Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
8 Kedd, 1975. sreptember 9. VACSORATŰZ Hz ezredes nem akart bekocsizni a városba előre elkészített szállására, mert csak egyetlen éjszakára maradt volna úgyis. A dűlőkben nekivágott gyalogosan a szőlőknek, hogy megkeresse egy volt katonatársa. Nagy ülés tanyáját. Meghagyta, hogy kézitáskájával, amelyben személyes holmiját, tisztálkodási eszközéit tartotta, valaki szaladjon majd utána kocsival Komótosan ballagott, terepszínű overallján lazított, sapkáját a feje búbjáig tolta, mert jól fenn járt még a nap. . A szőlőkből olyan békesség áradt, hogy léptei surrogását szinte visszafogta az elomló homokban. E csöndessegért irigyelte most Nagy lílést, akire annak idején szintén fényes katonapálya várt, de meggondolta magát, és visszavonult a tanyavilágt>a. Azt beszélték róla, hogy a szerelem égette meg, s emiatt nem akart továbbszárnyalni. " — Majd felrázom egy kicsit a kedélyét, megcsiklandozom a hiúságát — mosolyodott el magában az ezredes a találkozás gondolatára. Jó darabot maga mögött hagyott már, s még mindig nem akart ismerős lenni a környék, pedig többször is járt mér erre. Oldalt hangokat hallott, egy gyümölcsösben. A sövényen túl idős ember szapulta suttyó korú unokaját. amiért sok hullott gyümölcsöt hagyott el a fák alatt. — Jó napot, öregapám — köszönt át a sövényen az ezredes. — Nem tudom, jófelé járok-e? Keresem Nagy Illésék tanyáját. Merre lelem? Az öreg megállt, szemlélte a váratlan jövevényt, tetőtől talpig fürkészte, mert nem tudta hirtelenjében hová tenni. Kisvártatva kérdezte: — Kije maga az Illésnek? — A barátja lennék. — Ügy?... Akkor ballagjon még egyenesen, aztán a nyárfáknál balra fordul, a tóaljnál pedig jobbra. Érti, szakaszvezető úr? — bökött tekintetével a jövevény parolinjára, amelyen három csillag ült, kicsit kopott fénnyel. — Értem, és köszönöm az útbaigazítást. — Hanem, ha akarja, főtörzsőrmester úr, egy darabon elkísérem, hogy ne tévedjen el. — Nagyon köszönöm — mosolygott befelé az ezredes. Mire elérték a nyárfást, az öreg megint igazított a megszólításon. — Osztán a százados úr annyira szereti a nyárson sült szalonnát, hogy képes azért kigyalogolni Nagy Illésékhez? Az ezredes szájában összefutott a nyál, s az egyenes kérdést kikerülte: — A vacsoratűz fényét, melegét, a mellette való beszélgetést még jobban szeretem. Kicsit megmártózik az ember a baráti szóban, kinyújtóztatja a lelkét Többet ér ez, mintha benn vacsoráznék városi vendéglőben. — Ebben nagy igazsága van. fiam — hagyta rá az öreg zavartan, majd rámutatott a tóalj utáni útra: — Nézze csak, ott piroslik Nagy Illés tanyájának a teteje. No, Isten áldja, százados úr! — nyújtotta kezét. Visszafelé félúton lehetett, amikor egy terepjáró kiskocsi fékezett előtte, s kiszólt rá egy kiskatona: — Adjon Isten, tatus! Erre kellett mennie az ezredes elvtársnak. Maga biztosan látta. Merre eredjek utána? — Ez-re-des? Azt mondod, gyermekem, hogy ezredes? — hőkölt meg az öreg, s hogy zavarát leplezze, rászólt a katonára: — Gyere, fordulj meg ezzel a szekérrel, mert egy csomagot kell vinned az ezredes után. A sövénykaput be sem téve maga után, lóhalálban szaladt a kamrába, aztán vissza. Tarka kendőbe nagy darab szalonnát takargatott, majd a katona kezébe nyomta: — Ezt vidd, fiam, és tiszteltetem az ezredest. A kendőt majd dobjátok be visszafelé. A katona elment, az öreg pedig beballagott szégyenével. Azzal mentegette magát, miközben unokáját tovább pörölte a fák alatt, hogy az ő idejében nem gyalogoltak ki a tanyára ezredesek sült szalonnázni. Hát ezért nem ismerte fel idejében a csillagokat. Lődi Ferenc Életszínvonal ELTEMETTÜK NOVOTNY EMIL RÓBERT FESTŐMŰVÉSZT Hétfőn a Farkasréti temetőben családtagjai, barátai, tisztelői, alkotóművészetének ismerői mély részvéttel kísérték utolsó útjára Novotny Emil Róbert festőművészt. Koszorúkkal borított ravatalánál lerótta kegyeletét kulturális és művészeti életünk számos ismert személyisége. A Kulturális Minisztérium, a Magyar Képzőművészek Szövetsége, valamint a Művészeti Alap képviseletében dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum igazgatója búcsúztatta az elhunytat. ŰJ MEGYEI ÁB- IGAZGATÓ . ~ Tegnap, hétfőn (fél után Szegeden, a Juhász Gyula Művelődési Otthon nagytermében Gerebenics Imre, az Állami Biztosító vezérigazgatója ünnepélyes keretek között köszönte meg Zimonyi Róbert nyugalomba vonuló megyei igazgatónak több évtizedes eredményes munkáját. Ezután beiktatták az új megyei igazgatót. Mészáros Jánosnénak, az újonnan kinevezett megyei igazgatónak — aki eddig az ÁB Szeged városi fiókjának vezetője volt — a vezérigazgató eredményes munkát, sok sikert kívánt Az ünnepségen részt vett Török József, a Szeged városi pártbizottság első titkára is.' 24—28° BHB2BEIEED Emlékidéző óvodásoknak Három év az óvodás életében igen hosszú idő, erre ••Hsszaemlékezni nagyon nehéz. Tóth Józsefné, a petőfitelepi l-es sz^ napközi otthonos óvoda vezető óvónője dia- és pergöfilmeken rögzítette az óvodai élet eseményeit, a kiscsoporttól az iskolába indulásig. Most, az iskolakezdéskor, vetítésre hívta meg az I. osztályba induló nagycsoportosokat, szüleiket, a nagyszülőket és a jövendő tanító néniket, Balla Angélát és Baráth Lászlónét. Az emlékek felidézését örömmel fogadták az érdekeltek, Hagy s'Jiere volt az óvodai évzárón készült színes filmnek, amellyel a petőfitelepi iskola gazdaságvezetője, Kalmár Lajosné lepte meg a gyerekeket. Ügy tervezik, ilyenféle vetítés lesz majd az iskolában is. A nevelök pedig remélik, hogy az ötlet követésre talál a többi óvodában. Várható időjárás kedd estig: Időnként megnövekvő felhőzet, helyi záporral, zivatarral. Hajnalban és reggel párás levegő, helyenként köd. Mérsékelt, a zivatarok idején megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 24 —28 fok között. AZ NSZEP KÜLDÖTTSÉGE BUDAPESTEN A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának pártmunkás küldöttsége, Ursula Ragwitznak, a KB osztályvezető-helyettesének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Tóth Dezső, a KB osztályvezetőhelyettese fogadta. Jelen volt dr. Winfried Morgensterv, az NDK budapesti nagykövetségének titkára SZARVASNÁSZ Vasárnap a Hanságba és a Kisalföld rezervátumaiba megérkezett a külföldi vendégvadászok első csoportja. A szarvasnászt jelző jellegzetes bőgés a Duna-ártéren hangzott fel először. A nagy tömegű víz itt erősen lehűti a levegőt, s a hűvös időjárás kedvezően befolyásolja a bikák és a szarvastehenek nászát. A vadászat hétfőn hajnalban kezdődött. FIATALOK TALÁLKOZÓJA Szolnokon, a tiszaligeti KISZ-táborban befejeződött a Tisza mentén élő fiatalok első találkozója, amelyet a KISZ KB Mezőgazdasági Ifjúsági Tanácsa és a Szolnok megyei KISZ-bizottság rendezett. A háromnapos program színes művészeti műsorral, sportversenyekkel, fesztivál jellegű találkozóval zárult. Elhatározás — Elhatároztam, hogy 25 éves koromig nem megyek férjhez. — En meg azt határoztam el, hogy amíg férjhez nem megyek, 25 éves maradok. Köszönetet mondunk mindazon baritoknak, ismerősöknek, a ház lakóinak, kik szeretett férjem, SZERENCSI LASZLÖ temetésén megjelentek. Külön köszönetet mondok kezelőorvosának és a nővérnek, valamint a TI. számú belklinika tanarának, orvosainak és ápolóinak. A gyászold család. Tudatjuk az Ismerősökkel, hogy Imádott édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk. HOMONNAJ JÁNOS hamvasztás után] búcsúztatása 1315. szeptember 5-én IS Órakor lesz az ejhatvani temetőben. Levélcím: Táboriné, Hatvan, Rákóczi u. 10. Tudatjuk, hogy dr. KUC'ZIK ISTVÁN, a Volán 10. sz. Vállalat katonai előadója 13 éves korában hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegség után hirtelen elhunyt. Vállalatunk saját halottjának tekinti. Haznvasztas utáni búcsúztatásáról értesítéssel leszünk. Volán 10. sz. Vállalat vezetői és dolgozói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, testvér és rokon, OZV. MAGYAROSI JÖZSEINÉ Solti Ida életének 15. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szept. 2-án 15 órakor lesz a Református temető ravatalozójából. A gyászoló család. Moszkvai krt. 17. T. U 539 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa, II>. VAS ISTVÁN életének M. évében elhunyt. Temetése szept. 