Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-09 / 237. szám

4 Csütörtök, 1975. október 9. Á négyfronlos magvat—fengyel találkozón Csak egy válogatottunk nyert Ho!nap futó­kocogó nap A szegedi Testnevelési és Sportfelügyelőség a város felszabad u'ása tiszteletére futó-kocogó napokat rendez. A harmadikra holnap, pénte­ken délután kerül sor a tar­jáni 100-as épületek mögötti töltésszakaszon, fél öttől. A távok hossza a követke­ző: 14 éves korig lányoknak 600. fiúiínak 800 méter; 14— 30 éves korig nőknek 1000, férfiaknak 2000 méter; 30 éven felüli nőknek 600, fér­fiaknak 800 méter. A rende­zőság a Város valamennyi lakosát szeretettel várja, je­lentkezni a helyszínen lehet. Rajt •• * •• | r r az okolvfvo­versenyen Ma, csütörtökön 17 órától vasárnap délelőttig rendezik meg Újszegeden, a Sport­csarnokban a már hagyomá­nyos ökölvívó felszabadulási emlékversenyt. A részt vevő 14 egyesület három csoport­ban — serdülő, ifjúsági, fel­nőtt — 140 versenyzőt indít. Az első két nap a selejte­ző mérkőzések jegyében te­lik, szombat és vasárnap pe­dig a döntők lesznek. A fel­szabadulási kupát jelenleg a rendező Szegedi Dózsa védi, s az összecsapás-sorozat ki­menetele szempontjából fon­tos lesz majd, miként sikerül megtartaniuk az idén is. Az előző versenyekhez hasonló­an ezt is nagy várakozás előzi meg. his~en vaiameny­nyi eddigi ökölvívó-rendez­vény színvonalas összecsapá­sokat, heves küzdelmeket ho­zott. A nevezett egyesületek sportolóik leg'obb'att szere­peltetik, s reméljük, bemuta­tásuk nem marad el a vára­kozástól. A versenyre elküldte ököl­vívóit egyebek között: az FTC, Bo. Vasas. Csepe1, Deb­receni MTT1. Kaposvári Dó­zsa, Gyula. Békéscsaba. Ceg­léd, Szolnok, Kiskunfélegy­háza és a Pécsi VSK. Cz. Z. Tegnap a magyar és len­gyel labdarúgó-válogatottak négyfrontos találkozón mér­ték össze erejüket. A mérleg nem hízelgő lábdarúgásunk­ra: csupán a 21 éven aluli­akból alló válogatottunknak sikerült győzni. Az A válogatottak találko­zóján: LENGYELORSZÁG­MAGYARORSZÁG 4:2 (3:1) Góllövők: Kmieczik, Kas­perczak, Marks (2), illetve Nagy L., Zmuda (öngól). Lengyelország: Tomaszews­ki — Szymanowski, Ostafins­ki, Zmuda, Wawrowski — Maszczyk, Kasperczak, Bula — Marks, Szarmach, Kmie­czik. Magyarország: Kovács L. — Nagy III., Bálint, Rab, Lukács —Kovács J., Nyilasi, Zombori — Pusztai, Fazekas, Nagy L. Magyar szempontból jól kezdődött a 20., lengyelek el­leni találkozó. Nagy László már a 10. percben vezetést szerzett, utána azonban az esélyes házigazdák villámak­cióikkal gólokkal válaszol­tak. A 90 perc ismét megmu­tatta a magyar labdarúgók hibáit, de Rzzal a tapaszta­lattal is szolgált, hogy nem szabad kerülni az erős ellen­feleket, többet kell játszani, és akkor hozzá lehet majd Igazodni az európai és