Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-17 / 295. szám
Szerda. t!»75. deccmV? T?. Ml., Munkaalkalmak Kosátlabda Középiskolai Kupa Gimnázium, övónői és Vízügyi Szakközépiskola (Szeged), 3. Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola (Szeged), 4. Ságvári Endre Gimnázium (Szeged), 5. Déri Miksa Szakközépiskola (Szeged), 6. Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola (Szeged). Az első helyezett csapatok két-két , Tigar-kosárlabdát, valamint egy-egy kupát, a helyezettek egy-egy kosárlabdát kaptak. A díjakat a döntő végén Debreezeni Pál, a megyei Diák Sport Tanács titkára adta át. de Portisch lyesebb Bilek, Flech és Bárczay eTlen kell asztalhoz ülnie. Ribli, ha meg akarja védeni országos bajnoki címét, győzelmekre kell játszania, hiszen döntetlenekkel még az is előfordulhat, hogy érem nélkül marad. Mindenképp nehéz helyzetben van — ellenfelei a skalpjára pályáznak, mivel egyedül ő veretlen eddig. A bajnoki címre az idén Portisch Lajos a legesélyesebb. Azért merjük ezt már most kijelenteni, mert hátralevő ellenfelei között egyetlen nagymester sincs. Az első öt hely valamelyikébe még Csom ét Sax is beleszólhat. Liebmanc Béla iás\ futók NO! segédmunkásokat egy és két műszakos munkakörbe, varrógépműszerészt, vizsgával rendelkező nyugdíjas fűtőt. Időszakos portást felveszünk. Április 4. Cipő- és Papucskészltő Szövetkezet Szeged, Cserzy M. u. 30/B. Egy takarítónőt felvesz a Textilipari Szakközépiskola (Szeged, József A. sgt. 115.) 1976. Január l-l belépéssel, heti 44 órás munkaidővel. A Szegedi Közlekedési Vállalat felvesz: pályafenn'a-tásl felépítményes dolgozókat, lakatosokat, villanyszerelőket, takarítókat és felsővezeték szereléshez betanított munkásokat. Jelentkezni lehet: Külső Pulz u. 2. szára alatt (Rókusi pu.) Munkaügyi csoportnál. Beszerző hivatalsegédet felveszünk és gépesített mosókonyhára mosónőt. Jelen'kezés: Majakovszkij Kollégium, Korányi fasor 2. Kezdő, gépelni tudó adminisztrátorokat. műszaki rajzolókat és takarítónőt keres felvételre a PRIZMA Zuglói Tervező Szövetkezet szegedi részlege. Szeged. Letigvel u. 5. Telefon: 12-969. Irodagénmflszerészt felveszünk. Gyakorlottak előnyben. Jelentkezni lehet a VIDIA Kereskedelmi Vállalat személyzeti osztályán. (Szeged, Bakay N. u. 52. sz.) A Szegedi Postaigazgatóság Magasépítési üzeme felvételre keres kubikosokat. kőműves mellé segédmunkásokat, gépkezelőt, kőműveseket, festőket, bádogos szakmunkásokat. Időbéres bérezés, minden szombat szabad. Érdeklődni szombat kivételével mtndennap, Szeged, Dorozsmai út 40/B. A KSZV Szegedi Kenderfonógyára felvételre keres középiskolai végzettséggel rendelkező női munkavállalókat bérelszámolónak, anyagbeszerzési ügyintézőnek. üzemi adatgyűjtőnek napi 4 órás elfoglaltsággal, yalamlnt gyakorlattal rendelkező gépírónőt. Jelentkezés a gvár személyzeti osztályán. Szeged. Londoni krt. 2. Gépírni tudó adminisztrátort azonnali belépéssel felveszünk. Minden szombat szabad. Jelentkezéseket: Vár u. 2. sz alá kérjük. AMFORA Üvért Váll. A FIT XL sz. Autójavító Vállalat felvesz: karosszérialakatos, általános lakatos, kovács, autófényező, autókárpltos szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint perfekt géolrónöket. Jelentkezés: Szeged, Vásárhelyi Pál n. 4. Munkaügy. Szegedi Ruhagyár felvesz anyagkönyvelőket. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Ribli vezet, de Portisch az esélyesebb A 12. forduló után a finishez érkezett a magyar egyéni férfi sakkbajnokság mezőnye. Továbbra is kitűnően szerepel a két fiatal mester. Lukács Péter és Pintér József. Pintér Csom legyőzésével ismét bizonyította, hogy akár még dobogós helyezést is elérhet Lukács ugyan vereséget szenvedett, de hátra-i levő ellenfeleit ismerve 2—3 pontot bizonyára szerez, • ezzel ugyancsak dobogóra kerülhet Ribli Zoltán jelenleg az élen áll, ez azonban ne tévesszen meg senkit, mert hátralevő mérkőzései nehezek, hiszen még Pintér, Lukács, Bilek, Flech és Bárczay eTlen kell asztalhoz ülnie. Ribli, ha meg akarja védeni országos bajnoki címét, győzelmekre kell játszania, hiszen döntetlenekkel még az is előfordulhat hogy érem nélkül marad. Mindenképp nehéz helyzetben van — ellenfelei a skalpjára pályáznak, mivel egyedül ő veretlen eddig. A bajnoki címre az idén Portisch Lajos a legesélyesebb. Azért merjük ezt már most kijelenteni, mert hátralevő ellenfelei között egyetlen nagymester sincs. Az első öt hely valamelyikébe még Csom ét Sax is beleszólhat. Liebmamt Béla Tájékozódási futók megyei pontversenye MA Teremfoci Az újszeged! Sportcsarnokban ma, szerda délután fél kettőtől kerül sor a Képes Sport Terem Kupa '75 D csoportjának selejtező mérkőzéseire. A szegedi csoportban a Bp. Honvéd, a Békéscsabai Előre Spartacus, a RábaETO és a SZEOL labdarúgócsapata küzd az elsőségért A szegedi kék-feketék együttesében a következő Játékosok lépnek pályára: Nagy, Bencze kapusok, Szalai, Kozma 111., Zámbori, V. Tóth, Lancsa, Kádár, Hojszák, Pipicz, Hágelmann, Kanász, Hegedűs, Szeghalmi, Hangai mezőnyjátékosok. A legjobb kapus, mezőnyjátékos és a legtöbb gólt rúgó díjazásban részesül. Az 1975. évi Csongrád megyei Középiskolai Kosárlabda Kupa döntő küzdelmei véget értek. A Hódmezővásárhelyen lebonyolított döntő utolsó mérkőzéseit vasárnap játszották a csapatok. A lányoknál vasárnap a következő eredmények születtek: SZEOL SI—Tömörkény István Gimnázium 38:17, Közgazdasági Szakközépiskola—Radnóti Miklós Gimnázium 37:47, Bethlen Gábor Gimnázium—SZEOL SI 46:23, Tömörkény István Gimnázium—Közgazdasági Szakközépiskola 17:40, Bethlen Gábor Gimnázium—Radnóti Miklós Gimnázium 17:25. Végeredmény: 1. Radnóti Miklós Gimnázium (Szeged, testnevelő tanár: Láng Imre), 2. Bethlen Gábor Gimnázium (Hódmezővásárhely), 3. Közgazdasági Szakközépiskola (Szeged), 4. SZEOL SI, 5. Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola (Szeged). Fiúk: Déri Miksa Szakközépiskola—Tömörkény István Gimnázium 57:37, Ságvári Endre Gimnázium—Tiszaparti gimnázium 39:44, Tiszaparti gimnázium—Déri Miksa Szakközépiskola 58:39, Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola—Bethlen Gábor Gimnázium 21:55, Tömörkény István Gimnázium —Ságvári Endre Gimnázium 5:41, Tisza-parti gimnázium —Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola 54:22, Bethlen Gábor Gimnázium— Déri Miksa Szakközépiskola 73:24, Ságvári Endre Gimnázium—Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola 29:40. Végeredmény: 1. Bethlen Gábor Gimnázium (Hódmezővásárhely, testnevelő tanár: Balogh Imre), 2. Tisza-parti Ax országban egyedül Csongrád megyében rendeznek évről évre pontversenyt a sportkörök tájékozódási futó szakosztályai számára. A Csongrád megyei Tájékozódási Futó Szakszövetség figyelembe veszi a rangsornál a- szakosztályok tagjai által megszerzett minősítéseket, a megyei rendezésű kupaversenyeken indultak számát és — negatív előjellel — az elmúlt évhez képest a minősítésekben történt visszaesést is. így számolva, a társadalmi egyesületek közötti pontversenyt — akárcsak az elmúlt esztendőben — a vásárhelyi HMSE nyerte. Két elsőosztályú, válogatott kerettag versenyzőjével olyan előnyben van a többi szakosztályival szemben, amelyet nem lehet behozni. Mögöttük a KSZV SE következik a sorban, majd. szorosan egymásután a Kinizsi és Kolacskovszky LTE végzett a harmadik és a negyedik helyen. A Kinizsi 6záz pontot vesztett a tavalyhoz képest elmaradt minősítések miatt, míg az utánpótlás neveléssel foglalkozó Kolacskovszky a megyei kupaversenyeken elindult versenyzőivel szerzett igen sok pontot Az SZVSE a hatodik helynél többre hivatott, különösen kevés versenyzője indult a hazai versenyeken. Szeged legfiatalabb tájékozódási futó szakosztálya, a Vízügyi SK szépen helytállt, s dicséretesen sok versenyzővel vett részt a kupaküzdelmekben. Az 1975. évi rangsor végeredménye: 1. H. HMSE 447, 2. KSZV SE 280, 3. Kinizsi 169, 4. Kolacskovszky LTE 164, 5. H. Porcelán 127, 6. SZVSE 99, 7. Vízügyi SK 79, 8. Szentesi VSC 78, 9. H. Stromfeld ATE 61, 10. Makói SVSE 55 pont 200 literes vashordók olajtárolásra ás egyéb célra eladók Dnlversal Ipari Szövetkezete, Szeged, Bajai út 1. A vásárlást 1975. december 2l-én S—12 óra között lehet lebonyolítani. A DÍLtf azonnal! belépáaMt alkalmaz az ÉGSZI-DÉLÉP számító• központba, két műszakos munkakörbe* adatrögzítőket Fizetés, szociális Juttatások a vállalat kollektív szer-6- dése szerint. Speciális kiképzésről gondoskodunk. Jelentkezés: DÉLÉF Szeged. Bocskai u. 10—12. sz. Személyzeti Főosztály. x A Csongrád megyei Talajerégazdálkodásl Vállalat IX ezámú üzemegysége gépjárművezető* felvesz azonnali belépéssel. Jelentkezés: Szeged, Cserzy Mihály u. 22. A röszkel Kossuth Mg. Tsu felvételt hirdet az alábbi munkakörökre; állattenyésztési fftágazatvezető, növénytermesztési főágazatvezető. Követelményt egveteml vagy főiskolai végzettség. 5—10 éves nagvüzeml gyakorlat. Kertészeti (hajtatásos) ágazatvezető, építésvezető beosztásba. Követelmény: egyetemi (főiskolai) vagy technikumi végzettség. 