Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-26 / 277. szám
4 Szerda, 1975. november 26. 4 SPORT SZEOL -Jiul Petrozsény 2:0 (1:0) Szeged, 200 néző, vezette: szélen felvezette a labdát, s a színvonal, mind az iram Győri. SZEOL: Nagy — beadását Vass magasra fel- — enyhén szólva — jóval a Lancsa ugorva fejelte a hálóba, 2:0. várakozás alatt maradt. Jel(V. Tóth), Forgács, Kozma, A befejezésig szinte állán- lemzésül: Nagy, a szegedi Kádár — Hangai, Zámbori dóan a vendégek tárfelén kapuvédő a 90 perc alatt Megyei II. osztály A HÓDIKÖT az őszi bajnok Ilyenkor, idény végén gya- A bajnokság őszi HH| koriak a m6°lcDő crsdmé— vé£6r6dinényíj (Pipicz), Szalai — Antal, pattogott a labda, számos egyetlen lövést sem kapott. megyei II osztályban HODIKÖT 13 M I 2 28-10 A Vass, Birinyi (Hágelmann). gólhelyzet is adódott a sze- te323 edzőmérkőzés jellege / eimúit forduló is bővel- 2' Nasymágocs 13 ü 3 2 J1"" " gedi csatárok előtt, azonban 8 kedeTt""'izgalmakban, '"nem t Ízűre™4" Jiul Petrozsény: Ion Niculescu, Tonca, Stoker, a két csapat sportszerűsége a "Tö* V Tex'tn Nitu — Stan, Rusu — Torna, S0""3 ki is hagyták azokat, érdemel említést. „ mT iíhni vt w i Óó ím ÍP~ «• Ferencszáíl. Sala jan, Rosznyai, Stoichita. A Barátság Torna kereté- Jók: Lancsa> Kozma, Han- S változás történt őszi 7'*™ Szegedi támadásokkal kez- ben játszott találkozón mind gai, illetve Tonca, Rosznyai. szekovácsolódott a Tanár- ». coluiny képző legénysége is. Feljebb JJléptek a sereghajtó pozíció- íz.' Tanárképző jukból. A HODIKÖT legény- 13. Derckegyház 11 3 3 6 14-29 sége biztosan lett őszi első, Szcnt- Vasat 13 3 3 7 16"34 8 dődött a találkozó. Az első helyzet a 15. percben adódott a vendégek kapuja előtt, de Birinyi bal felső sarokba tartó lövését szögletre ütötte Ion. Állandósult a SZEOL mezőnyfölénye. Amolyan kényelmes játszadozás 13* 6 2 3 21-14 IC 13 6 2 5 26-22 14 13 6 2 S 12-16 1 13 5 3 5 28-23 1: 13 S 3 S 18-18 1 13 5 3 5 19-23 1 12 S 1 S 20-16 1! 13 4 1 7 19-20 l: 13 4 2 7 17-21 K 13 2 5 6 17-21 í Siker Olomoucban középiskolai abdarúgóorna A Középiskolai Kupa lab- " kényelmes Játszadozás Egvetemek közötti nemzet né Kovács Eva Szabados tÖWl együttesnek az utolsó SzőVeT-HÖDIKÖT vel^njének^ső mérkt" f°'yt' TA % TATA ^fAA^AAornAA- "LA^árlévző Föistla, fordu10 -Hozást. Tö- Nagymágocs-Szentesi taét Szeccd m a SZE DL- kfÍszteUe kulönbseob dezet cs^h nemzeti £rant Szöllöl Edit> Horváthy Mári mör a mezőny, mert a 4-14. 