Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-26 / 252. szám

Vasárnap, 1975. október 26. fKT DM2 MAGAZIN Rám tekintenek a házak Érzem, hogy lépten-nyomon rám tekintenek á házak, és én kénytelen vagyok visszanézni rá­juk. Köztünk a kontaktus éppen olyan, mintha embertársaimra néznék, s kölcsönösen fürkész­nénk egymást. Sokan azt hiszik, hogy a hazak valamiféle élette­len tárgyak. Ez nem igaz. A há­zak, bár beszélni nem tudnak, mégis velünk vitatkoznak, vesze­kednek életükön, életünkön át. Nem akarok lírázni, nagyőri is konkrét és materiális kérdésekről szeretnék véleményt mondani. A szegedi épületekről, pontosabban a napjainkban zajló építkezések­ről. E sokaságból is első helyre kívánkoznak a középületek, vagy­is az intézmények, vállalatok és szervezetek hajlékai. Az éoítészetről egyébként is föllendült a vita, s nem is csu­pán a szakemberek körében, ha­nem véleményt mondanak orvo­sok, írók, közgazdászok és politi­kusok, véleményt mond háziasz­szony, munkás, pedagógus és mű­vész. Igen élesen csapott össze az Elet és Irodalom hasábjain Major Máté akadémikus, a bazai építészet és építőművészet ki­emelkedő képviselője és Nagy László költő, a hazai líra ugyan­csak kiemelkedő képviselője. A vita tovább tart az ÉS hasábja­in. Az inspirációt magam is in­nen merítettem, bár témám nem azonos a vitatkozókéval. Olykor ugyan hallani megjegyzést: mi­lyen alapon beszélnek bele ebbe a dologba olyan emberek, akik­nek nincs a zsebükben az épí­tészmérnöki diploma? Erre csak azt lehet válaszolni: a józan ész és a tapasztalás alapján. Ilyen nagyméretű építkezés még soha nem volt Szegeden, s ebből egyenesen következik, hogy érdeklődéssel szemlélik a város lakói ezt a környezetalakító mun­kát. Érdemes fölidézni néhány adatot: tavaly az építőiparban a megyei székhelyű vállalatok és szövetkezetek termelése, összeha­sonlító árakon számítva, 12 szá­zalékkal növekedett. Országosan a növekedés üteme 6 százalékos volt. Az ágazaton belül a minisz­tériumi építőipar 16, a tanácsi 2, a szövetkezeti pedig 9 százalék­kal több építési-szerelési munkát végzett, mint egy évvel koráb­ban. Az építkezéseken belül a la­kásépítés 13 százalékkal emelke­dett a múlt év során, s összesen 2500 lakást adtak át. S figyeljük a következő adatot: az állami építőipar által átadott lakások közel 80 százaléka, az előző évi­nél 5 százalékkal nagyobb hánya­da épült panelfalazatú lakóhá­zakban. A magánházak szinte ki­vétel nélkül hagyományos anya­gokból és technológiával készül­nek. A megyében egyebként kö­rülbelül 4 ezer lakast építenek föl évente. A lakásépítkezésekkel párhuzamosan készülnek iroda­házak. kollégiumok, üzletházak, iskolák, óvodák, bölcsődék, s olyan üzemépületeket is, amelyek nem az iparkörzetekben jelennek meg, hanem a belvárosban, vagy ahhoz közeli főútvonalak mentén. Napról napra változik, alakul a város képe. Ha egy kicsit elgondolkodunk ezeken a tényeken, már érthető­nek tűnik a fölpezsdült vita, vé­leményalkotás. S egyáltalán nem kell ahhoz építészmérnöknek len­ni, hogy a városát szerető ember hasznos megjegyzésekkel figyel­je a rá tekintő épületeket Előre­bocsátva azt ip, hogy nem rossz­májúsággal, sértő szándékkal, vagy személyeskedéssel fűszerez­ve hangzanak el megjegyzések a szegedi épületekre, hanem jóin­dulatú segítószándékból. Az ilyen sokrétű és sokszínű vitában el­hangzanak naiv dolgok is, ami viszont csakis abból ered, hogy a közvélemény tájékoztatása, tájé­kozottsága nem teljes. A