Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-01 / 179. szám
8 Péntek, 1975. augusztus 1. ÖV e Olvasóinkhoz Á világ papírfogyasztásának óriási növekedése, a papír árának emelkedése és a, nyersanyagbeszerzés világpiaci gontjjai most már a lapszerkesztöségekbe is bekopogtattak. A kötelező takarékosság bizonyos intézkedéseket szerkesztőségünktől is megkövetel: augusztus 1-től hetenként négy oldallal csökkentenünk kell a Délmagyarország terjedelmét. Ügy láttuk célszerűnek — ismerve az olvasók szokásait és elvárásait —, hogy ezt a terjedelemkorlátozást a hét két köznapján, szerdán és csütörtökön vezetjük be, azaz: ezeken a napokon hatoldalas újságot nyomtatunk, megőrizve a keddi, pénteki és szombati nyolc, illetve a vasárnapi tizenkét oldalt. Így nem érinti a terjedelemcsökkenés lapunk állandó rovatait — a keddi gazdagabb sportrovatot, a jogi tanácsadást, a családi eseményeket, a folytatásos írásokat, a heti rádióműsort, a postaládát, a vasárnapi magazint stb. Hét közepén kevesebb az esemény, s gazdaságosabb szerkesztéssel, lényegre törő, rövid tudósításokkal, megfelelő tömörítéssel meg tudjuk őrizni a Délmagyarország frissességét és sokoldalúságát. Arra törekszünk ugyanis, hogy a terjedelem csökkenése ne okozzon tájékozottsági veszteséget olvasóinknak. Amikor olvasóink megértésére apellálunk, cserébe ezt ígérhetjük. Továbbra is friss, gyors tájékoztatást a világ, az ország és a szülőföld eseményeiről, az eddigi figyelemmel, de takarékos tömörséggel. Délmagyarország Szerkesztősége. Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Acélrekord A Dunai Vasmű acélművében újabb termelési rekord született. A gyáregység, az idei év első féléves tervét jelentősen túlteljesítve, mintegy 580 ezer tonna acélt állított elő. Egy fél év alatt még soha nem készült ennyi. A kiemelkedő raunkasikert a martinászok felajánlásai és a jó munkaszervezés tette lehetővé E sztendőkkel ezelőtt, amikor Misi még 8—9 éves lehetett, apja magával vitte a Tiszára horgászni. Misi apja főmérnök, akinek bizonyára tellett megvásárolni a legdrágább halat a csarnokban, hetente akár többször is. Csakhogy a nemes szenvedélynek akkor nem hódolhatott volna. Az volt a szándéka, hogy Misit idejekorán beoltja ezzel a szenvedéllyel, a csöndes türelemmel a botok figyelésében, a víz, a természet iránti szeretettel, s ha nagyobb lesz, emberszámba veendő, elkerüli majd a zajos, füstös helyeket, presszókat, vendéglöket. Addig viszont a tanulásban is csak előnyére lesz a gyereknek a hétvégi kirándulás, mert elmagyarázhatja neki a folyó állat- és növényvilágát, s a mellette húzódó erdőség faunájának életét. A várost jó messzire hagyták maguk mögött, ahol már olyan tiszta a levegő, hogy szinte harapni lehet. Biztonság okáért úgy telepedtek a partra, hogy ha hirtelen kerekednék zápor, tetőt találjanak az ismerős révész házának gangja alatt. Dél körül szalonnát sütöttek nyárson, de csak a szagával lakhattak jól, mert apróbb villámokkal olyan gyorsan ereszkedett alá és terült szét egy darab pamacsfelhő, hogy bőrig áztak a házig. A révész nem járta már a vizet, mert régóta nincsenek átkelők a folyón. A házzal, körülötte néhány száz négyszögöl földdel, meg amit az el tud tartani, egy tehénnel, egy öreg lóval, néhány süldővel és apró jószággal bajlódott. — Kerüljenek beljebb, főmérnök űr — ismerte meg Misi apját a révész. M/7?