Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-10 / 187. szám

10 Vasárnap, 1975. augusztus tO. MAGAZIN A jogpolitikai elvek gyakorlati alkalmazása i. N

agycipők, tétova kiscipők. Kipp kopp, haladnak végig az utcán. Pitty-potty — szóródik a szemét, ahogy mennek. Apuka gyufája, cigarettacsikkje, anyuka almacsutkája, a kisgyerek csokipapírja. Egy idős néni ül a padon, fájós lábát simogatva. A szemeteIá sétálok között a legkitartóbbat, a kisjiut szólítja meg. hiszen apuka egy cigit szívott el, anyuka egy almát kívánt csak, a kicsi meg a sokadik bocicsokit pusztítja, az útirány jelzése nála feltűnőbb. . — Ugye, felérett már a szemetesládát? — igy a néni. A kisfiú megáU, szétvetett lábakkal, száját összeszorítja, és bámul a nénire. Érti is. nem is, mit kérdezett, s eldönteni se tudja, ellenséges vagy barátságos legyen-e a felelet. Legfeljebb az otthoni szemefesvödör jut eszébe, de ezen ő csodálkozik leginkább. hiszen az kicsi, ott áll a konyhaszekrényben a mosogató alatt, és persze,' hogy eléri, amikor olyan alacsony. Miket tud kérdezni ez a néni? Apu meg anyu pedig már előbbre sétáltak, utánuk iramodik hát, két-három újabb nyomjelző csokipapírt hátrahagyva. — Anyu-u-ul — Mondtam Pistike, hogy nem illik a felnőttek szavába vágni, várj, míg... — Anyu, azt mondta a néni, felérem-e a szemetesládát. Anyu megáll, szakasztott oly tétován, mint az imént a „trónörökös", de néma arcára egy pillanat múlra pirosság szalad. Meglátta a maguk mögött hagyott utat, az utánuk, majd a szemétre bámuló idős asszonyt. — Es mit mondtál rá? — hangja olyan ellenséges, mintha az asszonynak, s nem kisfiának vágná a kérdést. —Hát... semmit iU — bizonytalankodik a kis vadóc. — Jól van. Úgysincs hozzá semmi közel — fordul sarkon határozottan. — Éppen ez a két szál papír számit, mikor folyton szemeles az egész városi S ezzel folytatja a fontos beszélgetést férjével, amibe egy jól nevelt gyereknek „ilyen szamárságokért" nem illik beleszólni. Sí. M. Az MSZMP két kongresszusa közütu jogalkotási tevékenység egyik kiemelkedő alkotása volt az Elnöki Tanács 14/1973. számú határozata a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiről. A határozat jelentőségét egyrészt az adta meg, hogy újszerűen határozta meg azokat az alapelveket, amelyek általános érvényűek, tehát minden jogalkalmazó szervre egyformán kötelezőek; továbbá, hogy egyes — igazságügyi, ügyészi, belügyi, tanácsi és egyéb államigazgatási — szervekre illetően ls meghatározta azokat a konkrét irányelveket, amelyeknek a munkában érvényesülniük kelL Üjszerű volt másrészt azért, mert — a korábbival ellentétben — a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozták, amellyel a cél az volt, hogy az állampolgárok tudomást szerezzenek arról, hogy a jogalkalmazó szerveket milyen elvi megfontolások irányítják a mindennapi munkájukban. Nyilvánvaló, hogy e meghatározó jelentőség tükröződik az ügyészség törvényességi felügyeleti munkájában is, melyeknek első és viszszatérő követelménye, hogy az ügyészi munkában biztosítani kell a Magyar Népköztársaság jogpolitikai elveinek érvényre juttatását. A jogpolitika — pártunk általános politikájának szerves része — a szigorú törvényességen alapul. Ezt az MSZMP X. és XI, kongresszusa is hangsúlyozta, amikor úgy fogalmazott, hogy a szocialista törvényesség elengedhetetlen eleme egyrészről, hogy alkotmányos, törvényes rendünket senki nem sértheti meg büntetlenül, másrészről, hogy hazánkban minden törvénytisztelő állampolgár — származásra, foglalkozásra, világnézetre való tekintet nélkül — teljes jogvédelmet élvez. A szocialista törvényesség e két követelményét van hivatva biztosítani a határozat. Ezek érvényesülésének és alkalmazásának mikéntjét illetékes helyeken már értékelték: a városi pártértekezlet megállapította, hogy a „bűnüldözési, igazságügyi szervek munkáját a jogpolitikai elveknek megfelelő, differenciált törvényes intézkedések jellemzik", Értékelte az eddig végzett munkát az MSZMP XI. kongreszszusa ls, amikor megállapította, hogy „a Magyar Népköztársaságban érvényesül a. szocialista tör| _ ^GHiEOmiBM&ARO 11' xaiía Budt-A7ifioc}^i;M.