korábbi éve'-ben énü't lakóházak külső megjelenéséről kár bővebben szót ej'eni, mivel azokban az években Szegeden na­gyon kevés lakóház épült, va­lamint a korábbi lakásépítkezé­sekre rányomta a bélyegét az ak­kori szituáció és stílusirányzat, s nem kis mértékoen közrejátszott az építőipar akkori fejlettsége, technikai színvonala. De lássuk a mai állapotokat, milyen véle­ményt mondanak a szegedi em­berek a mostani építkezésekről és a már elkészült lakóépületekről? Régi nóta: nagy az egyhangú­ság. Erre mit felehet a szakem­ber? Azt, hogy igaz, igaz, de ld győzné a megnövekedett igénye­ket kielégíteni egyedi építmé­nyekkel? A házgyárak szériában ontják a méretre és fazonra azo­nos paneleket, lakáselemeket. Eb­ből nem születhet más, mint uni­formizált lakóházak sora, azonos arculatú városnegyedek. Való igaz, hogy minden egyforma, ahol házgyári terméket használnak. A székesfehérvári új Városrész, vagy a szegedi Tarján megszóla­lásig hasonló, mint ahogyan az újszegedi volt ládagyár helyére épített lakókörzetről készített fo­tófelvétel alá nyugodtan oda le­hetne írni bármely magyar város nevét, de akár Ulánbátorét is. Az emberek azi mondják, ez egyál­talán nem törvényszerű követ­kezménye a modern építészeti irányzatnak ée technikának. Le­hetnének nagyobb eltérések, ame­lyekre itt-ott már találni példát A pécsiek olyan házakat is építe­nek. ahol az ablakok formája ha­sonlít a televízió képernyőjének vonalvezetésére. Jerevánban lát­tam, hogy a modern és előregyár­tott elemekből készített lakó­házaknál a külső megjelenés — ott is elsősorban az ablakok és az erkélyek megoldásában — mily sokszínű, és mennyire magán vi­seli a népi, népművészeti hagyo­mányok motívumait Egy tarjáni lakótársam mondta a múltkor, hogy őt zavarja az a mérhetetlen csönd, ami körülve­szi Szeged új városnegyedében. Lehet, hogy a dinamikusabb élet­hez. a városi ritmushoz szokott ember alkatának, idegrendszeré­nek furcsa a változás. Csak há­zak, csak házak, beton és beton. A változatosság legfeljebb annyi, hogy az egyik tízemeletes, a má­sik pedig öt Az egyik száz méter hosszú, a másik húsz. S mind lakóház és lakóház. Nappal né­hány ' öreg és gyerek, háziasz­szony, vagy gyermekgondozási se­gélyen levő fiatalasszony járkál a házak között. Kora reggel mun­kába menet és délután munkából jövet van egy kis mozgás, busz­megállóból és üzletből rohanás a lakas felé. Egy fiatalasszony így summázott/ „Este félelem fog el, ha kimegyek a házak közé. Sehol egy ember, csak a betonfalak, amelyek némán körülvesznek. Sietek vissza kis ketrecembe." E vélemeny hallatán újra fölhang­zik a régi refrén: vegyesen kel­lene építkezni, a házgyári épüle­tek közé itt-ott fölhúzni egy-egy hagyományos falazatút, esetleg valóimilyen középületet is elhe­lyezni a lakónegyedek házai kö­zött De legalább több apró üz­lettel, kirakatokkal föloldani az egyhangúságot S ha már itt tartunk, kapasz­kodjunk bele egy frissen, nem­régiben fölépített házba. Az Arany János utcában épült föl a CSOMITERV székháza. Ez a hely, alighb kell bizonygatni, a város egyik exponált belső terü­lete, értékes helye. Az irodahaz külleme viszont ezt egyáltalán nem reprezentálja. Magam is jól tudom, hogy a szegedi emberek is tisztában vannak azzal: nem járhatunk a fellegekben, amikór új középületeket hoznak létre. Erre int mindannyiunkat a párt XI. kongresszusának határozata is, melyben a szerénységre hív­ják föl a figyelmet, nem csupán a középületekre, de mindenféle