Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

I Csütörtök, 1975. december 25. I**|BW- • VISMKIMiV. ..•£'. 3, Wwíif évszázad Régmúlt, múlt, jelen. Szemben ülünk egymással az alsóvárosi családi ház konyhaasztalánál. Sándor Lajosné Báló Anna született 1910-ben, Szegeden. Édesapja. Báló István kötélgyártómester volt a Bakay Nándor-féle kendergyárban. Édesanyja a háztartást vezette, a'ka'mi napszámba járt, s kilenc gyermeket szült es nevelt. Nagyon szorgalmas, munkabíró és gyermekeit szívből s/.erető asszony volt. A kilencből azonban hármat mégsem S'került fezárnyra bocsátania, kiskorukban meghaltak. A többiek ahogyan felnőttek, követték apjukat a kendergyárba. („Piri néném negyvennégy esztende'g, Ilus negyvenig, Maca és János ugyancsak negyvenig, én magam pedig negyvenkét évig dolgoztam a gyárban. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, Sándor Lajossal, aki szintén negyven esztendőt töltött el a kendergyárban. Tehát én, meg a férjem nyolcvankét évet dolgoztunk a kenderben, majd azóta kilenc-kilenc évet m nt nyugdíjasok, ugyancsak • gyárban dolgozunk az összesen kerek százesztendő kettőnktől. Ugye ilyen is ritkaság?") Sándor Lajosné, Pannika néni figyeli az arcomat, hogy mit szólok ehhez a jubileumhoz. Régmúlt: Bá'ó István szülei korán otthagyták gyermeküket, aki a hat elemi elvégzése után protekcióval került a Bakay-gyárba. Nem is volt még a gyár, csak olyan kenderfeldolgozó telep. Am'kor Szegedet 1879-ben elöntö te a Tisza, a kis Báló Pista csónakról mentette a menthetőt. A tu'aidonos megd;csérte érte, és egy arany koronát nyomott a markába. Az aranypénzen bort vettek a társaival együtt és megitták. Az italt később sem vetette meg a kiváló kötélgyártó, de a munkája aranyat termett a kendergyárosnak. Később a szegedi kenderfonógyár igazi gyárrá változott, s Bakay Nándor után részvénytársasággá alakult. Az rt. vezérigazgatója Wimmér Fülöp lett. A múlt: A Báló lányok és a János fiú már a kendergyárban dolgoztak. Csak a legk sebb. a Pannika szolgált a szomszédéknál. A gyerekükre vigyázott, takarított és meg is főzött, mire hazaértek a szülők. Közben minden vágya az volt, hogy kereskedő legyen. Pannika gyakran meglátogatta nővére't a kendergyárban, súgy vélekedett, hogy amit azok csinálnak ottan, azt ő maga Is el tudná végezni. Az egyik délelőttön nem is a testvéreit kereste, hanem az irodát. Egy szemüveges férfi jóindulattal fogadta, de amikor a kislány elárulta, hogy tizenhárom éves, ránézett: — így nem lehet leányom — mondta csöndesen —, de ha megtanulsz hazudni, esetleg. Most menjél kl szépen az irodából, de k;mehet«z az utcára is. gondolkodjál egy kicsit, s gyere vissza, s újra mond meg hány éves ls vagy. A k;s Pann ka megfogadta a bölcs tanácsot. Pár perc múlva visszatért. — Hány éves vagy? — kérdezte a szemüveges úr. — Tizennégy múltam! — vágta rá a k's'ány. A tisztviselő megértően kacsintott, és kiállította a felvételhez! szükséges Iratokat. (..így váltam öregebbé, és egészen addig idősebb voltam, míg bé nem vezették a személyi igazolványokat. Azt ugye az anyakönyvi kivonat alapján kellett kiállítani, s visszafiatnlodtam újra 1910-belinek. Azért is igyekeztem nagyon, mert féltem, hátha kitudódik a hazugság, és elküldenek. Arra ls gondoltam, majd csak eltelik az egy esztendő, és valóban kereskedő lesz belőlem. De nem így történt. Megragadott a kendergyár és nem eresztett el többé. Az az Igazság, hogy alig múlt el fél év, már annyit kerestem, mint az idősebbek. Mondták is a . többtok. hogy az a takonypóc' elhaévott bennünket. Hogy nehéz volt-e a munka? Akkoriban nem éreztem. De nem Is ilyen volt a beosztás. Reggel hétre jártunk, majd fél tizenkettőkor szünet következett fél kettőig. Hazaszaladtunk ebédelni, majd vissza este hatig. Kilenc és fél óra volt a munkadő.