Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

MAGAZIN Születésnapra Állsz, szemközt a tükörrel, farkasszemet nézel önmana-'/'ai. Megigazítasz egy hajtincset: tél ren'ive' töb^e' r~g"d*z láttatni a homlokodból, fgv *a'á" elónyö ebb — véled —. vedig ki fiaméi r,da Sza-kalibak ék'e'enkednek a szemed f-ő-ÖI — ej. de -ossz a világítás! — alig ve-zed észre Kö-e'ebb haőlsz. hogy jobban s-emlgi/re vedd t'Mrrífc *zőtte hálóidat — s elke-ered.-z v-g-rtevV. elkeseredsz. Mint a megs-ái'o't do'gorol eVe.ne a sok évnek, krémmel, V'-der-e' *es**k'-el s mind-n n-iomot most. azonnal aka-sz e'füa'e'ni lec'isro'ni. lemá-olni. soha nem naráz-rdni Megtartódni születésed '*n a'akvló rm'tozá önmagadat: a sírót, a -e-"* ** az ébrén •tó-ót. a lelkeseö-vendőt a g-n '*'kg-ét. n -«*Mí?ot*at. a ttóeMtót a gsiülöl'•ges. - i, a ,z.nvedős Kendőzni na'r-ni-i -kar-z besapni és becsapódni. Ugyan, rní v^ore" t'i-7 — ha homlokod gj-'an mint a szél gyalulta h+Jevel — az nem Te vagy Igen is. van egv avrécska 'elkiáHó'e! a két szemöldököd között: mi tagadás, nem életed derűs perceiben keletkezett, a gond szántotta mélyre. S hogy felhő is vonult el 4ejed 'e'.ett. miért tagadnád? Voltál beteg és voltak betegeid. Neveltél csintalan gyereket és munkád során nem került el a kudarc sem s csalódtál U eleget. De volt okod mosolyra is — ne szégyelld hát a szemed sarkából ezerfelé tutó vékony szálakat: vidám pillanatok őrzőit. Ne ke-eredt el ha ráébredsz: a tükörből mélyülő bártzdél-kai átszőtt arc pillant vissza rád, így van rend'én. Az öröm és a bánat ráül az arcra aztán örökre megtelepszik ott. Hanem egy do'got jeg<jezz meg: kivételesen jó emberek arcvonásai nem Olyan élesek, kihívók, mint másoké. Manadba — ne magádra! — tekints. ha vonásaidat itt-ott radírozni szeretnéd. A gazdag, tísze-s'gge' lepergett épek nyomai cs-k szépek leh-tnek Nézi magadba! Igen. ö-zó vagy kissé, igen Wgy is olykor igen. a telhete'len-Ag is okozo't már keserves savókat neked. sót ki'e*eze*ten oonosz is voltéi néha. Tüntesd el msgadbél mindezt ezt ceis-old le ezt varáz'dd sok" nem lé'ezövé s ezeket mázó'd át — ne k-émmef. p 'dérrel 'es'ékkel —. akarattal, hogs/ 'lö-zör bel'ó *ned vál'ék »-«'•>bé. S ak^or talán nem is le-z olyan 'onfos kellék az életedben a krém, a púder, s a festék. Ch. A. Téli képek Ilalappolitika A Itali háremem* ..eldobtam" és háremeeeer felvettem. Kihívott a kérdés, hogy megküldjék vele, érdéglea szembenézett: fogjál meg. A fiatalasszony fogócskát játszik a sorcsal. Nagyon fiatal még, s lehet, hogy rosszul dönt Az élettapasztalatok, mert aUg vannak, nem kormányozhatják hajóját. A döntés, ami előtt áll, válságba sodorta. A férle azt kívánja, lépjen ki a oártból. Munkáskórus. Irodalmi színpad. Politikai vitakörök. KlSZ-titkárság. Tanfolyamok. Szb-tagság. Párttagkönyv átadó taggyűlés. Az ember nem érzi, hogy lépcsőn szalad felfelé. Hányadikon veszi észre, hogy feljebb jutott? Kérdezni az elszaladó éveket Keresni az emberek tekintetét. Eleven, kicsit nagyszájú, kicsit kölvök, dacosan komoly és meghatóan töprengő. Tánctól kipirult arc. Előadás előtti sápadt tekintet. Azt a táncos