építkezésre gondolva. Emlékszem, volt egy rövidke periódus, ami­kor az igazgatói irodáktól kezd­ve a művezetők szobájáig, az or­vosi váróktól a büfékig, mindent drága fával burkoltak. Erre mondta cinikusan egy közgaz­dász barátom, hogy erdőben sze­gény, fában gazdag ország va­gyunk. Persze, a párthatározat nem akar a másik végletre utalni, hogy azt is hagyjuk el, amit kü­lönben nem szabadna. Értendő ez a fentebb emiitett tervezők iro­daházára is, amelynek a külső megjelenése nem a legszebb. Nem vitatom, hogy belsőleg minden­ben kielégíti az igényeket, megr felel funkciójának, de a homlok­zata csúnya durva vakolatával és kiálló csavarvégeivel. Bízunk benne, ha most talán anyagiak miatt maradt el, később rendbe­hozzák ennek az épületnek a kül­sejét is, hogy méltóbb legyen a benne dolgozó építésztervezők és a cég nevéhez. Bár hivatkozhat­nak arra is, hogy a szabónak nincs jó ruhája, a cipésznek láb­belije ... De azt is illik figye­lembe venni, hogy a szegedi bel­város újjáépítésének egyik koc­káját jelzi ez az épület, s ha ilyen az első, milyenek lesznek a töb­biek? Sétáljunk tovább a városban, s nézzünk farkasszemet más épüle­tekkel is. Szép a Roosevelt té­ren álló úgynevezett „olajosház . Piros téglaburkolatával, magassá­gával, s különösen a Dóm tér fe­lől nézve, erkélyeivel impozáns lakóépület. De valahogy — leg­alábbis nekem — túl nehéznek, masszívnak tetszik, már-már vár­szerűnek a másik oldala, ha a híd felől nézzük. Az ember lelki szemei előtt a középkori angol várak jelennek meg, s réseit akár gépágyúfészkeknek is fölhasznál­hatnák. Ennek a benyomásnak éppen az ellenkezőjét kelti a szemlélőben az az új diákkollé­gium, amelyet az újszegedi olda­lon, az Odesszai körút és a Rózsa Ferenc sugárút sarkán építettek. Üdébb, könnyebb, bár ugyan­olyan építőanyagokból és techni­kával építették, mint az olajos­házat. ' Ha már átsétáltunk Üjszegedre, Időzzünk is egy pillanatig ott. Néhány középület — elsősorban az MTA kutatóintézete és a sport­csarnok — valahogy „földobja" a liget környékét Megjelenése, he­lye igazán elismerést érdemel, tervezőknek és építőknek egy­aránt De az már nem fölemelő, hogy a ládagyár helyére rakott lakóházak között végighúzódik egy tízemeletes épületsor, min­den fantázia és variáció nélküL Nagyon jellegtelen a IL kerületi tanács kockaépülete ls a nagy­körút és a József Attila sugárút sarkán. S ha tovább megyünk ezen a sugárúton, eppen az új Budapesti körút torkolatánál ta­láljuk a már korábban odaépített trafóállomást Annak idején so­kan kritizálták az elhatározást hogy a sugárút sarkára építsék a trafót Sima falaival egyáltalán nem oda való. Ott a leendő har­madik körút és a város belseje­be bevezető sugárút sarkánál in­kább elkepzeltünk volna egy rep­rezentatívabb lakóházat vagy középületet. Nem füstölöghet az ember min­denen, s remélem, kicsendül eb­ből az írásból is, hogy sokkal több a szép,' a dicséretes, mint a röstellni való. De a vita mégsem ártalmas, s legalább két-három dologra fölhívja a figyelmet. Elő­ször is arra, hogy érdemes na­gyqbb nyilvánosságot adni a vá­rostervezői munkának, az elkép­zeléseknek. Javítani szükséges a tájékoztatáson, akár egy-egy idő­szakos bemutató keretében is, vagy állandó jellegű bemutató­val. Másodszor arra a gyakori, megjegyzésre is érdemes odafi­gyelni, hogy az új városnegyedek egysíkúságát föl kellene lazítani egyedi lakóépületekkel, s az sem elképzelhetetlen, hogy a lakóne­gyedekben helyet kapjon olyan irodaház