Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-05 / 234. szám

Míiu ;o VTLÁÖ PROLFrÁHTAltGYfSOLjmri Yv' WAR0RSZA6 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 65. évfolyam 234. szám 1975. október 5., vasárnap Ára: 1 forint Kedvező változások A szakmai bértáblázat bevezetésének első tapasztalatai Szocialista társadalmunk egyik alapelve, hogy minden- a különböző prémiumok ré­fcf munkája szerint részesedjék a megtermelt javakból, ma- vén. A dolgozók keresetének gyárul: jövedelme feleljen meg az általa nyújtott teljesít- az alapbér általában 80—95 menyének és szaktudásának. Egy időben igen sok gondot százaléka. Ám ahhoz, hogy okozott, hogy az azonos munkát végző és azonos szakkép- a kívánt célt elérjük, és a zettséggel rendelkező emberek jövedelme között a szüksé- szakmai bértáblázatban fog­gesnél nagyobb különbségek alakultak ki, attól függően, laltak bevezetése kifejthesse hol dolgoztak. S rendszerint éppen a kis szövetkezetek tud- a kívánt hatást, ügyelni kell íofc többet fizetni, jól képzett és jó szakmunkásokat vonva arra, hogy a mozgóbérből el a nagyipartól, amely nemzeti jövedelmünk legnagyobb mindenki valóban úgy és hányadát állítja elő. oly mértékben részesedjék, amelyet megérdemel, ameny­A változtatás szükségessé- mai alapbérek megállapítá- nyit munkája indokol. Ru­gére először aZ MSZMP Köz- sánál. Ennek érdekében — galmasan és a változó körül­ponti Bizottságának 1972 no- a szakmai bértáblázatban ményekhez folyamatosan al­vemberi határozata mutatott foglaltak bevezetése során kalmazkodva kell tehát a rá. Ennek alapján hozott ha- — a vállalatoknak az 1975- vállalatoknak a bérekkel tározatot a Minisztertanács re rendelkezésre álló bérfej- gazdálkodniuk. Például oly 1974 elején az országos szak- leszfés egy részét a kerese- módon is, hogy a normákat mai béitáblózat alapelveiről, tek ésszerű átrendezésére megfelelően kezeljék, hozzák a munkaügyi miniszter pe- kellett félhasználniok. A vál- közelebb egymáshoz, dig rendeletet adott ki e ha- lalatok elsősorban arra for- Sok teendő van még te­tározat végrehajtásáról. A dítottak nagy figyelmet, kát a szakmai bértáblázat rendedet szerint valamennyi hogy a bértáblázatban meg- bevezetésével kapcsolatban, ipari és építőipari munkás szabott alsó határ alatt levő annak érdekében, hogy az fizetésének megállapításakor fizetéseket emeljék meg. valóban kifejthesse a kívánt 1975. január 1-től kötelező az Emellett természetesen moz- hatást. Többek között ezért országos szakmai bórtábláaa- góbémé is tartalékoltak a utasította a tanács végrehaj­tót figyelembe venni, az ab- vállalatok, szolgálva ezzel az tó bizottsága legutóbbi ülé­ban 106 szakmára és 211 anyagi ösztönzést és a több- sén határozatban a munka­munkakörre megszabott ha- letmunka honorálásának a ügyi osztályt, hogy ne csak tárok szerint. A szabvány fo- lehetőségét. az ipari és építőipari válla­kozatos bevezetése és kitér- A tapasztalatik szerint az latoknál, hanem más vállala­jesztése valamennyi munkás- országos szakmai bél-táblázat toknál, szövetkezeteknél, me­ra — a vállalatok illetve a bevezetése a dolgozok szá- z5Kazdasá.ri üzemekben, kis­szövetkezetek kötelessége. mára kedvező. A vizsgált |tMTOSoknál & mtézményefc­A városi tanács vb mun- H tanacsi vállalatnál ugyan- iparosoknál es intézményé*, kaügyi osztálya jelentést ké- is 1975. január 1-én a dolgo- nél is kisérje figyelemmel a szített arról, hogy a tanács zók 19,7. százalékának alap- bértáblázat bevezetését. A felügyelete alá tartozó vál- bére kevesebb volt, mint á határozat arról is intézkedik, lalatoknál mennyiben sike- bertablazaitban megszabott . bértáblázat bevezeté­rült eddig megvalósítani a minimum. 