a vi­lágélvonalhoz. A lengyel válogatott csak az első félidőben _ igazolta nagy hírét Meglepetésre vé­delme még ekkor is több ponton sebezhető volt. Egész pályás, védekező-támadó já­tékuk szokatlan volt a ma­gyarok számára. A magyar csapatban Bá­lint erőteljes játékával, Rab határozott közbelépésével, Pusztai lendületes elfutásai­val a legjobb teljesítményt nyújtotta. Zombori nem kel­tett csalódást, Nyilasinál vál­takoztak a jó és a rossz sza­kaszok. Pusztai mellett Nagy L. lendülete is feltűnést kel­tett, kár, hogy a helyzetek kihasználása ezúttal nem ment. A lengyeleknél — megle­petésre — Marks volt a leg­jobb, ritkán kap lehetőséget a válogatottban, látszott, hogy bizonyítani akar. Az el­ső félidőben nagyon jól ját­szott Szarmach is, Bula és Maszczyk örökmozgó volt. 23 éven aluliak mérkőzése: LENGYELORSZÁG­MAGYARORSZÁG 3:2 (0:2) Hajdúszoboszló, 5000 néző, vezette: Jursa (csehszlovák). Góllövők: Ogaza (2), Rudy, illetve Magyar és Szabó. Magyarország: Dömbai (Rabcsák) — Godán, Garam­völgyi, Kereki, Czeczeli — Ebedli, Komjáti (Sarlós), Var­ga — Soós (Pásztor), Szabó, Magyar (Fekete). A magyarok a szünet után visszaestek, a lengyel fiata­lok gyorsabb játékukkal a maguk javára fordították a mérkőzést. 21 éven aluliak találko­zója: MAGYARORSZÁG­LENGYELORSZÁG 3:0 (1:0) Bábolna, 800 néző, vezette: Bohus. Góllövők: Kelemen, Jankovics, Izsó. Magyarország: Kollár — Paróczai, Lakatos, Kovács (Végh), . Onhausz (Szíjártó) — Kozzma III., Kelemen (Bo­rostyán), Burg — Izsó, Ta­kács, Jankovics. A magyar csapat az első 15 perctől eltekintve végig irányította a játékot, ötlete­sen, szellemesen játszottak, és ha a csatárok helyzeteiket értékesítik, nagyobb arány­ban is győzhettek volna. A lengyelek játéka csalódást okozott. * A lengyel és a magyar if­júsági labdarúgó-válogatott Korinban találkozott, a mér­kőzés 0:0-al ért véget A ma­gyar fiatalok támadtak töb­bet, helyzeteik alapján köze­lebb álltak a győzelemhez. Megyei II. eszfály Szőreg az VI. forduló: Kistelek—Szentesi VSC 3:0 (1:0). Kistelek, 300 néző. Gól­lövők: Kiss (2), Rácz. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, az 5. percben jobboldali akció végén a ka­pufa még menteni tudott, de fél perc múlva a szentesi há­lóban táncolt a labda. Kiss tisztán kapta az átadást, és erősen a bal sarokba lőtte a ADÁSVÉTEL Wartburg: 353-as &zgk. árverésre kerül. Kikiál­tási ár: 30 000,— Ft. Az árverés helye: Forrás­kút, Átokbáza-dű'.ö 112. Napja: okt. 10-én dél­előtt 9 óra. x MB 1000-es Skodát v.