Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-09 / 237. szám
A TIT feladatai a munkásművelődésben Elnökségi ülést tartott tegnap, szerdán délután a TIT Csongrád megyei szervezetének elnöksége. A résztvevők elsőként dr. Koncz Jánosnak, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága titkárának előadását hallgatták meg. Részletesen szólt azokról a kérdésekről, amelyek a fejlett szocialista társadalom céljait hosszabb távon is megfogalmazzák. Elmondta, hogy a XI. kongresszus kiemelten foglalkozott a párt, a munkásosztály vezető szerepének érvényesítésével, s ezzel kapcsolatban a munkásművelődés kérdésével. Hangsúlyozta, hogy a célok megvalósításában a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak is részt kell vállalnia. A TIT tanfolyamai és előadásai hozzájárulhatnak a munkások szakmai, politikai és általános műveltségének fejlesztéséhez, tovább segíthetik a szocialista szemlélet és életmód kialakítását. Társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszában a termelés elsődlegességét — a termelékenység és a Hatékonyság fokozását, az ésszerű tervezést és a takarékosságot — szem előtt tartva a közgondolkodás fejlesztése az egyik legfontosabb feladat. A TIT a maga sajátos módszereivel fel kell vegye a harcot a még jelenlevő nacionalista, kispolgári és vallásos nézetekkel szemben. Nevelő, ismeretterjesztő tevékenységével hozzá kell járulnia az állampolgári fegyelem megszilárdításához. Ugyancsak fontos feladata — csakúgy, mint az iskoláknak — a családi életre nevelés. Ezután' a résztvevők Havas Gyulának, a TIT Csongrád városi szervezete elnökének beszámolója alapján megvitatták a TIT Csongrád városi szervezetének azt a jelentését, mely a VI. küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásáról szólt. - 4 : ' ' 1 Fogyasztási szövetkezeti vezetők aktívaülése Tegnap délelőtt Szegeden, a Tisza Gyöngye étteremben a megyében működő AFÉSZ-ek elnökei, párttitkárai, főkönyvelői, a takarék-, a lakás- és garázsszövetkezeti elnökök előtt Hunyadkürti Lajos, a MÉSZÖV elnöke ismertette a SZÖVOSZ elnökségének szeptembér végén tárgyalt értékelését a, Csongrád megyei fogyasztósi-"típúsú szövetkezetek negyedik ötéves tervidőszakban' végzett tevékenységéről. "Ar megállapítások, és az eddigi tapasztalatok alapján szükséges javítani a munkán és elkészíteni a szövetkezetek jövő évi, valamint ötödik ötéves tervét. Az ülésen részt vett és felszólalt Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, ott volt Kovács Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Kopasz Józsefné, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára és Farsang LászIóné dr., a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője. Véget ért a tanárképző főiskola tudományos ülésszaka Tegnap, szerdán befejeződött a napközi otthonok létrehívásának 75. évfordulója alkalmából a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rendezett tudományos ülésszak. Kereszthy Zsuzsa l'ővárösi vezető szakfelügyelő, Mónus Béláné, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa és dr. Rózsa Eva egyetemi docens, kandidátus előadásai után Forgó Pál, a városi tanácst vb művelődésügyi osztályának vezetője és Sódar Mihály, a Csongrád megyei tanács _vb. művelődésügyi osztályának vezetőhelyettese átadta a megyei és a városi tanács vb művelődésügyi osztályainak díjait a nyertes jubileumi pályázatok szerzőinek. Első díjjal jutalmazták Németh Antalné és Duzsik Józsefné dolgozatait. Második díjat kapott: Csala Jánosné és Hegedűs Andrásné. A harmadik díjat Vágvölgyi Jánosáénak, dr. Kovács Józsefnénak, valamint Dubay Józsefnénak ítélték. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Csongrád megyei szervezetének különdíját dr. Andó Mihályné kapta. Tizenegy pedagógus külön jutalomban részesült Szirmai István nevét veszi fel a tarjáni 2-es iskola Névadó ünnepséget tartanak október U-én, szombaton a tarjáni 2-es számú. általános iskolában. Az iskola Szirmai Istvánnak, a magyar munkásmozgalom egyik Jelentős alakjának, a néhány éve meghalt politikusnak a nevét veszi fel." Az 1973-ban átadott iskolában rövid idő alatt kialakult az az iskolai közösség, amelyben a tantestület és az úttörőcsapat megfelelően végezheti munkáját. Az úttörőrajok és -őrsök teljesítették a mozgalom célkitűzéseit, a pedagógusok