5—10 éves gyakorlat. Jelentkezés személvesen. munkátlanokon. a tsz-főag-onómu»nál 12—14 óráig. A tsz n. kategóriájú. Jogtudományi Egyetemet végzett fiatal férfit Jogi élőidéi vagy Jogtanácsosi munkakör botöltésére alkalmazunk azonnal! beléoéssel. Munkabér megállapodás szerint. Jelentkezés: „Szövetkezeti vállalat 1712/12- J élig é-e a Sajtóházba. Mezőgazdasági vagy kertészmérnöki képzettséggel rendelkező munkaerőt keresünk kárszakértől munkakör betöltésére, valamint gép- és gyorsírói vizsgával rendelkező munkaerőt Irodai beosztásba, azonnali belépéssel. Jelentkezés részletes önéletrajzzal személvesen Állami Biztosító Csong-ád megyei Igazgatóságán. Szeged, Vörösmarty utca 7. szám alatt. AMFORA ÜVÉRT Vállalat H. számú lerakata felvesz gvors- és gépírót, és génelni tudó adminisztrátorokat. Jelentkezés szombat kivételével Szeged, Gutenberg u. 12. sz. alatt. A DÉLÉP anyag- és áruforgalmi osztályára felvesz énltőlDarban használatos anyagok szaltlsme-etével rendelkező beszerzési előadókat és egy fé adminisztrációban Jártas géplrénőt. Jelentkezni lehet az anyag- és áruforgalmi főosztályon Blré Lajos osztályvezetőnél, a Budapesti út t. as. alatt levé Hásgvárban. Bérelszámolót azonnali belépéssel felveszünk. „Gyakorlati Idő és fizetésigény megjelölésével 1676/12— jeligére a Sajtéháaba. Lakatos szakmunkásokat. Cornwall kazánhoz vizsgázott fűtőt, valamint nő! és férfi munkavállalókat különböző betanított munkakörökbe keres felvételre a Szegedi Ecset- és Seorflgyár. Jelentkezés: Cserzy Mihály B. 25. Munkaügyi osztály. Autószerelőket és adminisztratív munkakör ellátására férfi ée női dolgozókat felveszünk. Poetagarázs, Szeged. Hétvezér %. 2. sz. Azonnali belépéssel felveszünk 4—6 órás ebédklosztét. egv takarítónőt. tmk-lakatost. Jelenkoréi mindennap a Szegedi Szerszámkovács Isz Szeged. Bajai ti 2. szám alatti Irodájában. KözleménYek (x) Hogyan táplálkozzék m Idős ember címmel dr. Tamás András tart előadást ma délután 6 órakor a Postás Művelődési Házban. íx) Dr. Nárai Sándor gyermekorvos 1875 dee. 16-től 197*1 Január 2-lg szabadságon lesz. AZ ÜT - ES VASÚTÉPÍTŐ VÁLLALAT szegedi munkahelyre fe!vétdre keres kubikosokat Munkásszállást, naponkénti hazaszállítást biztosítunk Minden szombat szabad Magas kereseti lehetőség! Jelentkezés- személyesen, telefonon vagy írásban: 6. számú főépitésvezetőség, Szeged-Alfyő. Ipartelep. Pf.: 12. Telefon: 15-383 x Békéscsaba egyéni súlyemelő-bajnokságán a Szegedi Spartacus és a SZEOL versenyzői is részt vettek, s igen jól szerepeltek. A felnőtteknél váltósúlyban Tóth Tibor 215 kg-mal az első helyen végzett. A serdülők korcsoportjában a lepkesúlyú Hegyi Árpád 115 kilogrammal az első, Gerebicz László 97,5 kg-mal a második lett. A pehelysúlyúak küzdelmében Valkai János 155 kg-mal, a könnyűsúlyúaknái Terhes Zoltán szintén 155 kg-mal szerezte meg az első helyet, a Spartacus súlyemelői közül. A SZEOL versenyzőinek eredményei: Úttörők. Pehelysúly: 2. Balázsfi Zoltán 95 kg. Serdülők. Pehelysúly: X Balázsfi József 130 kg. Középsúly: 1. Szűcs Gábor 172,5 kg. Felnőttek. Lepkesúly: 