-n­nék olcsón. ,, Igény telén* 21816" jeligére a Sajtó­házba. Discosok! Regen t 60 W­os erősítő hangfallal el­adó. Tarján, 116 /H, fszt. 3. Zsigmond. Eladó: szögelt parkett­léc, Duna tv üzemképes, régi rádiók, ajtó tok­kal, szekrények, vas­ágv. B-t»s«-.ell krt. 35 luély és sport gyermek­kocsi igényesnek eladó. Tarián 312. B Bata. Pálmák, fllouendron, f;­kusz eladó. Vállalatok­nak is ajánlom. Szabó, Géo uica 19 B. 14 soros velőgép, nagy­méretű használt tégla eladó. Korda u. 24 /A. Olajkályha, régebbi két­részes babakocsi olcsón eladó. Kistisza u. 4., udvarban. Eladó Szaratov hűtőszek­rény, 4 db kárpitozott szék. Érd: Nemestakácr u 18.. e-re!"t. 40 ezer k.iomjterrel Zs.­guli eladó. Érd.: Kis­kundorozsma, Rákóczi üt 1. 1000-es Slmca jó álla­potban eladó, vagy el­cserélhető. Szeged, Cse­megi u. 21. Érdeklődni: délután 3-tól. 10 /100-as Spsclál síkkö­tőgép eladó. Szeged Kismartoni u. 24/A. 2 db jugoszláv piros gömb alakú mennyezeti hangulatlámpa eladó Érd.: Tolbuhin sgt. 79. Gömöriék. ALBÉRLET Másfél s-ooás, öZsfcjEöm­fortos lakást béralnék egy évre. Balatonfüred 21 797" jeligére a Sajtó­házba. Házaspár egy gyerekke Szegeden üres saoba­konyhás albérletet ke res. „Sürgős 21 805" Jel­igére a Saltólfcrba. Albérleti szooa diáx­vagy dolgozó lánycknak fürdőszoba - haszn álat­„al kiadó. ..Hősök ka­pujánál 21 794" Jeligére a Sajtóházba. Hát eladó. Szőreg, Nagy­k'klnda u. 7. x iVia^fölüszai^o masiel szobás, íőzőfülkés, spáj­zos magánházrész eladó. Szekeres u. 12. (Kot­roczó). x Gyálaréten beköltözhető ház 504 n-öl telekkel el­adó. Érd.: Kossuth u. 2L X 210 n-öl Le^pithevö te­lek eladó. Szeged, óbé­bal sor 17. Érdeklődni: csak a délelőtti órákban. Rókusi pályaudvar mel­lett (Franciahegy-dülő), levő 673 n-öl ingatlan eladó. Érd.: Füstös Ti­bor, Szánk, Béke u. 101. 650 n-ol gyümö.csös ol­csón eladó. Saatymaz, III. ker. Békési. EGYÉB Fekete műbőr igazolvány­tartóm, Iratokkal együtt elveszett. Kérem a becsü­letes megtalálót, hogy az iratokat, jutalom ellené­ben adja le Sóhordó utca (volt K-ssuth utca) 25. sz. lakásomon. Német, angol nyelvtaní­tás, fordítás. Petőfi S. Rgi. 6 , fszt. 6. Külön bejáratú albérle­ti szoba nőnek kiadó. Bsktó, Néodal u. 14 Eladó irhabuuda, na­gyon, szép,' alig használt, középtermetre (férfi), hatezerért, hozzávaló ir­hasapka új, barna át­meneti kabát, gyürhe­tetlen ezerkétszázért. — Tarján. 324. A. lépcső­ház, VT. emelet 22. Eladó új kemping női kerékpár, jugoszláv gyártmányú, elfogadható árért. Tarján. 324. A. lépcsőház. VI. emelet 22. Sátoros NDK sportkocsi eladó. Dózsa György u. 14., II. emelet 18. Közelellős hasas üszők és trágya eladó. József Attila sgt. 132. Oedó rreJJ-tt. Körösi. Olajkályha, 2 db 300 literes hordó eladó. — Csap u. 84. x kszialitewsz NB I VM Közért 17 KSZV SE :8 Győztesek: Ltpovlcs 5, Mohai 4, Kovács 2, Briger 3, Guttmann 3, illetve Bénák 3, Kalmár 2, Nagy 2 és Csenki 1. Vasárnap Szegeden, a Dugo­nics utcai Iskola tornatermében utolsó előtti fordulóját játszotta a Szegedi Ker.der férfi asztalite­nisz