Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-27 / 278. szám

V ­VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! uELMABYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 65. évfolyam 278. szám 1975. november 27., csütörtök Ára: 80 fillér Tanácskozik az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága szerdán, november 26­án ösczcült. A Központi Bizottság — a Politikai Bizottság indítványára — a IV. öt­éves népgazdasági terv teljesítésével foglalkozó jelenést, valamint az V. ötéves terv és az 1976. cvi terv és állami költségvetés irányelveire vonatkozó javaslatot vita/.ja meg. A Központi Bizottság csütörtökön folytatja munkáját. Losonczi Pál látogatása Beoghaziban Gyorsabb kocsiforduló A dorozsmai vasútállomáson felkészültek a téli szállításokra Libiai hivatalos látogatása harmadik napján Losonc-i Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Tripoli'ói 509 kilométerrel ketetrc fekvő Sirtibcn találkozott és megbeszéléseket folytatott Kadhafi ezredessel, a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnökével (Telefotó — AP— MTI—KS) Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke líbiai hi­vatalos látogatásának harma­dik napján, tegnap Bengha­ziba látogatott, ahol megko­szorúzta az olasz gyarmatosí­tók elleni harc nemzeti hő­sének, Omar Mukhtárnak emlékművét, majd a magyar és a líbiai himnusz elhang­zása után beírta nevét a mauzóleum emlékkönyvébe. Ezt követően egy csőgyá­rat és egy cementgyárat ke­resett fel, majd a várostól mintegy száz kilométerre egy kísérleti gazdaság munkájá­val ismerkedett. Az egyik újonnan épült útszakasz előtt a helyi és a gazdasági veze­tők baráti éljenzéssel fogad­ták az Elnöki Tanács elnö­két, majd a gazdaság veze­tője felkérte Losonczi Pált, hogy a szalag átvágásával adja át rendeltetésének a lá­togatása idejére elkészült új szakaszt. A kiinduló pontnál a vendégtetók márványtáb­lát helyeztek el, amely azt tudatja, a látogatás emlékére „Magyar út"-nak nevezték el a gazdaságon keresztül veze­tő több kilométeres űj út­szakaszt. A gazdaság igazgatója tá­jékoztatta az Elnöki Tanács elnökét. Elmondotta, hogy egy Ausztráliában meghono­sodott rendszer alapján a ga­bonatermesztésre és a juhte­nyésztésre alapozzák tevé­kenységüket, s a korábbi bú­zatermést 50 százatokkal nő­ve1 ték. Az Elnöki Tanács el­nöke megszemlélte a gazda­ságban használt gépeket, járt a gazdaság dolgozói részére épített új lakóházak egyiké­ben, s betért az egyik gaz­da portájára is. A gazdaság központjábó' Benghaziba visszatérőben Losonczi Pál megszakítotte útját a poraiból újjászületett Merdzs városában. Ezt a vá­rost 1973-ban földrengés a földdel tette egyenlővé, de azóta teljesen újjáépült, és továbbfejlődött a 40 000 la­kosú közigazgatási központ Benghaziból az Elnöki Ta­nács elnöke repülőgépen visszatért Tripoliba. A szegedi nyugati ipar­övezet vállalatainak, üzemei­nek egyre több atepanyagra van szüksége, ezért a kis­kundor:zsmai vasútállomás kollektívájának szá'lítáú feladatai ls növekednek. Idén november 26-ig 410 építőanyaggal — kővel, só­derral, cementtel, fával —, mezőgazdasági génekkel és vegyes kereskedelmi áruval megrakott irányvonatot fo­gadtak az állomás vasuta­sai. 65-tel többet, mint ta­valy egész évben. Hasonló­an jó eredményt értek el aa áruelszállítással is, majdnem i ezer vagon hagyta el a dorozsmai állomást. több mint 80 ezer tonna rako­mánnyal. A vasutasoknak, valamint a kirakodás zö­mét végző Volán munkásai­nak igyekezetét dicséri az állásidő csökkenése; eT-cy vagon jó másfél érával ke­vesebbet vesztegel, mint ta­valy. Ugyancsak sikerült márséketei a tolat isi időt, 1 mégpedig kocsinként 89 má­' podperccel. A dorozsmai t/asutasok munkájának érté­. két növeli az a k Tülmény. hogv idén hússzal kevesebb munkáskéz lát'a el a meg­növekedett feladatokat. November közepén a MÁV és a Volán vezet ői értékelték Dorozsmán a közös mun­kát, s megállaiították: jól sikerült az őszi forgalom le­bonyolítása, valamint a téli időszakra való átállás. A DÉLÉP központi telepén idén létesített Volán-kiren­deltség j ól segítette az együttműködést, s dicsérhe­tők azok a vállalatok is, amelyek mind több szomba­ton és vasárnap fogadnak vasúton érkező anyagot. (No vem'oer 23-án 98 kocsi ér'e­zett Doroz*mára, ebb'jl 87-s­megszabadítottak terhétől.1 A téli forgalomra való át­állás érdeké'-en a vasutasok és a s-állíttaték közös in­tézkedési tervet dolgoztak ki szeptemberben. Ebben az utóbbiak vállalták, hogy — ha szükséges — munkásokai. n'eltakarító géneket és te­herautókat küldenek az állo­másra. Természetesen felké­szültek a téli forgalomra a Somogyi Károlyné felvétele Arukirakodáshoz készülnek a dorozsmai állomáson vasutasok is, nagy gonddal végezték el például a bizto­sít béren'ezések