2:2, Tápé-Algyő 2:0, W onto iáto'té'f Tóth erőkifejtésre a haza. egyut- Olomoucban, a város felsza. ta (SZOTE). A csapat kísé- helyzettel mindössze 6 pont Textil-Ferencszal ás « Sfjr.srsaíss: r£Sói30kz^dS: rői — - Ta- rSC5JSU** taPala a következő "össz^ "ai szöktetésével Vass nán a ÍTyniai, a tabüni és C6za és Kopícs lván vasszal sok minden lehetsé- mérkőzést vasárnap (novem! iffian ]í£? M a kTpus Kín- ?z„ olomouci egyetem mel- voltok. ges. ber 30-án) játsszák le. Déri Miksa Szakközépisko- dúlt elé,'a csatár a fedezet- }*" sz®get!air • Nagy - Fránya. Széli, lenül maradt Antal elé guri- ^ lunszabó, Szalai, Polyvás, tott, aki a hálóba továbbítot- f A Z íorvai, Tulkán, Bullás, Vi- ta a labdát, 1:0. A szünet ^yben f sz^ diÍ let L.. Virág S. előtti percben Vass átadását £ Szentesi Horváth Mihály Antal kapasból lőtte a ba Kel z 'ellen 2:1.re> a '.imnázi'.im: Konthencz — alsó sarokba tartó labdat 6gócs, Vizi, Vincze, Bárány, Ion szögletre tenyerelte, zabó, Kecskés, Tóth, Far- A •—=—>='annak ellenére, hogy Szőre- Az utolsó ,fo,rdui,0 eredmé gen vereséget szenvedett. A pyei: K stelek—Tanárképz*• 0:0, Bordány—Sz. Volán 3:0. 3:1 VSC Sz. 2:1, mg, Bacsa, Hevesi. sem történt fordulat: a Tájfutók kupaversenye Befejezéséhez közeledik a Török íKolacskovszkv LTE) LTE) 40.50. 2. Csonka (Kotaestáiék07Ódási futók iHónvn ípv 42 M- 3- Huszka (Radnóti) 43.4! kovszky LTE) 44.06, 3. Lovász) Jrlu lí u , laenye, Így Csapat. x Radnóti (Huszka- (Radnóti) 56.30. Csapatban: 1. _ . _ _ _ érthető, hogy minden ver- Pásztor) 1:27.32. 2. Kolacskovsz- Kolacskovszky LTE I. (Szarvas ellen pedig' 2 1 re senyző igyekszik kihasználni a ky LTE (Török-Deák) 1:29.06 -csonka) 1:24.56, 2. Radnóti (LoA hatos tornán' pe- adódó versenylehetősé- Texti.ipari Szakközépisk. 3'<Nag*°lubliniak ellen 2:0-ra. a ha második iátékrészben ^^^ ' ,„.,„, , ,.,,„». _ győztek, A nares tornán pe- - — lacskovszkv LTE n. (Nagy toftént fordulat a dig a harmadik helyet sze. geket. Ezzel magyarázható, (Kisistók-Nacsa) i:S5.«. üt- Nagy) 2:14y1(5. Nem ,gazoltak: L A szentesiek az első fél- ^/íiíul. tamaaott — a venae- rezték meg) mivel a két els6 hogy több mint százan álltak törők: L szarvas (Kolacskovszky Kocsis (Radnóti) i:08.0«. iöben főleg a védekezéssel gek védekeztek. Az 54. perc- ]jgás csapat ellen vereséget rajthoz a Csongrádi Kupa íród tek, alig jutottak át a ben Hangai közeli lövése a szenvedtek. A sikeres tornán küzdelmeiben. A szegediek ílezővonalon. A szegediek bal 0IDAII kapufán csattant, AZ alábbi játékosok vettek közül a Vízügy SK felnőtt gyík támadása a másikat , „r., - részt: Bukta Ka'alin, Kitzák futói szerepeltek a legjobrte, helyzeteik közül kettőt «oviadet ezután, korszerű Magdolna csiszár Ilona, ban: Kalmár János révén Szöllősy Ágnes (JATE), Já- egyéni győzelmet arattak, s jobb vorkúti Judit, Nagy László- a csapatversenyben sem találtak legyőzőre. A nők között az SZVSE két csapatgyőzelmet szerzett, Szűcs Magdolna pedig megnyerte a Berdülők versenyét. Az úttö A hideg idő miatt a né- (0:1). Vezette: dr. Bánfalvi, kovsíkyí"sikeí^zületett^a „a„a r, riAllX.,X1,. / A\ HOVbíliyS SIKer SZUieiett. a rtékesítve. Virágh