csapata. Sorsuk már jóval előbb megoecsételődött, mivel eddis egyetlen egyszer sem tud­tak nyerni. Sajnos, ez a forduló is folyta­tása volt az előbbieknek, ismét vereséget szenvedtek. Lehet, hogy a bajnokság irama túlsá­gosan igénybe vette a játékoso­kat? Ügy érzem nem ez a probléma: a csapatszellemmel van baj. Igaz, hogy az N3 I-en belül a többi egyesület Jobb körülményekkel rendelkezik, de ez nem lehet mentségük. Az. hogy utolsó helyezettek, ezért felelős a szakvezetés és a já­tékosgárda is. Nincs meg a meg­felelő kontaktus, mert a ver­senyzők ahelyett, hogy egymást buzdítanák, arra törekszenek, mi módon ugrassák játékostár­sukat versenyzés közben. Akár­milyen nehéz helyzetben vannak, az ilyen megnyilvánulás egy széteső csapat benyomását kel­ti. Most vár Igazán nagy feladat a szakvezetőkre, edzőkre, hogy átvészeljék a kieséssel Járó hát­rányokat. és ha egy osztállyal lejtebb ls, de összetartsák a csa­patot. Jó lenne megtenni az első lé­péseket a tények megváltoztatá­sára. különben még mélyebbre süllyed megyénkben ez a sport­ág, amelyben a KSZV SE min­dig élenjárt. Cz. Z. vezető gólt. Néhány erőtlen próbálkozás a vendégek ré­széről, de a kapuig nem ju­tottak el. Erősített a Kiste­lek. Török kétszer nagy hely­zetben hibázott, majd Mol­nár fordulásból leadott lövé­sét tornázta ki a szentesiek kapusa. A 80. percben Kiss labdájával Rácz kiugrott és félmagasan a kapu közepébe bombázott Nem sokkal ké­sőbb a felfutó Tóth I. be­adására Kiss felemelkedett, és fejéről a hálóba vágódott a harmadik gól. A hazaiak nagyobb arányban is győz­hettek volna. A Kistelek összeállítása: Krizsán — Harmath, Béres, Varga. Tóth T. — Koncz, Rácz, Molnár — Gilicze, Kiss Török. Cserék: Tóth I„ Be­csei, Horváth. További eredmények; HÓ­DIKÖT— Nagvmágocs 1:1, Szőreg—Textiles 3:0 Sz. Vo, Ián—Ferencszállás 1:1. IKV— Tanárképző 2:1, Bordány— Algyő 1:2, Tápé—Derekegy­ház 5:0. A bajnokság állása 1. Szőreg S 4 1 1 I*- 7 9 2. lÖDIlIÖT 6 1 1 1 11- 4 9 3. Sz. Volán 6 3 2 1 12- 7 S 4. Nag-unágocs « 3 2 1 13-10 3 5. Tápé 0 3 1 2 12- 6 7 0. Algvő SS12 10-11 7 7. K'—elek 0 3 - 3 11- $ 0 8. HÍV 0 3 - 3 7- 9 6 9. Sz. Textil 0 3 - 3 5- 8 0 10. t">creUeg'-ház S 2 - 3 9-*2 4 11. "•r-eics-áJMs 6 12 3 li-'S í 11. Szentesi VSC 6 2 - 4 7-15 4 13. lordánv 5 113 7-8 3 14. Tanárképző 6-15 8-16 1 Győztes szülőit tői boxer­kőbücaic olcsón riadók. Szegőd. Pi'íl u. 55 'A. x Berkes festmény riadó Londoni krt. 13.. emelet. • "'4 2. Kifogástalan nagymé.e­tü gyermekégy mat­raccal e:adó. Érdeklőd­ni: 15-250, telefonon es­te 6 óra után. Olajkályha és betegség miatt 60!-es Trabant eladó. Vaskapu u. 6. . Különálló albérleti szo­ba gyermektelen házas­párnak vagy lánynak ki­adó. . Báketelep, Régipos­ta út 12. Fiatal gyermektelen ér­telmiségi házaspár al­bérleti szobát keres "e'-et bútorozatlan ls ..