1. Gajda Ferenc 160 kg. Légsúly: 1. Kenéz Áron 160 kg. Középsúly: L Ördögh István 270 kg. / * Vasárnap délelőtt az SZVSE-pályán játszották le a Labdarúgó Ifjúsági Vasutas Kupa döntő mérkőzését, ahol a rendes játékidőben nem bírt egymással a két csapat. Így 11-es rúgások döntötték ei a találkozó sorsát. Alsóvárosi MAV—SZVSE 2:2 (0:1). ll.esekkel 5:4 az Alsóváros javára. * Az újszegedi Sportcsarnokban a hét végén folytatódott az általános iskolások teremkézilabda-bajnoksága. A fiúk csoportjában a következő eredmények születtek: Rókusi általános iskola—Dugonics ált isk. 13:7. Legjobb dobók: Dobó (4), Hopenthaler (3), Móra (4), Fekete (2), illetve Juhász (2), Fodor (2), Palotás (2), Szoboszlai. Petőfi Sándor ált isk.—Kiskundorozsmai II. sz. ált Isk. 9:8. Góldobók: Hajdú (4), Tokai, Török, illetve Molnár (4), Szabó (2), Lévai, Papp. A lányok csoportjának eredményei: Kiskundorozsmai II. sz. ált isik.—Szőregi ált isk. 15:2. Góldobók: Farkas (7), Márta (3), Gál (2), Molnár, Király, Ábrahám, illetve Berta. Kiskundorozsmai L sz. ált isk.— Rókusi ált isk. 8:5. Góldobók: Csomor (4), Gaál (2), Dobó (1), Száraz, illetve Illyés (2), Kiss Zs. A Magyar Atlétikai Szövetség őszi határozata értelmében novembertől kezdve az Idén havonta egyszer országos versenyen találkoznak az élvonalbeb közép- és hosszútávfutók, melyen a válogatott kerettagok számára az indulás kötelező. A sorozatot novemberben a debreceni Nagyerdőben a Rajkai Tibor emlékverseny nyitotta meg, most vasárnap pedig Pécsett a háztömb körüli verseny következett. A felnőtt férfiak 11 500 m_ es versenyén Török János, a SZEOL válogatott közép- és hosszútávfutója is elindult és rendszeres munkáját igazolóan 33:55.0 mp-es idővel biztosan győzött, mely előzetes. versenyfelkészülést jelentett nála a brazíliai, saopaulói világhírű szilveszteri futófesztiválra. Mezőiazdasáoi munkagépszerelőket vagy ilyen munkában jártas egyéb szakmunkást, betanított munkást és segédmunkást felveszünk Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni: KSZV, ÚJSZEGED, Alsó kikötő sor 11.. műszaki ellátó osztály. x AD ASVÉTEL Háromsoros melegagy: ablakok eladok. Kovács Jenő, 4771. Szóreg, Magyar a. 35. x FIAT tse boDtaebdi alkatrészek, karosszéria darabok eladók. Ábrahám István, Szeged. Kálminy ». 19. x Eladd fehér Kalor kályha. fehér eadvel. Rézflst, plng-pong asztal jardka. hdsugirad, háromágú czlllir, fehér csempék, néhány akáefaoszlnp. Erd .: 11-530 vagy 14-595 telefonon reggel 5—10 értig. Mlnlkalor olajkályha eladd, szeged. Snatymaz: m. 4i m. Bútorok, giztözhely varrógép, olajkályha fürdőkád eladó Kosait* Lajos ssl SS, Cseh karosszéria CH-a Wartburg eűrgéser eladó. Érdeklődni: Debreceni n. M., emeleten. Kise. egész nap. Gáztűzhely és rezsó palackkal, nyomáscsökkentővel eledé. Érdeklődni ma délután 6—7-lg. Bérkert n. 53., L emelet X. Markos. Olajkályha eladó. Retek a. 19 905. épület X. ». Krá.: 35 éra után. Két kerek járóka áladé. Mérey a. 14.. H 17. zz. léé—ÍSé kg-oa hísó eladó. Bérkert a. ég Uorlzont televízió képczóhlbáz, 400,— Ft-ért eladó József Attila agt 50. Bálinti J r Z. Mekalor olajbojler eladó. Érdeklődni: Ceuka n. 51 /B, vagy Baláatya, Oalgonya 135 Törzskönyvezett fehér választást hússertések eladók. Szeged, Gép a. 11.. 