-') Lehet, hogy a ló kereset is vl.a?.o-vVitos foca'om Pann'ka esetében '.-) a- lehetett, hiszen abból Vcsak élelemre futotta, ruhára már nem oly bőven. A kislánynak sem volt télikabátja, amikor beköszöntött az első h'.deg nap. Előleg nagykabátra: édesanyja azt ajánlotta Pannikának, hogy kérjen a gyárban előleget, s majd abból vásárolnak meleg kabátot számára. A kislány másnap fölkereste a bérelszámolót, hogy elő'egért folyamodjon. Az irodából . azzal utasították el, hogy annyi pénzt nem adhatnak egy fiatal munkásnőnek, legfeljebb a vezérigazgató személyes engedélye alapján. Félt ugyan, de csak bekopogtatott a vezérigazgató irodájának ajtaján. Egy pillanatra elcsodálkozott a szép szobán, meg is rémült, amikor meglátta a hatalmas íróasztal mögött ülő Wimmér Fülöpöt — Mit akarsz? — kiáltott rá a vezérigazgató. \ Erre a kislányból kiszállt minden erő. és sírva fakadt. Szerencséjére ott volt a szobában a helyettes vezető ts. aki újra kérdezgette és szóra fakasztotta. A vezér meg'nt e'kiáltotta magát: — Mit? Ma'd adok én neked eló'eget. Kifelé! Zokogva támolygott ki az Irodából. A he'yettes visszavitte. — Hogy hívnak? — lágyult meg va'amennyire a vezér. — Báló Annának. — Annak a hóbortos Báló Istvánnak a lánya vagy? — Igen. („Megkaptam az előleget. Csodálkoztak is a bére'számolóban, hogy sikerült. Jó meleg nagykabátot vásároltunk édesanyámmal.) í.i Harcban: Amikor Pannika a gyárba került, fogalma sem volt arról, hogy ml is a szervezett munkásság. Az első je'entős sztrájkot 1923-ban szervezték a kendergyáriak. Két hétig tartott, s s;került 5 százalékos bérjavítást elérniük. Megfizették ugyan az árát, mert két hét alatt minden tartalékból kifogytak, s a boltokban fölszaporodott az adósság. A kislány értetlenül figyelte az eseményeket, majd elhívták társai a Hétvezér utcai munkásotthonba. Az ifjúmunkások között jól érezte magát. Verseket tanultak. énekeltek. („Ott találkoztam először Radnóti Miklóssal és Hont Ferenccel. A szavalókórust segítették. Hont tanított bennünket. Radnóti csak vele beszélgetett halkan. Néha velünk is szót váltott Am'kor a szabadtérin Az ember tragédiáját iátszották, minket hívott Hont Ferenc statisztáknak, s énekeltünk is a darabban. Radnótira úgy emlékszem vissza, mint haik szavú finom fiatalemberre. Szerettük őket. Sokat tanultam később Szepesi fogorvostól, aki igazi forradalmár volt. Az 1928as nagy sztrájkot már magam is me sértettem. Hét hétig tartott, és a nyolcórás munkaidőt követeltük. Nagyon keserves életünk volt akkor, teljesen lerongyolódtunk, eladósodtunk. Harcunkat siker koronázta.") Bejön a konyhába Lajos bácsi Is. Jobb szemén kötés. Régóta panaszkodik az „egyik ablakra", egyszer már operálták is. Sándor Lajos megfontoltan és meggondoltan beszél: — Hogy mit tartok lényegesnek az életben, a munkában? Nem gondolok nagy dolgokra. Tanuljon meg a fiatal becsületesen dolgozni, sajátítsa el kiválóan a mesterségét. Ha valaki tud. az hatalom a kézben, s akkor mások is elismerik Tökéletes szakemberré kell válni, s ebben az Idősebbek segíthetnek sokat a kezdő ifjaknak. A tanítómester ne csak a gép kezelésére, a szakma fortélyaira nevelje a rábízott