€C'CC'L X X Ilii jianigjto pcfltbbcoffe.sk per/Andrea fieísy fi H EMLÉ KLAPKA" MAGYAR |1 KÖNYVNYOMTATÁS'500IK ÍVFORDULÓJAKA * J& MCMLXXUI *BVDAP£ST Varga Nánaor metszet« fényesség, és Államunk a jövőben is következetesen érvényt szerez a szocialista törvényességnek". Ügy gondolom, hogy nem szükségtelen közelebbről is tájékozódni és tájékoztatást adni arról a részterületről, amely a bűnüldözési és igazságügyi szervek munkájára vonatkozik. Annál is inkább, mert a tájékozódás és tájékoztatás igénye mindenkit megillet. A határozat 32. pontja is kötelezően előírja, hogy „o jogalkalmazás tapasztalatairól és társadalmi hatásáról az illetékes párt-, állami és társadalmi szerveket rendszeresen tájékoztassák". E cikk keretei között igyekszem most vázlatosan ismertetni, hogy a büntető jogalkalmazás jogpolitikai elvének gyakorlati megvalósításában eddig milyen ntat tettünk meg. A jogpolitikai irányelvekről szóló határozat II. fejezete tartalmazza azokat az irányelveket, amelyeket a bűnüldöző és igazságügyi szerveknek munkájukban érvényesíteniük kell. E résznek egyik fő jellemzője az. hogy helyesen határozta meg a bűnözést, mint társadalmi jelenséget, és helyesen mutat rá arra, hogy a szocialista viszonyok között megvan annak a reális lehetősége, hogy amennyire csak lehel, csökkentsük, úgy, hogy a bűnüldöző szervek munkáját segitse „minden állami és társadalmi szerv, sőt, az egész társadalom összefogása". Ez egyértelmű és világos követelmény, aminek végrehajtása kitartó munkát igényel, és aminek már megvannak az eredményei, de még mindig előfordul, hogy néhol — rossz értelemben vett össztársadalmi érdekekre hivatkozással — magyarázkodnak, ahelyett, hogy cselekednének. Az irányelvek másik jellemzője, hogy konkrétan, szinte részletekre bontva, jelölte meg azt az igen nehéz differenciálási munkát, amit a bűnelkövetők „súlyozásánál" a nyomozó és igazságügyi szerveknek el kell végezniük. A határozat 8. pontja kötelezően előírja a bűnüldöző szervek számára, hogy — személyre való tekintet nélkül — kötelességük a felderítés és felelősségrevonás akkor, ha arra törvényes alap van. Egyértelművé tették tehát azt, hogy aki bűncselekményt követ el, számolnia kell a felelőeségrevonással. A korábban esetenként előfordult, úgynevezett ^mentőakciók" megszűntek. Világosan kell azonban látni azt is, hogy felelősségrevonásnak nemcsak bírósági útja van, hanem — az eset összes körülményeinek figyelembevételével — más módja is, pL gazdasági bírság kiszabása, fegyelmi eljárás stb. Ezeket sokkal hatékonyabban kellene alkalmazni, mint ahogy korábban tettük. Kétség-' telen azonban, hogy az új gyakorlat csak akkor éri el a célját, és akkor válik társadalmilag is elfogadhatóvá, ha ezeket a felelősségrevonási módokat helyesen megválasztott esetekben alkalmazzák, és a felelősségrevonás súlya arányban áll az elkövetett cselekménnyel. A jogpolitikai elvek valóraváltását segítette elő az új büntetőeljárási törvény, amely — összhangban a jogpolitikai irányelvekkel (II. fejezet 9. pont) — megköveteli, hogy a bűnelkövetés tényét széles körben és teljes alapossággal tisztázzák, úgy, hogy eközben biztosítsák a megfelelő védekezési lehetőséget, és azoknak a