111. Szűcs. x 15-öe női télikabát e'ádó Erd. agész nap Sttjáa —7. A. L tűt- X Nyólketree, aty« tevábbtenyésztégrz, hobbikért eladó. Szivárvány o. 39. x 152 cm magas, vékony termetű nőre menyzszszonyl ruha eladó. Erd. Szeged, Hunyadi J. zgt 29. Almássy, 5—S-lg. Bedolgozásra alkalmas 5 100-as síkfcOtógép állvánnyal együtt eladó 200 1 hidroforra 3 fázisra, 1 01 pótkerék Ra< Gazra ép csapágyak eladók. Doromma, Rákóczi a. 31. Qnartz-dirttál karóra eladó. Tarján 50*. B. L 4. ez. B-klarmétet vennék. — Zenekedvelő 491 3W Jeligére e Hirdetőbe. LAKÁS Nagyobb ta rácaira cs rétem másfél szobás tárzashaz részemet. ,,Sima csere 23 501" Jeligére e Sajtóházba újszeged! kertes magánházam elcserélném egymásfél szobás szóvetkszetl vagy OTP-t lakás, ra Érdeklődni a 13-442 ASgyás épülő 3 saobáa. 4 lakásos társasházba társakat keresek. „Társasház 33 90€" Jelgéro á Sajtóházba. Békéscsabai Iakótel-pt. földszintes lakásomat elcserélném basonlő szegedire. Értesítést a szegedi Hirdetőbe kérek. — „Caere 491 383" jeligére INGATLAN Félkész-víkendház OJszegeden eladó. Érdeklődni: Újszeged, P4neélkős i. Egész nap. x Kertész n. M/á alatt 400 n-51 kert eladó. Erd.: Út tőré tér 10. sz Ráca. x Főútvonal mellett nagyméretű, gázfűtéses magánház gyümölcsössel eladó. tUlés, Felszabadulás n. 53. x Domaszéken 003. számú tanya, fele asonna' beköltözhetően eladó Érdeklődni lehet: Domaszék 235. sz. alatt. x Asetthalem, II. ker. 70. számú tanya 500 négyszögöl telekkel eladó érdeklődni: Be csók Józasd, Rtat TGű, X 1575-ben épOW. Faragó a. 5. szám alatti 14 lakásos társasházban 55 négyzetméteres alapterülete telekrész eladó. Erd.: Csűri Katalin 15-095 /195 telefonon. FO magánháa eladó szoba, konyha, melléképülettel. Garázs lehetséges, eaonnaS beköltözés. Érdeklődni egész nap. Reménor a. '• « Iparos kiskerteknél Újszegeden 304 négyszögöl kert eladő. Telefon 11-422. z HSs eladó sürgősen. — Asotthnlom, József Attila a. 5. TSaárhelyl Istvánéknál. Sárgáa üdülő sürgősen eladó Erd.: délután 15 órStöL Sándor u 00/B. Családi hál kettő és tél szobás. összkomfortos eladó sürgősen. Újszentlván, Petőfi utca 15 73. Erd. lehet: minden Időben. Széesl Fe renc, Úlszentivin, Május l t. a, Snsta-kenyháe vágy lakást vennék 30 ezer kp, többi havi ezer részlet. „Jntka — 33 339" jeligére a Sajtóházba. Sándort alván, Szegedi a. 15. sz. alatt közművesített házhely eladd. Csányl Sándor, Sándorfalva, Szegedi a. 17. Bak tó. Hídverő utcában kert eladd. Érdeklődni: Lenin tart. 35. Dobó. E G V E B Lakatos, esztergályos és kovácssegédet sürgősen keresünk. Lehet nyugdíjas la. „Fizetés megegyezés szerint 33 945" jeligére e Sajtóházba. Garázst bérelnék Tarjénban vagy kórnyékén. „Januártól 33 915" Jeligére a Sajtóházba. a Baktébaa egy ét fél hold szántó bérbe nőé. Go•51 5. L A