75,5 százalék bé- a szakmai bértáblázatban fog- re az alsó és felső határ kö- eHonoraset tolyama­laltakat. A tanácsi szervek zött volt, s csak a dolgozók tosain kell végezni, a bérgaz­munkájuk során eddig is se- 4>8 százalékának bére halad- dálkodással és bérezéssel gitették a felügyeletük alatt te meg a felső határt. Az az- kapcsolatos valamennyi té­álló vállalatokat a bértábla- "ta vegzett ellenőrzések ked­zatban foglaltak valóra vál- v<?ző tapasztalatokkal zárul­taik: a vállalatok nagy része már a bértáblázat előírásait alkalmazza, A vállalatok in­tézkedési terveket készítet­tek, amelyek részletesen tar­Látogatás a balatonszabadi tsz-ben A hétvégét a Balatonon töltik vietnami vendégeink A Vietnami Dolgozók zőgazdasági és élelmezésügyi dolgozó, eredményesen gazdái­Partjának és a Vietnami miniszter, valamint a me- kodó, anyagilag biztos meg­Demokratikus Köztársaság gyei, járási és községi veze- élhetést nyújtó közös gazda­kormányának küldöttsége — tők fogadták. Valter Imre, a ságot volt alkalma megis­élén Le Duannal, a VDP termelőszövetkezet Kossuth- merni. Közölte, hogy a tor­Központi Bizottságának első díjas elnöke a közös gazda- melőszövetkezet kukoricáján titkárával — szombaton a balatonszabadi November 7. Termelőszövetkezetbe látoga­tott. A delegációt a látoga­tásra elkísérte Gyenes And­rás, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára és Rácz Pál külügyminiszter-helyet­tes. A küldöttséget megérke­zésekor dr. Romány Pál me­ság életéről, munkájáról tá- val, belőle bizonyos mennyin jékoztatta a vendégeket, akik séget vetőmagként' felhasz­ezt követően üzemlátogatásra nálva, otthoni környezetben; indultak. Be Duan emléksorokat irt az Aurora szocialista brigád naplójába, s a látogatás vé­gén annak a véleményének adott kifejezést, hogy jól közelebbről is szeretnének megismerni. A Vietnami Dolgozók Pártjának és a Vietnami Den mokratikus Köztársaság kor­mányának küldöttsége a hét végét a Balatonnál tölti. Ingajárat a Föld # •• r vw | •• •• es a világűr kozott Brezsnyev fogadta az űrhajósokat Sajtóértekezlet Moszkvában tásában. tehát jól ismerik a vállalatoknál kialakult hedy­aetei. A szakmai bértáblázat be­vezetésének első lépése a kü- . lönbözö munkakategóriák talmazzák, mikor és hogyan pontos meghatározása volt. kívánnak előrelépni, hogy a Ez sem volt könnyű feladat, bértáblázatban megszabott ám a vállalatok végül is si- alsó bérhatárt mindenki el­kerreí birkóztak meg vele, érje. ezzel megteremtve a félté- Az országos .szakmai bér­teleket a bértáblázat alkal- táblázat bevezetése termé­mazására. A tanácsi vállala- szetesen csak a kérdés egyik, toknál is alapvető célkitűzés, bár legfontosabb oldala. A hogy az azonos képzettséggel bértáblázat ugyanis az alap­gyakorlattal és azonos mun- bérekről intézkedik, bő teret kakörülmények között vég- hagyva emellett a több és zett munka azonos értékelést jobb munka nagyobb anyagi és elismerést kapjon a szak- megbecsülésére, a mozgóbér, nyezőre kiterjedő mei. figyelem­Szombaton délben a Moszk­vai Egyetem aulájában ta­lálkoztak ismét a szovjet és a nemzetközi sajtó képvise­lőivel a Szojuz—Apollo prog­ram szovjet és amerikai űr­hajós részt vevői, miután Stafford, Brand és Slayton a szovjet űrhajósok kíséreté­ben kéíl-etes körutat tett a Szovjetunióban. Moszkvában az űrhajósokat fogadta Leo­nyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára is. A nagy érdeklődés­mellett megtartott sajtóérte­kezletről a moszkvai televí­zió végig egyenes közvetítést adott. Thomas Stafford. a júliusi közös űrrepülésben részt vett amerikai űrhajó parancsnoka bevezető szavaiban hangoz­tatta : a Szojuz—Apollo program sikeres befejezése megmutatta, hogy országaink képesek együtt dolgozni, méghozzá nemcsak a maguk érdekében, hanem az egész emberiség javára. Stafford rendkívül elégedetten nyilat­kozott a szovjetunióbeli uta­zásról, melyen ezer és ezer szovjet emberrel találkoztak, akik mindenütt nagy meleg­séggel és lelkesedéssel üdvö­megfelelő kapcsolószerkezet hiányában képtelen lett vol­na a bajba jutott űrhajó se­gítségére lenni. Most ez a nagy fontosságú feladat meg­oldottnak tekinthető — ál­lapította meg Leoríov. A szovjet űrhajósok a saj­tóértekezleten felhívták a fi­gyelmet arra, hogy pontosan 18 évvel korábban. 