Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-07 / 262. szám

48 Péntek, 1975. november T* A kenyér illata Minden napom kenyérvásárlással kezdődik. Az én házumban. senki sem mondja: ..Ma en hadd menjek el a boltba r Már mindenki tudja, hogy ez az én és csakis az én dolgom. Akár októberi eső suhog az: aszfalton, akár lágy meleget lehel a földre a korai nap, akár havat vág arcomba a viharos februári szél, akár áttetsző kis patakok kígyóznak a nedves hőbuckák alól, én — megyek a boltomba. Úgy örülök, mintha egy kedves emberhez sietnék taialkoeóra. Az Orosz Kenyér nevű bolt egy nagy ház földszintjén van. A balt egyik fala — csupa üveg. Ali* érek oda az ajtóhoz, máris kibicül az orrlyukam: micsoda tllata van a friss kenyérnek! eszembejut a háborús évekből egy jéghideg szibériai éjszaka. Tcé -lénetesen egy pékttég mellett haladtam el. És hirtelen megcsapott a meleg kenyér illata. Szédülni kezdtem, ligyhogy megállt» im. Már három napja nem volt a számban egyetlen morzsa nem: elvesztettem a kenyérjegy^ met. Megfogóztam egy léckerítésben, hogy el ne essek, és ettől a csodálatos illattól megrészegülve sokáig .álltam ott. Zúgott, fütyyiilt a szél a csupasz nyírfák között. Zúgott a borzongatóan sivár, fagj'os, fekete éjszaka. Csak ez a szélben gomolyr gó illat öntött életút belé... És eszembe jutnak a harmincas évek is, amikor mint kisfiú órákig álltam sorba ,egy falatnyi barna kenyérért, amely csípős volt valami keveréktől. Elviselhetetlen sorba állni egy kisfiúnak, de kellett, hát «sn álltam is. Csak a „Tom Sawyer kalandjai" adott erőt. Alltam ós olvastam, Olvastam és álltam... Eszembe jutnak a háborús évek sorállásai is. A sületlen, nehéz kenyérszeletek is, a kukoricakenyér szétmorzsálódó fehér darabkái is. De bármilyen volt a kenyér, mindig felséees ízűnek éreztük, öt ember kapott annyit, amennyit egy is rögtön meg tudott volna enni. Szent és keserű volt az a kenyér, amelyet katonafeleségek, serdülők és öregek teremtettek elő... Most belépek a boltba. És rém hömpölyög a meleg kenyér illatának anyaian simogató hulláma. A tágas üzlet fényárban úszik. Az üvegfal miatt még terjedelmesebbnek hat: az utca a járókelőkkel mintegy a részévé válik. önkiszolgáló üzlet. Csak pénztárosnő ül a bejáratnál. En a sarokban állok, és megilletődve nézem a kenyérrel telezsúfolt polcokat. Domború, kerek fehér kenyér, mákos fonott sütemény, orosz kalács, aranyszínű zsúrkenyér, mandula- és fahéjillatú zsemle, ropogós kétszersült, laktató, jó szagú rozscipó... Valóságos kenyérparádé! Megnedvesedő szemem káprázik, és ezeknek a kenyereknek a helyén egy pillanatra a paraszt nagy, nehéz, barna keze tetszik fel előttem. Úristen! Mennyi különféle kenyér! Jegy nélkül. Vedd, vidd! És micsoda illat! Sok pompás szag van a világon. Milyen csodás csupán a gomba illata! Hát még a szamócáé! Meg az almáé! És mivel lehetne összehasonlítani a görögdinnye szagát? A virágokról már nem is beszélek. De milyen remek szaga van például a parthoz kikötött tutajnak, a beszurkozott ladiknak. Meg a frissen kaszált fűnek a fejünk alatti Vagy a szabadtűz füstjének! De a kenyér illatai Az az ulet szaga... » Arcomat és torkomat erősen dörzsölve, attól tartva, hogy elbőgöm magam, esetlenül megyek a polcokhoz a nyugodt, gyakorlatias emberek között, leveszek egy lisztporos, pufók, fehér cipót, óvatosan, mint kiscsirkéket, hasuknál fogva felemelek néhány pehelykönnyű sárga zsemlét, mindezért pár I.opsjkát fizetST és kifele inauiok; igyekszem elfordítani a szememet az emberekről, akak köizömbösen szurkáljak a kenyeret valami ostoba villával, hogy ellenőrizzék: friss-e. Klmegyeít az esőbe, vagy a napsütésbe, vagy a hóviharba, és hazafele lépkedve valahogy restelkedik, amiért a kenyér templomában járva én, pogány nem vettem