példásan eleget tettek az oktatás és a nevelés feladatainak.. A névadó ünnepséget megelőző előkészületek során osztályfőnöki órákon, úttörőfoglalkozásokon ismertették meg a tanulókkal a felszabadulás után évekig Szegeden tevékenykedő Szirmai István életművét, politikai munkásságának jelentőségét. A könyvtárak segítségével összegyűjtötték a neves politikusra vonatkozó dokumentumokat, ezekből kiállítást rendeznek. A szombati névadó ünnepségen az úttörők versekkel, énekkari művekkel illusztrált, Szirmai István életművét méltató műsort mutatnak be. Az idén ismét országszerte megrendezik az őszi könyvheteket. Csongrád megyében a Hazafias Népfront könyvbarátbizottsága fogja össze a sokféle kezdeményezést és — főként a könyvtárakra támaszkodva — gondoskodik arról, hogy a parasztságon kívül a munkásolvasóknak és a fiataloknak is alkalmat teremtsenek a könyvvel, az élő irodalommal való találkozásra. A könyvhetek megyei megnyitóját ma. csütörtökön fél 3-kor a csongrádi Tisza Bútoripari Vállalatnál tartják. Dr. Sebe János, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága osztályvezető-helyettesének ünnepi beszéde után Csák Gyula íróval találkozhatnak az üzem dolgozói. A megyei rendezvények programjában író-olvasó találkozók, előadások, irodalmi estek szerepelnek: szinte mindegyiknek üzemek adnak otthont.- Szegeden többek között Kertész Ákossal találkozhatnak az olvasók: 13án az újszegedl szövőgyár, ban és a Juhász Gyula Művelődési Központban, 14én pedig a dorozsmai könyvtárban. Az őszi könyvhetekkel egyidőben rendezik meg a műszaki könyvnapokat. Ebből az alkalomból 52 új mű kerül a könyvesboltokba, és az üzemek bizományosainak könyvárusító pultjaira. Biztosítási kedvezmény nyugdíjasoknak Április 1. óta Bács-Kiskun, Borsod, Csongrád, Fejér, Győr. Heves. Komárom, Pest, Szolnok és Veszprém megyékben lakó nyugdíjasok biztosítási díjának levonásait, az érdekeltek írásbeli megbízása alapján, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság látja el. A biztosítások nyugdíjból való levonására először 1974ben, a váci járás területén került sor igen kedvező tapasztalatokkal. Az itt élő nyugdíjasok megelégedettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2600 idős ember adott megbízást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak a levonásra. Az idős embereknek legalább olyan szükségük van az anyagi támaszra, mint az aktív dolgozóknak. Nem kell a vidéken sokszor távoleső postára járni az idős embereknek azért, hogy feladják csekkben a biztosítási díjat. Megszűnik az a gond, hogy vajon időben feladták-e, vagy esetleg elfelejtették befizetni a díjat. Nem kell várni a pénzbeszedőre sem. Az új rendszer előnye az, hogy a díjbefizetés elmulasztásából, vagy más okból megszűnt biztosítások száma a jövőben várhatóan kevesebb lesz. Az Állami Biztosító és a nyugdíjfolyósító megállapodása egyelőre tíz megye nyugdíjasainak biztosítással kapcsolatos ügyes-bajos gondjain igyekszik enyhíteni: 180 ezer nyugdíjas 1976. április 1-től is hónapokra elosztott összegekben fizetheti az évi biztosítási díjat, melynek levonását a nyugdíjszelvényen levő nagy Abetű igazolja majd. Közlekedési lámpák Somogyi Károlyné fel»««(e A KPM Közúti Igazgatóság debreceni forgalomtechnikai részlegéhek munkásai szerelik az új közlekedési jelzőlámpákat a Budapesti út és a Dorozsmai út torkolatában. A lámpák működése biztonságosabbá teszi a közlekedést ebben a forgalmas kereszteződésben is Minden jegy elkeli Kezdődik a konceriévad Vasárnap délelőtt 11 órakor a Magyar Állami Hangversenyzenekar Liszt-műsorával kezdődik a Nemzeti Színházban az idéi szegedi koncertszezon. Ferencsik János vezényel, közreműködik Varsányi László (zongora), Korondy György (ének), valamint a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikara. Mindössze ennek az egy koncertnek időpontja vasárnap, mert az idéí évad főbéíleti hangversenyéit a továbbiakban hétfő esténként tartják. A kiegészítő bérleti sorozatok szerda esténként 8 órakor kezdődnek, az úgynevezett kamara- és mesterbérlet a Tömörkény Zeneművészeti Szakközépiskola nagytermében, a zongorabérlet koncertjei pedig az újszegedi Biológiai Központ nagytermében. A Filharmónia szegedi kirendeltségének új vezetője, dr. Dömötör Iván arról tájékoztatta lapunkat, hogy a várakozást messze