kislányt ismerte meg a fiú. A gyűlésre, társadalmi munkára szaladónak meg elengedte a kezét. „Megszokod!" — mondta hetykén a lány. S a flű elmaradozott. „Vagy a feleségem leszel, vagy gyűlésekre jársz!" — így a fiú. Kinek mi fontos az életben? ' Ennek a makacs fiúnak akart a feieséce lenni. Az bai, hogy ném gondolkoznak egyformán. Majd megküzd vele, maid megszokta a vő1 egén ve, hogy ő ilyen — vélte rózsaszín pillanataiban. — De a kutyafáját, hogy meri az akaratát rámtukmálni, tagkönyvemről úgy beszélni, mint „kis testi hibáról"! — mérgeskedett máskor. A kérdést mégis elodázták. Az esküvőt nem. S a nem tisztázott kérdés nőtt fenyegető lavinává. A békesség, egyezség kérdése ma már nem ketteUik ügye. hanem családé. Gyermekük szü'etett. K'nek mi fontos az életben? Férjét szereti. De nem olyan fából faragták, hogy hagyja magát összetörni. Mi lesz a napi szóváltás vége? Sértegetések. Lekicsinylő szavak bombái. Kihűlő me'egség. Néha úgy érzi, el kellene menekülnie. Néha meg: ólomból a lába. Hova fusson? A férj megüzente: nem tárgyal velem. (Nem így, gorombábban mondta.) A kalapot ő hordja, punktum. (A témát ekkor fogtam kézen. , Hát gyere, nézzük végig a sorját így is jő. Valamit ebből is biztosan tudok: nem száll vitába, nem biztos a dolgában, miért ne írnám meg? Talán tehetek érte, hogy az emberek jól érezzék magukat a világban. Hogy ne tegyék börtönné a családot. Hojgy ne zárják ki egymást az életükből. Ha ennek az asszonynak nem tudok segíteni. dobiam el a tollam? És mások. a többiek, akik szintén nem tudják, hogy lehet úgy élni. hogy mindenki jól érezze magát, teljes ember legyen a családban?) Alappéldák. Egv: a nagymama templombújó, csak akor ad nászajándékot a fiataloknak (húszezer? ötvenezer? százezer). ha pap húzza u1 lukra a gyűrűt, ha keresztvíz hull a gyermekre. Lélekvásár — mert kell a lakás. — Kettő: visszapostázott tagfelvételi kérelmek. „Gondolkozz, barátunk, ki vagy te, aki féléve templomban hallgattad nászindulódat, vagy víz alá tartottad gyermekedet, s most szíved felett hordanád — ígv mondod — piros könyvedet." Három: „Fiad esténként a parókiára jár. ö is tudia, miért kell sötétedés után mennie. Azt nem, hogv nanoal is mehetne, mert szabad. Mindenkinek szabad — csak kommunista ne küldje a gyerekét. Két lélek nem lakozhat senkiben. Egyikkel szakítani kell. Egyik sem surranhat a szürkület leple alatt." Itt és ma senki nem kényszerül arra, hogy fesse magát. Hacsak nem önmagunkban hordjuk ezt a kényszert... (Mi lakozik az emberekben? Sartre. az idős; beteg franc'a író az öregség keserűségével fogalmazta: „Az mételyezi meg az emberek közti kapcsolatot, hogy mindenki visszatart magában valamit. Holott az embernek mindig áttetszőnek kellene lennie. Hoev a társadalmi egyetértés megvalósuljon, elengedhetetlen, hogy az ember a maga teHessée£ben mutatkozzék a többiek előtt." Szép, pusztába kiáltott gondolat? Az ember menekül a magánytól, s önnön börtönében érzi magát — mert nem mer áttetsző lenni.) „Ha beiének, apám elhallgat. Van egy oldala, amit anvám is eltakar elő'em. Nem vagyok már gverek, nem azért, mert 16 évet értem meg, hanem mert — én sem merem már mindig a magamét fúini. Otthon mást mondanak szüleim, és „egy szót se arról, amit itthon hallasz!" Vettem egy mély lélegzetet: igaz, aoám. hogy ordítozol az emberekkel? Vasvilla-szemek. Ideges száirángás. „Hallgass, te kölyök!" Ezt ismerem. Mar a szégyen. Mert nem merte azt mondani: „Igaz, sajnos, igaz. Elvesztettem a fejem." Vagy ilyesmi. Az emberek, akiknek művezetője, félnek tőle. Jó meg rossz munkát is adhat, akinek csak akar. Hogyan mennének panaszra ellene? Gyenge ember az anám. gyengék gyávaságát kihasználó. Ilyen leszek én is? Azt látom: írja a beszédet a taggyűlésre. milyen 16 eredményeket értek el a műhelyben, milyen lelkes mindenki a munkaversenyben. (Mai hősök vagyunk, nem a jövő századé. Némelyiknek még most ls izomláza van a cukor-cipe'éstől. Különben azon a péntek estén a taggyűlésről kitódult párttagok is vették. Tisztesség ne essék szólván. A taggyűlésen pedig mlrtdenki megértette, hiszen tudva-tudjuk, hogy a mi gazdaságirányításunk több célt szolgál egyszerre, összetett, az árak mozgását meg kézben tudiuk tartani, mert a termelőeszközök társadalmi tulaidonban vannak. De az árakat összhangba kell hozni az időről-időre • változó termelési költségekkel. Azt is tudja mindenki, hogy nálunk senki nem érdekelt abban, hogy infláció legyen. a féket közös akarattal nyomjuk. Aki ötven, vagy száz forintot nyert azon az estén, mit veszített? Azért ne keseredjünk el. Soha nem állítottuk, hogy az útnak a végefelé járunk.) Ügy tudiák egy faluban, az aszgzony hordja a kalapot elnök elvtárséknál, no de, ennek nem érzik kárát, mert soha rosszabb felen az a kalap ne legyen. A téesz-elnök felesége agronómus. Megosztják a munkát. Részlet Pityu dolgozatából. „Édesanya gyűlésen volt, apuval ketten fürdettük öcsit. Én már egyedül öltözöm, vetkőzöm. Csak akkor szipogok, ha nem ér haza anyuka, mire elalszom." A szomszédaszszony szeme szikrát szórna, vagy könnvtől párásodna, a tanító néni pedig anyukának is beírná az ötöst Gyermekeinek él az az anya is, igazán nekik él. akitől már apró korban látják: másokért, mindenkiért is hallandó dolgozni édesanya. A család az első iskolája-gyermekeinknek. - A példa több, mint a példabeszéd — ha otthon nem áll meg az élet anyu nélkül, akkor a család is támogatja az asszonyokat, hogy politikai, társadalmi munkát végezhessenek. A fogak közt morzsolt féríimorgás így is gyerekfülekbe jut néha ... A „kalapot" ne vetessék le a családban se az asszonnyal, se a férjjel. A család béklyókat rakhat, de lendítő erőt is jelenthet, feltételt, hogy mindenki kiteljesedhessék, önnön maga legjobb énjét adhassa. Megvalósítani, kiteljesíteni önmagunkat — igazi életmű. Mindenki legyen valaki — az élet igényű ezt. És ehhez pedig mindenki a legkisebb közösség, a család támogatását. Soha nagyobb szükségünk nem volt energikus, áldozatkész és kiegyensúlyozott, alkotókedvű emberekre. (Kihívott a kérdés, ítéljenek hát, „megkergettem-e". Egyedül aligha tudom megfogni. Kérem, segítsenek vele farkasszemet nézni. Hosszan, kitartóan. Senki se kapja le a tekintetét!- így. Jó. Még, még. Csak tovább! Köszönöm.) " SZŐKE MARIA