összkomfort 278 721" Jeligére a Hirdetőbe. I * K A <4 szobás, gázfűtéses örök­lakás sürgősen eladó Érd.: 11-én délután. 12­én délelőtt Szeged. Pe­tőfi Sándor sgt. 40.. C. épület, HL emelet 4 Nyolclakásos tarsas­házban nagyméretű 2 szobás, összkomfortos Plusz lomkamrás OTP­ö-őklakás eladó (kp plusz 70 000,— OTP) Ér­deklődni: szombat, va­sárnap egész nap, hét­köznapokon 18 órától. — Szeged, Bihari u. 4 /A n. S. x Társa házépítésben g&r­lonlakást 70 ezar kp beugróval átadnék. — „Sürgős 21 704" Jeligé­re a Sajtóházba. INGATf A N E53T riraeles sajogná' 2 szoba, mellékhelyiségek azonnali átadásával. — Dankó Pista u. 9-/A. 4-én este elvesztettem fekete lrattárcámat, ké­rem a becsületes meg­találót, a benne lavó címre Juttassa el. 7 1 és fél éves kortél gyermek gondozását napközben vállalom. — Tarján, Olajbányász tér 1., mfszt. 14. Elvállalnám kisebb hat­tartás vezetését. „Tisz­ta. jól íözó 21 783" jel­igére a Sajtóházba. Mihelyt bérelnék Tar­Ján környékén. „Meg­egyezünk 21 740" Jeligé­re a Faltóbé-jja. Klscyerm k gönööpüiát vállalom. Szeged, Má­•vás tér 25 B Diáklány zongorát pe­relne. Korányi fasor 3. V>V— E- CUA-'-PS x Itirpi -ozott öütorok ja­vítását időre vállalom. April's 4. útja 53. Mu­rsl kárp'tos. x Gépírást vállalok. — „Pontos 378 718" 'g*-e a irt-deMhe. lel­épi é hoz 2 társat ke­resünk. Szeged, Füzes u. 10 sz Matematikából korrepe­tálást vállalok. . Egye­temista lány 278 731" TE'TGÉRE * S 100-as vizsgázott, pi­ros Skoda, jó állapotban riadó, érdeklődni: a Saj­tóhárban ma délután és pénteken egész nap. AMFORA-UVERT Kereskedelmi Vállalat szegedi lerakata felvételre keres: szakmunkásokat, segédmunkásokat azonnali belépéssel az 1976 januárjában beinduló, új. gépesített, fűtött koordinált raktárába. 44 órás munkahét. ÁLLANDÓ SZABAD SZOMBAT. Jelentkezés- szombat kivételével. Szeged. Gu-,'j tenberg u. 12. z j Munkaalkalmak A Szegedi Ecset- és Seprügyár magasnyomású Kazánhoz fűtő­jéét, valamint női és férfi mun­kaerőket keres fölvételre külön­bőzé betanított munkaxörkbe. Jelentkezés: Cserzy Mihály u. 35. Munkaügyi osztály. . A Szegedi Fonalfeldolgozó vál­' lalat. Tavasz u. 2. sz. felvesz: két műszakra betanítással ke­resztcsévélőnőket, ülő munká­ra cérnagombkószítő-nőket, kézi síkkótőliet. üzemrészcinkbe fér­fi munkaerőt anyaghordásra, szővőnőket, takarítónőket. T v­vábbá felvesz kisnyomású sz5n­rilzelésú kajánunkhoz vizsgával rendelkező fűtőt, valamint nyug­díjast éjjeliőrnek. A Sándc falvi Költségvetési Üzem felvételre keres gépelni mdó adminisztrátort. Jelentkez­ni leheti Sándorfalva. Árpád n. 1. A József Attila Tud un-ny­egyetem gazdasági Igazgatósága géplrénőt, valam'nt gáz- és sze­nes fűtőket alkalmaz. Jelent­kezni a munka- és bérfgyl