L. és támadás végén, esett a má áinszabó góljával 2:0-ás ve- sodik gól: Birinyi a e'ést szereztek. Szünet után a szentesi imnazisták feladták vádeke5 taktikáinkat. Több veszé•es támadást is vezettek, elyze'eik ls voltak, balszerencséjüknek köszönhetik, Radnóti-hétfők 0-7V ezekből nem szü'ettek zők száma ugyan ksvesebb Góllövők: Bán (4), illetve S D tversenv mellett Szarva^ ólok. A hajrában Polyvás Csernus. ^Szegedi Nyomda- iudit az eKben te S llította be a végeredményt, 0. A szegediek háromgólos lőnnvel várhatják a decemer elsejei, szentesi visszaAgót. zött. A kupaverseny érdekessége az volt, hogy a nem iga* MINDENFELŐL csapatok továbbra is nagy Vízügy 6:5 (4:2). Vezette: lelkesedéssel küzdöttek és Spiizer. Góllövők: Dancsó Z. színvona'as teljssílmériyt (2), Pignitzky (2), Dan-s) A„ TZ^.'k^i* • • ^ nyújtottak. Eredmények: Varga Z., illetve Stefán (2) ^ Alföldi Vendéglát'-Csöng. Török (2 Kordás. Élelmi- lási ehetőséget biztosítottak, rád megyei Vendéglátó 4:1 szeripari Főiskola-tanárok- uupari s^SSolák va" Igazságügy 2:0 (1:0). Vezet- , ipal? szaKKOz-pisKoiak, vate: Herczeg. G 11 ovik: Csé- a"liat) a ^dn6ti gimnázIurn falvi, Csorba. PSK—IBUSZ tanuio' eueK" Országjárók Klubja 2:1 (0:1). A szegedlek eredményei: FérVezette: Keresztúri. G llö- Felnőttek: 1. Kalmár (Vízvík- T'th Gv Barcsai illet ü8yl SK) 54-61' 3" Csuka íKlnl" VOK. 1 an Gy., tíarvsau met- zsl) 1:02 37. CsaDat. 2. vízügyi ve Bacsa. DEM ASZ—Radnő- SK (Kalmár—Köszeghy) 2:00.33. ti Diákvá'ogatott 8:3 (3:0). Ifjúságlak: 2. Simon (Radnóti) Vezette- Molnár Góllövők • 48-45- CsaPat: 2- Radnóti (Slvezette. Moinar. GoiiDvoK. mon_Fleisz) ,.40.13. Serdülök; Aio IT A.;.*.-.,* nr>, fT> Vnln Gerscz (3), Góde (3), Balogh, B-kategória: 3. Varga (Radnóti) NB II be ]u á- rt Ereim énjeik: DELEP—Zala- sándoríi üietve Juratovics S3.12. csapat: 2. Radnóti (varga D'z-a ?:0, DELEP—Tolnai Építők 3:1, DELEP— ,0, t>ajníti Tanárok fii- —várhelyi) 2:10.57, 3. Koiacs(d). Kaan .tl lanaroí UJ- kovszk LTE (Abonyl-Csonka) sag'rok 2:1 (0:1). Vezette: 2:44.59. c-kategória: 3. Juhász Talárok: (Radnóti) 34.35. Csapat: 2. Rad Munkaalkalmak Gépkocslkísérőt keresünk fel- víz- és csőszerelőket. Jelcntkevéleire azonnali belépéssel. Ké- zés: személyesen vagy (ráshan zlszerszámgyár. Szeged, Rigó a vállalat munkaügyi osztályán u. 38., munkaügyi csoport. Budapest. IX.. Tóth Kálmán u. Éjszakai portásokat felveszünk. 27. Telefon: 143-431. 