gyereket. hanem emberségre, becsületre, a társak tiszteletére és a haza szeretetére is. Ne vegye frázisnak. de a szocializmus szeretetére is tanítani kell a mesternek. Csak így lehet teljes a nevelés. Ügy szép, ha a tanítómester „apia helyett apja is" annak a gyereknek. Ha a fiatalok érzik, hogy szeretik őket, becsülik és hozzájuk jóindulatú az idősebb, azok mindent megtesznek.) Itt van megint egy tél, az idősebbék hosszabb ideig behúzódnak a meleg szobába. Lajos bácsi és Pannika néni elmereng olykor a kettőjük évszázadán Várják a nyarat, hogy a Tisza partján, a gyár üdülőjében keo vesen fogadhassák a vendégeket Lajos bácsi pedig a sakkpartnereket GAZDAGH ISTVÁN Váltófutás Szép sport. Kézről kézre iár a küzdés, és ha sikerül, mindig közös a győzelem. Az ls örül, akinek Ina szakadt belé, az ls, aki simán futott. Az is dobogóra kerül, aki elindult a bottal, az is, akinek tovább adta; aki ettől átvette, annak is szó! a Himnusz, és annak is leng a zászló, aki be'utott veié. Más az élet. más a sport. Sokszor egészen rnás. Még meg sem tudja számolni egyik kezén az ujjait a gyermek, már hallja a tanmesét: ez elment vadászni, ez meglőtte ... Ez a mese azért él, mert a huncut picike eszi meg a nyulat. A nagvok meséjében is van kerekecske-gombocska, de ott nem mindig a picike a huncut. Ketyegett egyszer valami egy fiatalember fejében, nekigyürekezett, hogy meg ls csinálja. Leintette első szóra a főnöke, kár a gőzért. O többet tapasztalt, tudván tudja, nem fog menni. Aki sokat erősködik, erős is lehet. Ami megszületett a fejben, világra jött valóságosan ls. A próbajáratnak is beillő bemutató akkora sikert hozott, fele is elég lett volna. E'ment tehát a főnök az 6 főnökéhez, elmondani, milyen okos dolog született, és mekkora a siker. A tudományos előrelátás és a szorgalom, lám csak. mekkora gyümölcsöt termett' Tetszett a kisfónök szépen szóló szava a nagy főnöknek, meg is dicsérte érte. És hogy magva ne szakadjon a jó hírnek időnap előtt, jelentést tett róla a még nagyobb főnöknek. A szolgálati út olyan, mint a páternoszter, oda-vissza Jár, fogta magát a legfőbb főnök; „leutazott" a középsőhöz. A kisfónököt máshová szólította a szolgálati út, elküldte maga helyett a dolgok kitalálóját és végigcsinálóját. Szerénységre intette, mondván: öszszetett probléma ez, semmiféle egyénieskedésnek helye nincsen, írja le részletesen tapasztalatait, majd 6 tovább viszi még a találkozó előtt, hogy „szinten" tájékoztathassák a föntről jött főnőköt. Tájékoztatták ls. Hemzsegett a sok szóban a sok „mi", a sok „közös összefogás", meg a többi. Csak azt nem tudta meg senki, Elmaradt beszélgetések A tenyere nyirkos lett, homlokát kiverte a veríték, és a sötétben félni kezdett. Talán a vacsora volt nehéz — gondolta, s ezzel próbálta nyugtatni magát. De nem ment. Jól ismerte ezt a torkot szorító érzést. Kétszer már úgy tört rá, mint a napsütéses nyári időre a zivatar, de önmaga elől nem tudott menekülni. Akkor a konyak sem segített, sőt Seduxen tábornok is csak fejbe verte, hogy úgy szédelgett az utcákon, mintha üldöznék. Aztán amilyen gyorsan jött a nyomasztó érzés, oly hirtelen szabadult meg t öle. De most megint itt van, és rémülete nagyobb lett, ahogy a félelem elzsibbasztotta testét. „Talán csak nem a szivem?" Ahogy a gondolat végigcikázott fejében, a veríték teljesen ellepte homlokát, izzadságban fürdött. „Észrevétlenül kell megdögleni, de legalább gyorsan túl leszünk raja. ' A magára erőltetett cinizmus kissé