körülményeknek a felderítését is, amelyek az elkövetők javára szolgálhatnak. A nyomozó szerveink ezeknek az eljárási törvényből fakadó kötelezettségeknek teljes mértékben eleget tettek, és tesznek. E tekintetben a büntetőeljárás szigorú törvényességéhez kétség nem fér. Jó bizonyítéka ennek, hogy míg a múltban a bíróság elé került sásképpen — törvénysértő eljárásokra hivatkoztak, ilyesmi ma már igen ritkán, akkor is megalapozatlanul fordul elő. A nyomozó szerveknél dolgozó elvtársak is jól tudják, hogy a büntetőeljárásban részt vevő hatóságoknak és a védelemnek is csak egy célja lehet, az, hogy az objektív igazságot mind jobban megközelítő tényfeltáró munkát végezzenek. Ennek érdekében teljes mértékben és megkülönböztető figyelemmel biztosítják a védekezési jog teljes kibontakozását, az eljárás valamennyi szakaszában. (1L fejezet 10. pont) A jogpolitikai irányelvekben megjelölt célt szolgálta az az eljárási módosítás is, mely bevezette a nyomozati és a bírói szakban a büntetti és a vétségi eljárást. Az eljárások folyamán az ügyészség — a nyomozó szervek messzemenő egyetértésével — igyekszik feltárni az elkövető egyéniségét, pozitív és negatív oldalait, személyének és cselekményének mozgató rugóját, társadalmi veszélyességét. E tényezők alapos és megfontolt vizsgálata kapcsán kerül sor a nyomozati szakban az érdemi határozat meghozatalára. (II. fejezet 11. pontj • 2. Külön taglalást érdemel a jogpolitikai Irányelvek II. fejezetének 12. pontja, mely lényegében három kategóriába sorolja az elkövetőket, mintegy értékeli az elkövetett cselekmény társadalmi veszélyességét és az elkövető általános magatartását. A jogpolitikai elvek hármas tagozása konkrét segítséget nyújt a differenciáltabb, mégis egységesebb büntetőeljárási és büntetéskiszabási gyakorlathoz. A nyomozó és igazságügyi szervek érdemi határozataikat a hármas követelmény szem előtt tartásával hozzák meg. Az utóbbi időben néhány jelentős további jogszabály jelent meg, amelyek közvetett módon vannak hivatva elősegíteni a jogpolitikai elvekben lefektetett differenciálási követelmények érvényesülését. Ilyen jogszabály például az 1974. évi 9. számú tvr„ mely a szigorított őrizetről szól. A jogpolitikai elveknek megfelelően, a szegedi járásbíróság ítélkezési gyakorlata — az ügyészség megítélése szerint — a kiemelten veszélyes elkövetők és cselekmények megítélésében jó és következetes, összhangban van a 12. pontban rögzített elvárásokkal. TEz azt jelenti, hogy a törvény szigorát alkalmazzák a különösen súlyos bűncselekményt elkövető visszaeső bűnelkövetőkkel szemben. A határozat azon megállapításával kapcsolatban, hogy a törvény szigorát kell alkalmazni, feltétlenül szükséges hangsúlyozni a félreértések — és esetenként a méltatlankodó közhangulat — eloszlatására, hogy ez nem jelentheti. hogy mindig a törvényi maximumot kell alkalmazni. Az ugyan kétségtelen, hogy a törvény szigora fogalmán a törvényi büntetés felső határát kell érteni, de tekintettel arra, hogy a cselekmény vizsgálatánál az elkövető személyére is figyelemmel kell lenni, ami adott esetben döntő jelentőségű lehet. Előfordulhatnaik olyan, a büntetés kiszabását befolyásoló tényezők — mint például betegség, öregkor, sok eltartott stb. —, amelyek indokolttá tehetik a maximális, vagy ezt megközelítő büntetéstől lefelé való eltérést, sőt kivételesen a törvényi büntetési mérték minimumának megközelítését. Az ilyen gyakorlat áll csak összhangban azzal az általános elvárással, hogy minden esetben alapos vizsgálat tárgyává kell tenni mind a cselekményből, mind az elkövető személyéből fakadó és az ahhoz fc«Bc«**ó &mutou Szólni kell még a 12 pont e) alpontjában