139-065, t, lehet nyugdíjas Ls, valamint sze- 143-640. mélygépkocsi szerelőket. Gép- Fiatal építésztechnikust feljármújavító Ipari Szövetkezet. vesz a Csongrád megyei GaboSzeged, Püspök u. 11/A. nafelvásárló és feldolgozó Vá!A Szegedi Nemzeti Színház lalat. Lehet kezdő Is. Jelentkedfszftöi munkakörbe férfi mun- zés: Szeged, Hajnóczy u. 18.. kaerót és takarítónőket azonnn- szerdai napokon 9—11 óra között, II belépéssel felvesz állandó a műszaki osztályvezetőnéL munkára, valamint egy női Az Aszfaltútépítő Vállalat főmunkaerőt öltöztetö nőnek. építésvezetősége azonnalt beA Szegedi Nemzeti Színház lépéssel felvesz éjjeliőrök* felvesz közgazdasági techniku- <nem nyugdíjast), segédmunkáiul végzettségű (anyagkönyve- SOkat, kubikosokat. Jelentkezés: lőt), kisegítő Jegypénztárost (le- Szeged, Dorozsmai út 38. szán. het nyugdíjas ls.) alatti telepen. Azonnali belépéssel felveszünk Dóc-Bodorszék 46. sz. alatt lehypő üzemünkbe 3 műszakos vő vegyesüzlctünkbe vezetőt beosztással, gyakorlattal ren- veszünk fel. Követelmények az delkező műszakvezetőt, vala- 5/1972. Bk. M rendeletben fogmlnt szeszpalackozáshoz női se- laltak. Erkölcsi bizonyítvány, gédmunkásokat. Jelentkezés: működési bizonyítvány szűkséCsongrád megyei MÉK szőregl ges. Jelentkezni lehet Sándorkirendeltség. megközelíthető a falvi ÁFÉSZ. Szabadság tér 2. 61-es auóbusszal. szakképzettek előnyben. A JeA Szegedi Vas- és Fémipari lentkezéseket írásban és szeme Szövetkezet felvételre keres lyes Jelentkezés útján bíráljuk szakképzett nyugd'Jas gépifor- eb gácsolókat és lakatosokat be- A. Csongrád megyei Tejipari dolgozói munkakörbe. Szeged, vállalat közgazdasági technikuKátal köz. mi végzettségű gyakorlattal renA Dfif ÉP férfi röplab*acsava'a Pécsett osztályozót ját zott az NB •gsrrzegi íecskeméti Sl 3:2. A DÉLÉP csap-tib^n a következők ját'zottak: Nagy, oriL™ RnHnótí lándor.Kors' s Lénárt. Eri, Ha'dú, Turzó. Fiitli, Bodó, Pál- Ad'omtóvics R móczv" Niko' nrtnTüh&Tz-Va7giniu.ot "Őu Az Élelmiszeripari Főiskola delkező statisztikust keres, rildi Frf 7ö • Rih i~oár Gmk a A s~eneii pmtöí'pc veretlenü1 „ , Dáz, törők: 3. Pálfl (Kolacskovszky gyakorlott gyors- és gépírót Bérelszámolót gyakorlattal relolái. dzö. tUOlZ'-ar Uyu a. A s-egeai egyut.es vereuenu, lényi Gábor, Láng, Muller, LTE) 37.33 Csapat Koiacskovsz- azonnal 1 belépéssel tanszéki ad vesz azonnali belépéssel a Sze 'árha ja o következő fordulót, amelyet december 5-én és wirth üjságír'k: Gyürki ky LTE (Páifi-Schopoer) U30 42 minisztrátori munkakörben al- ;Cdi Bútoripari Szövetkezet -Ón ismét Pécsett rendeznek. kcs Baeamérv Nik^lényi Nem igazoltak: 1. Otott (Déri kalmaz. Jelentkezés: Élelmiszer- Szeged. Bárka u L * Tcfvón Rilesik ' «l7Írók A Miksa Szakközépisk.) 38.01. ' ' *" Szegeden bonyolították le az országos ifjúsági kötött- 'Jnvonafas találkozin a ta- a?sfv TAAT. ogásu btrkóz verseny Csongrádi Kupa küzdelmeit. A szín- nárok szervezettebb csaoat- KSZV SE (Takács-Kocsis) vonalas viadalon 42 birkózó lépett szőnyegre. Az 56 kg- mimkáínknak köszönhetik a 3:06.27. ifjúságiak: 2. Ábrahám _ _ • •sok súlvcsovort ában Kakuszi Ltván (624 SZ DSK) az első " , (SZVSE) 53.45, 3. Sebők (Sze- kaerőt. Jelentkezésnél ké jük zót adminisztratív munkakörb»7 TATA-nA^AtTA AAl fíA ATVkwA 1" győzelmet A mezőny leg- gedi VSE) 54.55 Csapat: 1. Sze- megjelölni az eddig be-öltöt, felveszünk. Szegedi Tervezd VálI 87 kg O-Ok súlycsoportjában Szőke Béla (SZVSE) a har- ,obb;ja „7 Újságírók kaousa, ge-11 VSE (Abrahám-sebök) munkaköröket és a nietési laiat. Klauzál tér 2. nádik helyen végzett. Cvörkl «nlt G'Uövők- l:14-40- Serdülők: B-kategórla: , igényt. A pályázatokat a Hirde- okleveles énítőmérnököt A kupát 24 ponttal az FTC nyerte (több első helyet T-A m S.ÍA .' í' IZVSE ^-T™ 1 25? ATT ™38"" Je"Bér° * - rta«kűs™e"zőnek zereztek). má-odik a Vasas, harmadik Jászapáti lett, 24, Wirth (2), illetve Nikolényi f ™ afit'x,. Autójavító vá,. ftirSXZJrS?,'"™* ™ lletve 5 ponttal. WVa,a" Gyakorlott gép- és gyorsírói ía. Szeged. Marx tér 7. továbbá építőipari és mélyéplO Iparvállalat keres önálló ügy- szakközépiskolát végzett dolgointézől munkakör ellátására zót szerkesztői munkakörbe érettségizett, gépelni tudó mun- 1975-ben érettségizett nói dolgoIstván. Ipari Szakközépisk.) 38.47, ADASVETE* 'M al-es iQn^szám Alktll, költözés miatt .rgö-eo eladó. Bóketep, llotszú u. 39. rlelnál Wartburg gépotsiponyva eladó. Ér-klödnl: mindennap 18 iától. Tarján, 401. 4p. tl. 12. x sé.ssedhetá rabödé ellő. Teleton: 11-037. éves le_e.e csouu..kó eladó. ..Sport — 7 308" Jeligére a SaJVhérba áss.u-slvn., reg inezek t vennék. ,,Oreefon 296 890" Jíkgéie Hl do'öoe. laűé 3x: m-es, lá.v -szült pav'.lon. hétvég vznak, két garáunat ikalmaa. érd.: Tóti. stván Tarján, placcearok. a oda PeUciát vagy Oc•vlát vennék. AJénla•kat kor éz ármegjeilészel. ..Jó állapot — 76 696" Jel'gére a Hlr•tő: e ké-ek. ragya eladó, t t a, Fuská. 34 mm-ea T vas 126 m. kb. 25 mázza bajai kaVica eladó. Vllágoe u 21. zz. Még nem használt garanciás pb-gásrezsó el adó. Bárttál a. 1. Flado perzzálábbunda Alfö'.dt u. 22.. ÜL B II. 11. ALB ÉRLET Furdokzeoáv alnerietb diáklány szobatársat keresUnk. Balliné, Hámán Kató u. 9. Fgyeaulálló anya eg: kisgyermekkel, fürdőszobás albérletet keres, kb. 1 évre. „Tiszta 23 362" Jeligére a sajté házba «,et i.em uohauyzo d» ák'ánynak szoba kiadó Deák Fereno u. 31. LAK A S t Jszereden vagy a Bel városban 2 szobás vág*, nagyobb lakást vennék kp. + OTP-átvállalás Idén beköltöz etó — 23 259" Jeligére a Sajtóházba x 2 szoba, konyha, komfort nélküli lakáa eladó. Csongrádi sgt. 44 /B. írd.: ugyanott Karagóék. x Mtnilen Igényt kielégítő, modem, 2 szobás laká (7500,— Ft négyzetmétere), központban tavaszi átadással, „Készpénzért átadó 23 316' Jeligére a Sajtó' ázba Egy- vagy másfél szobás lakást bérelnek. — „10 hónap 296 886" Jeligére z Hirdetőbe. X Különálló épll c.uen szoba-konyhás albérlekiadó. Bokányi Dersó U. 7. (in. u.) Érdeklődni 16 óra után. Ké szobás. zzövevseze lakás eladó. ÜJs-eged. Vedr-s u. 4., C. IV 13 Érdeklődni: este 6—f ó'é'g. Kétszobás, Összkomfortos. belvárost órökJakár eladó. Készpénz és ke vés OTP-átvállalássvl érdeklődni 11-150 telefonon délelőttönként. 