megnyugtatta. Bámult ki az ablakon, nézte a szürke betonfalat, hallgatta felesége ütemes szuszogását. Valami kellemesre akart emlékezni, kereste a gyakran felidézett képeket, de rögeszmerendszeréből egyetlen emlék sem kattant be. A gondolatok azonban sebesen űzték egymást, és egy meghatározott pont felé kúsztak. Miért olyan üres minden? Au emlékek egész sora ezt kérdezte. Vöröshagymával ették a bifszteket Saciéknál. Az édes-kedves Saci milyen boldog volt, hogy mindenki nevetett. Jóízűt kacagtak, akkora zajt csaptak, hogy a felső szomszéd lekopogott. Vörös bort ittak, és énekeltek. G inkább elhúzódott a másik szobába, idegennek érzett mindent, nem volt kedve semmihez. Könyveket böngészett unottan, és az órájára lesett. Idegesítette, hogy mindenkinek jókedve van, idegesítette, hogy Saci utána jött, s még rosszabb kedvű lett megjegyzésétől: „Kimért vagy." Eszébe juttatta, amikor egyik kollégája háta mögött úgy jellemezte: „Tartása van." Utálta, akire ezt mondták, de mostanában azokat kezdte utálni, akik ezt mondták. Felesége hazafelé duzzogott, magában dúdolt, dühösen, s úgy érezte, legszívesebbeit elfutna tőle. Egyszer szólt csak hozzá, ennyit mondott mindössze: „Lehetetlen tudsz lenni." Saci soha többé nem hívta őket. Letörölte a homlokát már annyira nem g-i"ngyőzött, de végtagjai iszonyúan fájtak a félelemtől Rettenetesnek tünt a csend, azt várta. hogy mielőbb reggel legyen. De a gondolatok tovább kínozták. „Ne hidd, hogy markodban az élet, nem igaz, hogy felül lehet emelkedni." Miért is mondta ezt régi jó barátja, Feri? Vagy rosszul emlékszik? öt éve látta utoljára. Nem sokat beszélgettek, inkább Feriből ömlött a szó. Igen, most mar jól emlékszik. Feri mindig vidám volt, olyan igazi belevaló gyerek, és akkor a filozófiáját magyarázta. „Meg kell fürödni az életben, csak semmi méltóság, inkább alázat... Élni, apa, élni kell!... Lazíts, ne légy mindig olyan feszes, mert korán megdöglesz." Emlékszik arra is, hogy kinevette, s akkor úgy tünt, Feri csak nézi, nézi bambán, aztán szomorúan mondta: „Nagyon megváltoztál, miért tagadod le magad? ... Miért nem tudunk már beszélgetni,,.?" „Beszélgetni... Tényleg, most kéne beszélgetni. Ez a rohadt érzés egyből elmúlna. Valaki még Ferin kívül is mondta a beszélgetést. Ki is? . 7? „Nem beszélgetek? ... Tényleg nem beszélgetek." Felhúzta a párnáját, felült, cigarettáját kereste. Megtalalta a csomagot az éjjeliszekrényen, és kéjjel zörgette a papirt. Nyugtatta a zizegés, majd rágyújtott. „Mindig csináltam valamit, csinálok is... Rendet szeretnék az életemben, mindig is berendezkedni akartam... Nincs időm másokra... Nem ie közelednek... De az istenit, miért nem akarnak velem beszélni?" Még jobban felhúzta magát az ágyon, a lába már nem fájt, a homloka sem gyöngyözött. Hallgatta az ütemes szuszogást, aztán hirtelen átnyúlt az Agyon, megrázta felesége vállát. Az a szemét Sem nyitotta ki, fejét egy kissé megemelve, tagoltan kérdezte: — Mit akarsz? — Beszélgessünk — mondta á férfi örömmel. Felesége még magasabbra emelte a fejét, de hirtelen a párnára ejtette. — Megőrültél? — motyogta, és folytatta az ütemes szuszogást. Lejjebb csúszott az ágyon, ismét az ablakra nézett. A sötét oszlani kezdett. Lábait jólesően kinyújtotta, nem zsibbadt már. „Beszélgetni. Ez az, beszélgetni kell." Rögeszme szerűen ismételte magiban, de ahogy a világosság megjelent az ablakban, kínlódására r\horul* a- álom. HALÁSZ MIKLÓS az a kis szürke ember minek ült ott. A kis szürke sem