ók — ö az én nagyfiam, Misi — terelgette maga előtt a csuromvizes gyereket az apa. — Éltessen az isten, gyermekem! — parolázott Misivel az öreg, és egy barackot nyomott a fejére. — A bácsi itt lakik? — nézett körül Misi a konyhában, ahol minden új volt neki: a sparhelt, a falon függő cseréptálak, a mennyezetről lógó petróleumlámpa, a kopott hokedlik, az összevagdalt tetejű asztal és egy gunnyasztó macska a tűzhely alatt. — Itt, fiam, Itt éldegélünk — felelte az öreg. — Kivel lakik a bácsi? — Hát az oldalbordámmal?! — A feleségével, Misikém — segítette ki a gyereket az értetlenségből az apja. — Ha eláll az eső, körülvezet engem a bácsi a házon? — érdeklődött Misi. — Akár mehetünk is, mert már éppen csak szemerkél. — Akkor gyerünk! — húzta izgalmában apját kifelé. Misi elkötelezettségének pillanatát ekkortól lehet számítani. A következő vasárnap apját csak lekísérte a vízpartig, aztán uzsgyi, szaladt a révészékhez. Estére kelve, amikor apja érte ment, elvesztette becses nevét is. — Hát akkor, viszontlátásra. Mihók — kezelt le vele az öreg. Kívül voltak már a házon, amikor a gyerek magyarázkodni kezdett: — Tudod, apukám, így hívták a révész bátyját is, aki elesett a háborúban. Egész nap sok mindenről beszélt nekem a bácsi, és azt mondta, hogy erre a névre jobban rááll a nyelve, és különben is ez férfiasabb, mint a nyafogós hangzású Misi. Mihók vasárnapjai tavasztól őszig, beleszámítva a nyári szünidő hétköznapjait is, a révész házában zajlanak azóta. Almoz az istállóban, etet, feji a tehenet, ellátja az aprójószágokat, az idén pedig már kaszált is. Jucit, a lovat kocsi elé fogja, majd felül a bakra és rálegyint: — Gyerünk, Jucikám, hozzuk haza a téli szénádat. Tavaly azzal dicsekedett Mihók a pajtásainak, hogy a nyáron ezerötszáz forintot keresett a révésznél. Ott is aludt a kiskonyhában, és annyit ehetett, amennyi belefért. Más forrásból úgy tudom, hogy Mihók apja összebeszélt a révésszel, és a nyári bért ő adta át az öregnek, hogy augusztus végén fizetni tudjon a gyereknek. Az idén kétezerre emelték már Mihók kommencióját, mert érettebb a munkája, mint tavaly volt. Csak az anyja van úgy oda, hogy a gyerek jobban érzi magát a révész vityillójában, mint idehaza, a háromszobás összkomfortban. — Jaj, mi lesz velem, ha megköti magát, és nem akar majd orvos lenni! Már most is olyan istállószaga van, akármeddig áztatja magát a kádban. — Sebaj, édesem — csillapítja, a férje —, csak tudjon élni Mihók az életéveL Lődi Ferenc. 26—30° Felkészülve Megvan a jövő évi vetőmag Várható időjárás péntek estig: főként nappali felhőképződés, inkább csak északkeleten néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnkénti élénk északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 26 —30 fok között. FORGALOMKORLÁTOZÁS Vasárnap délelőtt a Széchenyi téren go-kart verseny lesz, s ezért augusztus 2-án, szombaton 16 órától vasárnap délután 14 óráig parkolási tilalmat rendelnek el a Széchenyi tér tanácsháza felőli oldalán és a Klauzál téren. Vasárnap reggel 6 és délután 2 óra között néhány autóbuszjárat útvonala is megváltozik. A tiszaszigeti, kübekházi, deszki, makói buszok a Tanácsköztársaság útja—Dózsa utca—Lenin körút—Mikszáth Kálmán utca—Marx tér útvonalon haladnak majd. megállóhelyeik változatlanok. Az újszegedi 44, 60, 61, 70 70/A, 70/Y és 71-es jelzésű járatok végállomása a Tanácsköztársaság útján, a múzeumnál lesz, és a vízügyi igazgatóságtól indulnak vissza. Nem érintik tehát a Széchenyi teret, a Bartók Béla teret, és nem mennek el a Marx térig. DÍJNYERTES KÖNYVEKRŐL A múlt évi országos könyvművészeti verseny értékelése címmel ma. pénteken délután 3 órai kezdettel előadást tartanak az MTESZ Csongrád