vagy intézmény, amely­nek nem életkérdése a belváros. Például a már emlegetett terve­zői székház nyugodtan fölépülhe­tett volna a házgyári épületek között. Nem tudom, de az is le­hetséges, hogy az ott dolgozó ter­vezőmérnökök zöme époen Tar­jánban lakik. A harmadik dolog, amelynek szerettem volna na­gyobb teret szentelni, a területtel, a telekkel való gazdálkodás kér­dése. Még nagyobb előrelátást ós megfontoltságot igényel ez is. Távol áll tőlem, hogy véle­ményemet, megjegyzéseimet csal­hatat'annak véljem. De érzem, hogy lépten-nyomon rám tekinte­nek a házak, és nekem vissza kell néznem rájuk. Köztem és a hazak között olyan a kapcso'at, mintha embertársaimmal közö-en für­késznénk egymást. A vita pedig, úgy vélem, segíthet e kapcsola­tok normálisabbá tété'eben. GAZDAGH ISTVÁN Must láttán a gazda is megbékél Az idei szüret egyeseknek örö­met, másoknak bánatot okoz. öröm a diákoknak, mert nem kell a padok között üldögélni, bá­nat a gazdának — bárcsak ne költöttem volna a szőlőre egy fillért se. Ezek csak első hallás­ra tűnnek így. A többszöri hideg reggel és a derékfájás után a vé­gefelé már a diák is szívesebben ülne a meleg, oly sokat „szidott" isko'ában. Néhány hordó must láttán a gazda is megbékél. (Mégse ásom ki a tőkéket, jövő­re hátha jobb termés lesz.) Öröm a szüret a közösségi embernek, aki nap mint nap látja, hogyan kapcsolódik két kollektíva egy­máshoz — jelen esetben a téesz és az iskola. Bánat a szüret a részeges férj feleségének, aki szerint ebből a mustból is bor lesz. Megszokásból Az összefogás, a tervszerűség szép példája mellett találunk olyanokat is, akiknek még küz­deni kell a hagyományokkal. Az örökölt, vagy a még megmaradt kézi művelésű gyümölcsösök ter­mését is le kell szedni. Ha már van, vétek lenne eldobni. Kü­lönben is, a ma ledugott vessző csak három-négy év múlva for­dul termőre. Talán ezért mentik olyan sokan a menthetőt, s ezért ragaszkodnak most is egy-egy da­rabka szőlőhöz vagy néhány al­maiéhoz. Sokakban él, hogy lám­lám, ennek a földjét még édes­apámmal (vagy épren a szom­széddal) két télen át fordítottuk. Az embereknek a kínlódásuk, szorgalmuk, munkaszeretetük megmaradt. Ragaszkodnak a par­cellákhoz, él bennük a múlt gyö­kere. — Nem éri ez már meg, a szőlő nagyon munkaigényes, de az a jó bor, amit ón sutulok — ezt nap mint nap hallhatjuk. Ismerek olyan családot, amely­nek teljesen ráfizetéses a szőlő­termesztés, de az apa megszokta, hogy havazástól havazásig a tő­kék között van. Most a szüretre készülnek. Előkerülnek a pince fenekéről az év -közben tartal­mukat vesztett hordók, napvilá­got lát a fészerbe tolt prés, beáz­tatják a szúró kádat, előszedik a padlásról a kiskasokat, kölcsön­kérnek néhány paprikásládát, összecsődítik a rokonságot. Le­vágnak két pulykát és két ka­kast, sütnek egy-két lerni ka­lácsot, és kezdődhet a szüret, hogy legyen a jövő beszelgetesei­hez, disznótoraihoz hangulatot adó, jó zamatú bor. Most nem tart két napnál to­vább — mondja a legidősebb fiú, aki a kötelező segítségre utazott haza a városból. — A gyerekek már egy héttel előtte hajtogatták, mikor megyünk már a tatához, hányat alszunk még? Nekik nem a szüret kelL ha­nem a tanya, a friss levegő, a mozgás, az állatok. A gazda őszü­lő. idős ember. A szép őszi dél­előttön egyet fordul a szőlősze­dők között, s elkeseredetten pa­naszkodik a jégre, az időre, meg mindenre. — Ilyen csúnya még nem volt ez a szőlő soha, de én se bírok már mindent, a gyerekek meg nem