3 szobás óss tkómfortos nagymé-etü, fö'dszint' belvárosi, tanácsi la káso-nat k'sebbre cserélném. „Két bejára' 296 920" Jeligére a Hirdetőbe. INGATLAN Tápén, Píume utca 6 számú ház eladó. Érd Ballal Imre u. 6. szám alatt, egézz nap. x Azonnal beköltözhetően eladó Pusztamérges, IV ker, 4. sz. tanya 1 kl bekerített területtel. Érdeklődni: Kiskunhalas, Felsóó regszólök 153. x Hétvégi kert Tisza-partján, Algyón eladó, családi háznak ls beépíthető. Délután 5-tő' Plllich Kálmán u. 40 szám. x Eladó Csaba u. 9.'A, I rzobás ház, földszint: részei. r 1000 négyszögöl szántótóid eladó Czeröke-dűlőben. Érdeklődni lehet, Szőreg, Szerb u 38. sz. r Domaszéken 800 öl gyú mölcsós részletekbtn Ir eladó. Érdeklődni: Szeged. Kálal köz 15 Uaz eiado. Táp.-. Mu fcberv u 8 Tápé központjában szí ba, konyha, spájz, fabáz és kiskertből álló házrész nagyon olcsó" eladó. Tápé, Dobozi u 10. (Deák F. u. 8.) Érdeklődni: mindennap IP —20 óra között, szom bat, vasárnap egés' 180 négy lögöl házhe újszegeden eladó. Tárogató U. 40. Belvárosi, komfortos földszinti házrész el adó, azonnal beköltözhető, Szeged, Lzngye tt. 39 /A, I. emelet, Hatlyzstelepcz 200 négyszögöl beépíthető telek eladó. Vaskapu u 40. Azonnal beköltözb:tó szoba-konyhás, kamrás fél házrész eladó. Szeged. Kormányos utca 32 B. Szép, msgas fekvésű. 350 szögöles szőlővel, gyümölcsfákkal, szoba konyha, kamra, mellékhelylségekk 1 azonnal beköltözhető, viz, villany bent van, busz villamos 5 percre, eladó. Ccak késepénzért Pe'.őFtelep. Ballal u 20. Volt nég-es Elcserélném kétszobás kertes kis magánházamat 2 szobás, ösezkom fórtrs, tanácsi lakásérf énítési lehetőség is va. Ságvári telep 296 897" te'.!gé-e a Hlrde'őbe r Domaszék, Feket-gzéle' 1038 n-öl s'őtó-gyümölcsös, szántóföld eladó. Kéthelylségea téglaház, pince, f'lg-erelés sel. Érd.: Sziliért sgt. tJJL. Szoba-konyháé kis kerttel, beköltözőé töen eladó. Tündér u t«/B. Fél magánházat, vagy í. I lalat felvesz: karosszérialakatos la,at' Rlauzál tér z' általános lakatos. autószerelő. Takarítónőt varrőgépmüszc 1 autókárpitos, esztergályos, ko- és női segédmunkások:, vács szakmunkásokat. segéd- c8y műszakos beosztással felmunkásokat. valamint küzgazda- veszünk. Április 4. Cipó- és Pa j sági technikumi végzettséggel pucgltészltü Szöve:kezet. Sze u . ' anyaggazdálkodási munkaköt «ed. Cserzy Mihály u. 30/B. s betöltésére nődolgozót. Jelent- Anyagkönyvelőt ék személy Jelentkezés:* Szeged. Vásárhelyi Pál gépkocsi szerelésben jártas sze u. 4. Munkaügy relőket felveszünk. Szegedi Gép Közgazdasági Jellegű munka- járműjavító Szövetkezet. Szeged körbe keresünk szakközépisko- Püspök u. 11/A. kisebb méretű ' laká«. 