karbantar­tását a fűtőtestek javí'ását. Meghatározták, hogy h'esés. hófúvás esetén kinek mi'yea feladatot kell ellátnia. A vá­gányok alapos tisztoga'ásá­hetében tartott ünnepi mű­szakokon napi teendőik mel­lett több mint 6 mázsa ócs­kavasat és 32 kiló paoírhuL . Iadékot szedtek össze. Ak­kor, valamint kommunista műszakokon 700 óra .társá-. • dalmi munkát viégeztek a ,• „ József Attila, a Petőfi, a Vá­hoz mar a hónap elején hoz- ci Mihátv és a Novemb r 7. záláttak, a november első szocialista brigád tagjai. Magyar-mongol barátsági nagygyűlés Makón A Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága — más társadalmi s e veze­tékkel közösen — szer 'án, tegnap magvar—mongol ba­rátsági nagvg űte'st rendezett Makón a Mongjl Népköztár­Az erős fagyok sanyargatják a vetést A nagy hidegek, amelyek november végén eléggé rit­kaságszámba mennek, a mélyszántást visszavetették. A traktorok a felfagyott ta­lajt nehezebben bontják meg, nagyobb erőkifejtésre van szükség az ekék mozga­tásához, vontatásához, úgy­hogy számos gazdaságban ez­zel a munkával le is álltak. Megvárják, amíg fölenged a: idő. és újra lehetővé válik a munka hatékony, gazdasá­gos elvégzése, a jövő évi ku­korica-, illetve kapásnö­vénytermés megalapozása. Az agronómusok számítását azért is keresztülhúzta a hi­deg, mert az őszj vetés, il­letve a betakarítás után nagyszámú erőgép szabadult fel, a traktorokkal most meggyorsíthatták volna a mélyszántást. Ami az ősszel elvetett ga­bona „sorsát" illeti, a nö­vénytermesztő agronómusok szerint az erős fagyok nem éppen jókor érkeztek, a fia­tal. zsenge növényeket min­den bizonnyal megsanyar­gatja majd a h takaró nél­küli, tél eleji hideg időjá­rás. Tudományos ankét az urbanizációról Újságolvasó ember szinte naponta találkozik az urba­nizáció, a városiasodás fo­galmával, és nemeg szer az urbanisztika tudományának eredményeivel vagy éppen iövőnket sötét színben lát­tató „jóslataival". Miveí is foglalkozik tulajdonképpen ez a tudomány? Az urbanisztika a város­fejlesztés elmélete és gya­korlata. Mindenképpen az ember testi és szellemi „épü­lését" szolgálja, azon igyek­szik, hogy minél tökélete­sebben biztosítsa a társada­lom az ehhez szükséges fel­tételeket. Márpedig ez igen sokrétű feladat, ezért helye­sebb is lenne tudományok csoportjának nevezni az ur­banisztikát, amely olykor vateban gondolkcd ba ejti a civilizációs ártalmak feltá­rásával a városok tervezőit. Ez egyébként feladata az összes környezetvédelemmel is foglalkozó tudománynak. Többször is írtunk lapunk­ban az Akadémia Szegedi Bizottságának környezetvé­delmi szakbizottságáról, és az egyes munkabizottságok — köztük az urbanisztikai mun­kabizottság — munkájáról. A most tartott, legutóbbi tudományos ankét az ember testi-lelki egészségének vé­delmét állította a középpont­ba. Azét az emberét, akire a város — vagy csak egy­szerűen a fejlődés — nyúj­totta összkomfort, a megnö­vekedett szabad idő is ká­ros hatással lehet. Éppen ezért többnyire orvosok szá­moltak be itt ezzel kapcso­latos kutatási eredm'nyeik­ről. A bizottság elnöke, dr. Berencsi György egyetemi tanár megnyitó szavai után dr. Bakács Tibor, az Orvos­továbbképző Intézet profesz­szora Az alkalmazkodás kér­dése az ur'oanizálódás folya­matában címmel, dr. Juhász Pál egyetemi tanár Urba­nizáció, adaptáció a pszichiá­ter szemszögéből címmel, dr. Frenkl Róbert a Testnevelési Főiskola professzora A sport szerepe az alkal­mazkodás elősegítésében az urbanizálódás folyamán cím­mel tartott előadást. Lát­szólag talán távol eső téma, valójában azonban szorosan a tárgyhoz tartozik mindaz, amiről dr. Magyar Levente, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára beszélt: a szegedieknek oly sok bosz­szúságot, gondot okozó há­zi veréb urbanizálódásának jelenségeit elemezte. saság megalakulásának 51. évfordul ja alkalmából. Dr. Szilágyi Júlia, az MSZMP Csongrád megyei bi­zottsága oktatási igazgatósá­gának vezetője, a Hazafias Népfront megyei béke és ba­rátság bizottságának elnöke ünnepi beszédében méltatta az évfordulő jelentős gét. A nagygyűlésen felczttalt Jadamin S'.rzndev, a Mon­gol Népköztársaság budaoes­ói nagykövetságének ideig­lenes ügyvivője. Áz Autóklub jubileumi közgyűlése Hetvenöt évvel ezelőtt ala­pították a Magyar Aut klu­bot. Az évforduló alkalmá­ból szerdán a Bu'apest­szálló nagytermében jubileu­mi közgyűlés kezdődött. Földvári László közle' eiés­és postaügyi miniszterhelyet­tes, a Magyar Aut:klub el­nökének megnyitójával. Az ország minden részéből 300 küldött érkezett a közgyű­lésre. A beszámoló jelenté­sek tükrözték a magyar mo tori/áció fejlődését, k'pet adtak a klub társadalmi te­vékenységéről, a szolgáltatá­sokról. A közgyűlés irányel­vekben rögzítette az Autó­klub feladatait.

Next

/
Thumbnails
Contents