Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-06 / 183. szám

6 Szerda, 1975. augusztusi Ml? HOL? MIKOR? N shfe nap voTt ez a maf Jól­esik végre kinyújtózni az ágyban, érezni a fáradt vég­tagok kellemes zsibbadását Az el­múlt órák ráncokba merevedett bosszúságait, és a mosolyok nyo­mait is leradírozva az arcról, az embert megszálló nyugalom. Csak semmire te gondolni — és aludni, •aludni—. Blm-bam, bim-bam — egyszer csak tapintatlan kongatásba kezd valahol egy óra, siet hírül adni k minden ép fülűnek: éjfél van. Enél­•kül pedig egész nyugodt lehetett volna az álmom — bosszankodom, és a másik oldalamra fordulok. A falra furcsa árnyékot rajzol a nap­sugárszínű sötétítőfüggönyön áttörő neon fény: odatenyerelt egy óriás, hatalmas mancsának ujjai terülnek szét a tapétán. A filodendron leve­lei — nézek hátra —, s maris tovább burjánzanak a gondolatok: ez is csak foglalja itt a helyet. Hányszor akartam mér kivinni ebből a sakk­táblányi szobából. De hova? Az er­kélyre? Ott elégnek a levelei. A lép­csőházba talán? Persze, de a huza­•> tot meg nem szereti. Na, majd hol­nap. Most csak aludjunk. Hogy is irta Dely Károly a Jógában: úgy le­het pihenni, ha az ember erősen koncentrál, először az egyik lábá­Nehéz nap éjszakája ra, aztán a másikra,' ugyanúgy a kezére, amíg csak annyira el nem ernyednek, mintha nem is lennének. És közben nem gondolni semmire. Na, próbáljuk csak. Háton fekvés, úgy, szépen, és — rajt!' nem gon­dolok semmire, nem gondolok sem­mire ... „Irééén! Irééén! Nyisd ki!" — re­kedt, kétségbeesett férfihang, teli torokból rimánkodik utcahosszat, fel­erősödik, majd elhalkul az éjfél utáni fohász, de még negyedóra múlva is hallani valahonnan a távolból: „Irééén, engedj be!" De Irén, úgy tűnik, egy ablakból sem dugja ki a fejét — és, olyan sok utca van még ebben a városrészben! „Bim-bam" — ingerel, szerencsé­re csak egy ütéssel, a fizetetlen pró­kátor. „Nyugalom, csak fel ne húzd magad" — próbálom gyorsabban ve­rő szívemet csillapítani. Takaró a fülre — és kész. Már megkörnyékezett az álom, amikor autó motorja jajdult a ház előtt, morog-berreg egy darabig, s ha akadna, aki erre még nem éb­redt fel, annak is tudtára adja de­rék vezetője éles tülköléssel: „Meg­érkeztem, itt vagyok." Ablakok nyíl­nak, átkozódó, durva szavak röp­ködnek. Rövidke párbeszéd, majd megint minden csendes. Most már csak aludni kéne. De addig nem tu­dok, amíg a szemközti faház éjjeliőre is ezt teszi, és helyette a kutyája dolgozik, mindenre elszánt lelkese­déssel — és hangerővel. Már pirkad. Megérkezik a sze­metesek előfutára: mindegyik bejá­rat. mellett lehuppantja a lépcsőkön a fém kukákat, aztán kihúzza-gör­geti őket a kocsiútig, összesen mint­egy tizenkettőt. Nincs még fél hat. de már ébren a ház. A korán kezdő szomszéd kia­bál fel az asszonynak: „A kulcs a konyhában maradt, a poharak mel­lett!" Szerelők érkeznek, jönnek­mennek, aztán megállnak: rögtön­zött fórumon meghányják-vetik a tegnap esti tévéjáték fordulatait Hát ez az éjszaka is elmúlt —­sóhajtok —, s próbálok még behozni valamit a pihenésre szánt órákbóL Nehéz napom lesz. Chikán Ágnes 1975. AUGUSZTUS «., SZERDA — NÉVNAP: BERTA A Nap kel 4 ora 27 perckor, és nyugszik 19 óra 12 perckor. A Hold kel 3 óra 09 perckor, ós nyugszik 18 óra 09 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél, kedden plusz 173 cm (apadó). 24—28° Várható időjárás szerda es­tig: változóan felhős idő, szórványosan kialakuló zá­porral. zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk északi szél. Zivatar idején átmeneti szél­erősödés. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. MEGNYÍLT A KODÁLY-SZIMPÓZIUM Csaknem 20 ország képvi­selőinek részvételével ked­den, a kecskeméti zeneaka­démián ünnepélyes keretek között megnyitották a II. Nemzetközi Kodály-szimpó­ziont. Az ünnepi ülésen jelen volt a magyar zenei élet több kiemelkedő képviselője. ÖVODAI CIPŐT GYÁRTANAK A Sabaria hazánk legna­gyobb gyermekeipőgyártó üzeme, az e korosztálynak gyártott harmincféle lábbeli között ismét több újdonság is van. Jövőre kerül az üz­letekbe a fröcsi talpú, posztó felsőrészü óvodás cipó. _ AZ MSZMP KB RÉSZVÉTTAVIRATA Az MSZMP KB táviratban fejezte ki részvétét a Fran­cia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának Benőit Frachon elvtárs, a párt Po­litikai Bizottságának tagja, a Francia Általános Munkás­szövetség elnöke elhunyta alkalmából. SIKER PÁRIZSBAN Nagy sikere volt a magyar szerszámgépeknek a- nemrég végetért párizsi szerszámgép világkiállításon. A bemuta­tón a Technoimpex Külke­reskedelmi Vállalat szerve­zésében a Csepel Művek, a Szerszámgépipari Művek, va­lamint a Diósgyőri Gépgyár legújabb szerszámgépeit és NC-vezérlésű berendezéseit állította ki. Öntudat — Vállalna egy kis társadalmi munkát? — Az csak természe­tes. Es mit fizetnek? Szerelik a paneleket A DÉLÉP dolgozói ujabb szakaszhoz érkeztek a szálloda­építésben. Mint a képen is látható, a fogadószinten már azokat a paneleket szerelik össze, amelyeket a szegedi ház­gyárban készítetlek. Az előzetes terv szerint a panelszere­lést szeptember végére befejezik, tehát ekkor az uj hotel tető alá kerül. Ezután hozzálátnak a belső szakipari munkákhoz KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT LENINGRÁDBA Dr. Lénárt Lajos mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miJ niszterhelyettes vezetésével kedden küldöttség utazott Leningrádba a nemzetközi halászati kiállításra. MEGEMLÉKEZTEK ANDERSENRŐL Dániában országszerte megemlékeztek a világhírű dán meseköltő. Hans Chris­tián Andersen halálának 100. évfordulójáról. Több város­ban kiállítást szenteltek An­dersen életművének. A ju­bileum alkalmából a dán po6ta emlék bélyegeket bocsá­tott ki, és megjelentették vá­logatott műveit 5 gyűjtemé­nyes kötetben, színes illuszt­rációkkal. ÉRTEKEZLET AZ OT-BAN Kedden az Országos Terv­hivatalban értekezletet tar­tottak mintegy 80 nagyválla­lat vezetői, részére a terve­zéssel kapcsolatos időszerű feladatokról. Az értekezle­ten részt vettek a vállalatok felügyeletét ellátó miniszté­riumok, országos hatáskörű szervek és a szövetkezetek országos tanácsainak vezető munkatársai is. VEREKEDÉS. SZURKALAS A rendőrség súlyo6 testi sértés miatt tartóztatta .!e Herke Péter 40 éves, Kis­kunmajsa. Kígyópuszta 392; és Szűcs Sándor 21 éves, Nádudvar, Seregélyes 27. szám alatti lakosokat. Egy este Szegeden, a Dorozsmai úton minden indok nélkül megtámadtak egy 52 éves férfit, akit bántalmaztak. A sértettet Herke zsebkéssel hótbaszúrta. Mindkét támadó ügyét hamarosan átadják vádemelésre az ügyészség­nek. Új Autóker szaküzletek Zsiguli, FIAT és Polski FIAT szaküzlet, valamint kiskereskedelmi vevőszolgá­lat nyílt kedden. Budapesten, a Liszt Ferenc tér 4—5. szám alatt. Az új szaküzlet ki­alakításával felkészültek a rövidesen forgalomba kerülő Polski FIAT 126-os kis sze­mélykocsi alkatrészeinek áru­6itására is. Az üzletben nyílt meg az Autóker új szolgál­tatása. a vevőszolgálat, amely Információkat, és szaktanács­adást ad, előjegyzéseket vesz fel és a különböző reputá­ciós ügyeket is intézi. Az Autóker vezetői a meg­nyitás alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt is el­mondták. hogy rövidesen Autóker-kisáruhéz nyílik a budapesti Tanács körúton, s 13 újabb szaküzlet nyílik vi­déken, köztük Szegeden, Győrött, Kecskeméten és Sopronban, Csigavér UBORKASZEZON A KONZERVGYÁRBAN A Szegedi Konzervgyárban megkezdődött az uborkasze­zon, az uborka rekordter­mést hozott, s az üzemben is annyit konzerválnak, amennyire még nem volt példa: mintegy félezer ton­nával meghaladják majd a múlt évi mennyiséget. Ezek­ben a napokban tartósítják a legtöbb paradicsomot is: az idény végéig 2200 vagonnal tesznek el ivólé, lecsó és más cikk formájában. ÁRUHÁZI RABLÁS BRÉMÁBAN A múlt hét végén 245 ezer márkát raboltak el egy bré­mai áruházból. A gengszte­rek feltehetőleg már szom­baton elrejtőztek az áruház­ban. majd zárás után mun­kához láttak. Az irodahelyi­ségben felfeszítették a pán­célszekrényt és az egész az­napi bevétellel távoztak. TIZENEGYÉ VÉS ANYA Pápua Űj-Guineában 2 kilogramm 70 dekás gyer­meknek adott életet egy 