14t véSze" munkavállalókat, va- Anyagbeszerzőt, áruátvevőt ke, l-vwlns va vV ovo ín t evr»6 v .saolvnt 1. s #..1 Cs„l í J: . lamint adminlszt-átorokal. Je- res felvételre a Szegedi Orvos tentkezés: Kéziszerszámgyár tudományi Egyetem Gazdasá? Szeged. Rigó u. 38.. személyzeti igazgatóság, továbbá heti « vezetőnél. órás munkaidővel a mosodáé. Raktárosokat, félíogadókat. férfi mosógép kezelőt. Jelentkc zimfelvevöket. adm'nisztrátoro- zés: személyesen az anyaggaz kat, rádíó-tv műszerészeket fel dálkodás osztályvezetőjénél. Sz. vesz a GELKA. Jelentkezés: gcd. Lenin krt. 107. Szeged. Károlyi u. 4. sz. alatti Adminisztrációs, ügyvitel izervizben. munkakörben történő foglalko,. Csongrád megvei Alfatforgalul tatással technikumot, vagy tvés Húsipari Vállalat felvesz fér- zéplskolát végzett munkaerő fi és női segédmunkásokat, ma véstünk fel. Jelentkezni leht gas kereseti lehetőséggel. 2 fő a 51CK Kirendeltség munkuüg: targoncavezetőt, valamint iroda- részlegénél Szeged. Dorozsm: takarítókat. Átlagon felüli tzo- út 41. ciális ellátást biztosítunk Je- Azonnali belépéssel felveszüi lentkezes: Szeged. Maros u. 21. nyugdíjas raktárost. I fő írod,. Munkaügyi osztálv. takarítónőt. Jelen kezés minden Felveszünk gyalogos, kerékpá- nap a Szegedi Szerszámkovác -os postai kézbesítőket. Motoros. Isz, Szegeti. Bajai u. 3 sz. alai kerékpáros távlratkczbesí őket. .rod.VÍ íban. és belső munkára férfi munka- Kenderfonó és Szövőipa erői. Postahivatal, Széchenyi tér Vállalat Szegedi Kende fonógvi L. I. emelet 14. ra felvesz iroda takarítókat, fü: A Fővárosi Épületasztalos*pari dókezelöktt. örportásokat. leh Vállalat keres azonnali belépés- nyugd Jas ls. Jelentkezni leb sel lakatosokat, asztalosokat Londoni krt. 3. sz. alatt, a gy: gépmunkásokat. kompresszor- rendészeti vezetőjénél. 9 hónapos kislányom kezelőket, telepőröket, kazánfü- AFIT XI sz. Autójavító Vállc mellé gondozó nénit ke- tőket, fűtésszerelőket, betanított lat szerviz üzeme felvesz: 2 mC resek nappalra, Bél- munkásokat, nőket is (szakkén- szakos karosszérialakatos szak városban. „Tervezó - , ze'leneket betanítunk), férfi és munkásokat. Jelentkezés: SzeJellgére a Hit női segéd .. .ni.ivókat. továbbá ged Tolbuhin sgt. 11. Üzemvezr . takarítónőket,, villany szerelőket, tőnék átveszek. Fizetés egyezés szjrtnt. Élétjá radékot ls tizetek lakásért, ..Minden meg oldás érdekel 296 819 jeligére a Hirdetőbe. ROVflB Gyermekgondozást lakásomon vállalok. Fásztor u. 14. y M« helynek alkalmas udvari helyiséget bérelnék. „Autós klsíparcr 23 360 ' Jeligére a Sajtóházba. x Lengyel nyelvtanárt ke rcsk. Horváth Balázs 6736. Szeged, Néiker sor 13. Ketdö és középhalari angol nyelvtanítást vál lalok. „Tudás 23 376 fengére a Ssl-ó-4-b296 859' detöbe.