megyei székházában. BRIGADVEZETÖK TANÁCSKOZÁSA Tegnap, csütörtökön déltitán a megyei párt- és tarácsszékházban tanácskoztak a DÉLÉP szocialista brigádjainak vezetői. Megismerték és megvitatták egyebek között vállalatuk következő 5 éves tervidőszakra vonatkozó szociálpolitikai irányelveit, vatámint az üzemi demokrácia további fejlesztésének módját. ROBBANTJAK A RÉGI TAMFALAT Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, amely a szegedi rakpart újjáépítését végzi, ismét megkezdte a regi .támfal folyamatos robbantását, hogy az építkezéssel dőre lehessen haladni. Félreértés Az apa benéz a lánya szobájába, s látja, hogy ott ül egy fiatalember is. Komoran megjegyzi: — A mi házunkban az a szokás, hogy minden este pontosan 11-kor eloltjuk a lámpákat! — Köszönöm — feleli az ifjú —, igazán kedves maguktól ez a figyelem. Szövetkezetek a kiállításon A 68. Budapesti Mezőgazdasági Kiállításon a fogyasztási szövetkezetek is az utóbbi 30 év fejlődésének tükrében mutatják be sokoldalú tevékenységüket A dokumentációs anyag egyebek között számot ad arról, hogy az elmúlt három évtizedben az AFÉSZ-ek bolthálózatának ruházati forgalma 13-szorosára, a vegyesiparcikkeké 38-szorosára, a vendéglátásé pedig 37-szeresére emelkedett. A kiállítás látogatói képet kapnak arról is, hogy milyen mértékben nőtt a boltok, áruházak hálózata, amelyben ma már 7105 élelmiszerbolt, 259 ABC-áruház. 743 ruházati szaküzlet, 252 vegyicikk- és háztartási bolt, 612 műszaki szaküzlet, 499 kultúreikk- és 472 egyéb szakbolt szolgálja a szövetkezetek működési területén élő mintegy 5 millió fogyasztó egyre kulturáltabb ellátását. MÉSZÁROS DEZSŐ SZABADTÉRI SZOBORKIÁLLÍTÁSA Mészáros Dezső szobrászművész nagyméretű kőplasztikáiból — melyeket tavalya Szegedi Ünnepi Hetek vendégei Szegeden, a Közművelődési Palota előtti parkban láthattak — ma, pénteken szabadtéri kiállítás nyílik Visegrádon, a királyi palota pincéjében és a Fő utcai parkban. A tárlatot Héjj Miklós múzeumigazgató nyitja meg. MÓNUS-TESTVÉREK MUNKAI NAGYTÉTÉNYBEN A hódmezővásárhelyen élő Mónus-testvérek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nagytétényi Kastélymúzeumban ma. pénteken délután két órakor. A három vásárhelyi fazekas népművész tárlatát dr. Dömötör János vásárhelyi múzeumigazgató nyitja meg. SZÖRÖS JÖZSEF FAFARAGÁSAI Holnap, szombaton délután 4 órakor Szegeden, a Fegyveres Erők Klubjának kiállítótermében dr. Havasi László, Lajosmizse tanácselnöke nyitja meg Szőrös József fafaragó népművész kiállítását. Közreműködik a lajosmizsei Rózsa Sándor citerazenekar. A tárlat augusztus 8-ig tekinthető meg. KERTBARÁTOKNAK Ma, pénteken délután 5 órai kezdettel a Bartók Béla Művelődési Központban a kertbarátkör összejövetelt tart. A kertbarátok tanácsadást kérhetnek, és megbeszélhetik az őszi telepítésű fák megrendelésével és elültetésével kapcsolatos tudnivalókat. TALAJTÉRKÉP AZ ÖNTÖZÖTERÜLETRÖI, Elkészült a Tisza II. vízlépcső hatáskörzetében kialakuló mintegy háromszázezer hektár öntözhető terület talajtérképe. Eligazítást ad arról, hogy a talaj szerkezeti összetételének megfelelően, hol milyen öntözési mód a legmegfelelőbb, hol melyik segíti elő hatékonyabban a terméshozamok fokozását. Az Állami Gazdasagok Csongrád és Békés megyei Területi Főosztályának jelentése szerint a dél-alföldi állami birtokokon befejeződött az aratás. Fedél alá vitték a 31 ezer hektár kalászos termését. Az utóbbi nyolc-tíz napon már csak lánctalpas rizskombájnok dolgoztak, mert a belvízjárta táblák maradtak utoljára. Ha korunk