11 éves bennszülött kislány — közölte kedden annak a kór­háznak a vezérigazgatója, ahol az eset történt. — Anya és gyermeke jól vannak. HUSZONÖT EVE, 1950-ben e napon Jeleni meg a Népköztársaság Elnöki Taná­csának törvényerejű rendelete a helyt tanácsok választáséról. A tanácsok azóta ls a nép hatal­mát megvalósító szocialista álla­munknak a demokratikus cent­ralizmus alapján működő nép­képviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervei. Felada­taikat a Hazafias Népfrontra és az állampolgárok tömegszerve­zeteire, valamint egyéb szerve­zeteire támaszkodva, a nem ta­nácsi szervekkel hatékonyan együttműködve, a lakosság te­vékeny részvételével látják cl. HARMINC ÉVE, 1945-ben, e napon Irodalmi ma­tinén tartott előadást Zilahy La­jos író és Nadányl Zoltán költö a szegedi Városi Színházban. MOZIK Szabadság: sivatagban, őser­dőben. I—II. rész. (Színes m. b. lengyel dupla helyárral, fél 4 és 7 órakor.) Fáklya: Rabszolgák. (14 éven felülleknek, színes m. b. ame­rikai, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: Hogyan kell egy szamarat etetni? (Színes •NDKj) Éjszakai előadás este 10 óra­kor: Sötét Torlnó. (14 éven fe­lülieknek, színes olasz—francia.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBESZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti ügyeletet is a Kórház tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 9-lg hétköznapo­kon este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: L és in. kerület, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Bálás Gábor állatorvos. Lakása: Szeged, Moszkvai krt. 27. Tele­fon ; nincs. n. kerület. Algyő. Tápé terü­letén : dr. Felber Ödön állami állatorvos. Lakása: Szeged. Deb­receni u. 34/A. Telefon: 17-458. Szőreg, Ujszentlván, Tiszaszi­get, Kübekháza területén ügye­letes: dr. sikovanyecz János állatorvos. Lakása: Szeged, Csongrádi sgt. 1—3., n. em. 11. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. nofi'j 9.30 9.35: 10.00 10.45 11.10 17.19 17.25 17.35; 18.05 18.35 BUDAPEST Tévétorna. (Ism.) Delta. Tudományos híradó. (Ism.) Az aranyrablók. M. b. an­gol bűnügyi tévéfilmsoro­zat. X. Elterelő manőver. (Ismétlés.) Játék a betűkkel. (Ism.) Hazánk. Magyarország. (Színes.) Dokumentum­film-sorozat. Zempléni hegység. (Ism.) Hírek. Ej, haj, száll az ének.;; Film a Komszomolról. (Színes.) Szovjet dokumen­tumfilm. Zöld utat: A székesfehér­vári könnyűfémmű széles­szalag hengermű n. gyor­sított beruházása. Helyszí­ni közvetítés. Mementó. Dokumentum­film-sorozat. n. Kosztusz Kordubalosz. 19.05: Reklámmüsor. 19.10: A Közönségszolgalat tájé­koztatója. 19.15: F.sti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Labdarúgó Bajnokok Tor­na ja. (Színes.) A döntő közvetítése a Népstadion­ból. A szünetben; Rek­lámmüsor. 21.50: Családok és dinasztiák. Dokumentumfilm. 22.30: Tv-híradó 3. BELGRÁD 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Legyező. — Gyermekmű­sor. 18.15: Népszokások. 18.35: Tudományos stúdió. 20.00: Petróleumlámpák. — Cseh Játékfilm. 21.45: Ember és Idő. ESKzl KOSSUTH 8.20: Babavásár. Részletek Ná­dor Mihály—Kulinyi Ernő operettjéből. 9.00: A Plckwick Klub. Charles Dickens regénye folytatá­sokban. VIH. 9.22: Szimfonikus zene. 10.05: Gyerekeknek! 11.30: A Szabó család. (Ism.) 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A BM. Duna Művészegyüt­tesének népi zenekara ját­szik. 13.57: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.12: A Gyermekrádió áj zenei felvételeiből. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Harsan a kürtszó! (Tsm$ 15.40: Kerlngők. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A haj. Részletek MacDer­mot musicaljéből. 16.29: Utak. hidak, vasutak. I. r. 16.39: Adám Jenő: Dankó Pista dalai. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Prokofjev: Péter és a farkas. 17.45: Utak, hidak, vasutak, n. r. 18.00: Gustav Brom zenekara Játszik. 18.18: A zongoraművészet első aranykora. Sebestyén Já­nos műsora. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Ettore Bastianini Verdi operáiból énekel. 