cso­porton, Szeged. Dugón—s tér 13.. em. Csongrád megyei érdekk' -vi­seleti szerv számviteli, ügy el­szervezésl, val—mL t mezőgazda­sági Ismeretekkel rendelkező felvásárlási főelőadókat alkal­maz, felsőfokú képesltésseL A pályázatokat részletes önéletrajz­zal „November 278 913" jeligére a Hirdetőbe. A Szegedi Ruhagyár felvesz bérelszámolókat. könyvelőket, gyors- és gépírókat, gépelni tu­dó adminisztrátort, szakácsot. asztalost, vagyonőrt, takarító­nőket. férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő­gazdái kodásán. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat szeged) munkahelyre felvesz árkaJkulátnrt. raktárost, gépimi tudó adminisztrátorokat, lakatosokat autófényezőkét, mű­köveseket. kőműveseket, vi-lany­srerelőket. szobafest Iket. ké­ményseprőket. szigetelő szak­munkásokat. darus gépkocsive­zetőket. vontatóvezetőket. fű­tőket. fogyasztó) eHenőröKet. ravatalozókat, üvegti zt-.ókat, ta­karítónőket. <" 'tisztítókat, vala­min- segédmunkásokat. Jelent­kezés a válla] tt ie<epbelyén. Pa­csirta u. 1. sz. a), tt Felvett- Ink műszaki képesítés­sel rer.aellr-:ő érettségizett fia­talokat f.os'ú --zetől mumta­kötbe, betauieótt nőt dolgozókat. nyugdíjas hegesztőt és lakatost. Jelentkezés; Tömegcikk Kész'tő Ipari Szövetkezet Szeged. Zá­kány u. 44. Az Építési Szerelési üzem azonnal felvételt hirdet lakatos hegesztő, és segédmunkások ré­szére könnyüszerkeze.es csar­nok szerelésére- 4! órás munka­hét szállás, útiköltség, étkezés­térítés. Külföldi munkavégzési lehetőcégek. Jelentkezni lehet: Cjszegedi Kenderszővőgvár. Sze­ged. Alsó Kikötő sor 6. KOSMOS DÉNES fémmunkás művezető­nél. A Szegedi Ruhagvár varrodai munkára felvesz nő és férfi munkavállalókat. A varrást rö­vid idő alatt megtanítjuk. Je­lentkezés a vállalat munkaerő­gardálkodáván. ZIL típusú tehergépkocsikra gépjármű vezetőket alkalmaz a Vízügyi Igazgatóság gépészete Szeged, Felsővárosi' ff. 31. Fel­vételre jelentkezés személvesen a Közlekedési és Scáll'tási Ütem­ágnál. Megközelíthető a kettes villamos pftófltelepi végállomá­sánál. Műhelyvezetőt keresünk azon­naU belépéssel. 6767. Opuszta­szer Árpád vezér Mgtsz 18 ÉVEN FELÜL. SZAKMA­NÉLKÜLI FÉRFLAKAT FELVE­SZÜNK és építőipari gépkezelő­nek klkénzünk- Bérezés kollek­tív szerződés szer'nt. Érd^k'őd­ni lehet VtZEP Vertikális Főéoi­tésvezetőség, Budaörs, Kállai Éva u. 32. Baradlal Györgynél, telefon: 663-333. Gépíró adminisztrátort kere­sünk azonnali belépéssel. Sze­gedi Háziipari Szövetkezet. Le­nin krt. 19. Gyakorlattal rendelkező vil­lanymotor-tekercselőket és ház­tar. ásg ép- javítókat felvesz a Szegedi Elektromos Szövetkezet. Jelentkezni lehet a szervizveze­tőnél, Szeged, Attila u. 16. sz. alatt. A KSZV Szegedi Kenderfonó­gyára felvételre keres középis­kolai végzettséggel