le a sapkámat... Hát így kezdődik mindenegyes rengetem. . Azután pedig nekigyürkőzve rmunkéhoz látok, hogy holnapra ls megkeressem mindennapi kenyerünket. nja Lavrovtol fordította Makai Imre Garal Gábor Ünnep És fényes lett egyszerre [minden; a csupasz fák, a tűzfalak. Hajnalok keltek [mályvaszínben az este szárnyai alatt. Mint omlós süteményt, a [szánkban gyerekkorunk oldotta szét az áhítat könnyű borában a gyönyör egyszerű Izét. Mert, felnőtten. [újjászűlettünk, hitetlenül bár, és csodák nélkül,— és nem csontváz[keresztünk hordta a holnap zálogát, de az a test-lélek közösség, mely önmagunk mié emelt, s melyben tüzünk — mert [éltetőn ég — már a rend törvényére lelt. Pályázat Mostanában már lehet versenyezni egy-egy állásért. Meghirdetik az új6&gban, s akinek olyan diplomája, annyi éves gyakorlata, erkölcsi bizonyítványa, meg minden efféle van — bátran ajánlkozhat. Lesznek majd tízen vagy húszan, s lehet közülük választani nőt vagy fiatalt; kezdő diplomást vagy nagy tapasztalatát, amilyen éppen kellene. Sőt bizony nem csak lehet, bizonyos állások betöltéséhez kötelező is hirdetést feladni, hadd tudják és hadd próbálják. Eleinte mosolyogtunk a módszeren, mert nehezen is tanultunk bele. De leginkább mégis azért, mert tudtuk, hogy csecsebecse játék, hiszen az intézmény vezetője valóban közzétette a pályázatot, de már egy héttel előtte tudta, kinek adja az állást. Harmincan írták az önéletrajzot, kapkodtak diplomájuk masolátaért meg erkölcsi bizonyítványért, fogalmazták addigi munkásságuk gondos leírását — fölöslegesen és reménytelenül. At se nézték az ajánlkozásokat. Később aztán kitanultuk, hogy a pályázati rendszer nagyon, jó módszere az okos választásnak. Jobbak ls jöhetnek, mint akik ismeretség alapján ajánlkoztak; tehetségesebbek is akadhatnak egy-egy munkakörre, mint reuz új fazonú történetet: o.yan pályázó „futott be" egy Intézménybe, aki teljesen esélytelennek tartotta magát. Olvasta, olvasta a felhívást, megmutatta a férjének is, aztán sóhajtott: „Pont ilyen kellene nekem!... Két hétig is nézegette az újságot, latolgatta, kóstolgatta, már kívülről tudta a szöveget — mégsem fogott tollat, csak panaszolta otthon, hogy lám, ez kellene, de hát ki kap ma ilyen állást! ö nem ls párttag, nem is bennfentes, de még esak ilyen rokona, ismerőse sincsen, hogy rátenne a pályázatra nyomatékul a maga erkölcsi okmánybélyegét.,. ö már ott fog megöregedni, a várostól harminc kilométerre ... ö már onnan neveli a gyerekét meg minden ... Az utolsó este mégis megírta a szükséges szöveget a férje unszolására, s elvitték még melegen a postára, hogy az expresszpostáe si vihesse $ végső dátu» nlg. Inkább csak megnyugvásként, egy andaxln helyett, hogy elmondhassák: ezt is megpróbálták. El ls felejtették már az egészet, kényelmetlen is lett volna róla beszélni — hanem csak jött egy levél, másnap meg az in1 ézmény vezetője személyesen. Jött és közölte: az asszony elnyerte az állást... 15-én el ls foglalhatja. Tudása, a róla kapott kedvező információk, családi helyzete, kifogástalan magatartása etcetera alapján esett rá a választás. A csoda elmúlt, jöttek az Izgalmas, dolgos napok, a beilleszkedés, a megismerkedés, egymás — azaz a munkahely és az új kolléganő — teljes megelégedésére. Lassan kitudódott a megtisztelő választás minden oka és körülménye. Nevezetesen: volt tízen-egynéhány jelölt, nagyobbrészt meglehetősen tarka munkakönyvvel, vegyes véleményezéssel, gyanúsan túlzó dicséretekkel, meg sok-sok ajánlással. Az ajánlók mind köztiszteletben és közfunkcióban álló emberek... És az intézmény vezetője valahogy így okoskodott: „Ha Z. elvtárs ajánlottját veszem föl, megsértődik M. elvtársnő meg a többi, és így tovább... Mindezen fölül — bér nagyra becsülöm Z. elvtársat és M. elvtársnőt — nem ők jelentkeztek... Itt van ez az egy szál nő, akiért senki nem telefonált. Itt van apró gyei-ekkel, több éves autóbuszozással, jeles diplomaval, számos apró munkahelyi dicsérettel, szép és jogos ambícióval — dolgozni és bizonyítani akar. Ez a mi emberünk." Kár lenne recept rangjára emelni ezt az esetet, mert egyrészt ajánlottak között is vannak ertekes emberek, másreszt az ajánlásnak is megvan a maga felelőssege. De még azt is hozzá tehetjük: a kiválasztott mellett nem csupán az szólt, hogy nem volt patrónusa. Az a nagyszerű ebben az apró történetben, hogy nem esélytelen valaki mindazért, uerl csöndben végzi a dolgát. Csak áUni kell a szakmai ós az emberi megméretést. fl& I. I Emlékek nyomában Az összoroszországi Tudományos Társaság 24 tagja októberben két hetet Magyarországon töltött. Többségük a filozófia, a politikai gazdaságtan, a szociológia kutatója, tudományos társaságok vezetője, a Szovjetunió különböző városaiból: Moszkvából, Omszkból. Bakuból, Vlagyivosztokból érkeztek. Ismerkedtek az országgal, a tudományos műhelyekkel. Három napig Szegeden tartózkodtak. Közöttük volt Nagyijev Bahman, a Bakul Tudományos Társaság vezetője, aki a csoport többi tar iával ellentétben nem először járt Magyarországon, így Szegeden sem. Most turistaként érkezett, 1944 októbereoen pedig — alig húszévesen — a második ukrán front lövészezredének főhadnagyaként, — Szép ez az ősz, nem hasonlít a harmincegy évvel ezelőtti, fegyverropogástól hangos napokra. Szép a város: virágzó és békés, zajai munkáról, jókedvről mesélnek, a fiatalok derűsek — kezdte visszaemlékezéseit a volt katona reggeli közben, forró teát szürcsölgetve. — Mikor megérkeztünk, nem tudtam erőt venni meghatottságomon. Kerestem a régi helyeket, az égő házat, amit annak idején először pillantottunk meg, amikor a Tisza túlsó partjáról néztünk a városra, örülök, hogy a múlt szorongató emlékeioől semmit nem találtam. Azaz valamit mégis. Egy régi töltényhüvelyt, 1944-ből maradt itt, az újszeged! parton sétálva bukkantam rá: mintha csak számomra őrizte volna meg a homok. Már több mint három évtizede, hogy Szikszó felől Szegedre értünk, útközben egy idős ember borral kínált bennünket. Emlékszem, nagyon jó bor volt. — Szeged után Észak-Magyarország felé vonultunk. Miskolcon több társammal majdnem a németek fogságába estünk. A negyedik harcban töltött esztendő Egerben talált, ott sérültem meg először, de azért végtgküzdöttem az ezredemmel Budapest felszabadítását is. A főváros után Székesfehérvár felé irányítottak bennünket. Háromszor szabadítottuk fel a várost, kétszer feladtuk, s eközben a németek felrobbantották a kórházunkat. Több mint ezer ember pusztult el a lángokban. Még feleleveníti a nyugát-magyerországl harcokat, s a tolmács kérésére megmutat egy fakult, kissé töredezett oklevelet. 1944. december 3-án kelt, aláírás: Iszajev őrnagy. A díszes, „ nagy betűkkel szedett szöveg: „A magyarországi felszabadító harcokban tanúsított önfeláldozásáért, bátorságáért Nagyijev Báhman főhadnagyot a Nagy Honvédő Háborúért érdemérem második fokozatával tüntetem ki." A háború után sem lett hűtlen az egyenruhához. A szovjetiráni határon teljesített határőrszolgálatot. Egy éve szerélt le, ezredesként. Nem unatkozik, szervez és előadásokat tart a tudományos társaságban;'"^szeret utazni. Szívesen mesél a múltról két fiának és a lányának. Azt mondja, elbeszéléséi' nyomán képzeletben mér a gyerekek ls bejárták Magyarországot.' A harmincegy évvel ezelőtti emlékeket most új élményekkel színesítheti: a baráti találkozások, a békés ország képeível. Búcsúzáskor még utánam szól: szeretném, ha elmondaná, kicsit a honfitársuknak érzem magam, boldog és békés életet kivánok minden szegedinek! LADÁNYI ZSUZSA Ünnepi fényben a moszkvai Vörös tér