nézik semmibe se. Pedig ez a part adott a kezükbe szakmát, nekik már a maguk dolga az előbbre való. — Tovább zsörtö­lődik: — Fizessek mindent? Drá­ga a Dermetszer, a műtrágya, hol találok ma már napszámost? Ne­héz a permetezés, senki se csinál­ja olcsón. Aki meg csak borért permetez, az olyan is. Rossz néz­ni, mikor tönkremegy az ember egész életének munkája. — Megállíthatatlan folyamat — mondom —, nem tehetünk ellene semmit — Nem szól, fogia a pó­linkásbutykost, és tölt egy kupi­cával. — Igyunk, hátha jövőre ez sem lesz. A gumiskocsi behozza az utolsó fuvar teli ládákat, a flókeazda. alá a téeszben brigádvezető, ki­fizeti a kocsist, és elkezdik a fel­dolgozást. Monotonon zúg a bo­gyót törő hengersor, őrli a szőlőt, vele a múltat. A segéd, aki kéz­zel tekeri a kereket, azon mor­fondírozik: hogyan kellene ezt villannyal hajtani, sokkal köny­nyebben és gyorsabban haladna. Folyik a must, a mehek röp­ködnek. Hátrább a pulykák csi­pegetik a ládából a szemeket A gazda beleegyezően feléjük szóli — Lakjatok jól utoljára, ne fél­jetek, most már megszűnik a jé világ. A szomszéd, aki a hordóba vöi dörrel hordja a kármentőből aa idei termés levét, folyton csak azt hajtogatja: meg kellene nézni a tavalyit is, nehogy megavasod­jon. Reggel a téeszben Ponyvázott teherautó érkezik. Port kavar maga után, száraz idő van. Gimnazista lányok, fiúk, nagy nevetgélés közben, szaty­rokkal a kezükben, élénken ug­rálnak le a kocsiróL Itt-ott zok­niba dugott Fecske- vagy Porti­cigaretta púposodik. — Lesz mit szedni — jegyzi meg az egyik. A „támaszponton" a vödrök üresen ásítanak, várva, hogy súlyuk, tar­talmuk legyen. Első látásra, eme­letre csekélységnek tűnik egy ilyen teli rakomány. A gyakor­lat bizonyította, hogy dél felé sú­lyosodik, sőt igaz az is, hogy aa utolsó ürítésnél már „mázsányit™ nyom. Sümegi Évát és Liebhabe­Ildikót arról kérdezem, örülnek-« ennek a munkának: — Alig vártuk, hogy jöhes­sünk. Csak nehogy az idő kitol­jon velünk. Tavaly elsők voltunk az osztályban, most is széret­nénk eredményesen dolgozni. Közben kialakulnak a párok. A „vastagabb" fiúk a pótkocsira ke­rülnek öntögetőnek, a többiek be­állnak a drótra fűzött sorok közé. A tanár úr rendezi a vitás ügye­ket, hogy ki ki mellé kerüljön. Előkerül a notesz, indulhat a munka. A téesz elnöke jön egy Moszkviccsal. Az autó hátuljá­ból egy alumínium kannát vesa ki, és egy-egy bögre meleg teá­ra hívja a diákokat Aranyat ér A gyerekek szürcsölik, fújják a műanyag poharakból a teát A nevelő szava: — Most már min­denki menjen dolgozni, nehogy szégyent valljunk. — A főnök fe­lé ennyit mond: — Ma ötvenen vagyunk, addig jövünk, ameddig lesz mit szedni. Ez két osztály teljes létszáma. Bízunk benne, hogy influenza és gyomorrontás nélkül megússzuk. De ha kell, aa egész iskolát ide vezényeljük. Az elnök fejben számol: k»­rülbelül 200 fő, ennyien nem kel­lenek. Így elegen vagyunk, más^ fél hét alatt befejezzük a szüre­tet. Kérdezem: mit ér a tanulók munkája? — Aranyat szinte már elkép­zelhe'etlen a betakarítás nélkü­lük. Sürget az idő, bármikor be­jöhet a rossz idő, és akkor kez­dődhet a kínlódás. Látja, ahhoz képest, ami'yen nyár volt, elég szép a termés. Erről a pótkocsira szerelt tar­ca'ik árulkodnak szemléltetően. Alig vagyunk itt fél órája, máris hármat teleöntöttek. ősz van, a seregélyek bánato­san röpködnek a szólótáblák fe­lett, lassan a helyére kerül az idei must, kezdődhet minden elölrőL MAJOROS TIBOB

Next

/
Thumbnails
Contents