rendelkező női munkavállalókat adminiszt­ratív ós bérelszámolói munka­körbe (lehet ez évben érettségi­zett kezdő is). Jelentkezés a gyár személyre*; ósztályau. Szö­ged. Londoni krt. 3 .U'relmáziink karbantartó kő­művest. viUar vsze-el tt. s .oba­festőt tmk-intbcl.v dnkben. liléi­vé targoncavezetőt és raktári se­gédmunkást. VTDIA Kirendelt­ség. Szeged. Bakay N. u. 52. A DEFAG falemezüzeme fel­vesz: férfi és nőt dolgozókat be­tan 'ott és segédmunkási mun­kal-örbe. valamim raktári anyag­kiadót és gés kocsikísérő rako­dót. Felvé'e! esetén gyermekeik részére bölcsődei és óvoda" ellá­tást biztosítunk. Jelentkezés: Szeged, Budapesti út l- Munka­ügvl csooortnáL A Csong-áó megyei Sütőipari Vállalat kisteleki. mórahalmi, sándo-falvi üzemeibe két műsza­kos munkakörbe, férfimunkáso­kat vesz fel Be anltásl idő 2—3 hónap. 2—4 éves szakmai gya­korlat után szakmunkás vizsgát tehetnek. Jó kereseti lehetőség biztos munkahely. Jelentkezni lehet a mórahalmi kisteleki sindorfalvi üzemek vezetőjénél Egy műszakos zsáktlszti-ás' munkára nődolgozókat és taka­rítónőt felveszünk- Gabona Tröszt Szolgáltató Vállalat sze­gedi kirendeltsége Szeged. Sár­kány ti. S. A MAV Nevelőotthon főfoglal­kozású munkakörbe felvesz ta­karítónőt. ál'alános kénesfésű ápolónőt és konvhai dolgozónőt. Jelentkezés a délelőtti ó-ékban. Szeged, Április 1. útja 44. Iskolai gondnoki munkakörbe közgazda-ági ére'tségivel ren­delkező dolgozót felveszünk. KA­LASZ-tanfol vammal rendelke­zők előnyben. „Iskola 21 858" jeligére a Sajtóházba. A Csöng -ád meg vei Mentő­szervezet a szegedi mentőállo­másra mentőápolókat, gépkocsi­vezetőket és 1 fő autószerelőt. 8 szentesi mentőállomásra mentő­ápolót. valamint a megnyíló kis­teleki mentőállomásra mentó­ánolókat és gépkocsivezetőket vesz fel. Jelentkezés a szegedi mentőállomáson. A PM Bevé'el! Igazratóság a fűtési idénvre 8 órás fűtőt ke­res gázkazánhoz. Jet-ntkezést Szeged, Londoni krt. 13. FELHTVAS:' A Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Főiskola az 1976/77-es tanév felvételi vizsgálnak előkészítő tanfolyamaira Budapesten és vi­déken 1975. október 15-tg leh»t Jelentkezni. Az előkészítő tanfolyam tár­gyai: a Kereskedelmi Karra je­lentkezők részére matematika és történelem, a Vendéglátóipar: Karra jelentkezők részére mate­ma'Ika és kémia. Azok részére akik szakközépiskolában (keres­Közlemény kedeiml vagv vendéglátóipari) érettségiztek a SZÓBELI vlzsgár választható kereskedelmj gazda­ságún, Illetve vendéglátóipar Ismeretek tárgyakból külön In­dítunk előkészítő tanfolyamot. A részvétek dlj 6 hónapra- £ és 3 tárgyas tanfolyam esetén egyaránt 650.— Ft. A Jelentkezés­hez szükséges nyotvat .'rv be­szerelhető: Szered. Mr-rv tár, 7. Élelmiszeripari Szakközépiskola.

Next

/
Thumbnails
Contents