19.59: Irodalmi kirándulások. 20.29: Válasszon sanzont. — n, 21.03: Tervezzük a Jövő iskoláit, 21.33: Népdalok. 22.20: örökzöld dallamok. 23.05: Schumann: Az éjszaka dala. 23.15: Gyulai Gaél Ferenc szer­zeményeiből. 0.10: Nlcanor Zabaleta hárfázik. PETŐFI 8.05: Bolíviai népi táncdallamok. 8.20: Vladimír Horowitz Dorne­nico Scarlattí szonátákat zongorázik. 8.50: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.03: Kíváncsiak Klubja. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Magyar táncokról. 12.23: Régi híres énekesek mű­sorából. 12.40: Házunk tája. 13.08: Szimfonikus zene! 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) 18.20: Egy magyar nábob. Rádió­Játék Jókai Mór regényé­ből. 19.07: Nóták. 20.25: Mozart: Kis éji zene. 20.43: Kis magyar néprajz. 20.48: Catalani: La Wally. Nég4 felvonásos opera. Közben: 21.32: Utak, hidak, vasutak. 21.52: Az operaközvetítés folyta­tása. 23.49; Toronyzene. Tudatjuk, hogy MOLNÁR IST­VÁN nyug. postafőellenör ham­vasztás utáni búcsúztatása aug. 8-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójábóL A gyá­szoló család. T 11 157 Tudatjuk, hogy FARKAS CS. MARIA hamvasztás utáni bú­csúztatása aug. 7-én 11 órakor lesz a Röszkei temető ravatalo­zójából. A gyászoló család, Mi­hálytelek, és Londoni krt. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KOVATS BÉLA. az SZTK Rendelő Intézet nyugal­mazott felülvizsgáló főorvosa, életének 69. évében váratlanul elhunyt. Kívánságára aug. 5-én az alsóvárosi családi sírboltban helyeztük örök nyugalomra. — Részvétiatogatás mellőzését kér­jük. A gyászoló család. T 11 153 Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett, férj, édesapa, nagyapa. JOVAN FERENC, éle­tének 55. évében hosszú szenve­dés utáu elhunyt. Temetése au­gusztus 7-én 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család. T II154 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS FERENCNE Tóth Jusztina, életének 79. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló eltartók Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anya, nagymama, KAKUSZI JANOSNÉ BOZSÓ Erzsébet, éle­tének 80. évében hirtelen el­hunyt. Temetése aug. 7-én 15 órakor lesz a Sandorfalvi alsó temető ravatalozójából. A gyá­szoló család. T 11 164 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, testvér Gyász­közlemények és rokon, DR. ALTORJAY MI­HALYNÉ Pap Anna, 59 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése aug. 7-én 13 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. T 11 162 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, a Ká­belgyár üzemfenntartási osztály dolgozóinak, ismerősöknek, és szomszédoknak, akik szeretett halottunk, VANGER ISTVÁN te­metcsén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T 11 165 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy­mama és dédlke, ÖZV. KOMÓ­CSIN BALAZSNE Laczi Piroska. DEL MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság út­ja 10. — Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsj ­Zsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Index: 25 053. életének 79. évében hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése aug. 7-én 11 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család és eltartói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy egyetlen jó férj, édesapa, nagyapa és testvér, DR. SZOL­NOKI JÁNOS nyugalmazott pos­tafőtanácsos, életének 61. évé­ben súlyos betegség után el­hunyt. Búcsúztatása hamvasz­tás után történik. A gyászoló család, Lenin krt. 72. Fájdalommal tudatjuk, hogy NICSINGER GYULA, a szeretett édesapa, nagyapa, testvér ham­vasztás utáni búcsúztatása au­gusztus 6-án 15 órakor lesz az Üjszegedi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, fiú és testvér, KISS ZOLTÁN, volt MAV nyugdíjas, augusztus 3-ao 43 éves korában, hosszú szenve­dés után hirtelen elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatásáról ké­sőbb értesítéssel leszünk. A gyá­szolo család. Szeged, Párizsi krt. 40. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents