik. A terv kiemelt feladatnak tekinti az óvodák, ez általános iskolák és a szak­munkásképzés fejlesztését. Vz óvodai helvek száma várhatóan 14 Serrel nő. s nz óvodában elhelyezett gyermekek nránva 80 számlált fölé emelkedik. Az általános 'ckolai úi osztói Vermekkel bővül ** körzeti Iskolahálózat. To­vább 'avulnak a szakmunkásképzés feltételei. Berultózás A belföldi felhasználás növekedésé­nek mérséklésével összhangban 1976­BÁTYAI JENÓ: lapok a szegedi tudomány­os technikatörténetből Aleknzéj Tupoljev főkonst­ruktőr újságíróknak elmon­dotta, hogy ezzel az úttal új szakasz kezdődött a szovjet légiforgalom történetében. A 144 személy szállítására al­kalmas TU—141 hajtóművei­nek összteljesítménye — mondotta — körülbelül fél. millió lóerő, utazómagassága 14—18 kilométer. Minthogy más utaz- és teherezállító­gópék Ilyen magasságban nem repülnek, az útvonal szabad, áa a gép éránként 2100—2300 kilométeres, két­szeres hangsebességgel ha­ll Dr. Sotnorjai Ferenc, a hazai rizs­lermesztés tudósa és egyik Itthoni meghonosítója, pályázatot nyújtott be az Alföldi Mezőgazdasági intézethez, és ennek nyomán hívták még gya­kornoknak 1927-ben. Havass Géza mellett előbb a gabo­nafélék kutatásába kapcsolódott be, majd az első rizskísérleteknél is Ott volt. A további rizskísérleteknek pe­dig aktív részese, Irányítója volt. Ki­tartó, szívós munkásságának eredmé­nyeként szenzációs eredményeket ér­tek el a negyvenes években, amikör nem kevesebb, mint lö—20 má2sa rizst termesztettek holdanként! állag­ban' az Alföld ötezer-nyolcszáz hold­járól. Ezt a kiváló eredményt a Szov­jetunióból származó, turkesztánl ere­detű üunghan Shall és egy bolgár fajtával érték el. Szakmai munkássá­ga a rizs mellett több más növé'nyre is kiterjedt, többnek fejlesztette ma­gas fokra termesztési technológiáját. A több állomást magába foglaló alföl­di mezőgazdasági Intézetet a másódik világháborút követően átszervezték, és a Délalföldi Mezőgazdasági Intézet néven működő Intézmény igazgatójá­vá 1950-ben nevezték kl. Ebben a minőségében dolgozott nyugdíjba vo­lUiláéá'g Az intézettől azonban nem vélt meg, nyugdíjas tanácsadóként to. vábbra is segíti a gabonatermesztési kutatásokat. számos szakcikke mellett több szakkönyv szerzője és társszerzője. A mezőgazdasági tudományok kandidá­tusa fokozatot 1952-ben kapta meg, addigi munkásságának elismerésekép­pen. A Munkaérdemrenddel 1960-ban tüntették kl. Dr. Somerjai Ferenc a nemrégiben múlt 50 éves intézet munkájában kö­zel alapításától fogva részt vesz. El­vitathatatlanul döntő szerepet vitt a rizs kutatásában és meghonosításában. Szakmai -munkásságán túl, mindig szívesen foglalkozott Ismeretterjesz­téssel, és napilapokban mintegy két­száz ilyen tartalmú Cikke jelent meg. Szü'öhalye lapjában, a Nagykörösi Újságban már diákkorában publikált. Elet. és munkapályáját elismerve, nemrégiben tüntették ki a Baross László-emlékéremmel. Laczkó Aladár Debrecenben szüle­tett, 1892. július 2-án. Alap- és kö­zépfokú iskoláit szülővárosában vé­gezte, de a gazdasági akadémiai dip­lomáját ls ott nyerte el 1813-ban. Pá­lyafutását az Országos Dohányter­mesztési Kísérleti intézetnél (Debre­cen) kezdte, ahol a dohány nemeiíté­áévei, műtrágyázásával ég minőségi f ban a felhalmosás nem, vagy csak kis mértékben növekedhet. A szocialista szektor beruházásaira folyó áron 146— 150 milliárd forintot — összehasonlítő­árakon az 1975. évinél 1—2 százalék­kal többet — lehet felhasználni. Az átlagosnál gyorsabban növekednek a villamosenergia-ipar, a kohászat, a gépipar, a vegyipar beruházásai, vala­mint a lakásépítésre és közműfejlesz­tésre jutó összegek. A rendelkezésre álló beruházási eszközöket nagyobb­részt a már megkezdett beruházások