meghaladóan sikerült a bérletezés, valamennyi helyet eladtak, s ami még nem fordult elő, több jelentkezőt vissza kellett utasítaniuk, örvendetes, hogy az elmúlt évekhez képest több egyetemista, főiskolás váltott" szelvényeket, az összbérleteseknek óvatos becsléssel is több mint egyharmada fiatal. Ami részint annak tudható be, hogy az idei program igényes (hogy mást ne mondjunk, a zongorabérlet olyan kitűnő szólistákat hív Szegedre, mint a szovjet Alekszandr Szlobodanyik vagy a magyar Gabos Gábor és Schiff András), de jeleskedtek a szervezésben a városi KISZ-bizottságon, valamint az egyetemiek is. Változatlanul gondot okoz viszont, hogy munkások, szocialista brigádtagok alig találhatók a bérletesek között, a filharmóniai kirendeltség vezetője szerint a jövőben fokozott erőfeszítéseket tesznek, hogy őket is megnyerjék a hangversenyéletnek, Ehhez csak annyit tehetnénk hozzá, várjuk-.az első lépéseket. Ugyanakkor meggondolandó, hogy a koncertek jelenlegi „telítettsége" miképpen nyújt módot a munkások, fiatalok szerve, zésére. Ügy tűnik, az igények regisztrálása után több hangversenyt kell a programba iktatni, Illetve a jelenlegiekből még egy előadást tartani. N. I A szőnyegszövéstől a politikáig A népfront megyei nöbizottságainok munkájáról Értekezletet tartott tegnap, szerdán a Hazafias Népfront megyei nőbizottsága, melyen Nagy Imréné, a megyei nőbizottság tagja a nőbizottságok ismeretterjesztő és tömegpolitikai munkájának megyei tapasztalatairól adott számot. A népfrontbizottságok mellett működő nőbizottságoknak egyik igen fontos feladata az ismeretterjesztő munka. Nem mindegy ugyanis, hogy a termelésben és a közéletben is dolgozó asszonyok milyen szakképzettséggel, általános műveltséggel, politikai ismeretekkel rendelkeznek. Az 1974—75-ös mozgalmi évben szem előtt is tartotta ezt a megyében működő mintegy 70 nőbizottság. Az MSZMP X., valamint a Hazafias Népfront V. kongresszusának irányelvei határozták meg az elmúlt időszakban a politikai ismeretterjesztés tartalmát. Emellett ^ azonban szerveztek olyan rendezvényeket is a bizottságok/ amelyeknek már hagyományai vannak egy-egy közösségben, és szívesen mennek oda az aszszonyok. Sikeresek voltak a népfrontbizottságokkal együtt meghirdetett előadások, s a számok arról tanúskodnak, hogy a hallgatók között legtöbb a nő. A szentesi járásban például a 218 rendezvény résztvevőinek 70 százaléka volt nő. Szegeden különösen a nőpolitikái és várospolitikai kérdések iránt érdeklődnek az asszonyok. A Rókuson megtartott előadást például 800-an hallgatták meg. Makón is szép számmal vettek részt az asszonyok a népfront által szervezett politikai oktatásban. Nem minden nőbizottsági tag ül be azonban egyből egy-egy elméleti előadásra. A híd — amely Ide is elvezethet — az a sokféle szakkör, fórum és egyéb rendezvény, amely minden érdeklődési kört igyekszik kielégíteni. Többet szeretnének tudni a más országban élő asszonyok életéről a nők, ezt bizonyítja, hogy mindig kellemes légkörben, zsúfolt teremben zajlanak le a baráti találkozók, akár szovjet, akár NDK-ból érkezett asszonyokat látnak vendégül. Jó példa a leleményességre a csongrádiak kezdeményezése: a Vöröskereszttel karöltve fiatal házasok iskoláját indítottak, méghozzá úgy, hogy a „tanulók" toborzását már a kötelező tanácsadáson elkezdték. A program ismeretében sok házaspárt vitt el a kíváncsiság ezekre a tan-, folyamokra: összesen mintegy 120 fiatal ember — nő és férfi — „járta ki" ezt az iskolát is. Kit ne érdekelne a kereskedelemben végrehajtott munkaidő-csökkentés? Vevők és eladók vitatták meg Hódmezővásárhelyen a rendelkezés következményeit. A megyében 15 nőklub működik, és négy más szervekkel együtt rendezi prog-' ramjait. Különösen tartalmasak a szegediek rendezvényei. Nagyon sok azoknak a száma, akiket a szakkörök: a szabó-varró, népi hímző, népművészeti, szőnyegszövő stb. szakkör csábít a nőmozgalomba. A jövőben is támogatni kell az asszonyok elfoglaltságának, nevelésének ezt a formáját is. Az eddigi tapasztalatokat' felhasználva dolgozta ki ajánlatát a nőbizottság az 1975—76-os Áéli foglalkozások megszervezésére. Az értekezlet végén Ábrahám Illésné, a népfront városi nőbizottságának titkára ismertette az új mozgalmi 'évre tervezett feladatokat, a nőbizottság várható programját. Ch. A.