2-án 12 órakor lesz a Bél. városi temető ravatalozójából. tiA-ayfecoto .... Xtattú2 GyászközEemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett apa, nagyapa, NAGY ISTVÁN életenek 18. évében hirtelen elhunyt. Temetése szept. 2-án 13 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 11 543 Tudatjuk, hogy TÓTH SÁNDOR hamvait szept. 4-én 10.30 órakor helyezzük el a Belvárosi temető urnalalában. A gyászoló család. T. 11544 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymama, ÖZV. SOMOGYI JENONk Szakáts Maria életének 11. evében rövid szenvedés ulan elhunyt. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család, Kismartoni u. 12. T. 11 516 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szereteti férj, édesapa, nagyapa, dédapa, testvér. BöZSÖ ISTVÁN életének Ti. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szept. 3-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csatád. X.BMI Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, sógor és testvér, POMAZI ISTVÁN életének 76. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése szept. 3-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Borbás u. 10. T. U 513 Fájdalomtól összetört szívvel tudatjuk, hogy drága szeretett férjem, és drága szeretett édesapánk és rokonunk, SZŰCS BELA 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1375. szept. 3-án 14 Órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége ós gyermekei. T. 11 551 Szeretett halottunk, MAJOROSSY GUSZTÁV hamvasztás utáni temetése szept. 4-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójábóL A gyászoló család. T. 11 545 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, MARVANEK GUSZTÁV temetésén megjelentek. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Gábor Aron u- 41. T. 11 533 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédoknak, kik szeretett halottunk, MANDOK1 JÁNOS temetésén megjelentek. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család* Ottőrú tér 22. T. u 538 ÁROKBA BORÜLT Deszk és Kláralalva között gyorshajtás miatt egy kanyarban az útmenti árokba borult személygépkocsival Dani András Szeged, Földvári utca 3. szám alatti lakos. Utasa, Horváth Margit Deszk, Május 1. utca 81. szám alatti lakos sérülést szenvedett. A gépjárműben keletkezett kár mintegy ötezer forint. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE Az Egészségügyi Világszervezet hivatalos tájékoztatása szerint augusztus folyamán Algéria két körzetében koleramegbetegedések fordultak elő. Erre való tekintettel az Egészségügyi Minisztérium felhívja a magyar állampolgárokat, hogy Algériába csak érvényes nemzetközi kolera elleni védőoltási bizonyítvány birtokában utazzanak. A kolera elleni védőoltási bizonyítvány akkor érvényes, ha legalább hat napja állították ki és hat hónapnál nem régebbi keletű, .. 1975. SZEPTEMBER 2., KEDD — NÉVNAP: ISTVÁN A Nap kel 5 óra 03 perckor, és nyugszik 18 óra 24 perckot, A Hold kel 0 óra 45 perckor, és nyugszik 15 óra 59 perckor, VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 145 cm (apadó). SZAZHATVAN ÉVE született — és 55 éves korában halt meg — Mosonyi Mihály (1815—1870) zeneszerző. HETVENÖT ÉVE lett a Szegedi Napló munkatársa Sz. Szlgethy Vilmos (1377— 1956). a népszerű Bob, Juhász Gyula egyik fölfedezője, majd barátja, a későbbi városi tőlevéltáros. HETVEN ÉVE halt meg Gellért Mór (1854— 1915) közgazdasági és ipai történeti író, az Alföldi Iparlap megalapítója (1874), az első szegedi kiállítás (1876) szervezője és rendezője, 1879-től a fővárosban az iparügy országos vezető személyisége. MOZIK Szabadság: Kopjások. (Magyar, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Éjszakai előadás este 10 órakor: Én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall. (14 éven felülieknek, színes m. b. olasz.) Fáklya: Buck és a prédikátor (Színes amerikai, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10. délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Hosszú búcsú. (Színes m. b. amerikai, 14 éven felülieknek.) Éjszakai előadás este 10 órakor: Babaház. (Színes m. b. angol-) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este B órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a n. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet is a n. sz. Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területérc Szeptember 6-ig hétköznapokon este hat órától reggel hat óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: L és m. kerület, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: űr. Palotás Gyula állatorvos. Lakása- Szeged, Partizán u. 7. sz. Telefon: 12-694. IL kerület. Algyő. Tápé területén: dr. Felber ödön állatorvos. Lakása: Szeged, Debreceni u. 34/A. Telefon: 17-458. Szőreg, Üjszentlván, Tiszasziget, Kübekháza területén ügyeletes: dr. slkovanyecz János állatorvos. Lakása: Szeged, Csongrádi sgt. 1—3. Telefon nincs. Az állalorvos kiszállításáról a hívő köteles gondoskodni. maa BUDAPEST 17.18: Hírek. 17.30: Öntözés "75. Riportmúsor. 18.00: Játék a betűkkel. 18.25: Reklámmüsor. 18.30: A Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe. t9J0: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tv-torna. 30.05: Filmlevél Graham Fcetnehez. A ,.Csendes amerikai" című regény helyszínéről húsz évvel később. 31.20: Riportmúsor. 21.30: Dalok, táncok a Szovjetunióból. 21.35: Családi kör. A szülők, nevelők magazinja. 22.25: Tv-hírado 3. BELGRÁD 16.35: Magyar nyelvű tv-napló 17.10: Algír: Szemle. 17.30: A cirkuszi hivatás varázsa. — Népszerű-tudományos film. 18.45: A felismerés pillanata. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Érvek 75 — külpolitikai tárca. 20.50: Mikrobák és emberek HB filmsorozat. 21.40: Mozaik. 22.30: Algír: Cselgáncs. mm KOSSUTH 8.05: Tanévnyitó. Dr. Hanga Mária oktatási minisztert helyettes köszöntője. B.20: Daloló, muzsikáló tájak. Bakony. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Charity, te édes! Részi®, tek Coleman zenés játékából. 10.05: Mesélő Magyarország: Pápa. 10.46: Bemutatjuk új Eterna temezünket. 11.34: Köteles Pál: Búcsú a holnaptól. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 14.00: Alexandra. Részletek Sztemai Albert operettjéből. 14.24: Meddig él a sündisznó? Nagy Kataün rádiójátéka," 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Farkas Ferenc népdalfeldolgozásaiból. 15.23: Beethoven: Hárrríasverseny. 16.00: A világgazdaság hírei 16.05: Szabó Lőrinc vagy, boai coljuk-e magunkat eleve, nen? Illyés Gyula előadássorozata. 16.25: Fuvószene. 16.40: A Rádiózenekar Csepeli Munkásotthonban. 17.05: A jövőbe látni. in. rész. 17.30: Joan Sutherland két operettdalt énekel. 17.40: A Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.15: Bartók: Hl. vonósnégyes. 18.30: A Szabó család. 19.25: Emlékezetes pillanatok. 20.15: Népdalest. 21.04: Írószobám. Csanádi Imi® vallomása. (Ism.) 22.20: Tíz perc külpolitika. 23.30: Könnyűzene Bródy Tamás szerzeményeiből. 0.10: Éji zene. PETŐFI 8.05: Tamássy Zdenkó dalaiból. 8.17. Zenekari muzsika. 9.50: Kritikusok fóruma. 10.00: Zenés műsor üdülőknelK 12.00: Magyar táncokról. 12.20: Az úrhatnám szolgáló. Részletek Pergolesl operájából. 12.43: Törvénykönyv. Üzemi balesetek. 13.03: A Barehet vonósnégyes Mozart felvételelböL 14.00: Kettőtől hatig ... 18.10: Titkon innen — titkon túL Rádiósorozat az orvostudomány műhelyeiből 18.45: A VDK Kultúrájának HeteVietnami muzsika. 19.02: Nóták. 10.38: Embléma. Riport. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.28: Rugglero Ricci felvételeiből. 20.48: Ponchielll: Gloconda. Negyíelvonásos opera. 23.51: Brahms-kőrusmüvek RÉPASZALLIXMANYOK Bár a Kisalföldön is nagy területen termesztenek cukorrépát, az itt levő cukorgyárak az alföldi répa feldolgozásával kezejik a szezont. Az első alföldi répaszállítmányok a múlt hét. végén megérkeztek az ácsi cukorgyárba, vasárnap pedig Petőházán is fogadták az első répaszállítmányt. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: K. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, BajcsyZsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Index: 25 053,