folytatására és minél előbbi üzembe helyezésére kell fordítani. A beruházásoknak mintegy fele lesz állami beruházás. Folytatódik a kije­lölt nagyberuházások gyorsított ütemű megvalósítása. A folyamatban levő beruházások nagy ráfordításigénye miatt csak három új nagyberuházás, a Dani Vaemű konverteres acélművé­nek. a Tiszai Vegvi Kombinát poli­pronlléngyárának és a Zalaegerszegi Hűtőháznak kivitelezése kezdhető meg. A terv a vállalati beruházások ko­rábbinál szerényebb mértékű növeke­dését teszi lehetővé. Ezért különösen fontos, hogy a vállalatok az eszközö­ket takarékosan, elsősorban a konver­tálható exportárualapok bővítésére, a termelékenység javítására, a kedve­zőbb gvártmányszerkezetek kialakítá­sára. főleg rekonstrukciós jellegű be­ruházásokra használják fel. ; A terv azzal számol, hogy kiegyen­súlyozott anyagellátás és a vállalatok beszerzési tevékehvségének javulása mellett a készletnövekedés az 1975, évinél kisebb lesz. Külkeresliede'ini forga'oiD Az 1976. évi terv a nemzetközi kap­csolataink jelentős bővülését, a kül­kereskedelmi forgalomnak a népgaz­daság szükségleteivel és a gazdasági egyensúly követelményeivel Összhang­ban levő fejlődését Irányozza elő. A szocialista országokat illetően a forgalom tervszerű fejlődését az ál­lamközi megállapodások alaoozzál: meg. Szélesednek az egvűttműködés különböző formál, erősödik a szocia­lista integráció. Az a célunk, hogv be­hozatalunkat minél nagyobb részben a szocialista országokból biztosítsuk, ennek megfelelően növekedjék a kivi­telünk 1*. A terv azzal számol, hogy bővül­nek a kapcsolataink a tőkés és a fej­lődő országokkal A külkereskedelmi egyensúly javítása megkővstell a kivi­telnek a behozatalhál lényegeseit: gyorsabb nővekedéeét. A terv ezérí írja elő egyfelől a behozott termékek­kel való ésszerű takarékosságot más­részt az exoortkéoes termékek terme­lésének gyors növelését, a külkeres­kedelmi munka lényeges javítását. * Az 1976. évi népgazdasági terv tél­lesítése alapvető fettétele a« V. Ötéves terv céljai megvalósulásának. A célok reálisak. A Minisztertanács elvárja, ho<tv a gazdaságirányítás minden ve­zetője megértse a rá háruló fel adato­lta', végrehattásuk érdekében dolgoz­zék. Felkéri hazánk minden polgárát, hogv öntudatos és fegyelmezett mun­kával segítse elő a terv céljainak va­lóra Váltását termesztésével foglalkozott Szegedre 1831-ben helyezték át, a Növényter­mesztési Kísérleti Állomásra. Dr. Csó­kás Gyula halála Után a Kender-, Len- és Növényolajkísérleti Állomás igazgatójává 1035-ben nevezték ki. Kutató munkája során komoly ered­ményeket ért el a kender, a lén és más rost-, továbbá olajos növények termesztése és Ipari hasznosítása te­rén. Az őszi lentermésztéssel kapcso­latos kísérlete! úttörőjellegúek. Az átteleltetés azonban nagy probléma volt, éa ennek érdekében t.aczkó több kísérletet állított be. Foglalkozott len­nemesítéssel is. A termesztők és fel­dolgozó vállalatok kezdeményezésére az állomás Laczkó vezetése alatt kezd­te meg a vetőmag féfhzárolását, és annak feltételét képező helyszíni szemléket. Hasznosan foglalkozott á kendervetőmag-termesztés agrotechni­kájának kidolgozáséval is. Laczkó Aladárnak egyik kedvelt olajosnövénye volt a ricinus,- Meg­állapította e hőigényes növény ter­mesztést feltéte'elt olyan szempOhtók íigyelembevé'elével. hógy minél Jöbb minőségű olajat tudjanak belőle nyer. ni. A nagy fehérje- és olajtartalmú szójával kapcsolatban szabadföldi kí­sérletek kepcsán megállapította, hogy a szélsőséges időjárású Alföldön csak elvétve található olyan táj, ahol meg­felelő termésre léhet számítani. Szegeden halt meg 77 évei korában, 1969. augusztus 7-én. in i , ..J- í*WW«íoW J

Next

/
Thumbnails
Contents