tudta, nevét se em'ítették. Ez a váltófutás nem sikerült. Munkahelyén találkoz'am egy villanyszerelővel. Beszélgettünk mindenről, egyszer csak meg agy a szava: ..Maga újságíró? Akkor nagyon sajnálom, újságnak c--ak az igazgató nyilatkozhat." „De engem móst a villanyszerelés érdekelne." „Tessék őt kérdezni!" Azt sem mondta meg, a mákos tészát szere'i jobban, vagy a bablevest füstölt csülökkel. Orvo-conortot kérdeztem egyszer. Illegve csak kérdeztem volna. Küldtek azonnal a pesti főnökhöz. Emberek százait bízták- rájuk. Ahhoz ne lenne joguk, hogy saját munkájukról beszéljenek? Ez is rossz váltófutás. Megkérdeztük egyik szegedi nagyvá'la'at Igazgatóját, mire jó ez a hűvös elzárkózás. Klasszikus magyarázatot adott: — Veszélyes üzem ez. Ha az újságíró csak úgy, magától, a saját szakállára odamenne valamelyik dolgozóhoz, baleset érhetné. Jöjjön be ide, mondja meg. mit akar, és mindenre fölvilágosítást kap. Mi lehet erre a felelet? Mondhatná akárki, nincs itt baj, semmi. Az a fontos, hogy munkája bérét kapja meg mindenki. Azt pedig megkapja. Ha nem kapná, fogná a kalapját, és elmenne. Sok olyan „elmenésről" tudok, ahol az új munkahely egv fillérrel sem adott többet, mint a régi. Az egyik dolgozó azt mondta: megritkult körülöttem a levegő, el kellett jönnöm. Itt is a váltófutással volt a baj. Nem pénzről, hanem dobogóról írok most sorban. Erkölcsi megbecsülésről. Munkája és különmunkája bérét egyaránt kapja meg mindenki, enélkül dolgozni nem lehet, de mesterségesen ritkított levegőben, kiszivattyúzott munkahelyi légkörben sem lehet sokáig. Hányszor hallani Ilyen beszédet: az én szövetkezetem, az én gyáram, az én dolgozóim. Már a2 eleje is rosszul indul. Itt sem ismerik a váltófutás szabályait. Az , már vele jár, hogy egy ilyen emberre nem hallani a másik oldalról: az én elnököm, az én igazgatóm. Másik oldalt mondtam, mert ez már az. A csooortmunkából tudathasadás lett. Ilyen vállalatnál hallani csak: Kovács elvtárs nagyon jól dolgozik, de nem adhatjuk neki a kitüntetést, mert a csoportvezetője ilyen elismerésben még nem részesült. Sajnos, Kovács elvtársnak még várnia kell egy esztendőt. Húsz éve történt Mohácson voltunk, árvíz után, téglának való anyagot bányásztunk. Látogatóba jött hozzánk hazulról valaki, lapátostul, ahogy voltunk, körülfogtuk. Hogy vagyunk, hogy vagyunk? — ezt kaptuk hazai hírek helyett, és egy gyors elköszönést. Tisztára mosott ünneplő kezével dehogy kezelt volna ennyi emberrel, aki legközelebb állt hozzá, annak nyújtotta jobbját. Jelképesen köszön el tőlünk — mondta. Volt bennünk annyi nyakasság, mi még jelképesen se köszöntünk. Otthagytuk. Áz a szerencsétlen, aki első pillanatban világgá mosolyogta nagy boldogságát, mert mégicsak kitűnt közülünk, hamarosan rosszul érezte magát. Fölépült Mohács anélkül, hogy szóltunk volna hozzá. Segíteni mentünk, és á kézfogással se mentünk volna semmire. De aki ott volt, azóta is vallja, hogy az elismerésben nincs népképviseleti jog. Hivatali sincsen. Azért szép sport a váltófutás, mert ott mindenki ugyanannyit fut. Másodperces előnyökért tészi ki szívét-lelkét a váltó minden tagja. És ha sikerül, együtt kapják meg valamennyien a nagy érmet. És sohasem áll dobogóra, nki a sportpisztolyt elsüti. Ügy tudom, nem is akar. Rossz példákat írtam most, szándékosan. Válogattam őket. Igaz, többet is tudnék, de jót, szerencsére, még többet. Fogy a ros-z. S'orítia, koitat.ii *aragii a ti ztó-V-g rjyo 'o%v, ha még Jobban szorítják. HORVÁTH DEZSÖ