1957. ok­tóber 4-én bocsátották fel a Gomes elutazott a Szovjetunióból Francisco da Costa Gomes Köztársaság, a Szovjetunió portugál köztársasági elnök és az Oroszországi Föderáció szombaton feleségével és kí- állami lobogóit. Az elnököt séretével Leningrádból haza- és kíséretét Anna-Muham­utazott Lisszabonba. A repü- med Klicsev, a Szovjetumo lőtéren felvonták a Portugál Legfelsőbb Tanacsa elnokse­gének elnökhelyettese, Vaszi­Dunaújváros Huszonöt esztendővel ezelőtt a dunapentelei fennsíkon, ku­koricaföldek helyén kezdte meg a munkát az építők első JfH4r/iH/ll Iu0e csoportja. A dinamikusan fejlődő szocialista város, Duna­^WtWWí UYS30 újváros legifjabb lakónegyedét Békevárosnak nevezték el. lij Kazakov. Leningrád pol­gármestere és más hivatalos személyiségek búcsúztatták a repülőtéren. A portugál el­nök szavai szerint Leningrád elhomályosíthatatlan hatást gyakorolt rá. „Az életben igen ritkán adatik meg ne­künk, hogy megvalósítsuk álmainkat — mondotta. — Leningrád ebben a vonatko­zásban számomra kellemes kivételt jelent. 1941 óta sze­rettem volna felkeresni ezt a várost. Mint polgár, arról álmodoztam, hogy kifejezés­re juttatom elragadtatásomat a hős leningrádiaknak." A magas rangú vendég, aki a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnöksége és a szovjet kormány meghívásá­ra tett látogatást a Szovjet­unióban, pénteken este érke­zett az ország nagyságban és jelentőségében második leg­nagyobb városába — Le­ningrádba. Szombaton lerót­ta tiszteletét a hitleristák ellen vívott harcban elesett hősök emléke előtt. A pisz­karjovói emléktemetőben, ahol százezrek hamvai nyug­szanak, elhelyezte koszorú­ját. zölték őket. „Meggyőződé- Szovjetunióban az első me? sem. -hogy kollégáim és csa- tetséges holdat. A kozmikua ládtagjaink nevében is, szól- kutatások azóta eltelt idős hatok, amikor, azt mondom, szakának legnevezetesebb hogy valamennyien szeret- eseményei közé sorolta Leo­nénk még visszatérni ide." nov Jurij Gagarin ürrepülé­Stafford tábornok közölte, sét, az amerikaiak holdralé­hogy a szovjet és az ameri- pését, az orbitális ürállomá­kai űrkutatási szakemberek sok megszerkesztését, vala­jelenleg újabb közös prog- mint a Szojuz—Apollo prog­ramok kidolgozásán fáradoz- ramot. nak, melyek felölelik a Hold Kérdésekre válaszolva; és a bolygók tanulmányozá- Stafford ismertette az ameri­sát, az űrorvostudomány kai űrhajózás legközelebbi problémáit. nagyszabású programját, a Alekszej Leonov vezérőr- Shuttle-programot. Ennek nagy, a Szojuz—19-es jelzésű keretében olyan űrhajótípust szovjet űrhajó parancsnoka szerkesztenek, amely a je­hangoztatta, hogy a program lenlegiekkel ellentétben több­sikerében óriási szerepe volt ször használható lesz, s ingá­it nemzetközi enyhülésnek, a két ország kapcsolataiban végbement kedvező válto­zásoknak. Leonov közölte, hogy a közös űrrepülés fo­lyamán végzett kísérletek és mérések adatainak egy ré­szét már feldolgozták, s agyebek között megerősítést nyert az a feltételezés, hogy a kísérletnél használt, úgy­nevezett Androgin univerzá­lis kapcsolószerkezet a jövő­ben is alkalmazható a nem­zetközi kozmikus segélynyúj­tás feladatainak elvégzésére. Eddig hiába állt volna ké­szenlétben segítségnyújtásra alkalmas űrhajó a Földön, járatban közlekedhet majd a Föld és a világűr között. E kozmikus kompjárat megin­dulásáig még öt évet kell várni az asztronauták sze­rint, de a program megvaló­sulása az egyes űrrepülések költségeit a mostani költsé­gek 15 százalékára fogja csökkenteni. A sajtóértekezleten beje- ( lentették, hogy a szovjet űr­hajósok — Alekszej Leonov és Valerij Kubászov — csa­ládtagjaik társaságában ok­tóber 12-én az Egyesült Ál­lamokba utaznak, hogy vi­szonozzák az asztronauták látogatását. Megállapodás automata sebességváltók kooperációs gyártásáról Véget ért a magyar—szov- érkeznek, amelyeket az Ika­jet autóipari munkacsoport rus autóbuszokba építenek miskolci ülése, amelyen dr. be. A szállítás a tervek sze» Betlej Sándor kohó- és gép- rint 1977-ben kezdődik, ipari és V. A. Guruskin autó- a munkacsoport ülésén ipari miniszterhelyettes elnö- megvitatták a Magyarorszá­köÍt- , , , . „, Son futó szovjet gyártmányú A telek jegyzökönyvet ír- és a Szovjetunióba szállított tak ala automata hidro- magyar járművek alkatrész­mechanikus sebességváltók ellátásának helyzetét, s kozós gyártásáról, s felhasz- megállapodtak további javi­nálásáról. tására. A kooperáció keretében Ma- Tervszerűen halad szovjet gyarországon készül majd a közreműködéssel a Magyar korszerű sebességváltó több Gördülőcsapágy Művek re­alkatrésze, s a Szovjetunió- konstrukciója is — szögezték^ ban szerelik majd össze őket. lé az autóipari munkacsoport Cserébe Kész sebességváltók ülésének résztvevői.

Next

/
Thumbnails
Contents