rögzített irányelvek gyakorlati alkalmazásáról is. Ez tág teret ad a mérlegelésre a2;ok eseteiben, akik először követnek el bűncselekményt — megkövetelve természetszerűen azt. hogy a cselekmény és a bűnösség foka csekély legyen. Ilyen esetekben a nevelő jellegű intézkedések alkalmazása, például figyelmeztetés, társadalmi bíróságra való átutalás a célravezető. Ez utóbbi eljárási forma alkalmazásához azonban az kellene — mivel nevelő jellege kétségtelenül jelentős —, hogy az arra illetékes társadalmi szervek ezzel a kérdéssel jelentőségének megfelelően foglalkozzanak: 1974-ben Csongrád megyében, sajnos, mindössze egy Ilyen eljárásra került sor. Igen jelentős és vizsgálódást igényel annak eldöntése, hogy mit kell azon érteni, hogy „a magatartása korábban nem esett kifogás alá". Elsősorban az elkövető munkahelyi magatartását éa előéletét kell behatóan vizsgálni. Például annál, akivel szemben ezt a kedvezményt a bíróság már alkalmazta, vagy aki hasonló természetű cselekménykörben szabálysértést követett el, vagy munkahelyén súlyos problémák merültek fel ellene stb., ez már nem alkalmazható, s így már rövidebb tartamú végrehajtható szabadságvesztés kiszabására is sor kerülhet. Mindezeket a körülményeket már az eljárás folyamán alapos vizsgálat tárgyává teszi az ügyészség és a nyomozó hatóság. Bizonysága ennek, hogy a 3179 elkövető közül Csongrád megyében 213 személyt találtunk alkalmasnak arra, hogy ügyét figyelmeztetéssel zárjuk le. Helyes eljárás alakult ld az igazságügyi szervek gyakorlatéban abban is, hogy kikkel szemben Indokolt btróságt eljárást indítani, anélkül, hogy szabadságelvonásra kerülne sor: pL közlekedési vétség, kisebb púlyú vagyon elleni vétség, a szomszédok között — alkalmi esetekben — előforduló, viszonylag könnyű, bár 8 napon túli sérüléssel járó testi sértések elkövetőivel szemben stb. Ilyenkor az ügyészség általában szabadságelvonással nem járó, javító-nevelő munka, Illetőleg pénzbüntetés kiszabását indítványozza. A jogpolitikai elvek elsőként a megfelelő súlyú pénzbüntetés kiszabását emelik ki, tehát az ügyészség indítványozási gyakorlata is ezt a célt próbálja megvalósítani, önmagéban azonban e büntetési nem alkalmazása még nem jelent kellő differenciálást, ehhez feltétlenül az szükséges, hogy a mértéket illetően kialakuló gyakorlat a jövőben még kritikusabb, még következetesebb legyen. A jogpolitikai elvek szellemének megfelelően alakult a büntetőeljárási gyakorlat abban is, hogy ha az elkövető magatartásából kitűnik, hogy a cselekmény súlyát önmaga is képes volt felmérni és beismeri bűnösségét, akkor nem szükséges a bíróságnak ezeket a személyeket tárgyalásra megidézni, hanem távollétükben is ítél kezhet; ilyenkor pénzbüntetés az ítélet. A helyes gyakorlatot jelzi, hogy a szegedi városi-járási ügyészség 1974-ben 318 személy ügyében élt ilyen Indítvánnyal. Igen helyes, és a jogpolitikai elvekkel szoros összhangban van — a 12. pont d) alpont —, hogy a vagyoni érdeksérelem elkövetőivel szemben pénzbeli mellékbüntetés kiszabására kerül sor, és a vagyoni haszonszerzés irányította magatartás esetében a nyereséget mindig elvonja a bíróság. Ügy ítélem meg, hogy az eddig eltelt időszakban a bűnüldözési és igazságügyi szervek megértették, és a gyakorlatban jól alkal mázzák a büntető jogalkalmazásra vonatkozó jogpolitikai elveket. Nagy erénynek tartom, hogy megértették, hogy ez nem kampányfeladat. hanem az egységes, egyenes vonalú jogalkalmazási gyakorlat elvi alapkövetelménye, melynek helyes alkalmazásával biztosítani tudjuk a magunk területén a szocialista törvényesség töretlen, szélsőségektől mentes érvényesülését. DR. JÁRMAI TIBOR szegedi városi-járási