aratásának történetét megírják, a krónikások a legemlékezetesebb, a legküzdelmesebb betakarításként jegyezhetik fel az ideit, a kölcsönös segítségnyújtás számtalan szép példájával együtt. Különösen nagy felelősség hárult a vetőmagtermelő üzemekre. Mindent megtettek, hogy a jövő évi szaporító anyagot ne érje károsodás. A mezőhegyesi, a hidasháti, a felsőnyomási, az orosházi, a hódmezővásárhelyi, a szarvasi gazdaságok Csongrád megye és hazánk más vidékeinek társintézményeit, valamint téeszeit is ellátják vetőmaggal. Az elsőrendű' minőségre törekedve a legnagyobb gondossággal, technológiai előírások szigorú betartásával kezelik a vetőmagelőállító üzemekben a búzát. A küzdelmes betakarításon túl lenni azt is jelenti, hogy végre egy aggodalomtól megszabadultak a két megye állami gazdaságai. Az idei aratásnak azonban utólagos gondjai is akadnak, nem is kicsik. A több héten keresztül szinte megállás nélkül dolgozott rizskombájnokat alaposan megviselte az óriási igénybevétel. Ezeketa gépeket pedig szeptemberben újból elő kell venni, addigra kijavítani. Gyászközlemények Megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, testvér, keresztanya, drága jó mamukánk, KUHN JANOSNE Iván Erzsébet, életének (8. évében hosszú súlyos betegség után elhunyt. Temetése aug. 1-én 15 Órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Petőfi Sándor sgt. 71. T 11 139 Megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa és rokon, KELEMEN ISTVÁN, életének 64. évében váratlanul elhunyt. Temetése aug. 4-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Hajós u. 6. T 11 141 Mindazon Ismerősöknek, rokonoknak köszönetet mondunk, akik felejthetetlen édesanyám, SAVANYA IMRENE temetésén megjelentek. A gyászoló család. T 11 131 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, és szomszédoknak, a szegedi Kenderfonógyár dolgozóinak, akik szeretett halottunk, SURANYI ANTALNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T 11127 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, testvéreknek, ismerősöknek, a sándorfalvi Háziipar, a Szegedi Konzervgyár dolgozóinak, akik férjem, édesapánk, TABOROSI JÓZSEF sírjára virágot és koszorút helyeztek. A gyászoló család, Sándorfalva. Közlemények A Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat szakmai tanfolyamot indít 1975 szeptemberében, általános iskolai végzettséggel nem rendelkező, 18. életévet betöltött szakképzettlen férfiak részére, ács, vasbetonszerelő, tetőfedő-szigetelő, műköves szakmákban. Hat osztályos végzettséggel rendelkezők 1 év alatt szerezhetik meg a hét és nyolc osztályos végzettséget és ezután I év szakmai tanfolyam. A hét osztályt végzettek másfél év alatt szerezhetik meg az általános iskolai és a szakmai végzettségeiNyolc általános Iskolai végzettséggel rendelkező, 18. életévet betöltött férfiak villanyszerelő, festő, víz-, fűtés-, gázszerelő, kőműves szakmai tanfolyamokra jelentkezhetnek. A tanfolyam Idejére 9,— Ft/óra személyi órabért biztosltunk. Vidéki dolgozókat munkásszállodában elhelyezzük. Jelentkezés és érdeklődés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán, Szeged, Petőfi S. sgt. 30. szám. x (x) Dr. Haluska István gyermekszakorvos augusztus 27-ig szabadságát tölti. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szegei) városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISI VAN Szerkesztőség és kiadóhivatal! 6140 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadd: KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. m Index: 29053.